Pónik A-tól Z-ig

A pónik és kislovak egyre népszerűbbek manapság, hiszen kedves természetük, megbízhatóságuk és nem utolsósorban kis méretük ideálissá teszik őket a legifjabb lovasok lovagoltatására is. Családi kedvencként is számos vidám percet szerezhetnek kis gazdáiknak.
Általánosságban elmondható, hogy a póni- és kislófajták a tartással és a takarmányozással szemben igénytelenebbek mint a nagylovak, és igen ellenállóak a betegségekkel szemben is. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne igényelnék a megfelelő gondoskodást, ápolást és a rendszeres munkát. De tény, hogy – természetesen hozzáértő felnőtt felügyelete mellett – nyugodtan rábízhatjuk a póni körüli teendőket a kisebb gyerekekre is.

Csakhogy a számtalan pónifajta közül igen nehéz kiválasztani a legmegfelelőbbet, eldönteni, milyet is vegyünk, ha pónitartásra adjuk a fejünket. Ezért rendhagyó módon most nem egyetlen fajta részletes bemutatásával jelentkezik a Fajtakalauz. Mostani – és a következő számban folytatódó – összeállításunkkal egy kis segítséget szeretnénk nyújtani a bizonytalankodóknak, és “bogarat ültetni a fülébe” azoknak, akik még egyáltalán nem gondoltak pónivásárlásra. A kétrészes sorozatban tucatnyinál több póni- és kislófajta alapvető tulajdonságait mutatjuk be, a táblázat pedig segít a könnyebb összehasonlításban.

Póni, kisló, nagyló

Először is nézzük, mit is nevezünk egyáltalán póninak? A pónik és kislovak maximális marmagassága 147 cm, az e fölötti méret már a nagylovak közé sorolja az illető fajtát. De a 147 cm -nél alacsonyabb marmagasságú lovakat is két csoportra, pónikra és kislovakra osztják fel a szakemberek. A 137 cm alattiak a pónik, a 137 és 147 cm közöttiek a kislovak közé sorolandók.
A kislovak között több olyan fajtát is találunk, amely nem a melegvérűekre, hanem sokkal inkább a hidegvérűekre jellemző tulajdonságokat mutatják. Így pl. a fjord vagy a haflingi fajtát nemcsak a kislovak, hanem a hidegvérűek fajtacsoportjába is be lehet sorolni.

Kialakulásuk

A viszonylag kis méret mindig a zord körülményeknek köszönhető – a pónifajták legtöbbje olyan vidékről származik, ahol gyengék a legelők, viszonylag kevés és táplálóanyagban igen szegény az ennivaló, és az időjárás sem kedvez túlzottan a gondtalan életnek. A pónifajták többsége nem tervszerű tenyésztéssel, a küllemre és/vagy teljesítményre történő szelekcióval jött létre, hanem az ember beavatkozása nélkül, a természet alkotta őket.
Nem véletlen hát, hogy a legtöbb őshonos pónifajtával azok az országok büszkélkedhetnek, amelyekhez a természet – legalábbis a klímát tekintve – nem volt túl kegyes.
Mára természetesen a helyzet megváltozott, hiszen az utóbbi időkben az addig többségében vadon élő, vagy legfeljebb munkára fogott, de tenyésztéssel nem szabályozott, szabadon szaporodó állományok helyébe a tervszerűen tenyésztett pónifajták léptek. Egyes fajtáknál a tenyésztők igyekeztek minél jobban megőrizni a fajta hajdani “primitív” tulajdonságait. (Itt jegyezzük meg, hogy a tenyésztés szempontjából a “primitív” szó nem megszokott értelmében, mint holmi lebecsülő jelző szerepel, hanem az ősi, az ember beavatkozásától mentesen fennmaradt állományokra utal. Így pl. akár a przewalski lóról, akár a huculról vagy pl. a dülmeni lóról beszélünk, mint primitív fajtáról, ez a jelző azt takarja, hogy ezek a lovak számos tulajdonságukban és megjelenésükben igen hasonlítanak a hajdan élt “őslovakra”.)
Más póni- és kislófajtáknál a XX. század megváltozott igényei, a hobbi célú tartás előtérbe kerülése magával hozta az igényt a nemesebb megjelenésű, elegánsabb felépítésű lovak kitenyésztésére is. (Így pl. a welsh póni B változata küllemében felveszi a versenyt bármely ma közkedvelt sportlófajtáéval.)

A-tól Z-ig

Nézzük tehát az egyes fajtákat. A felsorolás szinte végtelen lehetne, hiszen a világ minden táján találhatunk különféle póni- és kislófajtákat, de talán a messzi távolban fellelhető, kis állománylétszámú fajták bemutatásától most eltekinthetünk – vegyük szemügyre inkább az ismertebbeket, hisz’ ezeket felsorolni sem lesz könnyű feladat.

