Kezdőlap Blog Oldal 120

Szenzációs magyar siker Portugáliában!

Szenzációs magyar siker
a portugáliai EB gyermek elődöntőjében

Ifj. Lázár Zoltán negyedik helyet szerzett

Az utánpótlás korosztály számára Európa déli csücskében, hazánktól mintegy 3500 km-re, a portugáliai Comportában rendezik meg az idei év Európa-bajnokságát.

gyermek csapat öt párossal képviseli hazánkat:
Csákányi Dorottya – Rozsrét Je t’aime,
Hollé Sára – Castilio,
Szalay Judit – Viador,
ifj. Lázár Zoltán – Afrodité,
Varga Ábel – Kalandor.

Az ifjúsági válogatott is ötfős csapattal indul:
Nevelits Laura – Quintana,
Szegedi Adrienn – Charmen,
Mráz Tamás – Rakéta Remény,
Burucs Barna – Prima,
Devecseri Krisztián – Premier.

fiatal lovasok két egyéni indulója:
Burucs Borbála – Mamma Mia,
Szabó Gábor – Aranykapu Incello.

A teljes magyar csapatot a szülők és az edzők mellett Sándor Balázs utánpótlás kapitány vezeti, és a lovak egészségéért verseny állatorvosunk, dr. Burucs Balázs felel.

A szerdán megrendezett gyermek elődöntőben ifj. Lázár Zoltán Afrodité nevű sárga kancájával az előkelő 4. helyet szerezte meg a 78 lovast felvonultató mezőnyben. A 120 cm-es hiba-idős pályán 41 páros teljesített hiba nélkül, közülük csak hárman tudták megelőzni Lázár Zoltánt. A magyar csapat hölgytagjai, Szalay Judit, Hollé Sára és Csákányi Dorottya 1-1 verőhibát vétettek, míg Varga Ábel 9 hibaponttal zárta az elődöntőt.

Az ifjúságiaknál már tegnap elkezdődött a küzdelem. Ott Nevelits Laura és Burucs Barna 5 hibaponttal végeztek, míg Szegedi Adrienn 3 verőhibával jött le a pályáról. Mráz Tamás 16 hp-ot,  Devecseri Krisztián 21 hibapontot kapott.

Fiatal lovasaink is kedden kezdtek. A 145 cm-re épített pályán vadász elbírálással bonyolították az elődöntőt. Két egyéni indulónknak sajnos nem sikerült túl jól a kezdés, Szabó Gábor 4, míg Burucs Borbála 5 verőhibát vétett.

Nagyon drukkolunk a magyar csapatnak!

Lovaspláza
Frissítve: 2023.02.27.
Fotó: Canva

Így látnak a lovak

A lovak látása

A lónak, mint zsákmányállatnak lehető legszélesebb területet kell átlátnia, hogy a veszélyeket minden irányból észlelhesse. Legelés közben csupán a fej kis fordításával egész környezetét belátja. A szemek a fej két oldalán helyezkednek el, így látótere igen széles, de csak a közvetlenül előtte levő V alakú mezőt látja mindkét szemével, csak itt képes felmérni a távolságot. Az oldalsó területeket egy szemmel látja, itt nem lát élesen, de a legapróbb mozgásokat is érzékeli.

 
1. Ábra: A ló térlátása
4: egy szemmel látott terület, 3: két szemmel, térlátás, W: holt tér

Ezért ijednek meg könnyen a lovak, ha valami hirtelen megmozdul a környezetükben. Látják a mozgást, de nem tudják, mi az és milyen messze van. Ha tehetik, feléje fordulnak és mindkét szemmel megvizsgálják.

Az ember képes a közeli és a távoli tárgyakat is élesen látni, mert szemmozgató izmai a szemlencse görbületét megváltoztatják, ezáltal a szem belsejébe lépő fény mindig éles képet rajzol az ideghártyára. A ló esetében ez kevésbé lehetséges, mert szemmozgató izmai nem elég fejlettek. Ezt a hátrányt a természet úgy egyenlítette ki, hogy az ideghártya távolsága a lencsétől nem mindenhol egyforma, a ló fejének felemelésével vagy leengedésével képes a fénysugarakat az ideghártya más-más pontjára irányítani, ezáltal a kép élességét változtatni. Minél távolabbi tárgyat néz a ló, annál magasabbra kell emelnie a fejét.

Fontos tehát, hogy a biztonságérzet eléréséhez nélkülözhetetlen tiszta látás elérése feltételezi a fej és a nyak szabad mozgását.


2. ábra: A ló szemének hosszmetszete. Fejét magasabban vagy alacsonyabban tartva különböző távolságban levő tárgyakat képes élesre állítani, mert ezáltal a fénysugarak az egyenlőtlenül görbült rerina más-más részére esnek

A lovak a színeket is másképpen látják, mint az ember. Látnak színeket, de színspektrumuk szűkebb.


3. ábra: Az ember és a ló látóspektruma

Úgy tűnik, legjobban a sárgát, narancssárgát és pirosat látják, de meg tudják különböztetni a zöldet is, a kékkel azonban már problémáik vannak. A lovak hasonlóképpen látnak, mint a színvak emberek, vagyis nehezen tudják megkülönböztetni egymástól a piros és zöld színt, illetve sok mindent többé vagy kevésbé kéknek, sárgának vagy szürkének látnak.

