Torna és lovaglás – ez a lovastorna

Ki ne látott volna már lovastornász csoportot és figyelte csodálattal, milyen fantasztikus gyakorlatokat hajtanak végre a gyerekek és fiatalok a ló hátán! A versenyeken és a lovas rendezvényeken elképesztő dolgokat mutatnak be. Már az ókorban is izgatta az embereket, hogy akrobatikus gyakorlatokkal bizonyítsák bátorságukat és ügyességüket a vágtató lovon. A régi Rómában például az ilyen feladatok a gazdagok fiainak lovaglóoktatásának részei voltak. A reneszánszban a voltizs aztán önálló sportággá fejlődött, nevét a francia befolyásnak köszönheti (‘la voltige’).

Kinyújtott lábujjak kontra mély sarok…

Németországban az első csapatok a hatvanas években alakultak. Addig a lovon való tornászást “csak” a lovassportba való értékes felkészítésnek tartották. Ezt a funkciót a voltizs máig megtartotta. Hogy állunk ezzel szemben azzal, hogy a voltizs és a lovaglás párhuzamosan is űzhető, vagy hogy a versenyszerű lovastorna az általános lovasoktatás hasznos kiegészítése lehet? Ez gyakran vált ki vitákat. Azt is hallhatjuk, hogy a lovaglás és a voltizs nem illeszthető össze, mert a kinyújtott lábujjhegy, a megfeszített lábak és még sok minden nem egyeztethető össze a jó lovaglóstílussal. Ez tulajdonképpen igaz – de nem is kell egyformának lenniük!

Tenisz lóháton?

Aki a lovaglás mellett például teniszezik, annak sosem jutna eszébe a ló hátán egyszer csak ütőt lengetni. Miért próbálná meg hát az a lovastornász, aki a tornadresszét lovaglónadrágra és csizmára cserélte, kinyújtani a lábujjait (ami a csizmában meglehetősen nehéz is lenne…)? A lóháton való tornázás – még versenyszerű formájában is – sokat nyújthat a lovaglásnak, segítségként a kezdéshez és a további tanítás ésszerű kiegészítéseként egyaránt. Ennek több oka van. A következőkben a voltizs legfontosabb szempontjait írjuk le részletesebben, és minden pontnál megmagyarázzuk, milyen haszna lehet a lovaglásban.

Az ember és a ló közötti kapcsolat

A lóval való első kapcsolatteremtéshez például – főleg a legkisebbeknek – nagyszerű élmény. A voltizslovakat szeretettel gondozzák a gyerekek, miközben megtanulnak bánni a lóval. Az ápolás és ellátás éppolyan fontos, mint maga a sport. A lovastornánál a lóval való érintkezés folyamatosan “testközeli”. Intenzíven élőlényként élik meg a “tornaszert”, és nem csak egy eszköznek tekintik. Minden lovastornász állandóan tudatában van annak, mennyire függ lova jóindulatától és szorgalmától. Ennek következménye a hálás és körültekintő együttlét.

Lovastorna után lovaglás

Aki tehát tapasztalta a lóval mint társsal való találkozást, a nyereg alatt is érzi az élőlényt, és nem keveri össze a lovaglást a “motorozással”. Bármilyen könnyűnek is tűnjön a lovaglás a gyakorlatlanoknak is segédszárak, zablák, kantárok, nyergek, pálcák, ostorok használatával, az igazi lovaglástudás mégiscsak többet követel meg, mint a “kormányzás”, “gázadás” és “fékezés”. Csak a ló önkéntes és örömteli együttműködése tesz lehetővé komoly sikereket. Egy lovastornász mindezt a tudást már magával hozza a lovaglásoktatáshoz.

Bemelegítés

A voltizsedzések nem csak a ló bemelegítésével kezdődnek – maguk a lovastornászok is következetesen felkészülnek a lovon zajló edzésre. Ez magában foglalja az általános erőnléti edzéseket, többnyire futást, gimnasztikát, nyújtó és lazító gyakorlatokat, valamint a kötelező és kűrelemek “szárazedzését” a talajon vagy a tornalovon.
Melyik lovas állíthatja magáról őszintén, hogy következetesen bemelegít, mielőtt felszállna a lóra? A lovakra ugyanakkor már régen érvényes: teljesítményt csak akkor követelhetünk, ha a kondíció rendben van, valamint nem hanyagoltuk el a bemelegítő edzést és a lazító gyakorlatokat. A lovas számára azonban a “munka” többnyire minden előkészület nélkül kezdődik. Az egyes lovasok pucolási szorgalmától függően a ló tisztítását is gimnasztikának tekinthetjük, következetes bemelegítést azonban szinte senki sem végez. Ugyanakkor már a ló ellazítása is testi segítségeinek, vagyis izmainak intenzív használatát követeli meg a lovastól. A tipikus “lovas-lábköszvény” nagy valószínűséggel elkerülhető lenne, ha a lovasok “száraz-gimnasztikáról”, erőnléti edzésről és hasonlókról alkotott felfogása megváltozna.

