Kezdőlap Blog Oldal 54

Potápi Árpád János: a lovassportnak óriási szerepe van az identitás megerősítésében

A sportnak és főleg a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van – jelentette ki Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a felvidéki Gútán, ahol köszöntőt mondott az Attila Palotája-fapajta ünnepélyes átadásán pénteken.

A korabeli motívumokkal díszített fakonstrukciós épület, amely a lovasíjász-oktatással is foglalkozó Vermes Törzs polgári társulás üzemeltetésébe került, a nemzetpolitikai államtitkárság 37 és fél millió forintos támogatásával, illetve helyi vállalkozók és magánszemélyek segítségével készült el. A Vermes törzs évtizedek óta hagyományőrzéssel, azon belül leginkább a lovasíjász-sporttal és a nomád kultúrának a fiatalokkal való megismertetésével foglalkozik.

“Számunkra fontos az, hogy megszólítsák az ifjúságot és minél több gyermeket és szülőt nyerjenek meg ennek a lovasvilágnak, ezért is támogattuk ennek a pajtának a felépítését, amit most átadhattunk azoknak, akik itt akarnak sportolni és ezeket a hagyományokat tovább éltetni”jelentette ki Potápi Árpád János az ünnepélyes átadón. Kiemelte: a sportnak mint olyannak a támogatása nagyon fontos, s látni lehet, hogy ennek megvannak az eredményei is, amit az is mutat, hogy az elmúlt években a Kárpát-medencében milyen közös magyar sportsikereket sikerült elérni.

A nemzetpolitikáért felelős államtitkár rámutatott: a Kárpát-medencei magyar sportsikerek kapcsán gondolni lehet a magyar focicsapatok sikereire a Felvidéken és Erdélyben, vagy ugyancsak Erdélyben a jégkorongra és a lovassportra, mely utóbbi tekintetében komoly előrelépésre került sor.

“Az erdélyi lovasprogramban, a mi segítségünkkel is, már 1500-1800 fiatal foglalkozik napi szinten a lovassporttal a lovaskultúra visszatanulásával” – fejtette ki Potápi Árpád János.

“Azt szoktuk mondani, hogy a magyar egy lovas nemzet, ez valamikor biztos így volt, de most nagyon sokat kell tennünk azért, hogy néhány évtized múlva újra igaz legyen ez az állítás” – jelentette ki a nemzetpolitikai államtitkár. Hozzátette: ennek elérése érdekében most az a legfontosabb teendő, hogy minél több gyermeket és fiatalt sikerüljön megszólítani a lovassporttal, mindenütt a Kárpát-medencében, annál is inkább, mert a sportnak és a lovassportnak az identitás megőrzésében és megerősítésében óriási szerepe van.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.04.24.

Sikeresen lezajlott a 2023-as év első lovastusa versenye

Bábolna adott helyszínt 2023. április 14-16. között az év első hazai lovastusa versenyének.

Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, próbára tette a lovasokat, lovakat, a verseny rendezőjét és a résztvevő hivatalos személyeket egyaránt. A zord időjárás ellenére mindenki a legjobb tudása szerint tette a dolgát és igyekezett alkalmazkodni a körülményekhez, így egy sikeres évkezdést tudhatunk magunk mögött.

A versenyen népes mezőny mérte össze a tudását, 142 nevezés érkezett 5 különböző kategóriában. A környező országokból is szép számmal érkeztek nevezők – Magyarország mellett Ausztria, Csehország, Szlovákia és Svájc lovasai álltak starthoz a pénteki díjlovaglásnál.

A díjlovaglás után a szombati napra tervezett terepverseny megrendezése a folyamatos és heves esőzés miatt bizonytalanná vált, így a verseny rendezője és a vezető hivatalos személyek végül amellett döntöttek, hogy – a versenynapokat felcserélve – a második napon inkább a díjugratás került lebonyolításra. Ez nagyon jó döntésnek bizonyult, mert vasárnap egy jó állapotú tereppályán, komolyabb esőzés nélkül teljesíthették a versenyzők a Jobbik Ákos pályaépítő által épített tereppályát.