Minden emlősnél két fajta fényelnyelő receptor van: pálcika alakúak és csapsejtek. A vékony, rendkívül érzékeny pálcikák a világosság és sötétség érzékeléséért felelősek, és ezért mindenekelőtt szürkületben, illetve éjszaka aktív állatoknál fordulnak elő nagy számban. A lovaknak becslés alapján 20-szor annyi pálcika alakú, mint csapsejtje van, mint az embereknek, így sötétben sokkal jobban látnak, mint mi, sőt, egy, az ideghártya mögötti fényvisszaverő réteg segítségével szinte olyan jól, mint a baglyok. Viszont a ló szeme nehezebben alkalmazkodik a fény és árnyék gyors váltakozásához. Ez az oka annak, hogy sok ló húzódozik attól, hogy sötét pótkocsiba vagy helyiségbe menjen.

A színlátáshoz mindenesetre a kisebb számban jelenlévő csapsejtek fontosabbak. Kék, piros vagy zöld fényt nyelnek el, és ez alapján kék, piros és zöld csapokra osztották fel őket. Minél több csaptípusa és látófestéke van egy állatnak, annál szélesebb a spektruma a befogott fénynek. Az ember és az emberszabású majmok rendelkeznek mindhárom csaptípussal, ezért őket trichromát látásúaknak nevezik. Több színárnyalatot meg tudnak különböztetni, mint a dikromát ló. A lovaknak a kutyákhoz és más emlősökhöz hasonlóan csak két csaptípusuk van.


4. ábra: Az ember és a ló által látott színek

Felhasznált irodalom:
S. McBane – H. Douglas-Cooper: Lovak és tények
Új Ex Libris Könyvkiadó, 1997
Bodó I – Hecker W. (szerk.): Lótenyésztők kézikönyve
Mezőgazda Kiadó, 1998, Budapest
Josée Hermsen: Lovak enciklopédiája
Ventus Libro Kiadó, 2006, Budapest
Lovas Nemzet
Rajtengedély vizsga – munkafüzet

Bakonyi Erika
Frissítve: 2012.01.24.
2023.02.16.
Fotók: felhasznált irodalom, Canva

CSI***** Basel 2013 – Basel, Svájc

CSI***** Basel 2013
Basel, Svájc

Luciana Dinizé a rekordnyeremény Baselben

Ugyan egyik versenysorozatba sem sorolható, mégis ötcsillagos CSI-t rendeztek a svájci Baselben a hétvégén. A díjugrató Nagydíj 450 ezer svájci frank összdíjazással a legnagyobb pénznyereményű verseny volt a fedettpályás díjugrató versenyek közül. Ennek egyharmadát Luciana Diniz vihette haza.

A rekordnyereményért meg is kellett dolgozniuk a lovasoknak és lovaknak. A Nagydíjat két fordulóval rendezték meg, majd a mindkét pályán hibátlanul versenyzőknek még összevetést is kellett lovagolniuk. Az első fordulóban a palánkkal volt sokaknak problémájuk, de sokszor csak „rezgett a léc” egészen a pálya végéig, ám kis szerencsével, de fennmaradt.

A második fordulóba 15 páros került be, 14-en hibátlan lovaglással, plusz a leggyorsabb 4 hibapontos Patrice Delaveau. A rövidebb, de átépített pályán a hármasugrás szórta meg leginkább a mezőnyt, itt hibázott például a legjobb német lovas, Ludger Beerbaum is. Végül kilenc lovasnak kellett harmadszor is a pályára lovagolni az összevetésre.

A fiatal spanyol lovas, Manuel  Añon és Rackel Chavannaise (Voltaire x Papillon Rouge) lyoni negyedik helyezésüket nem tudták megismételni, mert éppen kicsúsztak az összevetésből a második fordulóban az alapidő túllépéséért begyűjtött egy hibapontjukkal. Tizedik helyezésüket abszolút megérdemelték, hiszen a kis kanca végig sikeresen küzdött, hogy ne üssön.

Az összevetésben a kettesugrás előtti fordulónál feladta a leckét a pályaépítő a legjobb lovasoknak. A többség belül fordulva akart időt nyerni, de ez megakasztotta a lovakat, így kivételesen jobb volt kívülről kerülni nagy tempóban az „útban lévő” ugrást.

Első összevetőként a néhány héttel ezelőtt Londonban 5. Penelope Leprevost és Nayana (Royal Feu x Narcos) ütöttek egyet, bár elég gyorsan lovagoltak. Csapattársa, a szintén francia Roger Yves Bost és Castle Forbes Myrtille Paulois (Dollar du Murier x Grand Veneur) szokásos stílusukkal gyors hibátlant lovagoltak, és átvették a vezetést a helsinki Világkupához hasonlóan. Az viszont kérdés maradt, hogy ez az időeredmény elég-e a tavalyi baseli győzelmük megvédéséhez.

