Sokan gondolhatják a mai “lovas” életben, hogy mindent tudnak a lovaikkal kapcsolatban? Úgy gondolom, nem. Remélhetőleg mindenki tisztában van vele, hogy a jó “pap” is holtig tanul. Mindenki, aki érdeklődő típus, a nap minden percében tanulhat valamit a világról, így a lovasvilágról is! A kérdés itt csak az, és ebben a cikkben arra térek ki, hogy kitől mit lehet tanulni, és hogy hol lehet érdemes?
Szinte valamennyi hagyományos elveket valló laminitis-kutató úgy véli, hogy a patafal a láb teherviselő szerkezete, melyben a lemezek a patacsont felfüggesztéseként funkcionálnak. A mi elképzelésünk szerint azonban azáltal, hogy a patafalat teherviselő szerkezetként kezeljük, a konkrét esettől függetlenül laminitisesnek állítjuk be.
A lópata szerkezeti felépítése három elkülönülő alaktani rétegre bontható (1):
1. A külső réteg (stratum externum) vékony és felületi, és viszonylag változatlan marad disztális ereszkedése során.
2. A stratum medium a legvastagabb részből, a felnőtt állat patafalának elsődleges tartószerkezetéből áll, és úgy vélik, hogy azt szinte kizárólag a párta mélyedésében meghúzódó epidermális alapsejtek hozzák létre.
3. A lemezes szerkezet alapjánál található egy kis betüremkedés a belső patafal irányába az elszarusodott elsődleges epidermális lemezek alapjai között elhelyezkedő dermális papillákból.
Ezzel az epidermális szaruval összefüggésben a szarutokból kialakuló csövecskéket figyelhetünk meg, amelyek a pata belső falába épülnek be. A szarutokhoz hozzájáruló és a másodlagos epidermális lemezes szerkezetet (SEL – secondary epidermal laminae) szegélyező epidermális alapsejtekről úgy vélik, hogy jelentős proliferációjuk teszi lehetővé az elszarusodott patafal számára, hogy a mozdulatlanabb jellegű, a SEL réteg alaphártyájához kapcsolódó keratinsejteken túl is elmozdulhasson.
Ez az epidermális támogatás állítólag elegendő növekedést biztosít a patafal számára, hogy az disztálisan is kiterjedhessen (2). Mindig is hiányzott azonban a bizonyíték a kiterjedt sejtproliferációra a belső pata mentén. A legkorábbi tanulmányok szerint a belső lemezes szerkezetek – a felnőtt ló elsődleges, illetve másodlagos epidermális lemezes szerkezetei – gyakorlatilag azonosak a belső patafal mentén. Az újabb kutatások azonban azt mutatják, hogy a kifejlett lópatában alaktani különbségek fedezhetők fel a lemezes kapcsolódási pont és a SEL méretének növekedése terén a disztális patafalszinteken. Ezek a megfigyelések arra engednek következtetni, hogy esetlegesen más tényezők, mint például környezeti erőhatások, is befolyással lehetnek a lemezes szerkezet alakjára és szerkezetére.
Laborunk korábbi munkái (3) megkérdőjelezték azt a vélekedést, miszerint a párta lenne a patafal növekedésének egyetlen forrása a lovaknál, különösképpen a fiatal csikóknál. Mivel a fejlődő patafal nem csak hosszirányban növekszik, de a kerülete is tágul, úgy véltük, hogy a patafal növekedésével kapcsolatos hagyományos nézetek nem képesek megfelelő magyarázatot biztosítani a fiatal csikók lábát jellemző megnövekedett körméretre.
Úgy gondoljuk továbbá, hogy a fiatal állatot az annak születése és kb. 4, 5 éves kora közötti időszakban jellemző alapvető élettani mechanizmusok nem csupán az egészséges növekedéséhez szolgálhatnak alapul, de hozzájárulhatnak a laminitisnél tapasztalható változásokhoz is. Vagyis a bőr vagy a test felhámja – és ebben az esetben a patafal – csupán néhány módon tud reagálni az őt érő behatásokra vagy betegségekre. Úgy gondoljuk, hogy a laminitis során megfigyelhető változások nem feltétlenül térnek el azoktól, amiket a fiatal, fejlődő állatok esetében tapasztalhatunk.
Mikroszkóp alatt megfigyelhető, hogy a patafal a bőrhöz hasonló módon nő. Az emberek tenyerét és talpát bőr fedi; más állatoknál a lábtőpárnát is ez takarja. Mivel nagymértékű az elhasználódás, nagy felszíni területre van szükség az újabb bőr előállításához.
A hasat és a hátat fedő bőr például nagyon vékony. Amikor azonban a lábtőpárnát vagy a patákat vizsgáljuk, nagyobb felszíni területet észlelhetünk. A vastagabb bőr esetében epidermális barázdák figyelhetőek meg, amelyek gyorsan kopnak. Így még nagyobb felszíni területre van szükség annak érdekében, hogy, ezt a nagyon gyors növekedést ellensúlyozandó, több hámsejt jöjjön létre. Nagyobb felszín hiányában a sejtosztódásnak gyorsabbnak kell lennie a megfelelő pótlás érdekében. Az embereknél ezeket bőrbarázdának nevezzük. A lovak patájában pedig lemezeknek hívjuk őket.
A bőr alapsejtjei nőnek, osztódnak, a felszínre emelkednek, és ahogyan nőnek, érnek. A bőr tüskés rétegének (stratum spinosum) sejtjei a felszín felé haladnak, növekedésük során pedig elkezdik elveszíteni sejtmagjaikat. Mire a szaruréteg (stratum corneum) sejtjei a felszínre kerülnek, már elvesztették sejtmagjaikat, és ekkor tapasztalhatjuk az elhalt lemezek jelenlétét. Ugyanez a folyamat megy végbe a lovak patájában is. A pata talprészén megfigyelhető száraz, pikkelyes réteg a talp stratum corneum része, amelynek sejtjei már elvesztették sejtmagjaikat.
A vastagabb bőrű élőlények talpa és a lópata fala közötti különbség patában lévő csövecskék létrehozásának szükségessége.
2003-ban rámutattunk, hogy mennyire alkalmazkodóképes a csikók lába (4). Lábuk a földet érés előtt még sohasem érintkezett semmiféle külső környezeti felülettel; kizárólag a vemhes kanca méhében jelenlévő dolgokkal volt kapcsolata. Bizonyára meglepjük az olvasót azzal a kijelentéssel, miszerint ez a lemezes szerkezet, a patafal szerkezete nem csupán disztálisan nő; nem csupán a pártából ered.
Azt tapasztaltuk, hogy a pata növekedésének jelentős része a lemezes szerkezetből származik. Ezt tapasztaltuk a fiatal csikók lábától kezdődően, a felnőtt lovakon át egészen a 20 éves állatokig. Az idősebb állatok esetében a növekedés nagyon lassú, így megfigyelése nagyon alapos szöveti vizsgálatot igényel, ellentétben a fiatal csikóknál tapasztalható gyors folyamattal.
A csikók lábában gyorsan zajlanak az események. A patafal nem csak a pártából kiindulva növekszik, illetve kerületében, miközben egy 3 cm széles lábból 8 cm széles láb lesz, de belülről kifelé is nő. Ez a láb belső részéből kiinduló növekedés a fiatal csikó legelőn való megfigyelése és gondozása során nem válik láthatóvá számunkra; a gyorsan fejlődő csikóban azonban mindez rövid ideig figyelhető meg. A patafal csövecskéi az epidermális lemezekből alakulnak ki. Nem a pártából fejlődnek ki, a semmiből.
Amikor a ló már 4-5 évesnél idősebb, a gyors növekedési folyamatok elkezdenek lelassulni. A felnőtt állat patafalában már minden többé-kevésbé változatlan formában van jelen, ahogyan mi is lassan növünk, kivéve, ha túl sokat eszünk, és zsírt halmozunk magunkra. A növekedés stabil vagy nyugalmi állapotában minden megfigyelhető változás hosszú időn keresztül megy végbe. Mindannyian növünk, de ha egy felnőtt embert egy újszülött csecsemőhöz hasonlítunk, a csecsemő minden egyes nap változik. Ahogyan a csecsemők idősebbek lesznek, továbbra is változnak, de nem minden nap. A megfigyelő tudósnak nagyon nagy figyelmet kell fordítania a szövettani változásokra, hogy kimondhassa, növekedés zajlik.
Ha egy kicsit hátrébb lépünk és veszünk egy mély levegőt, rájöhetünk, hogy pontosan ez történik a laminitis során is. És ezért gondoljuk úgy, hogy a csikóként a lovak patájával történő változások megegyezhetnek a laminitis során a lovak patájával történő változásokkal: a patafal felhámja csak ilyen módon tud reagálni a stresszre, a behatásokra vagy bármire, ami laminitist vált ki. Úgy véljük, hogy a belső fal normális növekedése a laminitis során „megzavarodik“ egy vagy több tényező hatására, melyet jelenleg sokan vizsgálnak. Véleményünk szerint számos ezek közül a fiatal állatokban végbemenő változások közül jól jellemezheti a patafal alapvető alkalmazkodási mechanizmusait.
A lemezek az élet első néhány hetében láthatólag hosszirányban kettéválnak, először a lábvég hegyénél, majd a fal kerülete mentén is, ahogyan a láb kölcsönhatásba lép a földfelszínnel és a körmérete nőni kezd. Ez a folyamat egy feltételezett mechanizmust mutathat be arra vonatkozóan, hogy a láb miként reagálhat a fal megnőtt terhelésére a magzat súlytalan terhelésétől a járó fiatal csikóig tartó átmenet során, illetve esetlegesen a felnőtt állat patáját illetően.
Amikor a kiscsikó megszületik, az elsődleges és másodlagos epidermális lemezek nagyon hasonlóan néznek ki a láb körül mindenhol. Homogének, mert még nem léptek kölcsönhatásba a környezettel. Röviddel a csikó születése után, ha az állat felkel és mozog, az első 2-3 héten belül megfigyelhetőek az elsődleges és másodlagos epidermális lemezeket érintő változások. Amennyiben a csikó betegség vagy sántaság miatt nem tud felkelni, ezek a változások nem lesznek ennyire szembetűnőek.
Az újszülött csikó rendelkezik valamennyi lemezes szerkezettel körben az egész lábvégben. Ahogyan a láb körmérete nő, ezen rövid időszakot követően kétszer annyi lemez lesz megfigyelhető. A lemezes szerkezet növekedése a kettéválás révén valósul meg, szemben a pártából kiinduló növekedéssel. Az epidermális lemezek kettéválása a tetőtől kiindulva az alap felé megy végbe. A párta között válnak ketté, és lefelé haladnak. (1. ábra)
Amennyiben sérülés lépne fel a felszínen és minden növekedés a pártaszélből indulna ki, 4-6 hónapig tartana a javított felület lenövése – annyi ideig, amennyi a patafal pártából kiinduló disztális növekedéséhez lenne szükséges. Egy hiba pártából kiinduló növekedés általi kijavítása így sok ideig tartana. Valójában azonban a patafal korrekciói elég gyorsan mennek végbe.
Amikor a csikó megszületik, a láb, illetve a patafal alakja a pártától a talapzat felé néző, fordított kúpra hasonlít. A talapzatnál a láb területe nagyon kicsi, míg a pártánál nagyobb. A felnőtt állatok esetében a kúp már nem fordul fejjel lefelé; pont a fordítottja. Honnan származik az extra szarumennyiség? A szaru a belső lemezek sejtjeiből ered. Az elsődleges és másodlagos epidermális lemezek csupán olyan sejtek tárolói, melyek előrenyomulva a patafalba kerülnek. Olyanok, mintha sejtekkel teletöltött bevásárlótáskák lennének: a patafalhoz nyomulnak vagy kiürítik magukat ott, ahol szükség van rájuk. Ezek a bevásárlótáskákban található sejtek a pártában termelődtek és ott kerültek feltöltésre, majd elindulnak lefelé a patafalon. Amikor szükség van rájuk, akkor kijönnek és a pata felé mozognak, a második epidermális lemeztől a stratum medium felé.
Ráadásul, amikor ezek az epidermális lemezek kettéválnak, mindig kétszer olyan szélesek lesznek, mint a szomszédos lemezek. Mivel a sejtek képesek mozogni, úgy helyezkednek el, hogy feltöltsék a másodlagos epidermális lemezek közötti területet. Az emberekre vonatkozó szakirodalom szerint egy sérülés, például vágás, esetén a sejtek több, mint 1 cm-t mozdulnak el. Ez jelentős távolság egy sejt vonatkozásában.
Néhány évvel ezelőtt lehetőségünk nyílt 18 olyan versenyló vizsgálatára, akik halálos sérülés következtében pusztultak el az Egyesült Államokban (5). A középvonaltól kiindulva, 50-es csoportokban megszámoltuk a lemezeket a láb felszínén körben haladva. Rájöttünk, hogy a lábvég szélesebb részén az 50 lemez eléréséhez szükséges távolság rövidebb volt, mint a láb meredekebb oldalán. Vagyis a patafal hossza mentén, ahol a kiszélesedés van, több lemez található, mint a meredek részen. A legtöbb esetben (több, mint 90%-ban) a lábnak ez a része az oldalsó vagy a külső oldali felszínen helyezkedik el.
Szintén több lemezt sikerült megszámolnunk a kiszélesedő oldallal átlósan szemközti oldalon elhelyezkedő részen, a saroknál. Klinikailag az átlósan szemközti oldal az, ahol a probléma található, azaz ez az a rész, ahol befordult sarkak megfigyelhetőek. A lemezes állomány ott lesz több, ahol nyomásprobléma van. A meredek és kiszélesedő láb főleg a környezeti nyomás hatására kialakuló probléma, amelyet a körmöző vagy a patkolókovács idéz elő. A patafal túlterheltté válik a körmözési egyenlőtlenségek következtében.
A laminitis során előforduló változások jelentős része belsőleg, a patafal mentén megy végbe. Nem tudjuk, hogy pontosan mi is okozza a laminitist, de számos olyan tényező figyelhető meg, amelyek elindíthatják a betegség kialakulását. Azonban csak néhány olyan mechanizmus létezik, amelyekkel a patafal felhámja reagálni tud ezekre a kezdeti változásokra. Az epidermális sejtek az egészséges fejlődés során elmozdulhatnak, hogy tubuláris vagy intertubuláris szaruállományt alakítsanak ki, illetve elmozdulhatnak és elindulhatnak a belső patafal irányába is, hogy ott lamináris éket hozzanak létre a laminitis során.
2003-as tanulmányunk és folyamatos munkánk a belső patafal növekedésére koncentrál a fejletlen patában. A proximális-disztális irányban tapasztalható alaktani különbségek, amelyeket a magzati állapotú lovak és csikók lába között figyelhetünk meg, kérdéseket vetettek fel az egészséges patanövekedés fennálló elméleteivel szemben. Kutatásaink eredményei azt támasztják alá, hogy a fiatal, fejlődő csikók esetében a patafal néhány fontos szerkezeti eltéréssel rendelkezik a belső pata területén, és nem csupán a felnőtt pata lekicsinyített változata. Az eredmények rámutatnak, hogy a disztális belső patafal jelentős növekedése egy, a sejtszaporodástól eltérő mechanizmussal magyarázható. Ezek a korai fejlődés során zajló mechanizmusok olyan alapvető élettani válaszreakciókat mutatnak be, amelyek a laminitis során is előfordulnak, Az elgondolás további vizsgálatához még több kutatásra van szükség.
(1) Pollitt C. Anatomy and physiology of the inner hoof wall., Clinical Techniques in Equine Practice, 3. kötet, 1. szám, 2004. márc.,3–21.oldal.
(2) Ibid.
(3) Bowker RM. The Growth and Adaptive Capabilities of the Hoof Wall and Sole: Functional Changes in Response to Stress. 49th Annual Convention of the American Association of Equine Practitioners, 2003. nov.
(4) Ibid.
(5) Bowker RM. Contrasting Structural Morphologies of “Good” and “Bad” Footed Horses, 49th Annual Convention of the American Association of Equine Practitioners, 2003. nov.
Ezt a kutatást az Amerikai Quarter Horse Tenyésztők Szövetségének, valamint az Egyesült Államok Lovas Szövetségének nagylelkű támogatása tette lehetővé.
2018.01.30, Írta: Robert M Bowker, VMD, PhD
Michigan Állami Egyetem, Patobiológiai és diagnosztikai vizsgálati tanszék, Állatorvostudományi Kar, East Lansing, Michigan, USA. – 2015. Nincs több laminitis! Konferencia
Fordította: Acsai Gabriella
Minden fénykép Robert Bowker tulajdona.
Massimo Basili neve sokaknak ismerősen csenghet, főleg ha a lovak szerelmese. Több szerencsésnek volt már lehetősége találkozni vele, hiszen előszeretettel látogat Magyarországra. A 2018-as év számunkra biztosan jól indul, mivel a Lovasok.hu szakmai napján ismét találkozhatunk Massimoval. Aki mindig vágyott élőben látni a szakembert, annak január 18-án a Kincsem Parkban a helye!
Névjegy:
Massimo Basili, született 1966 augusztus 29-én Olaszországban.
1981-ben kezdett el lovagolni, mint öttusázó és az olasz válogatott tagja ként még hazánkban is versenyzett a nyolcvanas években.
1988-1992-ig lovas katonai szolgálatot teljesített és a hadseregben kiképző tisztként tevékenykedett a Központi Katonai Lovas iskolában Montelibrettoban.
1993-ban a FISE (Olasz Lovas Szövetség) III-as szintű oktatója lett, és ebben a minőségében a kilencvenes években több szakágban tanítványaival együtt ő maga is versenyzett.
1999-ben ismerkedett meg Philippe Karl-al aki egy új irányt mutatott neki a klasszikus lókiképzés terén. Ez volt a Könnyedség Iskolája az Ecole Légéréte. Ennek az iskolának a keretein belül 2004-ben szintén az előkelő III-as szintű vizsgákat teljesítette és így vált hivatalosan is, minősített oktatójává, és elkötelezett hívévé, a Könnyedség Iskolájának.
Titkon reméleméljük, hogy egyre kevesebb lovasnak szükséges bemutatni Philippe Karl-t , aki a Könnyedség Iskolájának ( Ecole Légéréte) megálmodója és létrehozója. Azt is csak remélni tudjuk, hogy az iskolát és annak tanait egyre és egyre többen önmaguké teszik. Aki esetleg még nem halott Philippe-ről vagy az Iskoláról és annak lényegéről, mindenképpen érdemes utána nézni és elsajátítani annak tanácsait, amit aztán beépíthetünk a mindennapi lovas életünkbe.
Philippe tulajdonképpen a múltból táplálkozott és olyan mesterek, oktatók tanait vette át, amivel az volt a cél, hogy a lovak élete jobb legyen, itt és most a XXI. században. És, hogy miért érdemes utána néznünk az iskolának? Azt hiszem azzal mindenki tisztában van, hogy az emberek által hagyott ökológiai lábnyomoknak és a körülményeknek köszönhetően – többnyire sajnos – de tagadhatatlanul sokat változott a lovak szerepe ebben a világában. Az elmúlt 100-200 esztendő talán soknak tűnhet elsőre, azonban ha alaposabban megnézzük a tényeket és összehasonlítjuk az előtte végbement változásokkal… rájövünk, hogy valójában nagyon rövid időről van szó, főleg az ilyen léptékű változásokhoz. Gondoljunk csak vissza, mik is voltak a lovak feladatai? Az embernek “munkatársai “voltak az élet minden területén. Segítettek a ház körül, vagy a földek művelésében, nem sokkal ezelőtt ők segítettek az utakon, az erdőkben és még a bányákban is. Természetesen nem szabad elfeledkeznünk a háborukról sem, ahol hű társakként szolgálták az embert. Ez volt az az idő, amikor még megbecsülték a lovakat, noha nem annyira mint kellett volna, de határozottan jobban, mint manapság. Mikor a gépek átvették négylábú társaink feladatait háttérbe szorultak és az ember méltatlanul kezdett el bánni velük.
A XX. század elejére a régi jó barát egy sportszerré degradálódott. Itt, azt hiszem elég egy szót megemlíteni: futószallag. Ha a jó barát már nem megfelelően veszi az akadályokat, egyszerűen lecserélik, aminek helyébe egy újabb használati tárgy lép, egy másik ló. Lehet ezt palástolni vagy szépíteni, de a tények azok tények. Bárki kezd bele egy komolyabb versenybe, az tisztában van vele, mekkora megterhelést jelent ez a ló számára. Hiszen eredentő funkcióját tekintve – ha ismerősek vagyunk Kassai Lajos, hogyan tartsd a lovat természete szerinti tanításaival – a ló feladata nem az, hogy minél nagyobb akadályokat ugorjon át vagy halált megváltva fusson. Természetesen ennek vannak határai. Saját tapasztalat, hogy egy ló igenis élvezheti az ugrásokat, ha azokat megfelelően végzi, és nem megterhelő körülmények között.
Ennek a szemléletnek szeretne Philippe Karl is véget vetni. A XXI. század lovasainak ideje lenne észre venni, hogy a ló az nem egy sportszer, a ló egy érző gondolkodó élőlény, aki most is jó barátunk, és ha jobban oda figyelünk rájuk nagyon jó tanítónk is egyben. Ugye mindenki halotta már azt a mondatot, hogy a ló az egy tükör. Philippe és tanítványai, köztük Massimo Basili azon fáradoznak, hogy minél több lovasnak felhívják a figyelmét erre a tényre és segítsék azokat, akik hosszútávban gondolkodnak akkor, amikor egy lovat társuknak választanak. Legyen szó bármilyen élőlényről, fontos hangsúlyozni a felelősség szót. Ha társul választunk magunk melé egy lovat, az elköteleződést jelent. Egyáltalán nem mindegy hogy ezt hogyan töltik el. A Könnyedség Iskolája megtanítja, hogyan lehet harmonikussá, és kellemessé tenni az együtt létet, és a gondolkodó lovast helyezi előtérbe a célból, hogy a lovak ne menjenek tönkre az erő alkalmazása miatt jóval időnek előtte, hanem minél több kellemes órát, napot, hetet de leginkább éveket tölthessünk el velük.
“Az ember csak azt tudja megváltoztatni, amire hatása van. Ez elsősorban ő és a személyiségén keresztül a környezete. Tehát nekem kell megváltoznom ahhoz, hogy mások is megváltozzanak körülöttem. A változás csodája, ami ezáltal bekövetkezik, a sok kis tett összességének igazában rejlik.”
Massimo Basili érkezik hozzánk január 18-án, hogy egy újabb kurzust tartson, és hihetetlen alázattal tegye közkincsé a hosszú évek alatt szerzett tudását és tapasztalatát. Massimo már 2004-ben az iskola III-as fokozatú hivatalos oktatójává vált. Emelett pedig az Olasz Lovas Szövetség a FISE minősített lovas edzője volt korábban, és több lovas szakágban versenyzett maga is tanítványaival együtt. Előtte az olasz Lovas Katonai Iskola tanáraként szolgált a hadseregben, tiszti rangban, amit az olasz öttusa válogatottsága előzött meg.
Reméljük egyre több munkásságát gondolkodni akaró és gondolkodni tudó lovas társunk jön el, hogy tanuljon Massimotól.
Massimo Basili pedig üzent is a Magyar közönségnek! 🙂
2018. január 14. Homonnai Fanni
A lábak számítanak. Fogadhattok rá, hogy így van. Kezdem azt hinni, hogy sokkal jobban számítanak, mint ahogyan azt a legtöbb ember felismeri. És valóban. Csaknem az összes lótartó el tudja mondani a régi alapigazságot: „Nincs ló láb nélkül.” Akkor vajon miért hagynak mégis annyi lovat szenvedni a rosszul kezelt lábvégek okozta szerkezeti károsodásoktól?
Az elmúlt hónapokban a szokottnál többet utaztam, hogy emberekkel és lovaikkal dolgozzak. Számomra minden, ami jó, nagyszerű, nem olyan jó, rossz, vagy borzasztó, az a ló, vagy az ember testtartására vezetődik vissza – ám leginkább a lovakéra fókuszálok. Mióta többet utazok a megszokottnál, több lovat látok, mint amennyit azelőtt bármikor. Nagyon sok, patából kiinduló rossz testtartást láttam és – elnézést érte-, de elkezdtem hangosabban felszólalni.
Hosszú ideje már, hogy időm jó részét annak szentelem, hogy segítsek az embereknek megérteni és megtanulni a Peggy Cummins által összeállított, a helyes testtartást, önhordást, és öntudatosságot elősegítő feladatokat. Akik ismernek, tudják, hogy mindenem a ló testtartása, és gyakorta írtam már róla. Régóta „emlegettem” már a lábvégeket, ám továbbra sem foglalkoztam velük, amikor emberekkel találkoztam, kurzust tartottam és próbáltam segíteni. Belül azonban pontosan tudatában voltam, hogy még ha a nap, vagy a kurzus végére a ló nagyszerű, egészséges testtartásba és önhordásba került is, ez nem tartható meg. Gyenge alapokon semmiképpen.
A kurzusok célja, hogy megtanítsa az alapvető gyakorlatokat, így a lótulajdonos tudja folytatni az alkalmazásukat, de ha a pata, a legfőbb alap, nincs egyensúlyban – nincs az a gyakorlat mennyiség, „bodywork”, edzés, vagy szerkentyű, amely egészséges testtartásban, szabad mozgásban és boldogan tudná tartani a lovat.
Tehát, elkezdtem többet beszélni a patákról…
Akárhogy is, ma már egyből a patával foglalkozom, a ló első felmérésének a kezdetén. A ló testtartásának, igényeinek és annak, hogy min fogok dolgozni egyszerű tanulmányozása és átbeszélése helyett a lábvégekről beszélek. Néha bele sem kezdek a mondandómba addig, amíg meg nem körmölöm a lovat. Úgy tapasztaltam, hogy a legjobb szemfelnyitó, ha az emberek a saját szemük előtt látják a csüd, a lábszár, a mellkas, és a felsővonal változását.
Akik ismernek, tudják rólam, hogy megingathatatlanul hiszem, hogy minden lónak mezítláb kellene élnie. Ha ezen a ponton elveszítek valakit, az rendben van. Akik továbbra is érdekeltek maradnak, azokkal egy kicsit tovább megyünk.
Sajnos nagyon sok mezítlábas lovat látok rossz testtartással, amelyet a rosszul kezelt patáik okoznak. Minden, amire reményeim szerint rá tudok mutatni, az az, hogy a lábvég valóban számít. Amikor a testtartásban hiba lép fel, minden borul vele együtt; egészség, hozzáállás és pénz is. És a testtartás mindig hibás lesz, ha az alapok hiányosak.
Kessy nevű kancámon soha nem volt patkó eddigi tizenkét éve alatt. Hét évesen került hozzám, néhány problémával. Három hetente körmölöm; úgy érzem, a legtöbb ló számára a három-négy hetes intervallum szolgálja leginkább az egészséges mezítlábas patát. A nyolc-tíz hetes ütemezés már túl hosszú, és elősegíti a túlterülést, a patafal eltávolodását, és a fehérvonal megnyúlását. Igen, vannak lovak, amelyek sokkal tovább is bírják, Pete Ramey írja a könyvében, hogy neki van egy, aki évi kétszeri körmölést igényel, azonban a legtöbb lónál és helyzetben úgy érzem, a három hét a legjobb. Kessy lábvégeit éles reszelővel tartom karban, minden formázást fentről lefelé végezve, megfelelő szögben tartva a reszelőt, így megkapva a megfelelő lekerekítést, avagy mustang roll-t, ahogy Jamie Jackson nevezi. A teljesség kedvéért, az e történetben szereplő képek azután készültek, hogy Morgan Whitmer megkörmölte Kessy-t, aki néhány alkalommal körmölte, mialatt én egy szívműtétből lábadoztam. Ezen írás minden gondolata abból származik, amit olvastam, láttam, és tapasztaltam, és ami formálta a saját véleményemet. Azzal a reménnyel osztom meg gondolataimat, hogy néhányan profitálhatnak belőle, de ezek az én gondolataim.
Reszelés közben, fentről lefelé dolgozom csak a lekerekítendő területen, és olyan szögben tartom a reszelőt, hogy megkapjam a ¾ inch-es kívánatos szöget. Soha nem reszelek végig az egész patán, hogy „letisztítsam”, mint ahogy olyan gyakran látni; ez sok értékes élő szövetet távolít el, melyek a védelem, növekedés és a pata egészsége szempontjából fontosak. Elsőnek a talpra pillantok, mielőtt munkához látok, és azt egy kefével tisztítom meg, nem pedig patakéssel.
Egy másik véleményem, hogy túl gyakran tisztítjuk ki a patákat, ezáltal megfosztva sok, a kórokozók és fertőzések elleni védelmül szolgáló élő szövettől. Ha a lónak van helye sóderen, vagy más kemény talajon járni, tisztán és egészségesen tarthatja a patáit. Azt hiszem, Kessy patáit évente nagyjából két alkalommal kaparom ki patakaparóval, néhány évben még ennyiszer sem. Alulról nézve, megítélem a hegyfal hosszát, a sarkak növekedését, az egyensúlyt, a saroktámasztókat, stb. A saroktámasztókat csak akkor körmölöm, ha olyan hosszúak, hogy felgyűrődjenek, ami nálam egyébként ritka.
Az alulnézeti kép árulja el a legtöbbet a teendőimről. Ezután leteszem a lábát, vetek egy pillantást az egyensúlyára, pozíciójára, valamint szögellésére, és a hegyfalnál kezdem a reszelést. A talp hegyfali vége a vezetőm, abban az értelemben, hogy ha a ló jól van gondozva, mindig megmutatja, hol kell viselje azt. A patának nem több, mint egy harmada lehet a nyír hegye előtt.
Ha a talpi felület vizsgálata azt mutatja, hogy a sarkak némiképp nincsenek egyensúlyban, vagy túlterülés kezdődik (amely nálam sosem fordul elő, de szükséges említeni, mivel már azelőtt jelentkezik a talpi síkon, mielőtt a patafal bármilyen szögellés változást mutatna). Az ilyen területeken még élesebb szögben használom a reszelőt, hogy vékonyítsam a falat, így elkoptathatja a felesleges szarut, és természetesen formálhatja a patáját úgy, ahogy számára a legjobb. Természetesen ehhez szükséges, hogy a lónak legyen lehetősége a barangolásra, ne csak egy 20X 20-as karámban, vagy az istállóban létezzen, de ez már egy másik történet.
Nagyjából ennyi, amit csinálok. Nem körmölöm a nyírt, nem faragom vagy kaparom le a talpat. Még egyszer; ez értékes élő vagy halott szöveteket távolít el, melyek okkal vannak ott. Ezek természetes úton távoznak a mozgás során. A falat a talphoz reszelem, így úgy járhat, ahogyan tervezték; a talpon, nem pedig a patafalon. Ez segít megelőzni azt a csúf fekete vonalat körben a fal és a talp között, amelyen át a kórokozók és fertőzések bejuthatnak a szövetek közé, és persze ez lehetővé teszi a lábvég függesztő szövetei számára, hogy ellenállóak, makk egészségesek és erősek maradjanak, nem meggyengülve a túlzott húzástól… és kőkemény talpat is fejleszt.
Még egy utolsó gondolat a fentről lefelé, patát követő reszelés kapcsán, a tekintetben, hogy hogyan tudom karbantartani Kessy patáinak természetes boltívét. Igen, a patafalnak van, és lennie kell egy boltívének – ez olyasmi, ami nem tartható fenn a talpi felület felőli lapos síkban történő körbereszeléssel.
Természetesen a körmölés csak egy része az egészséges mezítlábas ló témájának. A tartás, mozgatás, takarmányozás és egészségvédelem is mind egyformán fontosak. Egy ideje már gondolkodtam e kis történet megírásán, mert úgy tűnik, sokan túlbonyolítják a mezítlábas pataápolást. Nem az. Csináljuk egyszerűen, hagyjuk békén a talpi felületet, csak szükség esetén nyúljunk hozzá… Viseljük gondját a hegyfalnak és a sarkaknak, hogy azok saját gondjukat tudják viselni. Továbbá, ajánlom Pete Ramey és Jamie Jackson könyveit.
Csodálatos mezítlábas időtöltést!
2018.01.16., Írta: Dutch Henry, megjelent a The Horse’s Hoof Magazine 2016. őszi számának (64. kiadás) 6-8. oldalán
Fotók: Dutch Henry
Fordította: Mráz Edina
Próbáltam én megszámolni, hány autót látok a felszálló párában reggel, s azt is megbecsülni, vajon hányan lehetnek aznap a tanítványok, de valahogy nem sikerült. Talán még sosem láttam itt ennyi embert, még a szombati nyílt napokon sem. Az aznapi nyíltnap különleges, nem elsősorban a látogatók, annál inkább a tanítványok és mestereik, szeretteik számára.
Ekkor felvételiznek ugyanis azok, akik csatlakozni szeretnének az edzésekhez, a harcművészeti iskola rendszeréhez, s akik már benne vannak, azok szintfelmérő vizsgát tesznek – ha a vizsga sikeres, egy szinttel feljebb lépnek. Csak a próbákat, feladatokat, a kaftánok színeit figyelve kívülállóként még úgy sem volt könnyű megérteni, mikor mi történik, hogy a csütörtöki edzésekről sok minden visszaköszönt. Utánaolvasva’ , és Lajos utólagos magyarázatával, kiegészítéseivel persze minden világos lett – így is mesélem el nektek…
A harcművészeti iskolát immár 11 törzs képviseli Európában, ebből nyolc Magyarországon, kettő Szlovákiában, egy pedig Ausztriában . Felvételire huszonhárman jelentkeztek, a központi vizsgákon pedig 10 törzsből vettek részt kezdő fokozatú – kék kaftános – tanítványok. A lovasíjász ’rangját’ kaftánjának és övének színe, illetve övveretei jelzik. (Csak érdekességképpen – az avaroknál a férfiak törzsben elfoglalt helyét, társadalmi rangját ugyancsak az öv, övgarnitúra gazdagsága, kidolgozottsága jelezte.)
A ’bírók’, vizsgáztatók szerepét a törzsfők kapták, a már megjelenésükkel, kiállásukkal is tekintélyt parancsoló vezetők a vizsgák végeztéig meg nem álltak, szó szerint csak a felvételizők elméleti vizsgáján ülhettek le. Munkájukat ez alkalommal III-mas szintű, haladó fokozatú harcosok, s mesterek is végigkísérték, segítették.
A harcművészeti iskolához csatlakozni vágyóknak mind fizikális, mind mentális, szellemi ’alapjaikról’ tanulságot kell tenni. A fizikai képességek felmérésében 5 km terepfutás, akadálypálya legyőzése és ’kardpálya’ szerepel. Utóbbi kettőnél a kézben tartott ’karddal’ – valójában egy viszonylag vastag bottal – a ’fegyvert’ két kézzel a fej fölött tartva a ’katlan’ hosszában (100 m) elhelyezett hordósorokat kell átugrani, majd visszafelé futva a tetőről függesztett homokzsákok mindegyikét megütni a ’karddal’.
5 perc fegyelmezett, mozdulatlan állás a mércéje az önuralomnak, a belső energiának pedig torokból feltörő csatakiáltás. A felvételizőnek egy, az iskola szabályzatából választott kérdésre is meg kell tudni felelnie. Ezután egy, maga általválasztott verset szaval el, s elénekel egy, ugyancsak maga által választott dalt. Utóbbi kettő az önkifejezést és a szuggesztív képességeket méri. A csatakiáltást, verset és éneket a vizsgázónak is kell értékelni, egytől ötig pontozva saját teljesítményét, ezután hangzik el a törzsfők részéről is a pontozás. A felvételin minden állomásnál 5 pontot lehet gyűjteni, a maximális harmincból legalább 22 pontot kell összeszedni.
A felvételi vizsga központosított, tavasszal és ősszel, egy-egy alkalommal van lehetőségük a jelentkezőknek, hogy sikeres vizsga esetén valamelyik törzshöz csatlakozzanak.
A vizsgák ’szubjektív’ része – ahol a törzsfők értékelik a felvételiző és a tanítvány teljesítményét – mindig a Völgyben zajlik. Így biztosított az egységes mérce. Az egyetemi felvételi példájával élve – egy erős gimnáziumban elért közepes valószínűleg többet ér, mint jelest elérni egy olyan intézményben, ahol kevésbé magas a követelmény. A felvételi lapon azonban csak a jegyek állnak ott, feketén-fehéren… A lovasíjász vizsgák egységes rendszere ezt hivatott elkerülni – érkezzen a tanítvány bármely törzsből, ugyanazon mérce szerint mérettetik meg. Amikor eljut arra a tapasztalati, jártassági, technikai szintre, amikor tudása már számokban, objektíven mérhető, pontokra váltható – onnantól kezdve bármely törzsnél vizsgázhat. A lovas ülésének, a lovaglás,- vagy épp a lövés technikájának megítélése szubjektív, lehet, amit az egyik szem jónak lát, az a másik szemnek hiányos – a pontok azonban önmagukért beszélnek. Ezért van, hogy amíg biztos alapokon nem áll a tanuló tudása, a törzsfők közösen értékelik teljesítményét a Völgyben tartott központi vizsgán.
A megjelent törzsek záró felvonulására készülve Lajos már reggel gyakoroltatta a tanítványokat, harcosokat. Miközben a felvételizők megkezdték az öt kilométer terepfutást, a ’kinti’ lovardában szigorú, pontos koreográfia szerint mozogtak a törzsek.
A magyar zászló és a törzsi zászlók megkapóan szép látványt nyújtanak, ahogy a reggel még enyhe szélben is lobognak, a hosszú – talán 2 méteres is megvan! – rúd végén ki-kifeszülő , zászlóvá magasztosult drapéria sokakat állít nehéz feladat elé. 5-6 ismétlés után már egyre nehezebb a szászlót egyenesen tartani, s mellette még a ’forgatókönyv’ szerint is mozogni. A záró be,- és kivonulásnál már mindennek pontosan és gördülékenyen kell majd történnie. „A Magyar Zászló és a törzsi zászló van a kezetekben!” – emlékezteti nem Lajos nem egyszer a zászlót vivőket.
A ’mindennapi’ munka sem állhat meg, üres kezet – a látogatókon kívül – nem nagyon látni a Völgyben. Aki nem gyakorol vagy vizsgázik, az az udvart takarítja, a fedeles csarnokot rendezi be a délutáni eseményekhez, a jószágot eteti… A tanítványokon kívül – nyílt nap lévén, árusok, mesteremberek, szakácsok is szorgoskodnak a helyszínen.
A ’fizikai számokat’ letudva az első 12 felvételiző (összesen huszonhárman vannak) hamarosan megérkezik az íjászcsarnokba. Kisfiútól az édesanyáig, meglett férfiig, minden korosztályból vannak, később egy tanítvány édesanyjától megtudom, a vizsgafeladatok összeállítása egyfajta esélyegyenlőséget is teremt a tanulni vágyók között. Az, hogy a ’fiúk’ a fizikai próbákon nagy többségben jobbak, a ’lányok’ pedig a szavalásban, énekben erősebbek náluk, később be is bizonyosodik.
A névsorolvasás után már jön is a következő csapat, s mire az ’iskolához’ érnek, a kis udvarban már javában zajlik a vizsga. Egy ’Kisherceg’ szépségű fiúcska a Nemzeti Dalt szavalja, egy édesanya szívbe markolón énekli a ’Fellegajtó-nyitogatót’ (A csodálatos, székelyföldi népdalt a Csík Zenekar vagy az Ismerős Arcok tolmácsolásában hallhatjátok leggyakrabban, de elénekelte a P-Mobil és a Lovasi András is…). A legtöbb vizsgázó magyar érzelmű dallal, verssel érkezik. Wass Albertnek ebben a két sorában – ’… az apostolok szent alázatával/dacolunk egy megvadult világgal’ – kicsit a lovasíjász-iskola szellemisége is ott rejlik.
Az önértékelés nem mindig könnyű, ahogyan az sem, hogy – akarva-akaratlanul – a vizsgázó arcára ne üljenek ki érzései. A magával ragadó, vagy éppen szuggesztív ’előadásoknak’, tisztán csengő hangoknak a törzsfők sem mindig tudnak ellenállni, szívet melengető a vídiakemény, méltóságteljes férfiak arcára kiülő mosoly, egy-egy fejbiccentés, bólintás vagy szemvillanás – hát meg milyen lehet annak, aki előttük áll. Mire az utolsó felvételiző is végrehajtotta az befejező próbatételt, a ’kinti’ lovarda azokat a kezdő fokozatú vizsgázókat várja, akik már az iskola tanulóinak vallhatják magukat, s akik közül sokak munkáját magam is figyelemmel kísérhetem egy ideje, a csütörtöki edzések alkalmával. Az írás következő részében az ő próbáikról szólok majd – s ott már megjelennek a lovak is!
Az újonnan csatlakozni vágyók felvételijét követően az első, napos-szeles, októberi szombaton a kezdő szintű lovasíjászok vizsgái következtek. A próbákat a ’nagyközönség’ is megtekinthette – a vizsganap nyílt nap is volt egyben – ám mégis a részt vevők törzsfői, mesterei, hozzátortozói-szerettei számára nyújthatta a legnagyobb és legemlékezetesebb élményt, nem beszélve az érintettekről.
A harcművészeti iskola rendszerében a szintek (kezdő, tanuló, haladó és mester) elérése sikeres szintfelmérő vizsgákhoz kötött. A lovasíjászok fokozatát kaftánjuk és övük színe jelzi, felvonuláskor, a alakzat felvételekor a magasabb fokozattal rendelkezők állnak a sor vagy oszlop elején. A kezdők számára előírt I-II-III vizsga feladatsorával, gyakorlataival a csütörtöki edzések alkalmával is gyakran találkoztam.
Ahogyan az már korábban megtudhattátok, a lovasíjászathoz egyaránt alaposan el kell sajátítani mind az íjászat, mind a lovaglás ’mozgásanyagát’, majd a kettőt ’lovasíjászattá’ öszeolvasztva, szinte újrakezdeni a tanulást. Csak hibátlan alapokkal lehet valaki jó lovasíjász. A vizsgák ’szubjektív’ része – ahol a törzsfők értékelik a felvételizők és a tanítványok teljesítményét – ezért is mindig a Völgyben zajlik. Így biztosított ugyanis az egységes mérce. Az egyetemi felvételi példájával élve – egy erős gimnáziumban elért közepes valószínűleg többet ér, mint jelest elérni egy olyan intézményben, ahol kevésbé magas a követelmény. A felvételi lapon azonban csak a jegyek állnak ott, feketén-fehéren… A lovasíjász vizsgák rendszere ezt hivatott elkerülni – érkezzen a tanítvány bármely törzsből, bizonyos tudásszint eléréséig ugyanazon mérce szerint mérettetik meg.
A lovas ülésének, a lovaglás,- vagy épp a lövés technikájának, a mozdulatok csizolt, pontos és harmonikus voltának megítélése szubjektív, lehet, amit az egyik szem ’egész jónak’ lát, az más szemében még ’nem igazán tökéletes’. Ezért van, hogy amíg biztos alapokon nem áll a tanuló tudása, a törzsfők a központi vizsga akalmával közösen – egymással megbeszélve a látottakat – értékelik a vzsgázók teljesítményét. Amikor a tanítvány eljut arra a tapasztalati, jártassági, technikai szintre, hogy tudása már számokban, objektíven mérhető, pontokra váltható – onnantól kezdve bármely törzsnél vizsgázhat. Attól kezdve már a pontok beszélnek…
Az I.-es vizsga földön, a II.-es lóháton történik. Az I-es vizsga megelőzi a II-est, aki az első rostán kiesik, azaz hibázik, annak a vizsganap véget ért. A feladatok erős koncentrációt, önmagunkra és a társakra való odafigyelést igényelnek. Az ’állva maradók’ azután lóháton folytatják a vizsgát. Egyszerre több szint is teljesíthető, a tanuló dönti el, hogy mennyit teljesít egy vizsganap alkalmával.
A lovasvizsga nem is olyan könnyű – ezt elsősorban azoknak mondom, akik a hagyományőrző lovasokat, lovasíjászokat a klasszikus lovassportok képviselőinél ’technikai tudásban, lovastudásban’ kevesebbnek tekintik. A lovardai alakzatokat ugyanúgy ismerni kell itt is, mint a lovaglás bármely ’szakágában’, a precíz lovassegítségeknek, a független ülésnek is ugyanolyan, ha nem még nagyobb szerepe van. Egy kézben tartott szárakkal, szőrén, először eloszlásban majd egyenként lovagolják a tanítványok a megkívánt lovardai alakzatokat, lépésben és ügetésben.
A páros gyakorlatok során a lovasoknak ügetésben kell medicinlabdát passzolgatniuk egymás között.
Vágtában, a pálya hosszabbik oldalának elejétől kell elindulni, és a háromnegyedén valamivel túl, a földbe szúrt lándzsa mellett megállítani a lovat. A lovak vérmérséklete, gyakorlottsága itt-ott azért nehezíti vagy éppen megkönnyíti egy-egy vizsgázó helyzetét, bár a távolság, a sebesség felmérése, a jó időben és kellő mértékkel adagolt előrehajtó,- és felvevő segítségek alkalmazása minden esetben precíz feladat… A megállás ’milyensége’ sem lehet akármilyen, ha a ló kifordul, kifarol a megállásban – az aszimmetrikus ülés,- vagy segítségek miatt, azt bizony a vizsgáztatók, s Lajos, segítő, tanító szándékkal szóvá teszik.
Vizsgakövetelmény – csoportban végrehajtott alaki,- és formagyakorlatok, a földről történő íjászat alapmozdulatai, ’mély lovagló-állásból’ lövés. Figyelem és koncentráció önmagunkat és a társakat illetően, a mozdulatok, mozgássorok gördülékeny, összehangolt végrehajtása. Ezt az ’állomást’ hibátlanul kell teljesítenie a tanítványnak ahhoz, hogy tovább léphessen!
Vizsgakövetelmény – a velemenő, kéztől független ülés megléte, korrekt segítségadás és egyensúly mindhárom jármódban. Alapvető lovardai alakzatok lovaglása. Lovaglás eszközzel, fegyverrel a kézben, egy kézben tartott szárakkal. A lovaglás szőrén, a lovardában zajlik.
Vizsgakövetelmény – íjászatban időre (stopperóra mellett) lő a tanítvány állásból, forgásból és fekvésből. A lovaglás vizsga már a lovasíjász-pályán zajlik, a lovasnak szőrén, célratartással, helyesebben a cél követésével (forgással) kell végigvágtáznia az egyenesen. A kézben nincs szár, a lovas ülésével, segítségadásával (testtömeg, ’csizma’, hang) irányítja lovát.
A kezdők III-mas vizsgájának ’földi’ állomása több értelemben véve is tanulságos volt számomra. Noha az íjász ’ellenfele’ csak az idő, nem szabad hagyni, hogy akár a kéz, akár a szellem, kapkodjon, siessen. Nem egyszer hallottam Lajost csendesen, nyugodtan odaszólni – ’Lassulj le!’, de a dicsérettel, elismeréssel sem fukarkodott. A próba során stopperóra ’ellenében’ – sorozatonként három vesszőt kell kilőnie az íjásznak, különböző testhelyzetekből – a szintidő sorozatonként hat másodperc!
Voltak páran, akikből ’nem nézte ki az ember’, amikor odaálltak a feladathoz, hogy milyen tökéletes, ha lehet ezen a szinten ilyet mondani, ’mesteri’ teljesítményt nyújtanak. Volt, aki azt példázta, a hosszú, kitartó gyakorlás, munka meghozza a gyümölcsét, a tanítvány 17 esztendeje dolgozik, s mostanra jutott el a ’kezdő III-mas’ vizsgáig. Egy sportág, harcművészeti ág elsajátításához, az elmélyüléshez, a fejlődéshez mindenkinek különböző hosszúságú időre van szüksége. Van aki pár éven belül eljut oda, ahová másnak talán több időbe telik megérkeznie. Ez nem feltétlenül tehetség kérdése, ugyanazokkal az adottságokkal, de eltérő szorgalommal, s attól függően, milyen rendszerességgel tud edzeni, gyakorolni, az egyik sportoló vagy harcművész – bármelyik ágában annak, amit művel – messzebbre, a másik kevésbé messzire jut. Ám tartósan elkedvtelenedni, feladni, semmi esetre sem szabad…
Egy kamaszfiú már az első sorozat után érezte, hogy a keze képtelen lépést tartani az időmérővel. Csalódottan, fejcsóválva eresztette le fegyverét, ám Lajos egyre biztatta, ne adja fel… ’Hogyan szól az eskü ide vonatkozó szövege? Aki a legválságosabb helyzetben is…’ – s a fiú vele mondta a sorokat, melyeket a huszárok hagyományoztak az utókorra – ’…a legválságosabb helyzetben is merész elhatározásra jut, s azt nyomban tettekkel követi...’ Számára akkor véget ért a vizsganap, ám semmi kétség, hogy a következő adandó alkalommal újra odaáll majd, hogy teljesíthesse a vizsgát, annál is inkább, mert aznap, előzőleg már sikeresen túljutott az I. és a II. vizsgákon. Volt olyan tanítvány is, aki kétszeri tévesztés után felszívta magát, önmagából és a biztató szavakból merítve erőt a folytatáshoz – s sikeresen levizsgázott!
A III-mas vizsga lovas feladatát már a lovasíjász-pályán teljesíti ló és lovasa. A lovas feladata – ahogy kicsivel fentebb már említettem – célratartással végigvágtázni az egyenesen. A bíráló szemek a lovas velemenő ülését, a felsőtest tartását, a cél követését – azaz a felső,- és alsótest munkájának különválását – figyelik…
Miután a III-mas vizsga lovas része is lezajlott a lovasíjász-pályán, a sárga, -s barna kaftánosok, azaz a hármas fokozatú haladók és a mesterek bemutatója következett. Ők egészen eddig, majdnem a teljes vizsganap folyamán, kísérték és segítették a törzsfők munkáját. A kívülálló számára ez a nap legizgalmasabb és leglátványosabb része.
A harcosok forgó célra lőnek, a pálya elejétől végéig folyamatosan útra bocsájtva vesszőiket. Nem hiába gyakorolnak a kezdők a lovasíjász-katlan három irányba forgó céltábláin – vesszőfogóin, mégpedig háromfelé – három fázisra bontva a mozdulatot! A gyakorlott lovasíjász felsőteste ugyanis a vágta egész folyamata során követi a célpontot, miközben deréktól lefelé ’lovával foglalkozik’. Az előző részben bemutatott KEZDŐ III vizsga lovas ’felvonása’ is ezt készíti elő, ott fegyver nélkül, célratartással, azaz a forgó célpontot felsőtesttel folyamatosan követve kell végigvágtázni a pályán, miközben a lovas deréktól lefelé a ’lovával foglalkozik’, vagy követi a annak mozgását, vagy ha szükséges, segítségeket ad. A tapasztalt ló az egyenes teljes hosszán tartja a megkívánt iramot és ütemet.
Szavak helyett inkább beszéljenek róluk a képek, még a silány géppel, mobiltelefonnal készült képek is többet mondanak minden szónál…
A bemutató után már csak az ünnepélyes gyülekező, a törzsek felvonulása és az eredmények kihirdetése volt hátra. Elsőként a sikeresen felvételizőknek gratuláltak, tizenkilencen kezdhetik meg majd az edzéseket valamelyik Kassai-lovasíjász törzsben. Ezután törzsenként szólították a sikeres kezdő I-II-III vizsgát teljesítőket . Egyikük éppen a zászlót tartotta, amikor a neve elhangzott, mire egyik társa rakétasebességgel futott a sor elejére, hogy a törzs jelvényét átvegye. Meg is jegyezte a fakorlátnál mellettem álló, társát alaposan oldalba bökve – „Látod, nem kell szólni, ez a figyelem!” A figyelemnek, fegyelemnek és a reggeli gyakorlásnak köszönhetően olyan hangulatú záróünnepély kerekedett, amit szintén nem nagyon lehet szavakkal kifejezni.
A sikeres vizsgázók, mielőtt ki-ki visszaállt törzse oszlopába, elmondták a „lovaskatona, lovashuszár esküjét”, mely pár sorban foglalja magába mindazt, mit jelentett hajdanán lovasembernek, lovas harcosnak lenni…
„Csak azon ember bír lovasszellemmel, kinek jóságos természete mellet bátor szíve van; ki erős karjában és lovában bízik, lovát önmagánál jobban szereti és ápolja; ki minden körülmények közt merész elhatározásra képes és ezt nyomban gyors tettel követni tudja. Az ilyen ember nem ismer nehézséget, a támadás az ő eleme és még a hátrálásban is csak eszközt lát arra, hogy kedvezőbb viszonyok között újból támadjon.”
Én a Ludovika Akadémia huszárjainak Alaki Szabályzatában leltem meg ezeket a sorokat, amik itt, a lovasíjászok ’országában’ esküvé magasztosultak, ám találtam előtte még két sort, mely megmagyarázza, miért nem elég a végletekig kiművelt technikai tudás, az adottságok, a jó alapok megléte és a tehetség…
Ezekkel a sorok lettek a naplóbejegyzés mottójává is…
„A testi ügyesség, ámbár nagy jelentőségű, egymaga még nem adja meg a lovasnak tulajdonképpeni értékét, mert hogy hivatásának megfeleljen, mindenekelőtt valódi lovasszellemnek kell őt áthatni.”
Évszázadok távlatából is aktuális sorok ezek, melyeket nemcsak a lovasíjászat, hanem bármely lovassport-szakág, sőt a szabadidős lovaglás képviselői is zászlajukra tűzhetnének… Általuk lehet, változna a lovasvilág (tiszelet persze az itt is meglévő – jó példával elöljáró) – kivételnek…
2018.01.13. Andics Bernadett, Lovasok.hu külső munkatárs
Felhasznált források:
A Ludovika Huszár Dísszakasz Alaki Szabályzata, 1917. Fejújított, internetes változat – 2015, írta – Balogh Zoltán nyugalmazott HŐR alezredes, szerkesztette Serege Gábor százados
http://uni-nke.hu/uploads/media_items/alaki-szabalyzat-ludovika-huszar-diszszakasz.original.pdf
A Kassai Lovasíjász Iskola felvételikre, vizsgákra és fokozatokra vonatkozó szabályait, szabályrendszerét (mely egyben a felvételi vizsga elméleti anyaga is!) – az Iskola honlapján olvashatjátok el bővebben (a FELVÉTELI és VIZSGÁK fülekre kattintva)
http://www.lovasijaszat.hu
Fotók: Andics Bernadett fotói
Frissítve: 2022.08.06.
Egyetlen lótartó sem szeretné megtapasztalni, hogy szeretett lova egyszer csak lesántul. „Hm, tegnap este még jól volt!” Ezt tapasztaltam meg én is hat évvel ezelőtt, amikor arra készültem, hogy bedobjam a reggeli adag lucernát a 28 éves palomino appaloosa heréltem, Smoke elé. Nem sokkal ezután (és egy, az állatkórháznak két órával korábban kifizetett 6000 dolláros végösszegű számlát követően) megpróbáltam a jobb első lábáról és patájáról készült röntgenfelvételekre összpontosítani, miközben próbáltam figyelni az orvos bejelentésére, miszerint a lovamnak rotálódott a patacsontja. „Micsodája rotálódott?” kérdeztem.
A patacsont elfordulása akkor következik be, amikor a patacsont részlegesen elválik a pata belsejétől. A diagnózist patacsont süllyedésnek, vagy laminitis-nek is nevezik, ám SÁNTASÁGOT jelent! Ez mindig komoly, mindig fájdalmas, mindig drága, és általában végzetes. Itt a bökkenő… Amikor megkérdeztem az orvost, „Miért” történhetett ez, nem tudott konkrét választ adni. Amikor a kovácsomat kérdeztem, megosztotta velem, hogy tizenhét rotációtól szenvedő lóval volt dolga, és egyik sem élte túl. „Egy sem?” kérdeztem sokkoltan. „Egy sem”, felelte. Ezen a ponton a könnyeim végigcsorogtak az arcomon.
Huszonegy évvel ezelőtt megszereztem ezt a bámulatos show lovat, leginkább tereplóvá változtattam, és el sem tudtam képzelni, hogy a mi időnk itt lejárt. Elkezdtem válaszok után kutatni… Először is a probléma „Miért”-jére, majd a „Hogyan ápoljam és tartsam” válaszokra volt borzasztóan nagy szükségem. Kiderült számomra, hogy a patacsont rotációja egy komoly jele, illetve tünete egy súlyos belső problémának. Egész történetünk a The Horse`s Hoof magazin 2014. téli számának (53. szám) 28-32. oldalán olvasható „Túlélni a patacsont rotációt… 28 évesen!” címmel. Ez a minden részletre kiterjedő cikk alapvető és értékes információkat tartalmaz, melyeket minden lótartónak be kell építenie a tárházába. A patacsont rotációjának NEM kell megtörténnie! Elsősorban a lótartó felelőssége biztosítani, hogy ne történhessen meg. Ám ha mégis bekövetkezik, a ló rehabilitálható!
Ez a cikk a szénahálókról szól, nem a patacsont elfordulásáról. „Miért pont szénahálók?” kérdezheted magadban. Azért, mert nem csupán az kritikus a ló teljes egészsége szempontjából, hogy mivel etetjük, hanem az is, hogy mennyit adunk neki enni. Vágjunk a közepébe… Amikor Smoke-nál kialakult a rotáció, legalább 100 font (több, mint 45 kg – a fordító) túlsúlya volt. Mind az állatorvosom, mind a kovácsom javasolta, hogy Smoke-nak különféle okokból fogynia kellene. És nemsokára meg is tanultam, hogy egy túlsúlyos ló megérett a patacsont süllyedésre. „Oké, és hogyan fogod eltüntetni róla azokat a szükségtelen és nem kívánatos kilókat?” tűnődtem… és kérdeztem. Nem igazán voltam kisegítve a válaszokkal. „És akkor mi van, ha egy kicsit kerekebb? Én kedvelem őt kellemesen teltnek.” érveltem. És minden alkalommal, amikor megetettem, eljátszotta, hogy ez az utolsó vacsorája, befalva az utolsó zsenge levelet és durva szárat egyaránt. (Ezt ma már úgy nevezem, az „Utolsó Vacsora Szindróma”.)
Kiderült, hogy a takarmányháló használata automatikusan segíti a lovat a testsúlyvesztés kihívásában. Miért? Mert rákényszeríti őket a kis falatok kihúzására, megrágására, lenyelésére és megemésztésére, elnyújtva a folyamatot sok-sok óra hosszára, a csupán egy-két óra helyett. Azonban nem minden szénaháló egyforma, így nem egyformán hatékonyak a fogyásban nyújtott segítségnyújtásban sem. Ezt az igazságot én is próbálkozások és kudarcok árán fedeztem fel. Néhány tévedést követően rátaláltam a Busy Horse Feed Bags-re. Ez a szövött mestermű vastag biztonsági öv típusú szíjakat használ, melyek elegendő méretű négyzeteket alkotnak ahhoz, hogy a ló kis falat szénákat ragadhasson meg, az egyszerre befalás helyett. Arra kényszeríti a lovat, hogy lassan egyen ahelyett, hogy mindent gyorsan befalna.
A lovat úgy tervezték, hogy minden 24 órás periódusnak kb. 85%-ában legeljen. A nélkül, hogy belemennénk emésztőrendszerük minden sajátosságába, elegendő annyi, hogy a lovam nagyon gyorsan megette a szénáját, amely végigszaladt érzékeny rendszerén, kitrágyázta, majd a következő tíz órában anélkül ácsorgott, hogy bármi más az útjába került volna. Nincs rajta mit csodálkozni, hogy ettől a „szindrómától” szenvedett. Ráadásul ez az étkezési rendszer óriási ingadozást okoz a ló napi vércukorszintjében… egy valós probléma azoknak, akiknél inzulin-rezisztencia (IR) alakult ki. Vérvizsgálatok igazoltál, hogy Smoke IR-es és cushing kóros is volt. (Még egyszer: lásd a The Horse`s Hoof magazin 53. számában megjelent cikket a részletekért és életmentő javaslatokért.)
Az egyetlen szénaháló, amit az elmúlt hat évben használtam, az a Busy Buffet Extra Slow Feeder. 59 dollárért megérte az árát, azóta is ugyanazt a darabot használjuk. Smoke csupán néhány hónap alatt több, mint 100 font súlyt adott le! Ezzel lekerült a súly a patáiról, különösen a rotálódott jobb elsőről, míg az emésztőrendszere számára is lehetővé tette, hogy egy egészséges és jóval hatékonyabb módon működjön. Inzulin szintje jóval kiegyensúlyozottabbá vált, ami segített az IR problémában. És Smoke nagyon elégedett! Nincs többé Utolsó Vacsora Szindróma.
Jelen voltam a Hawaii Horse Expo-n 2016. augusztus 6-án. Egy előadás „Szőrös, kövér és patairha gyulladásos” címmel áttekintést kínált az inzulin rezisztens és cushing kóros lovakat érintő tünetekről, okokról, és ellátásukról. A Hawaii-n található fűfélék édesebbek, sósabbak és híján vannak ásványi anyagoknak, szemben a szárazföldiekkel, így a zömében száraz etetés jó lehetőség lehet itt. Átbeszéltük a túlsúlyos lovakkal kapcsolatos kihívásokat, de a szénaháló használatának előnyei nem kerültek szóba. Így hát szóba hoztam. Nem minden hawaii ló legel a hét minden napján 24 órában. Amelyek igen, azoknál sokszor jelentkeznek problémák. Az én lovamnak nappal lehetősége van legelni, az éjszakát pedig a száraz, részben fedett karámjában tölti. Itt használom a szénahálót. És ez segített számára tartani a megfelelő testsúlyt az elmúlt hat év során.
Azoknak a cukorbeteg, vagy potenciálisan cukorbeteg lovaknak, akik a szárazföldön élnek, és akiknek fogyniuk kellene, ajánlott az elhelyezése egy nagyobb arénában, vagy legelési lehetőség nélküli karámban. Akasszunk ki három-négy szénahálót egyenletesen elosztva a területen és töltsük meg szénával. Ez arra is készteti a lovat, hogy mozogjon hálótól hálóig ahelyett, hogy egész nap egy helyben állna. Ez a módszer különösen hasznos a patacsont süllyedéses lovak rehabilitációjában. Ha a ló estére bemegy, akkor is csak a szénahálót használjuk. Nem csak, hogy élvezni fogja a lovunk, hogy egész nap egy biztonságos tempóban ehet, súlyt is fog veszíteni, és kevesebb széna megy pocsékba. És azoknak, akik elszántak lótársaik gondozását illetően, a megfelelő szénaháló segít fenntartani az optimális testsúlyt, egészséget és jókedvet. (Az IR-es lovak számára a lucerna nem ajánlott. Használjunk alacsonyabb cukortartalmú fűfélékből álló fűszénát.)
Boldog és hálás vagyok, hogy elmondhatom, Smoke és én még mindig egy csapat vagyunk. Május 12-én ünnepeltük a 34. születésnapját szeletelt brokkolival, és salátával, melyek biztonságos csemegék IR-es lovak számára (igazándiból minden ló számára). Ami halálos ítéletnek tűnt, gyorstalpaló tanfolyammá változott a kórtanok, új kifejezések és a régi dolgok új útjainak megértéséről. A puding próbája pedig a véreredményekben és látványban rejlik. Van egy lovam, amelyről megmondták, hogy nem fogja, vagy nem kellene túlélnie. Ma már egy teljes készletem van, amely felvértez arra, hogy továbbra is gondoskodhassak Smoke-ról, akárcsak arra, hogy segíteni tudjak más, hasonló gondokkal küzdő lótartóknak. Nagyon hálás vagyok azoknak, akik nem csak segítettek Smoke rehabilitációjában, hanem velem együtt vágtatnak ezen az úton. És a lehetőség, hogy megoszthatom ezeket az információkat, lehetővé teszi számomra, hogy továbbadjam a reményt, hogy ezek a lovak megmenekülnek a szükségtelen betegeskedéstől, károsodásoktól és korai haláltól! Boldog terepeket!
Írta: Jen McGeehan
Megjelent: The Horse`s Hoof Magazine, 64. szám, 14-15. oldal, 2016. ősz
Fotók: Busy Horse Feed Bags
Fordította: Mráz Edina
Hatalmas mozisiker volt a Kincsem film, amely nagyrészt kitalált történet. Kincsem élete pedig a valóságban is bővelkedett a váratlan fordulatokban, a meglepetésekben, érdekességekben és hihetetlen eseményekben.
A csodaló valódi történetét igazából egyetlen könyvből ismerhetjük meg, ez pedig dr. Fehér Dezső A legendás Kincsem című műve. Ez a legsikeresebb magyar versenyló élettörténetének negyedik, bővített kiadása.
Véletlen, szerencse, szerelem, árulás, kaland, hihetetlen, világraszóló siker, hatalmas elvárások a tenyésztésben, betegség, újabb siker és kudarc. Mindezekről szólt Kincsem élete, hiszen a legizgalmasabb történeteket mégiscsak az élet produkálja. A magyar csodaló mindössze 13 évet élt, de mégis máig is világszerte izgalomban tartja a lovakért és különösen a lóversenyért rajongókat. Ezek után természetes, hogy a róla szóló könyveknek is külön történetük van.
Minden azzal kezdődött, hogy Dr. Fehér Dezső 1942-ben, azaz 75 évvel ezelőtt meglátta Kincsem csontvázát az akkori Állatorvostudományi Egyetem Anatómiai Intézetének a múzeumában (korabeli hivatalos nevén: M. kir. József Nádor Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem Mezőgazdasági és Állatorvosi Kara), ami azonnal felkeltette az érdeklődését. „Láttam Kincsem csontvázán, hogy ez egyik hátsó lábán, a csánknál egy csontkinövés található. Rájöttem, hogy a két csánk nem egyforma és arra gondoltam, hogy egyszer, ha lesz rá alkalmam, megnézem alaposabban.„ Ebből tehát még nem születetett azonnal könyv. A legendás Kincsem könyv szerzőjét 1945-ben avatták fel állatorvosnak.
Közben a II. világháború során, Budapest ostroma előtt Kincsem csontvázát kimenekítették a Magyar Mezőgazdasági Múzeumba, a Vajdahunyad várába abban a reményben, hogy a szép, műemléképületben lévő múzeumot nem fogják bombázni. Ennek köszönhető, hogy Kincsem csontváza megmaradt és azóta sem mozdították el onnan, bárki megnézheti.
A szerző az 1940-es második felében dr. Guoth Gy. Endre professzor tanársegédjeként dolgozott az egyetemen, aki a lóversenypálya állatorvos szaktanácsadójaként is tevékenykedett, és aki gyakran dr. Fehér Dezsőt küldte ki maga helyett a lóversenypályára. A könyve szerzője itt ismerkedett meg Török Imrével, a lóverseny egyik részlegének a vezetőjével, aki a Turf újságot is írta. Ő vetette fel az ötletet, hogy csináljunk közösen egy könyvet Kincsemről. „Azt mondta, hogy én írjam meg, amit találtam Kincsem csontvázával kapcsolatban, hogy milyen észrevételeim, megállapításaim vannak. Ő pedig megírná a régi, történelmi részeket, majd ezután megnéznék, hogy mi történt azóta Kincsem utódaival, illetve a Kincsemet tenyésztő Blaskovich család leszármazottaival.”– mesélte el dr. Fehér Dezső. Mindez 1952-ben történt. Könyv azonban még ekkor sem született. Fehér doktor közben, 1952-ben a lóversenypályára került dolgozni és Török Imrével nem hagyták abba az anyaggyűjtést Kincsemről.
Végül 1974-ben, Kincsem születésének 100. évfordulója alkalmából elhatározták, hogy most már tényleg megpróbálják kiadni a csodakancáról szóló könyvet. „Szerencsémre a középiskolás éveimből ismertem a Mezőgazdasági Könyvkiadó igazgatóját, Sárkány Pált, akihez el is mentem a kiadás ötletével. Ő azt mondta, hogy egy kikötése van, méghozzá az, hogy ha a megjelentetett 3000 példány két éven belül nem kel el, akkor vállalom a megmaradt példányok megvásárlását. Ekkoriban már a Magyar Lóverseny Vállalt ügyvezető igazgatója voltam és gazdaságosan működött a vállalat, így természetesen vállaltam a feltételt.” – mesélte dr. Fehér Dezső. A megjelentés után azonban nem két évvel, hanem két hónappal mind a 3000 példány elfogyott, így a könyvet újra ki kellett adni ugyanennyi példányban. Ezután jó ideig nem lehetett kapni. Közben tovább folytatták az anyaggyűjtés Török Imrével.
„Aztán 1989-ben jelentkezett egy fiatalember, hogy szeretné újra kiadni a könyvet, mert annyira nem lehet hozzájutni. Azt mondtam neki, hogy természetesen hozzájárulok a megjelenéshez, de az az egy kikötésem, hogy 1990 első felében jelenjen meg, mert utána szeretnénk nyugdíjba vonulni, hiszen 68 éves voltam már. Végül ez a fiatalember anyagi nehézségbe került, ezért elég nehezen született meg a könyv, de azért megjelent, habár szerényebb küllemmel, gyengébb minőségű képekkel 20 ezer példányban.„ – tudtuk meg a második kötet történetét. Ezen már dr. Fehér Dezső szerepel egyedüli szerzőként, mivel Török Imre elhunyt és szerzőtársára hagyta a könyv szerzői jogait.
A következő, harmadik kiadás megjelentetésére Tóth János, Tápiószentmárton akkori képviselője és Kocsi János, a Blaskovich család egykori ménesének területén megalapította Kincsem Lovas Klub tulajdonosának kezdeményezésére végül 1998-ban jelent meg. Elmondható, hogy ez a nagyobb méretű könyv talán a legszebb megjelenésű Kincsem könyv.
„Nekem azonban a legutolsó, A legendás Kincsem tetszik a legjobban, mert ez amellett, hogy szép megjelenésű, praktikusan kézbe fogható, kényelmesen forgatható is.„ – mondta el a szerző.
Ennek a kiadásnak is megvan a saját története. Dr. Móré Attila állatorvos, aki ma már az Alpha-Vet Holding, állatgyógyászati cégcsoport tulajdonosa, minden évben karácsonyi ajándékként egy-egy könyvvel lepi meg az állatorvostársadalmat. „Egyszer Móré Attila odajött hozzám egy értekezlet során, megkérdezte, hogy meg lehetne-e újra jelentetni a következő évben és az lehetne az ő szokásos ajándéka az állatorvosok számára illetve, valamivel többet is kiadnának, hogy mások is meg tudják vásárolni. Ha pedig vannak esetleg képeim vagy még kiegészíteni valóm, akkor azokat fűzzük hozzá az új kiadáshoz. Úgy tudom, hogy a könyv 4000 példányban jelent meg, az állatorvosok száma 2000 körül alakul. A legendás Kincsemet szerencsére ezúttal is jól fogadták, rengeteg kolléga gratulált, sokkal több karácsonyi üdvözletet is kaptam abban az évben.”– meséli nevetve dr. Fehér Dezső.
A 2014-ben megjelent könyv ezúttal is bemutatja a tenyésztő és futtató Blaskovich család történetét, megsimerhetjük Blaskovich Ernő szerelmét, Kincsem származását, őseinek Magyarországra kerülését, az angol trénerének történetét, Kincsem versenyeit, a ló karakterét, az utazással, a lovasokkal járó kalandokat, megtudhatjuk, hogy miért ért véget Kincsem versenykarrierje, mi történt vele a ménesben, kik voltak és milyen örökséget vittek tovább a leszármazottjai, illetve, hogy hogyan értékelték őt világszerte. A szöveget számos gyönyörű, korabeli festmény, rajz, és régi, valamint új fényképek illusztrálják.
Közben pedig Kincsem vérvonala tovább él és nem is akárhogyan. A 2017-es Német Derby-nyerő, a Röttgen ménesben született Windstoß Kincsem leszármazottja (Kincsem a 11. anyja). De megemlíthetjük az ír születésű Camelotot (Kincsem a 17. anyja) is, aki 2012-ben az Epsom Derbyt is megnyerte, jelenleg pedig nagyon sikeres fedezőmén Coolmore-nál, a világ egyik legsikeresebb tenyésztő és futtató vállalkozásában.
2018. 01.10, Szerző: Vonczem Gabriella
Frissítve: 2022.08.08.
Az ember több, mint 5000 esztendeje él és dolgozik együtt a lóval, mióta az első háziasított lovak fogait lekoptatták a kezdetleges zablák Észak-Kazahsztánban. A modern civilizáció nem épülhetett volna ki a paták segítsége nélkül – húzták az ekét, a kocsit, katonákat masíroztattak a csatákba, üzeneteket vittek szeretetről, háborúról – egyébként leküzdhetetlen mérföldek százain keresztül.
A ravasz ragadozó és az egy tonnás préda nem sok jót ígérő párosítása, lovak és emberek megbirkóztak a fajok közti korlátokon átívelő kommunikációval, mert van közös nyelvünk: az érzelem. Tapasztalt lovasok és edzők megtanulják olvasni az egyes lovak finom hangulatait, a lovasemberről lovasemberre szálló bölcsességen és a próbálkozások évein keresztül. Én több zúzódott lábujjat és megcsípett ujjat szenvedtem el, mielőtt megtanultam észlelni a fülek kíváncsi forgatását, a farok ingerült csapását, vagy az aggodalmas ráncot a hosszú pillájú szem felett.
A lovak is le tudják olvasni az emberi érzelmeket, gyakran hátborzongatóan pontos módon; figyelmeztetve bennünket szomorúságunkra, vagy ingerültségünkre, időnként már az előtt, hogy mi egyáltalán tudatosan észleltük volna azt. Ahogy Herman Melville írja a Redburn-ben, „Semmilyen filozófus nem ért olyan tisztán bennünket, mint a kutyák és a lovak.”
Korunk háziasított lova, az Equus caballus egy szelidített változata annak a fújtató, bozontos vadállatnak, aki annak idején, a Jégkorszak lapályain kóborolt; generációkon keresztül szelektíven tenyésztve a gyorsaságra és az emberbarát temperamentumra. Ám a lovak összetett szociális kapcsolatok formálására való képessége egy régebbi evolúciós örökségből ered, az 5-10 fős zárt közösségekben való életmódból. Ezekben a csoportokban, csődör-és kancacsikók, mének és kancák – akik a figyelmes matriarchák voltak a mének szembeötlően jó húsban lévő nyakának és hangos megnyilvánulásaink ellentéteként, ahogy Wendy Williams a The Horse-ban lejegyzi – mindannyian szoros érzelmi kapcsolatban voltak. Ma az ember is a ménes része: a háziasított lovak reagálnak a hang tónusának, az érintés minőségének, vagy a lovas testének feszességének legapróbb változására.
Rendkívüli a lovak azon képessége, hogy hangon és érintésen keresztül olvassák az emberi érzelmeket. Azonban a lovak az ember arckifejezéséből is tudnak olvasni – ahogy a „Biology Letters” tanulmánya első ízben bizonyította ezt 2016. februárjában. Ezt a kifinomult képességet korábban csak kutyáknál mutatták ki – és ezen túlmenően megcáfolja azt a legendát is (amit én egészen eddig elhittem, annak ellenére, hogy 15 éve lovagolok), miszerint a lovaknak rossz a látása. Bár a lovak nem látnak színeket, és a fejük két oldalán elhelyezkedő szemeik okán közvetlenül előttük vakfolt található, a látásuk valójában sokkal élesebb, mint a háziasított macskáké, vagy kutyáké.
A Sussex-i Egyetem Amy Smith által vezetett kutatócsoportja, a tapasztalt állatviselkedés kutató, Karen McComb-bal együttműködve, egy 28 lóból álló csoportnak nagyméretű fényképeket mutattak vagy pozitív (mosolygó), vagy negatív (dühös, szemöldök ráncoló) érzelmet kifejező férfiarcokról. Az eredmények rámutattak, hogy a lovak képesek voltak automatikusan megkülönböztetni a két arckifejezést, és hogy mit jelentettek.
A lovak hajlamosak voltak a bal szemükkel megnézni a mérges arcokat – ami egy, a lovaknál és a kutyáknál jól dokumentált reakció, amely rámutat, hogy az állat a jobb agyféltekére kapcsolódik, ahol a szokatlan és félelmet előidéző ingerek kerülnek feldolgozásra. A lovak pulzusa szintén sokkal gyorsabban emelkedett, amikor mérges arcokat mutattak nekik. A mosolygó gondozó haragostól való megkülönböztetésének képessége a háziasított ló hasznos jártassága – a fenyegető tekintettel való megközelítésük ritkán jár boldog következményekkel.
A szerzők azon elmélkedtek, hogy a lovak talán egyszerűen csak alkalmazták a saját fajuk arckifejezéseinek olvasási képességét „alaktanilag eltérő fajokra”, ebben az esetben az emberekre. Ugyanezen kutatók a Sussex-i Egyetemen egy évvel korábban felfedezték, hogy a lovaknak 17 eltérő arckifejezése van – több, mint a 16-tal bíró kutyáknak, vagy a 14-gyel bíró csimpánzoknak -, melyek közül több hasonló az ember 27 arcmozdulatához, mint pl. a ráncolt szemöldök, vagy a félelemtől tágra nyíló szemek. (Ezt az arckifejezéseket kódoló módszert eddig nem alkalmazták vadállatokon, és olyanokon, amelyek nem részei az ember evolúciós eredetének.)
Akárhogy is, mivel az ebben a bizonyos tanulmányban vizsgált lovak lovasiskolákból jöttek, ahol napról napra emberekkel kerülnek interakcióba, arc-leolvasó képességük az életük során tanult is lehet. Egy korábbi kutatás bizonyította, hogy a bizalmi viszony kiemelkedő tényező volt a kutyák emberi kifejezéseket felismerő képességét illetően – jobban teljesítettek, amikor a saját tulajdonosukkal néztek szembe, mint amikor egy idegennel.
Míg ezek a legújabb kutatások talán nem jelentenek meglepetést azoknak, akik napi szinten lovakkal dolgoznak, ezek újabb részei az egyre összetettebb képnek az érzelmi nyelvről, melyet az emberek más fajokkal megosztanak. A lovak képessége az arcok olvasására talán finomítja a lovak terápiás, valamint spirituális hatását is az emberekre, amelyet művészetünkben és írásainkban dokumentálunk a barlangrajzok első karcai óta.
Lehet, hogy búgó sóhajokkal és érzékelő szőrökkel ellátott ajkaival fejezi ki magát szavak helyett, de egyre egyértelműbb, hogy a lovak érzelmileg magasan hangoltak – nem is annyira különbözőképpen a hátukon hordozott másfajta „állatoktól”.
Források:
1. Alan K. Outram, Natalie A. Stear, Robin Bendrey, Sandra Olsen, Alexei Kasparov, Victor Zaibert, Nick Thorpe, Richard P. Evershed: The Earliest Horse Harnessing and Milking (2009.03.06.) http://science.sciencemag.org/content/323/5919/1332
2. Keeling LJ, Jonare L, Lanneborn L: Investigating horse-human interactions: the effect of a nervous human (2009.04.25.) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/19394879
3. Amy Victoria Smith, Leanne Proops, Kate Grounds, Jennifer Wathan, Karen McComb: Functionally relevant responses to human facial expressions of emotion in the domestic horse (Equus caballus) (2016.02.10.) http://rsbl.royalsocietypublishing.org/content/12/2/20150907
4. Dr. Patricia Evans: Equine Vision and Its Effect on Behavior (2010. december) https://digitalcommons.usu.edu/cgi/viewcontent.cgi?referer=https://www.theatlantic.com/science/archive/2016/02/how-horses-read-human-emotions/471264/&httpsredir=1&article=1125&context=extension_curall
5. De Boyer Des Roches A, Richard-Yris MA, Henry S, Ezzaouïa M, Hausberger M.: Laterality and emotions: visual laterality in the domestic horse (Equus caballus) differs with objects’ emotional value (2008.06.09.) https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/18455205
6. Jen Wathan, Anne M. Burrows, Bridget M. Waller, Karen McComb: EquiFACS: The Equine Facial Action Coding System (2015.08.05.) http://journals.plos.org/plosone/article?id=10.1371/journal.pone.0131738
7. Merola I, Prato-Previde E, Lazzaroni M, Marshall-Pescini S.: Dogs’ comprehension of referential emotional expressions: familiar people and familiar emotions are easier (2014.03.17.)
2018.01.09., Írta: Lauren Cassani Davis (2016.02.29.)
Eredeti írás: Horses Can Read Human Facial Expressions – And they don’t always like what they see
Fordította: Mráz Edina
Fotó: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.
Sokan eddig is érteni véltük, hogy a gondjainkra bízott lovak időnként „mondanak” nekünk valamit. A fajok közötti szándékolt és strukturált információközlés jellemzően a főemlősök sajátja, a háziasított állatok közül eddig csak a kutyáknál sikerült bizonyítani. A Bécsi Állatorvostudományi Egyetem és a Equiluna A.S.D (Tanulmányi Központ az Etikus Egyenlőségért) által közösen végzett kutatás azonban bizonyította, hogy lovak is tudatosan kommunikálnak az emberrel.
A rámutató (diektikus) gesztusok az ember életében legkorábban kialakuló tudatos kommunikációs forma. 10-12 hónapos korban a csecsemők mutató gesztusokat kezdenek használni, egyrészről a viselkedés befolyásolására (kérő – imperatív mutatás), másrészről tájékoztatásra, a figyelem irányítására (tájékoztató – deklaratív mutatás), valamint információ kérésre (ismeret igénylő – episztemikus mutatás). Ez az alapszintű kommunikáció a beszédfejlődés előfutára.
Ahogyan a főemlősök, úgy a lovak is szétváló-összeálló közösségben élnek (fission–fusion societiy), melyben egyes tevékenységeket közösen, míg másokat magányosan vagy kis csoportban végeznek. Ezekben a közösségekben a túlélés szempontjából elsődleges az összehangolt csoportos fellépés (koordináció) és a finom kommunikáció. Jellemzően ezt testhelyzet, szem-, fül- és fejmozgások révén érik el, igen ritkán használnak csak mutató gesztusokat.
A Dr. Rachel Malavasi által vezetett kutatás a lovak tudatos kommunikációját vizsgálta, melyet 14 ló bevonásával végeztek. A kísérlet során a ló a kísérletvezetővel együtt állt egy karámban, amin kívül – láthatóan, de elérhetetlen távolságban – két, zöldséggel, gyümölccsel teli vödröt helyeztek el. A ló szabadon mozoghatott, azonban a kísérletvezető nem tett semmit, csak állt. A lónak tehát megoldást kellett találnia arra, hogy a kísérletvezető tudtára adja: menj, és hozd ide a vödröt!
Általában a lovak a figyelmüket hol a vödörre, hol a kísérletvezetőre fordították, keresve a szemkontaktust. Ha ez kevés volt, akkor változatos viselkedésformákkal próbálták mutató gesztusokkal (például a fej bólintásával) az ember figyelmét a vödörre irányítani. Megesett, hogy visszamentek az emberhez és megérintették. Ez többnyire akkor történt, amikor a kísérletvezető elfordult és másfelé figyelt, a lovak ezt érzékelték és így próbálták a kísérletvezető figyelmét magukra vonni.
Dr. Malavasi szerint a lovak képesek arra, hogy céljaik elérése érdekében tervszerűen viselkedjenek, elemezzék a partner figyelmét és ennek megfelelően módosítsák kommunikációs stratégiájukat. A lovak tehát képesek az iteratív problémamegoldásra.
Mindezek ellenére sokan vannak, akik nem értik a lovak kommunikációját. Ennek okát a kutatás vezetője a következőkben látja:
„Azt hiszem, hogy az emberek nem szokták a másik embert sem meghallgatni, nem figyelnek oda a velük élő kutyáik szükségleteire, nem is beszélve a lovakról. A lovak kommunikációjának megfigyelése és megértése néha gyengeségnek számít. Még mindig uralkodó felfogás, hogy „Neked kell a dominánsnak lenned” (ami persze nem igaz).
A lovas edzők közül kevesen ismerik a ló-etológiát és ezért az első lovasórák ahelyett, hogy a ló kommunikációjára és érzéseire összpontosítanának, valamint a ló és lovas közötti kapcsolat kialakítását céloznák, már a teljesítményre, az eredményre fókuszálnak.
A legtöbb lovast nem készítik föl a lovak kommunikációjának ismeretébe, akik ezen nem is változtatnak, hiszen a módszerük működik: versenyt nyernek, eredményesek, miért is változtatnának?
Ahhoz, hogy megértsük a lovakat, meg kell tanulnunk megfigyelni őket és kérdéseket föltenni! Miért biccenti a fejét? Miért nyerít? Miért nem akar belépni a bokszba? Talán abszurdnak tűnik, de amikor egy ló a kényszer hatására nem csinál meg valamit, akkor hasonlóan mint ahogy a gyerekünknél tesszük – akit megölelünk ha fél – törekednünk kell az aggodalom, a félelem, a viselkedés okának megértésére.
Ha a lovam megrémül és nem akar belelépni a pocsolyába, akkor miért kényszerítem arra, hogy megtegye? (Ez olyan, mint ha a gyerekem bedobnám a tóba, hogy tanuljon meg úszni.) Ehelyett odafigyelve, a jelzéseiket megértve és értelmezve segítsünk a lónak, érjük el, hogy nyugodt legyen és bizalommal (kényszer nélkül) hajtsa végre a feladatot.
Vannak lovak, amelyek kommunikatívabbak és vannak, amelyek nem.
A kommunikáció egyfajta stratégia, hogy elérjük a célunkat. Ha a kommunikáció sikertelen, akkor a próbálkozások is gyérülnek, majd végül elmaradnak. Ha a lovas nem figyel a lova igényeire, a ló egy idő után nem fog kommunikálni vele. (Szerencsére másokkal megpróbálhat kapcsolatot fölvenni). Az igények közlésének elmaradása frusztráló, hiszen a ló feladja azt a vágyát, hogy értésünkre adja szükségleteit.
A csoportban élő lovak nem csak jobban érzik magukat és kevésbé frusztráltak, de szívesebben is vesznek részt az emberekkel folytatott tevékenységben. Hagynunk kell, hogy a lovak lovak legyenek! Ménesben kell éljenek, nem bokszokban. Szabadon kell járniuk a karámban, hogy érintkezhessenek más lovakkal. A csikóknak elsősorban az idősebb lovaktól kell tanulniuk. Tőlük sajátítják el, hogy miképpen viselkedjenek, hogyan kommunikáljanak.”
Köszönöm Dr. Rachele Malavasi-nak, ló viselkedéstan kutatónak, a School of Ethical Equitation (Olaszország) tudományos munkatársának, hogy hozzájárult tanulmánya ismertetéséhez és segítette a cikk elkészültét!
2017.12.19., Írta: Szilágyi Szilárd
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.
Sok hasznos tippet olvashattál már, ami segít a lóvásárlásban. De Marton Zsófia egészen új oldaláról közelíti meg a megfelelő ló kiválasztását: segít abban, hogy a személyiségedhez leginkább illő lovat válaszd, így öröm lesz az együtt töltött idő mindkettőtöknek. Hogy neked már van lovad? Akkor is olvass tovább!
A ló és lovas közötti konfliktusok oka leggyakrabban a dominanciával kapcsolatos. Ha tehát együttműködési, vagy engedelmességi gondjaid vannak lovaddal, Marton Zsófia most segít fényt deríteni a probléma okára és hasznos tippekkel segít a megoldásban is.
„Lassan nyílt titok, hogy évek óta foglalkoztat a lovak (és kutyák) megbetegedései mögött meghúzódó pszichés, vagy mondhatjuk, lelki háttér. Igyekszem felismerni a hozzám beérkező eseteknél az ismétlődéseket, és azok alapján egyfajta rendszert felállítani. Mivel a kínai szemlélet alapján alkalmazom a gyógynövényeket is, ezért kézenfekvő, hogy az Öt Elem Tan alapján keresek magyarázatokat.
Ha valaki lovat választ magának, akkor jelen írás segítségével – remélem – jobban meg tudja fogalmazni saját igényeit, és ahhoz megfelelő négylábú társat választhat magának. Nem fog csalódni benne annak lelki vagy fizikai beállítottsága miatt. Jobban fel tudja mérni, hogy képes-e adott ló-típus igényeit lovasként és lótartóként kielégíteni, és viszont: az adott ló mennyire illik majd őhozzá érzelmi beállítottságai, habitusa alapján” ” – írja Marton Zsófia Ló és lovas: Milyen típusok illenek össze, ki a vezér a kéttagú ménesben? című letölthető útmutatójában.
Ha tehát lóvásárlás előtt állsz, nincs más tennivalód, minthogy letöltöd a Ló és lovas: Milyen típusok illenek össze, ki a vezér a kéttagú ménesben? című útmutatóját és besorolod magadat és a kiszemelt lovat is az abban leírt típusokba.
2018.01.04, Marton Zsófia
Frissítve: 2022.08.06.
