Kezdőlap Blog Oldal 363

Red Bull – az ügetőn is szárnyakat ad

A sártenger több lónak is problémát okozott, de nagyrészt sikerült leküzdeni ezt az akadályt a Kincsem Park szombati ügetőnapján. Így tett Red Bull is, aki a Betolakodó Díjban szárnyra kapott, de Prudy-t sem zavarta a csúszós talaj, és favorithoz méltón nyerte meg a Tolnay László Emlékversenyt.

Favorithoz méltó győzelemmel nyert Prudy és Vito Sadl a hosszútávú Tolnay László Emlékversenyben, Philadelphia Márton Lajossal, valamint Őrangyal Csordás Emillel szerezték meg a dobogó fennmaradó két fokát.

Összefoglaló a 2016. február 13-i ügetőfutamokról:

1. futam – Bonviván Hendikep:

Mistral, Silver Lady, Repeta, Ileda Bi és Kazein sorrendben ügettek a lovak szinte az egész verseny alatt. Mire a tribün előtti egyenesbe értek, összerázódott a mezőny és szinte teljesen eltűntek a hátrányok. Az utolsó kanyarban Silver Lady felügetett Mistral mellé és Kazein is csatlakozott Repetához. Egyedül Ileda Bi kezdett lemaradni. Repeta a befutó elején hibázott pár lépést. Silver Lady könnyen nyerte a futamot, Mistral megőrizte a második helyet, Repeta és Kazein volt a további sorrend.

Vizsgálat után a versenyintézőség Repetát galoppozás miatt diszkvalifikálta, így a sorrend módosult.

Befutási sorrend: Silver Lady (2) – Mistral (1) – Kazein (5)
Győztes idő: 24,3

Öttusázó (6) a Versenyintézőség rendelkezésére nem indult

Silver Lady-nek még a sártenger sem jelentett akadályt a győzelemhez.

2. futam – Varázs Díj:

Többen is hibáztak a startnál, Uptown Boy M és Trónörökös kiesett a versenyből, míg Uppsala M versenyben maradt. Tarantino és Tomika kettőse ment el vezetni, majd Timur és Tommy Lee következtek. A túlsó oldalra fordulva Timur is hibázott és kiesett a versenyből. Tarantino egyedül maradt az élen, mögötte Tommy Lee és Tomika fej-fej mellett ügettek, Uppsala M pedig messze leszakadva zárta a sort. Tarantino-t Tommy Lee támadta még az utolsó 50 méteren is, de megverni nem tudta, Tomika lett a harmadik.

Befutási sorrend: Tarantino (8) – Tommy Lee (6) – Tomika (7)
Győztes idő: 25,3
Lejelentették: (2) Tiny Angel-t

3. futam – Betolakodó Díj:

Kentucky Girl, Red Bull, Riviéra Dream, Rise N Shine, Szilvás és Rustik Rozi sorrend alakult ki a start után. Az első egyenesben Rustik Rozi vállalta fel a második pozíciót és feljebb zárkózott. A túlsó oldalon Szilvás indult el és felment negyediknek, Rustik Rozi pedig visszacsúszott a mezőny végére. A befutóban Red Bull könnyedén megelőzte Kentucky Girl-t és magabiztosan nyerte a futamot, Rise N Shine ügetett fel másodiknak, majd Kentucky Girl és Szilvás volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Red Bull (3) – Rise N Shine (6) – Kentucky Girl (1)
Győztes idő: 24,6

Red Bull a befutóban szárnyra kapott.

4. futam – Deer Dust Hendikep:

A repülőstartos indítást követően Alegria Dream, Rangos Meteor, Redwood Vita, Szökevény, Sámuel és Süni sorrend alakult ki. Alegria Dream folyamatosan növelte előnyét és nagyon könnyen, start-cél győzelemmel nyerte meg a futamot. Rangos Meteor-t ugyan erősen támadta a befutóban Redwood Vita, megverni nem tudta.

