Gyászjelentés – elhunyt Ornyik Sándor
2012. január 20-án, életének 82-ik évében
- Csongrád, Hegyi Antal utca 10 szám alatti lakos,
- a PRO-URBE CSONGRÁDÉRT kitüntetés birtokosa
- a CSONGRÁDI GAZDAKÖR örökös tiszteletbeli elnöke
- a MAGYAR LOVAS SZÖVETSÉG nemzetközi fogatbírója
- a MAGYAR LOVAS KÖR örökös tagja.
Szülővárosáért, a magyar mezőgazdaságért önként vállalt, sokoldalú munkáját egyik kiadványában így értékelte élete végén Gróf Széchenyi Istvánt idézve:
„ A kevés, amit véghezvittem kötelesség
Elmulasztása szégyen és gyalázat lett volna
Ám teljesítése sem érdemel dicséretet.”
Emlékét szeretettel őrzi: felesége, leánya, veje és két fiú unokája
Utolsó útjára 2012. január 27-én, pénteken, 13 órakor kísérjük a csongrádi köztemetőben.
Portré: Ornyik Sándor – Életutam
Barátaim kérésére tükör elé állok, jól megnézem önmagamat és visszatekintek, hogy egy élet során mire voltam képes. Szürke-e életem, vagy sikerélményben gazdag, elegendő-e elvárás szerint, amit alkottam? Eltekintek az egykor alkalmazott önéletrajzírástól, kizárólag a tényszerűségre törekszem, mellőzöm a beképzeltséget és önteltséget. Csongrádon, a Holt-Tisza partján épült tanyánkon születtem és nőttem fel természet közelben. A táj, a Tisza és annak élővilága, az állatok szeretete egész életemre kihatott. Óvodai közösségi életem, mások tiszteletére tanított és lerakta bennem az alapvető emberi magatartást.
Kitűnő bizonyítvánnyal végeztem a 4 elemi iskolát. A reálgimnázium 4 osztálya következett, kötelező tantárgy volt a latin és a német nyelv ismerete. Elég fiatal koromban ért az első politikai jellegű arculütés, mert a latin tanárom utálta a proletár és parasztszármazású tanulókat, mely számomra az elégtelen osztályzatban nyilvánult meg. Az eddig leírt tanulásomat apai nagyanyám tette lehetővé, aki a tanévek alatt teljes ellátást biztosított. A fizikai munkavégzés a tanév befejezése után kezdődött. Bizonyítványosztás után másnap már a tanyai munka várt, amely a jószágok legeltetésével kezdődött, majd a későbbi években már a kézi kaszálással folytatódott. Apám következetes, szigorú parasztember volt, a Tiszapartján mintagazdaként ismerték. A gyerekkorom azzal ért véget, amikor apám 1945 év őszén lőcsös kocsiba fogta koronás kancáit, és Szarvas felé vette az útirányt.
A Thessedik Sámuel Középfokú Gazdasági Tanintézetbe azt vették fel, aki jeles vagy jó bizonyítvánnyal végezte a polgári iskolai vagy gimnázium 4-ik osztályát. Nem kis próbatétel volt részemről 15 évesen elszakadni a családi élet kötelékéből. Az akkori intézet földszintjén az osztályok és a tanügyis helységek üzemeltek. Az emeleten I-VI hálóterem, mely 90 diák elhelyezését biztosította. Pontos napirend, fegyelem és szervezettség részesei voltunk. Egy nevelő tanár nemcsak felügyelt, hanem nevelte is az ország különböző tájairól érkező fiatalokat. A kalocsai pingáló asszonyok által kifestett ebédlőben étkeztünk, miközben a nevelő tanár hátratett kézzel sétált fel-alá, oktatta a tanulókat alapvető étkezési szabályok ismeretére.
Hálával tartozom néhai édesanyámnak, akinek célja az volt, hogy fiát szakmailag taníttassa. A szarvasi 7 év elméleti és gyakorlati oktatási anyaga egész életem során elkísért. Sorsom alakulása nem tette lehetővé, hogy egyetemi szinten továbbtanuljak. 1950-ben behívtak katonai szolgálatra. Itt is közvetett hasznát vettem a 7 éves kollégiumi életnek. Nem zavart az indokolatlan kitolások megalázó sorozata. Sem a sarkosra kitömött szalmazsák és a szalmával bélelt párna.
A szorgalom és az önfegyelem eredményezte a szakaszvezetői rangot. 27 hónapig egy gépészmérnök ezredes mellett igyekeztem helytállni. Amíg a katona napi zsoldja 2 Ft volt én 960 Ft/ hó fizetést kaptam. Nagy Imre politikája által tartalékos tiszti tanfolyamra vezényeltek, melyet 4,7 tanulmányi átlaggal végeztem el. Majd mit tesz a politika? 1958-ban „ellenforradalmi tevékenység” címén lefokoztak. „Annyit le a kerék, amennyit fel” gyakorlati elve alapján, honvéd-tiszthelyettes, tiszt, honvéd rendfokozat jellemezte katonai tevékenységemet. A történtek fényes bizonyítékai a mindenkori politika uralmának.
Visszatérve saját sorsom alakulására tényként kezelem, hogy azon szerencsés emberek táborát gyarapítom, kik azt csinálták életük során, amit tanultak, amiket értettek, és amit szerettek. Ez az én esetemben a magyar mezőgazdaság, 40 éven át. Katonai leszerelésem után Csongrád Városi Tanács VB. mezőgazdasági osztályán, a főagronómusi teendők ellátása várt rám A város 20000 kat. Holdján, 5300 kistermelő küszködött a politikával és az időjárással a napi betevő falatok érdekében. A 7 fős mg. osztály is küszködött a napi sajátos gondok megoldásával. Számomra komoly próbatétel és egy életre szóló tanulságnak bizonyult a 3 évi munka.
Munkakörben értek 1956 év eseményei. Tévesen feltételeztem önmagamról, hogy az ember pártonkívüli pártatlan is lehet. A felelősségre vonás számomra kirúgást jelentett. Ezt egyhónapi fűzfanyesés követte a Tisza füzes árterén. 1958-ban a csongrádi Petőfi MGTSZ főagronómust keresett. Elvállaltam, mert soha nem volt szándékomban a várost és a családomat elhagyni. Nagy költőnk szavai is ihlettek: „itt élned és halnod kell”.
10 évig főagronómusa, majd 17 évig elnöke voltam az 5000 holdas, akkor 710 fő dolgozót és 105 nyugdíjast nyilvántartó szövetkezetnek. A szik és homoktalajok szakmailag próbára tették a mérleghiányt nem ismerő vezetést. Munkámat minősítse az a tény, hogy tíz évig megyei bemutató gazdaság voltunk. Nyolc évig egyedül voltam szakember, a négy üzemágra szakosodott gazdaságban. Csak később érkeztek az egyetemre TSz. ösztöndíjjal beiskolázott szakemberek. A keményen ledolgozott 24 év, életre szóló tanulsággal szolgált. Ám megint közbeszólt a politika, mert a közgyűlés előtt jelentős számú káderek igyekeztek lejáratni személyemet. Az elnökválasztó közgyűlés titkos szavazással történt. A tagság 58% bizalma nem biztosította a kétharmados törvényi előírást. Győzött tehát a pártpolitika – nem először és nem utoljára életem során. Későn jöttem rá a valóságra, mely szerint nem elég lelkiismeretesen és sikeresen dolgozni. Hamarabb kellett volna a politika farkascsapatába beállni és üvölteni, hogy a koncból nagyobb falat jusson.
A történt események városi szinten erős és negatív hatást váltottak ki. Hamarosan megkeresett az egyik MGTSZ vezetése és felkért, hogy 1100 darabból álló tehenészetét vegyem át. Új feladat, szakmailag új kihívás. Elfogadtam a feladatot. Évi 2,5 millió liter tej előállítása. 45 fő dolgozott két műszakban, reggel 4-től, este 10 óráig. Így értük el az 500-as tehenészet 5100 l/db/év fejési hozamát. Rájöttem, hogy gumicsizmában, tehéntrágyában taposva is lehet sikerélmény, ha a végzett munka eredményes. Feltételezem, hogy szakmai tekintélyem késztette az állami gazdaság akkori igazgatóját a személyes megbeszélésre. Két beszélgetés során elutasítottam ajánlatát, mely szerint vegyem át z ÁG nádágazatának irányítását. Harmadik megbeszélésünket azzal kezdte, hogy a minisztert sem kérik fel háromszor. Az új, és számomra ismeretlen feladatra igennel válaszoltam.
Eddig munkám során sok nyári aratást szerveztem tikkasztó melegben, most pedig zord, hideg, jeges időben kell nádat aratni. Tudott tény, hogy a nád termelésnek és késztermékké történő feldolgozásának sem oktatása sem szakirodalma nincs e hazában. Mégis nekivágtam az ismeretlen feladatnak, mert bíztam önmagamban. Az 1260 ha összterületű nádas, Szolnoknál kezdődött és Mórahalomnál ért véget, négy megyére kiterjedően. A kézi nádaratást felváltotta a gépesítés. A Belgiumból importált SEIGA nádarató kombájnok, lekaszálták, kévébe kötözték és a partmenti depókba szállították a nádat.
Gyermekkoromban a Holt-Tisza partján épült tanyánkban éltem nádközelben. Azt hittem, hogy ismerem a nádat, ám új munkakörömben hamar rádöbbentem, hogy feltételezésem téves. Mohón szívtam elmémbe azon részletes ismereteket, melyeket olyan idős, ősz hajú emberektől hallottam, akiknek családja megélhetését a nád és gyékény biztosította. Télen a nádaratás, majd abból készülő végtermékek, tavasztól őszig, pedig a nádtetők javítása és az új épületek fedése. Tőlük tudtam meg, hogy az Alföldön 14 féle nád található és a nád annál inkább időtálló minél magasabb a kovasavtartalma. Hamarosan részletesen meg kellett ismernem a nádtető javítás minden fázisát, mert a megrendelők részletes költségvetést kértek. Az 5 fős nádtetős brigád, évi 2 millió nyereséget termelt.
A munkaköröm 3 év után az ÁG-ok átszervezése miatt megszűnt. 40 éves munkám utolsó állomása a Csongrádi ÁG Felgyői kerülete volt, ágazatvezetői beosztásban. A jól gépesített növényterelésben elért magas terméshozamok komoly szakmai tekintélyt eredményeztek. A tisztelt olvasó kritikájára bízom életutam és végzett munkám megítélését. Ezek után a nagy szenvedélyem következik, amely személyemet más oldalról is minősíti. Ez, pedig a lótenyésztés és a fogathajtó sport. Mindkettő időigényes és kellő szaktudást igényel.
1960-1980-ig kihasználtam az adott lehetőséget. A növény- és szőlőtermesztés magasfokú gépesítése mellett, az akkori elvárásoknak megfelelő lótenyésztést is műveltem. A kisbéri félvérfajta ló sportcélú tenyésztése volt a feladat. Szakmai munkámat siker koronázta, amit az a tény bizonyít, hogy 1978-ban a 26 törzstenyészetből a legjobb minősítést kaptuk. A lótenyésztési ágazatot orientálta a nyereség és e célból 20 év alatt 143 tenyész- és sport lovat exportáltunk keményvalutáért Nyugat-Európa országaiba. Emellett 3 lovunk Kanadában és 2 lovunk Iránban, a Sah testőrségében öregbítette hírnevünket.
Két évtizeden át hajtottam fogatban a sajátnevelésű sárga kancákat amatőr fogathajtóként, az Alföld környező városainak lovas rendezvényein. A következetes szakmai munkát az elért eredmények minősítették. Törekedtem a fogathajtó sport teljes elméleti és gyakorlati feladatának elsajátítására, így került tulajdonomba a Magyar Lovas Szövetség nemzetközi fogatbírói igazolványa. Életre szóló élmény volt, a IV: Fogathajtó Világbajnokság bírói feladatának megfelelni. Nyugdíjasként is kamatoztatom több évtizedes tenyésztői és sportolói tapasztalataimat. A hazai lovas sajtóban eddig 108 cikkem jelent meg. Ezek megírására azon belső indíték késztetett, hogy a felnövő, fiatal lovas nemzedék szaktudását bővítsem. A kitűzött célomat minősítse olvasóim széles tábora.
Jó időbeosztás, erős akaraterő és széleskörű elméleti szakismeret is kellett ahhoz, hogy az eddig leírt munkámon túl társadalmi munkavégzési feladataimat is teljesítsem. A különböző szervezeteknél végzett öt évtizedes munkáért anyagi elismerés nem járt. A vitrinemben található 32, névre szóló okmány, viszont engem illet. A 8 miniszteri kitüntetés és a „pro urbe Csongrádért” érdemrend erkölcsi és szakmai elismerése a végzett munkámnak. Életem nehéz időszakaiban követtem Madách intelmét: „Mondottam ember küzdve küzdj, és bízva bízzál”
Készült Csongrádon 2007 júliusában 78 éves koromban
Ornyik Sándor
Tisztelettel adom „Életutam” című írásbeli anyagot Pajlócz András barátomnak, aki 75. és 80. születésnapom alkalmából személyesen köszöntött meg. E nemes gesztust – családtagjaimon kívül – egyedül ő tette meg. Személyét részemről a hála és köszönet illeti. Nemes cselekedete szolgáljon példaként unokáink okulására.
Baráti tisztelettel: Ornyik Sándor
Csongrád, 2010. március 9.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.14.