Részletes eredmények: nevezes.eventing.hu

A folytatásra május 18. és 21. között kerül sor Kaposváron, reméljük, ott már kedvezőbb időjárási körülmények között.

Forrás: military.lovasszovetseg.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Pataki Anna, Tavasi Eszter, Kiss nővérek egy hibaponttal a dobogó mellett, Bódai Hanna az egyéni szám győztese

Nyolc négy fős válogatott állt starthoz a csehországi CSIO ifjúsági korosztályának Nemezetek Díjában péntek délben.

A Pirik Zsolt által vezetett magyar csapat a két forduló után tíz hibapontos teljesítménnyel végzett a 140 cm-es kétforduló versenyszámban.

A magyar csapatot a Kiss nővérek, Maja Agropoint Cojanoval, Lizanna Cloéval, Tavasi Eszter Chavoltusszal és Pataki Anna Klára Je T’ Aim-mel képviselte, akik a győztes olasz, második helyezett cseh válogatott mögött a kilenc hibapontos német csapattól egy hibaponttal lemaradva az előkelő negyedik helyen végzetek.

A Nemzetek Díja mellett rendezett egyéni versenyszámban magyar győzelem született, a harmincegy indulós mezőnyben a leggyorsabb hibátlan teljesítményt, Németh István tanítványa, Bódai Hanna Cash-el lovagolta.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Nemzetek Díja győztes a Csibi Zsófia, Takács Petra, Csetényi Lea, Simicska Anna összetételű fiatal lovas válogatottunk

A csehországi Zduchovicében péntek délután rendezett 145 cm-es, kétfordulós Nemzetek Díjában a magyar válogatott volt a fő favorit.

A csapatverseny első fordulójában Pirik Zsolt válogatottja nyolc hibaponttal fordult rá a második körre. Az ellenfelek, németek, dánok, olaszok, svájciak lengyelek, csehek rendre hibáztak, míg a magyar lányok csodálatos hibátlanokat lovagolva, nulla hibaponttal zárták a második felvonást.

A magyar fiatal lovas válogatottból Németh István tanítványa, Simicska Anna Hamanta B-vel két gyönyörű hibátlant, Lóránt Attila lovasa, Csetényi Lea Hámorral az első körben teljesített hibátlan után a második körben egy érdekes helyzetbe kerülve a tizenegyes számú okszernél, a középső rudat verte, ami a szabályok szerint nem hiba, így a 19 éves lovasnő a lovassportban értékes dupla hibátlannal teljesített. Janik Attila tanítványa, Csibi Zsófia Voodoo Fire-el nyolc és hibátlan ment, míg negyedik lovasunk, Takács Petra elsőként Kaffino By Borisszal teljesítette mindkét fordulót.

A számolgatások után óriási örömünkre nyolc hibapontos összteljesítménnyel a magyar díjugrató fiatal lovas válogatott állhatott fel a dobogó tetejére a zduchovicei dombokon és a tiszteletükre szólhatott a magyar himnusz.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

H. Nagy Emma az ifjúsági, Bodnár Annabell, Hegedűs Laura Lili, Pichovszky Dalma a gyermek CSIO nagydíjakban hibátlanok Csehországban

Már vasárnap kora reggel kezdődött a csehországi Zduchovicében az utánpótlás CSIO verseny gyermek nagydíja.

A 130 cm-es egyszeri összevetéses versenyszámban három magyar válogatott lovas is hibapont nélkül tudott lovagolni. A Nemzetek Díjában dupla nullát teljesítő Bodnár Annabell ezúttal, Lay Your Love On Z-el az összevetésben is hibátlanul ment, így a hetedik helyen végzett, míg Pichovszky Dalma Frits K-val egy, Hegedűs Laura Lili Clintusszal kettő verőhibát vétett a rövidített körben.

A gyerek válogatottunkból további négy lovasunk is egy verőhibával lovagolta le a Nagydíj alappályáját, Fábián Johanna, Csizmadia Csenge, Krepcsik Lara és Petes Maja.

Az ifjúsági CSIO nagydíján 140 cm magasra kerültek az akadályok. A nagyon szűk alapidőben egyetlen magyar lovas, Janik Attila tanítványa, H. Nagy Emma Hopefullyval tudott nulla hibaponttal célba érni, majd a összevetésben nyolc hibapont került a páros mellé az eredmènyjelzőre.

Hermann Zsófia Quanticoval is verőhiba nélkül de négy hibapontos időtúllépéssel lovagolt az ifijúsági Nagydíjban.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Második helyen a magyar gyermek válogatott Csehországban

Április harmadik hétvégéjén a Prága melletti Zduchovicében, péntek délelőtt rendezték meg az utánpótlás CSIO-n gyermekek Nemzetek Díját.

A kétfordulós 125 cm-es versenyszámban hat ország válogatottja állt starthoz. Pirik Zsolt utánpótlás szövetségi kapitány által vezetett magyar csapat az első fordulóban négy hibaponttal fordult, majd a másodikban körben hibátlan teljesítménnyel, összesítve négy hibaponttal az ezüstérmes helyen végzett.

A csapatból Krepcsik Lara Hermitage De La Motte-val, Bodnár Annabell Comedy Starral dupla hibátlant tudott lovagolni, Pichovszky Dalma Frits K-val és Hegedűs Laura Lili Clintusszal segítették még a csapatot az előkelő második helyre.

A győzelmet a házigazda csehek szerezték meg, harmadik helyen az olaszok, mögöttük a dánok, lengyelek és a németek végeztek.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.04.24.

Mennyire lóbarát Monty Roberts módszere? – Monty válasza

Monty Roberts válasza
a módszerét megkérdőjelező ausztrál tanulmányra

Néhány napja adtunk hírt arról a tanulmányról, melyben ausztrál kutatók Monty Roberts „Join up” (Csatlakozás) módszerét vették górcső alá és kétségbe vonták, hogy valóban annyira lóbarát-e, mint állítják.

A körkarámban végzett munka két alapvető pontját vizsgálták: egyrészt azt, hogy a tréning eredményessége mennyiben függ a kiképzőtől és annak azon képességétől, hogyan tud „a lovak nyelvén” kommunikálni; másrészt pedig azt a kijelentést, hogy a módszer mennyire lóbarát.

A kutatók távirányított játékautókat használtak, hogy szimulálják a technikát a kiképző állítólagos központi szerepe nélkül, és cáfolják az ember és ló közötti „lónyelvi” kommunikáció fontosságát.

Cath Henshall hippológus, a Sydney Egyetem munkatársa vezette a kutatást, melynek eredményeit július 17-én mutatta be Edinburghben a Nemzetközi Hippológus Konferencián. A tanulmány nem csak a hazai, de a nemzetközi lovas életben is nagy port kavart.

Monty Roberts a megjelent kritikára szintén tudományos eredményekkel válaszolt, idézve azt az Anthrozoös című folyóiratban korábban már publikált tanulmányt, mely szerint módszere kevesebb stresszel jár a lovak számára, mint a hagyományos angol módszer szerinti kiképzés:

Monty Roberts válasza arra az új keletű tudományos kutatásra,
mely megpróbálja kétségbe vonni lókiképzési módszereit

A Lovakkal Foglalkozó Tudomány Nemzetközi Szervezetének Bizottsága
(International Society of Equitation Science Committee) jelenti

A hátaslovak kezdeti kiképzéséhez használt módszerek: a Monty Roberts-féle és az Egyesült Királyságban hagyományosan használt módszer összehasonlítása.

2011. augusztus 30-án az Anthrozoös című folyóirat elfogadott egy tudományos cikket: a szerzők Dr. Veronica Fowler, Dr. Mark Kennedy és Dr. David Marlin, a címe pedig “A hátaslovak kezdeti kiképzéséhez használt módszerek, a Monty Roberts-féle és az Egyesült Királyságban hagyományosan használt módszer összehasonlítása”.

Az Anthrozoös egy több tudományágat is képviselő, negyedévente megjelenő, szakmailag lektorált folyóirat, mely az emberek és állatok közötti interakciókkal foglalkozik. A folyóirat első megjelenése, 1987 óta megkülönböztetett figyelmet kap, mint a terület tudományos úttörője. Mielőtt az említett tanulmány megjelent volna az Anthrozoös folyóiratban, bemutatásra került a Lovakkal Foglalkozó Tudomány Nemzetközi Szervezete (ISES) előtt, illetve a Cambridge-i Állatorvostudományi Egyetem Állatjóléti és Antrozoológiai Központjában 2011 októberében.

Dr. Veronica Fowler a következőket nyilatkozta a kutatás eredményeivel kapcsolatban: „Ez a tanulmány Monty Roberts módszerének és a hagyományos, egyesült királyságbeli kiképzési módszer hatékonyságát hasonlítja össze a lovak és a fiatal lovak kezdeti kiképzését illetően, különös tekintettel arra az utóbbi időben tudományos cikkekben megjelent megállapításra, hogy a lovak első nyergelése és az első lovaglás jelentős stresszt okozó tényező. Ezért rendkívüli fontosságú a világszerte használt módszerek teljes körű kiértékelése, és azok beazonosítása, melyek a lovak alapkiképzésekor a jólét és a szenvedés elfogadható kompromisszumát ígérik.”

„Tanulmányunk megállapítja, hogy a Monty Roberts módszerével képzett lovak maximális pulzusszáma jelentősen alacsonyabb volt az első nyergelés és az első lóra ülés során, mint a hagyományos kiképzési módszer esetén. A Monty Roberts módszerével képzett lovak pulzusszáma csökkent az első nyereg felhelyezése és a lóra ülés között – ez pedig egy olyan eredmény, mellyel korábban soha nem találkoztunk a tudományos irodalomban. Ez azt jelenti, hogy a Monty Roberts módszerével képzett lovaknál az első nyergeléskor és az első lóra szálláskor megfigyelt pulzusszám jelenleg a legalacsonyabb, ami a mai napig a kiképzési módszerekkel kapcsolatos szakirodalomban megjelent.”

„A körkarám használata és különösen a csatlakozás (Join-Up) módszere gyakran kapott negatív kritikát, illetve a szakirodalomban újabb jelentős stresszornak lett titulálva, azon vélemény alapján, miszerint a környezet és a módszer nyilvánvalóan a menekülő ösztönt kelti életre. Tanulmányunk a pulzusszám alapján nem talált bizonyítékot arra, hogy a körkarám használata vagy a csatlakozás módszere félelmet váltana ki, és így jelentős stresszor lenne a ló számára. Valójában arra az eredményre jutottunk, hogy a módszer során a lovak pulzusszáma jelentősen az adott korú és fajtájú lovakra jellemző maximális pulzusszám alatt volt.”

Húsznapi kiképzés után (30 perc/ló/nap) a felmérték a tanulmányban résztvevő lovak tudását lovassal ugró- és talajmunka során. A felmérések során nem volt jelentősebb eltérés Monty-féle módszerrel, illetve a hagyományosan kiképzett lovak pulzusszáma között; a Monty Roberts módszerével kiképzett lovak azonban jelentősen magasabb pontszámokat értek el a teszteken – úgy, hogy a pontozó bírák semmit nem tudtak a tanulmányról vagy az abban részt vevő kiképzőkről. Vizsgálatunk ezért szakmailag lektorált tudományos anyagot biztosít annak kimutatásához, hogy Monty Roberts kiképzési módszere kimagaslóan hatékony az alapkiképzésben részt vevő lójólétére és teljesítményére tett hatását tekintve egyaránt.”

Nemrégiben, a Sydney-i Egyetemen P. McGreevy professzor egyik tanítványa elhatározta, hogy kétségbe vonja a körkarámos módszerek, különösen pedig Monty Roberts Join-Up módszerének helytállóságát. Az alábbi videó a tanítvány dolgozatának nyilvánvaló okait mutatja be, saját szavaival elmondva, külön megemlítve Őfelségét, az angol királynőt.

A kutatás eredményeit ismertették a Lovakkal Foglalkozó Tudomány Nemzetközi Szervezetének (ISES) júliusi konferenciáján, Edinburgh-ban. Monty Roberts azt válaszolta, hogy a Join-Up módszere egyaránt tartalmaz pozitív és negatív megerősítést, és hogy a negatív megerősítés „jó dolog” is lehet.