Befutási sorrend: Alegria Dream (6) – Rangos Meteor (5) – Redwood Vita (4)
Győztes idő: 20,6

5. futam – Tolnay László Emlékverseny:

Másodszorra sikerült az indítás. Philadelphia és Prudy vették a legjobb startot, de Lali Király is hihetetlenül gyorsan indított és a kanyarra érve mindenki mellett elügetett, így átvéve a vezetést. Lali Király mögött Prudy, Philadelphia, Őrangyal és Milli Nevi volt a sorrend. Mire Milli Nevinek sikerült utolérnie a többieket, azok gyorsítottak és távolodtak tőle. Prudy felment Lali Király mellé, Őrangyal pedig Philadelphia mellé. Prudy a befutóban távolodott Philadelphiától és megnyerte a futamot, Philadelphia, Őrangyal, Lali Király és Milli Nevi volt a további sorrend.

Befutási sorrend: Prudy (2) – Philadelphia (3) – Őrangyal (4)
Győztes idő: 21,4

Prudy a befutóban rákapcsolt és megnyerte a nap főfutamát.

6. futam – Amatőrverseny Hendikep:

Shark WF-nek sikerült legjobban a repülőstartos indítás, de Carpe Diem és Reménység is jól indult. Utóbbi felügetett a vezető ló mellé, Carpe Diem mögött pedig Noble Rose és Nemzetesúr párosa ügetett, valamint Raffaella SM volt még közel. Utrillo d’Amour-t diszkvalifikálták. A túlsó oldalon összetömörödött a mezőny. Shark WF-et négyen, öten is támadták a befutóban. Noble Rose volt rá a legveszélyesebb, de nem tudta megelőzni, Reménység végzett a harmadik helyen.

Befutási sorrend: Shark WF (1) – Noble Rose (2) – Reménység (4)
Győztes idő: 22,4

7. futam – Cinema Díj:

Sunny hibázgatott még a repülőstart előtt, de az indítás pillanatában már ügetett. Suzy a start után hibázott, Támogató pedig az első kanyarban, őt diszkvalifikálták is. Spartacus, Tarita Teriipia AT, Rivális-A, Sumi, Tündérrózsa és Sunny volt a sorrend. Sunny a túlsó oldalon megkezdte a zárkózást és felment Sumi mellé a negyedik, ötödik hely környékére. Tarita Teriipia AT a befutóban folyamatosan támadta a hűségesen védekező Spartacust, aki megnyerte a futamot. Tarita Teriipia AT és Rivális-A szerezték meg a helyezéseket.

Befutási sorrend: Spartacus (8) – Tarita Teriipia AT (6) – Rivális-A (5)
Lejelentették: (2) Sholty Viktort

8. futam – Uriember Hendikep:

Miklós rögtön a repülőstart után hibázott, így kiesett a versenyből. Jonatán ment el vezetni, mögötte Kincses, Lucky Boy és Medália ügettek, a mezőny végén O-Livia volt. A túlsó oldalon Kincses és Medália fáradni látszottak, Knock és Nyári Zápor viszont feljebb zárkóztak. Jonatán a befutóban tudott még gyorsítani, ezzel eltávolodott Lucky Boy-tól és könnyen nyerte a futamot, a harmadik helyet Knock szerezte meg végül.

Befutási sorrend: Jonatán (6) – Lucky Boy (5) – Knock (2)
Győztes idő: 22,7
Lejelentették: (4) Nebraskát és (7) Pipacsost

A következő ügető versenynap:

2016. február 20-án lesz a Kincsem Parkban, amikor az év első kiemelt versenyét futják, a Sennyey Géza Emlékversenyt.