Mozgékonyság és testkontroll

Ahogy a talajtornához, a voltizshoz is szükség van minimális mozgékonyságra. Aki nem a versenyeket tűzte maga elé célul, annak természetesen nem kell “kitekernie” a lábát, hanem lehetőségeinek keretein belül is élvezetet találhat a tornában. Ennek ellenére már a legegyszerűbb gyakorlatok is fejlesztik a mozgékonyságot. Az izmok, az inak és a szalagok nyújtásától lazábbak lesznek. A különböző testrészek összehangolását a lovastorna-gyakorlatok végzése szintén elősegíti. Egyes izomcsoportok megfeszítését és ellazítását célzottan kontrollálják, ezzel javítják a test általános érzetét.
Kinek ne lett volna már gondja azzal, hogy egyidejűleg olyan sok testrészét kontrollálja, amire a lovagláshoz szükség van? Fel a fejjel, vállakat le, egyenes hát, váll-csípő-sarok függőlegesen, mély ülés, lenyomott sarok stb.
Minden sportág, amely a test mozgékonyságát javítja, segít a lovasnak megbirkózni ezekkel a problémákkal. Az egyes izmok elszigetelt működtetésének képessége is nagy jelentőséggel bír a lovaglás szempontjából. Ennek minden fejlesztését csak üdvözölni lehet.

“Félelem”

A voltizsnál nem szállnak le a lóról. Lecsúsznak, siklanak és ugranak minden variációban. Gondoljunk bele: például egy 150 cm magas gyerek, aki egy 165 cm marmagasságú lovon áll, jó háromméteres magasságból néz le, mielőtt vágtában leugrana a lóról. Ez nem különlegesség, hanem egy gyakorlat, amelyet a voltizscsoportok szinte minden kűrjében többször is végrehajtanak a résztvevők. Mivel az edzéseken természetesen a korrekt legurulást is gyakorolják, a kockázat minimális, és a gyerekek teljesen félelemmentesek.
A lóról való leesés elválaszthatatlanul hozzátartozik a lovagláshoz, többnyire azonban jobban félnek tőle, mint amennyire kellene. Sok esést meg is lehetne előzni, ha a lovas nem félne az eséstől. Aki fél, merevvé, görcsössé válik, elveszti az egyensúlyát, az esés pedig egyre bizonyosabbá válik. Ha azonban a lótól való elválás tényleg elkerülhetetlen, a félelemtől mentes lovasnak minden adu a kezében van. A laza test szinte önmagán segít. Aki lazán esik le, automatikusan legurul. Aki ezzel szemben görcsös a félelemtől, azt az a veszély fenyegeti, hogy már az ártalmatlan leeséseknél is súlyosan megsérül.

Kiegyensúlyozott ülés

A ló hátán a lovastornász gyerekek játékosan megtanulnak a ló mozgására hagyatkozni. Már a hat alapgyakorlat (alapülés, zászló, malom, lengés, állás, olló) nagymértékű egyensúlyérzéket követel meg, és a ló mozgásának érzését. A saját súlypontjukat a lóéval kell összhangba hozniuk, méghozzá nemcsak alapülésben, hanem a különböző tornamutatványok közben is. Sok lovastornász szinte a holdkóros biztonságával mozog a ló hátán.
Egy “normál” kezdőnek ezzel szemben sokat kell dolgoznia, hogy egy minimális lazaságot és biztos egyensúlyt érjen el a nyeregben. Aki már lovastornázott, általában nagyon gyorsan halad a lovaglás tanulásában is. A “lovagló voltizsáló” a “normál kezdőnél” sokkal ritkábban is esik ki a nyeregből, hiszen nem olyan könnyű kizökkenteni az egyensúlyából.

Ütemérzék

Éppen a versenyszerű lovastorna támaszt magas követelményeket az ütem és ritmus tekintetében. A megfelelő időzítéshez való érzék rendkívül fontos. Azoknál a gyakorlatoknál például, amelyekben több tornász vesz részt, minden attól függ, hogy a résztvevők egyezzenek a számoló-ütemben és a gyakorlat ritmusában. Csak akkor sikerülhet, ha a megfelelő pillanatban kezdik és fejezik be, engedik el, vesznek lendületet vagy lökik el.
Az ütem a ló kiképzési skáláján egészen elöl áll. A jármódok tisztasága minden lecke előtt való. A ló ütemének felismeréséhez, lovaglásához és megtartásához azonban a lovasnak fejlett ritmusérzékkel kell rendelkeznie. Ennek az ütemérzéknek a fejlesztéséhez a voltizsálás kimondottan hasznos.