Edwina Tops-Alexander a szezonban Genfben sikeres tizenhét éves Cevo Itot du Chateau-val (Le Tot de Semilly x Galoubet A) nem tudott gyorsabb lenni. Ugyanígy az Emanuele Gaudiano – Cocoshynsky (Cornet Obolensky x Popcorn) és a Gerco Schröder – London (Nabab de Reve x Chin Chin) párosok is hibátlant mentek, de ők se voltak elég gyorsak az első helyhez. Luciana Diniznek és Lennoxnak (Lifestyle x Grannus) sikerült nagyobb fordulóval, de sokkal jobb alaptempóval megelőzni Bosty-t.

A mezőny végén Rolf-Göran Bengtsson és Casall La Silla (Caretino x Lavall I) kettőt ütött, illetve a londoni Olimpia csapat aranyérmese, Scott Brash és Hello Sanctos (Quasimodo vd Molendreef x Nabab de Reve) is hibázott egyet.

Utolsóként a mezőny legjobb svájci párosa, Alexandra Fricker és Albfuehren’s Paille (Kannan) érkezett az összevetésbe. Bár az első hely kérdésébe nem tudtak beleszólni, de szép hibátlan pályát lovagoltak most is, amivel a hatodik helyen zártak.

Luciana Diniz ezzel mintegy 36,5 millió forintnak megfelelő svájci frankot nyert, ami élete eddigi legnagyobb sikerének könyvelhető el.

Jövő héten Németországba érkeznek a legjobbak, hiszen Lipcsében folytatódik a Világkupa-sorozat.

Eredmény >>

I. forduló
II. forduló
Összevetés hibapont / idő
Pénzdíj

1.Luciana DinizPortugáliaGotha FRH

0
0
0 / 30,85
150 000 CHF

2.Roger Yves BostFranciaországCastle Forbes
Myrtille Paulois

0
0
0 / 31,50
90 000 CHF

3.Edwina
Tops-Alexander
Ausztrália

Cevo Itot
du Chateau

0
0
0 / 32,06
67 500 CHF

4.Emanuele
Gaudiano
OlaszországCocoshynsky

0
0
0 / 32,08
45 000 CHF

5.Gerco SchröderHollandia

0
0
0 / 32,59
27 000 CHF

6.Alexandra FrickerSvájcAlbfuehren’s
Paille

0
0
0 / 33,85
20 000 CHF

 

 

Bardóczky Veronika, Lovasok.hu
Szerk. Bardóczky Eszter, Lovasok.hu
Frissítve: 2023.02.16.
Fotó: Canva

 

Fertőző kevésvérűség

Az egyujjú patások (ló, szamár, öszvér) fertőző kevésvérűsége (FKV, equine infectious anaemia, EIA) fertőző, többnyire idült, vérszegénységgel, gyengeséggel, ödéma képződéssel, a hátsó végtagok gyengeségével járó betegség, mely akár már heveny szakaszában az állat elhullásához vezethet. A betegség emberre nem veszélyes.

Az FKV vírusa elpusztítja a vérlemezkéket, amik a véralvadásést felelősek és károsítja a vérerek falát. Az FKV enyhébb eseteiben csak a hajszálerek pattannak el, ezért láthatók pontszerű bevérzések a nyálkahártyákon, később pedig intenzív orrvérzés jelentkezhet.

A betegség a fertőzött vér által terjed, főleg vérszívó rovarok (legyek, szúrólegyek) terjesztik, de fertőzhetnek különféle vérkészítmények is. Fertőzés előfordulhat fedeztetés, valamint állatorvosi beavatkozások (pl. tömegoltások) során is, amennyiben nem tartják be a megfelelő higiénés előírásokat.

A fertőző kevésvérűség terjedésének sebessége több dologtól függ. A fertőzött állat általános állapota nagyban befolyásolja, hogy mennyi vírust ürít a környezetbe. A legtöbb fertőzőképes vírus az éppen lázas fázisban lévő állatok vérében van, a többi test váladékban (nyál, bélsár, vizelet, hüvelyváladék, ondó)  is megtalálhatóak ugyan, de  kisebb mértékben. Az éppen tünetmentes állatok vírusürítése pedig alacsonyabb. A vírus tehát a legnagyobb eséllyel a beteg állatok heveny lázas szakaszában terjed át a fogékony állatokra, de nem kizárható hogy tünetmentes periódusban történő fertőzés esélye sem.

Kísérletek szerint a vérszívókban a vírus csak annyi ideig marad fertőző képes, amíg a rovarok átlag 150-200 méterre jutnak. A rovarok közvetítette fertőzéshez további többszöri megszakított vérszívásra (a rovar egyik állatról a másikra száll) van szükség, hogy a fertőzés megeredjen.

A fertőzés könnyen megered (kevés vírus is elég), ha közvetlenül a véráramba jut a fertőzött anyag (nyílt sebek, nem megfelelően beadott injekció, vérszívás).

Nyálkahártyán (fedeztetés, orron keresztül) keresztül történő fertőzéshez több fertőzőképes vírus szükséges.

A szájon át történő fertőzés esélye akkor áll fent, ha a szájban található sérüléseken keresztül nagy mennyiségű vírust vesz fel az állat.

Érintéssel (bőrön keresztül) a vírus nem oltható át egyik állatról a másikra.

Lázmérővel, fogreszelővel, patakéssel, endoszkóppal, fertőzött állat váladékait másik állat nyílt sebeibe, nyálkahártyáira kenve átoltható a fertőzés. Azonban az olyan eszközöket, amik vérrel, nyálkahártyákkal érintkezésbe kerülnek használatuk során, az alapvető higiéniás szabályok szerint minden esetben fertőtleníteni kell, mielőtt másik állaton használnák.

