Kezdőlap Blog Oldal 371

Az ügető Mikulása győzelmeket hozott

A Mikulás a Kincsem Park ügető napjára is kilátogatott, igaz, még jóval az éjszaka előtt. Puttonyában rajt-cél győzelmek, izgalmas harcok, de még diszkvalifikációk is voltak.

Vernon Boko start-cél győzelemmel nyerte a 4200 méteres Baka Hendikepet. Lakatos Csaba másik idomítottja, Celebrity Classic szerezte meg a második helyet, Miki érkezett harmadiknak.

Összefoglaló a 2015. december 5-i ügető futamokról:

1. futam – Horvát Dezső Emlékverseny:

A start után hamar kettes oszlopokba rendeződött a mezőny. Traffipax és Bezique Va Bene kettőse vezetett, majd Tartozó és Repeta következtek, utánuk Priscilla, Trencsén, Pálinka és Rozália sorrendben ügettek a lovak. A túlsó oldalra érve Traffipax elfáradt, Bezique Va Bene egyedül maradt az élen. Trencsén indult el a mezőny végéről és a kanyarra érve már harmadikként ügetett Bezique Va Bene és Tartozó mögött. A befutóra fordulva elindult Pálinka és Szilvás, utóbbi azonban galoppozott. Pálinka volt a legerősebb és megnyerte a futamot, Trencsén és Tartozó szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Pálinka (1) – Trencsén (4) – Tartozó (2)
Győztes idő: 19,6

2. futam – Gyúrós Istálló Díja:

Többen is hibáztak a start után, Serafina Ketti-t diszkvalifikálták. Trotzwo állt a mezőny élére, mögötte Temass és Spulni, Sebastian Ketti, Rock and Roll, Tarantino és Tücsök volt a sorrend. A túlsó oldalon Spulni ment fel a második helyre, az élen még mindig Trotzwo ügetett. A befutóban Tücsök lendült bele nagyon és átvette a vezetést, de Temass sem hagyta magát, felment Tücsök mellé és hatalmasat csatáztak a győzelemért, amit végül Temassnak sikerült megszereznie. Spulni ért célba harmadikként.

Befutási sorrend: Temass (6) – Tücsök (10) – Spulni (3)
Győztes idő: 20,2

Temass-nak sikerült megszereznie a győzelmet Tücsök elől.

3. futam – Kulik Farm Díja:

Rózsakert kapta el legjobban a startot és rögtön az élre állt, mögötte Prometheus és Philadelphia kettőse ügetett, majd Landlord, Nebraska és Rise N Shine következtek. Shergar-t diszkvalifikálták az első kanyarban. A tribün elé érve Philadelphia gyorsított és átvette a vezetést, mögötte még mindig Rózsakert tartotta jól magát, majd Prometheus és Rise N Shine következtek, de az egész mezőny szépen együtt haladt. Philadelphia-ra senki nem volt veszélyes, könnyű győzelmet aratott. A második helyért volt szoros küzdelem Landlord és Prometheus között.

Befutási sorrend: Philadelphia (5) – Landlord (6) – Prometheus (2)
Győztes idő: 19,6

4. futam – Orosházi Lovas Egyesület Díja:

Rivális-A és Anders Best kezdtek a legjobban, Trugon galoppozott az első kanyarban, diszkvalifikálták. A tribün előtti egyenesben Anders Best át akarta venni a vezetést Rivális-A-tól, azonban galoppba váltott és ő is kiesett a versenyből. A túlsó oldalra érve Shark WF felment Rivális-A mellé, Rihanna és Szélvihar kettőse követték őket, közel volt még Senorita, és Sütike is megkezdte a zárkózást. Shark WF a kanyarhoz közeledve elkezdett lassulni, sorra hagyták le a többiek. Rivális-A start-célban nyerte a futamot, Rihanna és Senorita csatáztak a második helyért.

Befutási sorrend: Rivális-A (3) – Rihanna (5) – Senorita (10)
Győztes idő: 22,2

Rivális-A start-cél győzelemmel nyerte a futamot.

5. futam – Gy+Gy istálló díja-Amatőrverseny Hendikep:

Topmodell kezdett hibával és kiesett a versenyből. Ronaldo sem kezdett jól, ezzel Milli Nevi-t is hátráltatta. Sensation vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesre, mögötte Onyx M., Norman, Pentatlon, Sun City, Kincses, Milli Nevi és Ronaldo volt a sorrend. A túlsó oldalon Ruby Reeves és Milli Nevi kezdték meg a zárkózást. Sensation start-célban nyerte a futamot, Onyx M. és Ruby Reeves szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Sensation (8) – Onyx M. (7) – Ruby Reeves (10)
Győztes idő: 18,8

6. futam – Baka Hendikep:

Spartacus nagyon nehezen kapott lábra, majd az első kanyarban galoppozott, így kiesett a versenyből. Oron Flying és Vernon Boko küzdöttek a vezető pozíció megszerzéséért, miközben Svéd barát is hibázott. Az első egyenesre érve kialakult az a sorrend, ami sokáig nem változott. Vernon Boko, Oron Flying, Utrillo d’Amour, Láss csodát!, Silver Lady, Celebrity Classic, Örs, Miki és Onze De Mayo. Így haladt libasorban a mezőny egészen 1200 méterrel a vége előttig, ahol elindultak az első támadások. Mire a túlsó oldalra fordult a mezőny, már kettes oszlopokba rendeződtek. Silver Lady kezdett galoppozni a kanyarban és kiesett a versenyből. Vernon Boko mellé felment istállótársa, Celebrity Classic, mögöttük Utrillo d’Amour és Örs, valamint Miki és Onze De Mayo kettőse ügetett. A befutóban indította el hajtója Mikit és Onze De Mayot, aki szintén galoppozott, így kizárták. Vernon Boko-t Celebrity Classic szorongatta, megverni azonban nem tudta, Miki lett a harmadik.

Befutási sorrend: Vernon Boko (4) – Celebrity Classic (8) – Miki (11)
Győztes idő: 24,5

Vernon Boko a szezon leghosszabb futamának győztese.

7. futam – Dr. Németh András Emlékverseny Hendikep:

Elég kaotikusra sikerült az indítás, Kitty Magic-et diszkvalifikálták. Pannus-Com indult a legjobban, mellé felment Pletykás és Miklós, aki a második kanyarban pillanatok alatt visszaesett a mezőny végére. Mire a túlsó oldalra értek, Pannuc-Com mögött már Onesis Goal ügetett, majd Kisasszony és Jackson Junior érkeztek. A befutóban Onesis Goal állt élre, mögötte többen csatáztak a helyezésekért. Közel volt Jackson Junior, Kisasszony és Joyous Woman is nagyot hajrázott.

Befutási sorrend: Onesis Goal (9) – Jackson Junior (11) – Kisasszony (10)
Győztes idő: 20,8

8. futam – Orosháza város díja:

Orifiamma Jet ment el vezetni, mögötte Vamos Kemp, Offenbach Bigi, Reste Premier és Sanger MS volt a sorrend. Meglepetésre a sárga Reste Premier az első egyenesben galoppozni kezdett, így a diszkvalifikálás sorsára jutott. A túlsó oldalon Őrangyal indított támadást és felment Orifiamma Jet mellé, így fordultak a befutóra, ahol Sanger MS is támadásba lendült. A célon Orifiamma Jet és Sanger MS – Őrangyal sorrendben haladtak át, de a Versenyintézőség Sanger MS-t tisztátlan ügetés miatt a futam után diszvalifikálta, így Őrangyal második lett, Offenbech Bigi pedig harmadik.

Befutási sorrend: Orifiamma Jet (2) – Őrangyal (5) – Offenbach Bigi (4)
Győztes idő: 18,3

Orifiamma Jet nyerte el az orosháziak díját.

