Kezdőlap Blog Oldal 297

Kincsem, a verhetetlen csodakanca

Kincsemről, az 54 versenyében veretlen csodakancáról, a pályafutását követő évszázadban rengeteg könyv, tanulmány és cikk jelent meg. Ezekből válogatunk az alábbiakban, remélve, hogy talán ennyi is elegendő annak érzékeltetéséhez, milyen hihetetlen teljesítményt jelentett ez akkoriban, s amelyhez hasonló tünemény azóta sem született a földön.

A “Hungarian Wonder”

Kincsem valódi regényalak. Se előtte, se utána nem volt ló, ami megközelítette volna. Nem ügyeskedés szülte az 54 győzelmet, hanem a képesség, az acélosság, a szinte tudatos küzdőképesség: elsőnek lenni a legjobbak között! Ez az oka annak, hogy a világon mindenütt ő volt és maradt a “Hungarian Wonder”, a “Magyar csoda”.

A tulajdonos: Blaskovich Ernő (1834-1911)

A lovak ismerete, a lószeretet öröklött volt a Blaskovich családban. Mindegyik Blaskovich tenyésztett, lovagolt és hajtott. Blaskovich Pál 1847-ben István főherceget másfél óra alatt vitte bravúros hajtással egy olyan úton, amit addig három óra alatt sem teljesített jó kocsis, jó lovakkal. Magyarországon azóta is él a közmondás: “hajt, mint egy Blaskovich…”

Fortuna kegyeltje

Blaskovich Ernőnek 1875-ben 6-7 lova volt tréningben, és 6 yearling (1 éves) csikó legelészett a tápiószentmártoni ménesben. Ennyi ló azonban túl sok volt egy ilyen takarékos gazdának, és Blaskovich elhatározta, hogy a csikók egy részét eladja. Csakhamar vevő is jelentkezett Orczy báró és Lónyai gróf személyében. Hosszas megbeszélések után arra jutottak, hogy a Kincsem nevűt leszámítva az összes tetszik nekik. Így aztán Blaskovich a másik ötöt eladta a vevőknek, Kincsem pedig ősszel megérkezett Gödre, Hesp Róbert telepére, hogy a következő évben vágtasson a világhír, majd a halhatatlanság felé

A tréner: Hesp Róbert (1823-1887)

Egy kis farmer fia volt Slinsby-ből, a Yorkshire-i grófságból. Job Marsdennél, a nagyhírű trénernél tanult Maltonban. Fiatalemberként jött Magyarországra, s itt a híres fóti, majd csákói falkavadászatokon dolgozott mint Huntsman. 1868-ban Lepsényben kapott állást, itt kezdte a galopplovak idomítását. 1875 elején saját idomítótelepet nyitott Gödön.

1875 őszén érkezett hozzá Kincsem, ami Hesp nevét felejthetetlenné tette a turf történetében. Hatalmas szerepe volt abban, hogy a Verhetetlen, 4 éves versenyzői pályafutása alatt soha nem betegedett meg, és mindvégig versenyképes állapotban maradt. Ő és egész családja tökéletesen beszélte a magyar nyelvet, ami ritkaságnak számított az angol trénerek és zsokék között.

Kincsem 1887. március 17. hajnalán múlt ki. Hesp Róbert 39 nappal élte túl szeretett kancáját – április 25-én halt meg.

Cambuscan

Francis Cavaliero spanyol nemesi származású, de angol születésű, igazi világpolgár volt. Angol nyelvtanárként dolgozott a Monarchiában (Rudolf tónörökös nyelvtanára is volt), de mint lovas, idomár és kiváló telivérszakértő vált híressé. 1866-1882-ig az Osztrák Jockey Club versenytitkára volt.

A kisbéri ménes az ő tanácsára vette meg fedezőménként Cambuscant. Cavaliero kivételes tenyésztői érzéke abban is tetten érhető, hogy az ő nevéhez fűződik Buccaneer és Mineral importja is, aminek eredményeként megszületett az Angol Derby és Francia Grand Prix győztes Kisbér!

Waternymph

Szintén Cavalieronak köszönheti létét, ugyanis ő hozta be Magyarországra Waternymph apját, Cotswold-ot és anyját, The Mermaid-ot is!

Waternymph az Esterházyak színeiben versenyzett, de 1864-ben eladták Blaskovich Ernőnek 800 forintért. A sors fintora, hogy közvetlenül ezután a kiváló kanca megnyerte az Esterházy-díjat, ahol a győztes 940 forintot kapott.

Waternymph éveken át Blaskovich kedvenc vadászlovaként dolgozott. Végül mégiscsak tenyésztésbe állították, 14 évesen ellette Kincsemet.

Az olasz fogadás

1877 őszén a “Pesti St. Leger”-ben hét ló indult, köztük Kincsem is. Rengeteg a nép. A totalizatőr bérlőjének sajog a szíve: a forgalom nem lesz sok, hiszen még a játékosvérű pestiek is aligha játszanak arra, hogy a “Verhetetlen”-t leverik. Ez időben a totón még csak győzelemre lehetett fogadni. Császár Zsigmond, aki remek üzletember volt, engedélyt kért arra, hogy a géppénztáraknál Kincsem fogadások nélkül induljon, és a másodiknak beérkező lóra fizessék a tétkvótákat. (Arra senki sem gondolt, hogy Kincsemet megverhetik.) Így aztán a másodiknak beérkező Prince Giles the First-re fizették a kvótát. A totalizatőr történetében ez volt az első ilyen eset, később pedig az olasz ügetőversenyeken, és ennek példájára nálunk is bevezették.


Az oldal létrehozásában segítségünkre volt:
– Dr. Fehér Dezső: Kincsem, a csodakanca
– Török Imre: Híres lovak, híres lovasok, híres versenyek című könyve.

Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Szükséges oltások

Egy bizonyos kórokozó elleni vakcinázás az adott fertőzés esetén lehetővé teszi az immunrendszer gyors válaszát, az azonnali védekezést.

Az egyed védelme bizonyos betegségek ellen csak egy tényező, amiért vakcináznunk kell. Nem csak az oltás hiányában kialakult betegség súlyossága az, amiért vakcinázunk. Könnyű érzékeltetni az oltás fontosságát pl. egy tetanuszos megbetegedés esetén, ahol a kialakult tünetek ijesztőek és könnyen az állat elhullásához vezetnek.

Szükséges oltások:

Évente egyszer tetanusz elleni védőoltás (elméletileg két évig hat)

Negyedévente kell herpesz és influenza elleni oltás, de ennek ellenére sokan csak fél évente adják.

Veszettség ellen évente kelloltani, főleg a karámban vagy legelőn tartott lovakat érdemes, melyekhez veszett róka vagy kutya is bejuthat.

Vérvétel: Évente egyszeri vizsgálat szükséges fertőző kevésvérűségre, fertőző tenyészbénaságra és takonykórra. Ha a ló a telepről nem mozdul ki, akkor elég háromévente ellenőrizni. Pontos felvilágosítást állatorvos adhat.

Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Lófajták A-tól Z-ig

A | B | C | D | E | F | G | H | I | J | K | L | M | N | O | P | Q | R | S | T | U | V | W | X | Y | Z

Balogi András, az elveszett tehetség

Halász Judit színművésznő, egykori ifi válogatott így emlékezett meg róla: nemcsak jól, de szépen is lovagolt. 1941-ben született Cserépfalun. Szülei szénégetők voltak a Bükkben, s a jobb megélhetés reményében költöztek Herceghalomba. Itt kezdett el lovagolni, edzője Soltész Lajos egykori tüzér zászlós és ugrólovas volt. Balogi így nyilatkozott: neki köszönhetem, hogy az egyik legjobb kezű lovasnak tartanak.

15 éves volt, amikor Kósa-Reznek Jenő már ír róla a Pegazusban: “Láthattunk néhány mintaszerűen szép, folyamatos, nyugodt, de mégis sebes lovaglást, ilyen volt a fiatalok között Balogi András Muskotályon”. A következő számban Réczei István írja: “Külön figyelmet érdemel Balogi András lovaglása, aki a nagyok közt is értékes helyezést ért el a 120-as kétlovas számban”.

Balogi András és Artemisz

1958-ban már tagja volt az ifi válogatottnak. Indulás előtt azonban briliánsan dolgozó lova Szépfiú kólikában elhullott, ezért a tartalék lóval, Hallal kellett indulnia. A csapat így is negyedik lett. Közülük sajnos csak ifj. Tóth Béla él, ő számolt be kalandjaikról a Pegazusban: “a szállodában lift volt, ez nagyon tetszett Bandinak és Gyalog Jancsinak. Miután kb. tízszer mentek le-fel a pincétől a padlásig, nagyon felszaporodott a liftre várók száma, ezért csak az ötödik emeleten mertek kiszállni, ott vártak a legkevesebben. Közben kiesett Bandi öngyújtójából valami a liftaknába – az egész személyzet azt kereste másnap. Bandi vett egy inget “nicht bügeln nicht vinden” felírással. Nem kell vasalni – mondta Váradi Jenő. Este Bandi ki is mosta, utána jól ki is csavarta (Jenő Bácsi nem mondta, hogy ezt nem szabad). Másnap igen gyűrött állapotban, de tisztán találta, “hát ennek se ártott volna egy vasalás” – mondta sóhajtva”.

Az EB-ről hazatérve az edző, Erdős Sándor a Pegazusban így nyilatkozott Balogi teljesítményéről: “a legnyugodtabb idegzetű és legszebben lovagló lovas az egész mezőnyben”.

A kedves falusi fiú újabb sikerei

A következő ifi EB-n öreg lovával, Muskotállyal indult. A nyitó számot meg is nyerte, de a döntőhöz a ló képessége már kevés volt. Erről Máchánszky így ír: “a csapatban Széplány volt a nagy klasszis, Muskotály képességben nyomába sem ért, mégis az nyert első helyezést, mert Balogival évek során sok-sok versenyben tökéletesen összeforrt“. Később mesélte, hogy a csapat döntő előtt, melegítés közben Bandi egyszer csak leszállt, majd ismét visszaült. Gyuszi Bácsi idegesen odaszaladt és ijedten megkérdezte: mi baj van, miért szálltál le? – Mire Bandi nyugodtan válaszolt: semmi, “tanáltam” egy forintot.

Ezután a Budapesti MEDOSZ csapatát erősítette. Itt az akkori legnagyobb mesterekkel dolgozott együtt (Kósa-Reznek, Máchánszky és id. Tóth Béla), akik nagyon kedvelték, ezért néha versenyezhetett a két olimpikonnal, Okuljjal és Szertelennel is. Megkapta Hargittay Mátyás 130-as lónak tartott Szépalmáját és 150-en többször volt helyezve vele.

Katonaévek

Sorkatonai éveit Kiskunhalason töltötte. Pillangóval a Budapesti CSIO-n megnyerte a páros díjugratást és a Nagydíjban is jól szerepelt. Póval, Varró későbbi sikerlovával és Pillangóval tagja volt a Magyar Bajnok csapatnak. Pillangóval megnyerte a Magyar Ugró Derbyt. Ebben az időben két nagy Pillangó volt. Az egyiket “Balogi-félének” a másikat “Makkos-félének” hívták (egyébként ennek a csikója lett később Artemisz). Másik kedvenc lovát, Retúrt nem tartották valami jó lónak, harapott, rúgott és csak azért vették meg, mert miután ledobta lovasát, kiugrott a 150 cm magas kapun, Bandi mégis többször volt helyezve vele 150-en.

Egy téli napon csizmapucoláshoz a konyhai tűzön melegítette a bokszot és véletlenül csúnyán megégette magát. Az orvos lekezelte, de Bandi nem feküdt be a gyengélkedőre, hanem másnap már megint lovagolt.

Hirling József a Határőr Dózsa egykori parancsnoka így jellemezte: tisztelettudó, tehetséges, jól idomító lovas volt, megbízható versenyző, szerette a lovat.

Németh B. Balázs egykori csapattársa így emlékszik rá: élmény volt a mérnöki pontosságú lovaglása, idomító munkája. Stílusa, ülése nekem mai napig etalon. Láttam naponta végzett munkáját. Kellett is lesni, mert nem volt bőbeszédű, de tanítottak lovai, melyeken gyakran ültem.

Egyszer melegítés közben, amúgy készségesnek látszó lova leütötte az akadályt. Ekkor az ugrás előtt többször megállította és határozottan, de nem durván hátraléptette a lovat, majd hol az egyik, hol a másik kézre beugratta. Nem értettem, a ló húz az ugrásra, a lovas meg megállítja. A ló ezután nem ütött, sőt meg is nyerte a számot. Mentorom Bábel József elmagyarázta, miért fontos a helyes elugrási pont megtalálása, s ebben ez a hirtelenszőke gyerek nagymester.

Leszerelése után ifj. Tóth Béla javaslatára Dalmandra ment. Szeretett volna Németh Dezsővel dolgozni, de mire munkába állt, Dezske Bácsi elment Dalmandról. Megkapta az ekkor még 120-on nyeretlen Guzát, és az OB második fordulóján 160-t nyert vele minden idők egyik legnagyobb mezőnyében, majd a Magyar Bajnokságban második lett. Ekkor jött a hideg zuhany: nem kapott útlevelet, ezért válogatott sem lehetett. Nagyon elkeseredett, abba akarta hagyni a lovaglást és el akart menni teherautó-sofőrnek, de nem vették fel, így két és fél évtizeden keresztül csodálhattuk lovagló tudását.

Olimpiai problémák

Mindig kereste az örkénytábori edzőket, ezért Máchánszky hívószavára Mezőhegyesre jött. Itt a csendes erőgyűjtés évei következtek. A hatvanas évek végén mindenki Münchenre gondolt, de Mezőhegyesnek ekkor nem volt megfelelő ugrólova. Hiába tudott a nehézkes nóniusz Lajta két métert ugrani, szétesett ügyetlen ló volt. Bandi rábeszélte a mestert, készüljenek militaryban. Orgonavirággal mindjárt Magyar Bajnok is lett. Az olimpiai edzőtáborban Orgonavirágot átlovasították, majd az olimpiai szereplésre alkalmatlannak nyilvánították, mert senki más nem tudta lovagolni. Bandi más lovat kapott. A hivatalos verzió szerint Figyelő lesántult ezért az “oroszlánszívű” Balogi nem indulhatott az Olimpián.

Hazatérve újra a csendes erőgyűjtés évei következtek. Az egyik versenyen Bandi kezében elszakadt a szár, de csapatversenyről lévén szó nem adhatta fel. Nyugodtan előre nyúlt és megfogta a kb. húszcentis csonkot, befordította a lovat a hármasugrás felé, majd elengedte mindkét szárat. Tulipán hibátlanul megugrotta a hármast, így megnyerték a Budapest Bajnokságot.

Balogi András Dália nyergében

Díjugratásban Tulipánnal majd Artemisszel lett Magyar Bajnok.

A Moszkvai Olimpián a csapat negyedik lett. Artemisz lábai ekkor már nagyon el voltak használódva, ezért az egyéni versenyben nem indult. Szeretett volna Moszkvában Cukorkával szerepelni, de a ló fiatal kora miatt ezt nem engedélyezték.

Ekkor már gyakran kibírhatatlan fejfájásra panaszkodott, amit a Sportkórházban sem tudtak orvosolni. Cukorkával a Magyar Bajnokságban még második lett. Ősszel kórházba került, meg kellett operálni, de betegségéből teljesen sohasem épült fel.

A tehetség nem tanítható

Edzőként nehezen tudta megemészteni, hogy amit ő az első utasítás után meg tudott csinálni, az másnak évek gyakorlása után sem megy esetleg tökéletesen.

Lovaival megalkuvást nem ismerő módon dolgozott. Amelyik ló ezt nem tolerálta, inkább elcserélte. Ez történt Vadrózsával is, inkább megelégedett a kisebb képességű Kaszinóval. Munkabírására jellemző volt, hogy amikor egyszerre két lovas távozott Mezőhegyesről, hat állandó lova mellé felvett még kettőt és esténként visszajött, ilyenkor dolgozott velük. Nagyon büszke volt arra, hogy vele egyetlen ló sem tudott felágaskodni.

A sors úgy hozta, hogy első igazán jó lovát Gyöngyösről kapta, ahol a méntelep vezetője id. Szollár István volt. 22 ével később a menedzselésben fia, ifj. Szollár István, a lovas klub szakosztályvezetője működött közre. Sajnos egyik lóban rejlő tehetséget sem tudta kiaknázni: Szépfiú elhullott, Cukorka első nagypályás évadja után Balogi befejezte a versenyzést.

A hetvenes években segítették munkáját Hargittay Mátyás és Szabados Gyula. Utolsó nagy versenyére, mint az elsőre is, edzőként Erdős Sándor kísérte el.

Érzékből lovagolt, Plattyhoz hasonlóan, tudásának csak töredékét tudta átadni tanítványainak.

2014.11.02. Walleshausen Gyula

Jelentősebb eredményei:

1957 OB I ifi 110 VI. (Rizling), OB IV felnőtt kétlovas120 I.

1958

  • Vidéki Ugró Bajnokság II. (Muskotály, Gárdista, Snapsz)
  • ifi EB Hannover csapat IV. (Hal)
  • ifi EB London nyitó szám I. (Muskotály), Csapat 10.

1961 OB II 150 IV. (Szépalma), 140 páros díjugratás II. (Szertelen)

1962

  • OB II 140 VI. (Pillangó)
  • OB III 150 III. (Pillangó), 150 csapat egyéni I (Pillangó)
  • Magyar Ugró Derby I. (Pillangó)
  • CSIO Budapest Páros díjugratás I. (Pillangó), 140 III. (Pillangó)

1963

  • OB I 120-150 kétlovas verseny III. (Retur, Rideg), 150 IV. (Peking), V. (Retúr)
  • OB II. 150 II. (Retúr)
  • Csapat Magyar Bajnok / Hőr (Pó)

1964

  • OB I 150 kétlovas verseny I. (Igyál-Guza), 140 vadász II. (Guza)
  • OB II 130-150 kétlovas verseny II. (Igyál-Guza), 160 I. (Guza) (minden idők egyik legnagyobb mezőnye: 17 induló)
  • OB III 140 II. (Guza), 150 III. (Guza), 160 III. (Guza)
  • Magyar Bajnokság II.
  • CHI Budapest 130 nyitó I. (Guza), 140 kétlovas II. (Igyál-Guza)
  • Tamási 140 VI. (Guza), 140 staféta I. (Guza), 150 Csapat II. (Guza), puissance III. (Guza)

1967 CHIO Budapest 130 V. (Lajta), puissance II. (Lajta), korlátugratás II. (Lajta)

1968

  • OB I 150 V. (Lajta)
  • OB II 160 VI. (Lajta)

1970 Military Magyar Bajnok (Orgonavirág)

1971 Military Magyar Bajnokság VII.

1972

  • Military Magyar Bajnokság VI.
  • München Olimpia military tartalék (Figyelő a hivatalos jelentés szerint lesántult)

1973

  • CSI Kiskunhalas 130 staféta III. (Réka)
  • CHI Hortobágy Nagydíj I. (Tulipán)

1974

  • CHI Velden 130-145 V. (Tulipán), 150 10. (Tulipán), puissance I. (Tulipán – 190)
  • CHI Hortobágy Nagydíj III. (Tulipán)

1975

  • CSI Laab im Walde 120 I. (Tulipán), 140 vadász II. (Tulipán), 150 10. (Tulipán)
  • CSIO Olsztyn 130 V. (Tulipán), 150v VI. (Tulipán)
  • CSIO Trinwillershagen 130 VI. (Tulipán), 7. (Réka), 140 vadász I. (Tulipán), 150 V. (Tulipán), 140 bucsu II. (Réka)
  • Baráti Hadseregek Szpartakiádja 140 I. (Réka), staféta II. (Réka), 150 II. (Réka), 140 VI. (Vica)
  • OB I 150 I. (Tulipán), OB II 160 I. (Réka), OB III. 140 III. (Tulipán), 150 IV. (Tulipán), 160 I. (Tulipán)
  • Magyar Bajnokság II.

1976

  • CSI Hortobágy 130 I. (Kaszinó), 120 I (Kaszinó), 140 vadász II (Artemisz), III. (Kaszinó), piussance III. (Artemisz)
  • CSI Lipica 130 II (Kaszinó), puissance II. (Kaszinó) hv., II. (Artemisz) hv., 130 csapat II. (Artemisz)
  • OB II 160 V. (Réka)
  • OB III 140 I. (Artemisz), 150 I. (Tulipán), VI. (Réka)

1977

  • OB I 150 I. (Tulipán), II. 160 II. (Tulipán)
  • CHI Hortobágy 140 vadász I. (Artemisz), Nagydíj III. (Artemisz)
  • CHI Lipica puissance I. (Artemisz – 180) (180)
  • CSIO Bratislava 140 III. (Tulipán), 140 II. (Tulipán), 160 ND IV. Tulipán (csapat), 150 (Grand Prix) III. (Tulipán)
  • OB III. 140 II. (Artemisz), VI. (Tulipán), 150 I. (Tulipán), VI. (Artemisz), 160 I. (Tulipán)
  • Magyar Bajnok

1978

  • OB I 150 I. (Artemisz)
  • OB II 160 I. (Artemisz)
  • OB III. 150 I. (Artemisz), 160 III (Artemisz)
  • Magyar Bajnokság III.
  • CSI Olsztyn 160 ND IV. (Artemisz) (csapat), 140 V. (Artemisz)
  • CHI Hortobágy 120 150 II. (Artemisz), 140 vadász I. (Artemisz), Nagydíj I. (Artemisz)
  • CHI Möbling 140 II. (Artemisz)

1979

  • Pozsony 140 V. (Artemisz), Páros díjugratás V. (Artemisz)
  • Magyar Bajnok (járvány miatt elmaradt a harmadik forduló)
  • CSIE Kiskunhalas 130 III. (Dália), 140 csapat III., 130-150 V. (Dália)
  • CHI Hortobágy 140 vadász II. (Artemisz), 140-150 Nagydíj V. (Artemisz)

1980

  • Olimpia Válogató Verseny I. (Artemisz)
  • Prága ND IV. (Artemisz) (csapat)
  • Olimpia Moszkva csapat IV. (Artemisz)
  • OB III 140 III. (Apolló), 150 III. (Cukorka), 160 IV. (Cukorka)
  • Magyar Bajnokság IV.
  • CSIE Kiskunhalas 130 I. (Apolló), 130 III. (Artemisz), 140 csapat I. (Artemisz), 120-150 IV. (Apolló), puissance III. (Apolló)

1981

  • CSI Hortobágy 130 VI. (Apolló), 130 VI (Cukorka), 140 vadász II. (Cukorka), puissance III. (Apolló), 120-140 II. (Apolló), 130-150 Nagydíj II. (Cukorka)
  • OB I 140v I. (Apolló), 150 I. (Dália), IV. (Cukorka)
  • OB II 140v II. (Dália), 160 I. (Cukorka), III. (Dália)
  • OB III 140 III. (Cukorka), 150 I. (Cukorka), 160 III. (Cukorka)
  • Magyar Bajnokság II.
  • CSIO Pozsony Nyitó szám 11. (Cukorka), 2. szám? 13. (Dália), 140 staféta IV.
  • Nemzetek Díja 7. (Cukorka)
  • Búcsú Díj 8. (Apolló)

Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.09.

Lovas mesék, lovas történetek

Szívesen olvasnál, de már az összes könyved történetét kirázod a kisujjadból? Mit szólnál a klasszikus lovas történetekhez?

Lovas mesék, történetek, részletek |Bazsi lovas művészettörténeti írásai| Lovas versek
Lovas idézetek | Lovas viccek | Lovas szólás, közmondás | Lovas fejtörők, nyelvtörők
Lovas dalok |Lovas könyvek

_uj_kep Laura Ingalls Wilder: Ház a patakparton (részlet): Karácsonyi lovak
Laura alig győzte kivárni, amíg édesapa feltette Maryt az egyik ló hátára, hogy megmutassa neki, hogyan kell megkapaszkodnia a sörénybe, és biztatta, hogy ne féljen. “

_uj_kep Jókai Mór: Életemből (részlet)
“Az utolsó hat krajcárral zsebében érkezett egy német városba, mely híres fürdőhely, nagyon járják az angolok. A legelső vendéglőben, ahová pihenni betért, azzal utasították el, hogy itt nincsen közkorcsma, ide csak vendégek térhetnek be, akik lóval jönnek. Ment a másikba, ott is azzal utasították el, ment a harmadikba, ott is azt ismételték. Jó rend van itt!”

Világi írók, költők tollából

 Anna Sewell – Fekete Szépség

 Sissy

 Margaret Mitchell – Elfújta a szél

Laura Ingalls Wilder

 Gerald Durrel

 James Herriot – A repülő állatorvos

 Aesopus tanmeséi

 Jacob Streit – Louis Braille

 Karl May

 Lev Tolsztoj – Holsztomer, egy ló története

 Világi írók további művei

 Más népek meséi, mondái, legendái

Hazai írók, költők tollából

 Népmesék, mondák, legendák

 Lovas tanmesék

 Móra Ferenc művei

 Jókai Mór művei

 Gárdonyi Géza művei
 Zelk Zoltán művei

 Lázár Ervin művei

 Déry Tibor művei

 Thury Zoltán művei

 Fekete István művei

 Gáll István művei

 Mikszáth Kálmán művei

 Krúdy Gyula művei

 Csató Pál – Magyar és német beszélgetések

 További magyar íróink tollából

Ti írtátok

Lovas élmények, beszámolók Fiatal Lovas Írók (FÍT)
 Emlékek lovakról
 Vendégkönyv

Ha nehéz megfogni a lovadat – segítünk!

Hogyan közelíts?

Sokkal fontosabb az, hogy megtanuld, hogy hogyan kell közeledni a lóhoz, mint az, hogy a lovat megtanítsd arra, hogy megfogod. Ahelyett, hogy arra gondolnál, hogy megfogod a lovat, inkább arra kell gondolni, hogy hogyan készítem elő a lovat ahhoz, hogy meg tudjam fogni.

Az a ló, amelyet nehéz megfogni, örömmel fogja venni a közeledésedet vagy éppenséggel még ő fog közeledni hozzád, ha az ember közelsége jó és kellemes környezetet jelent számára. Így a biztonság és a kényelem érzésével keresni fogja a társaságodat.

Van egy pár gyakran előforduló hiba, amit el kell kerülni. Kerüld el, hogy a ló azt érezze, hogy határozottan azért közelítesz felé, hogy „na most megfoglak!” illetve ne a jutalomfalatkák miatt tudd csak magadhoz hívni a lovadat. Nagyon sokan úgy gondolják, hogy a karámban és a legelőn nem szabad a lovon rajtahagyni a kötőféket. Jónéhányan azt hiszik, hogy kötőfékkel könnyebb megfogni a lovat, viszont ha kötőfékkel engeded szabadjára, az számos veszély forrása lehet!

Egy másik példa: Ha több ló van a legelőn vagy a karámban és a könnyen megfogható lovat szeretnéd kivezetni, közben figyeld, hogyan viselkedik a nehezen megfogható ló. Ha szándékosan figyelmen kívül hagyod vagy nem foglalkozol vele, hogy ő direkt elsétál tőled vagy már eleve elkerül téged, amikor azt látja, hogy közelítesz felé, akkor az ő szemszögéből Te tulajdonképpen úgy viselkedsz, mintha megdicsérnéd az elutasító magatartásáért. Viszont ha odamégy hozzá és „csak” megsimogatod, és nem kérsz tőle semmi olyasmit, amit nem szeret – jelen esetben nem fogod meg, és nem vezeted el a többi lótól – , akkor ez segíteni fog legközelebb, amikor viszont tényleg meg szeretnéd fogni, mert már nagyobb bizalommal lesz irányodban. Ez az egész csekélységnek tűnhet számodra, de a lovad számára ez hatalmas dolog!

Egy körkarámban a legkönnyebb elkezdeni a „munkát”. A siker a te időzítéseden, érzékeden és határozottságodon múlik, nem pedig az alkalmazott eszközökön és felszereléseken. Ha megérted, hogyan könnyítsd meg a lovad számára a dolgot, ha helyesen cselekszik, és hogyan tedd nehezebbé azt, amikor nem cselekszik helyesen, abban is segít, hogy a lovadat bármikor könnyen meg tudd majd fogni. Ezt az ismeretet nem bonyolult elsajátítani vagy továbbfejleszteni, de türelmet és odafigyelést igényel.

A körkarámban való foglalkozás túlmutat a jelenleg tárgyalt problémán; a lóval való kapcsolattartás minden más területén kiterjeszted ezzel lovastudásodat, még a lovaglás során is hasznát veheted ezeknek a tapasztalatoknak. Te és lovad sokkal könnyebben fogtok együtt dolgozni, fogékonyabbak lesztek egymás mozdulataira.

Ha szabadon dolgozol a lóval – és nem eszközöket veszel igénybe – akkor nagyon gyorsan képes leszel megtanulni a ló kifinomult jelzéseit. Ha folyamatosan és pontosan megfigyeled a lovad reakcióit és mozdulatait, igen sok hibalehetőséget elkerülhetsz a jövőben nagyon sok téren. Ha csak egy kicsit is sikerül pozitívan megváltoznod, az hatalmas pozitív változást eredményez a lóban! Ebben szeretnénk a következőkben segíteni.

Munka a körkarámban

A további részek nem kínálják fel az összes lehetőséget, ami szóba jöhet egy nehezen megfogható ló esetében, hanem ötletekkel kívánnak szolgálni, valamint megpróbálnak rávilágítani néhány fontos gondolatra. Az a fontos, hogy a koncepciót megértsd és így bárhol, bármikor fel tudod majd használni tudásodat egy szabadon lévő ló esetén. A következőkben olvasható elvek nem merev receptek, mert valamennyire minden szituáció különbözik egymástól. Ezért tehát legyél találékony és megfelelően rugalmas. Ne félj attól, hogy esetleg hibát követhetsz el, hiszen ha levonod a megfelelő következtetéseket, a hibákból rengeteget lehet tanulni.

