Parasztgyerek pesti szolgálatba

Idősebb testvér, illetve rokon, aki már évek óta Pesten dolgozott, helyet szerzett a kisebbiknek is. Ilyen rokoni beajánlással került Gyurka is a fővárosba …

Idősebb testvér, illetve rokon, aki már évek óta Pesten dolgozott, helyet szerzett a kisebbiknek is. Ilyen rokoni beajánlással került Gyurka is a fővárosba a piaristákhoz. No, nem diáknak, először mint kifutó dolgozott a konyhai személyzet mellett. Volt ezek között egy nagytudású főnökasszony, egy konyhalány, egy kávéslány, meg a Gyurka, a kifutó. Különben ebben a piarista házban igen sok személy élt, tanárok, diákok, háziszolgák, meg olyan férfiak is, akik lifttel szállították az ételt a konyhából az emeletre. Télen a fűtéshez a Felvidékről jöttek tót emberek, ilyenkor otthon nem volt munka, a pénz meg jól jött a népes családnak.

Gyurka tizenhárom éves korában került ide. Teltek-múltak a hónapok, évek, Gyurka igen szépen kifejlődött. A bőséges és igen jó koszttól tizenhat éves korára már kész legény formája volt. A főnökasszony illemre és jómodorra is tanítgatta a jótermetű, szép piros arcú legénykét. Szükség is volt erre, mert mint kifutó, a konyhai izenetekkel gyakran meg kellett jelennie a piarista főnök előtt is. Abban az időben nem voltak villamosok, autók, lófogatok szállították a népet. A piaristákat is. Nekik is voltak szép lovaik, elegáns hintójuk és egyenruhás kocsisuk. Egyik nap hallja ám Gyurka, hogy a nevét kiáltja a piarista főnök:

-Gyurkaa! Jöjjön fel gyorsan!

Gyurka fölsietett az emeleti irodába, illemtudóan köszönt, és szép egyenes tartással állt.

– Tessék parancsolni méltóságos úr.

– Gyurka fiam, ki az az idegen ember, aki az udvaron a kocsit mossa?!

– Méltóságos úr kérem, nem tudom ki az, nem ismerem, most látom először.

– A kocsis hol van?

– Méltóságos úr kérem, úgy tudom, a kocsis alszik.

– Alszik! Nappal! Gyurka, most azonnal küldje ide hozzám az irodába a kocsist is, meg a portást is!

Az történt, hogy a kocsis éjjel valahol mulatni volt, és nappalra lepénzelt egy embert a kocsimosásra. ő meg azalatt aludt. A portást a méltóságos piarista főnök lepirongatta, amiért idegen embert beengedett, a kocsist meg azonnal elbocsájtotta az állásából. Délután amikor a méltóságos úr a konyhai főnökasszonnyal beszélte meg a másnapi ebédet, ugyancsak nagy volt a gondja.

– Tessék hozzászólni főnökasszony kérem, olyan nagy bajban vagyok! A kocsist muszáj volt azonnal elküldenem, de hát a szögről nem akaszthatok le azonnal egy új kocsist! Honnét szerzek én most hamarosan egy rendes kocsist?!

Mindketten mélyen elgondolkodtak, aztán megszólalt a főnökasszony: – Méltóságos úr kérem, nekem eszembe jutott valami, ha megtetszik engedni, én ajánlanám kocsisnak a mi Gyurkánkat.

– Melyiket, kérem, a kifutót kocsisnak?

– Igen őt, a Gyurka parasztszülők gyermeke, Dunapenteléről jött Budapestre.

– A Gyurka? El se tudom képzelni kocsira, inkább katonatisztnek, igen csinos, fess!

– Nem szívesen válok meg tőle méltóságos úr kérem, de ajánlanám, szorgalmas, friss, tisztelettudó, sok hasznát veszem itt a konyhán, de hát, ha ilyen szükségben tetszik lenni, pillanatnyilag.

– Köszönöm, tessék felküldeni Gyurkát.

– Tessék parancsolni méltóságos úr.

– Gyurka fiam, azt hallom, maga vidékről került Pestre. Tudna lóval bánni, tisztogatni, abrakolni, lovat hajtani? Szóval, a bakon ülni.

– Méltóságos úr kérem, hát persze, mindent tudok én, amit kocsival, lóval kell bánni. Kilenc éves koromba már én fuvaroztam a susztert Pöntölérül Hercegfalvára. Mindent tudok a lóval!

– Figyeljen ide Gyurka fiam, tudja, a kocsist elküldtem, pillanatnyilag nincs senkim a lovakhoz, úgy gondoltam, ha maga vállalná.

– Nagyon szívesen, méltóságos úr kérem!

– Gyurka fiam, fölpróbálja azt a szép új kocsis egyenruhát, úgy látom, jó lesz magára. Reggel kilencre ideáll a ház elé a hintóval, teszünk egy próbautat a Városligetbe.

Nagyot néztek reggel a méltóságos úr is, meg a piarista tanár úr is. Ragyogott a kocsi, a lovak is. Az egyenruhát mintha rászabták volna a legénnyé fejlődött, jótermetű, széparcú Gyurkára. Kezét nyújtotta az uraknak a felszálláshoz.

– Édes fiam, hát akkor a városligetbe, a fasorba.

– Gyiiii! – lehelte Gyurka boldogan a lovak felé. A boldogságtól, hogy újra lovakat hajthat, könny szaladt a szemébe.

Később előreszólt a méltóságos úr: – Kocoghatnak. Aztán, egy idő múlva ezt mondta: – Szaladásra biztassa őket, fiam.

– Kitűnő, pompás! – mondta a két úr egymásnak. Beértek a fasorba, az urak sörözni mentek, de a kocsisról sem feledkeztek el, neki is küldtek egy korsóval. Ez aztán igen! Úriember lettem! Szép ruha, szép kocsi, Városliget, korsó sör! Pesten még a kocsis is úr!

Sétakocsizás után Gyurkát az irodába hívták.

– Hát kérem, Gyurka, gondolkodtam. Mondja, lenne kocsis nálunk? Szeretném magát megtartani. Elfogadja?

– Elfogadom, vállalom, méltóságos úr kérem.

– Jó! Legyen ezután is gondos, rendszerető.

– Úgy lesz, méltóságos úr kérem, igyekezni fogok.

– Egyelőre harminc korona lesz a fizetése.

– Köszönöm szépen, méltóságos úr kérem.

Megjelenés dátuma: 2006-12-16
Forrás:  Dunaújvárosi hírlap
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.02.