Dr. Szabó Lajos rangos elismerést kapott
"A Magyar Lóért Díjjal" ismerték el
a hódmezővásárhelyi állatorvos és lótenyésztő munkáját
A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége "A Magyar Lóért Díjat" adományozott dr. Szabó Lajosnak a magyar lótenyésztés nemzetközi hírnevének ápolása érdekében végzett kiemelkedő tenyésztői munkája elismeréséül.
Az elismerést dr. Mihók Sándor, a a Magyar Lótenyésztők Országos Szövetségének elnöke adta át májusban a Herceghalmon tartott éves közgyűlésen.

Dr. Szabó Lajos és Tangó
Dr. Szabó Lajos 1962-ben alapított Őrdöngösi Méneséből az elmúlt több mint 50 évben kikerült kisbéri lovak magas szintű hazai és nemzetközi ugró- és fogatversenyeken szerepeltek eredményesen. Dr. Szabó Lajos tenyésztői munkáját már korábban is több rangos díjjal ismerte el a szakma:
-
Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Szövetség: Aranykoszorús Lótenyésztő
-
Csongrád Megyei Lovasszövetség: Életműdíj
-
Hódmezővásárhelyi Gazdasági Egyesület: Tenyésztői Nagydíj
Legeredményesebb lova Tangó (2002. évi pej herélt), akivel az olasz Cristiano Cividini 2010-ben egyéni harmadik helyezést ért el az Egyesfogathajtó Világbajnokságon.

Tangó (2002. évi pej herélt)
Dr. Szabó Lajos a díjátadást követően így nyilatkozott: „Nem tudtam erről a számomra megtisztelő elismerésről, kitüntetésről, és nem számítottam ilyen rangos elismerésre ezért meglepett, de jól esett, örömmel és hálával fogadtam."
2013.06.27. Forrás: Fogathajtohirek.hu, Őrdöngösi Ménes
|