P. L. Travers: A Csudálatos Mary visszatér /részlet/
A ringlispíl
Jane felsóhajtott. És mert maga sem tudta egészen bizonyosan, hogy miért sóhajtott, hát nekiiramodott, elszáguldott Michael és Mary Poppins és a gyerekkocsi mellett, egyenesen a dübörgő zeneszó felé.
– Várj meg! Várj meg! – rohant utána visítva Michael. Mögötte pedig zakatolt a gyerekkocsi, ahogy Mary Poppins sietősen tolta utánuk.
Ott állt a ringlispíl a hársfák között, egy kis pázsitos tisztáson. Vadonatúj körhinta volt, csillogott, ragyogott; vígan hintáztak villogó rézrúdjukon a lovak. A középső oszlopon csíkos zászló lengett, s az egész körhinta gyönyörűségesen ki volt cifrázva aranycikornyákkal, ezüstlevelekkel, tarka madarakkal, fénylő csillagokkal.
Éppolyan volt, amilyennek Lark kisasszony mondta, vagy még annál is szebb.
A ringlispíl lassított, azután, épp amikor odaértek, megállt. A parkőr nagy buzgón odasietett, és belekapaszkodott az egyik rézrúdba.
– Igyekezzünk, igyekezzünk! Három penny egy menet! – kiáltott fontoskodva.
– Én már tudom, melyik lóra szállok! – kiabált Michael, és egyenesen odarohant egy kék-vörös lóhoz, amelynek aranygallérján a Ficánka név díszelgett. Felmászott a lóra, és megragadta a rézrudat.
– Szemetelni tilos! Gondoljunk a Szabályzatra! – kiáltozott izgatottan a parkőr, ahogy Jane elszáguldott mellette.
– Én Szikrára szállok! – kiáltott Jane, és felmászott egy tüzes, fehér ló hátára, amely vörös galléron viselte nevét.
Mary Poppins kiemelte az ikreket a kocsijukból, és Barbarát Michael elé, Johnt meg Jane mögé ültette.
– Egypennys, kétpennys, hárompennys, négypennys vagy ötpennys lesz a menet? – kérdezte a körhinta jegyszedője.
– Hatpennys! – mondta rá Mary Poppins, és négy hatpennyst nyújtott át.
A gyerekek ámultak-bámultak. Soha még hat penny árát nem lovagoltak a körhintán!
– Tilos a szemetelés! – kiáltott a parkőr, és ádáz tekintettel figyelte, mit csinál Mary Poppins a jegyekkel.
– De hát maga nem jön? – kiáltott le Michael Mary Poppinsnak.
– Fogózkodjatok! Szorosan! Én a következővel megyek! – válaszolt éles hangon Mary Poppins.
A ringlispíl kéményéből kürtszó tört elő. Felhangzott megint a zene. És lassan, igen lassan megindultak a lovak.
– Kapaszkodjatok! – szólt szigorúan Mary Poppins.
Kapaszkodtak. Szaladtak mellettük a fák. Emelkedtek-süllyedtek a lovak hátán a rézrudak. Vakító fénnyel búcsúzott a nyugvó nap.
– Fogózkodjatok! – hallatszott megint Mary Poppins hangja.
Fogózkodtak.
Most már valósággal száguldottak a fák, keringtek körülöttük, ahogy a ringlispíl irama egyre gyorsult. Michael szorosabban ölelte Barbara derekát. Jane hátranyúlt, és jó erősen tartotta Johnt. Száguldottak, forogtak, egyre sebesebben, hajuk szállt utánuk, arcukat csípte a szél. Körbe-körbe nyargalt Ficánka meg Szikra, hátukon a gyerekekkel, és emelkedett, süllyedt, hullámzott és keringett, pörgött-forgott velük az egész park.
Úgy érezték, sosem állnak meg, mintha megszűnt volna maga az idő is, mintha az egész világ nem volna más, mint egy fénykorong meg egy istállóra való festett faló.
A nap nyugaton kihunyt, puha szárnyon leszállt az alkony. De ők csak forogtak, pörögtek, gyorsabban, egyre gyorsabban, míg végül egybeolvadt a park meg az ég. Pörgött velük az egész föld, és zúgott-búgott, mély, zümmögő hangon, akár a búgócsiga.
Soha többé nem lesz olyan közel a világ központjához Jane és Michael és John és Barbara, mint ebben a pörgő forgószélben. És valahogy mintha ezt tudták volna ők maguk is, mert:
“Soha többé! Soha többé! Soha többé!” – ez a gondolat élt valamennyiük szívében, ahogy forgott velük a föld, s ők száguldottak át a szürkülő alkonyon.
De hamarosan már nemcsak kerek zöld paca volt valamennyi fa, hanem látszott megint a törzsük is. Az ég elvált a földtől, és az örvénylő park elpihent. Lassabban, lassabban kocogtak a falovak. És nagy sokára megállt a ringlispíl.
– Igyekezzünk, igyekezzünk! Három penny egy menet! – hallatszott a parkőr távoli kiáltása.
A négy gyerek keze-lába elgémberedett a hosszú úton, alig tudtak lekászálódni. Hanem a szemük ragyogott, és a hangjukban izgalom reszketett.
– Gyönyörű volt, gyönyörű, gyönyörű! – kiáltott Jane, és csillogó szemmel tekintett Mary Poppinsra, ahogy visszatette Johnt a gyerekkocsiba.
– Bárcsak örökké ringlispílezhetnénk! – kiáltott fel Michael, és beemelte Barbarát a helyére.
Mary Poppins lenézett rájuk. Sajátságosan lágy és gyöngéd volt a pillantása a sűrűsödő félhomályban.
– Minden jó dolog véget ér – mondta aznap már másodszor.
Azután felvetette fejét, és a ringlispílre nézett.
– Most én jövök! – kiáltott vidáman, azután lehajolt, és kivett valamit a gyerekkocsiból.
És akkor felegyenesedett, és egy percig csak nézte a gyerekeket – azzal a különös tekintettel, amely mintha egyenesen beléjük hatolna, és látná, mit gondolnak.
– Michael! – mondta Mary Poppins, és könnyedén megérintette a fiú arcát. – Légy jó!
Michael riadtan bámult fel rá. Vajon ezt miért csinálta? Vajon mi lehet a baj?
– Jane! Vigyázz Michaelra meg az ikrekre! – mondta Mary Poppins. És megfogta Jane kezét, és gyöngéden a gyerekkocsi fogójára helyezte.
– Beszállás! Beszállás! – kiáltott a jegyszedő.
Kigyúltak a ringlispíl ragyogó fényei.
Mary Poppins sarkon fordult.
– Megyek! – kiáltotta, és papagájfejű ernyőjével integetett.
Átfutott azon a kis feketeségen, amely elválasztotta a gyerekeket a körhintától.
– Mary Poppins! – kiáltott Jane. Remegett a hangja. Mert egyszerre – maga sem tudta, miért – elfogta a félelem.
– Mary Poppins! – kiabált Michael is. Jane félelme átragadt rá.
Mary Poppins azonban nem figyelt rájuk. Kecsesen felugrott a ringlispíl padlójára, felmászott egy Karamella nevű almásderesre, és rendesen, takarosan letelepedett.
Forrás: P. L. Travers – A Csudálatos Mary visszatér
Frissítve: 2023.04.25.
Fotó: Canva