A külvilágra kikerült vírust ért környezeti hatások (napfény, hőmérséklet, páratartalom, fertőtlenítő szerek, stb.) is befolyásolják, hogy a vírus fertőzőképes marad-e addig, amíg újabb fogékony állattal kerül kapcsolatba. Zárt istállóban könnyebben terjed a fertőzés, mert a vírus védve van a napsugárzás fertőtlenítő hatásától illetve az istállói környezet viszonylag állandó klímát is biztosít.

A fertőzött állat élete végéig hordozza a vírust, ezért környezetére állandó veszélyt jelent.

Magyarország a betegségtől 1996 óta hivatalosan mentes, csak szórványos megbetegedések fordulnak elő. Cél a mentesség fenntartása, ezért a betegség bejelentési kötelezettség alá tartozik. Hazánkban a fertőző kevésvérűséggel fertőzött ló állami kártalanítás mellett kiirtásra kerül. Hazánkban emellett háromévente az összes ló szerológiai vizsgálata kötelező.

A fertőző kevésvérűség emberre nem veszélyes.

Fotó: Canva
Frissítve: 2023.02.16.

Cikkeink a fertőző kevésvérűségről:

 Lovas zarándoklat Erdélybe?
Ismét itt a pünkösdi időszak, amikor sokakban felötlik a csíksomlyói lovas búcsújárás ötlete. A NÉBIH arra kéri a lovas zarándokokat, hogy a romániai szakaszt lovaik egészsége érdekében helyi, tehát román lovakkal teljesítsék.


 Egyetlen lóállományt sem korlátoz az FKV
Jelenleg egyetlen magyarországi lóállomány sincs korlátozás alatt fertőző kevésvérűség miatt. A Kincsem Parkban viszont egy ló várja elkülönítve a vérvizsgálat megismétlését.


 Egy fertőzött ló elaltatása lovak ezreit mentheti meg
Csinszka, az FKV-val fertőzött kanca története bejárta a közösségi médiát, a magyar és az olasz sajtót, sőt, ügyét már az Európai Unió is tárgyalta. Csinszka esetéről és az FKV-ról a NÉBIH szakembereit és Dr. Bába András lógyógyász specialistát kérdeztük.


 Egyetlen FKV-s ló sem mehet Olaszországba
Nem lehetséges a fertőző kevésvérűségben szenvedő lovak olaszországi menhelyre szállítása. Az egészséges lovak védelmére jelenleg az egyetlen megoldás a fertőzött állatok elaltatása – írja a NÉBIH.


 Kegyelmet az FKV-fertőzött lovaknak?
Újabb FKV-fertőzött ló esete borzolja a kedélyeket a közösségi médiában. Ezúttal azonban nem a betegség terjedése ad okot az aggodalomra, hanem a betegség kapcsán megjelenő téves információk.


 Az azonosítatlan lovak jelentik a legnagyobb veszélyt
Mérföldkőhöz érkezett a hazai lóállomány egészségéért tevékenykedő, lógyógyászokból és a NÉBIH szakembereiből álló munkacsoport, ezért találkozóra és közös beszélgetésre hívták az állatorvosokat, lovasokat és lótartókat.


 Januári FKV-helyzet
Hajdú-Bihar és Veszprém megyében az ismételt vérvizsgálatok megerősítették, hogy az érintett lovak fertőző kevésvérűséggel fertőzöttek, rájuk altatás vár. Egy fóti lovat viszont egy olasz FKV menhely fogadna be.


 FKV: Feloldották a karantént Halásziban és Érpatakon
Feloldották a karantént Halásziban és Érpatakon, de karantén alá került egy Hajdú-Bihar megyei lovarda fertőző kevésvérűség miatt. A NÉBIH közleménye.


 Érpatak, Fót, Halászi, Felsőlajos: FKV-hírek
Halásziban feloldották a karantént, Érpatak december közepén, Felsőlajos viszont csak 2016 februárjában szabadulhat fel. Fóton is zárlat alá került egy lovarda fertőző kevésvérűség miatt – a NÉBIH közleménye.


 Meddig terjed még a fertőző kevésvérűség? 
Két már korábban zárlat alá helyezett lótartó helyen újabb lovaknál mutatták ki a fertőző kevésvérűséget.


 Fertőző kevésvérűség: elpusztult egy beteg ló
Fertőző kevésvérűségben szenvedett az a ló, aki néhány napja pusztult el a Győr-Moson-Sopron megyei Nagybajcson. Hajdúszoboszlón, Piliscséven, Vépen és Üllőn már lejárt a karantén ideje, a lovas élet visszatérhet a megszokott kerékvágásba.


 Ott volt a lovad Halásziban? Különítsd el!
Beigazolódott, hogy FKV-val fertőzött a Babos Majorban tartott ló, ezért a XV. Szigetközi Lovastalálkozón megfordult összes ló megfigyelési zárlat alá kerül 90 napra, hogy kiderüljön, fertőződtek-e a betegséggel a rendezvény során.