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. február 20-án szombaton 14:00 órai kezdettel, aznapi kiemelt verseny: Sennyey Géza Emlékverseny
  • A belépés ingyenes
A versenyekről közvetít a 

2016.02.15.
Forrás: kincsempark.hu,
Fotók: Major Zsolt

Szív küldi lovas szívnek – Valentin napra

Bár tudjuk, hogy az év többi napján is kifejezed érzelmeidet szeretteid felé, a segítségünkkel most rátehetsz erre egy lapáttal. Szemezgess lovas képeslapjaink közül, töltsd le őket, üzeneteddel tedd egyedivé, majd küldd el lovas kedvesednek, hogy tudja, számíthat rád LÓban, LÓsszban.

A Valentin-nap arról szól, hogy akit szeretsz, ezen a napon különösen szeretettnek érezze magát. Mivel tudjuk, hogy minden lovas különleges, segítünk, hogy egyedi aprósággal is kifejezhesd szeretetedet.

Szív küldi használati útmutató:

  • Töltsd le a neked szimpatikus képeslapot
  • Ezután nyisd meg
  • Majd a kipontozott területre írd be:
    • a Te nevedet, valamint kedvesed nevét
    • vagy egyéb üzenetet, amit kedvesednek szánsz

Ezután mentsd el a kész, egyedi képeslapot, majd nyomtasd ki, vagy küldd tovább egyenesen párodnak, hogy bearanyozhassátok a Valentin-napot – természetesen lovakkal!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

Kattints a képre a letöltéshez!

BoLÓdog Valentin-napot!

 

2016.02.12. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.02.14.
Grafika: Maksa Eszter, Lovasok.hu

Flottabővítés a Horse Trans Cargonál: új lószállító kamion

A Horse Trans Cargo az elmúlt években dinamikus fejlődéssel vált Európa egyik legjelentősebb lószállító vállalkozásává. Az idei évet is flottabővítéssel indítják: április végére készül el a 10 ló befogadására alkalmas új lószállító felépítmény.

A Horse Trans Cargo vezérelve továbbra is a folyamatos tökéletesítés, bővítés. A 2016-os évet is ennek fényében indították: február első hetében szállították a hollandiai Raalte városába  legújabb MAN TGX kamionukat, hogy ott a Roelofsen felépítmény gyártó cég elkészítsen rá egy 10 ló befogadására alkalmas speciális felépítményt.

A 2016. április végére elkészülő kamion immár a hetedik nagy lószállíója lesz flottánknak. A Horse Trans Cargo a kamionjain kívül egy 7 lovas pótkocsival, egy 2 lovas teherautóval és 3 utánfutóval áll az ügyfelek rendelkezésére. A Horse Trans Cargo csapata mindig igyekszik ügyfeleik megbízásait a legjobb tudásuk szerint teljesíteni: a rájuk bízott lovakat minnél gyorsban és minnél nagyobb biztonságban úticéljukhoz eljuttatni.

Elérhetőségek:
Horse Trans Cargo Kft.
4287 Vámospércs, Móricz Zs. u. 29.
Telefon: +36 20 935-7375
Fax/üzenet: +36 52 211-005
www.horsetrans.hu 
E-mail: info@horsetrans.hu

2016.02.12.
Berecz Enikő, Horse Trans Cargo

A lovad olvas az arcodról

A brit kutatók nem pihennek és ismét olyasmit bizonyítottak, amit a lovasok már időtlen idők óta tudnak, mégpedig azt, hogy a lovak felismerik az emberi arckifejezéseket.

Felismerik az érzelmeket tükröző emberi arckifejezéseket a lovak, adták hírül egy tekintélyes szaklapban brit kutatók. A Sussexi Egyetem munkatársai nagy méretű fotókon férfiak arckifejezését mutatták 28 lónak, és azt tapasztalták, hogy az állatok negatívan reagáltak a mérges arckifejezésekre – írja a BBC online kiadása.

Az eredményeiket a Biology Letters című szaklapban bemutató kutatók szerint a háziasítással a lovak képessé válhattak arra, hogy értelmezzék az emberi viselkedést és alkalmazkodjanak hozzá.

“Az egyikünk mutatta a fotót, a másik fogta a lovat. Az állatok a bal szemükkel nézték meg a mérges arcot” – mondta el Amy Smith kutató. “Az emlősök agya úgy működik, hogy a bal szemből jövő ingereket az agy jobb fele dolgozza fel. A jobb agyfélteke a negatív ingerek feldolgozására specializálódott.” – magyarázta Smith.

A tudósok pulzusmérőket is felszereltek a lovakra, amelyek megmutatták, hogy a mérges arckifejezések jelentősen fokozták a szívverésüket. Hasonló eredmények születtek nemrégiben családban élő kutyák vizsgálatakor is.

2016.02.11. Forrás: MTI
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Szembenézett a rákkal és lovagolt tovább

Te mit éreznél, ha kiderülne, hogy halálos kór lappang benned? A mindössze 19 éves díjugratónak, Makovnik Timinek a nyirokmirigy-rákkal és kemoterápiás kezelésekkel kellett szembenéznie. Amikor kiderült, hogy beteg, egyetlen kérése volt: hogy ne kelljen abbahagynia a lovaglást. Ami ezután történt, mindannyiunk számára példaértékű.

De meséljen betegségéről és gyógyulásáról ő maga:

“Rengeteg ideje terveztem ezt a posztot megcsinálni, leírni az érzéseimet ezzel kapcsolatban… Eddig a pillanatig nem igazán tudtam hogyan is kezdjek bele, annyi minden mondanivalóm van.

2015 tavaszán észleltem egy csomót a nyakamnál. Nem vettük figyelembe a családommal sokáig, mondván, hogy csak meghúztam magam lovaglás közben majd elmúlik. Hát nem múlt el. Majd nagynehezen rávettek, hogy menjek el a háziorvosomhoz legalább, nézessem meg. Engem is érdekelt már, hogy mi ez a csomó, így elmentem. Megvizsgált, és egy másik csomót vett észre a hónaljamban. Megijedtem, az orvosom továbbküldött mellkasröntgenre.

Elmentem, majd már ott állok az orvosokkal szemben, akik szánakozva néznek rám és rengeteg kérdést tesznek fel nekem. Egyszerűen nem fogtam fel mi történik velem. Rögtön átküldtek a tüdőgondozóba.

Sírtam, mert tudtam nagy baj van,

mindenki próbált nyugtatni, hogy ne gondoljak egyből a legrosszabra. Bementem az ottani főorvoshoz, megnyitotta a a képet és sokkot kaptam. Teljesen foltos volt a röntgenképem.

Innentől kezdve nem volt megállás; CT, majd biopszia, rengeteg beszélgetés orvosokkal. Megállapították: 4. stádiumban lévő Hodgin-limfóma, rosszindulatú daganat tünetek nélkül.

Kemoterápia azonnal.

Júniusban megkezdődtek a terápiáim. A teljes gyógyulást tűztem ki célnak. A terápia előtt megkérdeztem az orvosom, hogy mi lesz a lovaglással, ez az életem, nem bírok ki fél évet nélküle. A következőket mondta: megpróbálhatom, de nem hiszi, hogy bírni fogom, le fogok gyengülni.

Fél éven keresztül kaptam kemoterápiát kéthetente hétfőnként.

Az első két nap mindig szörnyen viseltem, teljesen legyengített, hánytam tőle, de az azt követő másfél hetet a lovardában töltöttem és lovagoltam, dolgoztam, versenyeztem,

de ami a legfontosabb, tiszta szívemből tudtam mosolyogni. Nem hagytam el magam, mindig maximalista voltam, a legjobbat akartam kihozni ebből is.

Ezzel a poszttal nem az önsajnáltatás a célom, csak el kellett mesélnem a történetem, hogy megismerjétek a poszt valódi mondanivalóját.

Én már tudom, hogy mennyire jó valóban pozitívan élni.

Mennyire jó elmondani a családomnak, hogy hálás vagyok nekik mindenért. Mindennek a jó oldalát nézem azóta. És sokkal boldogabban élek. Mindenből a legjobbat kell tudni kihozni, javítani a hibáinkon és a jelenre koncentrálni. Remélem, egyszer mindenki rálép erre az útra, és rájön, mennyivel könnyebb így élni.

Szeressétek önmagatokat, és küzdjetek erősen a kitűzött céljaitokért.

Mindenkinek egy élet adatik, éljétek teljesen, boldogan, elfogadóan. Ne hagyjátok, hogy a negatív energiák beszipolyozzanak benneteket.

Nekem november 23-án véget értek a kezeléseim, az eredményeim negatívak eddig. Fejben döntöttem el valamit, aminek az eredménye eddig kiváló.

Hétfőn kezelést kaptam, csütörtökön második lettem az Országos Bajnokságra minősítő versenyen

A kép rövid története: minősülnöm kellett az országos bajnokságra, hétfőn azonban kezelést kaptam. Az edzőm telefonált nekünk, hogy csütörtökön verseny ha szeretnék részt venni az OB-n.

Kedden már intéztem a lószállítót, szerdán edzésem volt majd csütörtökön utaztunk le Kecskemétre a versenyre! Azon a versenyen második helyezést sikerült elérnem amire nagyon büszke voltam. Kitartással értem el.

És hogy mire kellett odafigyelnem az edzések során? Arra, hogy ha már nem bírom, akkor pihenjek, sapkát hordtam napközben a nap miatt, és sokat kellett innom. Az akkori csapatomat pedig megkértem, hogy kezeljenek ugyanúgy, mint a betegségem előtt. Nem akartam hogy sajnáljanak, ezek mellett persze támogattak mindenben, csodálatosak voltak.

Köszönöm mindenkinek, aki segített nekem ezt a kemény időszakot végigcsinálni. Rengeteget tanultam tőletek, legfőképp a feltételek nélküli szeretetet. Hálás vagyok Nektek.

Rengeteg erőre és bátorságra volt szükségem ezt megosztani veletek.

Remélem, tudok segíteni ezzel a történettel másoknak, akik hasonló cipőben járnak.”

2016.02.11. Írta: Makovnik Timi
Frissítve: 2022.07.25.
Fotók: Makovnik Timi, Canva

Lótartó fizess – avagy itt a lóadó

Egy Pest megyei falu egészen különös módon akar leszámolni a lótartókkal. Mivel 2012 októbere óta az önkormányzatok nem köthetik engedélyhez és nem korlátozhatják a haszonállatok tartását, így Pilisjászfalu évi 150.000 Ft-os lóadót vetett ki minden belterületen tartott lóra és pónira.

Bő három éve cikkezett a magyar sajtó egy német városkáról, amely úgy döntött, hogy adót vet ki a lovak után. Akkor azzal vicceltek idehaza, hogy csak a hazai politikusok meg ne tudják, mert még a végén idehaza is bevezetik a lóadót. Az egykori tréfából most valóság lett, Pilisjászfaluban mindenképp.

A Budapest határától 20 kilométerre, Pest és Komárom-Esztergom megye peremén fekvő település képviselőtestülete 2015 novemberének végén határozta el, hogy megadóztatja a lótulajdonosokat, akiket a napokban értesítettek arról, hogy itt az ideje az adóbevallásnak, március közepéig pedig a pénzt is utalniuk kell.

A lóadó összege pedig évi 150 ezer forint minden egyes belterületen tartott lóra és pónira.

Az adót azért vezetik be csakis a belterületen tartott lovak után, magyarázta a HVG.hu-nak Bányai József polgármester, mert

a lótulajdonosokkal akarják megfizettetni azt a költséget, amelyet a lovak okoznak a településnek.