Ha nincs körkarámod, természetesen nem kell nagy anyagi ráfordítással építeni egyet. A célnak megfelel bármilyen körbekerített terület, karám, esetleg a négyszög alakú karám sarkait villanypásztor szalaggal vagy egyéb elemmel lekerekítheted. A legideálisabb mégis a megfelelő méretű körkarám, mert így van a legjobb lehetőséged arra, hogy a lóhoz képest a megfelelő pozícióba kerülj, hogy kontrollálni tudd a lovad mozgásának sebességét és irányát. Egy kb. 15 méter átmérőjű körkarám már elég ahhoz, hogy a lovad ne érezze magát csapdában, és elég helye legyen a mozgáshoz is.

A túl nagy területen viszont nagyobb esélye van a lónak arra, hogy kivonja magát a kontroll alól! A túl kis területen való munka pedig nem növeli a kontrollálhatóságot, hanem a biztonságot veszélyezteti. Ez csak az önfenntartás ösztönét ébreszti fel a lóban, és meggátolhatja abban, hogy ellazuljon, biztonságban és kényelmesen érezze magát és engedelmeskedjen az embernek.

A körkarám nem arra való, hogy addig hajtsa az ember körbe-körbe a lovat, amíg el nem fárad. A cél az, hogy fejleszd a tanulékonyságát, és ébren tartsd lovad figyelmét valamint hogy elérd azt, hogy a ló rád figyeljen és készségesen végrehajtsa kéréseidet.

Mindez azt jelenti, hogy a ló nem fél, hanem megbízik az emberben, és egyben tiszteli valamint keresi az ember társaságát. Ez az esszenciája annak, hogy meg tudd fogni a lovadat és készségesen együttműködjön veled. A ló önfenntartás ösztöne teszi a lovat figyelmessé és ezért figyeli környezetét. Az ember feladata az, hogy a dolgokat érdekessé és hasznossá tegye számára…

Hogyan kezdd el?

A körkarámban vedd le a lovadról a kötőféket. Engedd el és küldd el magadtól a karám szélére, a patanyomra. Az a fontos, hogy ne elkergesd a lovat, hanem nyugodt mozdulatokkal lépjen el tőled. Ugyanolyan fontos az, hogy el tudd küldeni magadtól a lovat, mint az, hogy vissza tudd magadhoz hívni!

Figyeld meg jó alaposan a lovadat, miközben a körkarám szélén halad előre. Testbeszéde elárulja, hogyan érzi magát, figyel-e rád, elengedett vagy pedig ideges. Például az elengedett ló testének íve a körkarám ívét követi. Ha csípőjével, farával valamivel beljebb mozog, akkor a ló elutasító, védekezni próbál és feszült.

Figyeld meg a szemeit, füljátékát is! Figyelmesek? Füleit feléd irányítja? Fél és menekülni szeretne vagy kíváncsian várja kéréseidet? Szívesen egyhelyben marad veled vagy alig várja, hogy elmehessen tőled? Ez csupán pár dolog, amire folyamatosan figyelned kell.

Amikor kiküldöd a lovat a patanyomra, ügyelj a mozdulataidra. A félős vagy ijedős lóval elég, ha csak kis mozdulatokkal kommunikálsz, és még így is lehet, hogy a ló túlreagálja a kérésedet ahhoz képest, mint ahogyan azt te szeretted volna. Néhány lónak még az ember puszta jelenléte is elviselhetetlen nyomást jelent! Egy ilyen lónak nagyobb teret és több időt kell adni a gondolkodásra, és bizalommal kell vele bánni, így nem fog még jobban félni és nem lesz annyira bizalmatlan.

Mozdulataidnak mértéke relatív dolog, hiszen ugyanazt a mozdulatodat az egyik ló fel sem veszi, a másiknál esetleg heves indulatokat válthat ki. Ezért mindig óvatosabb mozdulatokkal kell kezdeni, majd ha nem éred el a kívánt hatást a lónál, akkor alkalmazzál csak erőteljesebb, kifejezőbb mozdulatokat. Így nagyobb az esélyed arra is, hogy lovad a finom, apró jelekre is figyelmes és készséges lesz.

Állítsd meg és hívd magadhoz!

A nehezen megfogható lovakra jó gyógyírnak bizonyul, ha megtanulod, hogyan hívd fel magadra a figyelmét, és hogyan keltsd fel az érdeklődését. Erre egy jó megoldás az „állítsd meg és hívd magadhoz” gyakorlat. A feladatot ismét körkarámban a legideálisabb kivitelezni.

Ha a ló jobb kézre megy a körkarámban, fordítsd meg bal kézre az alábbi módon: a körkarám közepéről mozdulj el jobbra és kissé hátrafelé határozott mozdulattal. Ha a ló mozgásirányával hegyes szöget zársz így be, akkor a ló úgy fog átmenni a bal kézre, hogy a karám felé fordul. Ha kevésbé hegyes szöget zársz be a mozgásának irányával, akkor befelé fordulva megy át a másik kézre.

Amikor befelé fordul, akkor lépj hátrafelé és fordítsd oldalra a fejedet, hogy ne kelljen a szemébe nézni, így magad felé tudod hívni. Előfordulhat, hogy ahelyett hogy megállna és feléd fordulna, inkább elindul a másik kézre. Ilyenkor küldd tovább előre, és csak utána kezd előröl még egyszer. A te mozdulataid finomságának a lóéhoz kell igazodnia! Ha a lovad már apróbb jelekre reagál, akkor kisebb és kevesebb mozdulat is elég, mint kezdetben. A Te érzéked, az időzítés és az egyensúly ebben az esetben is a legfontosabb! Ha most adsz elég időt a lovadnak ahhoz, hogy ezt a feladatot megértse és feldolgozza, azt hosszú távon is kamatoztathatod.

Ezt a fajta gyakorlatot természetesen mind a két kézre gyakorolni kell, de ezt se vidd túlzásba, mert akkor a lónak unalmas lesz, holott elsősorban a figyelemfelkeltésen volt a hangsúly. A feladat gyakorlásával lassan eljuthatsz odáig, hogy a ló odamegy közvetlen hozzád, holott kezdetben lehet, hogy csak a karám szélén fog megállni feléd fordulva.

Ha mégsem érnéd el amit szeretnél, felteszed magadnak a kérdést: „Hogyan kommunikáljak a lovammal?” Mindennek az alapja az, hogy megtanuld figyelni és megérteni lovad mozdulatait!

Először is nézd meg, hogyan fordul meg a lovad. Nyugodtan, kiegyensúlyozottan kell fordulnia, puha mozdulatokat téve. Ha feszült és merev, akkor még ideges, és valószínű, hogy így még nem tudod magadhoz hívni. Ha úgy áll meg, hogy közben befelé fordul és feléd néz, de nem megy oda hozzád, akkor próbáld meg Te megközelíteni és simogasd meg. Ilyenkor ne egyenesen a fejéhez menj, hanem inkább mellé, és ne nézz élesen a szemébe. Ha még kissé ideges, akkor inkább a vállát vagy a nyakát simogasd meg, ne a fejét.

Minden ló különböző, így változó, hogy hogyan tudod megközelíteni és hol a legmegnyugtatóbb számára, ha simogatod. Ha „olvasol” a lovad mozdulataiban, könnyen ráérzel, milyen módon közeledj hozzá. Ha zavaró számára az ahogyan közelítesz felé, akkor valószínűleg el fog mozdulni és esetleg kifelé fordul. Ha ez történne, akkor kezd előröl. Küld előre pár körön keresztül, majd újra próbáld meg megállítani. Rá fog jönni, hogy kellemesebb álldogálni és veled lenni, mint újra és újra körbemenni…

Miután oda tudtad hívni a lovadat magadhoz vagy megáll feléd fordulva, képesnek kell lenned arra, hogy ki tudd küldeni a körkarám szélére úgy, hogy nyugodt maradjon. Küld előre valamelyik irányba néhány kört, és hívd be magadhoz újra! Ne ess abba a hibába, hogy túl sok kört csináltatsz meg a lóval egy irányba, mert akkor elveszti érdeklődését, és nem fog rád figyelni. Egy-egy irányváltoztatást vagy átmenetet lépés, ügetés és vágta között mindi iktass közbe!

Egy félősebb lónak kezdetben engedd meg hogy megálljon és feléd forduljon akkor is, ha Te ezt nem is kérted tőle. Így könnyebben megnyugszik és jobban meg fog bízni benned. Később persze – amikor már megtanulta, hogy odamenjen hozzád ha hívod – csak akkor engedd meg neki, amikor Te kéred erre. Néhány ló ellenkezhet, amikor előre akarod küldeni vagy meg akarod állítani és nem akar dolgozni. Ilyenkor győződj meg róla, hogy nem arról van-e szó, hogy besokallt a ló!

Ne feledd, hogy az itt említettek nem mechanikus receptek, hanem a kezdeti lépéseket segítenek megtenni ahhoz, hogy megtaláld a helyes utat ahhoz, hogy a kívánt hatást elérd. Minden ló különböző, mindegyik helyzet más és más. A szituációt pillanatról pillanatra fel kell mérni és a teendőt ennek megfelelően kell megítélned!

Mit csináljak, ha nem figyel rám a lovam?

A körkarámban végzett gyakorlatok előfeltétele, hogy figyeljen rád a ló. Mit lehet tenni, ha ez nem így van? A figyelmetlen ló nagy valószínűséggel a saját tempójában és jármódjában szeretne a körkarámban haladni, ügyet sem vetve rád. Ezen általában könnyen lehet segíteni. A legegyszerűbb módja, ha gyakran irányt változtatsz, mindaddig, amíg már látod a lovon, hogy előre felkészül az irányváltoztatásra, és rád figyel.

 Milyen gyakran kell irányt változtatni?

Egy kiegyensúlyozott, nyugodt, nem félős ló esetében a legjobb, ha a körkarám negyedét használod, azaz a ló a körkarám külső ívének egynegyedében megy előre oda-vissza. Elég hamar rájönnek a lovak, hogy ugyanazon a két ponton mindig meg kell fordulniuk. Pontosan ez volt a cél! Ha látod a lovadon, hogy már előre várja, hogy megforduljon az adott ponton, akkor a munkára figyel! Tehát a lovad – aki eddig fittyet hányt a munkára – figyelemmel kíséri mozdulataidat és kérésedet.

Hogyan kell irányt változtatni?

Az irányváltoztatást vagy úgy végzi el a ló, hogy közben befelé fordul, vagy pedig kifelé hajtja végre a fordulatot. A figyelmetlen ló esetének „gyógyításánál” célszerűbb az, ha úgy változtatsz irányt, hogy a lovad kifelé fordul, mert ezt egyszerűbben és gyorsabban végre lehet hajtatni. A gyorsabb végrehajtásból adódik, hogy erre természetesen jobban felfigyel még a flegma ló is.

Folyamatosan figyeld a lovadat!

Ne vidd túlzásba a gyakorlatot, mert többet árthatsz vele, mint amennyi hasznod származhat belőle. Ha látod, hogy a lovad figyel és már előregondolkodik – készülődik arra, hogy a „szokásos” helyen megforduljon – akkor lépj egy pár lépést hátra, és hívd magadhoz. Csak akkor tudja megérteni a ló, hogy miért is kell ezt gyakorolni, ha a megfelelő időben abbahagyod a gyakorlatot. Ez azon az elven alapszik, hogy ha jót cselekszik (jelen esetben elkezdett figyelni rád), akkor a munkát megkönnyíted számára (nem kell tovább fáradságos munkával minden negyed körben irányt váltani), ha viszont nem helyesen cselekszik (nem figyel rád), akkor megnehezíted a munkáját (sok irányváltoztatás egymás után). A tanítás, belovaglás és a problémák „orvoslása” közben ezt az elvet igen hamar felismerik a lovak, és gyorsan rávezethetők a legkülönfélébb feladatokra is.

A feladat nem csak a ló, hanem a lovas próbája is. Megfelelő figyelemre és időzítésre van szükség az eredményes munkához. Ha túl sokáig végzed ezt a gyakorlatot, a lovad idegessé válhat, a gyengébb idegzetűek esetleg megpróbálnak kiugrani a karámból vagy megsérthetik magukat. Vigyázz négylábú barátodra.

Óvatosan kezd!

Nagyon figyelj arra, hogy elkerüld a sérüléseket, vagy hogy a „problémamegoldásból” ne egy újabb probléma keletkezzen! Ha félős, ijedős lovad van, akkor ez a metódus veszélyes lehet, ha nem megfelelő elővigyázatossággal és körültekintéssel végzed! A „munka” során folyamatosan figyeld a lovad reakcióját és annak megfelelően dolgozz vele.

Hogyan lehet megfogni egy nagyobb területen?

Ha legalább az ehhez a témához kapcsolódó gyakorlatokat a lovaddal könnyedén meg tudod csinálni, és a lovad folyamatosan figyel rád, akkor az már biztosan nem jelent nehézséget, hogy egy körkarámban megfogd, amikor csak szeretnéd. Ideje egy nagyobb területen is kipróbálni! Ha lehetséges, akkor inkább egy nagyobb karámban vagy lovardában próbáld meg, mintsem egy nagy legelőn. A legelő a lónak eddig kizárólag a szabadságot jelentette, semmi mást, ezért jobb, ha csak fokozatosan, lépésről-lépésre tanítod. Ezért ideálisabb, ha a körkarám után egy nagy karámot és nem a legelőt választod. Természetesen a cél az, hogy bárhol, bármikor meg tudd fogni, tehát utána nyugodtan próbáld ki a legelőt is!

Legyen elég türelmed a gyakorláshoz és szánj rá annyi időt, amennyit a te lovad igényel, hiszen mindegyik ló más és más. Megéri minden ráfordított perc, hiszen biztos lehetsz abban, hogy később már el is fogod felejteni, hogy ez valaha is gondot jelentett. Ha lehetőséged van rá, gyakorolhatsz egyre nagyobb és nagyobb karámban, ráadásul még idegen helyen is kipróbálhatod. Ha úgy látod, hogy ismét gondot jelent, hogy megfogd a lovadat, akkor térj vissza egy kisebb karámba, gyakorold ott, majd ismét próbáld meg egy nagyobban.

Gyakorlás alatt mindig legyen nálad a kötőfék is. Ha a ló odaenged magához – vagy éppenséggel ő megy oda hozzád – ne tedd fel rá azonnal, hanem hagyd egy kicsit állni a lovat melletted, dicsérd és simogasd meg mielőtt ráteszed a kötőféket; meghálálja.

Tipp: Ne csak akkor fogd meg a lovadat a karámban, amikor dolgozni akarsz vele, hanem máskor is, csak azért, hogy együtt legyetek és ő is jól érezze magát, ha mellette vagy.

Egy kis játék

Kérd meg a legtürelmesebb barátaidat, hogy segítsenek neked. Engedjétek el a lovadat egy nagy karámban, és menjetek be ti is. Legyen mindenkinél kötőfék, de te leszel csak az egyetlen, aki megfogja őt. A barátaidnak kell óvatosan a lovadat feléd „terelni”, mialatt te lassan hátrálsz. Neked azért kell lassan hátralépkedned, mert így „húzod” a lovadat magad felé, és felhívod magadra a figyelmét. Ugyan ezt tetted egyébként, amikor kezdetben a körkarámban dolgoztál vele („Állítsd meg és hívd magadhoz!”). Te lassabban haladj hátrafelé, mint ahogyan a ló közeledik feléd, hogy oda tudjon menni hozzád.
A barátaidnak csak akkor kell feléd terelniük a lovat, amikor nem a te irányodba szeretne menni. Ha feléd igyekszik, akkor ne csináljanak semmit. Így rá lehet vezetni a lovadat arra, melyik a helyes út. Csak semmi heves mozdulat! Semmi esetre sem a ló ijesztgetése a cél, hanem a tanítás! Barátaidnak is értenie kell a lovak nyelvén ahhoz, hogy meg tudják ítélni, mikor kell közbeavatkozniuk és mikor nem.
Ha látod a lovon, hogy egyértelműen rád koncentrál és feléd tart, akkor állj meg és engedd, hogy odasétáljon hozzád. Ha melléd ér, akkor ne tedd rá a kötőféket azonnal, hanem csak simogasd meg. Kicsit később rárakhatod a kötőféket, de még ekkor se indulj el azonnal. Nem is muszáj elvezetni onnan, hanem egyszerűen csak vedd le a kötőféket róla, így nem az fog az eszében járni, hogy ahányszor ráteszed, mindig valami feladatot kell teljesítenie. Ha nem megy el tőled, akkor fejezd be a gyakorlást aznapra, mintegy dicséretként a ló számára, hogy jól végezte dolgát. Ha elfut tőled, akkor megpróbálhatjátok újra megfogni. Ha csak nyugodtan elsétál, és nem elmenekül tőled, akkor is a legjobb, ha megdicséred és legfeljebb csak másnap „játszátok el” újra.
A cél az, hogy a lovad úgy érezze, hogy a karámban az a legkellemesebb hely, ahol te vagy. Ezt a játékot éppen úgy fogja élvezni a lovad is, mint te vagy a barátaid…

Hogyan lehet legelőn több ló között megfogni a lovamat?

Ha nincs lehetőséged kisebb karámban vagy körkarámban tanítani a lovadat arra, hogy könnyen meg tudd fogni, akkor a legelőn, több ló között is elkezdheted a tanítást. Igaz, ez a leghosszabb és legbonyolultabb megoldás, ezért sok türelmet, időt és higgadtságot kíván.

Lehetőleg akkor kezd el, amikor az egész napodat rá tudod szánni, ha szükség van rá (akár egy kis ebédet is vihetsz magaddal). Menj ki a legelőre és vidd magaddal a kötőféket is. Indulj el a lovad felé, de ne egyenesen felé tarts, ha látod, hogy elsétál előled a ló, hanem inkább cikk-cakk vonalban. Tégy úgy, mintha nem is akarnál odamenni hozzá, legyen közömbös a magatartásod. Ha vannak a közeledben lovak, közben menj oda hozzájuk, simogasd meg őket. Így a lovad – aki egyébként is szemmel tart, mert el szeretne távolodni tőled – elkezdi figyelni kíváncsiságból (esetleg féltékenységből), hogy mit csinálsz a többieknél. Ekkor már lehet, hogy nem is azon fog gondolkodni, hogy elmenjen tőled, hanem érdeklődve áll meg. Ha mégis elsétál, amikor oda szeretnél menni hozzá, akkor vagy ismét cikk-cakkban közelíts felé vagy egyszerűen csak kövesd, akármerre megy. Ne kergesd, és ne legyél rámenős, csak menj abba az irányba, amerre ő. Így hozzászokik a jelenlétedhez és már nem fog idegenkedni attól, ha közelebb mégy hozzá.
Ha a ló megengedi, hogy odamenj hozzá, akkor simogasd meg, de ne rakd rá azonnal a kötőféket, mert ez lerombolná a beléd vetett bizalmát! Ha vittél magaddal egy kis jutalomabrakot, akkor azt csak azután add neki oda, ha a kötőféket már feltetted rá.
Ha könnyen megfogható lóra vágysz, szánj arra is időt, hogy gyakran besétálsz hozzá a karámba, felteszed rá a kötőféket, megsimogatod, leveszed a kötőféket és kisétálsz tőle. Így a kötőfékről nem az jut rögtön eszébe, hogy ott kell hagynia a társait és kezdődik a munka!
Természetesen vigyázz magadra a lovak között!

Amikor leveszed a kötőféket…

…ne hagyd, hogy egyből elrohanjon tőled. Sokkal kellemesebb, ha a ló számára a szabad utat nem az jelenti, ha „megszabadult” a kötőféktől, hanem az, amikor Te elsétálsz mellőle. Ezért miután a kötőféket levetted, karold át a nyakát – vagy a vezetőszárat dobd át rajta mielőtt elengednéd – simogasd meg, majd menj el tőle. Ilyen módon megtanulja, hogy nem kell elmenekülnie tőled és nem fogja kirántani a kötőfékből a fejét, és legközelebb még megfogni is egyszerűbb lesz!

Sok múlik az apróságokon

Ne add fel, ha nem sikerül valami elsőre úgy, ahogyan Te szeretnéd! Ha valamit rosszul is csináltál, minden lépéssel tanultál valamit, és közelebb kerülsz ahhoz, hogy megértsd, hogyan gondolkodik, tanul és kommunikál a lovad!

Csermák István és Csermákné Lócsy Krisztina
Forrás:  www.westerninfo.hu
Frissítve: 2022.08.30.
Fotó: Canva

PannonExpert Kft. – Építészet a lovasvilágban

Hobbi – Élsport – Szakma – Hivatás: 27 év a lovas életben és 15 év az építészetben a Pannonexperttel!

Professzionális igényeket kiszolgáló, korszerű lovas létesítmények tervezéséhez, elengedhetetlen a lovas szakma ismerete. Ahhoz, hogy ismerjük a problémákat és megfelelő megoldásokat tudjunk adni a felmerülő kérdésekre, benne kell élni a lovas szakmába. Ismerni kell a napi feladatokat, a téli és a nyári időjárási viszonyokban a lótartás és a ló kiképzés módját. Tudni kell az egyes szakágak specialitásit, amit a létesítményeknek is ki kell tudni szolgálni. Meg kell tudni hozni az egészséges kompromisszumokat az építészetben a praktikusság, a gazdaságosság és az esztétikum között.

Lovas sportszakmai vezetőként és építészként arra törekszem, hogy minél többen megismerhessék a lovardák létesítéséhez kapcsolódó irányelveket. Ennek érdekében az elmúlt években, több mint 30 cikkben közel 100 oldalon fogalmaztam meg a Lovas Nemzet hasábjain, hogy milyennek kell lennie egy XXI. századi lovardának, a kis lovasiskolai lovardától a Lovas Világjátékokat kiszolgáló több száz hektáros nemzeti lovasközpontig.


Lovas szakterület

Nagy jártassággal rendelkezünk lovas létesítmények tervezésében, lovaspályák építésében. Vállaljuk komplex gondolkodás alapján új vagy meglévő lovardák funkcionális, építészeti és kertépítészeti tervezését.

Pályázatokhoz elkészítjük a megvalósíthatósági tanulmányokat, tervdokumentációkat és költségkalkulációkat.

A világ egyik vezető lovardatalaj építő cégének az Otto Sport- und Reitplatz GmbH. –nak a hivatalos magyarországi képviseletét látja el a PannonExpert Kft.. Ügyfeleinknek a számukra legkedvezőbb technológiai megoldás kiválasztásához többfajta pályaszerkezetre tudunk ajánlatot adni. Igény szerint a teljes körű tervezés és kivitelezéstől, az önerős megvalósításhoz történő anyagbeszállítás és kivitelezés felügyeleten át lehet választani a szolgáltatásainkat. Az OTTO cég több mint 5500 pályát épített a Világ minden kontinensén, mely garanciát jelent a legmagasabb szintű minőségre.

Tasnádi Gábor építészmérnöktől lovardatervezés témában több mint 30 szakcikket olvashattak a Lovas Nemzet újság oldalain. A közel 30 éves lovas szakmai múlt (válogatott versenyző és szakvezető), sportszakmai és építészeti tapasztalatit ötvözve szolgáljuk az ügyfeleinket.


Egységes koncepció

Akár egy új lovardát, vagy egy meglévő reorganizációját tervezzük fontos,hogy egységes koncepció alapján történjen a tervezés. Cégünk a terveket szakmai tanácsadással egybekötve készíti el a leg apróbb részretekre is kiterjedően. A terveket mindig egyedileg egységes stílus alapján a helyszíni adottságokhoz igazítva készítjük, az adott lovarda stílusának, arculatának megfelelően.


Tervezési területek:

  • istállók
  • fedett lovardák
  • lovaspályák
  • jártatók és körkarámok
  • trágyatárolók
  • széna és takarmánytárolók
  • gépszínek és pajták
  • lóusztatók
  • klubházak
  • vendéglő
  • borospincék
  • szálláshelyek
  • lelátók
  • játszóterek
  • kiegészítő sportpályák
  • parkosítás, kerttervezés
  • kerti pavilonok, fürdőházak
  • bio fürdőtó
  • tüzivíztárolók


ELÉRHETŐSÉGEK:

Tasnádi Gábor építészmérnök

OTTO Hivatalos Magyarországi Képviselő
ügyvezető igazgató PannonExpert Kft.

+36 20 924-9489

 

Lógyógyászat

Tartástechnológia | Istálló- és lovardatechnika |
|  Lovak takarmányozása | Lógyógyászat | Lóápolás | Lóútlevél Származási lap |


Sport-
lógyógyász
Kft.

Equimins takarmány-
kiegészítők

Virbac Kft.

A lovak vakcinázása, védőoltások >>

Fertőző betegségek >>

Férgesség, féreghajtás >>

Istállópatika, elsősegélynyújtás >>

Lófogászat, a ló fogazata >>

Immunrendszer, hiánybetegségek >>

Mozgásszervrendszer >>

Emésztés >>

Légzőszervek >>

Gyógynövények a lógyógyászatban >>

Oszteopátia, csontkovácsolás >>

Akupunktúra >>

Fizioterápia >>

Homeopátia >>

Fedeztetés, mesterséges termékenyítés, ellés >>

Röntgen, ultrahang, képalkotó eljárások >>

Vérszívók elleni védekezés >>

Állatorvosok és lókórházak hírei >>

Érdekességek >>

Lovas állatorvosok, állatkórházak >>


Lógyógyászat, lóegészség
kérdések-válaszok
>>


A lovak vakcinázása, védőoltások

 A magyar lovakat is veszélyezteti a nyugat-nílusi láz
A nyugat-nílusi láz nem valami különleges, egzotikus betegség. A magyar lovakat is veszélyezteti, a megbetegedések pedig pont mostanában jelentkeznek. De jó hír, hogy védőoltással elkerülhető a fertőzés.

_fuveslo Ne feledd: ha tavasz, akkor lódoki
A tavasz nem csak a szőrváltás, a legelőre szoktatás és a kiadós tereplovaglások időszaka, de ideje, hogy megbeszélj egy találkozót állatorvosoddal – még akkor is, ha lovad egyébként makkegészséges.

_fuveslo Kötelező tavaszi program minden lónak: vakcinázás és féreghajtás
Itt a tavasz, lovad számára egyaránt esedékes a féreghajtás és a védőoltások beadása is.

_fuveslo Milyen ma egy korszerű oltási protokoll?
Az állatorvosnak ismernie kell az adott régióban előforduló kórokozókat és a lovat is. Ezért nincs egységes, minden lóra illő vakcinázási protokoll.

_fuveslo Néhány szó a lovak vakcinázásáról
A vakcinázás a betegség megelőzését szolgáló óvintézkedés. Magyarországi körülmények között a következő betegségek ellen szoktunk vakcinázni.

_fuveslo A lovak vakcinázása
A vakcinázás komoly költséget jelent. Jó tudni, miért és mi ellen vakcinázz, mert ennek hiányában gyakran hajlamosak vagyunk ezt csupán szükséges rossznak tartani és elhanyagolni.

_fuveslo Védjük meg lovainkat – a fertőző betegségektől!
Lóinfluenza, herpeszvírus-fertőzések, tetanusz (merevgörcs), veszettség, mirigykór.

_fuveslo Szükséges oltások
Tetanusz, herpesz, influenza, veszettség elleni védőoltások.

_fuveslo Egy kiscsikó szerencséje
Tízből egy ló éli túl – ő volt az az egy. Tanulságos történet a védőoltások fontosságáról.

_fuveslo  A lovak vakcinázása, oltása
A vakcinázás a betegség megelőzését szolgáló óvintézkedés. De mit, mikor és hogyan kell adni a lónak?

Fertőző betegségek

 Nyugat-nílusi láz: már 22 ló betegedett meg
Idén eddig kilenc megyében betegített meg lovakat a Nyugat-nílusi vírus. A NÉBIH és a lógyógyász állatorvosok arra hívják fel a lótartók figyelmét, hogy a betegség bejelentésköteles, a bejelentés pedig akár emberéleteket is menthet.

 A magyar lovakat is veszélyezteti a nyugat-nílusi láz
A nyugat-nílusi láz nem valami különleges, egzotikus betegség. A magyar lovakat is veszélyezteti, a megbetegedések pedig pont mostanában jelentkeznek. De jó hír, hogy védőoltással elkerülhető a fertőzés.

_fuveslo Ne feledd: ha tavasz, akkor lódoki
A tavasz nem csak a szőrváltás, a legelőre szoktatás és a kiadós tereplovaglások időszaka, de ideje, hogy megbeszélj egy találkozót állatorvosoddal – még akkor is, ha lovad egyébként makkegészséges.

_fuveslo Egy fertőzött ló elaltatása lovak ezreit mentheti meg
Csinszka, az FKV-val fertőzött kanca története bejárta a közösségi médiát, a magyar és az olasz sajtót, sőt, ügyét már az Európai Unió is tárgyalta. Csinszka esetéről és az FKV-ról a NÉBIH szakembereit és Dr. Bába András lógyógyász specialistát kérdeztük.

_fuveslo Kegyelmet az FKV-fertőzött lovaknak?
Újabb FKV-fertőzött ló esete borzolja a kedélyeket a közösségi médiában. Ezúttal azonban nem a betegség terjedése ad okot az aggodalomra, hanem a betegség kapcsán megjelenő téves információk.

_fuveslo Meddig terjed még a fertőző kevésvérűség?
Két már korábban zárlat alá helyezett lótartó helyen újabb lovaknál mutatták ki a fertőző kevésvérűséget.

Fertőző kevésvérűségben szenvedett az a ló, aki néhány napja pusztult el a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcson. Hajdúszoboszlón, Piliscséven, Vépen és Üllőn már lejárt a karantén ideje, a lovas élet visszatérhet a megszokott kerékvágásba.
_fuveslo Hétvégén még rendezvény, csütörtökön karantén Halásziban
Halásziban a Babos Major ellen eljárás indult a XV. Szigetközi Lovastalálkozó után. Fóton idő előtt megszűnt a karantén. Hamarosan az üllői Lóklinika kólikás istállója is fogadhatja a beteg lovakat.

_fuveslo Újabb 3 lovat írhatunk a fertőző kevésvérűség számlájára
A Nemzeti Referencia Laboratórium megerősítette, hogy az Encsen tartott ló, illetve a Felsőlajoson tartott két ló FKV-val fertőzött – adta hírül a NÉBIH.

_fuveslo FKV: újabb pozitív lovak
Újabb két ló vérvizsgálata lett pozitív a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson, de a Győr-Moson-Sopron megyei Ravazdon is felmerült a fertőzöttség gyanúja egy lónál – tette közzé a NÉBIH.

_fuveslo FKV a Lóklinikán: zavaros múlt, kérdéses jövő
A Lógyógyászati Tanszék és Klinika két dokumentumot tett közzé, a Klinikán regisztrált FKV eset és a bevezetett biztonsági intézkedések kapcsán – ezekből szemezgettünk.

_fuveslo Szakmai hiba, vagy sem? Bevarrták a beteg ló orrát az üllői Klinikán
Maximálisan teljesítettek Üllőn a márciusi FKV eset során, erősítette meg a dékán. A hvg.hu három nappal később fotóval bizonyított egy súlyos szakmai hibát.

_fuveslo Elaltatták a lovamat fertőző kevésvérűség miatt – egy lótartó megrázó vallomása
Egy év külföldi tartózkodás után landol a géped Budapesten. Viszontláthatod a lovadat. Az első SMS a lótartótól érkezik, aki gondját viselte eddig: “holnapután elaltatják a lovadat, kérlek hívj”. Te mit éreznél?

_fuveslo NÉBIH: Nincs fertőző kevésvérűség járvány Magyarországon
A mostani helyzet nem rosszabb, mint ami az előző évek során tapasztalható volt. A Nemzeti Lovaskultúra Szövetség interjúja dr. Nemes Imrével, a NÉBIH elnökhelyettesével.

_fuveslo FKV: A veszélyeztetett területeken állami költségen szűrik a lovakat
A fertőzöttségre gyanús lovak tartási helye körül 3 kilométeres sugarú körben állami költségen elvégzik az összes lóféle fertőző kevésvérűség szűrését.

_fuveslo Fertőző kevésvérűség: 10 településen vannak zárlat alatt a lovak
Engedve a lótartók kérésének, a NÉBIH hétfői közleményéhez kapcsolódva közzétette azokat a településeket, ahol fertőző kevésvérűség miatt forgalmi korlátozás alatt állnak lovak.

_fuveslo Tragédia: újabb lovakat ítélt halálra a fertőző kevésvérűség 
Az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán két lóra már biztosan eutanázia vár, országszerte pedig még hat ló vérvizsgálata lett pozitív. A NÉBIH közleménye.

_fuveslo Elkerülhetjük a lógyilkos járványt? Válaszol a NÉBIH
A NÉBIH megerősítette, hogy 2 karanténban álló ló tesztje pozitív lett FKV-re a Lógyógyászati Klinikán. Szerintük lovaink nincsenek nagyobb veszélyben, mint korábban.

_fuveslo Újabb lovak eshetnek áldozatul a fertőző kevésvérűségnek
Információink szerint az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán március óta karanténban álló 3 ló közül kettőnek pozitív lett a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztje.

_fuveslo Fertőző kevésvérűség: a HVG-n is nagy port kavart
“Mintha orosz ruletteznénk az ebolával” – HVG is főoldalán foglalkozott a témával. Újságírójuk a Lógyógyászati Tanszék és Klinika mellett a NÉBIH illetékeseit is faggatta.

_fuveslo Fertőző kevésvérűség: a lovad bőrét viszik vásárra
Biztonságban vannak lovaink?  Szerettük volna megtudni, mi a helyzet hazánkban a fertőző kevésvérűséggel. A betegség kapcsán a NÉBIH illetékeseivel beszélgettünk.

_fuveslo Fertőző kevésvérűség
Többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödémaképződéssel járó betegség, akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet.

_fuveslo Hogyan védhetem meg lovamat a fertőző kevésvérűségtől?
A lótartók felelőssége, hogy mindent megtegyenek lovaik egészségéért és a fertőzések elkerüléséért.

_fuveslo West Nile Virus fertőzés
A Nyugat-Nílusi Vírus (West Nile Virus) fertőzésének megakadályozása a lovaknál

_fuveslo A nyugat nílusi láz továbbra is veszélyt jelent az oltatlan lovakra
Amerikában az utóbbi években sok helyen észlelt enyhe tél miatt megnövekedett a szúnyogok száma és ezáltal a Nyugat-Nílusi láz veszélye.

_fuveslo Fertőző betegségek lovaknál
A legfontosabb teendők és tudnivalók a lovak fertőzéseivel kapcsolatban

Férgesség, féreghajtás

 Hogyan lehet öröm lovad féregtelenítése?
Nem szükségszerűen stressz a negyedévenkénti féregtelenítés sem a lovak, sem tulajdonosaik számára. Napjainkban modern parzitaellenes szerek léteznek ízesített tabletta formájában is.

_fuveslo A ló galandférgessége
A galandférgesség világszerte egyre gyakoribb lovakban. Súlyos bélelváltozásokat okozhatnak, mint a bélelzáródás vagy a kólika, amelyek akár elhullással is végződhetnek.

_fuveslo Ne feledd: ha tavasz, akkor lódoki
A tavasz nem csak a szőrváltás, a legelőre szoktatás és a kiadós tereplovaglások időszaka, de ideje, hogy megbeszélj egy találkozót állatorvosoddal – még akkor is, ha lovad egyébként makkegészséges.

_fuveslo Kötelező tavaszi program minden lónak: vakcinázás és féreghajtás
Tavasszal a férgek és egyéb élősködők áttelelt petéi, valamint a lovak belső szerveiben (tüdőben, májban, bélfalakban) áttelelt lárvái is hirtelen fejlődésnek indulnak.

_fuveslo Féreghajtás – a Sportlógyógyász Kft. cikke
A lótartáshoz hozzátartozik a rendszeres féreghajtás. A parazitás fertőzöttség limitált teljesítményt és egyes esetekben súlyos betegségeket okozhat.

_fuveslo Férgesség, a lovak parazitái 
A lovak belső élősködői közé tartoznak a leggyakrabban előforduló fonál- és orsóférgek és a hazánkban is már néhány éve megjelent galandférgesség.

_fuveslo Néhány fontos kérdés a lovak galandférgességéről – mi okozza? 
A lovak galandférgességét háromféle galandféreg faj okozhatja hazánkban. Mind a bélcsatornában, de különböző bélszakaszban él.

_fuveslo Lovak galandférgességének magyarországi előfordulása:
Magyarországon 10 lóból 9 galandféreggel fertőzött

_fuveslo A lovak galandférgességéről
Legelés közben a legelői fűvel vagy a felporzó talajjal együtt a lovak szájába kerülnek a köztigazda atkák, amelyek a testüregükben hordozzák a fertőzésre alkalmas lárvákat.

_fuveslo A férgességről
A bélférgek lovad szervezetébe bejutva egy célszervhez vándorolnak, ott a tápanyagokat magukhoz veszik, szaporodnak, miközben károsítják az érintett szerveket.

_fuveslo Bélférgesség
Lóban előforduló férgek és gyakoriságuk.

_fuveslo Féreghajtás 
Fontos, hogy az állományon egyszerre hajtsuk végre a féreghajtást, különben az alomban megmaradó féregpeték visszafertőzik az állományt.

_fuveslo A lovak bélférgességéről
A lótartáshoz hozzátartozik a rendszeres féreghajtás. De mikor, milyen készítményekkel végezheted hatékonyan?

Patika az istállóban, elsősegélynyújtás

 Fűben-fában orvosság: gyógyítsd lovad házi praktikákkal
Lovak, kutyák de akár gazdáik sérüléseinek gyógyulásában is segítenek az árnikát és fekete nadálytövet tartalmazó készítmények.

_fuveslo Te felismered a lovas vészhelyzeteket? 
Ha a lovad egészségéről van szó, Te vagy az első védelmi vonal. Töltsd ki tesztünket és kiderül, biztos szemmel felismered-e a lovas vészhelyzeteket.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel: farkasalma, levendula, az aloe vera
Ma a farkasalma, a levendula és az aloe vera indul harcba a sebgyógyítás frontján. Tarts velük, és lovad garantáltan meg fogja hálálni a gondoskodást!

_fuveslo Elsősegély lovaknak illóolajokkal
Marton Zsófia lófitoterapeuta korábban bemutatta, hogy mire képes a kamilla és az eukaliptusz ha lovadnak gyors segítségre van szüksége. Ma az illóolajoké a főszerep.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel: kamilla és eukaliptusz
Marton Zsófia lófitoterapeuta új cikksorozatában olyan eseteket mutat be, amikor a lovak körül előforduló vészhelyzetekben gyógynövényekkel enyhítheted hátasod fájdalmait.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel
Bemutatunk néhány olyan esetet, amikor a lovak körül előforduló vészhelyzetekben gyógynövényeket használhatsz elsősegély jellegű beavatkozásra.

_fuveslo A lovak élettani paraméterei
Minden lótulajdonosnak, lótartónak célszerű tudnia a lovak élettani paramétereit. A lovainkat ismerve még könnyebben meg tudjuk állapítani, ha valami nincs rendjén.

_fuveslo A legszükségesebb gyógyszerek – Patika az istállóban
Minden lótartással foglalkozó helyen lennie kell néhány alapvető gyógyszernek, kötszernek, fertőtlenítőszernek.

_fuveslo Elsősegélynyújtás
Annak a személynek a tudásától, aki elsősegélyben részesíti, legalább annyira függ, hogy a ló ismét egészséges lesz-e, mint az állatorvostól vagy a klinikától, amely végül ellátja.

_fuveslo Sebkezelés nyáron
A kisebb-nagyobb sebesülésekre nyáron különösen oda kell figyelni. A Lovasok.hu kérdéseire Dr. Pallós Andrea lógyógyász specialista válaszolt.

_fuveslo Patika az istállóban, elsősegélynyújtás lovaknak
Minden istállóban lenni kell néhány gyógyszernek, kötszernek, fertőtlenítőszernek.

Lófogászat, a ló fogazata

 Lófogászati útmutató
Ugyanolyan kezelést és védelmet igényel lovaid foga is  mint a sajátod.

 Mi a lófogászat?
A lógyógyászat egy speciális ága, a ló fog és szájüregi megbetegedéseivel foglalkozó szakterület.

 A ló fogazata
Növényevőkre jellemző redős zápfogak, a kérődzőkkel ellentétben az alsó és felső álkapcson egyaránt vannak metszőfogak.

 Lófogászati anatómia
A lófogak nagyban különböznek a humán fogak szerkezetétől: hosszú koronájú fogak, állandóan nőnek. Évente kb. 1.5-2 mm-t és ha van mitől, állandóan kopnak is.

Immunrendszer, hiánybetegségek

 A lovak immunrendszere 
Lovad ellenállóképességét és egészségét sok tényező befolyásolhatja. Amikor vírusok, baktériumok, gombák támadják meg, fertőzésről beszélünk.

 A lovak takarmányozási és tartástechnológiai hibákból eredő betegségei
Hiánybetegségek, kólikás megbetegedések, csalánkiütés és „legelő allergia”, patabetegségek, az izomzat betegségei, tüdőkárosodás, balesetekből eredő sérülések.

Mozgásszervrendszer

 Kétélű fegyver: az istállófásli
Valóban hasznos a fáslizás, vagy éppen ellenkezőleg?! Háromrészes cikksorozatunk első részében az istállófáslit vesszük górcső alá.

 Tudtad hogy a lovaknak is lehet már gyúrójuk?
A sportolóknak saját gyúrójuk, masszőrük van, aki az edzések és a versenyek után átmasszírozza az elfáradt izmokat. A lovak is sportolók, így nem meglepő, hogy – a jobb eredmények és egészség érdekében – egyre többen masszíroztatják lovaikat.

 Csüdsömör, a nem szívesen látott őszi és téli vendég
A sok lótartó által ismert és általában nehezen gyógyuló csüdsömör a bőrgyulladás egy formája, amelyet jellemzően baktériumok okoznak. Soha ne vedd félvéllról.

Patatályog: gondolj rá, ha sántít a lovad
A patatályog az egyik a leggyakoribb okozója a lovak akut sántaságának, amivel a lótartók az állatorvosokhoz és patkolókovácsokhoz fordulnak. Nézzük, mi mindent érdemes tudnod róla.

Hogyan működik a lovak mozgásanalízise?
Cikksorozatunk harmadik részéből megtudhatod, pontosan hogyan is zajlik ez a mind lóra, mind lovasra nézve teljesen kockázatmentes vizsgálat.

Megújult Facebook oldal és karácsonyi akció az Equine Americánál
Csemegézz és tájékozódj kedvedre az Equine America takarmánykiegészítő termékekről és a Cortaflex termékcsaládról a megújult lovas közösségi oldalon.

Miért és mire jó a lovak biomechanikai mozgásanalízise?
Cikkünkből megtudhatod, pontosan mire és hogyan használható ez a módszer a ló- és lovassportokban, lovaglásban.

Beköszöntött a biomechanika korszaka a lovaglásban
Tudtad, hogy a lovak biomechanikai mozgásanalízise az egyik legjobb edzéssegítő és egyben sántaságmegelőző módszer?

Műlábat kapott a miniló
Egy borzalmas sérülés után műlábbal kezdhet új életet Shine, a hároméves miniló.

Sántaságvizsgálat a Lovaspraxis Kft.-vel
Mivel még az állatorvos sem beszél a lovak nyelvén, ezért máshogy kell megtudnia, melyik lába és hol fáj. A Lovaspraxis most megmutatja, hogyan!

Gyógynövényekkel gyorsíthatod lovad lábadozását
A szeretett ló sérülése különösen érzékenyen érint minden lovast. A gondos állatorvosi kezelés mellett a gyógynövények hatékonyan segíthetik lovad gyógyulását.

_fuveslo Sánta a lovad? Vizsgáltasd meg a nyakát is!
A sántaság problémáját okozhatja a nyak, a hát, vagy a csípő fájdalma is. Forradalmian új eljárás segíthet a sánta lovakon – már idehaza is.

_fuveslo Fűben-fában orvosság: gyógyítsd lovad házi praktikákkal
Lovak, kutyák de akár gazdáik sérüléseinek gyógyulásában is segítenek az árnikát és fekete nadálytövet tartalmazó készítmények.

_fuveslo Természetes megoldás patabajra
Gyenge, töredező paták, nyírrothadás, savós patairha gyulladás? A gyógynövények segítenek: gyorsítják a patanövekedést, segítik a pata szöveteinek regenerálódását.

_fuveslo Ultrahang vizsgálat a Lovaspraxis Kft.-nél
Segítségével nagy pontossággal meg lehet határozni a legtöbb ín és szalag sérülését, annak mértékét és figyelemmel követhetjük a gyógyulást is.

_fuveslo Digitális röntgenvizsgálat lovaknak
A Lovaspraxis Kft. a helyszínen készít magas színvonalú, jó minőségű felvételeket, mellyel a csontos képleteket, ízületeket lehet vizsgálni.

_fuveslo Megállta a helyét az állatorvosok és patkolókovácsok állásfoglalása
A részvevők teljes egyetértésével ért véget a találkozó, elvéreztek a természetes körmölés tanai.

_fuveslo Új körmölési eljárás veszélyeire figyelmeztetnek…
A közelmúltban került az állatorvosok és a patkolókovácsok figyelmének középpontjába egy ló “természetes rehabilitációjának” esete, ami mellett nem tudtak elmenni szó nélkül.

_fuveslo Gyors és pontos diagnózis mobil digitális röntgennel
Ha röntgenvizsgálatnak kell alávetni lovadat, akkor az az elérhető legjobb technológia segítségével történjen, mert így állítható fel a leggyorsabb és legpontosabb diagnózis.

_fuveslo Mikor szükséges a sántaságvizsgálat?
A sántaság az egyik legnagyobb gondot okozó betegség ló és lovasa számára. Mértéke, megjelenése nagyon különböző lehet.

_fuveslo Lökéshullám-terápiával gyógyulnak a lovak Kaposváron
Az eljárás előnye, hogy izom, ín és csontsérülések esetében elhagyható, vagy csökkenthető a doppingszernek minősülő gyógyszerek használata.

_fuveslo A patairhagyulladás táplálkozástani szempontból
A patairhagyulladás, vagy laminitis korai felismerése és az idejében történő beavatkozás kulcsfontosságú, hogy a betegség káros hatásait minimalizálhassuk.

_fuveslo Gyógyvizes ló-tréning és rehabilitáció 
Európában egyedülálló gyógyvizes tréning és rehabilitációs lehetőség lovaknak a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálatnál.

_fuveslo A csontkovács
A ló bal csípőjét süllyeszteni kezdte minden lépésnél, javulás hónapokig nem állt be. Lába nem volt megduzzadva, nem volt meleg, sérülés nem látszott, mégis sántított.

_fuveslo A lovak lábainak megóvásáról
A ló lába olyan, mint autónál a kerék. Ha a négyből egy meghibásodik, máris megrekedtünk.

_fuveslo Sántaság és gyógynövények
Fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés kíméletesen

_fuveslo Lovaglás közben elcsúszik a nyergem. Hívjak állatorvost?
Az oldalra csúszó nyereg több, mint puszta bosszúság – sántaságot is jelezhet.

_fuveslo IRAP (ízületgyulladás) kezelése
Az izületgyulladás a leggyakoribb okozója a sántaságnak, teljesítményromlásnak. Fiatal és idősebb állatok is érintettek lehetnek.

_fuveslo Frontérzékenység lovaknál
Az állatokat is sújtja a frontérzékenység. Ez lovaknál leggyakrabban kólika, fulladás, reumatikus bántalmak és nehezen kezelhetőség formájában jelentkezik.

_fuveslo Kineziológiai tapasz lovaknak
Bőrbarát anyagból készült, egyik oldalán ragasztóanyaggal ellátott rugalmas anyag, tulajdonképpen a bőr utánzata. Nem tartalmaz hatóanyagot, gyógyszert.

_fuveslo Ínszalagrándulás kezelése fizioterápiával
A lovam bal mellső lábán történt ínszalagrándulásból a teljes gyógyuláshoz vezetett az egy hónapos fizioterápiás kezelés Vajky Andreánál, Pécselyen…

_fuveslo Mozgásszervi sérülések kezelése homeopátiával
Ezúttal a mozgatószervrendszer, az idegrendszer, illetve a szem és a pata sérüléseinek kezelési lehetőségeit vesszük sorra.

_fuveslo Csúcstechnológiával a lólábak védelmében
A Lipcsei Egyetemen kifejlesztett lábvédő állítólag úgy illeszkedik a ló csánkjára, mintha ráöntötték volna.

_fuveslo Sántaság és más mozgásszervrendszeri problémák lovaknál
Mitől sánta a lovad? Hogyan óvhatod lovad lábait a sérülésektől? Milyen gyógykezelést válassz lovad lábszerkezetének gyógyítására?

Emésztés

Előbújtak a nap sugarai: megérkezett a tavasz, ami egyúttal azt jelenti, hogy sok lótartó életében elkezdődik a várva várt szezon: a versenyek, lovastúrák, hosszú tereplovaglások, vagy épp a kiscsikók érkezésének szezonja. Ezt azonban felkészülten várni.

_uj_kep Te tudod, mi a teendő, ha bezabál a lovad?
Elég egyetlen pillanat, egy véletlenül nyitva felejtett ajtó ahhoz, hogy megtörténjen a baj. Ha lovad beszökött a takarmányokhoz és belakmározott tápból vagy abrakból, nem csak a szerencsén, hanem a gyors cselekvésen is múlik, hogy milyen következményei lesznek később az engedély nélküli nassolásnak.

_uj_kep A jó állatorvos aranyat ér
Nem lehet eleget hangoztatni, hogy lovad ellátáshoz mindig lovas állatorvost hívj. Különösen így van ez például sántaság, légző-, vagy emésztőszervi problémák esetén. És még hangsúlyosabban akkor, ha kólikáról van szó.

_uj_kep Kólika: amikor majdnem minden segítség jól jön
A kólika megelőzése és kezelése kapcsán sok városi legenda és házi praktika kering a lovas köztudatban. Ezek jobb esetben „csak” hatástalanok, rosszabb esetben akár halálosak is lehetnek. Jól gondold meg tehát, hogy kitől kérsz és fogadsz el segítséget, ha lovad élete a tét.

Bár a kólika súlyos, életveszélyes betegség, a legtöbb lótartó hajlamos vesztegetni a drága időt, elsősorban saját bizonytalansága miatt. Reménykedik, hogy a probléma megoldódik magától és nem kell kihívnia az állatorvost. Pedig ilyenkor minden perc számít.
A kólika a legveszélyesebb és legköltségesebb lóbetegség. Élete során a lovak 4-10%-a legalább egyszer szenved kólikás tünetektől. Az, hogy a dolog hogy végződik, rajtad is múlik.

_fuveslo Te felismered, ha kólikázik a lovad?
A kólika vezető halálok a lovak körében. Ennek ellenére a lótartók és lovasok félelmetesen keveset tudnak erről a tünetegyüttesről. Új cikksorozatunkból megtanulhatod, mit tehetsz lovadért a bajban.

_fuveslo A gyomorfekély a sportlovak problémája?
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a gyomorfekély a modern lótartás egyik átka, ami főleg a versenylovakat érinti. Egy új magyar kutatás azonban rámutatott, hogy a gyomorfekély vadlovaknál is előfordul.

Tudtad, hogy néhány egyszerű vizsgálat elvégzésével Te is felmérheted kólikás lovad állapotát? Az élettani paraméterek nagyon sokat elárulnak lovad általános állapotáról és a kólika súlyosságáról is.

_fuveslo Kólikaműtét után vissza a dobogóra
Eredményes távlovasunk, Dr. Varga Katalin lova, Gandalf egy kólikaműtétet követően tért vissza az élvonalba.

_fuvesloAmit a lovad sem tud megemészteni: kólika
Mi az a kólika? Veszélyben van a lovad? Milyen kockázati tényezők miatt alakulhat ki? Mit tehetsz ellenük?

_fuveslo Kólika: A betegség, amitől minden lótartó retteg
A kólika szóra szinte minden lótartó szája széle megremeg. Rengeteg rémtörténet kering a világ legelővigyázatosabb módján tartott lovak hirtelen haláláról. Mivel állunk szemben?

_fuveslo Kólika: Diagnózis és megelőzés
A legnagyobb ellenség az eltelő idő. Bármilyen típusú kólikáról legyen is szó, elsődleges a tünetek időbeni észrevétele, diagnózis felállítása és az időben megkezdett kezelés.

_fuveslo A patairhagyulladás táplálkozástani szempontból
A patairhagyulladás, vagy laminitis korai felismerése és az idejében történő beavatkozás kulcsfontosságú, hogy a betegség káros hatásait minimalizálhassuk.

_fuveslo Diaproof Pro csikók részére hasmenéses megbetegedések kezelésére, a Virbac-tól
A Diaproof®Pro innovatív készítmény csikók részére. Helyreállítja a folyadék- és elektrolit egyensúlyt, energiát biztosít, segíti a bélhám növekedését, támogatja az immunfunkciókat.

_fuveslo Frontérzékenység lovaknál
Az állatokat is sújtja a frontérzékenység. Ez lovaknál leggyakrabban kólika, fulladás, reumatikus bántalmak és nehezen kezelhetőség formájában jelentkezik.

_fuvesloÁrtalmatlan dísznövény?
A leander az egyik legnépszerűbb dísznövény, de veszélyesebb, mint gondolnád. Méreganyagai halálosak lehetnek emberre is, a lovak különösen érzékenyek rá.

_fuvesloHalálos csemege
Avagy miért nem szabad fűnyírózott füvet etetned lovaddal.

_fuvesloHasmenés: a csikók gyakori problémája 
Hozzá tartozik a fiatal állatok normális fejlődéséhez.

Légzőszervek

_uj_kep A kehesség új neve: lóasztma
A légzőszervi problémák a lovak leggyakoribb bántalmai közé tartoznak. Dr. Bocz Nórával arról beszélgettünk, hogy vajon halálos ítélet-e, ha „tüdős”, vagy „kehes” egy ló, illetve hogy milyen szerepe van a betegség kialakulásában a hazai klímának.

_uj_kep A Te lovad is allergiás?
A lovak, csakúgy, mint az emberek, allergiásak lehetnek és sokféle tünetet produkálva jelzik ezt. Az allergiát jelző tünetek között szerepel a köhögés, az orr váladékozása, fejrázás, levertség.

_uj_kep Lovak légzőszervi vizsgálata
Köhög a lovad? Orrfolyása vagy nehezített légzése van? Esetleg vérzik az orra? Vagy rendellenes hangokat hallat levegővétel közben? A diagnózishoz hívd a Lovaspraxis Kft.-t!

_fuveslo Kúráld gyógynövényekkel lovad allergiás kehességét
A gyógynövényekkel elért legnagyobb sikereim a lovak légúti megbetegedéseihez köthetőek. A legreménytelenebb helyzetek és a leglátványosabb javulások itt történtek meg.

_fuveslo Tüdő és a légutak betegségeinek kezelése mágnesterápiával, akupunktúrával
A kehesség folymatos kezelést igényel. A fejlett nyugati orvoslás mellett egyre nagyobb teret kap a természetes gyógymódokkal és fizioterápiával való kiegészítés.

_fuveslo Kehesség és gyógynövények? Nem kérdés!
Az elmúlt öt évben legalább 300 ló tulajdonosának adtam tanácsot, hogyan alkalmazzon gyógynövényeket kehes lovánál. Csak két esetben kaptam negatív visszajelzést.

_fuveslo Frontérzékenység lovaknál
Az állatokat is sújtja a frontérzékenység. Ez lovaknál leggyakrabban kólika, fulladás, reumatikus bántalmak és nehezen kezelhetőség formájában jelentkezik. 

_fuveslo Tüdő és a légutak betegségeinek kezelése mágnesterápiával, akupunktúrával
Egyre nagyobb teret kap a természetes gyógymódokkal és fizioterápiával kiegészített megelőzés, gyógyítás.

Gyógynövények a lógyógyászatban

 Aromaterápia lovaknak
A gyógynövények és a belőlük készült illóolajok elválaszthatatlanok. Sajátítsd el az aromaterápia alapjait ebből az ingyenesen letölthető könyvecskéből.

 Gyógynövényekkel gyorsíthatod lovad lábadozását
A szeretett ló sérülése különösen érzékenyen érint minden lovast. A gondos állatorvosi kezelés mellett a gyógynövények hatékonyan segíthetik lovad gyógyulását.

 Fűben-fában orvosság: gyógyítsd lovad házi praktikákkal
Lovak, kutyák de akár gazdáik sérüléseinek gyógyulásában is segítenek az árnikát és fekete nadálytövet tartalmazó készítmények.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel: farkasalma, levendula, az aloe vera
Ma a farkasalma, a levendula és az aloe vera indul harcba a sebgyógyítás frontján. Tarts velük, és lovad garantáltan meg fogja hálálni a gondoskodást!

_fuveslo Elsősegély lovaknak illóolajokkal
Ezúttal a sokoldalú illóolajoké a főszerep.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel: kamilla és eukaliptusz
Marton Zsófia lófitoterapeuta új cikksorozatában olyan eseteket mutat be, amikor a lovak körül előforduló vészhelyzetekben gyógynövényekkel enyhítheted hátasod fájdalmait.

_fuveslo Elsősegély lovaknak gyógynövényekkel
Bemutatunk néhány olyan esetet, amikor a lovak körül előforduló vészhelyzetekben gyógynövényeket használhatsz elsősegély jellegű beavatkozásra.

_fuvesloSántaság és gyógynövények
Fájdalomcsillapítás, gyulladáscsökkentés kíméletesen

_fuveslo Lovas verseny? Csak lazán, gyógynövényekkel
Egy sportló sikeressége múlhat azon, ha versenyhelyzetben képtelen hideg fejjel lovasára és a feladatra koncentrálni. Íme a természetes segítség.

_fuveslo Versenyre készülsz lovaddal? Csak nyugodtan!
A versenyek okozta stressz megszokhatatlan menekülő állatnak, hacsak nincs, ami ezt ellensúlyozza – például nyugtató gyógynövények.

_fuveslo Ne hagyd, hogy lovadat elöntse a méreg
Adalékanyagokkal szennyezett világunkban nehéz megelőzni a mérgek fogyasztását, így a cél inkább a már bevitt mérgek eltávolítása, hatástalanítása.

_fuveslo Gyógynövényekkel a LÓ emésztésért
A lovak emésztőrendszere rendkívül érzékeny, és az emésztésen kívül számos más funkciót is ellát: méregtelenítést, immunitással kapcsolatos feladatokat, hormontermelést.

_fuveslo Tavaszi-őszi tisztítókúra lovaknak
Ennyi, a lovak szervezetére is veszélyes méreg, mint napjainkban, talán még soha nem volt a Földön..

_fuveslo Védd lovad máját egyszerűen
A máj számtalan fontos funkciót lát el a ló szervezetében és jelzi, ha túl nagy terhelésnek van kitéve.

_fuveslo Kúráld gyógynövényekkel lovad allergiás kehességét
A gyógynövényekkel elért legnagyobb sikereim a lovak légúti megbetegedéseihez köthetőek. A legreménytelenebb helyzetek és a leglátványosabb javulások itt történtek meg.

_fuveslo Frontérzékenység lovaknál
Az állatokat is sújtja a frontérzékenység. Ez leggyakrabban kólika, fulladás, reumatikus bántalmak és nehezen kezelhetőség formájában jelentkezik.

_fuveslo Viselkedészavarok és rossz szokások enyhítése gyógynövényekkel, illóolajokkal
A gyógynövények kiegyensúlyozzák és erősítik az idegrendszert.

_fuvesloImmunerősítés gyógynövényekkel lovaknak és lovasoknak
A gyógynövények megerősítik az immunrendszert, csökkentik a fertőzés lefolyásának időtartamát, a szövődmények kialakulásának veszélyét.

_fuveslo A lovak szaglása és az illóolajok
Az egyes illóolajok illatterápia során az agyműködésre, a gyógyászati felhasználás során bizonyos szervek működésére hatnak.

_fuveslo Kehesség és gyógynövények? Nem kérdés!
Az elmúlt öt évben legalább 300 lótartónak adtam tanácsot, hogyan alkalmazzon gyógynövényeket kehes lovánál. Csak két esetben kaptam negatív visszajelzést.

_fuvesloMérgező növények lovaink körül
A legelőn, a szénában, az abrakban, vagy az istálló körül. Letölthető képes útmutatóval!

Oszteopátia, csontkovácsolás

_fuveslo Kineziológiai tapasz lovaknak
Bőrbarát anyagból készült, egyik oldalán ragasztóanyaggal ellátott rugalmas anyag, tulajdonképpen a bőr utánzata. Nem tartalmaz hatóanyagot, gyógyszert.

_fuvesloA csontkovács
A ló bal csípőjét süllyeszteni kezdte minden lépésnél, javulás hónapokig nem állt be. Lába nem volt megduzzadva, nem volt meleg, sérülés nem látszott, mégis sántított.

 Akupunktúra

_fuveslo Akupunktúra – Lovaspraxis Kft.
Az akupunktúrát legjobb eredménnyel ínsérülések kezelésénél használják. Kellemes mellékhatás, hogy a ló nyugodtabb, kezelhetőbb a hosszú rehabilitáció alatt.

_fuveslo Tüdő és a légutak betegségeinek kezelése mágnesterápiával, akupunktúrával
Egyre nagyobb teret kap a természetes gyógymódokkal és fizioterápiával kiegészített megelőzés, gyógyítás.

Fizioterápia

_fuveslo Lágylézer terápia a  gyógyászatban
A lágylézer terápiát az állatgyógyászatban is évek óta sikeresen alkalmazzák.

_fuveslo Lovak fizioterápiája MET ingeráram kezeléssel
A fizioterápia egyik hatásos kezelési formája, gyorsítja a gyógyulási folyamatokat, különösen jó eredménnyel ín- és szalagsérülések esetén, izomsorvadás kezelésekor.

_fuveslo Lovak kezelése mágnesterápiával
A fizioterápia által alkalmazott kezelési lehetőségek egyike a pulzáló elektromágnes-terápia.

_fuveslo Kineziológiai tapasz lovaknak
Bőrbarát anyagból készült, egyik oldalán ragasztóanyaggal ellátott rugalmas anyag, nem tartalmaz semmiféle hatóanyagot, gyógyszert.

_fuveslo Lovak alternatív gyógymódjai
Az alternatív gyógymódok kiválóan alkalmasak – a hagyományos gyógymódok mellett – a „rejtélyesen” visszatérő, krónikus megbetegedések gyógyítására.

_fuveslo Intenzív bentlakásos rehabilitáció lovaknak
Az intenzív rehabilitáció az adott ló problémáinak megfelelő, személyre szabott napi szintű kezelés, kúra, ami…

_fuveslo Ínszalagrándulás kezelése fizioterápiával
A lovam bal mellső lábán történt ínszalagrándulásból a teljes gyógyuláshoz vezetett az egy hónapos fizioterápiás kezelés Vajky Andreánál, Pécselyen…

_fuveslo Nyújtó és lazító gyakorlatok lovaknak 
Léteznek nyújtó és lazító gyakorlatok kifejezetten lovaknak.

_fuveslo Alternatív terápiák: sikeres kezelés
Kálváriánk körülbelül egy éve kezdődött, amikor Terina lovunk bal hátsó csüdjén egy nehezen gyógyuló, folyamatosan kiújuló seb jelent meg a csüdízület elülső részén.

_fuveslo Tüdő és a légutak betegségeinek kezelése mágnesterápiával, akupunktúrával
Egyre nagyobb teret kap a természetes gyógymódokkal és fizioterápiával kiegészített megelőzés, gyógyítás.

_fuvesloFürdőbérlet lovaknak
Az 1999-ben alapított kaposvári lókórházban évente 1000-1200 jószágot gyógyítanak, a kezelések száma eléri az ötezret.

Homeopátia

_fuveslo Mozgásszervi sérülések kezelése homeopátiával
Ezúttal a mozgatószervrendszer, az idegrendszer, illetve a szem és a pata sérüléseinek kezelési lehetőségeit vesszük sorra.

_fuvesloSérülések homeopátiás kezelése
A mindennapok folyamán a kisebb-nagyobb sérülések okozzák a legtöbb fejtörést. Lóra és lovasra egyaránt érvényes tippek a homeopátia eszköztárából.

_fuveslo A homeopátia játékszabályai
Egyre több lovas alkalmaz homeopátiás készítményeket. Be kell tartani pár egyszerű szabályt ahhoz, hogy a kezelés valóban eredményes legyen

Fedeztetés, mesterséges termékenyítés, ellés

_uj_kep Ellésjelző rendszer a kanca és csikója biztonságáért
Az ellés többnyire segítség nélkül is lezajlik, de nagyjából az esetek 10%-nál kisebb vagy nagyobb segítségre van szükség. Ha ilyenkor senki nincs ott, az sajnos a csikó, de akár a kanca életébe is kerülhet. A Sigloo Ellésfigyelő rendszer segít, hogy a kanca és csikója is teljes biztonságban legyen.

_fuveslo Miért fontos, hogy ott legyél kancád ellésénél?
Az ellés általában gond nélkül lezajlik, de előfordul, hogy segítségre van szükség. Ha ilyenkor nincs senki kéznél, az a csikó, de akár a kanca életébe is kerülhet. Egy magyar állatorvos fejlesztése biztonságot adhat kancának és csikójának, és nyugodt alvást a lótartóknak.

_fuveslo A mesterséges termékenyítésről
Mélyhűtött sperma előállításának és felhasználásának tapasztalatai Mezőhegyesen

_fuveslo Az én kicsi csikóm – képeken egy csikó fejlődése az anyaméhtől a születésig
Tim Flach  képeinek segítségével ezúttal egy csikó fejlődésének első 11 hónapját kísérheted végig, megmutatjuk, mi is történik az anyaméhben.

_fuveslo Csikó születik – Beszéljünk a kancáról is!
Nagyon fontos, hogy megfelelően felkészüljünk az ellésre, ne halasszunk semmit az utolsó pillanatra

_fuveslo Csikó születik II.
A csikó érkezése kellő felkészülést igényel, előfordulhatnak ugyanis komplikációk, melyek felismerése életmentő lehet.

_fuveslo Amit a lótenyésztésről tudni kell
Álmod részben valóra vált: Tiéd a tökéletes kanca, akivel szívesen versenyzel, remek a közös munka, miért is ne gondolkodnál el a tenyésztésén?

_fuveslo For Feeling Mezőhegyesen
Az idei szezonban a Hannoveri mén fedez a mezőhegyesi Mesterséges Termékenyítő Állomás és Kórházban

_fuveslo Holland fedezőmének hazánkban
Holland fedezőmének Magyarországon nemcsak a KWPN méneskönyvben – fedeztessen kiváló minőségű lovakkal, biztonságos konstrukcióval!

_fuveslo A fedeztetés: Első lépés a csikóhoz
Ahhoz, hogy kancánkat eredményesen fedeztessük, tisztában kell lennünk az idevonatkozó szaporodásbiológiai és állategészségügyi tudnivalókkal.

_fuveslo Csikó születik
Egy kanca akkor ellik rendes időre, és akkor hoz egészséges csikót a világra, ha biológiai igényei tökéletesen ki vannak elégítve.

_fuveslo Az ellés körüli teendők
Sokan izgatottan várják az első, otthonukban megszülető csikó érkezését.

_fuveslo A kanca ellése
A ló vehességi ideje 330-340 nap. Az ellés közeledésére külső jelekből is következtethetünk.

_fuveslo Hurrá gyarapodunk!
Elsősorban a kedvtelésből lótartókhoz szólok, akik nem az állattartásban nőttek fel, de szép lassan belemélyültek már a lótartásba és úgy döntöttek, hogy csikót nevelnek.

Röntgen, ultrahang, képalkotó eljárások

 Ultrahang vizsgálat a Lovaspraxis Kft.-nél
Segítségével nagy pontossággal meg lehet határozni a legtöbb ín és szalag sérülését, annak mértékét és figyelemmel követhetjük a gyógyulást is.

 Digitális röntgenvizsgálat lovaknak
A Lovaspraxis Kft. a helyszínen készít magas színvonalú, jó minőségű felvételeket, mellyel a csontos képleteket, ízületeket lehet vizsgálni.

_fuveslo Gyors és pontos diagnózis mobil digitális röntgennel
Ha röntgenvizsgálatnak kell alávetni lovadat, akkor az az elérhető legjobb technológia segítségével történjen.

Vérszívók elleni védekezés

_fuveslo Mi felkészültünk a rovarok elleni támadásra
Az Equimins rovarriasztó termékei segítenek a védekezésben. A rovarok nem csak zavaróak, de veszélyesek is négylábú barátaink számára.

_fuveslo Hogyan szoktassuk lovunkat a légyrisztó sprayhez?
Habár a bogárinvázióig még van pár nyugodt hetünk, kezdjük el időben hozzászoktatni lovainkat a különböző légyriasztó szerekhez, főleg a spray kiszerelésű készítményekhez.

_fuveslo A legyek és lovaink
A lovak és az ember számára a legyek főleg nyáron okoznak nagy küzdelmet.

_fuveslo Két legyet egy csapásra!
A rovarok nem csak bosszantóak, de különböző betegségek terjesztői is lehetnek, ezért fontos az ellenük való védekezés.

_fuveslo Rovarok a lovak körül
Tavasszal és nyáron  a rovarok is felkerekednek, szaporodnak és sokasodnak, majd üldözőbe vesznek minden élőlényt.

Állatorvosok és lókórházak hírei

_uj_kep Lovas állatorvosok röntgenszemmel
A lovas állatorvosok napi munkájához ma már szinte nélkülözhetetlen a röntgenkészülék. Nem csak a sérülések pontos diagnosztizálásához, de a sántaságvizsgálathoz és az egyre elterjedtebb adásvételi vizsgálathoz is gyakran használják. De nem volt ez mindig így.

A hétvégén a lóegészségé lesz a főszerep: 150 lovas és lótartó tanulhatja meg a legfontosabb tudnivalókat a lovak egészségével kapcsolatban 7 kiváLÓ előadótól.
Egy továbbképzés, ami az állatorvosoknak szólt, de a lovakért van: a 24. alkalommal megrendezett Lógyógyászati Kongresszuson sok fontos információ elhangzott, amiről lótartóként Neked is érdemes tudnod.
_fuveslo Lovasok.hu Akadémia: Befektetés lovad egészségébe
Ugye te is szeretnéd lovadat boldognak és egészségesnek látni hosszú éveken át? Az ide vezető út nem a nyeregben, vagy a futószár végén kezdődik. Hanem ott, hogy ismered lovad igényeit. A Lovasok.hu szakmai napján a legnevesebb hazai szakemberektől tanulhatsz és garantáljuk, hogy kézzelfogható tudással térsz haza, amit már másnap hasznosíthatsz.
Az állatorvos fontos szereplője az állattartók életének – még akkor is, ha jó esetben csak a vakcinázások és féreghajtások alkalmával találkoznak. A jó állatorvos biztonság: valaki, akire számíthatsz a bajban. De mi van, ha pont akkor nem éred el, amikor a legnagyobb szükséged lenne rá?

_fuveslo A lovas állatorvos élete maga a kiszámíthatatlanság
Vajon egy lovas állatorvosnak van saját lova? Milyen tapasztalat van egy fiatal állatorvos háta mögött, amikor praktizálni kezd? Mi mindent csinálnak máshogy egy külföldi lóklinikán? Dr. Bocz Nórával, a Lovaspraxis Kft. állatorvosával beszélgettünk.

_fuveslo Ragasztó, kontaktlencse, okostelefon: 21. század a lovak gyógyításában
Tartalmas szakmai előadásokkal ünnepelték a lovas állatorvosok a Magyar Állatorvosi Kamara 20. születésnapját. A lógyógyászok a szakma három elismert magyar szaktekintélyétől hallgathattak meg előadásokat ezen a különleges napon.

_fuveslo Világhírű lógyógyásztól tanultak a hazai lódokik 
November utolsó hétvégéjén rekordszámú lógyógyász állatorvos gyűlt össze, hogy hazai és külföldi előadóktól tanulva még többet tehessenek a lovak egészségéért.

Mérföldkőhöz érkezett a hazai lóállomány egészségéért tevékenykedő, lógyógyászokból és a NÉBIH szakembereiből álló munkacsoport, ezért 2016 elején találkozóra hívják a lovasokat és lótartókat.

_fuveslo Adásvételi vizsgálat a Lovaspraxis Kft.-vel
Vásárlás előtt érdemes megvizsgálni a lovat nemcsak lovas szemmel, hanem egészségügyi értelemben is, így számos esetben kiderülhetnek az esetleges problémák.

_fuveslo Mesél az állatorvos: húgykő volt a lóban
Lóban a húgykő kialakulása a többi állatfajhoz képest meglehetősen ritka. Különösen igaz ez a kancák esetében, ahol a kisebb méretű húgykövek többnyire vizelés során természetes úton távoznak.

_fuveslo Összefogás a magyar lovak egészségéért
A nyitott határok és a klímaváltozás miatt nőtt a járványveszély. A lógyógyász állatorvosok és a NÉBIH szakemberei változtatásokkal védenék a hazai lovakat.

_fuveslo Egyedülálló eszközökkel a beteg lovakért Kaposváron – Pannon Lógyógyászat
A Pannon Lógyógyász és Rehabilitációs Szolgálat kaposvári klinikája a régióban egyedülállóan korszerű eszközökkel áll a lovak rendelkezésére.

_fuveslo Örülhetnek a magyar lovak: 154 állatorvos mindent megtesz értük
„Örülhetnek a magyar lovak, hogy ilyen sokan eljöttetek, hogy ilyen sokan dolgoznak az egészségükért” mondta a XXII. Lógyógyászati Kongresszus megnyitóján dr. Bába András.

_fuveslo Állatorvosok és patkolókovácsok…
kovácsolódtak össze egy lógyógyászati képzésen Szirmabesenyőn

_fuveslo Lézersebészet a Pannon Lógyógyászaton
Egyedülálló lógyógyászati célú lézerterápiás lehetőség hörgősség kezelésére a gyors gyógyulásért! Minimál invazív módszer, állva, nyugtatásban végezhető a beavatkozás.

_fuveslo Ha Dr. House lógyógyász lenne…
Dr. Kutasi Orsolya: A legsúlyosabb esetek kerülnek hozzá és csapatához. Olyan lovakat gyógyít, melyeket csak a Nagyállat Klinikán van esély megmenteni.

_fuveslo Sikeres évet zárt a Pannon Lógyógyászati szolgálat
A technikának köszönhetően a jövőben olyan vizsgálatokra is lehetőség nyílik, amelyet korábban csak nagy műtéttel lehetett elvégezni.

_fuveslo Lógyógyász világtalálkozó Budapesten
A kongresszusra összesen 494 lógyógyász állatorvos érkezett 48 országból az összes kontinensről, illetve 45 meghívott előadó szerepelt, akik összesen 90 előadást tartottak.

_fuveslo 125 éves az állategészségügyi szolgálat
A jeles évforduló alkalmából 125 kiemelkedő munkát végző szakember kapott elismerést „Az élelmiszerlánc-biztonság jövője” című konferencián, köztük két lovas szakember is.

_fuveslo Jubileumi lógyógyászati kongresszus – beszámoló
A Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete november végén tartotta 20., jubileumi kongresszusát. A rendezvény több mint 90 lógyógyász állatorvos részvételével zajlott.

_fuveslo Állatorvosok és kovácsok egyesült erővel a lovak jólétéért
Az európai állatorvosok és kovácsok egyesítették erőiket, hogy propagálják a magas szakmai színvonalú patkolás és körmölés fontosságát.

_fuveslo Ismét lógyógyászati Kongresszus Üllőn
December első hétvégéjén az üllői Nagyállat Klinikán került sor a lógyógyász állatorvosok szokásos továbbképzésére

_fuveslo A lovak megbetegedései elleni küzdelmeink ezer éve – dióhéjban
Sok ókori nép mitológiájában megjelenő szárnyas csodaménnek, legismertebb nevén Pegazusnak leszármazottai meghatározó szereplői civilizációnk fejlődésének.

_fuveslo Kórház a város szélén
Néhány kilométerre Üllőtől található ez a csoda. Kívülről azt gondolnánk, hogy egy szállodakomplexum, bár a belépés után jellegzetes “kórházszag” fogad.

Érdekességek

_uj_kep Ismeretlen ismerős: a Cushing kór
Sok lótartó az öregedés természetes jelének véli a tüneteket, de a kor előrehaladtával nagyon sok lónál kialakulhat a Cushing kór (PPID) nevű betegség. Sajnos sok év is eltelhet, mire az állatorvos is bevonásra kerül, és sikerül a diagnózist felállítani.

_uj_kep 13 elképesztő tény a lovakról 
Most olyan szigorúan titkos és bizalmas dolgokat árulunk el lovakról, amiket eddig nagy vaLÓszínűséggel nem tudtál. Felkészültél a nagy leleplezésre?

_uj_kep Miért ásít a ló? Meg fogsz lepődni
A pipálás, ásítás és az orr ráncolása akár komoly egészségügyi problémát is jelezhetnek. Elmondjuk, mit üzen arckifejezéseivel a lovad. Képgaléria!

_fuveslo Lóútlevél van – ellenőrzés nincs
Útnak sem indulsz lóútlevél nélkül, ha lovaddal versenyekre, rendezvényekre jársz, mégis gyakran el sem kérik, vagy ha el is kérik, nem ellenőrzik lovad okmányait. Jó, ha tudod, hogy ez egyáltalán nincs rendjén, lovad egészségét védené a szigorú ellenőrzés.

Egy legyek távoltartása céljából használt termék csaknem egy versenyló halálát hozta. A kezelt lónál súlyos allergiás reakció lépett fel az alkalmazást követően. Kiderült, a termék nem rendelkezik forgalomba hozatali engedéllyel sem – írja a NÉBIH.
Amikor a család négylábú kedvence – legyen ő ló vagy kutya-, megbetegszik, a gyerekeknek különösen nehéz feldolgozni ezt. Marton Zsófi videója nekik és szüleiknek segít.

_fuveslo Úttörő felfedezés a lószemészetben?
Új műtéti eljárást dolgoztak ki amerikai állatorvosok. Ám ez a technika Európában nem újkeletű: Prof. Dr. Tóth József 2007 óta már több, mint 500 esetben alkalmazta.

_fuveslo Késik a lovak vérvizsgálata? Válaszol a NÉBIH
Megérkezett a jó idő, a lovasversenyek, lovastáborok és túrák időszaka. Ezzel a vakcinázások, az oltások, a féreghajtás és a kötelező vérvizsgálat időszaka is.

_fuveslo Ló adás-vételi vizsgálat
Ló vásárlásakor mindig van valamennyi kockázat. Hogy ne érjenek meglepetések, kérj meg egy tapasztalt állatorvost az adás-vételi vizsgálat elvégzésére.

_fuveslo A miniló tartása – Nem egyszerűen csak egy kisebb ló
Bár a kislovak gondozása majdnem megegyezik nagyobb fajtársaikéval, bizonyos egészségügyi problémákra érzékenyebbek.

_fuveslo Így kommunikálj az állatorvossal
Ahhoz, hogy lovad mindig jó egészségben legyen, együtt kell működnöd az állatorvossal, ez a fajta csapatmunka pedig megfelelő kommunikációt igényel.

_fuveslo Lovak alvászavarai
Még hogy a ló állva alszik! Te ismered lovad alvási szokásait?

_fuveslo Suttogó állatorvosok 
Egyes négylábúak alaposan megnehezítik az egészségügyi kezelések perceit mind állatorvosaik, mind gondozóik (és saját maguk) számára.

_fuveslo A szarkoid kialakulásáért a gének is felelősek
Előrelépések a lovak leggyakoribb daganatos bőrbetegségének genetikai kutatásában

_fuveslo Csökkentsd megelőzéssel állatorvosi kiadásaidat!
Súlyos ezreket spórolhatsz az állatorvosi költségeken, ha változtatsz állattartási szokásaidon.

_fuveslo Cipőt a cipőboltból, állategészségügyi szolgáltatást az állatorvostól
Sajnos hazánkban számos botcsinálta szakember tevékenykedik, aki állatorvosi végzettség nélkül nyújt állategészségügyi szolgáltatásokat.

_fuveslo Ártatlannak tűnő orrfolyástól az életmentő műtétig
Európában egyedülálló mellkasműtét az üllői Nagyállatklinikán! Tartási, edzési és diagnosztikai hibák sora vezetett odaáig, hogy Báró életveszélyes állapotba került.

Képek: canva.com
Frissítve: 2022.08.24.

Féreghajtás

Bár orvosi téma, de itt szeretnék említést tenni a féreghajtásról, melynek megfelelő alkalmazásával megszabadíthatjuk lovunkat eme parazitáktól. Fontos, hogy az állományon egyszerre hajtsuk végre a féreghajtást, különben az alomban megmaradó féregpeték visszafertőzik az állományt.

Évente legalább kétszer, tavasszal és ősszel meg kell ismételni e műveletet. Aki teheti, az háromhavonta végezze el. Több fajta féreghajtó gyógyszer létezik paszta, pellet, granulátum, folyadék formájában. Egyik hatása sem teljes körű ezért legalább két félét kell használni egy év alatt. Van, amelyik a csak kifejlett élősködőre hat van, amelyik a petére is. Ráadásul a különböző fejlődési folyamatok sokszor egy időben jelentkeznek az állománynál ezért elengedhetetlen egy komplett féregtelenítési program kialakítása.

A legelterjedtebb, legnagyobb hatásfokú és talán a legdrágább féreghajtó az EQUALAN paszta. Évente egyszer ajánlott ezt alkalmazni. Nagyon hatásos e VERMITAN, PANACUR, THELMIN paszta, granulátum. Sokan a legolcsóbb MEBENVETet választják. Hatékonysága arányos az árával, de ha nincs más, akkor ez is jó. Fontos, hogy vemhesség és szoptatás alatt nem mindegyik használható. 8-9 napos csikót és az anyját PANACURRAL már lehet és kell is kezelni. Adagolása a csomagoláson testsúly kilogrammban van megadva. Általában egy paszta 600 kg-ra elég.

Kötelező és ajánlott védőoltások, vérvizsgálatok

Minden lótulajdonos köteles évente egyszer lovát levizsgáltatni fertőző kevésvérűségre, takonykórra. Nem sport lovak esetében általában csak kétévente teszik meg. A körzeti állatorvos feladata a vért levenni és bevizsgáltatni. Ezek a betegségek bejelentésre kötelezettek és megjelenésük esetén az egész állomány kiirtását vonják maga után, sőt még a környéken tartózkodó állatok is valószínűleg belekerülnek ebbe. Azért van erre szükség, mert e betegségek nem gyógyíthatók, viszont rendkívül gyorsan terjednek. Ezért kell nagyon odafigyelni arra, hogy egy újonnan vásárolt lónak az ezekre vonatkozó orvosi igazolásai meglegyenek, mindezzel együtt nem árt pár hétig elkülöníteni az állatot.
A védőoltások közül a lóinfluenza elleni oltást írják elő. Több változata létezik, EQUIGRIP, GRIPPIFA stb.
Ajánlatos a mostanában nagyon terjedő herpeszvírus ellen is beoltatni lovainkat, mert ez fertőzés, vetélést okoz.

Írta: Tóth Magdolna
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

Az ellés körüli teendők

Sokan izgatottan várják az első, otthonukban megszülető csikó érkezését. Sokszor ez a túlságos aggódás és igyekezet (és természetesen a megfelelő felkészültség hiánya) az, ami miatt nem kap megfelelő ellátást a kiscsikó és mamája. Szerencsére a ló legtöbbször könnyen, és egyedül ellik. De ha nem, akkor viszont komoly gondok lehetnek. Ezért némi előkészületeket kell tennünk a zavartalan ellés lebonyolítására.

Az ellés körüli teendők

Az Ópusztaszeri Akhal Ménes legújabb tagja. Fotó: Haga Zsuzsanna

Mindenekelőtt már egy-két héttel az ellés várható időpontja előtt álljon a kanca azon a helyen, ahol elleni fog. Ez legyen elég tágas (min. 3×3 m), hogy kényelmesen le tudjon feküdni. Ne legyen lekötve. Az alom mindig tiszta és száraz legyen. Az ellés előtt kb. egy héttel ragacsos folyadék jelenik meg a kanca tőgyén, majd megindul az ún. előtej (föcstej) kiválasztása. Ezt nem szabad kifejni, mert nagyon sok immunanyagot és hashajtót tartalmaz melyre a csikónak feltétlen szüksége van. Többször ellett ló sajnos sokszor már elfolyatja ezt a tejet, mire az ellés megindul ezért jó, ha van kéznél ricinusolaj.

Általában este, éjjel, hajnalban ellik, de az biztos, hogy akkor mikor senki nem számít rá, vagy már mindenki elaludt a több napos virrasztás okozta fáradtság miatt. Mindenféleképpen illik óránként ránézni a lóra, még éjszaka is. Jó, ha van egy állatorvos, aki tud a várható ellésről, és szükség esetén elérhető.
Ellés előtt röviddel már nagyon híg trágya jön a lóból, és a pérája kicsit megduzzad. Ilyenkor többször le lehet mosni fertőtlenítő oldattal. (Sterogenol, Neomagnol oldat). A folyamat akkor kezdődik, mikor megreped a burok és elfolyik a többliternyi magzatvíz. Általában a ló fekve ellik. Nem szükséges beleavatkozni a folyamatba, de azért jó, ha készen állunk egy gumikesztyűvel a kezünkön. A csikónak először a lába jelenik meg. Fontos, hogy mindkettő ott legyen egymás mellett, mert ha nem, akkor az egyik az behajlott és akadályozza az ellést. Rögtön állatorvost kell hívni, mert ilyenkor ki kell egyenesíteni a lábat. Ez egy nehéz munka, mert a csikót orránál fogva vissza kell nyomni (miközben az anya buzgón tolja kifelé és nem kis erővel) és a lábat benn a szülőcsatornában kiegyenesíteni.

Normál ellés esetén soha nem szabad húzni kifelé kiscsikót, mert megsérülhet a hüvely, és komoly fertőzést hozhat létre. A két pata után kb. 10 cm-re kell jönni az orrnak. A váll kitolásáig eltelhet akár 10-15 perc is, de utána pillanatok alatt kint van a kiscsikó. Mikor már majdnem kijött, akkor kézzel le kell szedni az orrlikairól a magzatburkot, és kitörölni belőle a nyálkát, hogy mikor először levegőt vesz, akkor ne menjen a tüdejébe a víz. Utána hagyni kell, hogy a mamája megszagolja, lenyalogassa. Bármilyen aranyos is nem nagyon szabad hozzányúlni! Egyetlen fontos teendőnk van ilyenkor, hogy a köldökcsonkot lekezeljük tömény jóddal, vagy más fertőtlenítővel. Az egészséges csikónak 40 percen belül fel kell állni, és rögtön szopni. Ha nem tud ennyi idő után megállni a lábán, akkor lehet támogatni, tartani szoptatáskor. 3 órán belül el kell távoznia a bélszuroknak. Erre szolgál a föcstejben lévő hashajtó. Ezt illik kivárni, mert ha nem tud trágyázni, akkor kis ricinusolajat kell lenyeletni vele, és figyelni addig, míg el nem távozik a kb. 60-cm hosszú bélszurok.

Az ellés körüli teendők

Az Ópusztaszeri Akhal Ménes legújabb tagja. Fotó: Haga Zsuzsanna

A méhlepényt le kell ellenőrizni, hogy teljes egészében kilökődött-e, mert bennmaradása esetén súlyos fertőzés léphet fel, mely akár az anya életébe is kerülhet. A csikó akkor egészséges, ha szinte egész nap fekszik, kerek a hasa, és 20-30 percenként szopik. Mikor már evett és alszik akkor a kancát is meg lehet kicsit tisztogatni. Különösebb ellátás ekkor már nem igényel. Sétálni már másnap kimehetnek egy öt percre. Ez a mozgás segíti a belső szervek visszarendeződését. 3-4 nap után kimehetnek a karámba, de lehetőleg jó, napos időben, és a csikónak mindig legyen almozott helye, ahol feküdni tud. A köldökcsonknak már másnap száraznak és kicsinek kell lennie. Duzzadt, váladékos csonk köldökvéna gyulladásra utal, melyet rögtön állatorvossal kezeltetni kell, és így is nagy az esély arra, hogy a csikó elpusztul. A kancánál 5-6 nap alatt meg kell szűnnie a hüvelyi váladéknak. Ellenkező esetben szintén állatorvoshoz kell fordulni.

Írta: Tóth Magdolna
Frissítve: 2022. 01. 16.
Fotó: Haga Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.11.

Hiba bejelentés