 Hétvégén még rendezvény, csütörtökön karantén Halásziban
Halásziban a Babos Major ellen eljárás indult a XV. Szigetközi Lovastalálkozó után. Fóton idő előtt megszüntették a karantént. Hamarosan az üllői Lóklinika kólikás istállója is fogadhatja a beteg lovakat.


 Újabb 3 lovat írhatunk a fertőző kevésvérűség számlájára
A Nemzeti Referencia Laboratórium megerősítette, hogy az Encsen tartott ló, illetve a Felsőlajoson tartott két ló FKV-val fertőzött – adta hírül a NÉBIH.


 FKV-gyanús ló Encsen
Július 30-án felmerült az FKV fertőzöttség gyanúja szerológiai vizsgálattal egy Encsen (Borsod-Abaúj-Zemplén megye) tartott ló esetében.


 FKV: újabb pozitív lovak
Újabb két ló vérvizsgálata lett pozitív a Bács-Kiskun megyei Felsőlajoson, de a Győr-Moson-Sopron megyei Ravazdon is felmerült a fertőzöttség gyanúja egy lónál – tette közzé a NÉBIH.


 FKV a Lóklinikán: zavaros múlt, kérdéses jövő
A Lógyógyászati Tanszék és Klinika két dokumentumot tett közzé, a Klinikán regisztrált FKV eset és a bevezetett biztonsági intézkedések kapcsán – ezekből szemezgettünk.


 Szakmai hiba, vagy sem? Bevarrták a beteg ló orrát az üllői Klinikán
Maximálisan teljesítettek Üllőn a márciusi FKV eset során, erősítette meg a dékán. A hvg.hu három nappal később fotóval bizonyított egy súlyos szakmai hibát.


 Elaltatták a lovamat fertőző kevésvérűség miatt – egy lótartó megrázó vallomása
Egy év külföldi tartózkodás után landol a géped Budapesten. Viszontláthatod a lovadat. Az első SMS a lótartótól érkezik, aki gondját viselte eddig: “holnapután elaltatják a lovadat, kérlek hívj”. Te mit éreznél?


 Mindent megtettél lótartóként az FKV ellen?
Dr. Bába András lógyógyász specialistát, a Magyar Lógyógyász Állatorvosok Egyesületének elnökét kérdeztük arról, mit tehetsz Te, mint lótartó, hogy kedvencedet megvédd a fertőző kevésvérűségtől.


 FKV-gyanús ló Vas megyében
2015.06.16-án a rutin szűrővizsgálatok során újabb újabb FKV fertőzöttségre gyanús állatot találtak a NÉBIH szakemberei a Vas megyei Vépen. A ló a kötelező szűrővizsgálatokkal és lóútlevéllel nem rendelkezett.


 FKV: 5 ló a Klinikán fertőződött, 4 eset tőlük független, járvány nincs
Három lónál erősítette meg a fertőző kevésvérűséget a NÉBIH ÁDI laboratóriuma, mivel vérvizsgálatuk egymás után kétszer is pozitív eredményt mutatott. Mindhárom állat közvetlenül érintkezésbe került a Lóklinikán 2015.03.09-én elaltatott beteg lóval. A NÉBIH közleménye.

Mi okozza a fertőző kevésvérűséget? Hol fordul elő? Hogyan terjed? Mik a tünetek? Hogyan védheted meg lovad a fertőzéstől? Ezekre, és még sok-sok fontos kérdésre kaphatsz választ a kisokosból.
2011 óta 34 lónál mutatták ki a fertőző kevésvérűséget, az elmúlt évben is 7 esetet diagnosztizáltak. A mostani helyzet tehát nem rosszabb, mint ami az előző évek során tapasztalható volt. A Nemzeti Lovaskultúra Szövetség interjúja dr. Nemes Imrével, a NÉBIH élelmiszerlánc-biztonsági- és állat-egészségügyi elnökhelyettesével.

 Mit tehet egy felelős lovarda az FKV ellen?
A Sóskúti Lovas és Élménypark mentes a fertőző kevésvérűségtől, és felelős lovas szolgáltatóként mindent megtesz annak érdekében, hogy a mentességét a továbbiakban is megőrizze, a vírusos fertőzéssel kapcsolatos kockázatokat lehetőleg teljes mértékben kiküszöbölje.


 Tragikus hirtelenséggel elpusztult az egyik FKV-fertőzött ló
FKV miatt újabb lovakat kell elaltatni, az ország több pontján további állatok vannak karanténban. Egy járvány tönkretenné a magyar lótenyésztést. A lovasok válaszokat követelnek – írja a HVG.


 FKV: Védd a lovadat – véded a többi lovat is
Hogyan előzhető meg a fertőző kevésvérűség? Mit is takar pontosan a karantén? Veszélyben vannak a lovaink? Biztonságos lovas rendezvényekre járni? A NÉBIH szakembereit kérdeztük.


 FKV: A veszélyeztetett területeken állami költségen szűrik a lovakat
A NÉBIH arról tájékoztatta a Magyar Lovassport Szövetséget, hogy a fertőzöttségre gyanús lovak tartási helye körül 3 kilométeres sugarú körben állami költségen elvégzik az összes ló, szamár és öszvér fertőző kevésvérűség szűrését. A lótartók együttműködésével ismét sikerülhet mentesíteni az országot a betegségtől – írják.


