Petőfi Sándor lovas versei
Az én Pegazusom
Nem angol ló az én Pegazusom,
Vékony nyakkal, hórihorgas lábbal,
Nem is német teherhordó állat,
Széles háttal, medve-topogással.
Magyar csikó az én Pegazusom,
Eredeti derék magyar fajta,
Világospej sima selyem szőrrel,
A napsugár hanyatt esik rajta.
Nem nevelték benn az istállóban,
Nem is igen járt az iskolába;
Kinn született, ott kinn fogtam el a
Kis-kunsági szép nagy pusztaságba’.
Nem bosszantom a hátát nyereggel,
Egy kis csótár van csak ráterítve,
Úgy ülök rajt, és sebesvágtatva
Ragad, mert ő a villám testvére.
A pusztákra visz legörömestebb,
Mert a puszta születési helye,
Hej, ha arra fordítom a kantárt,
Úgy megugrik, alig bírok vele.
A falukban megállok egy szóra,
Hol a lyányság, mint a méhe-raj, áll;
A legszebbtől egy virágot kérek,
Akkor aztán, akkor újra hajrá!
Visz csikóm, s csak szavamba kerülne,
Hogy kivigyen ebből a világból;
Ha szakad a tajték róla: ez a
Sok tűztől van, nem a fáradságtól.
Pegazusom sohasem fáradt el,
Hamarjában még el sem is fárad,
Biz ezt ne is tegye, mert még messze
Vagyon utam, vágyaim határa.
Vágtass, lovam, vágtass, édes lovam,
Ha követ vagy árkot lelsz, ugord át,
S lábad alá ha ellenség botlik,
Rúgd agyon az ilyen-olyan adtát!
Szatmár, 1847. augusztus
Pusztán születtem…
Pusztán születtem, a pusztán lakom.
Nincs födeles, kéményes hajlokom;
De van cserényem, van jó paripám:
Csikós vagyok az alföldi rónán.
Szőrén szoktam megűlni a lovat,
Ha ide vagy oda útam akad;
Nem szükséges a nyereg a hátán-
Csikós vagyok az alföldi rónán.
Gyócs a gatyám, patyolat az ingem.
Nem vettem, a rózsám varrta ingyen.
Hej, maholnap az én piros rózsám
Csikósné lesz az alföldi rónán.
Kúnszentmiklós, 1844. július
Gyere, lovam…
Gyere,lovam,hadd tegyem rád nyergem!
Galambomnál kell még ma teremnem.
A kengyelbe most teszem ballábam,
De lelkem már a galambomnál van.
Száll a madár, tán párjához siet;
Sebesen száll, el is hagyott minket.
Érjük utol szaporán, jó lovam,
A párját ő sem szereti jobban.
Pest, 1844. december
A lopott ló
Mint a porszem szélvész
Fuvatán,
Röpül a legény gyors
Paripán.
– Honnan, atyafi, oly
Hevenyén?-
– Pusztáról csikóval
Jövök én.
A nyerítő ménes
Ott legel;
Pej csikómat onnan
Loptam el.
Túri vásár nincsen
Messze már;
Szegénylegény oda
Lovon jár.”
Ej, nem ugy, jó földi,
Nem ugy ám!
Adja kend csak vissza
Paripám.
Enyim a ménes, mely
Ott legel,
A csikót kend tőlem
Lopta el. –
De szavára nem hajt
A betyár;
Őkegyelme már jó
Tovajár.
Mégis a gazdának
Vígaszul,
Hátrafordulván, így
Válaszol:
“Föl se vegye kárát,
Gazduram;
Hiszen úgyis elég
Lova van.
Hej, csak egy szivet bírt
E kebel –
Azt is a kend lyánya
Lopta el.”
Kecskemét, 1843. március
Gyors a madár, gyors a szélvész
Gyors a madár, gyors a szélvész,
Gyors a villám;
Hanem az alföldi betyár
Még gyorsabb ám!
Ma őkelme csikót szerez
Kecskeméten,
Szentmártonnál aznap át is
Megy a réven.
Holnap a csikót eladja
Fehérváron,
Eladja, még újat is lop
E vásáron.
Holnapután már valahol
Becskereken
Lovagol egy karcsu fakón:
A deresen.
Pest, 1845. február-március
Kép: Canva
Frissítve: 2024.02.22.