9. futam – Trendy istálló díja Hendikep:

Stone Capes Judy vette a legjobb startot, mögötte Noble Rose, majd Kazein és Laluna Comtesse, Jákfa és Mambo Girl sorrendben ügettek a lovak, ők alkották a frontot. A mezőny végén Orient Boy és Sziklaszirt ügettek. Utóbbi az utolsó 600 méteren indult el és a befutóban harmadik helyre ügetett fel Stone Capes Judy és Kazein mögé.

Befutási sorrend: Stone Capes Judy (5) – Kazein (6) – Sziklaszirt (9)
Győztes idő: 19,7

A következő ügető versenynap december 12-én szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. december 12-én szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes.
A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.12.07.
Forrás: Kincsem Park
Fotók: Major Zsolt

Érmeket hozott a Mikulás a díjugratóknak

A díjugratóknál télen sincs megállás. A hétvégén a szezon második fedettpályás országos minősítő díjugrató versenye zajlott Kaposváron. A Mikulásnak öltözött Dr. Burucs Balázs mellett Marton András és Kovács Henri voltak a hétvége sztárjai.

Pénteken és szombaton a legmagasabb versenyszámot az Airvent Lovas Club lovasa, Marton András nyerte meg PM Fortuna nyergében.

A vasárnap esti 135 cm-es, Zselic-Farm Kupa Szarka Ferenc által épített alappályáját hét lovas teljesítette hibátlanul.

Az első helyet és a fődíjat Kovács Henri vehette át a Mikulásnak öltözött versenybírótól, Dr. Burucs Balázstól. A kivételes tehetségű lovas a szürke ST Legarral utasította maga mögé a novemberi győztes Horváth Balázst, aki most PM Balougraf nevű fedezőménjét lovagolta, valamint Rezgő Zoltánt a lewitzi tenyésztésű pej ménnel, Chacco-Prinzzel.

2015.12.07. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.08.
Fotók: Canva

17 kérdés, amit soha ne tegyél fel egy lovasnak

Vannak kérdések, melyeket soha, de soha nem szabadna feltenni egy lovasnak. Mégis nap mint nap hallod őket nem lovas ismerőseidtől. Ismerős a helyzet?

Most összeállítottuk azon kérdések listáját, amit minden lovas százszor hallott és megválaszolt már, mégis újra és újra és újra felbukkannak.

1. A lovadat jobban szereted, mint engem?

Hidd el, nem akarod tudni a választ.

2. Mennyibe kerül egy ló? Drága?

Arra a tízforintosra még szükséged van? Mert ha nem, én…

3. De mit csináltok a lovakkal télen?

Csak a szokásost: bevisszük őket a házba és egy csésze teával körbeülik a kandallót.

4. A lovaglás nehéz? Ugye csak ott ültök rajta.

Te most komolyan kórházban akarsz kikötni?

5. Mennyit eszik egy ló?

Képzeld el, hogy éhes vagy, eszel annyi kaját amennyit csak tudsz, majd 10 percen belül ismét éhes leszel, és ezt a folyamatot ismétled életed végéig.

6. Mi az a bélsárvizsgálat?

Ettél ma már? Vagy tervezed még, hogy eszel? Mert akkor nem mesélem el…

7. Tényleg le kell reszelni a fogát?

Ugye megelégszel azzal a válasszal, hogy: “előfordulhat”?

8. Mennyit költesz a lovadra havonta?

Csak annyit mondok, hogy már a Gazdálkodj okosan játékpénzeit is megpróbáltam beváltani…

9. Még mindig edzésre jársz? Azt hittem, már tudsz lovagolni…

Eddig olyan jóban voltunk…Miért kellett ennek véget vetni?

10. Már megint lovardába mész? És mikor jössz haza?

Ne aggódj, még idén… Talán.

11. Van valami más hobbid is a lovagláson kívül?

Igen, most már van: téged elkerülni.

12. A lovak okosak?

Jobb, ha ebbe bele se kezdünk, komám.

13. Télen is lovagolsz?

Nem, dehogyis. Olyankor a lovammal közösen zokogva nézegetjük a nyári lovas fotókat bent a meleg nappaliban…

14. A versenyen mi után futnak a lovak?

Utánad. De vigyázz mindjárt utolérnek, fuss, ne is lássalak!

15. Tényleg minden nap kimész a lovardába?

És Te tényleg mindennap eszel?

16. Leestél? Én azt hittem, tudsz lovagolni…

Na, veled sem beszélek többet, az biztos.

+1. Az otthon lovat tartók kedvence: És ki eteti a lovadat, ha te megbetegszel, vagy elutazol?

A Vöröskereszt.

 

2015.12.04. Horváth Annamari, Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07
Fotó: Canva

Gyógynövényekkel gyorsíthatod lovad lábadozását

„Az orvos kezel, a természet gyógyít.” (Medicus curat, natura sanat.)

A sérülések mindig a legrosszabbkor jönnek, de a szeretett ló sérülése különösen érzékenyen érint minden lovast. Jó, ha tudod, hogy a gondos állatorvosi kezelés mellett a gyógynövények hatékonyan segíthetik lovad gyógyulását.

Tartalom:
Akut mozgásszervi elváltozások
Lóbetegségek rehabilitációja
Inak, szalagok, ínhüvely megerősítése, sérüléseik megelőzése
Kötött izomzat, izomláz
Bokszfogság és kényszerpihenő

Bizonyára veled is előfordult már, hogy lelkesen mentél ki a lovardába, aztán szomorúan és csalódottan vetted tudomásul, hogy nem csak aznap, de talán még hónapokig nem ülhetsz lóra, mert lovad lesérült.

Szerencsés esetben a ló sérülése gyógyítható és még szerencsésebb, ha a gyógyulási idő úgy rövidíthető le, hogy a szövetek lehetőség szerint minél tökéletesebben regenerálódjanak. A gyógynövények sokat segítenek abban, hogy a lesérült lovad újra egészséges legyen.

A sérülés gyulladással, fájdalommal jár, amit sántaság jelez (Sántaság és gyógynövények | Lovasok.hu). Lovasnak és lónak egyaránt jelző értékű a mozgászavar, ami azt üzeni: „Pihentesd, kíméld!”

A drasztikus fájdalomcsillapító kezelésre olyan nagy mértékben lecsökkenhet vagy akár átmenetileg meg is szűnhet a ló fájdalomérzete, hogy az állat újra terhelni kezdi a sérült végtagot. Ha ekkor újra munkába veszik a lovat, akkor nincs elég idő a sérült szövetek regenerálódására, ami akár katasztrofális következményekkel is járhat.

Amennyiben bármilyen, mozgásrendszert érintő baleset vagy sportsérülés érte a lovadat, kiváló döntés gyógynövényekkel is megtámogatni a gyógyulását az állatorvosi beavatkozás kiegészítéseként.

Javasolt a házi patikádban tartani a fertőtlenítő, sebkezelő és egyéb, elsősegély jellegű ellátásra alkalmas szerek között a FitoCavallo® ASPRINT gyulladáscsökkentő gyógynövényes terméket is. Legyen még kéznél hűtőzselé és többféle fásli is!

A lovasok a sántaságot, mint a fájdalom jelét és velejáróját gyakran érzékelik lovukon. A fájdalmat legtöbbször (de nem mindig) egy fennálló gyulladás okozza.

A sérülések ellátásában a kizárólag gyulladáscsökkentő gyógynövényekkel vagy gyógyszerekkel végzett kezelés önmagában nem elég. Tüneti kezelésre alkalmas, de mellette szükség van a sérült szövetek és az egész szervezet támogatására.

A fitoterápia az alábbi esetekben alkalmazható:

  • elsősegély jellegű (akut) ellátás (pl. izomszakadás)
  • sérülések akut szakasza utáni rehabilitációs kezelés (pl. ínsérülés rehab)
  • tartóssá vált, elhúzódó, krónikus betegségek kezelése (pl. ízületi gyulladás, artrózis)

A gyógynövények alkalmazhatók belsőleg (etetve) és külsőleg. Leghatékonyabb, ha mindkét módot igénybe veszed.

