Kezdőlap Blog Oldal 39

Déry Tibor: A ló III.

Déry Tibor – A ló
III.

Viharosnak ígérkezett az éjszaka, az ostromlók alighanem rohamra készülődtek. Az előtérben cigarettázó férfiak rosszkedvűen nyelték a füstöt, a félénkebbje rövidesen be is húzódott a biztonságosabb óvóhelyre. Mint gonosz, fekete gyöngyszemek a konokság fonalán, véget nem érő sorban peregtek le a pince csigalépcsőjén a belövések tompa robbanásai; a szomszéd ház tetején felállított légvédelmi üteg szünet nélkül ugatott, s ha olykor két sorozat között egy pillanatra csend támadt, nyomban felhallatszott a tetők fölött keringő vadászgépek földietlenül durva zúgása s gépágyúiknak fogcsattogtatása. Az egyik közeli robbanásra a lépcső mellett pipázó öreg hordár rosszul lett, kihányta vacsoráját, s bement az óvóhelyre, lefeküdni.

Odabenn, a mécsesek meg-megránduló fényénél az emberek lassanként elcsendesedtek, s megkezdték barátkozásukat a közelgő éjszakával. Az állapotos fiatalasszony a tűzhely mellé húzta zsámolyát, ráállította a vedret, s fölé hajolva, gyors kézzel beszappanozta fejét; mellette egy asszony fazékból, friss meleg vízzel locsolgatta szappanhabos, csillogó, hosszú haját, mialatt egy másik asszony a sütőben két törülközőt melegített számára, hogy meg ne fázzék. A szomszéd ágy előtt Sovány Juli leguggolva az öreg trafikosnénak a cipőjét fűzte ki. Mari néni a sarokba húzódott, a mécses fénye alá; hála fiatalosan ép szemének, még lefekvés előtt megfoltozhatja özvegy Daniskáné kegyetlenül elrongyolódott alsószoknyáját. A fekete hajú, sápadt lány a bibliával kezében elszenderedett, szomszédja, az egyik bejáróasszony, már halkan hortyogott. Az elülső pincében azonban bútorokat tologattak; az öreg hordár, akinek ágya a szellőztető alatt állt, helyet cserélt a katonazubbonyos fiatalemberrel; nem mert többé a szellőztető alatt aludni, amióta a robbanás megnyomta érzékeny gyomrát. Nem járt rosszul; a pincér mellé került, aki ugyan éjszakánként úgy mekegett álmában, mint egy egész farkas üldözte, havasi kecskenyáj, de reggelente még mindig szalonnával kínálgatta jobb és bal oldali szerencsés szomszédjait.

Az ágyközi beszélgetések mindjobban elhalkultak, az öregebbek lassanként átsimultak az éjszakába. Egy idő óta a robbanások is mintha elhalkultak volna, olykor egy-egy percre már teljes csendbe merült a pince. De az egyik hosszabb szünetben váratlan hang látogatott be az előtér felől: odakünn a ló hangosan, élesen nyerített.

Mari néni felkapta fejét, s tenyerét füle mellé illesztette.

– Uramisten, ez éhes! – kiáltotta a várandós fiatalasszony, s egy gyors mozdulattal felült az ágyban, melyben állapotára való tekintettel egymagában alhatott. Sovány Juli, aki épp a házfelügyelőék cipőit tisztogatta, ijedtében szája elé kapta kezét; a cipőkenőcs egy része az orra hegyére illeszkedett, s ott szemérmetlenül csillogni kezdett. Özv. Daniskáné keresztet vetett, Kovács úr tüsszentett.

– Ez alighanem az ajtó előtt áll, s bebocsátást kér! – morogta a házfelügyelő. Az egész pince lélegzetét visszafojtva fülelt: néhány pillanatnyi néma csend után kintről újra felhallatszott a magányos, szelíd nyerítés.

– Vacsorát kér! – kiáltotta Sovány Juli, s meglepetésében kiejtette kezéből a házfelügyelő cipőjét. Az állapotos fiatalasszony mezítláb kiugrott az ágyból, özv. Daniskáné is kikászálódott piros-fehér kockás dunyhája alól, egy perc alatt az egész pince talpon termett. Pignitzky tanácsos, a légóparancsnok, fénylő szájjal s bosszús homlokkal, mint a rossz idő fababája, kilendült a fülkéből.

– Micsoda felfordulás van itt? – kérdezte ingerülten.

– Összedűlt a ház?

– A ló be akar jönni, tanácsos úr – magyarázta Mari néni izgatottan.

– Biztos ágyba akar feküdni – morogta a légóparancsnok. – Tudtam, hogy bajom lesz vele. Most hova igyekeznek?

– Meg kell etetni szegényt – mondta az öreg mosónő.

– Ki tudja, mióta nem evett!…

Pignitzky legyintett: karjának vastag árnyéka, mint Káin testvérgyilkos furkója, fenyegetően felszaladt a homályos pincefalra. A következő pillanatban fülsiketítő dörrenés rázkódtatta meg a vörös téglapadlót.

– Le kell vágni – mondta a tanácsos, mire átmenetileg megsiketült fülébe újra visszatért az élet, s a szívébe beállt görcs is alábbhagyott. – Úgysem tudjuk itt eltartani.

– Isten őrizz! – kiáltotta Mari néni fenyegetően. – Szó sem lehet róla! – mondta a várandós fiatalasszony is, s egy védekező mozdulattal szemére tapasztotta kezét. Egy öreg takarítónő hirtelen hangos zokogásban tört ki. Időközben a férfiak is felcihelődtek; a sánta pincér botjával hadonászva, vérvörös arccal megfenyegette a légóparancsnokot.

– Abból ugyan nem eszik! – rikoltotta dühtől kicsorduló vékonydad hangján. – Hogy egy ártatlan állatba, aki idemenekült segítséget kérni, belevágja a kését!… Abba másnak is van beleszólása! – Az öreg hordár, aki még a kihányt vacsora emlékét sínylette, helyeslőn bólintott.

– Kár is volna egy ilyen drága állatért! – mondta a nyugdíjas postás, mialatt özv. Daniskáné mögött elindult a pince dupla faajtaja felé.

A lovat valóban az előtérben találták, de nem egyedül; János bácsi állt mellette, s a szögre akasztott viharlámpás fényében egy vödör langyos vízből a sebeit mosogatta. Az állat büszkén, felvetett fejjel, mozdulatlanul állt, és szelíd, dióbarna szemével egyenesen szembenézett az ajtón kitóduló tömeggel, amely önkéntelenül megtorpant, majd egy lépést visszakozott. – Ez ugyan nem vak – mondta Mari néni magában, mialatt berzenkedő orral aprókat szippantott a nedves, gőzölgő állati bőr nyers szagából.

– Meg akarnók etetni – jelentette be özv. Daniskáné hangosan.

Az ember nem felelt, a ló hátát vizsgálgatta. Csak most látszott meg, hogy már tisztára csutakolta az egész állatot.

– Nem kellene megetetni, János bácsi? – ismételte özv. Daniskáné félénken.

– Jókor jut eszükbe – morogta az ember. – Mit hoztak neki? – Az állat bőre oly szépen, fiatalosan fénylett a petróleumlámpa csöpp világában, hogy Mari néni önkéntelenül behunyta szemét. – Én egy karéj kenyeret hoztam – közölte.

– Én is azt – csatlakozott a nyugdíjas postás.

– Én egy kockacukrot.

Csend támadt, az emberek összenéztek.

– Sokra megyünk vele – dörmögte János bácsi. Bablevest nem eszik a ló, sem szalonnát, sem mézet! Az ősz bajszú, tüdőbajos fodrászsegéd két szalmazsákja közül felajánlotta az egyik tartalmát; városi ember volt, nem tudhatta, hogy a ló is csak fekvésre, nem étkezésre használja a szalmát. – Nincs senkinek egy kis kukoricája? – kérdezte a katonazubbonyos fiú.

– Nekem van egy fél zsákkal – mondta az egyik mosónő. – A fiam hozta Törökbálintról, de libát már nem tudtam venni hozzá. Fönn van az emeleten.

Este tíz óra felé az orosz messzehordó ütegek nagyobbára elhallgattak; csendes, csillagos éjszaka borult a városra. Minthogy az öreg mosónő mégsem mert felmenni az emeletre, János bácsi maga vágott neki az útnak. A hátsó lépcsőn ment, ez jobban megvédte az aknatűz ellen; a nyitott folyosóra érve pedig hirtelen nekirugaszkodott, s futva tette meg az utat az öregasszony lakásáig. A zsák kukoricát azonban nem találta meg, az ágy alatt is hiába kereste, csak néhány lehántott csutkát szedett össze a kamra egyik sarkában.

A szoba ablaka a Duna-part egyik keskeny mellékutcájára nyílt; ha az ember kihajolt rajta, tekintete a holdfényes folyamra s a túlsó parton a kupolákkal koronázott sötét Várhegyre esett. A süvítő, hideg szél apró, ezüstös hullámokat bodorított a Duna színén, s egy-egy hevesebb lökésével meglengette a szoba faláról lelógó, kitépett, aranyvirágos kárpitot. A Mátyás-templom, mint egy nyíl, amelyet a hegy lőtt ki magából, sötéten igyekezett a holdfényes ég felé, alatta a házak, melyekben az ostrom óta kialudt minden emberi öntudat, világtalan szemekkel nézték a magára hagyott folyót. A város megnőtt és szétburjánzott a holdvilágban, mint egy fegyelmezetlen rémkép, melynek dadogásából csak egy érthető hang vált ki: egy-egy távoli puskalövés ropogása. A Parlament mögül a Duna egy égő ház veres visszfényét úsztatta a Lánchíd felé.

Az öregember megborzongott, s visszahúzódott az ablakból. Egy ideig állva maradt, s fejét vakargatva, mozdulatlanul nézett maga elé. Olyasféle fáradtság fogta el, mintha egy rejtvényen elmélkedett volna, amelyről kiderült, hogy nincs megfejtése. Körülnézett a homályos szobában, majd a falhoz lépett, s egy ingerült mozdulattal lerántotta a huzatban lengedező, kitépett kárpitdarabot.

Kifelé menet az ajtóban szembetalálkozott az öreg mosónővel.

– Jaj, úgy megijedtem, hogy valami baja történt – mondta ez lihegve. – El nem tudtam képzelni, hogy miért marad el olyan soká, hacsak valami bántódása nem esett útközben. Azért is jöttem fel, pedig úgy féltem, hogy el is estem a második emeleten. Újabb lövések hallatszottak a Duna-part felől, majd egy géppisztoly szakadozott kereplése.

– Ez meg mi? – kérdezte a mosónő ijedten. – Ilyen közel vannak már az oroszok?

Az öreg vállat vont. – Dehogy! – mondta rosszkedvűen. – A zsidókat gépfegyverezik a Duna-parton.

– Uramisten, micsoda világban élünk… – sóhajtott az öregasszony.

Forrás: Déry Tibor: Alvilági játékok, válogatott novellák.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Sissy és a cirkusz: I. rész.

Sissy és a cirkusz
I. rész.

Sissy már értesült a nagy újságról, a Renz-cirkusz érkezéséről. Ferenczy Idának igaza lett, ez a hír valósággal felvillanyozta. Különösen örült az idomított lovak mutatványainak, erről Renz különösen híres volt. Egész Bécs látni akarta, ahogyan az óriási cirkusz- sátrat felverik a Práterben. Az újságok tele voltak a szenzációs attrakciókról szóló cikkekkel, és máris sorbaálltak a jegyekért, noha még folyamatosan érkeztek a cirkuszi kocsik a ragadozó állatokkal meg az artistákkal.

A hatalmas cirkuszsátor körül valóságos kis falucska képződött. Fiatal és öreg egyaránt örült a cirkusznak. Persze különösen a gyermekek várták már mohó kíváncsisággal a bohócok tréfáit, amelyeken majd megint szívből nevethetnek. Mások a kötéltáncosokra és a trapéz művészeire voltak inkább kíváncsiak, akik fent a magasban, a sátortető alatt az életüket kockáztatták.

A lovaknak külön istállósátruk volt, ahol különlegesen gondozták őket. Már megérkezése napján hírt kapott Renz igazgató az udvari kancelláriától. Másnap  személyesen ment ki Schönnbrunnba, és tiszteletét tette a császárnénál. Természetesen megígérte, hogy lesz külön díszelőadás neki és az udvar tagjainak, és már most úgy tűnt, hogy a jelek szerint valóságos társadalmi esemény lesz ez.

Mint ahogyan várható is volt, Sissy és Mária Valéria a legjobb hangulatban voltak az előadás alatt. Csakhogy az első rész egyre jobban elhúzódott, mert valahányszor ők ketten lelkesen megtapsoltak egy-egy mutatványt, az artisták azt gondolták, meg kell ismételniük a számot.

Végre szünet lett, és Sissyt és Mária Valériát nem lehetett visszatartani, hogy meg ne nézzék a lovakat. Az istállóban a császárné valóban elemében volt. Szakavatott szemmel ítélte meg a válogatottan gyönyörű lovakat, és megállapította, hogy olyan hatalmas értéket képviselnek így együtt, hogy valószínűleg semmivel sem kevésbé értékesek, mint a saját istállója.

– Felséged akkor fog majd igazán csodálkozni, amikor Avolón belovagolok a manézsba – közölte Renz  igazgató büszkén, mialatt az egyik pompás paripára mutatott. – Ő messze a legjobb lovam, és a magasiskolát is beidomítottuk neki. A spanyol lovasiskolának is díszére válna!

Sissy műértő ábrázattal nézte végig a lovat, és megpaskolta csilogó szőrét. Avolo kedvesen horkantott, mintha máris készen állna a barátságra.
– Nos, erre valóban kíváncsi vagyok! Mutasd meg, mit tudsz, Avolo! – mondta Sissy kedvesen.
Avolo megint fújtatott, mintha megértette volna Sissy szavait, és megígérné, hogy valóban a tőle telhető legjobb teljesítményt nyújtja majd. Nem sokkal később Sissy már a manézsban láthatta viszont. Renz igazgató egyáltalán nem túlzott: Avolo felülmúlta Sissy minden várakozását.

– Micsoda csodálatos ló! – kiáltott fel, és lelkesen megtapsolta a mutatványt.
Renz büszkén léptetett Sissy páholya elé, és széles mozdulattal megemelte a kalapját, közben Avolo letérdelt a mellső lábaira. Így fejezték ki mindketten, a paripa és lovasa, a császárné iránti tiszteletüket, mialatt a közönség tombolt a lelkesedéstől.
Később, amikor Sissy már hazafelé kocsikázott Schönbrunnba, újra és újra átérezte ennek a pillanatnak a szépségét. Mária Valéria, bár már igen álmos volt, megjegyezte:
– Igaz, mama, szívesen vennéd, ha a tiéd lenne ez a ló!
– Ezt kitaláltad – adott neki igazat Sissy. – Avolo valóban istállóm ékessége lenne. Csodálatos érzés lehet lovagolni rajta!
– Hogy csodálkozna a papa – mondta még a kis főhercegnő álmosan.
– Hát ez igaz. Jó lenne, ha meglephetnénk vele! – gondolkodott Sissy hangosan.
– De ez a ló biztos nagyon-nagyon drága!
– Biztos, gyermekem. Hiszen hallottad, mit mondott Renz úr, hogy Avolo a legjobb lova. És ha valaki meg szeretné tőle venni, valószínűleg ennek megfelelően hatalmas árat szabna.

– De hát a papa a császár, és sok pénze van-nevetett Mária Valéria optimistán.
Sissynek is nevetnie kellett lánya kisokos megjegyzésén, de közben hevesen rázta a fejét.
Akkor rosszul ismered a papát. Ö nagyon takarékos ember, nem kedveli a luxust. Azt hiszem, ha meg szeretnénk vásárolni, Avolót, ezt ő bizonyára luxusnak tartaná.
– És ha szépen megkérnéd Renz urat, nem gondolod, hogy neked adná ezt a lovat?
– De hát Ausztria császárnéja nem kívánhatja, hogy egy cirkuszigazgató lovat ajándékozzon neki – csodálkozott Sissy. – Micsoda ötleteid vannak, Mária Valéria!
Most már a kis főhercegnőnek nem futotta többre a tudománya. Amikor megérkeztek, a komornák ágyba fektették, de még sokáig nem tudott elaludni. Törte a fejecskéjét, hogyan segíthetne a mamának.

Forrás: MARIELUISE VON INGENHEIM: Sissy
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26

Sissy és Avolo, Sissy és a cirkusz II. rész.

Sissy és a cirkusz II. rész.
Sissy és Avolo

Sissy valóban nem tudott elszakadni Avolótól. A paripának sikerült eloszlatni a Ferenc József miatti aggodalmait. Az a kívánság, hogy a ló az övé legyen, lassacskán betöltötte a gondolatait. Így történt, hogy végül is magához hívatta Renzet.

A férfi rezzenéstelen arccal hallgatta végig Sissy kívánságát. Világos volt számára, hogy eljátszaná a császárné kegyét, ha ragaszkodna a lovához. Másrészt viszont Avolo tudománya hosszú és türelmes idomítói munka eredménye volt, ráadásul ez a ló fajtájának különlegesen tehetséges példánya volt. Sissy észrevette az igazgató zavarát.

– Valószínűleg amúgy sem tudnám megfizetni – jegyezte meg kicsit élesen.
– Valóban megfizethetetlen lenne – bólintott Renz.
– De hát ki tudja megtagadni fenséged kérését? Csakhogy fenséged is pontosan tudja, hogy egy ilyen ló sokat veszít értékéből megszokott lovasa nélkül, arról nem is beszélve hogy Avolo esetében igen fájdalmas esemény lenne, ha elszakítanánk az idomárjától. A lovaknak is vannak érzelmeik, ezt fenséged is nagyon jól tudja.
– Valamilyen különleges kapcsolat van ló és lovasa között? – kérdezte Sissy feszült arccal.
– Későbbi belovaglója ott volt, amikor Avolo született, szinte ő nevelte fel. Az idomítás sem az én érdemem, hanem az ő fáradhatatlan munkájának eredménye. Valószínűleg halálosan szerencsétlen lenne – és a ló is – ha el kellene válniuk egymástól.

Renz titokban abban reménykedett, hogy Sissy elismeri, hogy ez komoly akadály, és lemond arról, hogy megvásárolja Avolót. De tévedett. A kívánsága csak erősebb lett attól, hogy akadályokba ütközött a megvalósítása.
– Rendkívül tehetséges ember lehet, és el tudnám képzelni, hogy alkalmaznám istállómesternek. – Renz meglepetéssel hallgatta a császárné szavait.

Most már csak az az utolsó lehetősége maradt, hogy olyan magas árat kér Avolóért, hogy a császárnénak le kelljen mondania a tervéről. Sissy azonban pontosan fel tudta mérni a ló értékét, és még mielőtt Renz kinyithatta volna a száját, ő maga ajánlott egy igen jó, de mégis méltányos árat. Ernst Jakob Renznek nem maradt más hátra, mint hogy kénytelen-kelletlen beleegyezzen a ló eladásába. Lánya, Elisa is nagyon elkeseredett, amikor megtudta a hírt. Estéről estére ő volt az, aki a manézsban Avolo hátán mint műlovarnő mutatott be szebbnél szebb gyakorlatokat, és igen nagy nehézségei lesznek ez után, hogy egy másik, épp ilyen jó lovat találjon, amelyik annyira érzékenyen válaszol lovasa minden rezdülésére.
– Hívd ide Hüttemant – mondta neki az apja. – Ez ugyanis a második meglepetés, ami a bécsi vendégjátékunk alatt ért. Képzeld el, Elise, a császárné felveszi istállómesternek, hogy ne kelljen elválnia Avolótól, illetve Avolónak őtőle. Így azonban mindkettejüket elveszítjük, őt is meg a lovat is!

A Renz-cirkuszban meglehetősen nagy volt az elkeseredés Avolo eladása miatt, de Sissy rendkívül boldog volt. Még azon a délutánon elhozatta a lovat. Hütteman személyesen hozta át az udvari istállóba, ahol Avolo ezentúl márványjászolból eheti majd a zabot. Az okos mén csodálkozóan nézett körül. Itt a lovak valóban luxuskörülmények között éltek, ennél jobb dolguk nem is lehetett.

Amikor Sissy megjelent, hogy meggyőződjön arról, hogy a lovat megfelelően helyezték-e el, Avolo felismerte, és újra barátságosan horkantott felé. Sissy ez alkalommal megismerkedett belovagló lovasával, Hüttemannal is, egy vékony, kis növésű és rendkívül mozgékony szász férfival, aki ezentúl az ő szolgálatában áll.
– Bizonyára meg fogunk egyezni.- mondta neki. Ne aggódjon, Hütteman úr. Annyit, mint Renz úr, én is fogok fizetni. Van esetleg felesége vagy gyermekei?
Hűtteman nemmel felelt a kérdésre, független volt, és bár új állását még szokatlannak érezte, úgy tűnt, rendkívül érdekes lesz.
– Tudja-e, Hűtteman úr, hogy az utazásaimra néha magammal viszem kedvenc lovaimat is? Most már Avolo is közéjük tartozik. Így ön is megismerheti majd egy kicsit a világot. De most jut eszembe, ehhez már hozzászokhatott, hiszen a cirkusszal is sokat voltak úton!

Forrás: MARIELUISE VON INGENHEIM: Sissy
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Sissy és a cirkusz III. rész.

Sissy és a cirkusz III. rész.

Sissy nem bírta tovább a várakozást, végre Avolo nyergében akart ülni. De kiderült, hogy sok mindent, amit Renz lovaglásában megfigyelt, ő még nem tud utánozni. Avolo nem hátasló, amilyenekhez eddig Sissy szokva volt, hanem cirkuszi állat, és ez a tény volt végül is az oka annak, hogy Sissyben újfajta becsvágy ébredt.

– Mennyi ideig marad a cirkusz Bécsben? –kérdezte a lovásztól.
– Nos, talán egy hónapig, fenség-felelte Hűtteman.
– Vagy ameddig a bécsiek kíváncsiak ránk. De az is lehet, hogy az igazgató egy vagy két héttel tovább marad, ha olyan nagy lesz a tülekedés, mint eddig.
– Mit gondol, Renz kisasszony hajlandó lenne engem cirkuszi lovaglásra oktatni?
Hűttemannak a csodálkozástól tátva maradt a szája.
– Fenséged . . . csak nem akar fellépni?
– Dehogynem, pontosan ezt szeretném! Mire a császár visszajön, egy igazi cirkuszi előadást rendeznék, az önök egész programjával, és én magam lépnék fel Avolóval!

Most megértette Hűtteman, hogy a császárné hazatérő férjének különleges meglepetést szeretne szerezni, és megígérte, hogy megnyeri Elise Renzet is ennek a tervnek.
– Csak az idő lesz túl rövid, fenség – ennyi ellenvetése azért volt.
Sissynek azonban ez volt a véleménye:
– Szorgalmas vagyok. Tudom, hogy sikerülni fog!
Ami pedig a legfontosabb, az megvan: Avolo is vonzódik hozzám.
Ez valóban fontos dolog volt, hiszen ló és lovasa között az összjátéknak tökéletesnek és harmonikusnak kellett lennie.

Hűtteman úr megígérte, hogy megtesz minden tőle telhetőt. Amikor Mária Valéria meghallotta anyja tervét, lelkesen tapsolni kezdett.
– Mama, ez egy csodálatos ötlet! Papa nagyon fog csodálkozni!
Festetics grófnő is; aki véletlenül hallotta mindezt, hasonló véleményen volt. Csakhogy attól félt, az udvartartás azt az előadást nem fogadja majd olyan elismeréssel, mint ahogyan a császárné szeretné és képzeli . . .

A következő napokat a lázas előkészületek töltötték ki. Az udvari istállók melletti lovasiskolában egy kicsinyített cirkuszi arénát építettek fel, amelyben majd Renz fog fellépni a programjával. Az igazgató személyesen jött el lányával, Elisével, hogy kiadja a megfelelő utasításokat. Ez alkalommal megjegyezte, milyen szép is lenne, ha Bécsnek állandó cirkuszi épülete lenne, amelyben ő és cirkusza bármikor felléphetnének, vagy akár folyamatosan is tarthatnának előadásokat. Renznek már volt egy ilyen “háza” Berlinben, és nagyon jó lett volna Bécsben is. A császárné megígérte, hogy körülnéz majd megfelelő telek után valahol Bécs környékén. Elise pedig azonnal “kezelésbe vette” a császárnét.

Sissy kitűnő lovas volt, ezt a műlovarnő is elismerte az első negyedórai közös munka után.
– Önnek kifejezetten nagy tehetsége van ehhez, fenség – jelentette ki.
– Ha nem császárné lenne, apám azonnal szerződtetné.
Sissy nevetett.
– Higgye el nekem, kisasszony, hogy a császári udvar is néha egy cirkuszhoz hasonlít. Remélem, hogy férjem hazatéréséig néhány gyakorlatot meg tud nekem tanítani Avolóval.

A következő napokban a ló és a császárné egyre közelebb kerültek egymáshoz. Nemsokára már ismerte Sissy a ló előnyös és hátrányos tulajdonságait, éppúgy, mint a többi lováét. Mária Valéria gyakran ült ott; amikor gyakoroltak, és mindig megtapsolta a mamát, ha Sissynek sikerült Elise útmutatásai alapján valamelyik gyakorlatot bemutatnia.

Május 15-én Ferenc József épen és egészségesen megérkezett Itáliából és Dalmáciából. A bécsiek örömmel, lelkes éljenzéssel fogadták, amikor bevonult, a Burgba. Csak amikor már többször megmutatta magát a balkonon, akkor volt ideje Sissyre is.

– Csakhogy újra itthon vagy, kedves Franzl! – kiáltott föl Sissy megkönnyebbülten, és átölelte a férjét.
Kapcsolatuk olyan gyöngéd volt, mint talán korábban sosem. Ferenc József tudta, hogy Sissy mennyire aggódott érte, és ez jólesett neki. Most hát eljött a nagy pillanat, amikor Sissy meglephette őt az előadás tervével.
– Franzl, amit most fogsz majd látni, biztos, hogy álmodban se gondoltad volna a feleségedről! – közölte vele.
– Úgy – mosolygott a császár vidáman – és mi lesz az?
– Csak holnap délután fogod megtudni. Az egész udvartartást meghívtam. Mindannyian csodálkozni fogtok!

Már előre örült, mint egy gyermek, és alig bírta kivárni, hogy bemutathassa a császárnak Avolo nyergében a lovaglótudományát. Másnap délután mindenki, akinek csak lehetősége volt, ott tolongott az udvari istállók körül. Fényes nevek viselői és nagy méltóságok töltötték meg a cirkuszi manézs körüli páholyokat. Renz direktor a legjobb számait mutatta meg. Ferenc József császár el volt ragadtatva a programtól. A java azonban még hátravolt. Amikor Renz bejelentette híres lovait, nem a lánya, Elise lépett fel velük, hanem Ausztria császárnéja. Büszkén lépdelt be új paripája hátán a manézsba, valóban pompás látványt nyújtva. A tömegen morajlás futott végig.

Az Elisével gyakorolt idomított programot majdnem ugyanolyan jól mutatta be, mint ő, és a végén még a magasiskolát is végigcsinálta. De még nem is ért a végére, amikor különös szorongást kezdett érezni. “Miért nem tapsol senki? Talán annyira rossz vagyok a nyeregben?” – töprengett. Pedig biztos volt benne, hogy ragyogóan csinálja. Csakhogy senki sem merészelt tapsolni. Mindenki félve pillantott a császári páholy felé, ahol Franzl egyre sötétebb arccal, összeráncolt homlokkal ült. Bénító csönd ülte meg az egész termet, éles ellentétben a cirkuszi zenekar hangos játékával.

Ezt a meglepetést valóban nem várta Ferenc József. Felesége, a császárné egy cirkuszi program keretében lép fel! Már csak az hiányzott volna, hogy mindezt a nyilvánosság előtt, a Práterben tegye! Festetics grófnő és Ferenczy Ida rémülten észlelték, hogy itt nagy vihar van kitörőben. Segélykérő pillantásokat vetettek a császárra, aki végre megértette, és megtörte a jeget. Legközelebb, amikor pillantása találkozott Sissyével, kényszeredetten elmosolyodott és tapsolt. Miután a császár már megtette, a többiek is tapsolni kezdtek. Sissy, ahogy tanulta, Avolóval a császár páholya elé léptetett, majd letérdeltette a lovat, végül kényes léptekkel kilovagolt a manézsból.

Forrás: MARIELUISE VON INGENHEIM: Sissy.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Déry Tibor: A Ló I.

Déry Tibor: A Ló I.

Alkonyodott. Az alacsonyan úszó felhőkből lassú eső szitált. Itt-ott a kövek között egy-egy pocsolya villogott a sáros járdán.

Az öregember sietett, hogy még sötétedés előtt hazaérjen. A túloldalon, egy égő bérház emeleti ablakaiból tömör, bársonyfekete füstfelhők nyomultak ki az utcára, ölükben egy-egy vékonyan sziszegő lángnyelvvel, amely sárgán meg-megragyogtatta a szemközti ház épen maradt ablakait. Az utca üres volt, csak a keskeny úttest közepén, a szétszórt üvegcserepek között feküdt, arcát könyöke alá rejtve, egy halott katona.

Egy tejcsarnok kirakata előtt az öregember hirtelen megállt. A keskeny boltajtó üres keretéből egy szőke sörényes, barna lófej nézett ki az utcára.

– Hát te hogy kerültél ide? – morogta az öreg meglepetten, s előrehajolva szemügyre vette az apró helyiséget. A ló fara a bolt hátsó falát súrolta, amelyen egy borvörös papírra nyomtatott hirdetmény lógott, tompora jobbról a fehér kiszolgálóasztalnak, balról egy feldőlt jégszekrénynek szorult.

Az öreg hátralépett, s fejét felvetve elolvasta a légnyomás által elbillentett, ferde cégtáblát. “Tej Vaj Tojás” betűzte a növekvő szürkületben. Még egyszer figyelmesen szemügyre vette a lovat, majd fejcsóválva elfordult s hazaindult. A ló fejével kinyomta az ajtót, s utánaeredt.

Rövid útjuk volt. Elöl ment az öregember, lehajtott fejjel, s elgondolkozva hallgatta a ló patáinak szabályos kocogását háta mögött, a járda sáros aszfaltján. Egy alkalommal, amikor egy mellékutcába fordult be, a dobogás megszűnt, mintha a ló megállt s elgondolkodott volna; de alig egy perc múlva izgatott, szapora ügetéssel – melynek üteméből világosan ki lehetett hallani az aggodalom szívdobogását – újra felzárkózott. Egy idő múlva az öregember próbaképp még egyszer befordult egy mellékutcába: mögötte a ló ismét megállt, majd rémült, gyors ügetéssel megint utána eredt.

– Vak! – mormogta az öreg rosszkedvűen. – Mind a két szemére vak!

Az utcák néptelenek, csendesek voltak, messziről gyönge gépfegyverkelepelés hallatszott. A Bazilika mögött egy asszony mélyen előrehajolva, cuppanó lábakkal átszaladt a havas, csatakos téren, s eltűnt egy kapu alatt. Feljebb a széles úttest tele volt szórva ablakcserepekkel; a téli, sötét ég megmártotta magát bennük, hunyorított, s belefagyott az üvegbe. Rohamosan sötétedett.

Mire hazaértek, Buda felől megszólaltak az orosz aknavetők, egy alacsonyan berregő vadászgép már fejük fölött kefélte a háztetőket. A ló azonban oly gyakorlott mozdulattal ereszkedett le új gazdája mögött a kanyargó, keskeny pincelépcsőn, mintha tíz évig viceházmester lett volna egy ötemeletes bérházban. Csak az utolsó lépcsőfokon botlott meg, térdre rogyott, s a hasán csúszva szánkózott le az óvóhely koromsötét előterébe. De alighogy leért, dörrenő patkókkal felugrott, s fejét leszegve bevágtatott a szenespincékhez vezető, hosszú folyosóra. Az oidipuszi éjszaka vaksötétjében csak patkóinak felszálló, sárga szikrái fénylettek, mint egy jajkiáltás írásjelei. Hosszan, panaszosan nyerített, nyakából, hátából dőlt a vér; a pince alacsony mennyezete három helyen
lehántotta bőrét. A folyosó végére érve azonban hirtelen megállt, s mélyen lehorgasztotta a fejét.

Forrás: Déry Tibor: Alvilági játékok, válogatott novellák.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

A zsoké és az ördög

A zsoké és az ördög

Akkoriban történt ez, mikor minden emberi számítást keresztülhúzva: harmadszor nyerte meg Pipik, a hírneves zsoké a Royal-díjat – háromszor, mindig ugyanazzal a versenylóval, hogy az embereknek kidagadt a szemük a csodálkozástól. (Az “ember” alatt e beszély folyamán mindig a lóval, a lóversenyekkel foglalkozó urakat, lovasokat, pincéreket és cigányokat kell érteni.)

Pipik a győzedelem után való estén jelentkezett a szürke szakállú grófnál, a ló gazdájánál, a Casino előcsarnokában. A hidegvérű gróf annyira bizonyos volt lova győzelmében, hogy ezen a délutánon még a versenytérre se ment ki, hogy megmutassa nagy szakállát az embereknek.

– Jól viselted magad, Pipik – mond a gróf, és kezet nyújtott a zsokénak, harmadszor életében, a harmadik Royal-díj alkalmából. Pipik tudta, hogy ezzel vége van a kihallgatásnak, a győzelem anyagi részét majd elintézi az istállóvezető. Komoly, konok, zárkózott, hallgatag ember volt Pipik. Nem sokat felelgetett tehát a pincéreknek, akik körülötte jártak-keltek, mert éppen ebédhez terítettek. Vállat vonva felelt a cigányoknak, akik hangszereikkel már megérkeztek, és az esti muzsikáláshoz készülődtek. Csupán a piros nadrágos hajdúval állott szóba a Casino kapujában.

– Megnyertem a versenyt, mert amúgy is az a szándékom, hogy elköltözöm Magyarországból, mielőtt a cimborák bosszúból a korláthoz szorítanának.

Pipik elvégezvén dolgát a Casinóban: szokásos kiskorcsmájába ment, amely korcsmát azért kedvelte, mert nem jártak bele olyan emberek, akik a lóversenyhez konyítottak volna. Budán volt ez a korcsma, polgári bormérés, ahol voltaképpen azt sem tudták, hogy ki az a borotvált képű ember, aki hében-korban a korcsmában megfordult. (A zsoké ugyanis azt hitte, hogy nem ismerik.) Pipik itt megitta szokásos borporcióját, zártan, lekonyított fejjel, néha csaknem egyliternyi bort, amelyet elegendőnek tartott szervezete karbantartásához. Senkivel se váltott szót. A szomszéd asztalnál arról beszélgettek, hogy maholnap eltűnik Budának ez a része, lebontják a házakat. Különösen egy vörös orrú ember, aki gyakran volt részeg: panaszkodott, hogy mi lesz a világból, ha már ezek a régi házak is eltűnnek, amelyek annyi nemzedéket láttak felnövekedni. Ez a vörösorrú mindig csak szavalt, mintha a városrész minden grundja az ő fejét búsítaná. És mikor a vörösorrú mellől elszökdösött a társasága (persze ez nem ment simán, mert sok kérés, könyörgés hangzott el, hogy maradjanak még együtt), a vörösorrú egy bátor gesztussal áttelepedett a zsoké asztalához. “Átment” poharával, mint olyan ember, akit szemtelenné tesz a bor. Pipik csak pislogott a kalapja karimája alól. Vajon mit akar ez a vörösorrú? Az pedig úgy tett, mintha észre sem venné Pipiket, hanem hátat fordított neki, és egy másik asztalhoz beszélt, ahol még ült néhány vendég. Ide küldte szónoklatait a városnegyed pusztulásáról.

– Mi az, uracskám, nem tetszik? – kérdezte a vörösorrú hirtelen, Pipik felé fordulva, mintha az mondott volna valamit.

A zsoké vállat vont, nem szerette a kötekedést. Felállott az asztaltól, fizetett, megjegyzést nem tett. A vörösorrút ez még jobban bőszítette, és olyan lármát csapott, mintha Pipik után akarna rohanni. Egy másik korcsmába ment be a zsoké, miután ott előbb óvatosan körülnézett. Falból kinőtt polgárok üldögéltek ott, akik talán évek óta nem jártak Pesten. De egy házmester külsejű ember, aki csak amúgy papucsban jött elő valahonnan a környékről, belépett az ajtón, és Pipikre mutatott:

– Itt van az a fickó, aki a Békában megsértette az egész társaságot!

Pipiknek megint csak tovább kellett menni, mert most már többen is figyelni kezdték. Mind mordabbul, mind kókadtabban, hogy sehol se engedik meginni a maga borát. Kegyetlen arccal nyitott be tehát egy korcsmába, ahol körül sem nézve, a mérőasztalnál megállott, és bort kért.

– Itt nem lehet ám verekedni – mondta most valaki a háta mögött, aki valamiképpen, valahogyan idáig követte, és a zsoké kalapjára ütött. Pipik hátranézett. Egy csúnya, kis suszterforma állott a háta mögött. Még a szeme is csirizes volt. – Ez a híres lócsaló.  – És mindenfelől dühös, kaján, irigy arcok fordultak Pipik felé aznap este, amikor a Royal-díjat harmadszor is megnyerte.

Pipik nyelt egyet, és hamarosan eltávozott. Egy jámbor korcsmácskába ment be, ahol legfeljebb a makk disznót ismerik a nagyvilág látványosságaiból. Kis zug volt ez a korcsmácska a hegyoldalban. No, ide ugyan éppen jókor érkezett meg Pipik, a győzedelmes zsoké. A korcsmárosné éppen az urát verte, mert az délután kiszökött a lóversenyre.

– Itt van az a híres, aki miatt a pénzemet elvesztettem – ordított a nyúzott korcsmáros, amikor Pipiket megpillantotta. És ezzel asszonyostól együtt Pipiknek fordult. A zsoké csak nagy üggyel-bajjal menekedett a feldühödött házaspár elől. Egy széket dobott a háta mögé.

De most már valóban menekülnie kellett ebből az álmodozónak látszó városrészből. Siető, kopogó léptekkel fordult be mindenféle kis utcákba, ahol az ablakok és ajtók holtaknak látszottak mindaddig, amíg Pipik be nem tette a lábát az utcába. De egyszerre megelevenedtek még a kamrák és egyéb helyiségek ablakocskái is, amint mindenféle szemetet szórtak ki a menekedő zsoké nyakába. A néma ajtók felpattantak, és átkokat kiáltottak. A pinceműhelyből iparosok futamodtak elő, akik abbahagyták kalapálásaikat, amikor a híres zsokét futamodni látták. Minden és mindenki őt, a Royal-díj nyerőjét szidta itt, mintha az egész városrészt boldogtalanná tette volna.

– A legnagyobb csaló Magyarországon – üvöltött Pipik nyomában egy hentesmester, aki boltjából futamodott ki.

– Ó, bár elvinne az ördög! – sóhajtotta futamodás közben Pipik.

Az ördögöt éppen jókor hívta. Ott állott az egy kerítésnek vetve hátát, mintha részegségében nem tudna tovább menni. Hirtelen megkapta a zsoké gallérját, és a földhöz vágta.

– Te mertél túljárni az én eszemen? – toporzékolt az ördög.

Mert hiszen ő is lóversenyjátékos.

Forrás: Krúdy Gyula: Delikátesz, válogatott elbeszélések. (1928)
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Gárdonyi Géza: Macskási Imre

Gárdonyi Géza: Macskási Imre

Ezelőtt száz esztendővel úgy ismerték e nevet, akárcsak Kinizsi Pálét. Testőr volt, s abban az időben a legerősebb ember. Egyszer, hogy Erdélyben járt, útközben leesett a lova lábáról a patkó. Beállított hát a kovácshoz.

– Van-e kész lópatkója? – kérdezte a kovácsot.

– Hogyne volna – felelte a székely kovács -, van bizony húsz is.

– Erősek-e? Mert nekem csak erős kell.   A kovács előszed egy halom patkót, és mutatja.   Macskási meg akarja tréfálni a kovácsot. Fölvesz egy patkót, és összeroppantja a markában.

– No – azt mondja -, ez nem erős. – Fölveszi a másikat, azt is összetöri.   – Ez sem erős. – A harmadikkal hasonlóképpen cselekszik.

– Látom – azt mondja -, hogy gyöngék a patkók, de ha nincs más, hát el kell fogadnom.   A kovács, maga is jó erős, markos ember, nem szól semmit: fölveri a patkót. Macskási odavet egy tallért a kovácsnak, és fel akar ülni a lovára.

– Megálljunk – azt mondja a kovács -, meg akarom nézni, hogy erős-e ez a tallér.   Azzal fogja a vastag tallért, és kétfelé töri az ujjával. – Nem erős – azt mondja. – Kérek másikat. Hasonlóképpen cselekszik a második és harmadik tallérral is, míg végre a negyedikre azt mondja:

– Látom, hogy gyöngék a tallérok, de ha nincs más, elfogadom. Macskási akkor elnevette magát, és kezet adott a kovácsnak.

– No, barátom – mondja neki – te visszaadtad a tréfát, de így se jártam még soha, mióta katona vagyok.

Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.

Az öregember és a ló tanmeséje

Az öregember és a ló tanmeséje

Élt egyszer egy öregember, aki egy kicsi faluban lakott. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte gyönyörű fehér lova miatt. Még a király is megkívánta az öregember kincsét. Az emberek jó pénzt megadtak volna a paripáért, de gazdája mindig visszautasította:

– Ez a ló nem pusztán egy ló számomra – mondta az érdeklődőknek –, hanem egy személy. Hogy adhatnék el egy személyt? Ő a barátom és nem a tulajdonom. Hogy adhatnék el egy barátot? A férfi szegény volt, a kísértés pedig igen nagy, de nem volt hajlandó megválni a lótól. Egyik reggel azonban nem találta paripáját az istállóban. Az egész falu összecsődült.

– Te, bolond öreg – csúfolták. – Megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Annyira szegény vagy, hogy is remélhetted, hogy meg tudod védeni azt az értékes állatot? Jobban tetted volna, ha eladod. Akármennyit megadtak volna érte. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad. – Az öregember így válaszolt:

– Ne ítélkezzetek túl gyorsan! Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam vagy sem? Mi alapján ítélkeztek? – A falubeliek visszavágtak:

– Ne nézz minket bolondnak! Lehet, hogy nem vagyunk filozófusok, de nem is kell nagy értelem ahhoz, hogy felmérjük azt, ami itt történt. Az a tény, hogy elment a lovad, egy átok. – Ismét megszólalt az öregember:

– Csak annyit tudok, hogy az istálló üres, nincs benne a ló. A többit nem tudom. Azt, hogy ez átok vagy áldás, senki sem tudhatja. Csak a dolgok töredékét látjuk. Ki tudja megmondani, mi következik ezután? – A falu lakói kinevették. Mindig bolondnak tartották az öreget. Ha nem lett volna az, már régen eladta volna a lovát, és felélte volna az árát. Ehelyett napról napra kaparta össze a betevőt. Most bebizonyította, hogy tényleg bolond. Tizenöt nap múlva a ló visszajött. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával! Ismét öszszecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek:

– Öreg, igazad volt, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az lényegében áldás volt. Kérünk, bocsáss meg nekünk! Ő így válaszolt:

– Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van. Csupán azt állapítsátok meg, hogy egy tucat lóval jött vissza, de ne hozzatok elhamarkodott ítéletet! Honnan tudjátok, hogy ez áldás-e vagy sem? Most csak az események töredékét látjuk. Ha nem ismeritek az egész történetet, hogyan ítélkezhettek? Ha csak egy oldalt olvastok el, hogy tudjátok elbírálni az egész könyvet? Amit most ismerünk, az csupán egy részlet! Ne mondjátok, hogy ez áldás! Senki se tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok.

– Talán igaza van az öregembernek – mondták. De magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Úgy vélték, az, hogy tizenkét vadló csatlakozott a favágó lovához, csakis áldás lehet. Hiszen kevés munkával a vadlovakat be lehet törni, betanítani, és sok-sok pénzért eladni. Az idős embernek volt egy fia. A fiatalember elkezdte betörni a vadlovakat. Néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói megint eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történtek alapján.

– Igazad volt – ismerték el. – A tizenkét ló nem áldás, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öregkorodra nincs, aki segítsen neked. Most szegényebb vagy, mint valaha. Az idős favágó ismét csak ezt mondta:

– Ne menjetek olyan messzire ítélkezésetekben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte a lábait. Ki tudja, hogy ez áldás-e vagy átok? Senki sem. Az egész kép töredékét látjuk csupán. Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszéd országgal. A falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést a balesete miatt. Az ellenség óriási túlerővel érkezett, s az emberek nagyon féltek, hogy soha többé nem fogják látni fiaikat. Ismét fölkeresték az idős favágót, sírva, jajgatva, mert elvitték drága fiaikat. Megint megszólalt az öregember:

– Miért vontok le mindig következtetéseket? Senki sem tudja még, mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, az enyém pedig nem. Senki sem elég bölcs ahhoz, hogy megállapítsa, ez vajon áldás vagy átok. Csupán az Isten tudja. – Az idős favágó megelégedett azzal, amit tudott, és nem izgatta magát azzal, amit nem volt képes megérteni.

Epiktetosz mondta: „Mindig meg vagyok elégedve azzal, ami történik, mert arra gondolok, hogy amit Isten választ, az jobb, mint amit én választanék.”

Forrás: Maya Blogja nyomán. (Ismeretlen szerző írása)
Kép: Canva
Brehm – Állatok világa
Frissítve: 2023.05.26.

A Magyar Lovassport Szövetség 2023-as díjazottjai

A Magyar Lovassport Szövetség díjátadó gálája a Gróf Széchenyi István Emlékverseny szombat délutánján zajlott, így a lovas társadalom együtt ünnepelhetett a Nemzeti Lovardában. A megjelenteket Stróbl Dorottya és Bönde Ferenc köszöntötték, majd Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke tartotta meg beszédét a díjak átadása előtt.

Sportolói Különdíjak

A Magyar Lovassport Szövetség ezzel a kitüntetéssel ismeri el és díjazza a lovasok és lovas szakemberek 2022. évi kiemelkedő teljesítményét. A díjakat Szotyori Nagy Kristóf, a Szövetség alelenöke adta át.

Juhász Péter: A 2022. évi FEI Fogathajtó korosztályos Európa-bajnokságon junior kategória póni kettesfogat egyéni aranyérem és csapat bronzérem eredménye elismeréseként.

Juhász Bertold: A 2022. évi FEI Fogathajtó korosztályos Európa-bajnokságon gyermek kategória póni egyesfogat egyéni aranyérem és csapat bronzérem eredménye elismeréseként.

Fekete Patrícia: A 2022. évi FEI Távlovagló Világbajnokságon egyéni 19. helyezett eredménye és az 2022. évi FEI ranglista 2. helyezése elismeréseként.

Szösz Letícia: A 2022. évi FEI Távlovagló Világbajnokságon egyéni 22. helyezett eredménye elismeréseként.

A díjátadón a FEI Fogathajtó korosztályos Európa-bajnokság csapatát, Görög Gábort, Jámbor Blankát, Juhász Bertoldot, Juhász Pétert, Lőrincz Esztert és Varga Gábort együtt taspolhatta meg a közönség.

Az év edzője: Pille Riin Roosileht és Rimarcsik Zsolt

A két edző közös sikert ért el a 2022. évi fogatversenyek történetében. 2022 augusztusában a Magyarországon megrendezett fogathajtó utánpótlás Európa-bajnokság három magyar éremmel záródott. A gyermek Európa-bajnoki címet megszerző Juhász Bertold, az ifjúsági Európa-bajnok Juhász Péter, és a csapatversenyben bronzérmes magyar válogatott szakmai munkájában meghatározó szerepet vállalt a két kiváló fogathajtó edző.

Az észt születésű Pille Riin Roosileht a lovak kiképzésével, felkészítésével versenyeztetésével, míg Rimarcsik Zsolt (Hölle Martin világbajnoki címeinek legfontosabb háttérembere) edzői munkásságával segítette Magyarországot Európa-bajnoki érmekhez.

Kiváló lóápoló díja: Nagy Tibor

Halásztelki lovasszakember, aki családjával Lajosmizsére, egy fogatparadicsomba költözött. Pályafutása csúcsa a kistapolcsányi világbajnokság, ahol hatalmas teher alatt briliáns akadályhajtással megszerezte a magyar csapat aranyérmét.

Hölle Martin mellett – immár más szerepben – Drebkauban egyéni és csapat világbajnoki cím részese volt. Napi szinten menedzseli Martin fogatát Hollandiában, hatalmas szakmai és emberi alázattal és szerénységgel, valamint páratlan tudással végzi dolgát. Nagy Tibor és felesége, Emese ma a világ legjobb csapat háttéremberei, munkájuk védjegye a mindig makulátlan, már-már műalkotás jellegű fogat.

Az év tenyésztője: Kacziba Pál

A díjazott Ó-Féltíz nevű saját tenyésztésű lova már tíz évvel ezelőtt is kiemelkedő nemzetközi eredményeket ért el.

Az elmúlt évben pedig Champion Nadli „F” Fiatal Lovastusa Lovak Világbajnokságán teljesített eredménye a magyar lovassport és lótenyésztés kiemelkedő sikere volt. Champion Nadli „F” 2016. évi magyar sportló pej kanca, apja a szintén magyar tenyésztésű holsteini Churchill IC, anyja pedig Nadli magyar sportló kanca Toborzó után. A díjat dr. Jármy Miklós adta át.

Lovas családok díja: Janik család

A Janik család életéhez, múltjához, jelenéhez, és a jelek arra mutatnak, hogy a jövőjéhez is szorosan kapcsolódik a lovak szeretete.

A család legidősebb tagja, Janik József édesapja is egész életében a lovakkal dolgozott, rajtuk múlt a család megélhetése. Már 12 évesen elkezdett lovagolni, majd díjugratásban versenyezni. Versenyzői karrierje a GEAC-ban töltött egyetemi években teljesedett ki, amikor az Országos Bajnokságban 150 centiméteres magasságon ért el helyezést. A versenyzést a munka váltotta fel, mégpedig a Szilvásváradi Állami Gazdaságban, ahol Schaurek Ottmár segítségével beindította a lovassportokat. Közel 20 év eltávolodás után a Fogathajtó Szakbizottság vezetőjeként tért vissza a lovassportba, majd két cikluson keresztül a Díjugrató Szakágat irányította. 2000-ben régi vágyát megvalósítva megalapította a Colonado Lovasiskolát, ahol a fiatalok oktatásának, versenyre való felkészítésének szentelhette nyugdíjas éveit.

Fiának, Janik Attilának terepen, a lovat kutya pórázon vezetve tanította meg az alapokat. A több országos csapat bajnoki és a 2009-es egyéni díjugrató bajnoki cím elnyeréséhez Colonadón kívül Széplaki Pál, Paul Schockemöhle és Hevesy Barnabás munkájára is szükség volt. Aktív versenykarrierje után a fiatalok oktatása, versenyeztetése, lovasemberré nevelése vált a hivatásává. III. szintű edzőként a Magyar Lovasport Szövetség edzői bizottságának tagjaként az edzők képzésében, vizsgáztatásában is közreműködik.

Janik Valéria viszonylag későn, 18 éves korában került kapcsolatba a lovassporttal. Elkötelezettsége és kitartása eredményeként több fedettpályás döntőn sikerült érmet szereznie díjugratásban, lovastusában pedig 2001-ben Amatőr Champion lett. II. szintű díjugrató edzőként segíti férje munkáját.

Szinte lóra született lányuk, Anna, aki már háromévesen részt vett a Magyar Póni Klub Szövetség versenyein. 13 évesen már az első korosztályos Európa-bajnokságán segítette a Magyar Gyermek Válogatottat a csapat bajnoki negyedik helyhez. Az utánpótlás válogatott tagjaként további öt kontinensviadalon képviselte hazánkat. Jelenleg a svájci Pius Schwitzer segítségével fejleszti lovastudását. A díjat Dallos Gyula miniszteri biztos adta át.

Magyar Lovassportért Emlékérem

Ez a kitüntetés a közelmúltban elért kimagasló, nemzetközi szintű versenyeredményért, sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett eredményes menedzselési, szervezési, támogatási, oktatási, nevelési, tudományos és médiatevékenységért, a fiatalokat, a diáksportot felkaroló munkásságért és a lovassportot népszerűsítő színvonalas médiatevékenységért adományozható. Az Emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész.

A kitüntetést dr. Budai Gyula, az olimpiai felkészülést koordináló Bizottság elnöke adta át.

Jámbor Noémi
2022 augusztusában az id. Jámbor Vilmos Fogathajtó Központ Kisbér-Ászáron kimagasló színvonallal rendezte meg a gyermek, ifjúsági és U25-ös korosztályok Európa-bajnokságát. Tizenhét ország, kilencvenöt hajtó részvételével zajlott a kontinensviadal, ahol a magyar versenyzők két arany- és egy bronzérmet szereztek. A Magyar Lovassportért Emlékérmet Kimagasló sportszervezői és versenyrendezői munkásságáért vehette át.

Horváth Csaba
A nyugat-magyarországi lovassport élet meghatározó egyénisége és segítője évtizedek óta. 2022-ben a fogyatékos gyermekek terápiás lovagoltatásáért, Győr-Moson-Sopron megye lovassportmúltjának dokumentálásáért, a sportág népszerűsítéséért és támogatásáért, valamint a győri lovaséletet megörökítő, hiánypótló kötet létrehozásáért a „Belváros szolgálatáért” díjat kapott Győr várostól. Elfelejtett 40 év – Mozaikok a Nyugat-magyarországi Lovas Szövetség életéből című hiánypótló műve a négy évtizeden keresztül működő szövetség munkáját foglalja össze, 2020-ban jelent meg. Bemutatja a korszak kiváló lovas szakembereit és egyesületeit, minden szakágban évenkénti versenyeredményekkel. Olvashatunk benne az egyesület 1400 versenylováról, amelyeknek a részletes adatai is megtalálhatók Horváth Csaba könyvében. Összesen 516 újságcikket és 165 fotót tartalmaz a kötet, valamint egy CD-mellékletet 1200 amatőr fotóval a versenyzőkről, résztvevőkről.

Ismeretterjesztő munkájáért vehette át a Magyar Lovassportért Emlékérmet.

Arie Yom-Tov
A 2020. évet követően, amikor a Nemzetközi Lovas Szövetség és a rendező országok szinte az összes szakág kontinensviadalát lemondták, bátor vállalásként a nemzetközi lovaséletben egyedülálló tettet hajtott végre. A díjlovagló szakág öt korosztályának Európa-bajnokságát rendezte meg a pilisjászfalusi Unikornis Lovarda tulajdonosa.

A nagy nemzetközi sikert követően 2022-ben a gyermek és az U25-ös korosztályoknak rendezett az FEI-vel és a Magyar Lovassport Szövetséggel közösen Európa-bajnokságot, ahol több magyar díjlovas is kimagasló eredményt ért el.

A hazai díjlovagló sport, a nemzetközi versenyek szervezése mellett a fiatal korosztály fejlődését és nemzetközi hírnevét is köszönheti Arie Yom Tovnak.

Gróf Széchenyi István Emlékérem

E legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom érdekében hosszú távon kifejtett nemzetközi szintű lovas teljesítményért, kimagasló oktatási, nevelési, tudományos, gazdasági, társadalmi munkásságért, a szakmai kultúra erősítéséért, a nemzetközi sportéletben, társadalmi szervezetekben, sport-köztestületekben kifejtett magas szintű munkásság elismeréseként adományozható. 1987-ben alapította a Magyar Lovas Szövetség Elnöksége. Az emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész.

A kitüntetéseket Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere adta át a díjazottaknak.

Gömbös Endre
február 17-én, született Budapesten. 12 évesen keresztapja, Szabácsy István, elismert lovasember ültette először lóra, ezután a BLK bérlovardájában tanult Hársvölgyi József, majd Hargitay Mátyás keze alatt, ifjúsági BLK-s versenyző lett (a csapat: Orosz András, Toldi János, Prutkay Zoltán, Gömbös Endre). 1974-ben korengedménnyel felvételt nyert a Kaposvári Főiskola és a Testnevelési Főiskola közös, egyéves, bentlakásos edzői és lótenyésztői szakára. A kaposvári tanév után 1976-ban a BLK-hoz került lovaglótanárnak.
Két év katonaság után újra a BLK alkalmazottja lett, segített Hevesy Barnabásnak Bohémot felkészíteni a moszkvai Olimpiára, majd 1980-tól ő a BLK ifjúsági keretének edzője. Tanítványai többek között Jármy Miklós, Kovács Zoltán, Németh István és dr. Machay Krisztina állatorvos is.

1985-ben Némethy Bertalan meghívására ő és Hevesy Barnabás öt hónapot töltött el az USA-ban, ahol két világhírű lovastusa edző, Tedd Coffin és Raul de Leone munkájába nyert betekintést.

A kilencvenes évek közepén újra a BLK ifjúsági edzője lett, ahol tanítványai között volt Erdélyi Magdolna, Schlezák Melinda és Nagy Annamária, az üllői Lógyógyászati Tanszék és Klinika egyetemi docense is. 2003-tól lovaglótanár a Nemzeti Lovarda Szakiskolájában és mellette edzősködik is, ismertebb tanítványai Hock Zsófia és Simicska Anna.

2016-tól Halas Áron meghívására a Kaposvári Egyetem Lótenyésztő és Lovassport-szervező Agrármérnöki Szakán lett lovaglótanár, a gyakorlati képzés vezetője.

Edzői életfilozófiája: tanárai hatására az örkényi alapoktól Némethy Bertalan világsikeréig húzódó szemlélet tanítása, amelytől soha semmilyen divat nem térítette el, és a mai napig az egyetemi hallgatóknak ezeket a klasszikus alapelveket tanítja.

Hetvenedik születésnapját a tanítványai, barátai szervezték meg, életútját több mint 70 résztvevő ünnepelte.

Sebestyén József
1954-ben született, az érettségi után a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen szerzett agrármérnöki, majd később a Testnevelési egyetemen lovas-szakedzői diplomát.

Tanulmányai befejezése után a Nagycenki Méntelep fő állattenyésztőjeként a dunántúli lótenyésztés szervezését végezte, aktívan részt vett a fiatal fedezőmének egységesített teljesítmény vizsgálatában

Több mint tíz éven keresztül volt a soproni Erdészeti Egyetem Lovasszakosztályának vezetője és lovasa.

Éveken át rendszeresen országos és nemzetközi versenyeket rendezett Nagycenken, mint a Gróf Széchenyi István Díjlovagló Emlékverseny, a Magyar Főiskolás Díjlovagló és Díjugrató Bajnokság, a Nemzetközi Díjlovagló Verseny. Többször szervezett a Magyar Díjlovagló válogatott részére edzőtábort a Méntelepen.

Díjugratás, díjlovaglás és military sportágakban is versenyzett. 1973-ban a Nemzetközi Egyetemi Lovasbajnokságon Németországban, Hannoverben a hatodik helyet elért csapat tagja. A magyar díjlovagló bajnokságokon kétszer ezüstérmes (1990., 1992.), kétszer bronzérmes (1988., 1989.). Több mint tíz éven keresztül a Magyar Díjlovagló válogatott tagjaként eredményesen szerepelt nemzetközi díjlovagló versenyeken és Díjlovagló Világkupa fordulókon.

Nyugdíjba vonulását megelőzően Németországban lovaglótanárként dolgozott.

Sovák Péter
1955-ben született a nagy lovasmúlttal rendelkező Mezőhegyesen, ahol a mai napig él. Magyar Imre 5 évesen ültette először lóra, 8 évesen már lovastornában versenyzett.

Szakmai munkájának alapját örkénytábori mestereitől tanulta, akik megalapozták és továbbvitték a lovaglás tudományát. A legnagyobb hatást nevelő edzője, Máchánszky Gyula gyakorolt rá. Sokat tanult a Mezőhegyesen edzősködő Hazslinszky-Krull Gézától, Magyar Imrétől, Kruzsicz Józseftől, a nagy múltú díjlovasoktól, de kollégáitól is, akik itt versenyeztek (pl. Ákos Ajtony, Balogi András, Széplaki Pál).

Mezőhegyesen 1973-1980 között belovaglóként és versenyzőként dolgozott. Edzői Máchánszky Gyula és Hargitai Mátyás voltak. Katonai évei alatt Budapesten a Honvédban lovagolt dr. Kollár Kornél edző alatt.

Edzőként Mezőhegyesen Kiskunhalason is eredményesen dolgozott. Tanítványai közül a legjelentősebb eredményeket Szász Attila érte el.

Gróf Sándor Móric Díj
A díj névadója, Gróf Sándor Móric művelt, népszerű, jó kedélyű, bátor, egyenes jellemű, igazságszerető, a közügyeket támogató, igazi sportember, népszerű személyiség volt. Nem az elismerés, hanem a teljesítmény érdekelte. Több mint háromszáz egyedülálló lovas kalandját jegyezték fel. Átúsztatott a Dunán és lóháton járt fel palotájának emeletére – ahogy ezt a díj is jelképezi. Jelentősebb összeget hagyott a Magyar Tudományos Akadémia alapjára, a Nemzeti Múzeumra, az Országos Gazdasági Egyesület céljainak előmozdítására, a budai szegényápoldának, valamint a pesti gyermekkórháznak. Nagyvonalú adakozó volt.

A díj alkotója Nacsa Richárd képzőművész. A díjat Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke adta át.

Blidár János
A nagyváradi üzletember évtizedek óta aktív mecénása a magyar négyesfogathajtó életnek. Segítségével számos lipicai ló juthatott ki világ- és Európa-bajnokságokra. A fogarasi ménessel való kapcsolattartásban eredményekben is megmutatkozó segítséget adott. Hetényegyházi birtoka igazi edző- és felkészülési központtá vált a fogathajtók számára, amely hosszú évek óta önzetlenül fogadja a magyar lovassport neves szakembereit.

A lipicai fajta és az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad az ő támogatásával juthatott el két évtized után a budapesti Európa-bajnokságra, majd a római világbajnokságra Váczi István hajtásával. A fajta lovassportokban való presztízsének helyreállításában elévülhetetlen érdemei vannak.

Forrás: lovasszovetseg.hu
Kép: Canva
2023.05.22.

Osztrák győzelem a világkupa versenyszámban

Szombaton öt izgalmas versenyszám várta a közönséget a Nemzeti Lovardában. A nap legrangosabb eseménye, a CSI***-W 155 centiméteres Világkupa és olimpiai minősítő versenyszám a Honvédelmi Minisztérium díjáért telt ház előtt zajlott.

A versenynapon Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere is tiszteletét tette. A Magyar Lovassport Szövetség Díjátadó Ünnepségén a Gróf Széchenyi István Emlékérmeket miniszter úr adta át a kitüntetetteknek majd ott volt a nézők soraiban a MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály bemutatója alatt is.

A napot a fiatal lovak döntője nyitotta meg az MSLT díjáért. A 125-130 centiméteres magasságon, összevetéssel megrendezett versenyszám összdíjazása ezer euró volt, a szám különdíját pedig a René Tebbel Ménállomás ajánlotta fel. A 45 induló közül 11 hatéves és 7 hétéves ló került az összevetésbe, az idősebb korosztályt az alappályához hasonlóan itt is magasabb akadályok várták.

Az összevetés első hibátlanját a görög Angelos Touloupisnak sikerült teljesítenie Karima 25 nevű lovával, az első magyar hibátlant pedig Mráz Tamás és Cornet Champion-N könyvelhette el. Végül mindkét párost szólították az eredményhirdetésre, de teljesítményük a dobogóra nem volt elég. A vezetést ugyanis kicsivel később átvette és végig meg is tartotta Koncz Ferenc Zico Blue apaságú ménje, Genius Conference nyergében ifj. Szabó Gábor. Ifj. Szuhai Gyulának gyors lovaglással, bátor fordulókkal szintén sikerült hibátlant teljesítenie a Cornet Obolensky apaságú Cornet’s Blue SZ-szel, megszerezve a második helyet. A hétéves lovával az összevetés második felében induló thaiföldi lovas, Janakabhorn Karunayadhaj – Diamo De L’anglissant Z zárt harmadikként. A lovasoknak a versenybíróság elnöke, Schlezák Melinda, a Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesület elnöke, dr. Jármy Miklós, valamint a René Tebbel ménállomás nevében Szentirmai Ferenc gratulált.

Kétfázisos, megszakításos elbírálásban zajlott a CSI* Big Tour 135 centiméteren a Nemzeti Lovardáért Alapítvány Díjáért. A 23 lovast felvonultató mezőnyből hét versenyzőnek sikerült hibátlanul teljesítenie mindkét fázist. A leggyorsabb a cseh Marek Klus volt L-Querida nyergében. Második Kovács Roland és a Kannan apaságú Kánaán, harmadik helyen szintén egy cseh páros végzett, Filip Dolezal és Olaf VD Begijnakker. A lovasoknak a versenybíróság nevében Robert Fekar, a Nemzeti Lovardáért Alapítvány képviseletében pedig Karig Gábor gratulált.

140 centiméteren 28 lovas szállt versenybe a Horse Trans Cargo díjáért, közülük mindössze tíznek sikerült hibátlanul teljesíteni a pályát. A versenyszámban kettős Szuhai-siker született. Az első helyet a teljes mezőny legfiatalabb lovasa, Szuhai Rodrigo szerezte meg Cornettel, második lett édesapja, Szuhai Gyula és Shiarado SZ. Harmadikként zárt ifj. Szabó Gábor és XIXO Borgia. A versenyzőknek a Horse Trans Cargo nevében Lengyel Róbert gratulált.

Telt ház előtt zajlott a nap legrangosabb versenyszáma, a CSI***-W 155 cm-es Világkupa és olimpiai minősítő versenyszám a Honvédelmi Minisztérium díjáért.

Az egyszeri összevetéssel megrendezett versenyben a lovasok Longines díjugrató világranglista pontokat gyűjthettek és minősülést szerezhettek az idén Milánóban megrendezésre kerülő Európa-bajnokságra, illetve a jövő évi olimpiára. Mindezért 14 akadályt, 17 erőkifejtést kellett hibátlanul és alapidőn belül teljesíteniük.

A MER minősülést több magyar párosnak is sikerült megszereznie (a teljesség igénye nélkül: ifj. Szabó Gábor – Mezőhegyes Chabala, Czékus Zoltán – Ricola, ifj. Szentirmai Ferenc – Quandro Blue PS, ifj. Lázár Zoltán – Diablo, ifj. Kövy András -E-UP, Mráz Tamás – BN Silver), ez azonban nem jelentette azt, hogy ők be is jutottak az összevetésbe. A pálya nehézségét jól mutatja, hogy a 36 lovast felsorakoztató mezőnyben mindössze hét hibátlan lovaglást láthatott a Nemzeti Lovarda közönsége.

Nem volt könnyű dolga az összevetésben elsőként pályára lovagló cseh Nikola Bielikovának, aki a biztos hibátlanra hajtott. Az utána következett Gerfried Puck, majd Szuhai Péter és az ukrán Alisa Danilova is nagyobb iramot lovagolva teljesítette a rövidített pályát. Nagy meglepetésre verőhibát vétett a verseny egyik legeredményesebb lovasa, a görög Angelos Touloupis, így számára elúszott a dobogó lehetősége. Kicsit várni kellett az utolsó összevetőre, a Szaúd-Arábia színeiben versenyző Abdullah Alsharbatlyra, ugyanis lova, Kannabis van de Bucxtale az alappályán két patkóját elveszítette, így ezeket a verseny ügyeletes kovácsának, Botka Ferencnek gyorsan pótolnia kellett. Úgy tűnt, az új patkók szerencsét is hoztak a párosnak, hatalmas iramban hibátlanul teljesítették az összevetés pályáját. A diadal pillanatai azonban nem tartottak sokáig, a versenybíróság állatorvosi döntéssel megerősítve diszkvalifikálta a párost. A győzelmet így az osztrák Gerfried Puck szerezte meg Equitron Melody Vd Smidshoeve nyergében. Második az NLSF Program lovasa, Szuhai Péter és Chacco’s Girlstar. Harmadik az ukrán Alisa Danilova és Cossinelle.

Az eredményhirdetésre szólított versenyzők a MH BHD gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály lovasainak kíséretében tértek vissza a pályára. A helyezetteknek Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke, dr. Budai Gyula országgyűlési képviselő, valamint a nemzetközi versenybíróság nevében Cambell-Grieve Dervilla gratulált. A Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. díjait Bachar Najari, a manufaktúra tulajdonosa adta át a nyerteseknek. A versenyszám összdíjazása 58.000 euró volt.

36 lovas állt rajthoz a napot lezáró CSI1* Small Tour 130 centiméteres, hibaidős elbírálású versenyszámában az Inter Horse Truck díjáért.

Újabb győzelmet könyvelhetett el ifj. Szabó Gábor, akitől ezúttal a For Feeling apaságú For The Moment nyergében láthatta a leggyorsabb hibátlant a közönség. Másodikként zárt Kovács Roland és Numino nevű pej ménje. Harmadik Kárándi Imre és az Agropoint Kft. sötétpej heréltje, Uripoint. A versenyzőknek Kovács Csaba, az Inter Horse Truck tulajdonosa adta át a díjakat, a versenybíróság képviseletében pedig Abay Pál gratulált.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.05.22.

Hiba bejelentés