Az úton elpottyantott lócitromokat és a vízelvezető árkokat az önkormányzat takaríttatja, de például más gond is van a lótartással: a lakosok egy része bejelentést tesz, az ügyeknél meg csak gyűlik az irathalom, a polgármesteri hivatal dolgozóitól ez is pluszidőt kíván meg. Ezért döntöttek úgy, hogy ne minden lakos viselje a többletköltségek terhét, hanem azok, akik azt okozzák: az udvarokban tartott lovak, illetve a tulajdonosaik.

A polgármester azt mondja, 3-10 olyan lótartó lehet, akik belterületen tartják a lovaikat, pontosabb számot nem volt hajlandó elárulni. Egyéni élethelyzetek, jövedelmi körülmények alapján van lehetőség az adó mérséklését, esetleg törlését kérni, és arra is van mód, hogy külterületen tartsa a gazda a lovakat, akkor teljesen mentesül az adó alól, magyarázta a polgármester.

Meg vagyok lepve” – mondta a HVG.hu-nak Budai Gyula volt elszámoltatási kormánybiztos, akiről köztudott, hogy szívügye a lovaglás, a lovaskultúra fejlesztése, az általános iskolai lovaskultúra oktatás bevezetése. A politikus többször is kiállt a lovas érdekek mellett, ráadásul maga is lótartó. Mindezzel együtt azonban inkább tartózkodott az eset minősítésétől, mindenesetre “anomáliának” nevezte a jelenséget, amit mint mondta “jelezni fogok a lovasszövetségnek“.

Nem sok belterületi lótartó él a faluban, pónija is csupán a 16 éves Szigethy Emmának van. Az ifjú díjugrató megyei bajnok kétségbeesett levéllel fordult a nyilvánossághoz:

„2012-től lehetőségünk nyílt a házunknál tartani a lovaimat. Ezzel az országos tendenciával szemben a helyi polgármesteri hivatal Pilisjászfalun elsőként – élve azzal a jogával, hogy települési adó címén 2016-tól bármit megadóztasson – kivetett ránk 150.000 Ft adót lovanként.

Díjugrató versenyző vagyok, a költségek miatt a bértartást nem engedhetjük meg magunknak, így ez az egyébként is irreális összeg ellehetetleníti a 3 lovam itthon tartását (450.000 Ft/év).

A faluban mi vagyunk egyedül, akik belterületen lovat tartanak, sőt, úgy tudjuk, az egész országban csak minket sújt és ezzel diszkriminál ez a teher.

Gondoljunk bele, mi történik, ha a többi település követi ezt a példát. Mennyi állat kerülhet így vágóhídra, mert ellehetetlenítik a lótartást?!”

 

„Az első lovamat, Tüzest a vágóhídról mentettem ki, telivér, és ingyen kaptam” – mesélte a NOL.hu-nak a 9. osztályos lovas.

„A pónit 55 ezer forintért vettük, 150 ezer forint lesz rá az adó évente. Ki tudja ezt kifizetni?”

A család hat éve költözött Pilisjászfalura, olyan részre, amelynek többnyire városból kiköltözött lakói nem feltétlenül rajongnak a tipikus falusi környezetért.

Forrás: HVG.hu, NOL.hu
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Magyar lovakkal nyert a holland hajtó

A holland Ijsbrand Chardon magyar lovakkal nyerte a négyesfogathajtók 2015-2016-os Világkupa versenysorozatát.

Photo: FEI/Eric Knoll

A franciaországi Bordeaux-ban véget ért a négyesfogathajtók 15. Fedeles Világkupa-versenysorozata, melynek döntőjében a holland Ijsbrand Chardon legyőzte a hatszoros Világkupa-győztes ausztrál Boyd Exellt.

A bemelegítő versenyből a hibátlan pályát hajtó címvédő Boyd Exell, a nála gyorsabb, de egy verőhibát vétő Ijsbrand Chardon, és a bemelegítő versenyt verőhiba nélkül nyerő Koos de Ronde jutott a második fordulóba.

A döntőben elsőként Koos de Ronde hajtott a pályára, aki két verőhibát vétett, így elúsztak győzelmi esélyei.

Ijsbrand Chardon óriási tempóban, hibátlanul száguldott végig a pályán. Hátsó segédhajtója az utolsó kapunál egy pillanatra elvesztette az egyensúlyát és majdnem leesett – ez Chardon győzelmébe került volna -, de végül sikerült megkapaszkodnia.

Chardon bravúros szereplésével óriási nyomás nehezedett az utolsóként pályára hajtó Exell Boydra, aki kockáztatott, és végül két verőhibával zárta a pályát.

Így Ijsbrand Chardon 2006 után most ismét megszerezte a győzelmet, ráadásul magyar lovakkal. Fogatában ugyanis a korábban Dobrovitz József által hajtott magyar lipicaiak szerepeltek, név szerint: Illem, Inci, Feles és Maestoso X 30 Mágus.

2016-os Világkupa-döntő eredményei:

  1.  IJsbrand Chardon (NED) 250,09
  2.  Boyd Exell (AUS) 254,73
  3.  Koos de Ronde (NED) 267,67
  4.  Jérôme Voutaz (SUI) 152,69
  5.  Michael Brauchle (GER) 167,48
  6.  Sébastien Mourier (FRA) 177,54
  7.  Georg von Stein (GER) 182,63

2016.02.10.
Forrás: fogathirek.hu, Fogathajtó Szakbizottság, FEI.org 

A lovadat is felismeri az új okosnyereg

Ha az okostévé, okostelefon és okosóra után még nem szédültél bele az intelligens kütyük világába, akkor hadd mutassuk be az okosnyerget, mely jobban figyeli lovad mozgását, mint a Nagy Testvér. Sőt, átverni sem lehet, öt nap után már messziről felismeri lovadat!

A francia fejlesztésű okosnyereg, a Blue Wing alkotói szerint új szintre emeli ló és lovas kapcsolatát. 

A okos ugrónyereg úgynevezett “Equisense” technológiát használ, melynek segítségével képes követni, hogy a ló melyik jármódban melyik kézen mennyi ideig dolgozott, valamint elemzi a ló mozgásának ritmusát és szimmetriáját is.

Érzékel, elemez és megjegyez

A mobil applikáció kielemzi és naplózza az értékeket, így a lovas teljes képet kap arról, hogy mikor milyen intenzív volt az edzés, hogyan és mennyi akadályt sikerült leküzdenie lovával. Jegyzi a vágtaugrások hosszát, és magát a pályát is, érzékeli, ha a ló túlságosan balra vagy jobbra sodródott. Sőt, az okosnyereg az ötödik edzés után már felismeri a lovadat!

A Blue Wing váza úgy lett kialakítva, hogy kövesse a ló hátának mozgását, annak ívét, így csökkentse a ló hátát érő ütéseket. Az University of California Davis tesztjei szerint ez az első nyereg, ami valóban egyértelmű előnyöket biztosít a lovaknak, ugyanis olyannyira jól illeszkedik, hogy képes csökkenteni a ló stressz-szintjét is.

Élvonalbeli lovasok használják 

A Voltaire Design 2010 óta foglalkozik nyeregkészítéssel, nyergeit élvonalbeli lovasok használják. Páldául Beezie Madden a Voltaire Design egyik nyergében nyerte meg a 2013-as Világkupa Döntőt, de az ismert német militarylovas, Dirk Schräde is a Voltaire Design egyik remekművében lovagolt a 2012-es londoni olimpián.

Csak ennyibe fog kerülni

Az új okosnyerget 2016 májusától vásárolhatod meg mindössze 6.900 amerikai dollárért, vagyis potom 2 millió forintért. De akár Te lehetsz annak a tíz vásárlónak az egyike, akik 15.000 dollárt fizetnek, cserében pedig egy életen át ellátják őket Blue Wing nyergekkel. Megéri, nem?