 10 településen vannak zárlat alatt a lovak
Engedve a lótartók kérésének, a NÉBIH hétfői közleményéhez kapcsolódva közzétette azokat a településeket, ahol fertőző kevésvérűség miatt forgalmi korlátozás alatt állnak lovak.


 Tragédia: újabb lovakat ítélt halálra a fertőző kevésvérűség 
Az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán két lóra már biztosan eutanázia vár, országszerte pedig még hat ló vérvizsgálata lett pozitív. A NÉBIH közleménye.


 Elkerülhetjük a lógyilkos járványt? Válaszol a NÉBIH
A NÉBIH is megerősítette, hogy két karanténban álló ló tesztje pozitív lett fertőző kevésvérűségre az üllői Lógyógyászati Klinikán. Szerintük lovaink ennek ellenére most sincsenek nagyobb veszélyben, mint az elmúlt években.


 Újabb áldozatokat szedhet a fertőző kevésvérűség? Válaszol a Lóklinika
Dr. Bodó Gábor, az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinika vezetője megerősítette, hogy két karanténban álló lovuk tesztje pozitív lett fertőző kevésvérűségre. Bővebb tájékoztatást júniusra ígért.


 Újabb lovak eshetnek áldozatul a fertőző kevésvérűségnek
Információink szerint az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinikán március óta karanténban álló három ló közül kettőnek pozitív lett a fertőző kevésvérűség kimutatására szolgáló tesztje. Ők lehetnek a betegség következő áldozatai.


 Fertőző kevésvérűség: a HVG-n is nagy port kavart 
“Mintha orosz ruletteznénk az ebolával” – HVG is főoldalán foglalkozott a témával. Újságírójuk a Lógyógyászati Tanszék és Klinika mellett a NÉBIH illetékeseit is faggatta.


Milyen intézkedések történtek az üllői Lóklinikán regisztrált FKV esettel kapcsolatban? Mit tesz a hatóság, hogy megvédje lovainkat a betegségtől? A NÉBIH illetékeseivel beszélgettünk.

 Fertőző kevésvérűség: hétfőn nyit az üllői Lólinika
A létesítmény teljes területére elrendelt egy hetes zárlat után 2015. március 16-án nyithatja meg kapuit újra az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinika, ahol fertőző kevésvérűség gyanúja miatt el kellett altatni egy lovat 2015. március 9-én.


 Fertőző kevésvérűség gyanúja miatt zárva az üllői Lóklinika
Fertőző kevésvérűség gyanúja miatt előreláthatóan jövő hétfőig nem fogad pácienseket az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinika. A létesítmény teljes területére kiterjedő szigorú fertőtlenítés után kezdődhet meg újra a betegek ellátása.


 Idén se induljon útnak senki saját lóval Romániába
Kérjük, hogy a Csíksomlyói Búcsúba, illetve egyéb romániai, erdélyi lovastúrákra  Magyarországról senki ne induljon el saját lóval.


 Új hazai rendelkezés az EIA elleni védekezésben
Hazánk lóállományának, lóexportjának védelme, valamint a betegség terjedésének megakadályozása a cél.


 Lovaink, akik már átestek a kötelező szűrésen
És mi a helyzet a Te lovaddal?


 30 év után ismét Angliában
A fertőző kevésvérűségtől retteg az angol lóverseny-szektor – A BBC Radio 5 riportja


 Az MGSzH tanácsai lótartóknak
Hogyan védjük meg lovainkat a fertőző kevésvérűségtől? Mit tehet egy átlagos lótartó egy esetleges járvány elkerülése érdekében?


 Októberi EIA-jelentés Németországból
Október első felében fertőző kevésvérűség miatt újabb négy istállóban rendeltek el karantént Németországban.


 Már hazánkban is terjed a ló-AIDS
A nyugat-európai sajtó a múlt héten már nemcsak a román, de a magyar lovakról is egyre többször tett említést, így már a Magyarországról származó szállítmányok veszélyeire is figyelmeztet.


 Terjed Európában a „ló-AIDS”
A Magyar Hírlap fertőző kevésvérűséggel foglalkozó cikke.






NYEREMÉNYJÁTÉK! NYERJ LOVASTÚRÁT!

Páratlan élmények és festői környezet vár rád Ivón! Legyél te a szerencsés és nyerj egy 20 Euro értékű, 2 órás, felejthetetlen lovas túrát az Ivói Izlandi Lovarda felajánlásával Ivóra és környékére!

Amennyiben kikapcsolódásra vágysz, szeretsz lovagolni és a természetben időt tölteni nincs más dolgod, mint:

Írd le hozzászólásban 2023.02.03. 12:00 óráig, hogy miért vennél részt szívesen lovastúrán az Ivói Izlandi Lovarda szervezésében az alábbi Facebook poszt alá:

IRÁNY A NYEREMÉNYJÁTÉK >>>

Ismerd meg az Ivói Izlandi Lovardát ide kattintva! >>>

Ne felejtsd el követni oldalunkat, hogy ne maradj le a további nyereményekről sem!

Nyereményjáték szabályzat megnyitásához kattints ide!

Fell póni

Fell póni

Az I-II. századból származik, Az Egyesült Királyságból, illetve Angliából. Jellegét tekintve hidegvérű póni. A Fell póni nagyon sok hasonlóságot mutat a Dales pónival, nemcsak kinézetre, de származásilag is.

A legnagyobb hatással a Fríz ló volt a kialakulásában, amely a Dales póniban is megtalálható. Ugyanakkor nagy szerepe volt ma már nem létező Galloway fajta is, mely a gyorsaságot örökítette a Fell póninak.

Ezt a fajtát leginkább hátas-, illetve fogatlónak hasznosítják.

A Fell póni valamivel vaskosabb mint a Dales, és a nyaka is hosszabb. A lapockák dőltek, a törzs mély. Némi bokaszőr fedi a lábát, a paták kemények.

Körülbelül 150 cm magas marmagasságú, főként fekete és sötétpej színben található meg.

Frissítve: 2023.01.26.
Fotó: Canva

Országos Minősítő díjugrató Verseny volt Székesfehérváron

Országos Minősítő díjugrató Verseny volt Székesfehérváron

Ahogyan január elején, úgy február első hétvégéjén is a Kunos lovardában
rendeztek fedeles minősítő díjugrató versenyt…

…Azzal a különbséggel, hogy januárban B-, most pedig A-kategóriás pályán mérhették össze tudásukat a lovasok. Magyarországon a dunántúli régióban Székesfehérváron és Kaposváronrendeznek rendszeresen a téli szezonban fedeles versenyeket. Ha lassan is, de kifelé haladunk a télből, ami abból is érzékelhető, hogy egyre több új név szerepel a start listán, akik az idén előszörindulnak lovaikkal.

A Magyar Lovas Szövetség elnökségének tagja, a Díjugrató Szakág elnöke Szotyori Nagy Kristóf is Fehérváron állt starthoz először ebben az évben. A díjugratás talán az egyedüli a magyar lovassportban, ahol a vezetőknek jelentős része egyben aktív versenyző is.

Szotyori Nagy Kristófon kívül az MLSZ főtitkára Stróbl Dorottya és Fábiáncsics Gábor elnökségi tag is rendszeresen versenyeznek. Rajtuk kívül még az utánpótlás szövetségi kapitány Sándor Balázs és Szász Sándor felnőtt válogatott kapitány is gyakran rajthoz áll. Szász Sándor egyébként kisebb fajta lovas történelmet írt a néhai Némethy Bertalan második hazájában a világjátékokon.

Nagy előny, hogy a vezetők nap mint nap versenyzőként vagy edzőként tevékenykednek, így sokkal jobban belelátnak a díjugrató szakág mindennapjaiba. Székesfehérváron nagyon sokan versenyeztek a három nap alatt, a kilátogató nézők színvonalas és izgalmas versenyeket láthattak.

Két héttel ezelőtt a budapesti versenyen két versenyző emelkedett ki a mezőnyből. A felnőttek közül Técsy Attila, a fiataloknál pedig ifj. Lázár Zoltán. Most itt Fehérváron szintén ők
bizonyultak a legeredményesebbnek. Técsy Attila Peronnal és Alfíevel nyert több versenyt és lett helyezett, ifj. Lázár Zoltán pedig Afroditével vasárnap kétszer állt starthoz és kétszer győzött.

A következő fedeles versenyeket Budapesten február 18-20-án, Kaposváron pedig 19-20-án rendezik meg.

 

Szerző: Tóth István
Fotó: Canva
Frissítve: 2023.01.26.

Hangulatlámpa karácsonyi estékre

Nemez hangulatlámpa karácsonyi estékre

Készítette: Major Laura nemezművész

Hozzávalók:

– 1 db üzletben vásárolt hangulatlámpa (Az enyém 10x22cm-es IKEA)
– Szalag-gyapjú  (én saját festésű ausztrál merinót használok)
– Bármilyen fonal a díszítéshez
– Buborék-fólia 26×31 cm-es sablonnak (a fenti lámpához)
– Buborék-fólia 2 db 40x50cm a feltekeréshez
– Szappan
– Meleg víz (én a szappant feloldom a vízben, így egyszerűbb)
– Valamilyen locsoló szerszám
– Törölköző

1. Tedd a nagyobb buborékfólia közepére a sablonodat.

2. Szaggasd rá a kisebb fóliára a gyapjút egészen vékony rétegben, egyenletesen, hogy a szélén körben egy kicsit lelógjon a sablonodról. A gyapjút feltétlenül takarásban rakd, ahogy a cserepek vannak a tetőn.

3. Következik a második réteg. Ezt merőlegesen rakd az előző tetejére.

4. Locsold meg meleg szappanos vízzel.

5. Tedd rá a másik nagyobb fóliát, nyomkodd meg mindenhol, hogy kimenjen belőle a levegő.

6. Utána egybefogva fordítsd meg az egészet.

7. Most vedd le a felső fóliát, és hajtogasd fel körbe a sablonodra a lent kilógó gyapjút.

8. Ezután rakd ki ugyanúgy két rétegben a gyapjút, ahogy az első oldalán csináltad.

9. Újra meleg, szappanos vízzel locsold meg.

