Gárdonyi Géza: Macskási Imre
Ezelőtt száz esztendővel úgy ismerték e nevet, akárcsak Kinizsi Pálét. Testőr volt, s abban az időben a legerősebb ember. Egyszer, hogy Erdélyben járt, útközben leesett a lova lábáról a patkó. Beállított hát a kovácshoz.
– Van-e kész lópatkója? – kérdezte a kovácsot.
– Hogyne volna – felelte a székely kovács -, van bizony húsz is.
– Erősek-e? Mert nekem csak erős kell. A kovács előszed egy halom patkót, és mutatja. Macskási meg akarja tréfálni a kovácsot. Fölvesz egy patkót, és összeroppantja a markában.
– No – azt mondja -, ez nem erős. – Fölveszi a másikat, azt is összetöri. – Ez sem erős. – A harmadikkal hasonlóképpen cselekszik.
– Látom – azt mondja -, hogy gyöngék a patkók, de ha nincs más, hát el kell fogadnom. A kovács, maga is jó erős, markos ember, nem szól semmit: fölveri a patkót. Macskási odavet egy tallért a kovácsnak, és fel akar ülni a lovára.
– Megálljunk – azt mondja a kovács -, meg akarom nézni, hogy erős-e ez a tallér. Azzal fogja a vastag tallért, és kétfelé töri az ujjával. – Nem erős – azt mondja. – Kérek másikat. Hasonlóképpen cselekszik a második és harmadik tallérral is, míg végre a negyedikre azt mondja:
– Látom, hogy gyöngék a tallérok, de ha nincs más, elfogadom. Macskási akkor elnevette magát, és kezet adott a kovácsnak.
– No, barátom – mondja neki – te visszaadtad a tréfát, de így se jártam még soha, mióta katona vagyok.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.05.26.
