Díjazottak 2022 – Lovastorna

Díjazottak 2022

Életmű Díj:

Dr. Tatárné Laurencz Eszter

Eszter néni a lovastorna magyarországi meghonosításának egyik vezéralakja volt, majd egészen 2006-ig a Budapesti Lovas Klub edzőjeként és futószárazójaként tevékenykedett. A lovassportokat a díjugratással kezdte, a Budapesti Honvéd versenyzője, Dr. Kollár Kornél tanítványa volt. A Lovastorna Szakág 1984-es megalakulásától kezdve sok éven keresztül irányította szövetségi kapitányként a magyar válogatottat. Vezetése alatt az 1990-es stockholmi Lovastorna Világjátékokon a magyar csapat a 4. helyen végzett, a két BLK-s versenyző, Kende Anna és Tatár András pedig az egyéni verseny döntőjébe jutott (Kende Anna a 11. helyen végzett, Tatár András 12.-ként zárt). Eszter néni vezetése alatt 6-szor lett országos bajnok a Budapesti Lovas Klub csapata, és tanítványai (Kende Anna, Nizák Móni, Csuthy Kata, Kocsis Zsuska, Tatár András, Gedeon András, Horváth Csongor) összesen 24 egyéni országos bajnoki címet szereztek 1986 és 2003 között. A Lovastorna mellett a gyógylovaglás magyarországi meghonosításában is fontos szerepet játszott, aktívan részt vett a Hippoterápia, Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány munkájában. A Lovastorna Szakág mellett az Öttusa Szövetségben is sok évtizeden keresztül aktív szerepet vállalt versenybíróként. 2003-ban a Magyar Lovas Szövetség Széchenyi István-emlékéremmel jutalmazta. Gazdag pályafutása alatt rengeteg fiatal versenyzővel szerettette meg a lovastornát, több korábbi tanítványa (Villányi Krisztina, Sándor Natália, Török Barbara) nemzetközi szintű edző a mai napig.

A Lovastornáért Díj:

Szakács András

Szakács András több mint 10 éve látja el a lovastorna szakág versenyirodai feladatait. Segítőkész hozzáállásával és precizitásával sokat tett az országos és hazai rendezésű nemzetközi versenyek, bajnokságok lebonyolításáért.

Elismerés a 2022-es Junior és Fiatal Lovastornász Európa-Bajnokság Megszervezéséért:

Villányi Krisztina

Az elismerést a 2022 júliusában Kaposváron megrendezett nagy sikerű lovastorna verseny lebonyolításáért vehette át a versenyigazgató.

Sportoló Díj:

Németh Blanka

Németh Blanka a 2022-es szezonban is remekül szerepelt. Az évet a belgiumi 3*-os versenyen elért győzelemmel kezdte, ezután egy sajnálatos sérülés miatt több hónapot kihagyni kényszerült. Ezt követően az aacheni CHIO-n tért vissza, ahol minden idők legjobb női egyéni eredményével, a kilencedik helyen zárta a versenyt. A kaposvári CVI 3*-os versenyen ismét győzni tudott, majd a dániai Világbajnokságon kevéssé szerencsés körülmények között szintén remek eredménnyel a 13. helyen zárta a versenyt. Köszönjük a kitartásodat, és hogy példaként állsz a jövő lovastornászai előtt!

Forrás: lovastorna.lovasszovetseg.hu
Kép: Pannon Lovasakadémia
2023.02.13.

Hozzászólások