10. Tedd rá a fóliát és ismét fordítsd át.

11. Ismét hajtogasd fel a kilógó gyapjút.

12. Most jön a díszítés. A fonalakból alakíts ki tetszőleges mintát.

13. Ezután a fóliával együtt tekerd fel a munkádat. Tedd rá egy törölközőre, és abba is tekerd bele, mintha egy rétes lenne.

14. Először csak egészen gyengéden sodord kb. 30-szor.  Aztán tekerd ki, és most a másik oldalát is csavard fel és azt is tekerd ugyanígy. Egyre erősebben nyomva sodorhatod.
A lényeg, hogy mind a négy oldalát tekerjük fel, mind a két feléről, (tehát egyszer átfordítod)  Azaz összesen 8-szor 30-at tekerj.

Most szusszanj egyet,…

15. Vágd ki az alsó és a felső részét. Vedd ki a sablont, és még egyszer-kétszer fólia nélkül, csak a törölközőben tekerd jó erősen.

16. Próbáld rá a lámpára, lehet hogy már jó a mérete.

17. Végül mosd ki a kész művet. Nedvesen is felhúzhatod a lámpára, ha nincs áram alatt.

Remélem, még karácsony előtt el tudod készíteni. Biztosan nagy örömmel fogadják majd szeretteid. Jó munkát kíván Major Laura.

Frissítve: 2023.01.26.
Fotó: Canva

Lovastúrázók figyelem! Ez lehet életed legnagyobb lovas kalandja!

Járd be lóháton a Hargita fenséges tájait, kapaszkodj fel a legmagasabb pontokra, vágtass nárciszok között és figyeld meg Erdély csodálatos állatvilágát! Egy lélegzetelállító vidék vár rád tele élménnyel és mindezt a legstabilabb Izlandi túralovak kíséretében!

Az Ivói Izlandi Lovarda Hargita nyugati oldalán fogadja túrázni vágyó lovasait egész évben. Az Izlandi lovak természete és testfelépítése kiválóan alkalmas rá, hogy keményebb hegyi túrákat is könnyeden teljesítsék, a kezdő lovasokkal is megértő türelemmel. Ezek a lovak jól mozognak, nyugodtak, kiválóan bírják a táj sajátosságait, fáradhatatlanul teljesítik akár a leghosszabb 3-5 napos útvonalakat is.

Az Ivói Izlandi Lovarda jól szervezett Csapata nagy szeretettel fogadja a teljesen kezdő lovasokat is egészen fiatal kortól. Egyetlen feltétel a jó kondíció, legalább ügetés szintű lovastudás, amely akár a helyszínen is elsajátítható.

Kiknek ajánlott a lovastúra?

Családoknak

Családoknak

Akár egészen fiatal gyermekkel és kezdő lovastudással is.

Pároknak

Pároknak

A lovastúrákat akár két főre is lehet kérni.

Barátoknak

Barátoknak

Remek kikapcsolódás szuper programokkal!

Cégeknek

Cégeknek

A túrák mellett lovas tudás nélkül, csapatépítő programokon, lovas coachingon is részt lehet venni.

Különlegességek, látnivalók a lovastúrán

Lovagolj 800 méter felett, hegyi környezetben, patak medrekben, kemény sziklák között, erdőkben vagy széles mezőkön!

Ízleld meg a helyi különlegességeket! Pisztráng, halászlé egyenesen a halastóból. Friss sajt juhokat terelő pásztortól!

Ez az, amit nem lehet szavakkal leírni. A legszebb táj fogad, ha odaértél!

Nagyon gazdag az állatvilág, nem ritka a gím- és dámszarvas sem! A lovak azonban teljesen nyugodtan fogadnak minden váratlan vendéget.

Mennyiért lehet részt venni a kalandban?

Az Ivói Izlandi Lovarda nyújtotta élmény egy örök életre szól. Ennek ellenére akár már egy kantár árából neki vághatsz a túrának! A lovarda könnyen megközelíthető, de a szervező csapat az odajutásban, a szállásfoglalásban és minden másban készségesen segít. Egy kattintásra állsz álmaid lovastúrájától!

Lovastudás

Lovastudás értékelése

Helyezd el magadat te is a skálán! Az alább részletezett pontok mindegyikében kiemeljük a különböző szinteken elért mérföldköveket, valamint a technikai készségek fejlődését.

A kép illusztráció

Kezdő (1. szint)

Még csak ismerkedik a lovakkal, kevés lovaglási tapasztalattal rendelkezik, futószáron tanulja a lovaglás alapjait, nem tud ügetni és vágtázni.

Középhaladó (2. szint)

Használja az alapvető segítségnyújtásokat, magabiztosan ül a nyeregben lépésnél, képes hosszú ügetésre és rövid vágtákra.

Haladó (3. szint)

Segítség nélkül felszerszámozza a lovat, biztos üléssel rendelkezik, jártas mindegyik jármódban (beleértve a hosszú vágtát és a galoppot is).

Gyakorlott (4. szint)

Már vett részt lovastúrán, és biztosan ül akár napi 6 órán keresztül is a nyeregben.

Profi (5. szint)

Az a gyakorlott lovas, aki már részt vett többnapos lovastúrán, könnyű kézzel kezeli a szárat, kiváló terepbiztonsággal rendelkezik, és képes különböző vérmérsékletű lovak lovaglására.

 

 

Frissítve: 2024.01.24.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés