Lovas zarándoklat Csíkcsicsóból Ópusztaszerig
A csíki ember nem hivalkodik. Amikor hosszú útra indul, befelé figyel. Csendben összpontosít az előtte álló feladatra. Így tervezték Lutz Leventéék is. A hat lovas és kísérőjük hajnalban, diszkréten akart nekivágni a Csíkcsicsóból Ópusztaszerig tartó három hetes, több mint 700 kilométeres útnak. Amikor azonban kiderült, hogy mire készülnek, minden várakozásukat felülmúlta az ügyet övező lelkesedés és együttérzés.
A székelyföldi férfiak Lutz Levente lovasíjász-bajnok, amatőr színházszervező és lókiképző vezetésével, lóháton jönnek a Nyeregszemlére.
Hogy mi végre?
Levente szerint ha sikerrel járnak, zarándoklatuk minden szónál ékesebben bizonyítja majd a fiataloknak – országhatáron innen és túl – hogy a hagyományok megélése, a gyökerek ápolása rendkívüli dolgokra teheti képessé magyar embert.
– Mikor határozták el, hogy nekivágnak a nem mindennapi útnak?
– Januárban értesültem először a Nyeregszemléről, és azonnal tudtam, hogy ott szeretnék lenni. A lovas túra gondolata csak később merült fel, amit Kincses Kálmán barátommal közösen kezdtünk el szervezni. Mivel azonban neki közbejött egy magyarországi lovas tábor, le kellett mondania a túrát, és rám bízta a szervezést. A kezdeti tíz jelentkezőből mostanra hatan maradtunk lovasok, és a kísérő autó vezetője. Június 25-én 10 órakor indulunk Csíkcsicsóból. Egy ünnepség keretében, a helyi plébános áldásával bocsátanak útra minket a helybéliek. Egy szakaszon velünk tart a Nyeregszemle főszervezője, Solymosi Bertold is. Abrudbánya, Nagyenyed irányába haladunk a határ felé. Ha egyszer sem kényszerülünk kerülőre, akkor mintegy 700-750 kilométeres táv vár ránk Ópusztaszerig.
– Kikből áll a csapat?
– Csík vármegyét a Csodaszarvas Lovasíjász Egyesület három tagja képviseli, a csoport másik fele pedig az Udvarhely mellett működő baranta egyesület (a történelmi magyar harci testkultúrából származó mozgások összegyűjtéséből létrehozott modern harcművészeti stílus) tagjaiból áll.
– Milyen felkészülés előzte meg a túrát?
– Néhány napos túrákon már mindannyian vettünk részt, de ilyen hosszú távon még egyikünk sem próbálta ki magát. Viccesen azt szoktuk mondani, hogy az egy napos túrát kell csak 21-szer megismételnünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnánk pontosan, milyen sok kihívás vár ránk. A legfontosabb, hogy épségben, biztonságban eljussunk a rendezvényre, és közben se embernek, se lónak baja ne essen. Két hónapja rendszeresen készítjük fel a lovakat és magunkat is. Beszereztük a szükséges kellékeket: speciális nyerget, abrakot, állatorvosi engedélyeket… Az, hogy kísérő autóval vágunk neki az útnak, egyrészt nagy segítség, mert nem kell málháslovat vinni magunkkal, és túlterhelni a saját lovainkat. De ugyanakkor nehezítő körülmény is, mert – főleg a hegyek között – nem kis feladat úgy megoldani az útvonaltervezést, hogy legalább kétnaponta találkozni tudjunk a kísérő autóval.
– Mindez nem csak időben, de anyagilag is jelentős áldozat. Kaptak-e ehhez bárminemű segítséget?
– Bárki meghallotta, hogy mire készülünk, lehetőségei függvényében segített. Hargita Megye Tanácsának Vidékfejlesztési Egyesülete a költségeink mintegy 30 százalékát magára vállalta. A Tusnád Ásványvíz Rt. ásványvízzel lát el bennünket az útra, a Merkur Áruház élelmiszerrel segít, a Beniker Kft-től felszerelést kaptunk, Kolumbán Csaba sepsiszentgyörgyi vállalkozó pedig a lovak oltásainak költségét vállalta magára.
– Milyen lovakat választottak az útra?
– Valószínű, hogy a kifejezetten e célra kiképzett lovakkal könnyebb dolgunk lenne, de a csapatban mindenki ragaszkodik a saját társához. Van közöttük Arab telivér, Shagya arab, Gidrán és Hucul. Én egy hat éves Arab telivér ménnel vágok neki az útnak, és bízom benne, hogy a közös kaland során még szorosabbá válik a kapcsolatunk.
– Még nevet is adtak a túrának. Mi motiválja ezt a maroknyi embert erre a rendkívüli teljesítményre?
– Székely lovas zarándoklat Ópusztaszerre – így nevezzük a vállalásunkat. Szeretnénk, ha ez az út több lenne puszta túránál. Igyekszünk meglátogatni minél több utunkba eső történelmi helyszínt, nagy magyar szülöttek emlékhelyeit. Hogy kinek mi a legbenső indíttatása, azt nem tudom. Talán az úton ezt is megosztjuk majd egymással. Én magamat és a lovamat szeretném jobban megismerni. Az út során kiderül, hogy hogyan állunk helyt szélsőséges körülmények között, embert és állatot megpróbáló feladatok közepette. Azt, hogy fizikálisan mire számítsunk, nagyjából sejtjük. Szándékosan trenírozzuk magunkat és az állatot szélsőséges helyzetek: eső, nagy meleg elviselésére. Az azonban, hogy mentálisan mennyire terhel majd meg bennünket a fáradság, a család hiánya, az egymásra utaltság… csak ott derül ki. Ebben a zarándoklatban – a család kivételével – szinte minden benne van, amit fontosnak tartunk: a magyarság, a hagyományőrzés, a ló és az ember, továbbá az ember és ember közötti kapcsolat, a helytállás, a hit… Ezért is a lehető legjobbat szeretnénk kihozni belőle.
– Milyen hozadéka lesz, ha így történik?
– Úgy vélem, a sikerünk mindenféle reklámot és üres frázist felülmúlva felébresztheti az emberekben a hagyományok megélésének jelentőségét. Meg szeretnénk mutatni, hogy a hagyományokat nem elég őrizni, azokat a mindennapjaink részévé kell tenni. Feleségemmel mi eszerint igyekszünk nevelni 13 éves fiunkat és 8 éves kislányunkat. Mindketten íjaznak, lovakkal foglalkoznak, néptáncra járnak, népdalokat tanulnak. A családban mindenkinek van a székelységet jelképező viselete, és ahol tehetjük, ebben jelenünk meg. Törekszünk olyan körökben mozogni, ahol a kultúránkat gyakorolhatjuk. Hiszem, hogy az erős gyökerek és a hagyományok segítenek eligazodni a világban, és különbséget tenni az értékes és értéktelen között.
Forrás: www.kis-kunsag.hu
Frissítve: 2023.07.13.
Fotók: Canva
