Kezdőlap Blog Oldal 122

2022 Legjobbjai – Díjugratás

Díjugratóink 2022-ben is töretlen szorgalommal, kitartással dolgoztak, készültek és számos versenyen szerepeltek eredményesen. Íme a 2022-es év legjobbjai: 

Alasztics Aliz a fiatal lovas ranglistán megelőzte Szuhai Pétert

A magyar díjugratás két tehetsége a Pirik farm lovasnője Alasztics Aliz és a diósgyőri, Szuhai Péter egész évben fej-fej mellett gyűjtögették a pontokat a fiatal lovas ranglistán.

A 2022-es végére Pirik Zsolt tanítványa, Alasztics Aliz lett a győztes 210.127 ponttal, megelőzve az idei fiatal lovas Európa-bajnokság 13. helyezettjét Szuhai Pétert, aki 201.391 pontot lovagolt össze.

A fiatal lovas ranglista harmadik helyén a D-Team SE versenyzője, Dömse Tamás 107.442 ponttal zárt.

Ifj. Szuhai Gyula a legjobb ifjúsági lovas 2022-ben

A diósgyőri ifj. Szuhai Gyula, aki az összesített ranglistán is harmadik helyet szerzett 246.332 ponttal, fölényesen megnyerte az ifjúsági listát is, így a tavalyi gyermek korosztályban szerzett első helye után idén is egy ranglista győzelemmel bővíthette a már most is nagyon széles sikerlistáját.

Közelítve a százezer ponthoz, 98.349 ponttal a mórahalmi, Kiss Lizanna lett az ifjúsági ranglista második helyezettje, míg harmadik és negyedik helyen Lóránt Attila tanítványai 59.955 ponttal Csetényi Lea és 57.933 ponttal, Mécs Emma.

Az ifjúsági ranglistán még további két lovas tudott negyvenezer pont fölött maradni, Gáncsos László tanítványa, Kisgergely Kata 49.992 ponttal és az 2022-es év országos bajnoka, Ferencz Dalma Mercédesz 47.151 ponttal.

Perthy Jackson az év legjobb ugrólova 2022-ben

A 2012-ben született, Casall apaságú fedezőmén Perthy Jackson gyűjtötte a legtöbb ranglista pontot a díjugrató lovak közül 2022-ben. A Horses For Sale Kft. pej lova februártól novemberig szinte minden versenyen nyerni tudott akár több versenyszámot, nagydíjakat, hibátlanokat ugorva CSIO Nemzetek Díjákban. A 2021-es portugáliai Európa-bajnoki cím után a több mint 100 indulós ifjúsági kategória egyéni ötödik helyezéshez segítette Spanyolországban a 15 éves ifj. Szuhai Gyulát.

A ló ranglista második helyén Magyarországon a legjobb hazai tenyésztésű, lóként BN Silver végzett, akit a Horse Play Kft. tenyészett és tulajdonosa, Nagy Balázs. A sárga kanca lovasával Mráz Tamással 147.421 pontot gyűjtött össze.

A ranglista harmadik helyén egy szintén magyar tenyésztésű ló, a Keve apaságú JB Koronaőr zárt 137.713 ponttal, akinek lovasa, Jármy Vince, tenyésztője a Jármy család.

A képzeletbeli dobogó első három helyén végzett lovak mellett, még egy a 2010-ben született Chablis 163 tudott 100.000 pont fölé kerülni, pontosan 113.347 pontot ugrott össze, lovasnőjével, Alasztics Alizzal.

2022 legjobb díjugrató egyesülete a Diósgyőri VTK

2021 után közel az egy millióhoz, pontosan 918.269 ponttal a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei DVTK lett az év legeredményesebb egyesülete a magyar díjugrató sportban. A klub ranglista második helyére a Debreceni Egyetemi Atlétikai Klub végzett, míg harmadik lett Fejér-megyéből, 324.777 ponttal a Némethy Bertalan Alapítvány.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.01.09.

Segíts Lovadnak átvészelni a szilvesztert!