Csapatszellem és csoportdinamika

A csapatszellem minden tornászcsoportban elengedhetetlen. Bár a versenyeken a kötelező gyakorlatoknál mindenkit egyenként értékelnek, a kűrben azonban a különböző képeket több tornász közösen hajtja végre, és a versenyen elért helyezéshez csak a közösen elért összesített eredmény számít. Ez elősegíti az összetartást. A voltizscsoportban mindenki fontos. Éppen a kűrgyakorlatokhoz van szükség sokféle különböző tehetségre. Kicsitől nagyig, a filigrántól az erősig, mindenki hozzájárulhat a sikerhez. Ezenkívül a csoport csapatdinamikára tesz szert, gyakran csak ez teszi lehetővé a különleges teljesítményeket.
A lovaglás ezzel szemben elsősorban egyéni sport. Kezdetben mindenki a saját sikeréért küzd. A verseny vagy akár az istálló légköre azonban jelentősen függ attól, mennyire készek az “egyéni versenyzők” elismerni más lovasok tehetségét és teljesítményét, vagy tanácsokat és gyakorlati segítséget nyújtani a gyengébb lovasoknak. Pedig lovasként is mindenképpen igyekezni kellene nem egymás ellen, hanem egymással edzeni. Mások teljesítményeit és sikereit nem irigyelni kell, hanem pozitív kihívást kell jelenteniük. Egy voltizsóra intenzív tanulási készségének légköre minden lovaglásórán kívánatos lenne.

Szórakozás és jókedv

A lovastorna egyszerűen jó móka. Akár szabadidős sportként, akár versenysportként űzik, a tornászok lelkesedése mindig szemmel látható, érezhető örömük, amellyel a lovon tornáznak. Ezt természetesen a csapatszellem is elősegíti, de az a különlegesség is, hogy nem egy eszközön, hanem egy élő lovon gyakorolnak.
Aki lovasként egyszer egyszerűen fölül a voltizsheveder mögé, és megpróbálkozik a legegyszerűbb alapgyakorlatokkal, jól szórakozhat többnyire ügyetlen igyekezetén (feltéve, ha van humora…). Itt is érvényes: a csapat megteszi a magáét! Egy ilyen “tornaóra” a jókedven túl egy kis lazítást és pozitív változatosságot visz a lovaglási órarendbe.
Ugyanakkor ehelyütt talán arra is utalnunk kell, hogy egy igazi “laikus-óra” esetén mindig a ló javának kell előtérben állnia. Csak a megfelelő terhelést kapja a ló, a torna időtartamát tekintve is, valamint a résztvevők ügyetlenségének megvan a határa. Annak, aki például felüléskor zsákként zuhan a ló hátára vagy a gyakorlatok közben csak kontrollálatlanul tud mozogni, be kell látnia, hogy a lóval szembeni sportszerűség magától értetődő. Ezért először a saját testfeszültségünket javítsuk a szükséges mértékig, mielőtt új lendülettel a lóra ülnénk. De éppen az öröm, amit a voltizsálás szerez, gondoskodik a nagyobb vonzerőről, hogy magunkon dolgozzunk, mint ha egy teljesen átlagos gimnasztikaórán vennénk részt.

Lovastorna és lovaglás – igen, egymáshoz illik!

Mostanra, remélem, mindenki számára világossá vált, mennyi előnye van a lovastornának a lovagláshoz is. Ennek ellenére a voltizs nem a lovaglás előtti lépcső! Kezdés, hasznos kiegészítés és kiegyensúlyozó sport, ezek a lovastorna jelzői a klasszikus lovaglással kapcsolatban. A lovastorna azonban egy külön lovassport is, saját szabályokkal, saját versenyekkel és nagyfokú, sajátos vonzerővel.

Fotók és szöveg: Balogh Eszter
A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2002.áprilisi számában.

Az Equitana tartotta magát a hagyományokhoz! A lovassportok világvására rangjához híven idén is százezreket vonzott.

A tizenöt csarnokot harminc ország hétszázötven kiállítója töltötte meg. Arról, hogy ne csak a szakmai közönség számára legyen érdekes az esemény, látványos bemutatók, elméleti és gyakorlati előadások gondoskodtak, világszerte (el)ismert lovassportolók, edzők kiképzők részvételével.

Ingrid Klimke bemutató edzéseire sokan voltak kíváncsiak. Ő maga így mesél az élményről – „Amikor még édesapám (Dr. Reiner Klimke) Essen-be járt az Equitanára, mindig reméltem, hogy egyszer magával hoz. A HOP TOP show volt a kedvencem! A kislányból mára sikeres díjlovas és militarylovas lett, de az Equitana iránti rajongása mit sem változott. Az Euitana-részvételt illetően is – ahogyan versenyzőként és edzőként – édesapja örökébe lépett, idén tartotta első önálló bemutató edzését. Az olimpiai,- Európa,- és világbajnok kétórás programjával egymaga dugig megtöltötte a rendezvényarénát.