A legkisebb: a falabella

A falabella tulajdonképpen nem is póni, a szó igazi értelmében. A pónik ugyanis – bár egymástól igen-igen eltérő küllemi tulajdonságokat mutatnak – megjelenésükben más arányokat tükröznek, mint a nagylovak (általában hosszabbak mint amilyen magasak, míg a nagylovaknál ez épp fordítva kívánatos; zömökebbek nagytestű melegvérű társaiknál; mellkasuk mélyebb, és általában testarányaik mások, mint a nagylovakéi). A falabella ezzel szemben olyan, mint egy melegvérű ló kicsinyített mása. Vagyis nem póni, hanem törpeló, amelynek pontos eredetét homály fedi. Annyi bizonyos, hogy Argentínából származik, ahol a Falabella család vette kezébe a tenyésztésüket, de a fajta kialakításának titkát valójában sosem árulták el. Egyes feltételezések szerint a kiinduló állományt a helyi criollo fajta adta, és e törpe “változat” egy kisebb ménesből alakult ki, amely egy földcsuszamlás következtében elzáródott a külvilágtól, és a szoros beltenyésztés eredményeként alakult “törpévé”. Mások szerint különféle pónik, valamint arab lovak adták a nemesítés alapját. Egy biztos: a falabella a legdrágább lovak közé tartozik a világon, és természetesen minél kisebb, annál drágább. 86 cm-nél nem is lehet magasabb, de alig 50 cm-es is akad közöttük. Sem lovaglásra, sem egyéb munkára nemigen használhatók, legfeljebb mini kocsi elé szokták őket befogni. Inkább csak “szobadíszek”, olyannyira, hogy némelyiküket valóban a lakóházban tartják, mint egy kutyát, és néha megsétáltatják – persze azért póráz helyett kötőféken és vezetőszáron…

A legzömökebb: a shetland póni

A Skóciától északra található Shetland-szigetekről származik ez a fajta, amely a XX. században világhódító útra indult, és azóta már nincs talán olyan szeglete a Földnek, ahol ne tartanának és tenyésztenének belőle néhány példányt. A hajdan teljesen vadon szaporodó állományt az elképesztően sanyarú életkörülmények tették ilyen szívóssá és kitartóvá, és szerencsére az 1800-as évek óta tartó tudatos tenyésztés sem rombolta le e fantasztikus kis pónik kiváló tulajdonságait.
A shetland pónik akár hátas- akár málhásállatként remekül dolgoznak, és biztos léptekkel járják a legnehezebb terepeket, a meredek hegyoldalak szűk ösvényeit is. Jóindulatú, barátságos lényük és kedves megjelenésük igen kedveltté tett őket: akár egy négy-ötéves gyerek is nyugodtan gondozhatja, ápolhatja, lovagolhatja méretben tökéletesen hozzáillő “sporttársát”. Mivel a shetland pónik ma is ugyanúgy hosszú téli bundát növesztenek, mint évszázadokkal ezelőtt, nyugodtan kint tarthatók a szabadban a legzordabb időjárási körülmények között is.
Igen hosszú életűek: nem ritkák az akár harmincéves kort megérő egyedek sem köztük.

Egy elegáns apróság: a welsh mountain póni

A welsh pónik – hiszen több változatát különböztetjük meg – Anglia nyugati partvidékéről, Wales tartományból származnak. Eredetük a kelta időkig nyúlik vissza, amikor az ide érkező kelták keleti típusú lovaikat is magukkal hozták a szigetországba. Lovaik keveredtek az őshonos póniállománnyal, majd később berber és arab mének is szerepet játszottak a fajta kialakulásában. Eredetileg mindenes munkalóként alkalmazták őket, méretük szerint kaptak szerepet a bányákban, hátas célokra, illetve málhahordó állatként. A XIX. században indult meg tudatos tenyésztésük, és elsőként az “A” változat, vagyis a welsh mountain póni tenyésztő egyesülete alakult meg. A változatok közül ez a legkisebb – marmagassága nem haladhatja meg a 122 cm-t -, és ez testesíti meg az ősi welsh póni típusát. Elegáns küllemű, kiváló használati tulajdonságokkal rendelkező póni, amely a kisebb gyerekeknek nemcsak szabadidőpartnere, hanem akár sportlova is lehet.

A legnemesebb: a welsh riding póni

A welsh riding póni, vagyis a welsh pónik B változata a legelegánsabb megjelenésű minden pónik között. Kialakulása és alapvető tulajdonságai megegyeznek a welsh mountain póniéval, hisen tulajdonképpen csak méretbeli különbség van közöttük: míg az A változat a 122 cm-nél kisebb, addig a B változat az ennél magasabb, de legfeljebb 137 cm-es welsh pónikat gyűjti egybe. A valamivel nagyobb méret eleve alkalmasabbá teszi őket arra, hogy már komolyabb sportfeladatokat is megoldjanak ifjú lovasukkal, de mozgásuk is jobb, nem annyira akciós, mint a welsh mountain póniké, inkább tértnyerő és lendületes. Póniversenyek díjugrató és díjlovagló számaiban, de kár távlovaglásban is remekül használhatók, mindemellett természetesen a nagyobbacska gyermekek kiváló szabadidőpartnerei is. AZ A változathoz hasonlóan itt is minden szín elfogadott a tarka kivételével. (Vagyis ha találkozunk egy tarka, welsh-jellegű pónival, az welsh-jellegű lehet, de valódi welsh póni biztosan nem!) Gyakoriak a szürkék és ez a szín igen kedvelt is a tenyésztők körében.
Mint a legtöbb pónira, a welsh B-re is jellemző a kiegyensúlyozott, nyugodt természet. Jóindulatú, jó munkakészségű, és akár nyereg alatt, akár kocsiban szívesen dolgozik. A betegségekkel szemben ellenálló, jól tűri a szabadban való tartást is, és hosszú hasznos élettartamú is, vagyis akár húsz éves kora fölött is nyugodtan munkában tartható – természetesen megfelelő gondoskodás mellett.

“Stan és Pan” -exmoor és dartmoor, valamint fell és dales

Mind a négy fajta Angliából származik. Az exmoor és a dartmoor póni küllemében és kialakulásának történetében is sokban hasonlít egymáshoz. Az exmoor pónik mindössze 120-125 cm marmagasságúak, és minden bizonnyal a hajdani kelta pónik egyenesági leszármazottai. Az ősökhöz való nagyfokú hasonlatosság a küllemükben is azonnal szembetűnik, de régészeti leletek is bizonyítják az ősi pónitípushoz való nagyfokú hasonlatosságukat.
A dartmoor póni szintén az ősi, vad pónikhoz hasonlatos, méretében és színében is hasonlít az exmoorra, csak annál valamivel erősebb csontozatú, szélesebb. Bár ebben a fajtában minden szín megengedett a tarka kivételével, leggyakrabban mégis pej, sötétpej színű, és általában jegytelen. Mindkét fajta kiválóan alkalmas a gyereklovagoltatásra, az exmoor azonban olyan ritka és értékes, hogy nem sokan engedhetik meg maguknak tartását. A dartmoor viszont nemcsak a lovardákban, hanem hosszabb túrákon is remekül helytáll, ezért mint a “legkisebb vadászlovat” is szokták emlegetni.
A fell és a dales pónik szintén Anglia szülöttei, de felépítésükben, megjelenésükben egészen más képet mutatnak, mint az előbb említett exmoor és dartmoor fajták. Egymásra rendkívül hasonlítanak, és tulajdonképpen ugyanabból a kiinduló állományból alakultak is ki. Szülőföldjük is szomszédos egymással: Észak-Anglia, ezen belül a fell póni a terület északi és nyugati részéről, Camberland vidékéről való, a dales pedig a “szomszédból”, Yorkshire északi részéről származik.
Küllemüket tekintve mintha kisebb testű frízeket látnánk, ami érthető is, hiszen kialakulásukban európai vadlovak, hidegvérűek és frízek játszották a döntő szerepet. A két fajta közül a dales valamivel erősebb testfelépítésű, mint a fell, aminek fő oka, hogy a dales pónik nemesítésében welsh cobokat is alkalmaztak.
Ezek már tulajdonképpen kislovak, hiszen marmagasságuk eléri a 142-147 cm-t is, és súlyuk akár 400 kg fölött is lehet. Eredetileg főként málhásállatok voltak, és sokukat az ólombányákban használtak teherszállításra. Ma mindenes munkalovak a farmokon, de hátaslóként és fogatban is szívesen és jól dolgoznak. Szülőhazájukban kedvelt sportpónik, de kisebb állományaik megtalálhatók Nyugat-Európában is.

Most a “nagyobbacskákat”, azaz a hagyományos értelemben vett póniknál nagyobb termetű, de a nagylovaknál azért valamivel alacsonyabb kislovakat vesszük sorra.

A kislovak valóban sokoldalú családi kedvencek: elég erősek és termetesek ahhoz, hogy a felnőttek is hátukra ülhessenek, de elég jámborak, könnyen kezelhetők és kicsik ahhoz, hogy a legkisebbeket is bátran a közelükbe engedhessék a szülők. A kislovak “előállításában” is élen jártak a britek, de a legtöbb országban, vagy legalábbis a legtöbb földrajzilag egybefüggő területen akadnak ilyen fajták.
A most bemutatásra kerülő nyolc fajta mindegyike nagy népszerűségnek örvend, ami nem is csoda, ha megnézzük számtalan kiváló tulajdonságukat. Mindannyian nagyszerű mindenes munkalovak: a mezőgazdaságban, az áruszállításban éppúgy megbízhatóan dolgoztak vagy dolgoznak ma is, ahogyan hátaslóként is remekül megállják a helyüket, de ha a gazdájuknak épp egy családi kocsikázásra szottyan kedve, ebben sem vallanak szégyent.

Camargue

Franciaország déli területeinek, a Rhone folyó mocsaras deltavidékének szülötte ez a remek kislófajta, mely évszázadok, sőt évezredek óta szinte változatlan formában maradt fenn ezen a tájon. Külleme nem éppen a mai kor ízlésének megfelelően kecses: feje elég durva, nyaka rövid, lapockája meredek, fara csapott. De ezzel vége is a “rossz” tulajdonságok felsorolásának – ezek a kedves kis szürkék hihetetlen munkabírásukkal és megbízhatóságukkal méltán érdemelték ki az itt élő marhapásztorok bizalmát. A camargue ugyanis a Rhone deltavidékén tenyésztett, főként a bikaviadalokra szánt marhák terelésére szolgált, sőt napjainkban is sokuk ezt a munkát végzi. Mivel az ember évezredeken át nemigen avatkozott bele a fajta tenyésztésébe, s ha mégis, azt kizárólag a munkában hasznos tulajdonságok javítása érdekében tette, nem csoda, hogy a camargue külleme nem túl tetszetős. Mozgása lépésben és vágtában igen jó, ügetése azonban elég kényelmetlen – a fordulékonyság és a gyorsaság volt fontos a marhaterelésben, ügetésben szinte sosem lovagolják a camargue lovakat. Kizárólag szürke színben fordul elő, és “mackós” küllemével, busa fejével, sűrű, tömött téli bundájával igazán üde színfoltja lehet a családi kedvencek csapatának.

Connemara

Egyre népesebb rajongótábort tudhat magáénak ez az Írországból származó kislófajta, amelyet – a legtöbb póni- és kislófajtához hasonlóan – az igen zord életkörülmények tettek rendkívül szívóssá, ellenállóvá. Szűkebb szülőhazájában, a Galway-öböltől északi irányban fekvő Connemara vidéken rendkívül csapadékos és emellett szeles az időjárás. A talaj sem valami termékeny errefelé: a gyatra legelőkön nem sok állat képes a túlélésre. Ilyen feltételek közepette csakis egy hihetetlenül igénytelen és mindennek ellenálló lófajta tud megélni – ilyen a connemara, és szívósságát, igénytelenségét nem veszítette el a legutóbbi időkben, az ember tudatos tenyésztői beavatkozása mellett sem. A connemara pónik, melyeknek ma Európában és a tengerentúlon is több tenyésztőszervezete működik, egészen a XX. század első évtizedéig háborítatlanul “tenyésztek” a vidéken. Az 1920-as években megalakult tenyésztő egyesület aztán kezébe vette az irányítást, és fokozatosan kialakult egy kemény, jó felépítésű, fogatos és hátas célra egyformán jól használható, és mindemellett elegáns megjelenésű kislófajta, amely hobbilóként éppúgy remekül szolgál, mint sportpóni minőségben. Küllemére hatással voltak korábban a spanyol és arab, a mai időkben pedig egyes angol telivér mének, melyek még elegánsabb külsőt és – főleg az utóbbiak – jó ugróképességet adtak a fajtának.

Fjord

Norvégia nyugati partvidéke az eredeti szülőhazája ennek a teljesen egyedi megjelenésű, minden más fajtával összetéveszthetetlen kislónak, amely mára az egész világot meghódította. Küllemében leginkább egy “vérbeli vadló” kissé idealizált másának tűnik – igen nagy hasonlóságot mutat ősével, a przewalski-lóval, de annál nemesebb, arányosabb felépítéssel. Azonban a szíjalt hát, a csíkozott lábvégek, a vállcsík, a test többi részénél világosabb pofa és haskorc, valamint a szarugesztenyék gyakori hiánya egyértelműen a hajdani ősre jellemző tulajdonságok, amelyek a fjord lónál is megmaradtak. S ha ez nem lenne elég, a fjord tenyésztői még azzal is erősítik a prewalski-lóval való hasonlóságot, hogy a kancák sörényét kakastaréj-szerűen rövidre nyírják, így az felfelé áll, mint a vadlovak sörénye. Az egységes fakó szín mellett a fjord lovak jellegzetessége a kétféle színű sörény is: a középen futó fekete sávot jobbról és balról fehér sörényszőrök övezik, aminek egyedülálló látványa a nyírott változatnál érvényesül leginkább.
A fjord az egyik legsokoldalúbb fajta. erős, akár egy hidegvérű, mozgékony, akár egy melegvérű, és jámbor, ahogyan az egy jó pónihoz illik. Fogatban vagy nyereg alatt, mezőgazdasági munkában vagy gyerekek lovagoltatására: a fjord ló bármelyik szerepben százszázalékos teljesítményt nyújt!