Etetésnél az emésztőcsatornából felszívódó hatóanyagok a vérrel sok helyre eljutnak, így a sérülések helyére is. Fontos szempont, hogy a regenerációhoz szükséges tápanyagok felszívódását vagy a szív munkáját ilyen módon tudod a leginkább segíteni.

A külsőleg, helyileg alkalmazott tinktúrák, kenőcsök, borogatások és pakolások célzottan felvihetők az érintett testrészre, de használatukat korlátozza a növényi hatóanyagok felhelyezésének lehetősége. Napi háromszori kezelés nem mindenki számára oldható meg, illetve mozgékony ízületekre nehéz kötést tenni.

Az alábbiakban részletezett általános szempontok minden, sántaságot okozó betegségnél azonosan érvényesek, de attól függően, hogy milyen mozgásképlet érintett (pl. ízület, csont, izom, ín vagy szalag) ezen felül vannak egyedi eltérések.

VÁSÁRLÁS

Akut mozgásszervi elváltozások

Egy hirtelen trauma (pl. zúzódás, rándulás, túlnyúlás, megerőltetés, szakadás) hatására szöveti sérülés és akut gyulladás alakul ki. Ennek hatására duzzadttá, fájdalmassá és forróvá válik az érintett terület, a ló alig tudja mozgatni vagy terhelni a sérült testrészt. Ez okozza a sántaságot vagy mozgásbeszűkülést, ami funkciócsökkenéshez vezet.

Mivel ránézésre, kizárólag a külső jelek alapján nem mindig állapítható meg, hogy mi okozza a sántaságot, ezért műszeres diagnosztikára (ultrahang, röntgen) is szükség lehet.
Pontos diagnózis nélkül a helyi (lokális) kezelés gyakran nem lehetséges.

Az állatorvos egy balesetnél általában először stabilizálja a ló állapotát, ha szükséges, majd esetenként szedálás vagy bódítás következik, hogy meg tudja vizsgálni a sérült állatot, és ezzel egyidejűleg gyógyszeresen csökkenti a fájdalmat és a gyulladást, akár ízületbe injekciózott gyógyszerekkel. Nyílt seb esetén annak ellátása is a feladata lesz.

A gyógynövények lassabban fejtik ki a hatásukat, ezért a gyors fájdalomcsillapítást és gyulladáscsökkentést bízd a gyógyszerekre!

Az akut szakaszban elsősegély jelleggel hűteni szokták a gyulladt testrészt. Testen hűsítő borogatás helyezhető el, a lábat és a patákat hideg vízzel (slaggal) locsolhatod, akár 20-30 percen keresztül is. Ennél hatékonyabbak a jégtömlő vagy kompressziót (nyomást) és hűtést egyszerre alkalmazó eszközök. Jégtömlőt csak rövid időre tegyél fel, mert káros is lehet, ha túlzásba viszed.

Egy izom- vagy ínszakadásnál, ficamnál vagy törésnél az állat komoly fájdalmakkal küzd és erős, heveny gyulladások lépnek fel. Ilyenkor sosem a fitoterápia az elsődleges, hanem az állatorvosi ellátás.

Tipp! Ha a sérülés mértéke és jellege indokolja, és az állatorvos is azt tanácsolja, érdemes műszeres vizsgálatot (például röntgen- és ultrahang) igénybe venni a pontos diagnózis felállításához, majd ezt követően a gyógyulás nyomonkövetéséhez javasolt kontrollvizsgálatokat végeztetni.

Az akut, nagy fájdalommal járó szakasz lecsengését követően (kb. 5-10 nap) célszerű mielőbb megtámogatni a rehabilitációt a FitoCavallo® REHA és ASPRINT állatgyógyászati gyógyhatású készítményekkel, amelyek kizárólag gyógynövényekből állnak.

VÁSÁRLÁS

Lóbetegségek rehabilitációja

Az elsősegély jellegű akut fázis után következő szakasz a rehabilitáció, a felépülés. Kisebb sérülésnél néhány napig tart, súlyos esetben akár 6-12 vagy több hónapig is elhúzódik. Ha ezt nem megfelelő módon végzik, akkor a ló használati értéke és élettartama lecsökken, krónikussá válhat egy-egy gyulladás vagy helyrehozhatatlanul tönkremegy valamelyik szövet.

Ma még sok helyen elfogadott a „leállítás”, mint a gyógyulás alappillére. Ha ennél több nem történik, akkor ez egy nagyon helytelen hozzáállás, mert ennél sokkal hatékonyabb megoldások is léteznek. A leállítás helyett a kontrollált mozgatásra kell helyezni a hangsúlyt.

A rehabilitáció alatti kezelés részben hasonlít a krónikus betegségekéhez. Fontos a keringés fenntartása a végtagokban, hiszen a vér és a nyirok szállítja el a sérülés helyreállítása során keletkező anyagcseretermékeket, illetve a vér szállít oxigént és tápanyagokat a szövetregenerációhoz. Ez segíthető keringést javító gyógynövények etetésével, illetve kívülről, helyi vérbőséget fokozó kenőcsökkel, tinktúrás bedörzsöléssel, meleg borogatással és fáslival.

Nagyon fontos a kontrollált mozgatás és a szövetek kíméletes terhelése, ezért nem helyes a teljes boksznyugalom heteken, hónapokon át.

Tanulmányok bizonyítják, hogy a sérült ínszövet enyhe stressznek kitéve jobban gyógyul, mintha leállítják a lovat vagy ha random szaladgál a mezőn. A csontszövet megfelelő átépüléséhez is szükség van valamennyi terhelésre, ami több, mint az egyhelyben ácsorgás egy bokszban vagy kisméretű karámban.

Érdemes kúraszerűen, legalább 3-6 hónapig gyógynövényeket és szövetépülést elősegítő anyagokat etetni a lóval. Ez az időszak valamennyire felgyorsítható a növényi hatóanyagokkal, de az igazi előnyt a teljesebb, szebb és tökéletesebb gyógyulás jelenti, amely strapabíróbb szöveteket eredményez, mintha gyógynövények nélkül kénytelen regenerálódni az állat. Hasznos fizioterápiás kezeléseket is igénybe venni, ha az állatorvos egyetért.

Gyakori problémák a rehabilitációban:

  • Helytelen mozgatás
    • a többhónapos, teljes leállítás a legtöbb sérülés esetében nem helyes. A kontrollált mozgatást szakszerűen végezve, hatásos(abb) minden egyéb kezelés.
  • Türelmetlenség
    • nem tartják be a szövetelbontáshoz és az új szövet felépüléséhez szükséges időszakot: túl hamar és túl intenzív munkába fogják a lovat.
  • Egysíkú szemlélet
    • az anyagcsere zavarából kiinduló betegségeknél (pl. belső gyulladások, sejtroncsoló szabadgyökök) a takarmányozási és tartási körülmények javítása nélkül csak tüneti kezelést végeznek.
  • Gyógyszertúlhasználat
    • az erős hatású gyulladáscsökkentő gyógyszerek csak korlátozottan vethetők be. Mind a túladagolás, mind a túl hosszú alkalmazás mellékhatásokhoz vezethet (emésztőszervek gyulladása, vesefunkció csökkenés, túlzott májterhelés, idővel májfunkciócsökkenés).
  • Kontrollvizsgálatok hiánya
    • anyagi okok miatt nem végeztetik el az állatorvossal a gyógyulást megerősítő diagnosztikát, így látatlanban kezdik újra használni a lovat. A tünetmentesség nem mindig jelent gyógyulást!

VÁSÁRLÁS

Az állatorvos által javasolt kontrollált mozgatást és regenerációs időt be kell tartani a teljes gyógyuláshoz, amit érdemes végigkísérni műszeres vizsgálattal.

Az állatorvosi műszeres vizsgálatokat legalább kétszer javasolt elvégeztetni, még akkor is, ha drágák: először a betegség elején, a pontos diagnózis miatt. Végül a tervezett gyógyuláskor (kontroll vizsgálat) a szövetek épségének és helyreállásának ellenőrzésére és a teljes gyógyulás megerősítésére.