„Hogyan veszel rá egy lovat, hogy lelépjen a lábadról? A lábadat a lónak nyomod, majd ha a ló odébb lép, akkor megszünteted a nyomást – ez negatív megerősítés”, mondta Monty, aki az erőszak-ellenesség szószólója, és fájdalom vagy kényszer helyett választási lehetőséget kínál a lovaknak kiképzésük során, élő előadásokon, világszerte.

Bárki, aki bármikor is lovakkal foglalkozik, stresszt okoz nekik. Azzal is stresszt okozol a lónak, ha kivezeted a legelőről”, mondta Monty, aki jövő hónapban Ausztráliába látogat. „Át kell esniük egy bizonyos mennyiségű stresszen ahhoz, hogy elfogadják, hogy emberekkel fognak együtt élni”, mondta.

Hasonlítsuk csak össze egy hallgató lovas körökben világszerte elterjedt dolgozatát egy ellenőrzött, elfogadott tudományos folyóiratban, az Anthrozoös-ben közölt tudományos kutatással, melyre Fowler V, Kennedy M. és Marlin D. cikke is hivatkozik (2012.): A hátaslovak kezdeti kiképzéséhez használt módszerek, a Monty Roberts-féle és az Egyesült Királyságban hagyományosan használt módszer összehasonlítása. Anthrozoös. 25. kötet ,3. szám.

Az ISES egyik küldöttje a következőt nyilatkozta: „A körkarám ügy – ó, ez sokakat kihoz a sodrukból”

Solvang, Kalifornia (2012. július 23.)
2012.07.26 Kresák Réka, Lovasok.hu
Forrás: smh.com.au,
equinetourismcommunity.com
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

 

Solti lány a szlalombajnok

Solti lány a szlalombajnok

Immár kilencedik éve rendezi meg az akasztói Kastély farm a Mustang Lovas Klub által szervezett országos western- és megyei távlovas bajnokságot.

Az idén az idõjárás is a kegyeibe fogadta a bátor lovasokat. Az egész napos program során a szépszámú nézõsereg elõbb a távlovasokat láthatta, majd az ügyességi számok résztvevõinek szurkolhatott.

A megyebeliek a délutáni versenyek során tettek ki magukért. Valószínûleg jó hatással volt rájuk a déli finomság: a kemencében sült kalács és a chilis bab, mert a szlalom kezdõ kategóriában a solti Miskolczi Adrienn és lova, Suhanó volt a legeredményesebb.

A szlalom és hordókerülés haladó kategóriában Kastély Attila nyert, második Németh Edina lett. A gyorsasági számokat követõen nagy sikert aratott a biztos lovaglást és kivételes ügyességet követelõ marhaterelés és lasszózás, ahol a kecskeméti Silverado farm lovasai tûntek ki a mezõnybõl.

Forrás: Petőfi Népe
2007.05.24.
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Shagya arab

Shagya arab

A Shagya arab hazai fajtáink egyike. Ezt a 19. században kitenyésztett fajtát nagy becsben tartják mind a magyarok, mind a külföldiek.  2004-ben OGY határozat értelmében nemzeti kinccsé nyilvánították.

Magyarországon a fajta tenyésztési központja a Bábolna Nemzeti Ménesbirtokon található, amit 1789-alapítottak. 1816 után meghatározták a tenyészcélt, miszerint a kancákat csak keleti vérű mének fedezhetik, így a fajta magas arab vérhányaddal rendelkezik, bár 4 fajtát is meg kell említeni, amely hozzájárult a kialakulásához: arab, spanyol, magyar, és angol telivér.

A fajta nevét az alapító mén nevéből kapta. 1836-ban Shagya a 160 cm-es szürke mén Szíriából érkezett bábolnára, és vele kezdődött meg a fajta tenyésztése.

Hátaslónak kiváló, de fogatlónak, kocsilónak is alkalmas. Találkozhatunk a fajtával díjugratásokon és díjlovaglásokon is. Élénk vérmérsekletű, de szelíd és tanulékony.