Ám nemcsak Ingrid Klimke személyében láthatott olimpia bajnokot a közönség. Isabell Werth, akit sokan egyszerűen a díjlovaglás királynőjeként emlegetnek, szintén készült egy bemutató edzéssel. A ménszemlén pedig Belantist lovagolta elő, aki reményei szerint új, nemzetközi sikerekhez segíti majd hozzá. A német lótenyésztés fellegvárait, legnevesebb központjait képviseltető ménszemléről – az Equitana egyik fő attrakciáról – így nyilatkozott a fiatal mént bemutató Werth:
„Állami méneseink olyanok, mint a német kultúra egy-egy darabja…”

Isabell Werth edzője sem „kispályás”, egykori csapattársa, Monica Theodorescu, olimpiai bajnok, szintén megfordult az idei Equitanán, ahogy Nikole Uphoff is. A német díjlovaglás e három ikonikus alakját látni és hallgatni valódi csemege lehetett a szakág szerelmeseinek.

Nemcsak a természetes lóhoz-állás, lóbarát kiképzés barátai tapsoltak állva a repülő franciának, Lorenzónak, s Alizée Fromentnek. Négy estén át csodálhatták őket azok a szerencsések, akik ellátogattak a HOP-TOP showra.
A westernesek Pat Parellitől tanulhattak. A „gyakorlati órák” mellett klasszikus értelemben vett elméletben sem volt hiány, az előadók közül Linda Tellington-Jonest, Uta Grafot a magyar lovasok is jól ismerik. A tudástár állatorvosi és takarmányozástani témájú elődaásokkal is kiegészül.

Az ugrólovasok sem maradtak élő legenda nélkül – hozzájuk egyenesen Ludger Beerbaum érkezett. Érdekesség, hogy a világklasszis kiállítóként is részt vett az Equitanán – ugyanis nemrégiben saját nevével fémjelzett lótápokat, takarmánykiegészítőket dobott a piacra. A részvétel nemcsak az ő, hanem szinte az összes kiállító számára pozitív hozadékkal zárult, a kiállítók rendkívül elégedettek nyilatkoztak. „Még sosem volt talán ilyen sikeres és barátságos Equitanánk. A látogatók többsége üzletkötési, vásárlási szándékkal érkezett, elsősorban német részről mutatkozott óriási érdeklődés. „ – nyilatkozta a hazánkban is ismert és kedvelt Waldhausen márka vezetője, Klaus Reinken. Egy kiállító-kollégája, Rüdiger Decker standját még olyan távoli országok látogatói is felkeresték, mint Brazília, Izrael és Omán. Természetesen Nyugat-Európából is nagy volt az érdeklődés. A szakmai látogatók egynegyede volt külföldi, s ezeknek is a nyolc százaléke Európán kívüli.

„Egy pohár bor, huszár úr?”

A héttagú sárpataki Mátyás-huszárcsapat rendezvényeken mutatja be lovasprogramját.

„Nem cserélhetnénk egyenruhát?” – kérdezték a csíksomlyói hegyről lefele tartó huszároktól a rend őrei. „Végre ezt is megértem: újból magyar világ van, magyar huszárok vonultak be a faluba!” – jegyezte meg a lovas huszárok láttán egy idős székely. „Huszár úr, álljon meg egy pohár borra!” – hasonló felkiáltásokkal, köszöntésekkel fogadják a településükön áthaladó huszárokat az ott lakók.A jellegzetes ruhába öltözött lovas huszárok mindenhol elnyerik az emberek tetszését: megszólítják őket, vendégségbe hívják, borral, kaláccsal kínálják – meséli Miholcsa József szobrászművész, a 15-ös Mátyás Huszárezred sárpataki hagyományőrző csoport kapitánya.

Félvállra vetett mente

A Marosvásárhelyhez közeli Sárpatak huszárcsapatának hét tagja az 1848-as szabadságharc idején önkéntesekből alakult Kossuth-, majd hivatalosan Mátyás-huszárcsapat viseletét hordja: fekete, sarkantyús csizmát, szürke posztónadrágot, vászoninget, dolmányt, legfelül pedig piros zsinórozású, félvállra vetett mentét. Kiegészítőként lószőrből készült, szélforgóval díszített piros csákót, tölténytáskát, tarsolyt, fekete sálat, fehér kesztyűt és huszárövet viselnek. A huszár díszkardját kardbojt díszíti, amivel a csuklójára szorítja a fegyvert, így ha a csatában kiütik a kezéből, nem veszíti el. A Mátyás-huszárok öltözetét a népviselet ihlette, ezért egyszerűbb és olcsóbb az előállítása, mint például a császári huszárok viseletéé – a császáriak sűrű fémszálas zsinórozású dolmányt hordtak, amely páncélként is szolgált.

A ruházat akár négyezer lejbe is kerülhet, de akadnak támogatók, akik segítenek: helybéli szabók varrják minta alapján az inget, dolmányt és mentét, a gyergyószentmiklósi bőrdíszműves pedig a tölténytáskákat készíti. A rézveretes bőr tölténytáskát a jó kézügyességű huszár maga is elkészítheti. Míg a császári egyenruha esetében nagy a különbség a tiszti és közlegényi öltözék között, a Mátyás-huszároknál a rangkülönbséget csupán a gallér csíkozása jelzi. A díszzászlót pánttal erősíti az oldalához a huszár, illetve a kengyelhez rögzíti, hogy keze szabad maradhasson, amikor lovát irányítja, kardot forgat. A sárpatakiak zászlója – amit Miholcsa József festett – 70×70 centiméter nagyságú, külső felén a magyar címerrel, a belsőn Máriával, karjaiban a kis Jézussal.

A lótartás a legköltségesebb

A huszárcsapat a szabadságharc idején a haza védelmét szolgálta, ma a hagyományőrzést tűzte ki céljául, ugyanakkor a lóval kapcsolatos, ezeréves hagyományokat sem hagyják kihalni. A huszárnak fegyelmezettnek, pontosnak, a szülőföld iránt elkötelezettnek, becsületesnek és mindig bajtársiasnak, lovagiasnak kell lennie.

A sárpatakiak büszkék a huszárcsapatra, amiben tehetik, segítik is a kapitányt: egyik évben például ők adományozták a lovak táplálásához szükséges gabonát, szénát. „A lótartás a legköltségesebb. Egy ló ára 2000–2200 lej, a törzskönyvezetté ennél sokkal több. Megfelelő táplálékot kell biztosítanunk a lónak, ezenkívül állandóan ápoljuk, és természetesen gyakorolunk vele” – magyarázta a huszárkapitány, aki a lóra ülve fejtette ki, hogy a lovaglás technikája Európában mindenhol hasonló, és ha egy lovat megtanítottak az alapvető szabályokra, vezénymozdulatokra, akkor már könnyű vele kommunikálni.

A szakértelem azonban így sem hiányozhat, hiszen a ló energiáját okosan kell beosztani: a legmegfelelőbb pillanatban kell pihentetni, itatni, nyergelni, hegyoldalon felfele lehetőleg nem kell lovagolni. Ha teheti, a huszárezred hagyományait őrző csapat hetente összegyűl és gyakorol. Saját rendezvényeiken lovasprogramot mutatnak be, részt vesznek a csíksomlyói búcsún, valamint Sáromberke, Körtvélyfája, Agyagfalva, Erdőcsinád, Gyergyószentmiklós, Nyárádszereda rendezvényein. Legközelebb a július végi gyilkostói huszártáborban láthatjuk őket, a háromszéki, gyergyói, udvarhelyi, szentegyházi huszárok társaságában.

Szerző: Antal Erika

Forrás: Erdély Ma 

2007.06.07.

Építsünk istállót!….Építsünk istállót?

Télen kívül nagyon hideg van, és alacsony a páratartalom, bévül melegebb, (jó istállóban 5-10 Celsius fokkal) és jóval nagyobb a páratartalom (Kovácsy-Monostory: „…Tapasztalásból itélve a 10 és 15 R. foku (8-12- Celsius fok -K.M.) meleg között ingadózó hőmérsék a lovak számára általában legalkalmasabb. A mely istállót tehát középszámitással és állandóan 12 R. foku (10 Celsius fok)  melegen lehet tartani, az mindenféle ló számára alkalmasnak mondható, más szóval: e tekintetben czélszerüen berendezettnek nevezhetó. Egyedül a csikó és csikóskancza-istálló tesz e tekintetben kivételt, a mely 14-15 foku lehet.”). Ilyenkor a meleg is, a pára is kifelé törekszik.(Mindkettőnek van esze, arra megy, amerre könnyebb.