Akik ezen spórolnak, gyakran ráfizetnek, mert hamar kiújulhat a sántaság, ha még nem gyógyult meg teljesen a ló az intenzívebb igénybevételt megelőzően. Ekkor kezdhetik elölről az egész rehabilitációt, de már rosszabb gyógyulási esélyekkel.

Ha nincs még egy hónapod várni a gyógyulásra, akkor honnan lesz időd újrakezdeni az egészet?

Mozgásszervi sérülések átlagos gyógyulási ideje
Izomsérülések Enyhe: 2-8 hét
  Közepesen súlyos: 2-4 hónap
  Súlyos: 9-12 hónap
Szalagsérülés Enyhe: 2-8 hét
  Közepesen súlyos: 2-6 hónap
  Súlyos: 6-12 hónap
Ínsérülés Akut: 2-6 hét
  Szubakut: 2-4 hónap
  Krónikus: 3-9 hónap
  Szakadás, műtéti helyreállítás: 4-12 hónap vagy több
Csontsérülés 4-12 hónap vagy több
Ízületi porccal kapcsolatos sérülések 6-18 hónap
Sok szövet még 1-2 évvel a sérülést követően is az átépülés jeleit mutatja!

 

A rehabilitáció során részben másfajta gyógynövényeket igényel a szervezet, mint az akut ellátás idején. Sokkal nagyobb a hangsúly a méregtelenítés támogatásán és a szövetregeneráción, hiszen a gyógyulás jelentős gyulladással és szövetlebontással járhat, amelyek eredményeképpen sok salakanyag képződik.

A salakanyagokat és a gyógyszerek maradékanyagait a máj alakítja át ártalmatlan és kiüríthető vegyületekké. A rehabilitáció alatt a máj méregtelenítő munkáját is javasolt megtámogatni gyógynövényekkel, például a májregeneráló FitoCavallo® HEPA és az anyagcserefokozó FitoCavallo® REHA gyógynövénykeverék kombinációjával.

A FitoCavallo® REHA gyógynövény-keverék ortopédiai elváltozások, traumák, mozgásszervi műtétek, izom-, szalag-, ín- és ízületi betegségek rehabilitációját és a fizioterápiát támogató, szövetregenerációt fokozó állatgyógyászati gyógyhatású termék.

Természetes kiegészítője az állatorvosi kezelésnek. Etetésével a szövetek regenerációja gyorsabb és szebb – természetesen az elvárható egészségügyi ellátás mellett (pl. sebfertőtlenítés,kötözés, gipszelés, műtét).

A REHA termék gyógynövényei képesek a szervezet öngyógyító mechanizmusát segíteni. Az elhalt szövetek “eltakarítása” szinte azonnal megkezdődik, és már az akut kezelés utolsó napjától megtámogathatod a gyógyulást gyógynövényekkel.

A receptúra fejlesztéséhez egy különleges kínai recept adta az ötletet. A régi korokban, a harcokban megsérült lovak és katonák sokszor egyetlen, de igen hatékony segítsége volt elsősegélyre az eredeti recept.

A FitoCavallo® REHA termék gyógynövényeinek főbb hatásai: vízhajtó, májműködést serkentő, vérkeringést fokozó, méregtelenítő és szövetregeneráló, illetve enyhe nyugtató, gyulladást és fájdalmat csökkentő. Legalább 3-6 hónapig etetsd, ha súlyos a lovad sérülése és elhúzódik a felépülés.

A FitoCavallo® REHA recept az anyagcsere fokozásában is nagy szerepet játszik. A vérbe jutott salakanyagok eltávolítása a veséken és a beleken keresztül is zajlik, így a vízhajtó, valamint szélhajtó gyógynövények fontos kiegészítői a receptnek. A vérkeringés fokozásával gyorsítod a gyógyulást, a szövetek újraképződését és a káros anyagcseretermékek eltávolítását.

VÁSÁRLÁS

Inak, szalagok és ínhüvely megerősítése, sérüléseik megelőzése

Az inak megerősítése legtöbbször akkor kerül előtérbe, ha ínsérülést szenvedett a ló. A legtöbb esetben ez megelőzhető lenne, ha a nagy terhelésnek kitett vagy alkatilag gyenge lovak takarmányának napi kiegészítői lennének a gyógynövények – legalább kúraszerűen.

A szövetek meggyengülése az emésztéshez, a tápanyag-felszívódáshoz, valamint a gyenge perifériás keringéshez is köthető, hiszen ezeken is múlik a szövetek felépülése és terhelhetősége.

Az emésztést és a vérkeringést serkentő gyógynövények sokat segítenek az ínszövet tápanyagellátásának javításában. A túlerőltetéskor jelentkező ínhüvelytok-tágulat és nyálkatömlő-gyulladások esetén már az ízületi anyagcsere is értintetté válhatnak.

Gyakran nincs szemmel látható jele, ha sérült egy ín, sőt, akár még sántaságot sem mindig mutatnak ilyenkor a lovak. A felszínhez közelebb eső inak sérülése látványosabb lehet. A tipikus ínsérülés tünetei megegyezhetnek bármely más gyulladás jeleivel: duzzanat, tapintásra meleg és nyomásra érzékeny a terület, valamint bőrvörösödés figyelhető meg.

Lehetséges, hogy sántaságot csak egy hét elteltével mutat a ló, míg ujjhajlító inak sérülése esetén nem mindig tapasztalható gyulladás. Ha a ló lába meleg, duzzadt és érzékeny, az utalhat másra is, például ízületi gyulladásra vagy egy baleset (rúgás, zúzódás) nyoma is lehet. Természetesen ilyen esetben is sérülhet az ín, nemcsak túlterhelésektől.

A lábtő alatt nincsenek izmok, ezért az itt lévő inak és szalagok extrém érzékenyek a túlnyúlásra. Az ínsérülések zöme ezen a részen alakul ki.

Elképzelhető, hogy egyetlen rossz mozdulat váltja ki a sérülést (pl. lyukba lépés, megcsúszás, felálláskor megcsavarodás), de jellemzőbb, hogy a tartós vagy gyakran visszatérő és a szövetek teherbírásához képest túlzásba vitt igénybevétel fárasztja ki az inakat felépítő rugalmas kollagénrostokat.

A túlterhelés érintheti magát az ínszövetet (krónikusan vagy akut módon), de akár az inakat, az ízület körüli kötőszövetet vagy az ínhüvelytokot is. Az ín túlnyúlása húzódást, szakadást vonhat maga után, míg a csontokon tapadó inak túlerőltetése csonthártya-gyulladást is okozhat.

Kutatások igazolják, hogy a sántaságot okozó ínsérüléseket leggyakrabban több mikrosérülés előzi meg, amelyek – ha tüneteket nem is okoznak – gyengévé és sérülékennyé teszik az ínszövetet. A pontos diagnózishoz ortopédiai és ultrahang vizsgálatra, a kezelésben pedig állatorvosi beavatkozásra van szükség.

Az állatorvosi kezelést minden esetben érdemes az inak regenerációjára kedvező hatást gyakorló gyógynövények etetésével is kiegészíteni, mint amilyen a FitoCavallo® TENDOR-D termék.

Az ínsérülések gyógyulása egészen speciális megközelítést igényel. Már a gyógyulás alatt törekedni kell a kiújulás megelőzésére és az ínszövetek megerősítésére. Az ínsérülések rehabilitációja alatt a FitoCavallo® REHA és a TENDOR-D termékkombináció etetését javasoljuk – a lovasoktól kapott számos visszajelzés megerősíti, hogy kiváló eredményekkel alkalmazhatók.

Ínsérülésre hajlamos lovakkal már az intenzív edzések és versenyek időszaka alatt célszerű megelőzésképpen etetni a doppingmentes FitoCavallo® TENDOR-D keveréket (3-6 hónapos kúrában). Ez az állatgyógyászati gyógyhatású termék segíti az inak, a szalagok és az egyéb kötőszövetek anyagcseréjét, valamint hozzájárul az erős és ellenálló szövetek kialakulásához.

VÁSÁRLÁS

Kötött izomzat, izomláz

Sport-, túra- és iskolalovaknál szinte mindennapos problémának számít az izomláz és az emiatt kialakuló izommerevség, ami sérülésekre is hajlamosít. Az alkati problémákkal küzdő, merev, kötött mozgású lovak még kényelmetlenebbek, ha izomlázuk is van.

Régebben a tejsavat okolták az izomlázzal járó kellemetlenségekért, ma már tudjuk, hogy a túlerőltetett izmokban az apró izomrostok gyulladása is felelős az izomláz okozta fájdalomért és a kötött, „robotszerű” mozgásért.

Azok az izomrostok, amelyeket a túlterhelés következtében trauma ér, tönkremennek, elhalnak és a regeneráció során újabb izomrostok épülnek helyettük. Valójában ez az izomtömeg-növelés edzés általi, megszokott módja.

A sérült szöveteket felépítő anyagok elszállításához és pótlásához időre, megfelelően élénk helyi vérkeringésre, jó nyirokáramlásra és egy jól működő anyagcserére van szükség.
Gyógynövényekkel sokat segíthetsz, hogy lovad izmainak vérellátása megfelelő maradjon és egy nagyobb igénybevétel után a képződött tejsavat, sejthulladékot és a gyulladáskeltő anyagokat hamarabb elszállítsa a vér és a nyirok az izomszövetből.

Gyulladáscsökkentő és fájdalomcsillapító hatású gyógynövényekkel (FitoCavallo® ASPRINT termék) egészítheted még ki a megerőltetett izomzatú lovad takarmányát, de ügyelj, mert a fűzfakéreg, ahogyan az ördögcsáklya is pozitív eredményt ad egy doppingvizsgálaton!

Az egyik legjobb, belsőleg használt vérkeringést serkentő gyógynövény a fokhagyma, de óvatosan kell etetni, mert hosszú távon vagy túladagolva vérképzéssel kapcsolatos zavarokhoz vezethet.

Külsőleg illóolajos bedörzsölő szerekkel, kenőcsökkel és olajokkal tudod elősegíteni a helyi vérbőséget, amely nem akut gyulladásnál a fájdalomcsillapító hatás mellett fokozza az izmok vérellátását is. Hatására az izomlázat okozó tejsav és a gyulladást keltő anyagok hamarabb eltávoznak az izmokból a vérkeringéssel.

Főleg hosszabb távú szállításnál jelent problémát az izommerevség kialakulása. A szállítás alatt a ló folyamatosan erőfeszítéseket tesz egyensúlya megtartása érdekében. A kanyarok, a fékezések és az elindulások mind komoly izommunkát követelnek a lótól, így már egy fél órás szállítás is megterhelő lehet. Egyes lovak jobban viselik ezt, míg másoknál izomláz, súlyos esetben akár izomhúzódás is felléphet. Ez rontja a ló teljesítményét.

A kellemetlen izommerevség állapota megelőzhető ún. izomlazító gyógynövények rendszeres etetésével, valamint az izmok melegen tartásával és a bennük áramló vér keringésének serkentésével.

Illóolajokkal sokat tehetsz ilyenkor: a szállítás előtt rövid idővel töröld át a ló nyakát, hátát, farát és lábait az „utazási” keverékkel, hidegben takard le. A szállítást követően még egyszer használhatod a bedörzsölést. Előtte ne feledd az illóolaj bőrpróbáját!

Utazási illóolajkeverék – a ló testének bedörzsöléséhez:

  • fél liter langyos víz és egy teáskanál sampon vagy tej
  • rozmaring illóolaj – 10 csepp
  • levendula illóolaj – 10 csepp
  • boróka illóolaj – 10 csepp
  • gyömbér illóolaj – 5 csepp

Hígított árnika tinktúrát is tehetsz hozzá vagy használhatod utóbbit önmagában, alaposan átmasszírozva az izmokat. Ebből a keverékből nyugtató hatású a levendula, ami az idegi stresszt csökkenti.

Az izomláz enyhébb esetben is kötötté teszi a ló mozgását, súlyosabb esetben pedig fájdalommal, gyulladással és tartós mozgásbeszűküléssel jár. Érinthet bármilyen típusú és használatú lovat, ha a kezdeti bemelegítés és a munka végi levezetés nem megfelelő, vagy ha az igénybevétel túlzó és nem mértékletes.

Ugyanakkor a legjobb körülmények között is izomlázra lesz hajlamos a ló, ha az izmok anyagcseréje nem megfelelő. Ehhez szükséges a máj, a vesék, a belek – a kiválasztószervek és a keringés hatékony működése. A máj védelmére fokozott szükség van, hiszen az izmok működését is biztosító glikogén egyik fő raktára a máj.

Izomsérülések, izomláz és izomgyulladás megelőzésére és kiegészítő kezelésére egyaránt bevált és ajánlott a FitoCavallo® RELAMUS gyógynövénykeverék kúraszerű vagy folyamatos etetése. Doppingmentes változatban is kapható (FitoCavallo® RELAMUS-D).

VÁSÁRLÁS

Izomláz és stresszérzékenység

Számos olyan sportló látható a versenypályákon, amelyek befeszülve, kényszertartásban mozognak. Más lovak a stresszes helyzetben felpörögnek, hiperaktívvá válnak, rohannak, nehéz bírni velük és eközben könnyebben megsérülnek.

A fájdalom gyakran ellenszegülés, makacsság, lustaság, elrohanás vagy egyéb viselkedési zavar formájában nyilvánul meg, és a legtöbb lovas nem ismeri fel vagy félreértelmezi. Fontos megtanulni a fájdalomjeleket, hogy felismerhesd lovadon, ha fáj valamije!

Ezért a FitoCavallo® tanácsadás során első körben senkinek nem ajánljuk a nyugtató és izomlazító gyógynövényeket a stresszhelyzetben felpörgő, hiperaktív lónak, hanem inkább az állatorvosi kivizsgálást javasoljuk a szervi bajok kizárására. A szerszámok (zabla, nyereg) felülvizsgálata is nagyon fontos.

Ha az derül ki, hogy egyszerűen rosszul tűri a ló a stresszt, ettől befeszül és túlzott mértékben feszeng, akkor a legjobb, legtermészetesebb és igazán hatékony megoldást nagy valószínűséggel a gyógynövények fogják jelenteni. Ezek mellé természetesen lehet magnézium- és B-vitamin tartalmú idegerősítőket etetni, és nyilvánvalóan fontos a helyes kiképzés és lovaglás is.

Több magyar sportlovas is alkalmazza lovainak a doppingmentes nyugtató + izomlazító termékünket a felkészülési és a versenyszezonban. A beszámolók alapján az alábbiak a FitoCavallo® RELANOS-D recept etetésének szemmel látható eredményei:

  • a ló nyugodtabbá válik a mindennapokban, de nem lesz lassú vagy levert
  • a ló könnyebben lovagolható stresszes szituációkban (mégis figyelmes marad)
  • néhány nap után érezhetően lazább a ló izomzata
  • elegendő a normális mennyiségű bemelegítés (nem „fapados” a ló az edzés első felében)
  • nagyobb az izomteljesítmény, lazább a mozgás, térölelőbbek a lépések
  • megnő az ugrási magasság, szebb lesz az ugróstílus
  • nem rohan el a ló az akadály megugrása után
  • nehezebb gyakorlatoknál sem feszül be

VÁSÁRLÁS

Bokszfogság és kényszerpihenő

A rehabilitáció alatti kényszerpihenőt sok ló nehezen viseli, emiatt nyugtató gyógynövényeket is beilleszthetünk a stresszérzékeny vagy a bezártságot nehezen viselő lovak étrendjébe.

A FitoCavallo® REHA termék kiegészítéseként a FitoCavallo® STRESS vagy VALEST nyugtató keverékeket javasoljuk kényszerpihenő alatt. A STRESS a félősebb, érzékenyebb idegrendszerű lovaknak, míg a VALEST a határozott, az emberrel és más lovakkal szemben dominánsan megnyilvánuló állatoknak válik be jobban.

A betegség miatt leállított vagy a mozgásában korlátozott lóval csökkentett mennyiségű abrakot etess, különben valószínűleg túlfűtötté válik a viselkedése. Valójában nem a fehérje-etetéssel van probléma (arra szükség is van a regenerációhoz), hanem a szénhidrátokéval, amelyek az inzulin- és vércukorszint ingadozását váltják ki. Ez ön- és közveszélyes kitörésekkel, kontrollálatan szaladgálással, ugrálással, újbóli lesérüléssel, de akár agresszióval is járhat.

Az elhúzódó gyógyszeres kezelés mellékhatásaként kialakulhat gyomorfekély, máj- és veseműködési zavar. Ez részben ellensúlyozható gyógynövényekkel.

Gyomorfekélyre hajlamosít a kényszerpihenő okozta stressz, amennyiben az állat szenved a mozgáshiánytól és a bezártságtól. Ugyanakkor a fájdalom is stresszreakciókat vált ki. A kortizol stresszhormon gátolja a gyomorvédő faktor termelődését, így a hormon tartós jelenléte hajlamosít stresszfekélyre.

Mindez halmozódva meggyengíti a gyomor ellenállóképességét és savasodás, kimaródás, majd idővel akár gyomorfekély is felléphet. Ha ennek a legkisebb esélye is fennáll, akkor célszerű megelőzésképpen a rehabilitációt segítő és nyugtató termékek mellett gyomorvédő és májregeneráló termékeket is etetni, mint amilyenek a FitoCavallo® PREVUL és HEPA termékek.

VÁSÁRLÁS

Zárszó

Ha porcsérülés történt, akkor a FitoCavallo® KONDOR-D porcanyagcserét támogató terméket etethetjük a REHA gyógynövénykeverék mellé.

Csontsérüléseknél, töréseknél a FitoCavallo® CALTO csonterősítő lesz a megfelelő választás a REHA termékkel közös kombinációban.

Sántaságnál, erős fájdalmaknál és gyulladásnál bármelyik fenti recept vagy receptkombináció pluszban kiegészíthető a FitoCavallo® ASPRINT fájdalomcsillapító- és gyulladáscsökkentő recepttel.

Külsőleg alkalmazhatsz gyógyulást segítő, vérbőségkeltő árnika tinktúrát és összehúzó-hűtő fekete nadálytő tinktúrát is. Ezek házilag is elkészíthetők, ráadásul így gazdaságosabb és hatékonyabb készítményhez juthatsz, mintha boltban vennéd meg.

A rehabilitáció ideje alatt érdemes egyéb kiegészítő kezelést is igénybe venned a gyorsabb gyógyulás érdekében. A fitoterápiás kezelés célszerűen kiegészíthető ló-fizioterápiával és mágnesterápiával.

A gyógyultnak tűnő lovat az újbóli munkába vétel előtt célszerű még egyszer megvizsgáltatni állatorvossal, mert időnként, mélyebben fekvő szövetek regenerációja még nem fejeződött be, hiába nem mutat sántaságot a ló. Egy alapos vizsgálattal így megelőzhető a kiújulás és a visszaesés.

Lovadra szabott, online állapotfelmérésre alapozott, ingyenes gyógynövényes tanácsadásunkat megtalálod honlapunkon.

 

2024.02.10. Marton Zsófia, ló-fitoterapeuta,
fitocavallo.hu
Fotó: canva.com

VÁSÁRLÁS

Még az idén zöld utat kaphat a budavári lovarda

Még az idén kiadhatják a budavári lovarda jogerős építési engedélyét. A munkaterület-átadásra és alapkőletételre márciusban kerülhet sor.

A Lovarda látványterve

A Miniszterelnökség kulturális örökségvédelemért és kiemelt kulturális beruházásokért felelős államtitkára, L. Simon László elmondta, hogy benyújtották az építésiengedély-kérelmet az egykori lovarda visszaépítésére, és ha minden jól megy, még az idén meglehet a jogerős építési engedély. Hozzátette, ettől függetlenül már ki lehet írni a közbeszerzési pályázatot, ezt idén meg fogják tenni, és reményei szerint jövő év első hónapjaiban túl is lehetnek a pályázaton. “Nagyon szeretném, ha 2016 márciusában munkaterület-átadás és alapkőletétel lehetne” – fogalmazott L. Simon László.

A Királyi Palota díszes lovardája a Vár nyugati falszorosának külső felén épült fel 1899-ben. A lovarda az 1944-45-ös ostrom során találatot kapott, és bár sokkal könnyebben helyreállítható lett volna, mint a Sándor-palota, mégis elbontották.

A lovardát korábbi helyén építik vissza Hauszmann Alajos tervei alapján, eredeti funkcióin túl az épület rendezvénytérként is működik majd, így többek között bálokat, művészeti vásárokat is befogadhat – mondta korábban Potzner Ferenc építész a budavári Csikós-udvar és környezete rekonstrukciós látványtervének bemutatásakor a Nemzeti Hauszmann Terv Társadalmi Testületének szeptember végi ülésén.

2015.12.03. Forrás: MTI
Kép: canva.com
Frissítve: 2022.08.04.

Reformok a magyar lovak egészségéért

Mérföldkőhöz érkezett a hazai lóállomány egészségéért tevékenykedő, lógyógyászokból és a NÉBIH szakembereiből álló munkacsoport, ezért 2016 elején találkozóra és közös beszélgetésre hívják a lovasokat és lótartókat.

Ez történt eddig

Mint arról korábban beszámoltunk, júliusban munkacsoport alakult a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) szakembereiből és a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesülete (MLGYÁE) állatorvosaiból. Célul azt tűzték ki, hogy a jövőben a lehető legmegfelelőbb intézkedéseket hozzák, illetve a legjobb tájékoztatási rendszert alakítsák ki a magyar lóállomány egészsége és a betegségek megelőzése érdekében.

50 éves rendelkezések védik lovainkat?

A jelenlegi szabályozási rendszer alaposan megérett már a változásra, hiszen a lovak fertőző betegségeire vonatkozó intézkedések jelentős része még az 1960-as években íródott. Azóta állategészségügyi ismereteink, az alkalmazható diagnosztikai módszerek és a lóhasználati szokások egyaránt rengeteget változtak. Viszont a nyitott határok, rendszeresen nagy távolságra utazó lovak és a klímaváltozás miatt nagyobb a járványveszély, mint valaha.

Fókuszban a fertőző kevésvérűség 

A munkacsoport tagjai a fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos jogi szabályozás felülvizsgálatával kezdték a munkát. A későbbiekben várhatóan sor kerül a többi bejelentési kötelezettség alá eső betegséggel kapcsolatos intézkedések felülvizsgálatára is. Hosszú távú cél lehet egy mindenki által elérhető és használható betegség-bejelentő felület kialakítása, együttműködés a hazai diagnosztikai magán-laboratóriumokkal, a laboratóriumi eredményközlések felgyorsítása, illetve a lóútlevél kiadás egyszerűsítése és költségének csökkentése is.

fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos szabályozás felülvizsgálatában és az idei év tapasztalatainak összegzésében a szakemberek munkáját Prof. Josh Slater (PhD BVM&S, Royal Veterinary College, University of London), a betegség nemzetközileg elismert szakértője is segítette. Prof. Josh Slater a fertőző kevésvérűség első írországi megjelenését követő járványügyi nyomozás vezetője és a betegséget felszámoló munkacsoport tagja.

A 2006-os ír FKV eset azóta is iskolapélda

Az azóta számos szakmai konferencián bemutatott eset egy Írországba illegálisan eljuttatott vérplazmával kezelt csikó és anyja kapcsán robbant ki, akiket 2006. júniusában szállítottak egy lóklinikára. A kancát májbetegség gyanújával kezdték kezelni, de a ló orra másnap vérezni kezdett. A vérzést az állatorvosok nem tudták elállítani, a lovat el kellett altatni. A vérrel szennyezett istállót a megszokott eljárás szerint fertőtlenítették.

Az elpusztult kancától levett vérmintákból június 15-én mutatták ki a fertőző kevésvérűséget – de ekkorra már késő volt. Az istállóban elhelyezett 14 felnőtt ló mindegyike megfertőződött mindössze egyetlen éjszaka alatt, emellett pedig két csikó is.

Ez volt az első eset a világon, ami rávilágított arra, hogy a fertőző kevésvérűség a beteg állat vérének belélegzésével is fertőzni tud.

Kikérik a lótartók véleményét

A NÉBIH és az MLGYÁE közös munkacsoportja a fertőző kevésvérűséggel kapcsolatos munkája során egy olyan fontos mérföldkőhöz érkezett, amikor elérkezettnek látják az időt, hogy kikérjék a hazai lovasok, lótartók, állatorvosok és más lovas szakemberek véleményét is.

Ha érdekel lovad biztonsága, ott a helyed

Ezért 2016 februárjában kerekasztal beszélgetésre hívják a magyar lovas élet szereplőit. A rendezvényen Prof. Josh Slater tart előadástfertőző kevésvérűségről és más fertőző betegségekről, majd az ezt követő beszélgetésen a meghívottak mellett a jelenlévő lovasok is megoszthatják véleményüket, javaslataikat.  A rendezvényre előreláthatólag 2016 januárjától lehet regisztrálni.

2015.12.03. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Canva

Svéd dobogóra hajtott ifj. Dobrovitz József

November utolsó hétvégéjén két európai nagyvárosban, Stockholmban és Madridban is FEI Fogathajtó Világkupa forduló zajlott. Dobrovitz József és fia, ifj. Dobrovitz József a svéd fővárosban álltak rajthoz.

Ifj. Dobrovitz József és fogata a stockholmi pályán

A stockholmi fordulót 293.79 hibaponttal Ijsbrand Chardon nyerte, aki egy akadálynál hibázott. Második a német Michael Brauchle 299.74 hibapontos eredménnyel. Kevesebb, mint egy hibapont különbséggel ifj. Dobrovitz József a harmadik helyen végzett. Hajtónk az egyik maraton akadályban vétett egy verőhibát. Édesapja az ötödik helyen zárta a versenyt.

Eredmények:

  1. Ijsbrand Chardon 293.79
  2. Michael Brauchle 299.74
  3. ifj. Dobrovitz József 300.67
  4. Georg von Stein 170.33
  5. Dobrovitz József 175.30

Ijsbrand Chardon és fogata

A hét fordulóból álló verseny állása három forduló után:

  1. Boyd Exell
  2. Ijsbrand Chardon
  3. Rainer Duen
  4. Koos De Ronde
  5. Michael Brauchle
  6. Georg von Stein
  7. Jérôme Voutaz
  8. ifj. Dobrovitz József
  9. Dobrovitz József
  10. Glenn Geerts

2015.12.02. Forrás: FEI.org
Fotó: FEI/Roland Thunholm, SwedenHorseShow
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.12.

Rendelj klónlovat Kínából

Futószalagon, sorozatgyártásban születhetnek a versenylovak Kínában. Egy újonnan épülő gyár ugyanis versenylovakat, kutyákat és marhákat klónozna hihetetlen számban.

Versenylovat katalógusból postafordultával  – Kínából

A világ legnagyobb, házi- és haszonállatok klónozásával foglalkozó gyára épül Kínában. A Tianjin kikötővárosban közel 30 millió euróból épülő létesítményben a laborok mellett egy génbank is helyet kap majd.

A haszonállatok közül a marha ígérkezik nagy üzletnek az alapítók számára. Az ebek terén pedig nem csak a szeretett kedvenceiket elveszített tehetős gazdikat célozzák meg, de a különleges adottságokkal rendelkező munkakutyákat is másolnák.

A lovak közül pedig vaLÓszínűleg a legsikeresebb versenylovakból és tenyészállatokból születhet majd másolat.

Nem újdonság a lovak klónozása, de ritka

A világ első klónozott lova, Promethea már több, mint 10 éve, egész pontosan 2003-ban született.

Arra is volt már példa, hogy versenylovat klónoztak a biológusok: az ismert és mai napig aktív díjugrató, Hugo Simon legendás lova, E.T. FRH klónja 2006-ban született meg Texasban. A klónból fedezőmén lett, mivel genetikai állománya pontosan és bizonyíthatóan megegyezett az apjáéval, akit három évesen, még sportsikerei előtt kiheréltek.

Te egyetértesz a klónozással?

 

2015.12.01.
Forrás: Spiegel
Frissítve: 2023.03.08.
Fotó: Canva

Kerekded idomok, hatalmas szív: hidegvérűek földjén

Haga Zsuzsanna lovas fotós szenvedélyesen keresi a gyönyörű vidékeken megbúvó méneseket. Ezúttal Bőszénfán járt, ahol a magyar hidegvérű lovak mellett lencsevégre kapta a helyi szamarak és szarvasok elbűvölő csapatát is.

Figyelem! Csak akkor görgess tovább, ha nem félsz, hogy örökre elrabolják szívedet ezek a szívmelengető, szelíd óriások.

A Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjában, Bőszénfán immáron ötödik éve folyik az őshonos magyar hidegvérű fajta tenyésztése. A program egyik legfontosabb célja, a robosztus lófajta napjainkban betöltött szerepének újragondolása.

A magyar hidegvérű fajta közismerten békés természetű, könnyen kezelhető, ez alkalmassá teszi arra, hogy a kezdő lovasoknak is megbízható társa legyen. Termeténél és erejénél fogva akár 100 kilogrammos lovassal is könnyedén mozog. A fajta kedvező tulajdonságai a lovas turizmus beindítására sarkallták a helyi gazdálkodókat.

Mi vár rád Bőszénfán?

Ha ellátogatsz Bőszénfára megcsodálni a lovakat, nemcsak lóháton, hanem hintón is bejárhatod a zselici táj varázslatos lankáit és megcsodálhatod az erdők-mezők szépségét. A vadaskerti tereplovaglás során találkozhatsz gímszarvasokkal, dámvadakkal, esetleg muflonokkal és vaddisznókkal is.

A Somogy Megyei Erdőgazdaság területén számos túraútvonalat járhatsz be, meglátogathatod a Vörösalmai Vadászházat, a Zselici Csillagparkot, a Szennai Skanzent, vagy akár az Ibafai Pipamúzeumot is.

S ha mindeközben megéheztél, a családias hangulatú Zselic-Vad étteremben érdemes megkóstolni a helyi alapanyagokból készült finomságokat.

A lovas programok mellett a vadasparkban testközelből is megfigyelheted hazánk öt nagyvadfaját, megsimogathatod Pötyit a szelíd szarvastehenet, a magtár épületben pedig trófeakiállítást tekinthetsz meg. Így tett Haga Zsuzsi is, s közben megörökítette a hely hangulatát, lakóinak báját.

2015.12.01. Bodor Sára
Fotók: Haga Zsuzsanna, Canva
Frissítve: 2022.08.10.

 

Színvonalas, szórakoztató és szerethető: UNIQA Lovas Világkupa

Ismét lovak százai vették birtokba a Papp László Sportarénát, hogy elnyerjék az UNIQA Lovas Világkupa rangos díjait. A színvonalas versenyek és látványos bemutatók már kilenc éve erősítik a lovak és a lovassport szeretetét kicsikben és nagyokban egyaránt. Lássuk tehát a hétvége legizgalmasabb eseményeit:

Kilenc díjugrató verseny – köztük az UNIQA Nagydíj – a kettesfogathajtók szimultán hajtása, a gyerekek kedvence, a pónigalopp, gyermek lovasnap, lovas Mikulás, hagyományőrzők bemutatója, trükklovasok, kaszkadőrök, szabadidomítók szerepeltek a hétvégi háromnapos lovas programban.

Pénteken a gyermekeké volt az Aréna

A Nemzeti Gyermek Lovasnapon az érdeklődés mint minden évben, most is óriási volt. Az ország minden részéből érkeztek iskolás és óvodás gyermekek.

A Mikulás fríz lovakkal érkezett, Hamza Viktória szabadidomítása bizonyította, hogy a világhírű Jean Francois Pignonnak méltó követője. A füzesgyarmati gyerekek új ötlettel, fogat-lovastorna műsorral jelentkeztek. A lovasnomád harci játék, a ló-board és a közkívánatra ismét megrendezett póni galopp mind-mind nagy sikert aratott. A póni galopp győztese idén Habsburg Károly Konstantin lett Szarkalábbal.

November 27-én a Papp László Budapest Sportarénában három díjugrató versenyszámot rendeztek, melyből kettőben litván siker született. Andrius Petrovas Gigolloval nyerte a Coca-Cola díjáért kiírt nyitó versenyszámot. A kétfázisos versenyszámban az előkelő harmadik helyet szerezte meg Füzér Gábor Opállal. Negyedik és ötödik helyen Babó Szilvia (Suzy de Malais) és Hugyecz Mariann (Chaccari Z) végeztek.

A pénteki versenynap második díjugrató versenyszámában, a Gravír Expressz díjáért kiírt hiba-idős számban újra Andrius Petrovas győzött, ez alkalommal Quel Prix nyergében. Legjobb magyarként harmadik helyezett lett Márton András PM Diamantina nyergében. Reischl Márton (Latino) és Horváth Balázs (PM Jumping Lady) a negyedik, illetve hatodik helyért járó díjszalagot vehették át.

A verseny legidősebb versenyzője, a 62 éves osztrák Thomas Frühmann 19 éves lovával, The Sixth Sense-szel nyerte a világkupa minősítő versenyszámot a Longines díjáért. Frühmann korábban Világkupa döntőn lovagolt, olimpiai ezüstérmes. Elmondása szerint már ritkábban versenyzik, de Budapestre mindig szívesen jön. Jelentős sikernek számít, hogy ebben a rangos versenyzőket felvonultató számban Varga Balázs második, Szuhai Gyula a harmadik helyen végzett.

Szentkirályi Fair Play Díj

A verseny szellemiségét és szabályait leginkább tiszteletben tartó, etikus magatartásával példát mutató versenyző, Thomas Frühmann vehette át a Szentkirályi Fair Play Díjat, amelyet idén először a Nemzeti Vágtán adtak át. A díj nyertese fantáziát látott a többek által leírt The Sixth Sense nevű lóban, és elindította annak sikeres versenykarrierjét. A 63 éves lovas a 19 éves, kiváló állapotban lévő lóval magas kora ellenére is nagyszerű eredményekkel versenyez. A Lovas Világkupa pénteki minősítő számában is ők vehették át az első helyért járó díjat. Sportteljesítményével példát mutat a lovasok következő generációinak.

„Magyarországon újra virágkorát éli a lovassport, amely nem csak a tradicionális hazai értékek közvetítésében játszik fontos szerepet, de a sportszerű versenyzés mintapéldája is egyben. Az etikus versengés a futamokon túl, az élet minden területén elengedhetetlen: a tisztességes verseny szabályainak betartása az üzleti világban is az egyik legfőbb alapelvünk. A lovas sportok kedvelőjeként régóta szerettem volna kifejezni támogatásomat a legsportszerűbb indulók felé, így született meg idén nyáron a Szentkirályi Fair Play Díj ötlete. A díjat hagyományteremtő céllal alapítottuk, ezért nagy örömmel tölt el, hogy idén már másodjára adhattuk át.” – fejtette ki Balogh Levente, a Central European Mineral Water Holding elnöke.

A 62 éves Thomas Frühmann 19 éves lovával szárnyal az akadály felett

A látványos kettesfogathajtó szimultán verseny nyolc résztvevőjét a korábbi két válogatóverseny 65 indulója közül válogatták. A két teljesen azonosan felépített akadályhajtó pályán egyszerre indult két fogat. Közülük a jobb eredményt elért hajtó jutott a következő körbe, végül a döntőbe. A felfokozott hangulatú, izgalmas, látványos, gyors versenyen a Nyírségi Lótenyésztő Egyesület hajtója, Kiss Sándor győzött, megelőzve a második helyre érkező Szarka Bélát (Fesztivál SE).

Szombaton főszerepben a díjugratók

November 28-án a Papp László Sportarénában a díjugratóké volt a főszerep.

Az első versenyszám első öt helyezettje között négy magyar versenyző volt. A Pilsner Urquell Kupát Búza Krisztián nyerte, Airvent Money nyergében. Második helyen Márton András végzett PM Casinoval, harmadik Zárug Annamária Titaniával, ötödik pedig az ifj. Lázár Zoltán – Ardzsenta páros.

A Tchibo díjáért kiírt vadászugratás versenyszámot a szlovák Patrik Majher nyerte Cornet Heinz-cel. Reischl Márton pénteki eredményéhez képest egy helyet javítva legjobb magyarként a harmadik helyen zárt. 

Az egyetlen páros, mely hiba nélkül abszolválta a szombati Grand Prix-t: Michael Hendrix és Baileys

A nap kiemelt versenyszámában, az Uniqa Világkupa Grand Prix-ben holland siker született. 39 indulóból mindössze két lovas jutott az összevetésbe. Az elsőként pályára lovagoló osztrák Alice Janout egy verőhibát vétett Wodka Lime-mal. A holland Michael Hendrix lova, Baileys fölényesen ugrott minden akadályt, nyugodt hibátlannal nyerte a számot. Harmadik helyen Szuhai Gyula végzett, egy verőhibával teljesített az alappályát Quintuss-szal. Az eredményhirdetésre a magyar lovasok közül még Horváth Balázs lovagolhatott be, aki az ötödik helyen végzett PM Jumping Ladyvel.

A fogathajtók korábban két kvalifikációs versenyen mérkőztek a kombinált akadályhajtás indulási jogáért. A 65 versenyzőből a nyolc legeredményesebb hajtó került a szombati döntőbe. A közönség élvezetes versenyt látott, amelynek végén Nyerges Ferenc, a Veszkényi Lovasegyesület hajtója vehette át az első helyezettnek járó tiszteletdíjat. Második helyen végzett Fekete György, a Nyírbátori Lovas SE versenyzője, harmadik lett Kis Sándor (Nyírségi Lótenyésztő SE).

Vasárnap sem pihentek a legjobb lovasok

A nemzetközi rangú esemény zárónapján, november 29-én további három díjugrató szám várta a kilátogatókat.

A harmadik napon is sikert aratott – a mesterhármasig jutó – litván Andrius Petrovas, aki Zuko S-t lovagolva előzte meg a szlovák Igor Suleket és a legjobb magyar lovast, Mráz Tamást. A Bakonyerdő Kupa fokozatos nehézségű verseny negyedik és ötödik helyét is magyar lovasok szerezték meg: Marton András PM Casinoval és Zárug Annamária Titaniával.

A lengyel Jaroslaw Skrzyczynski lovagolta a leggyorsabb hibátlan pályát a vasárnapi hiba-idős elbírálású Herend Kupában. Második helyen a szombati középkör győztese, a szlovák Patrik Majher végzett. A harmadik-hatodik helyezések mindegyikét magyar lovasok szerezték meg: harmadik Czékus Zoltán Koronosszal, negyedik Tóth László Quanticoval, ötödik Búza Krisztián Fortenderrel, hatodik Mráz Tamás Astral C-vel.

Jörne Sprehe, a verseny egyik kiemelt favoritja idén is bizonyított: a német lovasnő nyerte az EMMI díjáért kiírt Nagydíjat. Második helyen lengyel lovas, Maksymillian Wechta végzett, harmadik Oroszország színeiben Alekszandr Belekhov. A versenyszám legsikeresebb magyar versenyzője ifj. Lázár Zoltán, aki hibátlan lovaglással a hatodik helyet szerezte meg.

2015.11.30. Fotók és forrás: Lovasvilagkupa.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.12.

Hiba bejelentés