Haflingi

Ausztriából, Tirolból származik ez a világhódító útra indult kislófajta. eredeti munkakörét az Alpok lejtőin töltötte be: farönköket húzott és szállított a fakitermelések helyszínéről a nehéz hegyi terepeken. Erre a munkára pedig csakis biztos léptű, igen erős és jó munkabírású, feltétlen engedelmességű ló alkalmas – és a haflingi ezeket a tulajdonságokat a mai napig megőrizte. A fajta tudatos tenyésztése az 1880-as évek óta zajlik, és a szigorú szelekciós szempontok, a fajtával szemben támasztott komoly minőségi követelmények meghozták a kellő eredményt – a haflingi a világ legismertebb és legnépszerűbb kislófajtája lett. A tenyésztés fő vonala Tirol 1919-es kettészakadása után is osztrák kézben maradt, bár az olasz területen is folyik ma is a fajta tenyésztése. A haflingit eredeti munkakörében már nemigen, de sokoldalú szabadidőlóként egyre elterjedtebben használják, sőt, már a westernlovasok is felfedezték maguknak ezt az – Európában a hagyományos westernlófajtáknál jóval könnyebben és olcsóbban beszerezhető – nagyszerű kislovat.

Highland

Már 1889-ben méneskönyvet adtak ki a tenyésztők a skót Felföld e rendkívül bájos megjelenésű fajtájáról, mely a legnagyobb és legtömegesebb brit pónifajta címmel büszkélkedhet. Meglepő módon a highland póni ősei a shetland póniknál alig nagyobb, úgynevezett garron pónik voltak, melyek később a normannok bejövetelekor kereszteződtek azok lovaival, és ennek következtében egyre nagyobbak és tömegesebbek lettek. A highland pónikat is a nehéz életkörülmények, vagyis az időjárás viszontagságai, a szűkös takarmány és a nehéz terepviszonyok tették igen szívóssá és keménnyé. Szülőhazájában ma is rideg tartásban él a legtöbb highland póni, és abrakot is csak elvétve kapnak.
Eredeti munkaköre szerint málhás ló, akár 200 kg-os terhet is vígan szállít a hátán, valamint a faközelítésben és utolérhetetlen és ma is pótolhatatlan segítője a favágóknak a nehéz hegyi terepeken. Manapság persze legtöbbjüket családi lóként tartják, hiszen nemcsak a gyerekek igen megbízható társa, hanem a felnőtteket is könnyűszerrel elbírja a hátán. Nemcsak szabadidőlóként, hanem a sportban is megállja a helyét, akár póni díjugrató versenyről, akár távlovaglásról, akár – bármilyen hihetetlenül is hangzik – pólómeccsről legyen szó!

Hucul

Több évszázados múltra visszatekintő fajta, amely egy ma már nem létező népcsoport, a huculok mindenes használati lova volt. Szülőhazája a Kárpátok vidéke, így Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Románia egyaránt magáénak tekinti ezt a nagyszerű kislófajtát, amely évszázadokon át háborítatlanul élt a magas hegyi legelőkön. A nehéz körülmények – 2-3000 méter tengerszint feletti magasság, kopár legelők, nehéz terep, zord időjárás kemény telekkel és forró nyarakkal – rendkívül ellenállóvá tették a fajtát, amely küllemében igen erősen emlékeztet ma is ősére, a przewalski lóra. A legtöbb ma létező hucul is az ősi egérfakó színt mutatja, gyakoriak a primitív ősökre utaló jelek, vagyis a szíjalt hát, a zebracsíkos lábak, a vállcsík, de a modern tenyésztéssel egyre több pej, sötétpej egyed is felbukkan a fajtában. A tenyésztők nem kedvelik a túl sok jeggyel rendelkező egyedeket és igyekeznek is azokat kiszűrni, de egyes országokban még a tarka szín is elfogadott a fajtában.
A hucul küllemében és belső tulajdonságaiban is a primitív fajták minden jellemzőjét magán viseli, de mindezek mellett arányos, jó felépítésű ló benyomását kelti. Mivel tenyésztői mindig ügyeltek a kiváló tulajdonságok megőrzésére, a hucul ma is éppolyan sokoldalúan használható, fogatban és nyereg alatt egyaránt remekül dolgozó, a gyerekek lovagoltatására és a felnőttek szabadidőpartnereként egyformán nagyszerű kisló maradt, mint amilyen tudatos és regisztrált tenyésztésének kezdete, vagyis a XIX. század előtt volt.

Izlandi

Az izlandi pónik története ezeréves múltra tekint vissza. A szigetet a 9.-10. században benépesítő telepesek magukkal hozták különböző – elsősorban póniszerű – lovaikat is, majd 930-tól kezdődően megtiltották további lovak behozatalát a szigetre. Ettől kezdve tehát csak az itteni állomány szaporodhatott tovább, és elterjedésüket még az 1780-as években lezajlott, és közel 25 000 póni életét is követelő nagy vulkánkitörés sem tudta megállítani. A sziget rendkívül szűkös tápláléklehetőségei egy igen szívós és ellenálló fajtát eredményeztek, amely kiváló lépésbiztonsággal közlekedik a sziklás, nehezen járható terepeken is.
Eredetileg főként málhás célokra, illetve hátaslóként használták, mára pedig Európa-szerte közkedvelt szabadidőló lett, amely rendkívüli népszerűségét elsősorban jellegzetes tölt jármódjának köszönheti. A tölt a lépéssel azonos lábsorrendű, de annál jóval gyorsabb mozgás, melyben a ló “kikapcsolja” hátizmait, így még a vágtával azonos sebességű töltben sem “rázza” a hátán ülő lovast, a lovas úgy érzi, mintha a ló “siklana”, “úszna” alatta. Hazájában és Nyugat-Európában is számtalan töltversenyt rendeznek az izlandi pónik számára.
Mivel az izlandi pónik évszázadokon át hozzászoktak az igen szűkös takarmányozáshoz, túl bőséges takarmányozás mellett könnyen elhízhatnak. Szinte igánylik a télen-nyáron szabadban való tartást, és megelégszenek a legelő adta takarmánnyal vagy széna etetésével, abrakot nemigen kell adni nekik.

Welsh “C” és welsh cob

A welsh pónik négy változata közül a legnagyobbak, marmagaságuk 135-140 cm körüli, így a felnőttek szabadidőlovaglásának remek partnerei lehetnek. A “C” változat, vagyis a cob típusú welsh póni valamivel könnyebb felépítésű, mint a “D” változat, azaz a welsh cob. Fogatban és nyereg alatt egyaránt remekül dolgoznak, sokoldalú és megbízható mindenes lovak. Nemcsak Angliában, hanem Európa számos országában és a tengerentúlon is sok híve akad a fajta e két változatának is, melyek küllemükben éppolyan elegáns és a mai “sportlócentrikus” ízlésnek megfelelő képet mutatnak, mint kisebb változataik, azaz a welsh “A” és a welsh “B” pónik.

Fajtanévjegy

Falabella
Méret: 50-85 cm
Szín: bármely szín, minél különlegesebb, annál drágább
Ár és elérhetőség: a legdrágább lovak közé tartozik, ára vetekszik egy jó sportlóéval. Nálunk nem túl gyakori, nyugat-Európában akad belőle néhány példány.
Küllem és mozgás: Nem póni, hanem törpeló, arányaiban egy melegvérű lóra emlékeztet
Használat: “Ékszerdoboz”, nem pedig használati ló
Tartás: A tartással és a takarmányozással szemben igényes

Shetland póni
Méret: 87-107 cm
Szín: bármely szín, leggyakrabban jegytelen fekete, de lehet akár tarka is
Ár és elérhetőség: Elérhető ár, mivel viszonylag nagy a kínálat belőle, de a jó pedigrét itt is meg kell fizetni
Küllem és mozgás: Zömök testalkat, rövid lábak és vaskos test, hidegvérűre emlékeztető arányok és izmoltság
Használat: Jóindulatú, kezes és szívesen dolgozik. Akár kisgyermekeknek hátaslóként, akár málhásállatként, akár apró kocsiba fogva használható
Tartás: Igénytelen, a legzordabb időjárást is remekül tűri a szabadban, a takarmányra sem igényes, sőt, ha “túl jól” tartják, könnyen elhízik

Welsh mountain póni
Méret: legfeljebb 122 cm
Szín: minden szín, kivéve a tarkát
Ár és elérhetőség: Welsh pónik viszonylag nagy létszámban találhatók szerte Európában, de inkább a B, mint az A változatot tenyésztik sokan. Elérhető ár, de ezt a tulajdonságok nagyban befolyásolják
Küllem és mozgás: Elegáns küllem, nemes megjelenés, jó (bár néha kicsit akciós) mozgás
Használat: Kiváló hátaspóni a kisebb gyerekek számára
Tartás: A tartással szemben igénytelen, jól bírja a keményebb hidegeket is