A fajta kialakulása:

A XVIII. században az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének lovassága egyre gyorsabb és jobb lovakat igényelt. A katonák igényei a hidegvérű lovak felől egyre inkább a gyors és kitartó lovak felé fordult, amiknek a lovas parádékon az elegancia elvárásainak is meg kellett felelniük. Mária Terézia és fia II. József is sokat tett a lovasművészetekért és a lótenyésztésért. Még rendeleteket is adtak ki a tenyésztés szabályozására. 1789-ben pedig Bábolna-Banapusztán megalapították a Bábolnai Császári és Királyi Ménest, ahova csak küllemre és teljesítményre történő szelekciók után kerülhettek be a lovak. Csekonics József kapitány – aki a tenyésztést felügyelte – főként mezőhegyesi kancákkal, néhány spanyol és egy berber ménnel olyan alapállományt hozott létre, ami megfelelt a kiemelkedő minőségű lóállomány előállítására.

1816-ban olyan határozat született, mely szerint a magas arab vérhányadú bábolnai kancákat csak arab mének fedezhetik. Ezért expedíciót szerveztek a Szíriai sivatagba azokhoz a beduinokhoz, akik tiszta arab telivéreket tenyésztettek. Csak azokat a kancákat és méneket vásárolták meg, melyek nagyok, nemesek, erősek és kitartóak voltak, majd tenyésztésbe állították őket. Így jött létre az a bábolnai arab fajta, amit ma shagyának nevezünk. Az 1856-57. évi expedícióról a megbízott tiszt nem csak elsőosztályú lovakat, hanem egy beduin fiút is hazahozott. A fiú azért csatlakozott a csoporthoz, mert nem akarta  elhagyni az apjától megvásárolt lovakat.  A császár először kadétiskolába küldte, majd megtette a bábolnai ménes ménesparancsnokává. Ő Fadallah el Hedad Mihály. Az ő expedíciói során került Magyarországra a fekete mén O’Bajan, valamint Koheilan is. Később Pettkó-Szandtner Tibor lett a ménes vezetője.

Sajnos a második világháború után a ménes sorsa felett nem szakemberek, hanem politikusok döntöttek. Ők nem értették és nem tartották fontosnak a lovak tenyésztését, ezért Bábolnát “szocialista mintagazdasággá” alakították és baromfitenyészetet hoztak létre. Az értékes bábolnai arab lovak nagy számban kerültek a nyugat-európai tenyésztőkhöz. Miközben a 60-as évek végétől a Bábolnai Ménes új utakat próbált keresni az arab telivér tenyésztésben, a bábolnai Arab Fajta – melyet Shagya Arab Fajtának neveztek el – meghódította az arab lovak szerelmeseit Európában és szerte a világban. Az utóbbi néhány évben a bábolnai Arab Ménes ismét virágzásnak indult.

Tulajdonságai:

A Shagya-arab tömegesebb, inkább “félvéres” benyomást kelt, ennek ellenére nemes küllemét nem veszítheti el. A Shagya-arab az arab fajtajelleget magán hordozó, de a telivér arabnál tömegesebb, nemes, arányos, elegáns ló.

Feje száraz, harmonikus, nemes, ék alakú, széles homlokkal, kiemelkedő szemboltozattal, távol ülő, sötét színű, értelmet sugárzó szemekkel, finom orrcimpákkal, melyek izgalmi állapotban szinte négyzetszerű alakot öltenek. A fülek kicsik és kecsesek, hegyük egymás felé görbül. Az orrhát homorú, vagy egyenes.nA nyak magasan illesztett, mérsékelt hosszúságú és ívelésű, melyet vékony szálú sörény díszít. A mar jól izmolt, a hát középhosszú, olykor rövid, rugalmas és feszes, amely jó kötéssel kapcsolódik a jól izmolt, egyenes farhoz. A far terjedelmes, a hátsó végtagok szabályosak. Jellemző a magas faroktűzés és zászlós faroktartás. Kívánatosak továbbá az izmos, dőlt lapocka és felkar, a terjedelmes, tiszta, száraz ízületek, a tiszta szárak, a szabályos ép paták.

