Margaret Mitchell – Elfújta a szél
(részlet 3)
Lovas pillanatkép 3.
– Egy pillanatra még, asszonyom – szólt Gerald. – Elhatározta már magát, hogy elad néhány lovat a trupp számára? Akármelyik pillanatban kitörhet a háború, s a fiúkat fel kell szerelnünk. Látom az arcán, hogy még mindig makacskodik… szép dolog ez?
– Hátha nem is lesz háború – mondta Mrs. Tarleton.
– De már kérem szépen…
– Mama! – kiabált közbe újra Hetty – nem tárgyalhatnád meg ezt Mr. O’Harával Wilkeséknél? Mondtam, hogy szeplős lesz a nyakam!
– Nagyon igaza van, Miss Hetty, és nem is tartom fel tovább a kedves mamát, csak még éppen egy pillanatig. Mindjárt ott leszünk, s ahány vendég csak érkezik, öreg és fiatal, mind nekem fog rohanni, hogy van-e már elég lovunk. A szívem szakad meg, ha látom, hogy ilyen szép és okos asszony, mint a mama, még mindig sajnálja tőlünk a lovait! Ez a hazaszeretet, Mrs. Tarleton? Semmi érzés nem köti a Konföderációhoz?
– Mama – kiáltotta a kis Betsy – Randa ráült a ruhámra, és egészen gyűrött leszek!
– Ejnye, Betsy, lökd le Randát a ruhádról, és hallgass! Figyeljen ide, Gerald O’Hara – felelte aztán a férfinak, és szeme villogni kezdett. – Ne vágja az arcomba a Konföderációt! Nekem legalább annyit jelent, mint magának, hiszen négy fiam van, magának meg egy fél sem! De a fiaim tudnak vigyázni magukra, a lovaim meg nem! Nagyon szívesen adnék én ingyen is lovat, akármennyit, ha tudnám, ki ül a hátukra, és hogyan fognak velük bánni. De hogy az én drágáimat holmi erdei szemét nép üsse-verje, akinek a keze alatt legfeljebb néhány borzas öszvér volt mostanáig – nem, azt nem! Lidércnyomás gyötörne, valahányszor arra kellene gondolnom, hogy most töri fel a nyereg a hátukat, most nem adnak nekik rendesen enni és inni, most verik őket félig agyon! Nem, kedves Mr. O’Hara. Nagyon kedves, hogy rám gondolt, de menjen inkább Atlantába, s vásároljon ott gebéket a favágóinak. Azoknak úgyis mindegy, mire ülnek.
– Mama, nem mehetnénk végre? – kérdezte most már Camilla is. – A végén úgyis odaadod a lovakat, ha a papa meg a fiúk a lelkedre beszélnek, hogy a Konföderációnak szüksége van rájuk. Sírni fogsz, de odaadod. Mrs. Tarleton elmosolyodott, és megrántotta a gyeplőt.
– Eszem ágában sincs! – mondta, s gyöngéden megérintette ostorával a lovak hátát. Elrobogott.
– Pompás asszony! -jelentette ki Gerald, amint feltette a kalapját, s tovább lovagolt a lányai mellett. – Siess, Toby. Majd csak megkapjuk azokat a lovakat. Pedig igaza van. Nagyon igaza van. Ló hátán csak úrnak van helye. A többi menjen gyalogosnak.
Frissítve: 2023.04.25.
Fotó: Canva