Közeleg az év vége és nyakunkon a szilveszter, ami sok lónak jelent kiemelt stressz forrást. A Lovasok.hu Kozma Gabriella biológustól kért segítséget gyógynövény fronton. Gabi megosztotta velünk milyen praktikákhoz folyamodhatnak a lótartók, ha nyugalmasabbá szeretnék tenni a szilveszter éjszakáját.

Hogyan vészelhetjük át a szilveszteri csinnadrattát lovakkal?

Ha nincs szerencséd, és nem egy katonai lőtér mellett nevelkedtek a lovaid, (mint nekem),
esetleg van egy szilvesztekor bulizós – petárdázós szomszédod, akkor megeshet, hogy kénytelen vagy praktikához folyamodni. Arról valószínűleg későn szólok, hogy próbálj meg év végéig rendőrlovat képezni belőlük, így más cselhez kell folyamodni a patások viszonylagos lelki békéje érdekében. Gyógynövényes szempontból van néhány herba, amit bevethetsz ebben az időszakban.

Nézzük, hogy melyek azok a gyógynövények, amelyek nyugtató hatással bírnak a lovakra:

  • A komlótoboz egyik személyes kedvencem. A Cannabaceae családjába tartozik, igen, ugyanabba, amibe az indiai kender. Fontos szerepet játszik a sörgyártásban, de nekünk most nem ezért érdekes. A gyógyászatban, főzetét természetes nyugtatóként, álmatlanság ellen használják. Lovaknál is hatékony, 500kg-ra kb 25 grammot érdemes számolni. Hatását viszonylag gyorsan, 1 órán belül kifejti.

  • Macskagyökér: fontos, hogy ne tévesszük össze a gyökér macskával (Radix felis)! De, ha azt mondom, hogy valeriána, úgy már ismerős ugye? Évszázadok óta jelen van az orvoslásban, erős hatású nyugtató, altató gyógynövény, a természet váliumának is nevezik. Pozitív hatással van az agyra, csökkenti a szorongást, és a „stresszhormonok” termelődését a szervezetben. Olyan csodálatos ez a gyógynövény, hogy ejtenék egy-két szót a hátrányairól is: büdös. Nem kicsit, nagyon. És ezt a ló is érzi. Tisztán adagolva, 10 gramm is kifejti a hatását egy lónál (már ha megeszi egyáltalán). Érdemes forrázni, illetve más gyógynövényekkel kombinálni. Nem szabad túl sokat adni belőle!

  • Citromfű: nagyon kellemes illatú, ízű, az árvacsalánfélék családjába tartozó gyógynövény. Enyhe nyugtató hatású, oldja a szorongást, és a stresszt, valamint jó hatással van az emésztésre is. Kiváló alkotója a nyugtató hatású gyógynövény keverékeknek. Hatását hosszabb távon fejti ki, lónak napi 20-50 grammot minden gond nélkül lehet adni.

  • Orbáncfű: Biztos jó kis növény, ha a középkorban ördögűzésre használták… Rövid távon, a komlóhoz hasonló, enyhe szedatív hatása van, hosszabb távú alkalmazásával javítja a stressztűrő képességet, kiegyensúlyozza az alvási ciklust. Neki is van hátrányos tulajdonsága: egyik fő hatóanyaga, a hypericin, hosszabb távon fényérzékenységet, bőrirritációt okoz. Ezért pigmenthiányos, nagy fehér jegyekkel rendelkező lovaknál kerüljük a hosszú távú alkalmazást, és óvjuk őket az erős napsugárzástól. 10 grammnál többet ne kapjon belőle a ló.

Ezeket a gyógynövényeket gyakran alkalmazzák együtt keverékekben, ezek összeállítása azonban szakértelmet igényel, mert kölcsönösen erősítik egymás hatását. Kicsit ahhoz tudnám hasonlítani, mint aki egy buliban összeiszik mindenfélét, és abból bizony baj lehet…

És nem megfeledkezni arról, hogy a kapuk zárva legyenek, a villanypásztor működjön! Amikora legnagyobb fény és zaj hatás várható, az istállóban égve lehet hagyni a villanyt, és hangosabban szóló rádióval némi figyelemelterelést el lehet érni.

Lovazásban gazdag Új évet kívánok mindenkinek!

Kozma Gabriella
MSc biológus, a Pacitea megalkotója
Kép: Canva
2022.12.23.

Így alakultak 2022-ben a díjugrató ranglisták

A 2022-es év sem telt eseménytelenül, díjugratóink számos hazai és külföldi versenyen vettek részt, értek el eredményeket. Íme a 2022-es országos ranglisták legjobb lovasai:

Bohák-Debreczeni Éva megvédte címét, ismét övé az amatőr ranglista

2021 után 2022-ben is az egyéni amatőr bajnokság győztese, a Champions Team színeiben versenyző Bohák-Debreczeni Éva 38.209 ponttal nyerte meg az amatőr díjugrató ranglistát.

Második helyen az U25-ös korosztályban jeleskedő, de amatőrként regisztrált Debreceni Fanni végzett 25.749 ponttal, harmadik a Hévízi Sportkör színeiben lovagló, Babos Gréta 24.549 ponttal.

Szuhai Rodrigo nagy fölénnyel megnyerte a 2022-es gyermek ranglistát

Jelentős fölénnyel a 2022-es év díjugrató gyermek Európa-bajnokság egyéni negyedik helyezettje, a diósgyőri színekben versenyző, Szuhai Rodrigo nyerte meg a gyermek korosztály díjugrató ranglistáját 139.438 ponttal.

A második helyen a Némethy Bertalan Alapítvány lovasnője, 55. 253 ponttal Bodnár Annabell végzett, megelőzve a DEAC versenyzőjét, a 39.286 pontot gyűjtő Fábián Johannát.

A gyermek ranglistán további három lovasnak sikerült még 20 ezer pontnál többet gyűjteni, így negyedik lett 28.071 ponttal, Kiss Maja, ötödik 27.821 ponttal, Hermann Zsófia és hatodik, 21.572 ponttal Both Petra.

Mráz Tamás nyerte a 2022-es összetett ranglistát

2022-ben hat lovasnak sikerült a kétszázezer pontos álomhatárt elérnie a magyar díjugrató ranglistán. A első helyen, a pályafutása során első ízben a Badacsonyi Lovasklub versenyzője, Mráz Tamás végzett, aki 275.617 pontot lovagolt össze.

Második helyen a DEAC versenyzője egy korábbi győztes, ifj. Szabó Gábor végzett és harmadik lett a 2022-ben 15 évesen nagyszerű évet összehozó, diósgyőri ifj. Szuhai Gyula.

Negyedik, ötödik, hatodik helyen szintén három szemtelenül fiatal lovas végzett az összesített ranglistán, a Némethy Bertalan Alapítvány színeiben versenyző Jármy Vince, a legjobb hölgy lovasként, a Pirik Farm lovasa, Alasztics Aliz és a 21 éves, diósgyőri, Szuhai Péter.

2023.01.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Horváth Balázs lesz a felnőtt szövetségi kapitány

A 45 éves ötszörös egyéni magyar bajnok, aki több mint ötven alkalommal képviselte hazánkat Nemzetek Díja versenyszámban, 2023-tól a felnőtt díjugrató szövetségi kapitány lesz.

Horváth Balázs tagja marad az NLSF Programnak, de egy év németországi tartózkodás után hazatér és fő tevékenységként, szakemberként látja el a lovaglás mellett a szövetségi kapitányi munkakört.

2023.01.03.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Befutó

LUCK

│ Befutó – Az HBO saját sorozata │ Luck │ A befutó véget ért │

A Racing Portal rendszeres olvasói láthatták, hogy korábban egy plakáttal és a filmsorozat hivatalos trailer-ével már felhívtuk a figyelmet az HBO legújabb sorozatára, a LUCK-ra. December 11-én (Amerikában) már levetítették az első epizódot egyfajta “preview-ként”. 1,14 millióan meg is nézték a széria első kiadását.

A kép illusztráció

Majd a tényleges premierre január 29-én került sor. Nemcsak a kritikusok, de a nézők is imádják Dustin Hoffmant és a lóversenyeket, ugyanis a bemutató óta 3,3 millió néző látta Amerikában az első részt. Michael Lombardo, az HBO programmingért felelős igazgatója január 31-én jelentette be, hogy jövő januárban jön a Befutó második évada. Az újabb tíz rész 2013 januárjától látható majd. Az epizódok forgatása pedig meglepően hamar, már most február végén elkezdődik. A készítők tudhattak már valamit, ha készen is vannak a forgatókönyvek. Kicsit járjuk körül az alkotókat:

A forgatókönyvet David Milch jegyzi, aki talán nem olyan ismert idehaza még a filmrajongók körében sem. Hírnevét Amerikában a Deadwood TV-sorozattal szerezte. A film rendezői, azaz Allen Coulter és Brian Kirk szintén elsősorban televíziós rendezőknek számítanak. Coulter nevéhez köthető részben a “Róma” sorozat is.   David Milch ezt nyilatkozta a filmsorozat kapcsán a Variety-nek: „Az első rész egy csokor az egymást keresztező életekről a lóverseny világában. Ez egy olyan téma, ami lefoglalt, és mások szerint késztetett engem már 50 éve. Olyan bonyolultnak és megnyerőnek találtam ezt a különleges világot, amilyennel még nem is találkoztam, nem csak arra értve, ami a fogadóhelységben és a lelátókon játszódik, hanem ami a pálya másik oldalán történik, ahol tréningeznek és elhelyezik a lovakat.”

A plakátokon természetesen a kétszeres Oscar-díjas színész, Dustin Hoffman neve virít legnagyobb betűkkel, de talán megállapítható a nyitó epizódban közel sem ő áll a történet középpontjában. Sokkal inkább a Vágtában (Seabiscuit) is látott Gary Stevens zsoké, vagy a hölgyek nagy kedvence Tom Payne. Nick Nolte pedig egy kissé megfáradt trénert alakít. ..és nincs sorozat hölgyszereplő nélkül? Valóban. A LUCK első számú női sztárja az a Jill Hennessy akinek tiszteletére egy rock banda már himnuszt írt korábban. Őt jó pár filmből ismerhetünk, de azt hiszem az igazi hollywoodi áttörése még várat magára.

Annak ellenére, hogy a Befutó inkább a szerencsejátékok, szerencsejátékosok világáról szól, érdekes heti programként szolgálhat minden lóversenyrajongónak, hiszen a cselekmény fő szála Santa Anita lóversenypályáján játszódik, és a filmben a galopp szerelmesei olyan képeket is láthatnak, amit egy normál versenyközvetítés során sohasem. Magyarországon éppen a mai napon, azaz február 6-án, 21:20-tól lesz látható a nyitóepizód, amelyhez jó szórakozást kívánunk. Aki bővebb információkat szeretne, annak ajánlhatjuk a sorozat honlapját, a http://www.hbo.hu/series/befuto címen.

Sereg András – www.racingportal.hu

Frissítve: 2023.10.28.
Fotó: Canva

Mecklenburgi hidegvérű

Mecklenburgi hidegvérű

ELISMERT FAJTA, LEGINKÁBB MECKLENBURG-BAN ÉS NYUGAT-POMMERN-BEN TALÁLHATÓ. A RHEINISH WESTPHALIAN DRAUGHT HORSE (NÉMETORSZÁG) FAJTÁBÓL ALAKULT KI, MÉNKÖNYVVEL RENDELKEZIK.

FEKETE, PEJ, SZÜRKE ÉS SÁRGA SZÍNBEN TALÁLHATÓ. MARMAGASSÁGA 160 CM KÖRÜL VAN. ELSŐSORBAN HÚZÓ ERŐNEK HASZNÁLJÁK, MÁSODSORBAN HOBBY CÉLBÓL TARTJÁK. RITKA FAJTA, A KANCÁK SZÁMA MEGKÖZELÍTŐLEG 122 EGYED.

VISSZA A LÓFAJTÁKHOZ

Fordította: Jenna2
Kép: Canva
Frissítve: 2022.12.27

Lovassportok bemutatása

Egy összetett és nemes sportág

A díjugratást, díjlovaglást, lovastusát (military), fogathajtást, lovastornát, távlovaglást és a western reininget magában foglaló lovassport hazánkban nagy hagyománynak örvend.

A lóversenyekkel ellentétben, ahol a lovak gyorsasága, kitartása és a kitűnő teljesítménye az elsődleges szempont, a lovassportok versenyein a lovas felkészültsége, teljesítménye és tudása a mérvadó. Döntő jelentőségű, hogy a lovas az állatot engedelmességre idomítsa, és fejlessze ügyességét. Lássuk, melyek is az egyes szakágak története és szabályai.

Az egyik leglátványosabb és legismertebb lovassport, a díjugratás gyökerei a vadászlovaglásra és a tereplovaglásra vezethetők vissza. A lóháton kutyafalkával űzött vadászat széleskörű népszerűségnek örvendett Nyugat-Európa arisztokratáinak körében. A 19. században elterjedt úri sport során fontos szempont volt a lovak megfelelő képessége és kiképzése, hiszen a vadászatok alkalmával sokszor kényszerültek a természetes terepakadályok átugrására. Ennek a megfelelő kiképzésnek az igénye hozta létre a díjugrató sportot, amelyet később már versenyek is követtek. Az első magasugró és távolugró lovas versenyt 1868-ben rendezték meg Írországban, a Dublin Horse Show keretében, amelynek célja szintén a vadászlovak kipróbálása volt. A mai modern versenyeken a lovasok különböző, egymástól eltérő magasságú és szélességű akadályokból álló sorozaton ugratnak át. A versenyt természetesen a pályát a legkevesebb verőhibával a szintidőn belül teljesítő lovas nyeri.

A lovassportok közül a ló idomítottsága és engedelmességi készsége a legélesebben a díjlovaglásban mutatkozik meg. Visszatekintve XIV. Lajos korára elmondhatjuk, hogy már az akkori seregbeli kiképzésében sokat adtak arra, hogy a lovak a legkeskenyebb helyen is engedelmesen mozogjanak, forduljanak, nyugodtak maradjanak, ugyanakkor ne veszítsenek robbanékonyságukból sem. Ebben az igen magas követelményű egyéni sportágban a ló és lovas tulajdonképpen az egymásközti tökéletes harmóniát és összhangot mutatja be a porondon. A nemzetközileg előírt díjlovagló négyszögben a ló a kiképzési fokának megfelelő, meghatározott feladatokat kap, amelyeknek végrehajtását egytől tízig növekvő pontokkal értékelik a bírák. A pontszámok összesítés után alakul ki a  versenyzők végleges pontszáma és ezáltal a verseny sorrendje.

A lovastusa, azaz a military a katonaság által tesztelés céljából szervezett tereplovaglásból ered. A lovassportok királynőjeként számon tartott lovastusa a mai napig a legnehezebb lovas szakágnak tekinthető. A military elnevezés az 1905-ös brüsszeli Military International verseny nevéből származik, amely a sportág első versenye volt. A háromnapos, összetett rendezvény három részből állt. A díjlovagló gyakorlat mellett a katonai versenyzőknek egy lovast és lovat egyaránt kimerítő tereplovagláson, majd végül egy díjugrató versenyen kellett bizonyítaniuk. A díjlovaglás és díjugratás mellett 1912-től olimpiai sportágnak számító militaryben a második világháború óta civilek is versenyezhetnek.

A legrégebbi múltra visszatekintő sportok egyike a fogathajtás, hiszen már az ókori görög Olimpiák versenyszámai között is szerepelt. A modern fogathajtó versenyek, amelyek három versenyszámból állnak, szervezett sportként alig egy évszázada léteznek. Hivatalos sportággá csupán 1970-ben vált a fogathajtás, míg az első hivatalos Európa Bajnokságot 1971-ben rendezték Budapesten. A fogathajtás szabályai szerint a díj-, maraton- és akadályhajtásból álló versenyszámokban a hibapontok végösszege adja a végső sorrendet. A bajnokot az összetett eredmények alapján hirdetik ki.

Az akrobatikus elemekkel tarkított lovastorna története szintén a katonaságig vezethető vissza, hiszen a katonák lovas kiképzésében nagy szerepe volt az ügyességet fejlesztő kötelező gyakorlatoknak és egyensúlyérzéknek. A modern lovastorna, azaz “voltizsálás” (a francia voltige szóból ered, amelynek jelentése röpködni) gyakorlatait a versenyzők lépésben, ügetésben és vágtában mutatják be. A felkészítés folyamán a voltizsálók valamennyi jármódban megtanulják a gyakorlatokat. A leginkább a gyerekek körében népszerű sportágban a feladatokat a ló hátán, fel- és leugrásoknál közvetlenül a ló teste mellett hajtják végre. A voltizsálás a versenyeken bemutatásra kerülő kötelező és szabadon választott gyakorlatok mellett alapgyakorlatokból áll. A lovastornán, amely hazánkban 1985 óta létezik hivatalos sportként, csapatban, párosban és egyénileg is indulhatnak a versenyzők.

A fogathajtás mellett a távlovaglás tekinthető rangidősnek a lovassportok szakágai között. Az Ausztráliában és az Egyesült Államokban különösen népszerű sportágnak három kategóriája van, így a versenyeket a rövid-, közép- és főtávon rendezik, 60, 90 és 120 vagy 160 kilométeren. A távlovaglásban alapkövetelmény a ló és a lovas kiváló erőnléte. Magyarországon egy idényben öt alkalommal rendeznek magyar bajnoki futamokat távlovaglásban, amelyet a Nemzetközi Lovas Szövetség 1980-ban nyilvánított hivatalos szakággá. Bajnokot az öt bajnoki futam eredményeinek összesítése alapján avatnak.

A western reining lovaglás, vagy ahogyan másképpen nevezik western díjlovaglás, az egyik legdinamikusabb lovas sportág. Az Amerikából indult lovas szenvedély Európában is egyre közkedveltebb. Az igazi “ranch” hangulatot árasztó reininget 2000-ben a Nemzetközi Lovas Szövetség felvette a már meglévő hat szakága mellé, ráadásul 2012-re már hivatalos versenyszáma lesz az olimpiának is. Elsődleges szempont a sportág versenyein a ló megfelelő irányítása, minden mozdulatának kordában tartása. A lovasnak való engedelmesség mellett az arénában pont jár a gyorsaságért, stílusért, koncentrációs képességért, könnyedségért.

Forrás: Deluxe Magazin
Képek: Canva
2006-04-04
Frissítve: 2022.12.27.

Változhatnak a díjugrató régiók elnevezései

Közel egy évtizede az ország a díjugratók térképén négy régióra van felosztva. A területek egy korszak legendás magyar lovas embereinek nevét viselik, amely a most megjelenő Díjugrató Szabályzat tervezet szerint változnak.

Most egy korábbi időszak négy díjugrató legendájának a neve kerülne az elképzelések szerint a start- és eredménylistákra. Az Alföldet felölelő eddig Máchánszky Gyula régió, Balogi András nevét venné fel, a keleti országrész Platthy József után, Nádházy Árpád nevét viselné, a Budapest és Pest megye, Tóth Béla lovagló tanár után, Somlay Tamásról fog megemlékezni és a Dunántúlt, Nyugat-Magyarországot lefedő terület pedig Némethy Bertalan után Túri József nevét viselné.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2022.12.20.

Yom Tov Jázmin és Szuhai Péter az év legjobb lovassportolói

A Magyar Távirati Iroda Sportszerkesztőségének felkérésére a hazai szövetségek 1964 óta minden esztendőben eldöntik, kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 58 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére, köztük a Magyar Lovassport Szövetség is.

 

A lovassport legjobbjai 2022-ben:

Yom Tov Jázmin (díjlovas, Unikornis Díjlovagló Egyesület)
Szuhai Péter (díjugrató, DVTK)

Az olimpiai sportágak legjobbjai meghívást kapnak az M4 Sport – Az év sportolója gálára január 9-én a Magyar Állami Operaházba.

Forrás: MTI, lovasszovetseg.hu
Kép: Canva
2022.12.15.

A lóversenyzés még mindig keresi a helyét a sportfogadásban

A lóversenyzés az egyik legrégebbi sportnak számít, hiszen már az ókorban is léteztek lóversenyek. Maga a sport nemes, hosszú múlttal rendelkezik, a lovak pedig a történelem során elképesztő nagy szerepet játszottak az emberiség mindennapjaiban. Emellett a lovak szimbólumként szolgálnak például legendákban, mítoszokban, valamint mesékben is. A lóversenyzés elődje a szekérverseny, mely leginkább görög, bizánci és római sportnak számított. Érdekesség, hogy a ló- és szekér versenyek már az ókorban is nagy iparágnak számítottak, majd a későbbiekben igen népszerűvé vált a társadalom királyi tagjai, valamint arisztokratái körében is.

A mai lóversenyek formái a hajtók (lovasok) közötti versenyekből alakultak ki. Nem csak az elit sporttá alakuló lóversenyzés, hanem az ahhoz tartozó sportfogadás is régmúltra nyúlik vissza. Míg régebben csak a társadalom elit rétegének volt elérhető a lóversenyfogadás, addig ma már szerencsére az internetnek köszönhetően ez mindenki számára elérhető. A lóversenyre való fogadás számos magas színvonalú platformon elérhető, ilyen például a bwin sportfogadás is, mely megbízhatóan, és maximális minőségben kínálja fel szolgáltatásait. A platformra ingyenes a regisztráció, felmerülő probléma esetén pedig az ügyfélszolgálaton készséggel állnak rendelkezésünkre.

Lóversenyzés Magyarországon

A lóversenyzést Magyarországon Széchenyi István nevéhez fűzzük, aki angol mintákra alapozva honosította meg a sportot. Eleinte a falusi emberek lovait futtatták, az esemény célja pedig az volt, hogy két ló erejét összemérjék. Minél jobban teljesített az illető lova, annál több pénzért tudta eladni azt. Későbbiekben társaságokat, egyesületeket, illetve lóversenyeket, és lótenyésztő egyesületet hoztak létre.

A lóverseny, mint sportág illetve mint sportfogadási témakör igen népszerű Magyarországon, valamint két ága van a sportnak, a galopp és az ügető. Ezenkívül számos más lovas sportok is elérhetőek a magyar lovas világban, ilyen például a díjugratás, díjlovaglás, és még sok más is. A lóversenyek legtöbbje a Kincsem Parkban kerül megrendezésre, melyet 1925-ben építettek. Számos nagyszerű díjakat zsebelhetnek be a tehetséges lovasok, emellett az eseményekre tett fogadásokkal is szép összegekre lehet szert tenni.

Sportfogadás és lóversenyzés

A lóversenyzés egy elit sport, rendkívüli tehetség és tudás kell a siker eléréséhez, mind a ló, mind pedig a lovas szempontjából. Annak ellenére, hogy a lóversenyekre való fogadás tulajdonképpen elődje a mai sportfogadásoknak, illetve egy ókori sportágról van szó, maga a sport még mindig keresi a helyét a sportfogadásban. Habár még sokan járnak személyesen lóversenyekre, és a fogadni vágyók helyben teszik meg tétjeiket, az internet megjelenésével a személyes részvétel is csökkent. Ennek oka az, hogy a lóversenyre való fogadás nemes múltjából adódóan mára már inkább kulturális értékként van számontartva, és kevésbé rendelkezik fogadási értékkel. 

Azonban ez nem jelenti azt, hogy egyre kevesebb embert érdekel maga a sport. A lóversenyek, valamint az ehhez füződő fogadások mai napig rendkívül nagy szerepet játszanak gazdasági szinten. Ezek a lóversenyek minden évben több ezer nézőt vonzanak, ahol nem csak a lenyűgöző lovakkal lehet találkozni, hanem magas színvonalú társasági eseményeken is részt vehetünk.

A világ leghíresebb lóversenyei:

  • Kentucky Derby

A Kentucky Derby minden május első szombatján kerül megrendezésre, Louisville-ben, a Churchill Downs versenypályán. Az első derby-t 1875-ben rendezték, azóta pedig kulturális eseményekkel, izgalmakkal, valamint hagyományokkal gazdagított versenyeket rendeznek.

  • Belmont Stakes

A Belmont Stakes nevű derby egy amerikai tétverseny, melyet New York államában rendeznek meg minden évben. A derby helyszíne 1,5 mérföldnyi területen helyezkedik el. A Belmont Stakes legmagasabb díjazása 1,5 millió dollár, valamint 2022-ben került megrendezésre a derby 154. futama. A versenyt Mo Donegal zárta nagyon szép eredménnyel.

  • Preakness Stakes

A Maryland államában megrendezésre kerülő Preakness Stakes minden évben rengeteg látogatót, fogadnivágyót és lelkes szurkolót vonz Baltimore-ba. A Preakness Stakes első futama 1873-ban zajlott, maga a helyszín pedig földes pályára lett kiépítve. A derby nyereménye 1 millió dollár, illetve a Kentucky Derby után a második leglátogatottabb versenyeként tartják számon az Egyesült Államokban. 

Hogyan lehet lóversenyre fogadást kötni?

Habár az igazi élményt a személyes, derby-n való fogadás nyújtja, amennyiben kezdő fogadók vagyunk, érdemes a fogadást inkább online kötni. Maga a lóversenyre való fogadás menete ugyanúgy zajlik, mint minden más sportfogadásnál, mindössze a megfelelő platformot kell kiválasztanunk. 

Lóversenyekre rengeteg témakörben lehet fogadni, hiszen nagyon sokféle lóverseny létezik. Fogadhatunk lapos versenyen, ugrató versenyen, hám versenyen, de állóképességi versenyen is. Szakértők szerint a lóverseny fogadás nehezebbnek tekinthető a többi sportnál, mivel a végeredmény nem csak a lovastól függ, hanem nagy százalékban a ló állapotától is. Tapasztalt fogadóknak is alaposan fel kell készülniük egy-egy fogadás előtt, valamint a lovaknak, illetve magának a sportnak az alapos ismerete nagyban hozzájárul a fogadás sikerességéhez. Nem árt, ha tisztában vagyunk a lovak felépítésével, fajtáival, jelenlegi állapotával, de a verseny végkimenetelét az is befolyásolhatja, hogy az adott lovas mennyire ismeri a lovát, és milyen kapcsolatban vannak egymással. Az alapos felkészülés sosem árthat, hiszen ha tisztában vagyunk az általunk választott sportággal, akkor nagyobb esélyünk van sikeres fogadást kötni.

Ennek ellenére a sikeres fogadás nem lehetetlen, és könnyen megtanulható, főként akkor, ha maguk a lovak is érdekelnek minket. Az azonban kérdéses, hogy a modern társadalom, illetve az egyre gyorsabban fejlődő technológia (e-sportok) mennyire fogják kiszorítani a hosszú, nemes múlttal rendelkező lóversenyeket. Az viszont biztos, hogy szerencsére még mindig nagy népszerűségnek örvend a sport, ezért valószínűleg ettől nem kell tartanunk.

Kép forrása: Canva.com
2022.12.12.

Hiba bejelentés