Az ökör és a ló vetélkedése
Barátságot kötött az ökör, meg a ló.
Jó kövér legelőn legelésztek,
így hát hasuk hamar telten dudorodott.
S mivel telt hassal könnyen hencegünk
ők is mindjárt vetélkedve összecsaptak.
Szóra nyitotta száját a lomha ökör,
így szólt a csatáira büszke paripához:
“Szerencsém van, az már szent! S mekkora!
Évről évre – még pedig egész éven át –
nekem zöldell a fű a legelőkön!
S kiöntenek a megduzzadt folyók,
a mélység vadvizei fölfakadnak,
nádszál emeli büszke buzogányát,
vízmosásban a patak lecsurog,
a dombot nedv feszíti – tej az emlőt -,
laposokon meggyűlik az esővíz,
ár az árkon túlcsapva hömpölyög
a még szikkadt földeket is elöntve,
ekére vár a töretlen ugar,
szerszámnak való fát keres az ács,
sok palánta máris bokrosodik,
egy hónap még s aratásra fenik a sarlót –
de mintha falnak beszélnék, te paripa,
föl sem veszed mezők gondját-örömét!
Hiszen mi dolgod akad a mezőn?
Tán csak az, hogy letaposod a termést.
Menj hát innen, röpülj, mint a madár!
Menj a fölszántatlan hegyekbe!”
Szóra nyitotta száját a csatáira büszke paripa,
így szólt a lomha ökörhöz:
“Sorsod a sorsommal hogy is vetekednék?
Követ-is-meghasító, kemény bronzba öltözöm,
tetőtől talpig bronz-ruha borít,
patáim is messziről fénylenek.
Király, herceg, kormányzó mire menne
a tüzes kanca sarjadéka nélkül?”
Szóra nyitotta száját a lomha ökör,
így szólt a csatáira büszke paripához:
“Miért is hiszed, hogy nálam különb vagy?
Abból, amivel fennen dicsekedtél,
mi a te érdemed?
Mert nézzük csak a harci mesterséget!
Harci kocsi lehet-e nélkülem?
Bizony, hogy nem! Hisz bőrömmel fedik be,
és húrjait inaimból sodorják.
Neked meg ugyan mi közöd van
a harc nyilához, a nyíl tegezéhez?
A lándzsához? Gazdád bánik velük!
Hozzád meg sarkantyújával beszél,
két szemed két oldalt eltakarja,
hogy csak előre s egyetlen utat láss,
melyre gyeplő és zabla igazított!”
Szóra nyitotta száját a csatáira büszke paripa,
így szólt a lomha ökörhöz:
“Dobajomtól a föld is megremeg!
Nyerítésemre harcba szállnak hercegek, királyok!
Utamból elkotródik az oroszlán!
Egy szökkenés – a folyót átugortam!
Még egy másik – s föl a meredeken!
S te? Arra vagy jó, hogy vizet hordj!
Munka közben gyakran letérdelsz,
abrakod hitvány törek-féle,
s azt is csak a földről szeded föl!
Hogy volnál hát hozzám hasonló?”
Szóra nyitotta száját a lomha ökör,
így szólt a csatáira büszke paripához:
“Kövér mezők hízlalnak engem.
Niszaba-megáldotta húsom ízletes,
és táplálóbb minden más állaténál!
Eszi a derék férfi, s éhét alighogy elveré,
ereje máris megtízszereződött.
S inamból még, tudod-e, mi készül?
Kantárod, melyre olyan büszke vagy!
S a háló, lábad cifra takarója!”
Szóra nyitotta száját a csatáira büszke paripa,
így szólt a lomha ökörhöz:
“Én csak jól-kövezett úton járok!
Mikor hadra kél a sereg,
elől, hátamon üget a király!
Mikor tábort üt a sereg,
istállóm s a királyi sátor – tőszomszédok!
Jászlamba finom szénát szórnak,
abrakos tarisznyámba ízes zabot öntenek,
vödrömet megtöltik tiszta vízzel,
mert hisz tudják: ételre-italra kényes vagyok!
S úgy tisztelnek – húsomat sem eszik meg!”
Elfakadt sírva ettől. Úgy csorogtak könnyei,
akárcsak tömlőből a víz.
Anu hangja hangzott ekkor fölülről:
“Milyen nehéz is a munkád, te ló!
Féltestvéreddel, az öszvérrel együtt
a legnehezebb szolgálatot végzed!
Ti húzzátok az utas kocsiját,
a világ négy táját összekötve!
. . . . . . . . .”
(Ford.: Rákos Sándor – Agyagtáblák üzenete)
***
A töredékes mű újasszír táblákon maradt fenn; a kolofon ezt a címet adja meg: “Amikor a magasztos Istár” – ami egyben azt jelenti, hogy a szöveg ugyancsak kozmogóniai bevezetéssel indult.
Utamból elkotródik az oroszlán: az i.e. I. évezred asszír királyai és főemberei lóhátról vadásztak oroszlánra.
(Forrás: Agyagtáblák üzenete. Válogatta és a jegyzeteket írta: Komoróczy Géza)
Forrás: http://csicsada.freeblog.hu/
Frissítve: 2023.04.25.
Fotó: Canva