Bottal mért marmagassága:

152 – 160

Szalaggal mért marmagassága:

163 – 172

Övmérete:

178 – 187

Szárkörmérete:

19 – 20

Színe:

leggyakrabban szürke, de pej, fekete, sárga is

 

Lépése energikus és gyors, ügetése lendületes, rugalmas, vágtája kerek, gördülékeny, tért nyerő. Állása: Többnyire szabályos állás, de hegyfaltipró illetve franciás lábállás, rosszul illesztett szárak gyakran előfordulnak. Meredek lapocka, meredek csüdök szintén előfordulnak. Mellkasa inkább dongás, mint mély.

A Shagya-arab az arab fajtacsoporton belül egy viszonylag nagyrámájú, tetszetős küllemű, nemes ló, amely hátaslóként vagy fogatlóként bárki számára használható, vérmérsékletében, teljesítőképességében kielégíti a szabadidő és lovassportban a táv- és a vadászlovaglásra alkalmas lóval szemben támasztott követelményeket. A fajta jellemzője az élénk vérmérséklet, a szelíd, jóindulatú természet, a tanulékonyság, könnyű kezelhetőség. A fajta értékét mutatja, hogy a nemzetközi lovassport élvonalbeli egyedei között mindig találunk olyanokat, melyek származásában Shagya-arab nemesítő található. A távlovagló versenyeken legeredményesebb lovak is ebből a fajtából kerülnek ki.

Jelene és jövője:

Nemzetközi szervezete a svájci székhelyű ISG (Internationale Shagya Gesellschaft) Hazai tenyésztőszervezete a Magyarországi Arabló-tenyésztők Egyesülete Bábolna székhellyel. Hazai állománya 350 kanca és 28 fedezőmén, melyek az egész ország területén megtalálhatók. Legjelentősebb ménese Bábolnán, legnagyobb számú állománya Parti Imre Kereki ménesében található.
Bábolna 1836 óta tart arab lovat. Több expedícióban számos arab lovat hozott be Arábiából. Itt alakult ki a ma gyöngyszemnek tartott shagya arab, de arab telivéreket is mindig tenyésztettek. E kettős tenyészirány szinte váltakozva került előtérbe. 1990-től Bábolna erőteljesen visszaállt a shagya arabok tenyésztésére és mára újból a világ egyik legjelentősebb shagya arab tenyészete lett. A köztenyésztésben az arab mindig jelen volt, de arra átformáló hatást az utóbbi 50 évben már nem gyakorolt. Cseppvér-keresztezésként alkalmazták. Fajtatiszta tenyészetei nem voltak jellemzők.

Ma a magán lótartók körében egyre népszerűbb, de törzskönyvi ellenőrzésben tartottak létszáma mindössze néhány száz. Az arab telivér és a shagya arab egészen kis létszámban van magántulajdonban. A jövőben várható az arab félvérek visszaszorulása és a shagya arab esetleg az arab telivér nagyobb arányú térhódítása.

részletek Páger István: Lovasnemzetünk múltja és jövője c. szakdolgozatból SE-TSK Lovaskultúra oktató szak, 2007
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

Lett ló

Lett ló

Környezet: Kontinentális éghajlat
Eredet: Lettország
Jellege: Melegvérű

Eredete valószínűleg még a történelem előtti időkre nyúlik vissza.

Tenyésztés: Hasonlósága az északi svéd és a dole gudbrandsdali lóval arra enged következtetni, hogy ugyanabból az ősi fajtából származik mint az észak európai igáslovak. A XVII. századtól kezdve a fajta több keresztezésen ment át német fajtákkal, arab lóval és később az angol telivérekkel, végül 1952 – ben fejeződött be a fajta stabilizálása.

Jellemző tulajdonosága: Sokoldalú ló, tenyésztése során két irány érvényesül, az egyik, a könyedebb fajta, mely emlékeztet a hátaslóra, és egy másik, mely nehézkesebb és alkalmazkodott a nehezebb teherhez. Erős, kitartó ló, kezes és nyugodt.

Marmagasságuk: 154 – 162 cm
Színek: Szürke, vörössárga, pej és sötétpej
Hasznosítás: Hátasló, könnyű hámos és igásló

Fordította: Kinga
Frissítve: 2023.04.21.
Fotó: Canva

 

 VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Hiba bejelentés