Welsh riding póni
Méret: 123-137 cm
Szín: minden szín, a tarkát kivéve. gyakoriak a szürkék közöttük.
Ár és elérhetőség: A legnépszerűbb pónifajta, Európában és a tengerentúlon egyaránt nagy számban tenyésztik. Mivel sok van belőlük, viszonylag olcsók, elsősorban a jó pedigrével nem rendelkező, illetve a keverék egyedek.
Küllem és mozgás: A legelegánsabb pónifajta a világon, kiváló mozgással.
Használat: Remek hátas- és fogatos póni, főleg a 10-12 éves korosztály számára.
Tartás: A szabadban is tartható, ellenálló és igénytelen

Exmoor póni
Méret: 120-125 cm
Szín: jegytelen pej, világosabb pofarésszel
Ár és elérhetőség: Igen kevés él már csak belőlük, szülőhazáján kívül szinte nem is található meg. Épp ezért igen drága.
Küllem és mozgás: Méretéhez képest jó mozgású, küllemében az ősi típusra hasonlít
Használat: Gyerekek ideális hátaslova
Tartás: A legzordabb körülmények között is megél, a takarmányozással szemben is rendkívül igénytelen

Dartmoor póni
Méret: 115-125 cm
Szín: minden szín megengedett, kivéve a tarkát
Ár és elérhetőség: Európában és a tengerentúlon is egyre kedveltebb sport- és szabadidős póni a gyerekek számára
Küllem és mozgás: Tömzsi, erős, széles, mindemellett igen jó mozgású, jó érzést ad a lovasnak.
Használat: Főleg nyereg alatt használják, jó ugróló is, de fogatban is gyakran dolgoztatják.
Tartás: nagyszerűen bírja a szabadban való tartást bármilyen időjárási viszonyok közepette is.

Fell és dales póni
Méret: 142-147 cm
Szín: fekete, sötétpej, általában jegytelen
Ár és elérhetőség: Nem tartozik az olcsón beszerezhető pónik közé, mivel Anglián kívül viszonylag kevés van belőlük
Küllem és mozgás: A fríz lóra hasonlítanak, dús sörény és farok, hosszú bokaszőrök jellemzik. Jó mozgású.
Használat: Mindenes munkaló de kiváló sportpóni is
Tartás: Jól bírja a szabadban tartást, hosszú szőre sem igényel különleges ápolást

Camargue
Méret: 135-145 cm
Szín: Kizárólag szürke színű, de születésükkor a csikók természetesen még sötét színűek.
Ár és elérhetőség: Viszonylag kis létszámú fajta, így nem éppen olcsó, de Európa más országaiban is fellelhető néhány példánya.
Küllem és mozgás: Zömök felépítés, durva fej, rövid nyak, meredek lapocka és csapott far jellemzi. Ügetése igen kényelmetlen, lépésben és vágtában lovagolják.
Használat: eredetileg a marhapásztorok terelőlova volt, többségük ma is ezt a munkát végzi, illetve mások a turizmust szolgálják.

Connemara
Méret: 32-145 cm
Szín: Bármely szín, kivéve a tarkát. Leggyakoribb a szürke, de lehet fakó, sárga, pej is.
Ár és elérhetőség: Hazájában igen népszerű és elérhető árú, Európa más országaiban is jó néhány egyede megtalálható. Sok helyütt nem külön fajtaként, hanem mint sportpónit törzskönyvezik.
Küllem és mozgás: Elegáns, tetszetős küllem és jó mozgás jellemzi. Ugróképessége is elég jó, a póniversenyeken díjlovaglásban és az ugrószámokban egyaránt jól teljesít.
Használat: Hajdan az ír parasztok mindenes munkalova volt, később hátas és fogatos célra nemesítették, ma sokoldalú hobbi- és sportpóni.

Fjord
Méret: 140-145 cm
Szín: Fakó, világosabb pofarésszel, fekete-fehér mintázatú sörénnyel. jellemző a szíjalt hát, a vállcsík és a zebroid lábvégek.
Ár és elérhetőség: Európa-szerte elterjedt, így viszonylag könnyen beszerezhető, de a jó pedigrét meg kell fizetni.
Küllem és mozgás: Összetéveszthetetlen “vadló”-küllem. Erős testfelépítésű, de mozgása így is elég jó ahhoz, hogy kellemes hátasló legyen.
Használat: A nehezebb mezőgazdasági munkáktól a hátas célokig bármire használható.

Haflingi
Méret: 138-148 cm
Szín: Kizárólag sárga, fehér illetve “szőke” sörénnyel és farokkal.
Ár és elérhetőség: Európa minden részén elterjedt, de a legkiválóbb példányokat eredeti szülőhelyéről, Ausztriából érdemes leginkább beszerezni.
Küllem és mozgás: Igen tetszetős, mutatós lovak, jó mozgással mindhárom jármódban.
Használat: Univerzális szabadidőló, fogatban és nyereg alatt is készségesen dolgozik, kezdők és gyakorlottabb lovasok számára egyaránt megfelelő társ.

Highland
Méret: 137-147 cm
Szín: Leggyakrabban fakó, ezen belül is az ősi egérfakó szín, de bármely szín elfogadott, kivéve a tarkát. A fakón kívül a szürke egyedek a leggyakoribbak.
Ár és elérhetőség: Hazájában igen kedvelt fajta, de Európában is egyre többen tartják és tenyésztik, pl. németországi állománya is 500 körülire tehető. Nem tartozik a legolcsóbb fajták közé.
Küllem és mozgás: Erős, hidegvérű jellegű megjelenés, ennek ellenére elég jó mozgás jellemzi. Lábai bokaszőrrel fedettek.
Használat: Eredetileg főképp málhásló illetve a favágók munkalova volt. Ma mindenes szabadidőló, fogatban és nyereg alatt is remekül dolgozik. Díjugratásban, távlovaglásban, póni fogatversenyeken és lovaspólóra is használják. Nyugodtsága miatt kiváló terápiás ló is.

Hucul
Méret: 132-144 cm
Szín: az ősi színek, az egérfakó, a gesztenyepej, a sötétpej és a nyári fekete a leggyakoribb. A tenyésztők igyekeznek kiszűrni a túl sok jeggyel rendelkező egyedeket. Egyedül Lengyelországban fogadják el a tarkát is a színek között.
Ár és elérhetőség: Az Osztrák-Magyar-monarchia utódállamaiban ma is tenyésztik, legnagyobb számban Lengyelországban, Romániában, Szlovákiában illetve Magyarországon találhatók meg. Nagyszerű tulajdonságaihoz és a tartással szembeni igénytelenségéhez képest viszonylag alacsony áron is hozzá lehet jutni. Egyre kedveltebb lesz Nyugat-Európában is a hobbilovasok körében.
Küllem és mozgás: Küllemében erősen emlékeztet a primitív “őslovakra”, de nem kelti durva ló benyomását és nem is mondható aránytalannak. Rendkívül izmos, mozgása ügetésben kissé aprózó, de vágtában aránylag térölelő, és meglepően jól ugrik is.
Használat: Eredetileg mindenes munkaló majd a katonaság málháslova volt. Ma akár mezőgazdasági munkában, akár az áruszállításban, akár univerzális szabadidőlóként megállja a helyét. Nemcsak gyerekek lovagoltatására alkalmas, a felnőttek is nyugodtan ráülhetnek, vagy épp a pónifogatoknak rendezett versenyeken indulhatnak vele.

Izlandi
Méret: 125-140 cm
Szín: Bármely szín megengedett, leggyakrabban sárga illetve pej, de fekete, fakó, szürke, tarka egyaránt lehet.
Ár és elérhetőség: Szülőhazájában ma közel 50 000 izlandi póni él, de Nyugat-Európában is egyre kedveltebb, viszonylag könnyen beszerezhető fajta.
Küllem és mozgás: Viszonylag nehéz fej, aránylag hosszú és igen erős nyak, kissé hosszú hát, rövid lábak jellemzik. A három alapjármódon kívül képes a poroszkára és a töltre is.
Eredetileg málhahordásra és hátaslóként használták. Kiváló lépésbiztonságú a legnehezebb terepeken is. Ma kedvelt szabadidőló, tulajdonosai legtöbbször a tölt képességet használják ki, és ebben a jármódban komoly versenyeket, sőt világbajnokságot is rendeznek az izlandi pónik számára.

Welsh “C” és welsh cob
Méret: 135-140 cm
Szín: Minden szín megengedett, kivéve a tarkát.
Ár és elérhetőség: Az “A” és a “B” változatnál valamivel ritkábbak, így általában drágábbak is, de Európa-szerte nem tartoznak a túl ritka kislófajták közé.
Küllem és mozgás: Elegáns, sport-típusú megjelenés és remek mozgás jellemzi. Fogatban és nyereg alatt is felveszi a versenyt szinte bármelyik melegvérű fajtával, és – főként a “C” változat – jó ugróképességgel is rendelkezik.
Használat: Hátaslóként akár díjlovaglásban, akár díjugratásban, és persze szabadidőlóként is nagyszerűek, de fogatos munkára is remekül használhatók.

 

A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2001.novemberi-decemberi számában.
Fordította: Bíró Ágnes és Matsch Evelin

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

Hozzászólások