2016.02.09. Horváth Annamari
Frissítve: 2022.07.25.
Forrás: Horsetalk
Illusztráció: Canva

Legjobb női díjugratónk már gyűjti a díjakat

Hugyecz Mariann, díjugrató válogatottunk egyik tagja idei első nemzetközi versenyén a negyedik helyet szerezte meg a több mint ötven fős mezőnyben.

Felnőtt válogatottunk tagja, Hugyecz Mariann folytatja tavaly megkezdett sikersorozatát. idei első nemzetközi versenyén, a hollandiai Roosendaalban rendezett CSI** Nagydíjban hibátlanul teljesítette az alappályát és az összevetést is, így végül ötvenkét indulóból a negyedik helyen zárt.

Legjobb női lovasunk a tavalyi év legeredményesebb ugrólovát, a 11 éves pej Chacco-Boyt lovagolta, akivel nem titkolt célja a március végi göteburgi Világkupa döntőre való bejutás.

2016.02.09. Forrás: dijugratoszakag.hu
Frissítve: 2022.08.11.
Fotó: Hajdú Krisztina

A Lovasíjász a kitartó munkára tanít – nézőrekord!

Két hét alatt több mint hétezren látták A Lovasíjászt, Kaszás Géza szerint a film fogadtatása mindenhol nagyon kedvező volt. Kassai Lajos azt is elmondta, hogy ennek ellenére miért nem várható a lovasíjászok táborának jelentős gyarapodása.

Kaszás Géza szerint a film eddigi fogadtatása egyértelműen kedvező volt. A január 21-i premieren felállva ünnepelték a stábot, ezt követően pedig sok kisebb településen a közönség magától kezdte el a vetítés szervezését.

A színész-rendezőt Kassai Lajos kaposmérői birtokának hangulata, az ott folytatott életmód, a kemény munka és az organikus gazdálkodás ragadta meg, köztük az, hogy miként tudnak az “emberek és állatok teljes közösségben élni egymással”. “Példaértékűnek tartom, amit ott láttam, és ezt a példát szeretném felmutatni a világnak. Azt, hogy így is lehet élni: harmóniában a természettel, elkötelezetten egy ügyért és kőkeményen harcolva.” – hangsúlyozta Kaszás Géza, aki szerint A lovasíjász nem egy klasszikus értelemben vett dokumentumfilm.

A kaposmérői birtokon készült felvételek forgatáskor a stáb igyekezett teljesen alkalmazkodni az ott történő eseményekhez. Nem dolgoztak beállított vagy előre megrendezett jelenetekkel. Mint Kaszás Géza fogalmazott, rendezőként ez a fajta kívülállás nagyon nehéz feladatnak bizonyult.

Kassai Lajos a lovasíjászat jelenlegi magyarországi helyzetéről szólva elmondta: a sportág az elmúlt 30 évben rendkívül dinamikus fejlődésen ment keresztül. Mint fogalmazott, biztos benne, hogy sokakat magával ragad Kaszás Géza varázslatos képi világgal megalkotott filmjének sodró lendülete, amit azonban “az első, trágyával púposan megrakott talicska alaposan visszafog majd”.

“Nem hallottam még olyat, hogy a mozi székről leesett volna valaki, a lóról viszont elég gyakori. Így legyen bármekkora is az érdeklődés, miután korunk embere számára a legnagyobb elrettentő erő a szívós, kitartó munka, a lovasíjászok száma a film hatására csekély mértékben fog csak gyarapodni. Mert ha mi emberek sokat is változtunk az elmúlt pár ezer évben, a lovak egy jottányit sem” – vélekedett.

Te láttad már A Lovasíjászt? Írd meg kommentben, hogy tetszett-e a film!

2016.02.09. Forrás: MTI
Fotók: A Lovasíjász Facebook oldal
Frissítve: 2022.08.04.

Hiba bejelentés