Itt kell szólni a mumusként emlegetett „hőhíd” fogalomról. Azokat a rossz hőszigetelő képességű épületszerkezet részeket nevezzük hőhidaknak, amelyek szinte ellenállás nélkül bevezetik a külső hideget a belső tér felé, (pontosabban a meleget ki..). Ahol a Párának ellensége, a Harmatpontú Hőmérséklet állja útját, ott nem tud mit tenni, kardjába dől, és lecsapódik. (szabatosabban: minden relatív páratartalomhoz tartozik egy harmatponti hőmérséklet).. és a lecsapódott víz nem válik köddé, hanem jéggé, mégpedig, ha ezt a szerkezeten belül teszi, repesztő hatása komolyan sérti a falazat, vakolat állagát, valamint a tulajdonos, és karöltött tervezője jóhírét. Jó szemléltető példa erre az üvegfelületen előbb megjelenő pára, majd csordogáló víz, hébe-hóba az ízléses csokorba szedett jégvirág. Ilyenre alkalmat adó szerkezetek pl. a külső hőszigetelés nélkül beépített betonáthidalók, az ún. koszorúk, fém, vagy akár vékony fa ajtó-ablakkeretek, maga az üvegezés.
Némelyiken megfelelő hőszigetelő kialakítással lehet segíteni, némelyiken nem, vagy nem érdemes, és a páralecsapódás károsító következményeit más módon kell megelőzni.
A belső felületi páralecsapódás, majd szerkezetbe szívódása melegágya mindenféle gombák megtelepedésének is.
A páralecsapódás meggátlására két eszközünk van: a jobb hőszigetelésű, és a szabad páravándorlást nem akadályozó falazatféle megválasztása, és a belső páratartalom csökkentése.
Magam elsősorban a másodikkal kezdeném, hiszen az istálló páratelt levegője egyszersmind dús széndioxid, és egyéb nem szükséges gázok jelenlétére is utal. Tehát szellőztessünk! Ha jó a levegő, és mégis túl hideg van odabennt, akkor nem elégséges hőszigetelésű az épületünk. (Ilyenkor, felfogásom szerint, ha jeges szél nem fúj odabentt, vagy a kitett víz nem fagy meg, ez még mindig jobb,  mintha meleg van és még büdös is)

Mire aztán kialakul valamiféle klíma az istállónkban, azt számos összetevő alakítja ki, a falak, a falakban lévő mindenféle nyílások, és azok zárói, szelelők, a padló, a födém, a tető, padlástér (vagy nincs padlástér), a héjazat, az abrak, a széna, a szalma, a lovak, a gőzölgő trágya, kint a nap, a szél, a hó, az eső, mi magunk és a JóIsten.
S lészen minden szép egyensúlyban, ahogy terveztük, „12 R fokú”.
DE: amit raktunk estig, leomlik reggelre, mert akkor jön a lovász, és kinyitja az ajtókat.

És most apróra szedem az egészet, külön-külön sorba vesszük és értékeljük minden ízét, a nagyobb egységektől a kisebbek felé haladva, hogy aztán a részeket csokorba fogva ismét egésszé tegyük.

A külső határoló és teherhordó falak:
…Hard (rock)…:
Nem jó a vályog, csak vastag fal építhető belőle, páraszellőzésre alkalmatlan, érzékeny a nedvességre és különben is túl meleg lesz tőle az istálló. Alkalmatlanok a vert falak, tapasztott -patics- falak. Beton szóba sem kerül. Környezetbarát építőanyag a cementtel stabilizált, ún. préselt földtégla, olcsó, helyben gyártható, istállóépítési tapasztalatról nem tudok, lakóházakat építenek belőle, a mi céljainkra jóság tekintetében valahová a vályog, és az égetett agyagtégla falazat közé helyezném, de lehet, hogy igazságtalan vagyok.

Kőfalat lehetne rakni, az ára -ha helyben nincs –magas, a kövek  minősége, és egyéb épületfizikai tulajdonságai igen változatosak, általában páraáteresztő képessége csekély. Belső felülete komoly többlet vakolatigénnyel bír.

1. a tégla, kő, gyönyörűséges 

A tömör égetett agyagtégla jóságban határeset. Szép viszont lehetne, ha kívül nincs vakolva, amolyan látszótégla, akkor viszont drága is. Belül, ha nem akarjuk, hogy mindenféle kosz a fúgákban –téglaközi rés- megüljön, vakolni kell. 
A falazat  felületképzésénél ügyelni kell arra, hogy az jó páraáteresztő képességű, és valamelyest tisztántartható legyen

Belső vakolatként inkább ajánlott a zsengénél kicsit fejlettebb (estleg szulfátálló) cementhabarcs, mivel az a nedvességet, még a vizet is jól tűri, akár mosható súrolhatő, „gőzborotválható” is.
A vakolaton a szokásos meszelés alapvetően helyénvaló. Figyelemmel kell lenni viszont arra, hogy a mészréteg a nedvességre igen érzékeny, könnyen lemállik, mennél több az egymásra hordott meszelés, annál inkább párafékező hatású, egyre nagyobb a lehetősége a páralecsapódásnak, ezért lehet olyan sok helyen akár megszámolni is a rétegeket, látható, hányszor meszeltek …
A mosható, jó minőségű, jó páraáteresztő -és persze drágább- festékek hosszú távon megérik az árukat.( Nem a legszebb látvány, azon túl viszont minden tud, ami nekünk kell, a festetlenül és meszeletlenül (fésületlenül és meztelenül… izgalmas, és szép ez a nyelv….) hagyott cementhabarcs vakolat)

Gyakorlatban az egyik legjobb kompromisszumnak tűnik az ún. B30-as (belül lukacsos) blokktéglából készült vakolt falazat.
Elég nagy tömegű ahhoz, hogy kellő mértékű hőtároló (hőkiegyenlítő) hatású legyen, megfelelő a filtrációs (légáteresztő) képessége, elegendő a hőszigetelőképessége. Egyszersmind legnagyobb örömünkre talán a legolcsóbb is.
(B30-as falazat hőszigetelő képessége kb. azonos a kisméretű égetett téglából rakott 38 cm-es faléval, de páraáteresztő képessége jobb., hőtárolóképessége viszont kisebb)
A többi, manapság sztárcégek által gyártott egyéb -és persze a humán építés tekintetében jó minőségű- falazó blokkok szintén használhatóak, de ezek számunkra legtöbbször túl jó hőszigetelők, ugyanakkor  a hőtárolóképesség rovására kisebb tömegűek, és persze nem olcsók.

Többrétegű , nagyobb tömegű, ráadásul kiszellőztetett légréses falazat építése igazán nem ellenjavalt, .. sőt…, de ez zseb kérdése.

…soft…
Nálunk nemigen van hagyománya, talán az Őrséget kivéve, bár mára onnan is kiveszett: a tisztán faszerkezetű istállók. Pedig éppen nem feledni valók. Tán az egyetlen komoly hibája a tűzveszélyessége. Nevezetesen, hogy kívülről is meg lehet gyújtani (hiszen belül -ha rendesen almozunk- égne minden úgyis..). Amit biztosan tudunk – és ez általános statikai-dinamikai szabály tapasztalat szerint-: a 40-45 mm-es akác, vagy egyéb keményfa pallót, ha 1,2-1.4 m-ként megtámasztott, rögzített, ló nemigen rúgja szét. Aztán : ha cserből, akácból készül,  nem is rágja meg. Súrolható, végül is tisztán tartható, mindenképpen tiszta érzetet kelt, barátságos, természetes, elég jó hőszigetelő, páraáteresztő.
Attól nem kell félni, hogy rúgásmagasság felett nem tökéletes az illeszkedés, sőt ha piciny rések vannak, ahol a lég járhat ki-be, az a jó…arra ügyelni kell, hogy rúgásmagasságig a fenti statikai-szabályt tartsuk, a fölött, ha kétrétegű a falunk, lehet deszkavastagságú is az anyag, és a rések is lehetnek tágabbak. A fafal mindenképpen a talaj felől nedvességet nem közvetítő lábazatra szerkesztődjék, Mindenféle szerkezetnél, így itt is elsőrendű szabály, hogy az illesztések, csatlakozások (láb, pata, patkó, patkó sarok) beakadásra alkalmat ne adjanak. Hézag, rés, elemtávolság ( függőleges-függőleges, függőleges –vízszintes felületek között): 0 –nulla-(helyenként 2-3 mm), vagy nagyobb mint 20 cm legyen (8-10 cm mélység mellett).

De lehet a pallókba pl. 4-5 cm átmérőjű lyukakat fúrni a megtámasztások közelében pl. szellőzés számára. Fa épületszerkezetet szegezett kapcsolatokkal építeni amúgy sem illő, (csak jobb híján, és statikailag méretezett, számított szegkiosztási terv szerint) esetünkben pláne nem, csavarkötések, és ácskötések alakítandók ki, ami értő kézben még egyszerűbb is, de síkból semmi ki nem lóghat.
Fa falaink lehetnek két rétegűek, akkor pallóból (2×40-45 mm), fentebb deszkából (2×22-25 mm), vagy egyrétegűek, akkor 80-90mm-es pallóból készülhetnek.
Faszerkezetű falnál –mint az egyéb beépített fa szerkezeteknél is – gondoskodni kell a fakonzerválásról -gomba, rovarmentesítésről-. Léteznek egyszerű, egészségre ártalmatlan termékek, amelyeknek alapanyagai természetes növényi olajok, viaszok, gyanták és gyönyörű felületet adnak. A tűzvédelem kérdéskörét egy külön fejezetben tárgyalnánk, Bársony Antal tűzvédelmi mérnök, gyakorló tűzoltó tiszt segítségével. A fa-falak esetét tekintve előrebocsátjuk: Önálló istállóépület faszerkezeteit normális esetben nem kell lángmentesítő, égéskésleltető vegyszerrel kezelni, a tartószerkezetek keresztmetszeteit un. beégés-számítás figyelembevételével kell statikailag méretezni.

…super light…
elképzelhető olyan istálló „falazat” is, amI igazából széltörő háló. A szélfogó hálók a szél 30-50 %-át képesek felfogni, örvény kialakulás nélkül. Ilyen megoldást viszont már tényleg csak végszükségben, nagy ínség idején alkalmaznék, vagy versenyek idején mobil boxok felállításánál. Végülis tavasztól őszig haználható. Itt arra is figyelemmel kell lenni, hogy a ló a hálót el ne érje, alkalmasint ez korlát, vagy palánk közbevetésével biztosítható.
A hálók az épület tartóoszlopaihoz, vagy keretekbe rögzíthetők.

… még két felvetés a falakhoz, azok anyagától függetlenül:
… kiálló falsarkoknál, ahol azok a közlekedési vonalba esnek, megvan a „csípőletörés” veszélye. Ezekhez a sarkokhoz magam mindig tervezek a padló felett indítva a mennyezethez, vagy máshoz megbízhatóan rögzítve 15-18 cm átmérőjű gömbfát -ami, ha tengelyén el tud forogni, még jobb-. A térből kevés helyet vesz el, alig többet, mint amennyi amúgy is leesne a közlekedési „űrszelvény” miatt, de elég jó szolgálatot tehet.
… ha a végfali oldalon is „ketrecz” van, ott a nagy hideg felület felé a ló egyik oldala sugarzó formában ad le hőt, ezért annak a falnak illene sokkal jobb hőszigetelő képességűnek lenni, hogy a hőáram arrafelé kicsi legyen. (fordítsuk képzeletben tenyerünket a hideg üvegablak felé, majd húzzunk elé akár csak egy függönyt, és már értjük is a dolgot).
(…s mert egyébként nem nagyon fűtik a légteret, csak elejükkel élvezik a kandalló sugárzó melegét, ezért magas, és meleg támlájú az angolok kandalló előtti fotelje, és még igy is mind reumás…)

Írta: Kovács Miklós okl. építészmérnök
        Equitrend Mérnökiroda

„Minden balul sült el!”

Paul Schockemöhle a Totilas-ügyről

Paul Schockemöhle először ismerte el hivatalosan is, hogy Totilas-szal nem úgy mennek a dolgok, ahogyan ő azt elképzelte. Már az is tudható, hogy 2013-ban Totilas inkább a sportban lesz aktív, a tenyésztésben kevésbé.

Amióta Totilas Paul Schockemöhle és Ann Kathrin Linsenhoff tulajdonába került, a ló-mágnás nem igazán nyilatkozott. A német Spiegel újságnak most először mondta el, hogy a pletykák szerint 10 millió eurós mén körüli nem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt elképzelte: „Minden balul sült el.” Hogy pontosan mire is utalt ezzel a kijelentéssel, az titok maradt. A fő megválaszolatlan kérdés az, hogy ő maga hozott-e rossz döntéseket és hibázott – vagy, hogy egyszerűen csak a balszerencse okozta-e az egymást követő mizériákat.

Könnyen elképzelhető, mekkora csalódottság uralkodhat(ott) a Totilas-csapatban, hiszen a ló megvásárlását követő eufóriát gyorsan követte a kiábrándulás. A megfelelő lovas utáni keresgélés, a közepes szereplés a 2011-es Európa-bajnokságon, majd egy hosszabb versenyszünet, egy sérülés 2011 decemberében és egy ismételten hosszabb kényszerpihenő, a rosszul sikerült fellépés a vechta-i ménszemlén 2012. februárjában, majd az olimpiáról való távolmaradás mind inkább pech és balszerencse, mint jól sikerült menedzsment.

Schockemöhle egy szóval sem említette Totilas és Rath új edzőjének, Sjef Janssennek az edzésmódszerét, amely  az egész német díjlovas szakág felháborodását váltotta ki és sok korábbi Totilas-rajongó szimpátiájába került.

A mühleni ló-mágnás most lényegbevágó lépéseket tervez – annak ellenére, hogy ezek pénzbe fognak kerülni. Totilas 2013-ban főleg a sportban lesz aktív és csak kevésbé hangsúlyosan lesz jelen a tenyésztésben – nagy lépés ez egy nyereségorientált üzletembertől. Sok bennfentes szerint a kettős terhelés volt az oka annak, hogy a ló csak közepesen teljesített a versenyeken és gyakran megsérült.

Deák Anette, Lovasok.hu
Forrás és fotó: Spiegel
2012.11.24.

KapcsoLÓdó cikkek:

Totilas és Rath jövőre ismét a négyszögben >>
Totilas nem utazik Londonba >>
Dr. Heuschmann Totilas visszatéréséről >>
Aggódás Totilas-ért >>
Totilas visszatért >>
Totilas visszatérése várat magára  >>
Totilas újra színre lépett  >>
Uthopia-t bronzba öntik  >>
A díjlovaglás világranglistáján továbbra is változatlan az élmezőny  >>
Uthopia nem állhat ki Totilas ellen Hagenben >>
Totilas nem lesz ott Hagenben (2011)  >> 
Bretton Woods az új Totilas? >>