Az ifi és fiatal lovasok összevont csapatversenye minden évben vízválasztó a lovasok számára, hiszen az immár 140 centiméteres egymást követő két forduló rengeteg koncentrációt és erőnlétet kíván meg lótól és lovasától egyaránt. A hatalmas nyomás is befolyásolja a fiatal generáció teljesítményét, így itt dől el igazán, hogy ki az aki valóban esélyes lehet a végső győzelemre is.
A vegyes összeállítású csapatoknál talán Pest megye csapatát várta volna mindenki az első helyre, hiszen tagjai közül ketten is bizonyítottak már nyáron a válogatottban, és elképesztően kevés, mindössze két hibapontot hoztak magukkal az első nap után. Az első forduló után még tartották is helyezésüket, habár a Némethy Bertalan Régió 1-es és 2-es csapata hozott pár pontot így élesedett a verseny.
A második fordulóban a Németh István vezette Némethy Bertalan 1-es csapata elképesztően lovagolt, és hibapont nélkül végeztek, ezzel nagyon szoros versenyben átvették a vezetést az addig élen álló Pest megyétől. A dobogó harmadik fokára pedig az eredetileg négy fős, de egy visszalépés miatt három taggal folytatni kényszerülő Némethy Bertalan Régió 2-es csapata állhatott fel.
Némethy Bertalan Régió 1
Bódai Hanna
Budai Liza
Tóth Balázs
Simicska Anna
Csapatvezető: Németh István
Pest megye
Ferencz Dalma Mercédesz
Csetényi Lea
Mécs Emma
Szabó Virág
Csapatvezető: Lóránt Attila
Némethy Bertalan Régió 2
Pataki Anna Klára
Tavasi Eszter
Dömse Bence
Bosits Boglárka
Csapatvezető: Szikszai Lajos
Platthy József Régió
Kisgergely Kata Csenge
Takács Petra
Lukács Loren
Csapatvezető: ifj. Petrik Béla, ifj. Szuhai Gyula
Máchánszky Gyula Régió
Jakab-Tóth Kornélia
Szórád Linett
Kiss Lizanna
Füzér Zsófi
Csapatvezető: Füzér Gábor
2022.09.04.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu