Dózsa szülőfalujában, a háromszéki Dálnokon, úgy mondják, valami Petru névre hallgató új ménesgazda agyonlőtt egy elszabadult lovat, a nemes Incitato lónemzetség egyik tagját.
Mesélik, hogy az ingerlékeny kanca, mint ahogyan a vére vonalának neve is jelzi – Incitato – valamiért felhorkant, arrébb trappolt a ménestől, s a farm új gazdája, aki a lónevelés csínja-binját valamelyik ma is üzemelő vágóhídján sajátította el, fegyvert fogott és ledurrantotta a paripát.
A gazda ezzel a nemes gesztussal nem csak a ménes lovai előtt akart imponálni, hanem a farm lókötőknek vélt gondozóit, a futtatókat, fogathajtókat, a csikókat betörő dálnoki betyárokat, a tágabb környezetét figyelmeztette, hogy mostantól ki az új úr a háznál. Senki nem merjen kirúgni a hámfából, mert ő céloz, lő, s utána, esetleg meggondolja, nem lőnie kellett volna-e először, s azután céloznia?
Egy ló halálát az egykori lófőségére büszke székelység háromféleképpen éli meg.
Van, aki ingereiben még őrzi a hajdani értékrendet, miszerint a családban a sorrend: a ló, az asszony, a kölykök s utána a birtok s egyebek, ha a bíróságon, mondjuk, azt kérdezik tőle, „János, ebben a kényes helyzetben mit tud felhozni mentségére?”, azt felelné, hogy „Én a lőcsöt, kérem szépen”.
Mások, a sorsukkal minden nap megbékélők, ha lóhalál esik, újraolvassák Orbán Balázs Székelyföld leírását, hogy erőt merítsenek az istenverések elviseléséhez.
A Decse köve című mondát lapozzák fel, amelyben a minden dolgok tudói elmondják, mint ahogyan ezt a háromszéki Lisznyó felé jártában a Vas Székelynek is elmesélték, hogy a falu felett van egy hatalmas lapos kő, s azon ma is látható egy óriás ló két első patájának a nyoma. Az égig érő ló két hátsó lábával a Dálnok fölötti Bodoki hegyre támaszkodott, hosszú dereka szivárványként ívelt át a Háromszéki medencén.
Aki gyermekként fűben hanyatt feküdve is kémlelte a felhős eget, az gyakran láthatta ezt a lovat. Az óriás ló nyakát átnyújtotta a Kárpátok köpenyegén túlra, s a paripa ott hersegtette fogai között a füvet.
Abban az időben a Nagy Hegyen túl apró emberkék éltek, s azok belecsimpaszkodtak az óriás ló sörényébe, hogy onnan kihúzzanak egy-egy karvastagságú szálat, nem egyébért, de hátha jó lesz valamire? Igen ám, de egy dongólégy a Bodoki havasnál belecsípett az óriás ló farka alatti lágyékba, az a szúrásra a fejét hátrakapta, és a Moldovában sörényébe csimpaszkodó apró emberek Háromszéken mind lepotyogtak…
Ez a monda Székelyföldön lovak halála alkalmával is eszükbe jut az embereknek.
A dálnoki ló kilövése kapcsán a legérzékenyebben töprengőknek a mindenféle művészkedők, festők, szoborlók, falfirkászok, az installációk kiötlői bizonyultak. Mikor már-már belefásultak abba, hogy az éppen tíz esztendeje a Kézdivásárhely melletti Fortyogófürdőn működő Incitato művésztábornak is lőttek, működtetéséhez nincs se pénz, se posztó annak következtében, hogy a nagybukszájú jövevény kivásárolta a dálnoki farmot annak létrehozói keze alól, akkor nem sírtak-ríttak, és nem jártak úgy, mint a bálványosi büdösbankák. Azok közült tudniillik, ha egy a Madártemető kéngázzal tele mélyedésébe berepül a Büdös-hegy oldalában, a többiek kíváncsian odasereglenek, s mindannyian ott vesznek el.
Nos a mi művészeink a lóhalál hallatán ismét összegyűltek a régi szálláshelyükön. Tóth Ferenc, a lódoktor úgy vélte, hogy most sem mutathatja a kapu sarkát a lovakhoz és hozzá hű társainak. Üsse kő, egye fene, vagy vigye el az ördög, néhány tehetősebb barátjának a lódingját rángatva előteremtették a művésztábor működtetéséhez szükséges pénzt. (Alapítványi támogatásra Erdélyben sem számíthat az, aki a lóvilágban is a nemzeti vérvonalat keresi.)
És az Incitato tábor húsz tagja egy hét alatt összeművészkedett hetven alkotást. Mint mindig, most is a Ló volt a téma. Pontosabban: A ménes. A dálnoki ménes, amelynek terrorista támadás áldozata lett az egyik lova.
Táborzárásra a Kézdivásárhelyi Céhmúzeum hetven munkát felmutató kiállítástermében a fő helyen állt egy nagyméretű festmény. Képaláírás: Rekviem egy lóért.
A terem közepén egy kisebb szökőkút nagyságú térplasztikai alkotás, installáció, a kompozíció központjában három lófej a nyakuknál gúzsban összekötve nyerít az égre, mint Szilágyi Domokos Jób versében a vén zsidó: Uram, ha adtad, miért vetted el?
A kiállítás megnyitón a húsz művész körül tolonganak Kézdivásárhely és környékének aprajából-nagyjából legalább százan.
Rekviemet állnak egy ménesért…
És, láss csodát, még sem sikeredik siratónak, lótemetésnek a tárlatnyitó összejövetel. Ezek az emberek ez után is együtt fognak élni a nagybetűs Lóval, az Incitato szellemével, amely tizenegy év alatt esztendőnként átlag huszonvalahány művészt hozott össze ebbe a fortyogófürdői alkotókarámba.
Magyari Lajos költő barátunk a kiállítás megnyitón a Rekviem egy lóért kép keretébe maga is beállva mondta, mint rituálét, mint varázsigét, amit a jelenlévők amúgy is tudnak. Azt hogy ez a nagyvilág – igen, a nagyvilág! – egyetlen olyan alkotótábora, amelyben évtizedénél hosszabb ideje A ló a téma.
És ez a téma incitálónak, ingerlőnek bizonyult a témaszegény, a szocializmus lómészárló esztendeiben laposra taposott képzőművésztáborosdikkal szemben. „A ló és az ember”, „A ló és a nő”, „A honfoglalók”, „Szent István és Koppány”, „Szent László, a lovagkirály”, „Székely lófők”, „Fogathajtók”, „A ménes” témák alkotói megfuttatása fantasztikus tematikai, technikai, eszmei variációkat eredményezett. A ficánkoló csikótól a pegazusig, vagy az érzelmek meglovaglásáig szélesedett az alkotói skála. Ez tíz év alatt félezernél több alkotást eredményezett, amelyek a kiállítástermekben, az Incitato képzőművésztábort támogató vállalkozók reprezentatív épületeiben, a magánlakások tízeiben találtak otthonra és leltek menhelyre.
Bár némely alkotás a dálnoki ló sorsára juthat – a farm felvásárlója a Tóth Ferenc személyi tárgyait is zár alá tétette az állami gazdasági farm irodájában -, még sem ez a lényeg. Húsz erdélyi alkotóművész körül most egy zsúfolt teremnyi háromszéki ember áll a képek, szobrok, installációk karámjában. Harmadfű csikókorú, férfiszemet incitáló lányok, dús sörényű hóka legények, jó járású asszonyi nép, sámánkodó pennás emberek…
A lényeg az, amit valaki – talán éppen én – így fogalmaz bele a köztudatba: szétfeszítették a csendélet keretét, kitágították a tájkép rámáit, és képesekké váltak az iram, ritmus, a vágta megjelenítésére.
Tíz év alatt százak dugták össze fejüket a Kárpát-medencéből ebben a képzőművész futtatóban. Megfordultak itt a Bergengócián túli nyugatról, sőt, India nem éppen lóimádó tájairól is idekuporodott két ízben két művész.
Amikor a két doktor, Kádár László és Tóth Feri magyarhoni segédlettel visszaállították a kiölt lipicai vérvonalat, nem is sejtették, hogy az erdélyi fejedelmek korából származó faj újrahonosításával, a fogathajtás, a lovasversenyek kárpát-medencei felfuttatásával, az Incitato alkotótábor kiötlésével, és ennek anyagi áldozatokat is igénylő támogatásával egy nemes erdélyi művészi vérvonalat is visszahonosítanak. Mert erről van szó.
És arról, hogy vajon sűrű lóvá tevéseink alkalmával elegendő-e, ha csak néhai jó Arany Jánosunkra hallgatunk: „Ha egy úri lócsiszárral, / Találkoztam s bevert sárral – nem pöröltem, -/ Félreálltam, letöröltem.”
Sylvester Lajos
Forrás: Gondola.hu
2003-07-18
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.07.
Idén 50 éves a lipicai lótenyésztés központja, a Szilvásváradi Állami Ménesgazdaság; ez alkalomból idén több rendezvénynek is helyt ad a település.
Dallos Andor igazgatója elmondta:fél évszázaddal ezelőtt kerültek Szilvásváradra lipicai lovak és ekkor alakult meg tartásukra és tenyésztésükre a gazdaság is, amely a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium keretében költségvetési szervként működik.
Fenntartásának 60 százalékát a központi költségvetésből kapja, 40 százalékát pedig saját bevételeiből fedezi: lovakat értékesítenek, méneket adnak bérbe fedeztetésre. A gazdaság feladata a lipicai lófajta génállományának megőrzése és a fajta továbbtenyésztése; a ménes 240 egyedből áll.
A lipicai fajta történetéről az igazgató elmondta: a Habsburg-ház 1580-ban udvari ménesként alakította a mai Szlovénia területén lévő Lipicán. Az 1800-as évek elején a napóleoni seregek elől a magyarországi Mezőhegyesre menekítették a lovakat. A hely viszont nem kedvezett a lipicai fajta tartásának, így 1875-ben Fogarasra vitték az állatokat, ahonnan az I. világháború miatt Bábolnára kerültek, ahol szintén nem kedvezett a környezet tartásukra. Így született meg a döntés az 1950-es évek elején, hogy Szilvásvárad legyen a lipicai lovak otthona.
A lipicai fajta igen alkalmas sportcélokra: fogathajtásra és díjlovaglásra, ezért a gazdaság egy négyes és két kettes fogatot tart fenn; emellett több hazai és nemzetközi versenyfogatot húznak szilvásváradi tenyésztésű lipicaiak.
Az évforduló alkalmából a településen rendezik meg augusztus 1-3. között a nemzetközi lovas szövetség által elsőként szervezett nemzetközi Challenge Kupát. Augusztus 1-én pedig nemzetközi lipicai kongresszust tartanak, több mint 20 ország részvételével.
Sós Tamás, a Heves megyei önkormányzat elnöke közölte: Szilvásvárad kistérségében azon dolgoznak, hogy minél több nemzetközi lovas rendezvény jogát elnyerjék, mert ezek a rendezvények hatással vannak a térség idegenforgalmára is.
Adatai szerint a kétezer lelkes Szilvásváradon jelenleg 2.600 vendégnek tudnak szállást biztosítani, és további fejlesztések is folyamatban vannak a településen. A közeljövőben libegőt terveznek a Szalajka-völgyben és meghosszabbítják az erdei kisvasút útvonalát is.
Volt szerencsém „pohárt koccintani” Hofi Gézával. Évtizedekig csodáltam a fénylő levélszínről a szőrös levél-fonákra átható gondolatiságát, a vitriollal átitatott, nemzedéket jobbító szándékú humorát. Végső távozása előtt, utolsó figyelemfelhívásként örökül hagyott ránk egy mélyen szántó gondolatot a hűségről – Váczi Ernő írása.
Csergezán Pál „milliós” értékű ajándék festménye, melyet a Magyar Fogathajtó Szakbizottságnak adományozott, s kikötötte, hogy „örök időkre” a szilvásváradi lovas-múzeumban legyen közszemlére kihelyezve.
E dalmonológ végén nem tör ki a röhögő hahota, hanem szemérmes pillantással, könnyeink nyelésére kényszerülünk… Átérezzük a „vonító vadászebek” töretlenül örök hűségét! Lelkem bugyraiból hányszor törnek elő hasonló érzések, amikor a másik ötezer-éves társ hűségére gondolok…
Szakmánk legnagyobb vb-sikerét megelőző, 1984-évi pécsi edzőtáborba „becsapott a ménkő”. A lázjárvány söprűjén teljes istállófogságra, hektóliternyi életmentő gyógykezelésre és – sajnos – díszsírhelyes ló-temetésre is rákényszerültünk. A belső diszkrécióval kezelt eseménysor végén, újrarázódva, segítő lócserék következtek. Többek között Fülöp Gyémántja Bárdoshoz, Bárdos Fülese Bozsikhoz „épült”.
Nézem és „érzem” az ezerszer látott filmfelvételt. Az „évszázad versenyén”, a szilvásváradi-vizes-egyesbe a parttetőről berobban Bozsik… Az ostorhegyre fogott gangos, fekete Conversano megbotlik, vízbe rántja a – vendég – gyeplős Fülest, aki víz alatt, hason csúszva is tartja a tempót és a vészhelyzetből kimenti az első négyes-vb-jén sikerrel startoló Bozsikot.
A hűséges Füles! Napviláglátó eredete homályos. Lekókadt füle gorombalelkű emberek kegyetlen csikófül-pipázását sejteti. Az enyhe, szinte érzékelhetetlen biccentését – a magasított sarkú „félláb-cipőjű” emberhez hasonlóan – mérhetetlen igyekezettel leplezte. Heréltként tűrte és büszkelátszatú alázattal viselte a harsogó-fölényű Bárdos-mének kivagyiságát. Vállalta a mindig gazdára és feladatra figyelő ezerszázalékos társ szerepét, a többieknél többet-teljesítés kényszerét. Hiszen neki is jutott Himnusz-töredék, a tapsorkánból néhányan neki is jeleztek, és a többi társ után – néha – ő is kapott nyakveregető simogatást…
És! – Amikor csillant a fogatújítás lehetősége, a méltán feldicsért „szelíd természetű, biztos igás, takarmányos gumis kocsiba kiválóan alkalmas”, hűséges Füles két büszkejárású, lipicai ifjoncra cserélődött.
Majd évek múltán jött a kósza hír, hogy az etyeki szerfás istálló lángoló tűzében, jászolhoz kötött kötőféken, elevenen égett el egyik hűséges barátunk – Füles.
Valós emlékét őrzi a celluloid szalag, a Csergezán olajfestmény és a szemgödörből kicsurranó könnycsepp érzése …
Végh Alpár Sándor: Hendikep
A kezdet és a vég: volt egy ménes Kisbéren
Jubilál a magyar lovasvilág, százötven éves a kisbéri ménes. Batthyány Kázmér elkobzott birtokán alapították 1853-ban, és Kádár János országlása idején dúlták széjjel végleg, 1961-ben. Innen indult a Kincsem, a Kisbér, az Imperiál – õk érték el mindmáig a legnagyobb sikereket. Mióta megszűnt a ménes, lovaink az európai pályákon sereghajtók csupán.
“Mert végül semmi sem marad, csak az angyalok s a lovak.” (Nemes Nagy Ágnes)
A kép illusztráció
Július végén, amikor tapsok várhatók, ünnepi beszédek, és néhányan könnyezni fognak, szeretném, ha nem felejtenék, ami hatvanegyben történt. Mert vannak még tanúk. És élnek azok is, akik döntöttek arról, hogy Kisbért le kell radírozni a világ lovastérképérõl. Nem érzelegtek, mint most fognak az ünneplõk. Kíméletlenül szétdúltak mindent, pedig az már csak a maradéka volt annak, amit egész Európa csodált.
Láttam nemrég a televízióban Izinger Pált. Ki kérdezte meg tőle az elmúlt tíz-húsz évben, miért tette? Mert õ tette. És utóbb, szűk körben, elismerte, hogy rosszul tette.
De ne vágjunk a dolgok elé! Menjünk sorjában, s először mondjuk fel a leckét, mint iskolában a jó tanuló, mert anélkül semmi nem érthető. Kérem, dőljenek hátra, és ígérjék meg, hogy nem ugrálnak fel olvasás közben, nem szorítják ökölbe a kezüket, és a fogukat sem csikorgatják, akkor sem, ha volna miért. Amennyiben mindenki jól ül, s van előtte kortyolnivaló, elkezdjük a leckét.
Szokás szerint történelmi lecke lesz.
A Komárom megyei Kisbér Batthyány Kázmér birtoka volt, a csinos arcú grófé, aki évekig járta Nyugat-Európát, s csak hazatérte után tanult meg magyarul, és rögtön feltűnést keltett azzal, hogy birtokán óvodát, iskolát létesített. Ezt azért mondom el, mert én sem hallottam róla, s ennek oka van. Él ma egy nemzedék, amelynek többet kellett tudnia a kommünár Frankel Leó vitézségérõl, mint a kisbéri grófról, s mivel ez a mesterség, a tudatlanságban tartás bizonyos körökben apáról fiúra száll, nem árt odafigyelni, mi van agyonvilágítva, és mi marad takarásban.
De térjünk vissza Batthyányra, mert van még róla mit mondani. Azt például, hogy hatalmas könyvtárát a tudományos akadémiának adta, hogy negyvennyolc õszén a népfelkelõk élén kitakarította a Dráva mellõl a felheccelt horvátokat, hogy külügyminiszter csak negyvenkilenc tavaszán lett, mert Kossuth felkérését egy évvel korábban elutasította. Ebbõl nyilván kitetszik, tevékeny férfi volt, más kérdés, hogy Bécsben nemigen kedvelték az ügybuzgóknak ezt a fajtáját. Semmi nem volt logikusabb, mint az, hogy Világos után Batthyány Kázmért halálra ítéljék. Sejthette, mert akkor már Törökországban volt.
Minek ezt tudni, mikor a ménesről ígértünk mindenféle történetet? Azért, barátaim, mert a grófé “típusélet”. Nem õ az egyetlen, aki ilyen markáns szellemiséggel és ilyen erkölcsökkel volt kénytelen elhagyni a hazát. Ahogy majd a kommün után is elhagyják sokan. Meg a numerus clausus után. Meg negyvenöt után. Meg ötvenhat után, és végig, szinte szünet nélkül mentek és mentek.
Olyan ez, mint amikor rálőnek egy sólyomra: leesik, de kiheveri, és megint szárnyra kap, ám akkor újabb lövés éri, aztán megint egy. Ez a mi életünk ritmusa több mint százötven éve, s ilyenformán alakult a magyar ló sorsa is, csoda, hogy ki nem halt eddig. S ezt egy olyan országról kell kimondani, ahová tanulni jártak száz évvel korábban, mert Európában mi voltunk az elsők; s hol vagyunk most, úristen, nem vagyunk sehol.
Haynaut dühítette, amiért kicsúszott kezéből a gróf, s hogy kárpótolja magát meg az udvart, elkobozta Batthyány javait, ami komoly tétel volt. A földeken, az állatokon, az említett óvodán és iskolán kívül volt Kisbéren keményítõgyár, gõzmalom, posztóüzem, serfõzde, fajanszgyár, téglaégetõ, fûrészüzem, három lisztmalom – ezeket vette magához Bécs, s telepítette rá 1853-ban a kincstár katonai ménesét.
A tizennyolcadik században lovakra épült minden hadsereg. Azon vitézkedett a huszár, az húzta az ágyút, és cseppet sem mellékesen: az szántotta a földet, amely megtermette a zabot. Lótenyésztésre Ausztriában alig volt ideális terület. Ezért döntött úgy II. József, hogy ezt a leckét máshol oldja meg: Magyarországon, ahol mindig értettek a lóhoz, és minden adott, hogy onnan erõs, kitartó és jó küllemû lovakat kapjon a hadsereg. Mivel nem volt toporgó alkat, 1784-ben megalapította az elsõ katonai ménest Mezõhegyesen, s a rá következõ évben arról is rendelkezett, hogy tisztekbõl álló “testület alapíttassék”, mert a minõségi lótenyésztés garanciája csak másodsorban a ló. Elsõ a szakértelem. Ez a testület volt a méneskar, amely döntõ szerepet játszott abban, hogy a magyar lótenyésztés Európa élvonalába került, amit azzal ismertek el negyvenötben a Moszkvából hazatért kommunisták, hogy a barna parolisokat fasiszta gyülekezetnek nyilvánították, és kíméletlenül feloszlatták. A méneskariak földönfutók lettek, az idõseket még nyugdíjuktól is megfosztották; erre kitérek majd, mikor odaérünk.
És most arról, hogyan kezdődött Kisbéren a lovasvilág. A ménes alapításakor, 1853-ban béke volt, s bár ez a béke elég gyönge lábakon állt, nem kellett kapkodni. A hozzáértésen kívül talán épp e nyugalomnak köszönhetõ, hogy legjobb lovainknak, így vagy úgy, köze volt Kisbérhez, s ha ezt az állítást megfordítjuk, az jön ki belõle, hogy a ménes megszűnte óta nem volt igazán jó versenylovunk.
A méneskar emberei értették a dolgukat. Felismerték, hogy a jó eredmények feltétele, ha telivéreket vásárolnak Angliában. Így került Kisbérre 1865-ben egy Buccaneer nevű mén, amelyért 2600 fontot fizettek. Aláírták a papírokat, vevõ és eladó kezet fogott, azt hitték, mindenki megy a maga útján, s többé aligha látják egymást. Nem így történt. Az angolok, akik más lovára is figyelnek, fõleg, ha az korábban az övék volt, egy idő után észrevették, hogy a mén utódai sorra nyerik a versenyeket. Nemcsak a kontinensen: náluk is, szinte az orruk elõtt. Bosszantó az ilyesmi, gyorsan menesztettek hát egy gentlemant Kisbérre, zsebét megtömték 20 ezer fonttal, amihez mellékelték az ajánlatot: hajlandók mind odaadni azt a sok pénzt, ha visszakapják Buccaneert. No, sir, mondta Mengen Ferdinánd ezredes, a méneskari felügyelő, majd megvendégelte az angol férfiút, s jó időt kívánt neki a visszaúthoz. Az angolokat azonban nem olyan fából faragták, hogy könnyen feladjanak valamit, fõleg, ha lóról van szó. Hamarosan újabb embert indítottak útnak a távoli Magyarországra. Az ő ajánlata másként szólt: 6000 fontért három évre visszabérlik a mént, utána viszont végleg a kisbérieké. Erre is nemet mondott az ezredes, ezt az urat is megvendégelte. Pár év múlva számokat írt egymás alá, majd összeadta õket. A végeredmény az volt, hogy a Buccaneer-ivadékok 1878-ig csupán angol pályákon 678 060 fontot nyertek, de jól szerepeltek Németországban is, ahol 341 140 forintnak megfelelõ pénzt galoppoztak össze.
Buccaneer legnevesebb fia Kisbér volt, amelyet máig jegyez minden lovaskönyv. Okkal, hisz 1876-ban megnyerte az angol derbit Epsomban, majd három hét múlva a francia Grand Prix-t Párizsban, másik fia pedig, Fenék, a bécsi és a hamburgi derbi gyõztese lett. Minden jobb lap megírta, hogy a berlini Union Rennent ötven hoszszal nyerte, ehhez hasonlóra addig nem volt példa. Fenéktõl mindenki nagy sikereket várt, sajnos ezek elmaradtak: baleset érte, s többé nem futhatott.
Ezek az eredmények tették ismertté a ménes nevét, ám igazi rangra Kisbér egy somogyi huszártiszt tehetsége révén emelkedett: Kozma Ferencrõl van szó, a magyar lótenyésztés legnagyobb alakjáról.
Bécsben szolgált negyvennyolcig, a testőrök huszárezredének tisztje volt, ott hallotta meg a jelszót: “nyergelj, fordulj”, s attól fogva a magyar szabadságért harcolt. Előbb a dicsõséges tavaszi hadjárat, aztán a bujdosás, majd a kegyelem és a csöndes évek, amikor visszavonultan gazdálkodott felesége birtokán. Számunkra ebből csupán egy dátum fontos: 1868, ekkor bízták meg a közös hadseregtõl átvett ménesek újjászervezésével. Olyan tempóban fogott munkához, hogy Fadrusz akár kezdhette gyúrni az agyagot, amelybõl megmintázza majd szobrát.
Lehetetlen felsorolni, mi mindent ért el huszonöt év alatt. Élete eleven cáfolata a bolsevik tételnek, amely tagadja a kimagasló személyiségek hatását a korra és a kortársakra. A mi esetünk annyiban más, hogy a kortársak: lovak. Kozma új irányba terelte a magyar lótenyésztést, s az 1878-as párizsi világkiállítástól az elsõ világháborúig az számított korszerűnek és mértékadónak, ami nálunk történt. Mindaz, amit lótenyésztésünkrõl mondtam, érvényes az akkori magyar fürdõkultúrára, a magyar borászatra, a magyar malomiparra, de a magyar munkásbiztosításnak sem igen volt párja Európában. Kun Béláék térnyerése mellett ez volt a fő ok, amiért szétvagdosták az országot 1920-ban.Erősödő nemzet voltunk, amit Párizsból nagyon rossz szemmel néztek.
Kisbér vezetői hamarosan másik telivért is vettek Angliában, nem olcsón: 5500 fontért, de megszolgálta az árát, hiszen ő, Cambuscan lett az apja Kincsemnek, amely sikereivel végleg kivívta a világ csodálatát. Ötvennégy start, ötvennégy gyõzelem, s itt egy pillanatra meg kell állnunk, mert ezzel a kancával különös hadviselés kezdődött: a kisbéri ménesnek vitatni kezdték a múltját, ami más szavakkal azt jelenti, hogy eredményeit elhazudták.
Az még érthető, hogy Kincsem születési helyéről száz éve vita folyik, ez sokban emlékeztet a háborúságra, amely Petőfi körül zajlott Kiskőrös, Szabadszállás és Kiskunfélegyháza között. Zsenikről van szó, semmi kivetnivaló nincs hát abban, hogy Kincsemet Tápiószentmárton is magáénak vallja. Más kérdés, hogy ugyanez történt hetven évvel késõbb, amikor Imperiál nyerte sorra a versenyeket, s Burgerték egyszer csak közölték, a mén Bábolnáról való. Vitatkozni nem lehetett, akkoriban azé volt az igazság, aki tagja a Központi Bizottságnak. És Burgert Róbert tagja volt. Pedig jobb lett volna, ha lóügyekben hallgat, akkor Kisbér dolga talán másként alakul.
1878-ban a párizsi világkiállításon a magyar lovak akkora sikert arattak, hogy díjazásukra a francia kormány külön aranyérmet veretett, kétszer akkorát, mint a többieké, Kozma Ferenc pedig megkapta a becsületrend tiszti keresztjét.
Mi lehet a mögött, ami ekkora elismerést arat, tette föl magának a kérdést egy porosz-svéd származású gróf, bizonyos Carl Wrangel, s nem nyugodott addig, míg a titok nyomába nem eredt. Három év alatt keresztül-kasul beutazta Magyarországot. Meglátogatott csaknem minden ménest, és 1895-ben kiadta négykötetes munkáját Ungarns Pferdezucht címmel.
Kérdem én, volt-e hasonlóra példa a szocializmus negyven éve alatt? Nem volt, mert a szempontokat a politika diktálta, s akik a régi dicsőséget emlegették, azokra csúnyán rádörögtek a hatalom szakmai szolgálattevõi, mint Várady Jenõ, aki nehezményezte, hogy “sokan kergetik a századforduló körüli idők lótenyésztési ábrándjait”.
Már hogyne kergették volna, mikor Magyarország abban az időben évi nyolcvanezer lovat adott el, Németország meg alig tízezret – hazánk lótenyésztése korszerűbb volt, mint a németeké. Hogy miért züllött le mindez negyvenöt után, arra maga Várady Jenõ adja meg a választ Magyar lótenyésztés címû munkájában. Ezt írja a könyvecske elõszavában: “Szocialista termelési rendünk szabályait törvénynek tekintettük.”
Furcsa olvasni mindezt egy méneskari tiszttől, merthogy Várady az volt, de aztán fordított nézetein, s kiszolgálója lett Izingernek a méntelepek megszüntetésekor, s hiába mondják a fogathajtók aranykovácsának, a magyar lótenyésztésnek rengeteget ártott. 1961-ben Kisbér nyakára az ő közreműködésével tették a kést.
Az első világháború előtt Magyarországon 2 136 000 lovat számoltak, ennek több mint a fele odaveszett. Nem okvetlenül a harcokban. A bevonuló román csapatok tizenkilencben úgy rontottak rá a ménesekre, mint a cápák. Kisbéren próbálták rejteni előlük: a kancákat szétosztották a tenyésztők között, de kiderült, ez naiv elképzelés. A románok felkészülten láttak a rabláshoz: ismerték a ménes besütő bélyegeit, s felkutattak minden pedigrés lovat. Elhajtottak száz törzskancát, velük az összes csikót és öt törzsmént, Kisbér ennek ellenére talpra állt. Alig telt el néhány év, s a szakemberek megállapíthatták, újra csak ez a legszebb ménes az országban.
Nem ok nélkül mondták.
A Batthyány-kastély óriási parkjában, az ősfák alatt legeltek a törzsmének, külön kifutókban, hófehér korlátokkal elkerítve. Istállójuk is gyönyörű: a falakon körben faburkolás, az ajtók fölött két és fél méteres magasságig sárgaréz, a boxok fala rácsozott, s mindig ragyogott, ami nem csoda: naponta tisztították. A kerek fedeztetési csarnok talaját friss fűrészpor borította, a huszárok gereblyével motívumokat rajzoltak bele. Az istállók elõtt virág, báró Wenckheim szobra körül szintén.
Nem a Kozma-korszakról írok. Ez a román pusztítás utáni állapot, a két háború közti éveké. Azért festem le, hogy lássék, milyen volt a lovasvilág Magyarországon, amikor még nem “a szocialista termelési rend szabályait” kellett törvénynek tekinteni. S hadd tegyem hozzá, amit Bódai Józseftől, a ménes egykori állatorvosától hallottam. Egy alkalommal az Alföldön járt, s feltűnt neki, hogy a téesz marhatelepén milyen nagy a tisztaság. S kinn az istállók elõtt is virágok: muskátli, rózsa. Nincs maguk között véletlenül lovasember? – kérdezte az állatgondozókat. Egy kilépett: de igen, kérem, én az voltam a méneskarnál.
Ez az időszak hozta a magyar lovassport számára a legnagyobb sikert: az 1936-os berlini olimpián Platthy József díjugratásban bronzérmet nyert. Azt mondják, lehetett volna első akár, de belefeledkezett egy könyvbe. Bármily hihetetlen, lovasunk annyira nem szerette a tétlenséget, hogy minden versenyére vitt magával olvasnivalót.
Akkor is így történt. Várt sorára, amikor rajtszáma szerint szólítják, csak eggyel nem számolt, hogy ketten is buknak a pályán, s hamarabb kell indulnia. Egy rendező kiáltott oda, s ekkor olyat tett, amit korábban soha: pálcájával rácsapott a lovára. Sellő nem kapta el rögtön a ritmust, leütötte az első akadályt. Több hibát már nem követett el, így lett Platthy “Zsiga” harmadik.
Ez a bronzérem minden tekintetben Kisbéré. Egyrészt azért, mert a félvér onnan való volt, másfelől a ménes adott menedéket lovasának az ötvenes években, amikor földönfutóvá tették. Rádoki, az igazgató szólt neki: nálunk elleszel, Zsiga, majd tanítod a gyerekeket. És a kor legjobb lovasa illegálisan futószárazott az aprónépekkel, mutatta nekik a helyes tartást a nyeregben, s közben talán arra gondolt: milyen szerencséje van, őt nem vitték el az ávósok, mint Monspart Gábort, a tüzér őrnagyot, akit aztán tizennégy évre ítéltek, mondván, a háborúban felgyújtott egy orosz falut. Letöltött már négy évet, amikor akadt egy tanú, aki igazolta, hogy az őrnagy úr nem gyújtott, hanem oltott.
Bújtatták a kisbériek báró Podmaniczky Jancsit is, aki lovászgyerekként dolgozott, de ilyen minőségben sem maradhatott, mert a ménes vezetőit zaklatták miatta; muszáj volt elbocsátani. Ötvenhatban meg sem állt Dániáig. És Kisbér adott menedéket Újházy Zsigmondnak is, az alezredesnek, aki viszont nem várta meg, hogy idáig fajuljanak a dolgok, elment magától.
Talán észrevették, időnként előrenyargalok, aztán újra visszatérek a kronológiához – nem véletlenül teszem. A múlt néhány eseménye szinte előrevetíti, ami tíz vagy húsz évvel később történik majd, mintha József Attila sorait akarná igazolni:“Akár egy halom hasított fa, / hever egymáson a világ, / szorítja, nyomja, összefogja / egyik dolog a másikát, / s így mindegyik determinált.”
Igen, talán az lett Kisbér végzete, hogy a történelem széthasogatta. Hiába volt a sok siker a pályákon, ha az angol tenyészmének után a sors elévezényelt egy amerikai “tenyészmént” is, mert James Owens őrnagyot aligha lehet másnak nevezni. A háború utolsó évében római centuriók módjára élt: evett, ivott, nőket fektetett, legfőbb szenvedélye mégis a magyar ló volt, amelynek történetébe beírta a nevét. Bár nem tudom, a tolvajoknak van-e helye ott.
Alighogy a Vörös Hadsereg átlépte a magyar határt, jöttek a szörnyű hírek: katonái megerőszakolják a nőket, leszedik a férfiak karjáról az órát, eltüzelik a templomok oltárát, viszik a füstről a kolbászt. Minden érdekli őket, ami mozgatható, mindenekfelett a ló, amelyhez szerencsétlenségünkre betyár jó szemük volt.
Nem ok nélkül állítottak fel kormánybiztosságot, mikor híre jött, hogy az oroszok elhajtották a hortobágyi ménest az utolsó sánta kancáig, és az sem véletlen, hogy Pettkó-Szandtner Tibor tábornok azonnal tervet készített a magyar fajták kimenekítésére. Sietnie kellett. Már terelték kelet felé a csíkszeredai méntelep lovait, hamarosan követni fogja őket a hódmezõvásárhelyi és a gyöngyösi állomány, és nem kerülik el sorsukat a komáromi lovak sem. E ménesekből a megbonthatatlan barátság éveiben sem látott többé senki egy csikót, lóról pedig szovjet vezetővel beszélgetni olyan volt, mint akasztott ember házában kötelet emlegetni. Hallgatott is róla pártunk és kormányunk minden jelese, bár nagyon örülnék, ha valaki értesítene az ellenkezõjérõl.
Pettkó-Szandtner terve és szervezése nyomán 1944. december 5-én két vasúti szerelvény állt be a kisbéri állomásra. Vagonokba tereltek 700 félvért, köztük a csikókat, s a szállítmány Párvy-Adolf Iván ménesparancsnok felügyelete alatt elindult a bajorországi Bergstetten felé. Azért oda, mert a bajor király udvari ménesének helye az elsõ világháború óta üresen állt. Húsz napig tartott az út, közben a portyázó szövetséges repülők kilőtték a mozdonyt, de a lovaknak nem esett bajuk.
Negyvenöt májusáig az élet Bergstettenben csaknem úgy zajlott, mint odahaza. A környéken híre ment a szép magyar lovaknak, így esett, hogy meglátogatta őket a harmadik amerikai hadsereg parancsnoka, Patton tábornok. Elragadtatva gratulált a látottakhoz, s nem udvariasságból tette. A lovasságtól pártolt át a páncélosokhoz, értett hozzá.
Ezt követően jelent meg a színen a magyar ménesek új parancsnoka, Owens őrnagy, egy idõszakos tiszt, aki valójában “sergeant”, vagyis őrmester volt, és a háború után újra az lett. Mint általában a meszticek, nagyon értett a lóhoz, részt vett harminchatban a lovasolimpián. Ez az ember lett a végzetünk. Mivel a nők és az ivászatok sokba kerültek, kitalálta, legkönnyebben úgy csinálhat pénzt, ha eladja a magyar lovakat. Az amerikai csaknem akkora pusztítást végzett a magyar lóállományban, mint Malinovszkij Vörös Hadserege.
Mindenkit becsapott. Egy napon szólt Pettkó-Szandtnernek, válassza ki a legjobb törzskancákat, és a tenyésztésre hozzájuk rendelhető törzsméneket, mert szeretné mielőbb hazaindítani őket Magyarországra. A mieink boldogok voltak, lázasan válogattak, ám amikor elkészültek, Owens közölte velük: remek munkát végeztek, ezért úgy döntött, ezt az állományt viszi magával Amerikába. Így maradt a 700 kisbéribõl csupán 101, s bár azok hazaértek negyvenhét végén, addigra már kimondták, hogy a ménes megszűnik. Így állt elő az a groteszk helyzet, hogy kisbéri félvér ménest Amerikában lehetett találni, Magyarországon nem.
Szétzavarták a méneskari embereket is. Sándor József nyugdíjas ezredest, a kitűnő ménesparancsnokot kipakolták szolgálati lakásából, s attól fogva feleségével a szó valódi értelmében kegyelemkenyéren élt. Kegyelmet a helyi pártbizottság gyakorolt: engedélyezte, hogy az asszony az egyes számú kocsmában, amelyet Kisbéren mindenki köpködőnek mondott, s ahová csak az aljanép járt, takaríthassa a pultot meg a mocskot a részegek után. Így jutottak egy kis pénzhez, mert a nyugdíjukat elvették. Az asszony Kiss Ernőnek, az aradi vértanúnak volt az unokája, de akkoriban az ilyesmi nem számított.
A ménes nagy meglepetésre ötvennégyben újra alakult. Hogy miért? Két oka lehetett. Az egyik, hogy külföldiek keresték ezt a mutatós, jó természetű lovat, s folyton érdeklõdtek, miért nem vásárolhatják. A másik ok a százéves jubileum. Meghirdették ötvenháromban az ünnepséget; őrületes tömeg jött össze, s mindenki azt kérdezte, mire ez az egész, mikor a ménes sehol. Néhány rossz csikó szaladgált a megmaradt istállókban, ennyi maradt, semmi más. Kínos volt a helyi pártembereknek, s valami nyilván történt a háttérben, mert két hét múlva megérkezett a Lótenyésztési Igazgatóság vezetõje. Végigjárt mindent, s azt mondta, Kisbér-Apátipusztán “rekonstruálni fogják” a ménest. Vezetõje Rádoki József lesz.
Mozdult valami a szomszédvárban is. Bábolnára kinevezték az új igazgatót, egy bukott pécsi téeszelnököt, akit Burgert Róbertnek hívtak. Mikor már úgy érezte, hogy biztosan ül a székében, módszeres hadjáratba kezdett Kisbér ellen. Sokak szerint az ő keze is benne volt abban, hogy a ménest megszüntették. De a tényleges megszüntető Izinger Pál, az Állami Gazdaságok Főigazgatóságának a vezetõje volt, ő lett az inkvizítora a hatvanas évek lóirtásának is. Elsõ rangú növénytermesztőnek számított, a lovakhoz viszont semmit nem értett.
Negyven év óta találgatják a lovasok, miért kellett szétverni azt a szervezetet, amely százhatvan éven át jól működött. Mára lassan összeáll a kép. Azt mondják, Izinger ötlötte ki, hogy cége erőre kapjon. Bevitt egy tervet a pártközpontba, s azt mondta, az állami gazdaságok nem tudnak fejlődni, mert nincsenek épületek. A lótenyésztés úgyis veszteséges, ménesistálló rengeteg, mi volna, ha nekik adnák.
Hatvanegyben történt ez, a “szocialista átszervezés” után, amikor tökéletes csődben volt a mezőgazdaság. Tejet kellett behoznunk Szlovákiából, disznóhúst Csehországból; ilyesmire soha addig nem volt példa. A Komárom megyei pártbizottság ülésén azt javasolta egy osztályvezetõ, bizonyos Havasi Ferenc, hogy sorsára kéne hagyni a mezõgazdaságot.
A pártközpontban kaptak az ötleten, a gazdasági bizottság Izingernek szabad kezet adott. Tevékeny ember volt, rögtön munkához látott. Ennek a munkának az eredménye lett, hogy a nóniuszt Mezőhegyesrõl százötven év után a Hortobágyra telepítették, hogy a shagya arabot Bábolnán csaknem kiirtották, hogy a mintaszerűen vezetett kisbéri ménest megszüntették.
Félelmet keltő volt, ahogy Izinger megjelent csapatával Kisbéren. Mi ez itt? – kérdezte. – Kórház. – Jó, akkor erre húszmilliót fogunk költeni, s ez lesz a helyi gazdaság központja. (Nem lett az, kórház maradt.) Ez az épület? – Fedett lovarda. – Helyes, két szintet fognak kialakítani, és százezer naposcsibét telepítünk bele. (Egyetlen csibét sem látott az épület, utóbb lakatosüzem lett.)
Ezt az embert a kilencvenes évek elején a kisbériek meghívták egy bemutatóra. Maguk sem hitték, hogy elmegy, de megjelent. Nem kímélték, azonnal rákérdeztek: miért kellett tönkretenni a ménest? Az idõs ember egy darabig magyarázkodott, aztán beismerte, hogy rossz döntést hozott. Ebben szerepe lehetett annak, mondta, hogy sosem volt pályán, s a lóversenyről azt gondolta, csupán úri passzió.
Burgert is így lehetett vele, nyilván ezért szedette le BábolnánKappel József ménesvezetőről és Elek Sándor agrármérnökről a sárga vikszosbőr csizmát. Azt mondta nekik: “Bennem ez rossz emlékeket idéz fel!” Hogy ilyen emlékekkel a lelkében miért lopatta el egy éjszaka Kisbérrõl báró Wenckheim Béla lovas szobrát, nehéz volna megmondani. Ennél nehezebb csak az lehetett, mikor pártutasításra vissza kellett vitetnie.
Talán itt kéne abbahagyni, a szoborlopásnál, mert ezt már úgysem lehet fokozni. Fadrusz munkája a régi helyén áll, s a bronzbáró épp az orosz temetőre lát. Negyvenkilenc betongúla alatt negyvenkilenc elesett katona. Lehet, hogy lovat loptak, sírjukról a vörös csillagokat mégsem kellett volna letörni. Sem a névtáblákat lefeszegetni. Én az efféle barbárságot szégyellem. A feleségek miatt. Meg a fiak miatt. Akik közül bármikor megjelenhet egy, kezében virággal. Hogyan tekint attól fogva a mi katonáink sírjára, akik Oroszországban estek el?
Be kéne ezt fejezni. Mármint a rombolást. Kisbér már odavan. Ahogy a Regnum Marianum-templom. Vagy a Nemzeti Szalon. Útban voltak, mint Hamvas Béla, akit egész Tiszapalkonyáig űztek, hajtottak. És lefestették Aba Novák freskóit, bezúzták Nyírő könyveit, mi több, a Don Quijotét is, csak azért, mert Márai írt hozzá elõszót. Aki azt hiszi, vége, ez elmúlt, téved, hisz nyakunkon a folytatás: nemrég bontották le a kiállítást a világraszóló magyarokról, s bontanák a pengefalat a Terror Házáról.
Kérdem én, mit adtak ezek helyett?
Szabad Nép-félórákat, marxizmus-leninizmus esti egyetemet, ötéves tervet, abortusztörvényt, munkásszállókat és a nyomunkba III/III-as embereket. Építeni kéne már, uraim! Iskolákat, hidakat, otthonnak való lakásokat, ha pedig elmúlt valami, tisztességgel emlékezni róla. Kalapot levéve. Főhajtással elnézést kérve.
Lóügyben még senki nem kért elnézést, pedig ilyen lópogromot, mint nálunk volt a hatvanas években, sehol nem pipált a világ. Hatszázezer lovat takarítottak el, az ám, hazám!
Mondják, hogy van egy idős munkásember Angyalföldön, időnként megjelenik a Vasas-pályán a Fáy utcában. Ott, ahol csapata a legjobbakkal játszott, s pár hete a negyedik vonalba pöckölte le a futballhivatal. Kiballag az öregember a tribünre, körbetekint, majd elkiáltja magát: Hajrá, Vasas! Egyszer kiált, utána még ácsorog egy darabig, aztán elindul kifelé.
Hajrá, Kisbér! Ezt kéne kiáltani mindenkinek, aki megjelenik az ünnepségen. Százötven éve alapítottak egy magyar ménest, a legszebbet mind közül, büszkék lehetnénk rá, de képtelenség, mert azt a ménest elpusztították. Argentin és olasz lovasok keresik a térképen, s kérdik ártatlanul: tényleg itt fogant és itt pusztult el a Kincsem? Iszonyú, hogy mi nem tudunk ártatlanul válaszolni nekik, s szégyenkeznünk kell, mikor német barátaink csodálkoznak, miért hiányzik a felújított mezőgazdasági múzeumból a ló, onnan, ahol tágas helye van a birkának, a baromfinak, a marhának, a búzának, a régi traktoroknak.
De hát miért mindig mi szégyenkezünk?
Hajrá, Kisbér! Hallják csak meg a vétkesek!
Forrás: Nyáry Gusztáv gyűjtéséből,
Heti Válasz, 2003. május 23.
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.24.
Western horsemanship (Western ” stílusverseny “)
Alapvizsga
A 2003-as western versenyévad az előzetes tervek szerint két új versenyszámmal, a western horsemanshippel (ejtése: horzmensip) és a pleasure-rel (ejtése: plezsör) bővül. A tervbe vett bővítést az indokolja, hogy a kezdő és fiatal lovasok számára a westernversenyek közül e két versenyszám a legfontosabb, mivel ezek jelentik az “alapokat”.
Ez a szakág szoros “rokonságban” áll a többivel, hiszen ebben kisebb részleteiben megtalálható az összes többi (reining, trail, pleasure) majd minden eleme. A western horsemanship “lépésről lépésre” – így egyszerűbben és könnyebben – készíti fel a kezdőket és a gyerekeket a további szakágak összetettebb versenyeire, szinte elemenként ismerteti meg a versenyzőkkel az egyes manővereket (1. kép). Tehát az a lovas, aki ebben jól teljesít, eredményesebb lesz a többi versenyszámban is!
A szabályzat szerint a western horsemanship versenyszám egy “lovas vizsga”, amely csak youth (fiatal) és novice (kezdő) osztályokban indítható.
Ebben az osztályban a lovast képessége, ülése, testtartása és lovastudása alapján bírálják el, a bíró által kijelölt feladat végrehajtása közben.
A lovasnak a kijelölt feladatokat nagyon finom segítségadásokkal, pontosan, precízen és folyamatosan kell végrehajtani. Eközben magabiztosan, korrekt, egyensúlyban lévő testtartásban kell ülnie. Ideális esetben lovaglásában tükröződnie kell a ló és lovas összhangjának, harmóniájának.
A bírálat menete:
A verseny során valamennyi résztvevő egyszerre vonul be az arénába, felsorakozik a vonalon és utána egyenként, külön-külön mutatja be ugyanazt a feladatot (2. kép). A versenyzőknek – legalább az egyik kézen – mind a három jármódban lovagolniuk kell. A verseny és/vagy a finálé (összevetés) általában két részből áll: az előre kiírt feladatból (pattern) és a lovarda szélén, a patanyomon való különböző jármódokban történő közös (osztályban való) lovaglásból (railwork).
A versenyre kiírt pálya a következő manőverek, illetve feladatok valamelyikéből vagy néhányuk kombinációiból állhat.
A következőkből lehet választani: különböző jármódok (lépés, ügetés, gyorsított ügetés, vágta, gyorsított vágta, mindez egyenes vonalon, íven, kígyóvonalon, nyolcason). Stop, hátraléptetés (ez utóbbi mindig kötelező) egyenes vagy íves vonalon. Első és/vagy hátsó lábak körüli fordulatok, forgások, beleértve a spint, rollbacket, oldalirányba történő mozgások, egyszerű és sima ugrásváltás. Egyéb feladatok, pl. kengyel nélküli lovaglás. A fel- és leszállás nem tartozik a feladatok közé.
A pontozás ajánlott menete:
A pontozás félpontonként, 0-20 pontig történhet. 10 pont adható együttesen a ló és a lovas megjelenéséért (összbenyomás) és 10 pont adható magáért a lovaglásért (teljesítmény).
1. A külső megjelenés (10 pont).
A feladat végrehajtása során bírálat alá kerül a lovas megjelenése, testtartása, ülésbiztonsága, magabiztos fellépése és viselkedése, valamint a ló megjelenése.
a.) A lovas megjelenése és ülése:
A lovas testtartása: a lovasnak a ló háta közepén kell ülnie, a nyeregben is középen elhelyezkedve. Tartásának a feladattól és a ló jármódjától függetlenül természetesnek, egyensúlyban lévőnek, hatékonynak és korrektnek kell lennie. A felsőtest mindhárom járódban legyen egyenes.
A lovas úgy tartsa a lábait, hogy a fül, a vállak közepe, a csípő és a boka egy függőleges vonalon legyen. A sarkak lejjebb legyenek, mint a lábfejek, a térdeket pedig enyhén be kell hajlítani. Fontos, hogy megfelelően állítsuk be a kengyelek hosszát, mert ha a kengyel túl hosszú, a lovas nem tudja jól maga alatt tartani a lábait és a sarka nem a lába legmélyebb pontja lesz. Ha viszont túl rövid, akkor a comb és az alsó lábszár szögellése túlságosan erős lesz. (A kengyelhossz beállítása: vegyük ki a lábunkat a kengyelből és lógassuk le, hogy a lábujjaink legyenek a legmélyebben. Ezután emeljük fel a lábfejünket, hogy a sarok legyen a legmélyebb pont, de közben lazítsuk el a lábunkat. A kengyelt állítsuk olyan hosszúra, hogy a sarkunk semmiképpen ne legyen lejjebb, mint a kengyel. A kengyel talprészének – ami a lábunkat tartja – kb. a bokánk alatt kell elhelyezkednie.)
A lovas hátának mindig egyenes, laza és rugalmas tartásban kell lennie. A merev vagy hajlott hát büntetőpontot von maga után. A vállak legyenek hátraállítottak, egyenesek. (Vigyázat! A vállak hátraállítottsága nem egyenlő a hátradőléssel!) A fenék és a comb belső fele tartson kontaktust a nyereggel, a láb térdtől a vádli közepéig tartson finom kontaktus a ló oldalával. Lepontozás jár azért, ha a lábak túlságosan elöl vagy hátul vannak (3. kép). A lábakat úgy kell belehelyezni a kengyelbe, hogy a csizma sarka érintse azt, vagy úgy, hogy a láb a kengyelben a lábpárnán nyugodjon. A kengyelt nem szabad csak a lábujjakkal tartani, ezért pontlevonás jár. A lábfej álljon egyenesen vagy enyhén kifelé állítva. A boka legyen egyenes vagy kicsit kifele hajlított. Kengyel nélküli lovaglás esetén is ugyanezek a szabályok érvényesek.
Az a lovas, aki az egész verseny alatt korrekt tartásban lovagol, pluszpontot kap.
A kezek: mind a kezeknek, mind a karoknak laza, könnyű tartásban kell lenniük. A felsőkart párhuzamosan kell tartani a törzzsel. A könyököt pedig úgy kell behajlítani, hogy az alkar, a gondolatban a könyöktől a ló szájáig meghúzott egyenes vonalon nyugodjon. Egykezes lovaglás esetén a lovas a szabad kezét könyökben behajlíthatja, vagy maga mellett lelógatva tarthatja. A szabad kézzel tett túl sok mozdulat pontlevonással jár. A csukló legyen laza, egyenes és a függőlegesen belül kb. harminctól negyvenöt fokos szöget zárjon be. A szárat tartó kéz a nyeregszarv felett, illetve egy kicsit előtte helyezkedjen el. A lovas könnyű kontaktust tartson a ló szájával úgy, hogy a ló irányításához, csak minimális kézmozdulat legyen szükséges. A túl laza, illetve túl feszes szárhasználat pontlevonással jár (4. kép).
A lovas tartsa a fejét egyenes állal, előre néző tekintettel, illetve egy kicsit a mozgás irányába fordítva. A fej leszegése vagy erősebb (pl. a kör közepe felé való) fordítása pontlevonással jár.
A patanyomon való lovaglás során a lovas ne menjen rá az előtte haladó lovasra, és előzéskor se menjen túl közel a mellette lévőhöz. Előzni belülről, a második patanyomon lehet (5. kép). A kézváltás (reversing) mindig befelé történjen.
b.) A ló megjelenése: a ló esetében a bírálat alapja a kondíció, az általános és az egészségi állapot. A ló megjelenése legyen fitt, kondíciója a méretének és fajtájának megfelelő. Pontlevonás jár, ha a ló kedvetlen, bágyadt, letargikus, lusta, sovány vagy elcsigázott.
A ló felszerelése passzoljon rá, legyen szabályos, tiszta és jó állapotban lévő.
2. A lovaglás minősítése (10 pont).
A versenyző a feladatát egyértelműen, pontosan, nyugodtan és megfelelő sebességgel hajtsa végre. Nagyobb sebesség lovaglása esetén megnő a feladat nehézségi foka (és díjazása is), de vigyázat! Ez nem mehet a pontosság rovására. Pontlevonást kap az a lovas, aki lendület nélkül, a megkívánt tempó alatt lovagol, akinek lova nem összeszedetten, ütemesen mozog. A ló a lovas minimálisan látható, illetve hallható segítségeire azonnal, készségesen és biztosan kell, hogy reagáljon.
Az előírt feladatok lovaglása közben elkövetett hibák – mint például döntés, pályatévesztés, durva ellenszegülés, – nem vezetnek kizáráshoz, de szigorúan büntetendők. Fontos tudni, hogy a hibákat elkövető versenyző sorrendben nem kerülhet a hibátlanok elé. A túl sok segítségadás, a lóval való veszekedés, a ló bántalmazása, a kontroll elvesztése kizáráshoz vezet.
A lónak az egész verseny során mindig készségesen, az előírt jármódban kell mozognia. A jármódok közötti átmeneteknek nyugodtnak és folyamatosnak kell lenniük, és a feladatok készséges végrehajtása közben a lovas jelzésére a megadott helyen kell bekövetkezniük. Ha a ló egyenes vonalon mozog, fejének, nyakának és testének egy egyenes vonalat kell alkotnia, ha pedig körön vagy íven mozog, legyen enyhén ívben befelé hajlítva.
A kört szabályosan (kereken), a megadott méretben és helyen, az előírt sebességgel kell meglovagolni. Az ellenvágtát (counter-canter) folyamatosan, ütemvesztés nélkül kell bemutatni.
A stop-nak egyenesnek, azonnalinak, nyugodtan és készségesen végrehajtottnak kell lennie, miközben a ló teste is egyenes marad. A hátraléptetés szintén legyen nyugodt és készséges.
A fordulatoknak egyenletesnek, folyamatosnak kell lenniük. A hátulja körüli fordulatoknál a ló a belső hátsó lába körül forduljon, miközben az első lábak kívülről keresztezik egymást. A roll back egy stopból és megállás nélkül, közvetlenül ennek folytatásaként egy a hátsó láb körüli 180 fokos fordulatból áll. Erősen lepontozandó, ha a ló a fordulatok közben hátralép.
Az oldalirányú mozgások: a “sidepass”, a “leg yield” és a “two track” közben a ló elülső és a hátulsó lábai kívülről keresztezik egymást. A sidepassnál (“oldalazás”) a ló teste egyenes és a megadott irányba, két patanyomon (csak) oldalra mozog. A leg yieldnél (ami hasonló a combra való engedéshez) a ló átlósan, oldalra-előre mozog, a mozgás irányával ellentétesen meghajlítva. (A hagyományos díjlovaglásban a combra való engedés során a ló hajlítás nélkül, kisfokú – a mozgás irányával ellentétes – állításban két patanyomon halad előre-oldalra.) A two track hasonló a féloldalazáshoz (a half passhoz), ám itt a ló teste lehet egyenes is, nem csak hajlított. A two tracknál tehát a ló átlósan, oldalra-előre mozog egyenes vagy a mozgás irányába hajlított testtel.
(A hagyományos díjlovaglásban a féloldalazásnál a ló a belső lábszár köré hajlítva, és a mozgás irányába állítva mozog. A ló tehát abba az irányba lép, amelybe állítva és hajlítva van.)
Az egyszerű ugrásváltást és az ugrásváltást a megadott helyen kell elvégeztetni. Az egyszerű ugrásváltást a lépésbe vagy ügetésbe való átmenet után 1-3 lépésen belül kell végrehajtani. Az ugrásváltás esetén a lónak elöl és hátul egyszerre kell váltania. Minden váltást nyugodtan és időben kell elvégezni.
3. Hibák: a hiba lehet kicsi, nagy és durva. A bíró minősíti ennek fokát az elkövetett hibák mértéke és/vagy gyakorisága alapján. A kisebb hibákért féltől négy pontig terjedő pontlevonás jár. A nagyobb hibákért négy és fél, vagy annál több pontot von le. A durva hibákért nem jár kizárás, de a helyezés során a hibák elkövetője mindazok mögött marad, akik a versenyfeladatot korrekt módon (hiba nélkül) hajtották végre. A kicsi hiba nagy hibaként, a nagy hiba durva hibaként értékelendő, ha gyakran előfordul.
A versenyek során megfigyelhető leggyakoribb hibák, és néhány jó tanács ezek leküzdésére:
1. Pályatévesztés (off pattern). A kezdő vagy fiatal versenyzők izgalmukban sokszor eltévesztik vagy elfelejtik az előírt feladatok sorrendjét, helyét, pályarajzát stb. Ez tipikus “kezdőhiba”! Legegyszerűbben úgy kerülhető el, hogy a legalább egy órával a verseny előtt kifüggesztett pályarajzot többször, gondosan tanulmányozzuk. Ha valamit nem értünk, kérjük meg nyugodtan a bírót, hogy magyarázza el a feladatot. Jó szolgálatot tesz, ha a feladatot gondolatban – az adott lovaspályán – többször pontról pontra “lelovagoljuk” vagy lerajzoljuk egy papírra!
2. A feladatok szabálytalan végrehajtása. Szintén kezdőhibának számít. Ilyen pl., ha a köröket nem megfelelően lovagolják meg. A kör rosszul végrehajtva leggyakrabban ovális, illetve tojás alakúra sikerül, és olykor a kívántnál lényegesen kisebbre vagy nagyobbra. Ezt úgy kerülhetjük el, hogy a szemünket is trenírozzuk a szabályos körök lovaglására. Körözés közben állandóan tartsuk szemmel a kör közepét, vigyázva azonban arra, hogy szinte csak a tekintetünk nézzen enyhén befele. További segítséget adhat a következő feladat: jelöljünk ki kisebb, nagyobb kört négy-négy bójával, és gyakoroljuk körülötte a szabályos köröket (6. kép). Vigyázzunk arra, hogy a kört kijelölő négy bójától szigorúan egyenlő távolságra lovagoljunk el. Sőt, a két bója között is szimmetrikusan – tehát mindkettőtől egyforma távolságra – haladjunk át! A feladatot ügetésben, vágtában, majd gyorsított vágtában is gyakoroljuk.
3. A lovas merev tartása. A merev tartás leggyakrabban azért fordul elő, mert a lovas túlságosan szépen szeretne ülni. Az erőltetett, merev tartás viszont megakadályozza a finom segítségadásokat és a korrekt ülést. A lovas merev dereka nem tud a ló mozgásával együtt menni, a merev kéz nem teszi lehetővé a finom szárhasználatot stb.
4. Túlságosan erős (látványos) segítségadások. A kezdők általában hajlamosak arra, hogy a “biztonság kedvéért” túlzottan adják a segítségeket, “biztos, ami biztos” alapon. A szárat tartó kéznek (kezeknek) pl. csak a nyeregszarv felett, illetve közvetlenül előtte szabadna mozogni, egy kb. 15 x 15 centiméteres négyzetben. Az ennél nagyobb mozgás magára vonja a bíró figyelmét, aki a szárak 30 centiméterrel vagy ennél többel jobbra-balra történő elmozdítását keményen bünteti. Hátraléptetésnél pl. nem kívánatos a szárak hátrahúzása. Helyette vegyük fel a szárakat kontaktust teremtve a ló szájával, és léptessük hátra a lovat a lábainkkal. Szintén elkerülendő az ugrásváltás során a túlzott testsúly áthelyezés.
5. Kontrollhiány. Sok lovasnak nincs elég befolyása a lova felett. Különösen akkor, ha az egyéni feladatát más lovaktól (csoporttól) eltávolodva kell végrehajtania. Ilyenkor a feladatot általában a lovaktól távolodva “lassítva”, azokhoz közelítve “gyorsítva” kivitelezik. A probléma onnan ered, hogy a ló csoportban élő állat, és csoportösztöne – a lovasba vetett bizalmának hiányában – stressz-szituációban még jobban előtérbe kerül. Ilyenkor azok a lovasok vannak előnyben, akik sokszor gyakoroltak lovukkal.
Összeállította: Istenes Csilla
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.márciusi számában. )
Frissítve: 2023.05.16.
Fotó: Canva
Belami – ez a név fogalom azoknak, akik látták versenyezni a kilencvenes évek legkitűnöbb és egyben legeredményesebb ügető lovát. Nem sok ilyen versenyló született Magyarországon az ügetőversenyzés 124 éves fennállása alatt. Belamit Marschall István tenyésztette Kakucsi ménesében. Az 1995 május 10-én született pej mén apja Philip Lobell, anyja a Svédországból importált klasszis kanca a pesti pályán is nagyon eredményes Rodina. Apai nagyapja Speedy Crown a világ talán legsikeresebb fedezőménje.
Ahol számottevő ügetősport van mindenhol megtalálhatjuk leszármazottjait. Nagyanyja Princess Clory pedig megnyerte a Hambletonion Oakst. Belami a pesti közönség előtt 1997. június 7-én mutatkozott be a Szalay János Emlékversenyben, Jónás Lajos hajtójával. A mén a táv elején hibázott, ezután már hiába ügette a második leggyorsabb kört az egész mezőnyben (23.6) csak ötödiknek tudott felzárkózni. Második startjára sikerült idomárjával Marschall Istvánnal elveszítenie nyeretlenségét, 1.29.1-es bemutatkozó idejét rögtön 1.23.9-re javította.
Utána még két kisebb versenyt megnyert könnyedén, a Kétévesek Nagydíjában galoppozás miatt diszkvalifikálták, majd az őszi Kísérleti Versenyben második lett, 1.19.7-es rövidtávú rekorddal zárta le első versenyévadját. Háromévesen a Varsányi Ottó Emlékversenyben 1.21.6-os nagyszerű idővel győzött, a Tavaszi Díjban második, a Nemzeti Díjban szintén második, míg a Derby Kisérleti Versenyben csak harmadik tudott lenni.
Ezután átkerült a Svéd Versenyló Kft. tulajdonába a Magyar Ügető Derby-t 1.18.8-as Derby rekorddal nyerte ifjú Bisbac Dániellel szulkijában. Újabb győzelmet szerzett a két heat-es Szent István díjban és a 3.000 méteres Ménesek díjában. Kiemelt versenyekben elért eredményeivel megnyerte a Magyar Ügető Kupát, az év végén pedig a közönség szavazatai alapján az 1998-as Év Ügető Lovává választották.
Belami négyévesen ismét sikeresen kezdte az évet, győzőtt a Maraton Díjban, ezzel a győzelmével hosszú távú csúcsot javított. A Négyévesek Nagydíjában 2.600 méteren 1.19.8-as rekord idővel tudott nyerni. Ezt követően megnyerte a Vecsöklöy József Emlékverseny 3 heat-os futamát, ekkor állította fel a Kerepesi úti pálya abszolút rekordját 1.600 méteren 1.15.7-et ügetve. Augusztus végén a Szent István díjat másodszor is sikerült megnyernie.
Belamit 1999. november 17-én láthatta utoljára a magyar közönség a Kerepesi pályán 2.600 méteres Calandrello Díjban a harmadik helyen végzett. A szezon végén a tulajdonos a szakmai team-mel egyetértésben úgy döntött, hogy 2000. tavaszától a mén Németországban fog versenyezni. Belami a 2000. évben is sikert hozott tulajdonosának és a magyar ügetősportnak.
Szeptember 29-én Rechlinghausenben 1.13.8-as rekord idővel második lett a világbajnok német champion Heinz Wewering által hajtott Noblesse Oblige mögött. Belami ezzel elsőként futott a magyar tulajdonú és egyben magyar tenyésztésű ügető lovak közül 1.14-en belüli időt. Ezzel az eredménnyel bebizonyosodott, hogy tudunk Magyarországon is európai színvonalú versenylovat tenyészteni.
Sikeres pályafutását befejezve Belamit tenyésztésbe állították Gyál mellett Felsőpakonyban tulajdonosa Ifj. Bisbac Dániel a mént térítésmentesen bocsátja az ügető tenyésztők rendelkezésére. Ez a nagyvonalú gesztus a mai világban nem igazán jellemző. Remélem, hogy a tenyésztők kihasználják ezt a nem mindennapi lehetőséget. Nagyon bízom benne, hogy ez a kivételes képességű ló apa ménként is maradandót fog alkotni.
szerző: Tóth István
Frissítve: 2023.05.12.
Fotó: Canva
Ki lehet az, aki képes elviselni a legyeket? Senki, kivéve a madarakat és a békákat, hiszen többek között ezekkel táplálkoznak. A többi állat és az ember számára a legyek főleg nyáron okoznak nagy küzdelmet.
A legyek mint betegséghordozók
Már maga a gondolat is, hogy a legyek a kutyaürülékről egyenesen pl. a kávéscsészénkre szállnak, hátborzongató. És ez valóban nagy gond, hiszen baktériumok ezreit szállíthatják ily módon. Az állatok ennek veszélyét ösztönösen felismerik, a kutyák utánakapnak, míg a lovak farkukkal és bőrük rángatásával próbálják elkergetni a legyet a tett színhelyéről.
A legegyszerűbb védelem: a légytakaró
A legyek a mezőn sem hagyják békén kedvenc négylábúinkat. Első lépésként felrakhatunk egy hálóból készült takarót lovunkra. Ez ugyan nem védi a lábakat, illetve a hastájékot, de mégis valami, és a legyek amúgy is általában fentről érkeznek. Létezik ilyen háló a fejre is, mellyel a fejcsapkodást is megspórolhatjuk a lovak számára. Lovaglásnál pedig praktikus fülvédőt használni.
Légyirtó készítmények
A légyirtó sprayk széles választéka található a lovasboltok polcain. Ha valaki nem kész sprayt, hanem koncentrátumot vásárol, figyeljen a hígítás előírásaira, hiszen a feltüntetettnél kicsit is erősebb adag elég súlyos károkat okozhat a ló bőrén. Különösen a szürke és sárga lovak érzékenyek erre.
Spriccelni vagy felkenni?
Spriccelni mindenféleképp jobb, hiszen a spray szórófejéből távozó légyirtó szer nem hatol be a ló bőrébe. Sok ló azonban fél a spriccelő dobozoktól. Mivel elsősorban a hangtól ijednek meg, érdemes kipróbálni azt a trükköt, hogy kinyitunk egy vízcsapot a spriccelés közben, melynek hangja talán eltereli a ló figyelmét. Ha ez sem segít, akkor egy szivacs segítségével oldhatjuk meg a problémát. Ez veszteségesebb vállalkozás, hiszen a szivacs sok nedvességet képes magába szívni és magában tartani. A szem környékére azonban mindenképp szivacsot használjunk, de erre a célra már speciális légyirtó stifteket is feltaláltak.
Higiénia
Az istállóban: A legideálisabb, ha egy istállóban mindennap kitrágyáznak és kiszellőztetnek. Az igazat megvallva az etetőt is naponta tisztítani kéne, az itt maradt ételmaradék ugyanis csábító csemege a legyek számára. További előnyt jelent, ha a trágyadomb jó távol van az istállótól, és a szél nem annak irányából fúj az istálló felé.
A lovon: A megizzadt lovat nyáron mindig mossuk le langyos vízzel. Sampont ne nagyon használjunk, hiszen az károsítja a ló bőrének védőrétegét.
A sebeknél: A legyek szeretik a sebeket és a gyulladásokat. Letelepszenek a ló sebének szélére, és legrosszabb esetben a tojásaikat is belerakják. Ezért különösen a szabadon lakó lovaknál lényeges odafigyelni, és mindig le kell fertőtleníteni, és be kell kötni sérüléseiket.
Ezek után jogosan merülhet fel a kérdés: Nem lehetne a legyeket egyszerűen kiirtani?
A válasz: Nem, hiszen a tápláléklánc részét képezik. Így együtt kell élned velük, a környezetünkben azonban amennyire csak lehet, szabadulj meg tőlük!
Írta: Zimmermann Barbara
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.júliusi számában. )
Frissítve: 2023.05.06.
Fotó: Canva
Az emlékező lovak otthona, melyből Magyarországon csak egy van, Őrbottyánban, az akácerdő szélén található. Az emlékező lovak most tizenketten vannak, tíz kanca és két paripa.
Reggel fél nyolc körül a kancák és a paripák zabot kapnak, mely után az öregebbje még egy kicsit visszafekszik. Visszafekszenek vagy állva bóbiskolnak. Nyugalom van, akár egy idősotthonban, a tizenkét ló közül valaki mindig őrködik. Kilenc óra körül a tizenkét ló az istállóból kijön, hagyják, a patáikat hadd tisztítsák, azután fölkaptatnak a dombtetőre. A dombtető egy nyitott karám, három és fél hektárnyi szabadság, melynek közepére az emberek szénakupacot tornyoznak. A lovak először ahhoz mennek, bökdösődnek, nyerítenek, majd futni kezdenek. Leghamarább az áll ki, akinek a leginkább fáj a lába. Szép sorban valaki mindig kiáll, a végén már csak egy ló fut.
A kép illusztráció
Ha a lovak kint vannak a dombtetőn, és az idő is jó, a telep vezetője gyakran és hosszan figyeli őket. Olyan ez, mint kislánykorában, amikor a nyarait az Alföldön, a nagyszüleinél töltötte. Ült a szántás szélén és csak nézte a két, hatalmas gyönyörű muraközit, ahogyan nekifeszülnek és húznak, pedig a nagyapa csak egyetlenegyet csettintett.
Az első ló a telepen a huszonhat éves Elzár volt. Elzár és Büszke. Büszke tizenhat éves és most ő az emlékező lovak vezére. A lovaknál általában egy csődör a vezér, ám itt ilyen nincs, csak két herélt. Büszke valamikor a téeszben dolgozott, onnan vették meg hátaslónak és vitték egy pesti lovardába. Ott lett belőle beagyalt ló, mert idővel annyian lovagoltak rajta és annyiféle stílusban tépték és húzták, hogy aztán már hiába, hogy a legjobb lovas kérte, annak se fogadott szót. Tiltakozott és ellenállt, olyannyira, hogy egy nap már azt se bánta, ha helyben elpusztul. A kezelhetetlen Büszkét vágóhídra akarták vinni, akkor vette meg őt vágósúlyban, 100 ezer forintért egy fodrászasszony, akinek már volt egy lova: a vágósúlyban megvett Elzár.
Elzár és Büszke, a fodrászasszony miattuk hagyta ott Pestet, tette pénzzé mindenüket és költözött a családdal és a szüleivel Őrbottyánba. Ő Mahol, mutat az angol telivérre a pesti fodrászasszony, kicsit biceg, de hát az én nagyanyám is, Isten nyugosztalja, tizenöt éven át így ment, így sántikált. Amikor Mahol idekerült, rettegett. Csak állt a sarokban és nézett. Az angol telivéreknek különben is kissé dülledt a szemük, így várta, mit csinálok vele akkor, ha szétszórja a szénáját. És Csillagnak is az volt az első dolga, hogy amikor a boksza előtt elmentem, kiharapott. Azért, hogy féljek. A lovak így emlékeznek és így figyelmeztetnek arra, hogy múltjuk is volt, s hogy tartanak attól, a jelenük milyen lesz. Csillag tizenöt éves és a két hátsó lábán lévő sérülések maradandók. Csillag egygazdás ló volt, megszokta, hogy mindent az ő gazdája, az a fiatal lány csinál. De egy nap, épp mikor a kovács jött, a lánynak be kellett mennie az egyetemre. És mivel Csillag harapott kikötötték, a bokszban. Erre a hátsó lábaival belerúgott a falba, az inak pedig összezúzódtak.
Mostanság, mondja Rédeiné, az egykori pesti fodrászasszony, a telep vezetője, a lovakat úgy teszik félre, akár a bicikliket. És úgy is lovagolnak, érzelem nélkül, divatból. Pentát, a szürkét is úgy felejtették itt. Tizenkilenc éve és dehogy számít öregnek. Minden attól függ, hogyan tartják őket, hogyan gondozzák, a sérüléseikre mennyire figyelnek és kapnak-e elég szeretetet. Pentát, a szürkét, a sportlovat hozzánk a gazdája hozta. Egyszer-kétszer még meglátogatta, aztán eltűnt. Hogy is haragudhatnék rá s a többi eltűnt gazdára, akik a lovaiknak még egy esélyt adtak.
Gyerekkoromban, mondja Rédeiné, sokat voltam lovak között. Mert a nagyszüleim alföldi emberek, kiskunmajsaiak, és én tizennégy-tizenöt éves koromig minden szabadidőmet náluk töltöttem, és hiába, hogy aztán iskolába kerültem és Pesten éltem, fodrász lettem és gyermekeket is szültem, az orromban mindig ott éreztem azoknak az erős, vidéki igavonó állatoknak a szagát, a sörényük izzadt illatát. Annyira, hogy ha pénzem volt, akkor elmentünk lovagolni – egy pesti lovardába. Vagy csak odaálltunk a gyerekekkel a karám elé és néztük őket. Én többnyire Elzáron lovagoltam, megszerettem, a barátomnak tekintettem, amikor egy nap meghallottam, a vágóhídra viszik. Akkor gondoltam először arra, mi jogon dönt és ítélkezik az ember? És megvettük Elzárt, aztán pedig havonta fizettünk azért, hogy életben hagyják. És amikor már Büszke után is ugyanígy fizettünk, gondoltam arra, kéne egy otthon. A senkinek sem kellő beteg, sérült vagy egyszerűen csak megöregedett lovaknak, ahol addig élhetnek, amíg a természet jónak látja.
Egy ló egy nap legalább egy bálányi szénát megeszik. Tizenkét ló meg egy év alatt tizenkétszer 365 bálányit; közel három millió forintnyit. Nagyon jó férjem van. Eredetileg a vendéglátóiparban dolgozott, vendéglátó ipari főiskolát végzett, aztán vámintéző lett, s amikor abban a pesti lovardában már három lovat tartottunk életben, lett a férjem egy közeli nagy tanyának az intézője. Az őrbottyániak máig nem értik, mire jó ez a telep, és hogyan tarthatunk efféle elaltatásra meg vágóhídra szánt lovakat. Ő Bogi. Négy és fél éves kis testi hibával. Kiselejtezték, csak mert a fajtájához képest a lábai rövidebbek és görbék. Bogit egy kislány fogadta örökbe, itt nálunk, egy olyan kislány, aki nehezen beszél és olvas. De amikor eljön és pucolja és szeretgeti Bogit, utána az iskolában is minden egyszerűbb, könnyebben megy az olvasás és a beszéd. És a telep nélkül ma már Mami sem élne, ez a kilenc-tíz éves ló, aki súlyos lábsérüléssel érkezett. A tizenkét ló közül Csermely a legfiatalabb, még csak tizenhét hónapos, és állatszeretők figyeltek föl rá a Mátrában. Mert Csermely anyját a gazdája bántalmazta, annyira, hogy két napra rá a sérüléseibe belehalt, a csikaja meg ott maradt kikötve abban a sötét fészerben s amikor rátaláltak már csontsovány volt, a hasa pedig akkora, mint az éhező gyerekeké.
Csermely, Mahol és Büszke… és Pipacs meg Pitypang a két shetlandi póni. Az élet persze az emlékező lovak otthonában sem örök, Elzár, a sokat megélt ló, akinek a korát huszonöt-huszonhat évre saccolták, meghalt. Megállt a szíve. Ahol nyugszik, ma kis tábla figyelmezteti az elmenőket arra, a ló is megérdemel annyit, hogy az életét kitöltse.
*
A Bottyán Equus Hungária az öreg, beteg és sérült lovak közhasznú alapítványa. Telephelyét, a lóotthont bárki megnézheti, Rédei Attiláné Horváth Éva örül a látogatónak. Itt minden békés, csak a kacsák, a pulykák, a tyúkok, a libák kiabálnak, a kecskebak a szarvát köszörüli, a rackabirkák a kerítésre ágaskodnak, a csüngő hasú vietnámi disznó meg a hideg elől befúrta magát a szénába.
(Bottyán Equus Hungária, Őrbottyán, Erkel utca, telefonszámuk 06-28-369-890 vagy 06-20-942-1901, bankszámlaszámuk: OTP Bank Rt.: 11742104-20039871, adószámuk 18694538-2-13)
*
– Öreg lovak otthona? Aztán mit csinálnak ott a lovakkal?
– Tartják.
– Aztán meghalnak?
– Természetes úton. Mert hogy ez egy lóotthon.
– És mi a haszon?
– Az életben maradás. A Magyar Húsiparosok Szövetsége elnökeként mindezt elképesztőnek tartja?
– Nem, csak… De tényleg addig tartják a lovakat, amíg csak élnek?
– Azt mondják, ön már vágott lovat.
– Csak a cég, ahol dolgoztam, de ennek már vagy négy éve. Magyarországon nemigen vágnak lovakat, talán csak a kisebb vágóhidakon. Tudja, a szövetségünkhöz tartozó vágóhidaknak jelentési kötelezettségük van, de ezekben a jelentésekben sem találkoztam lóval. Merthogy a lóhúsnak idehaza ugyanis nincs forgalma, esetleg a lóhúskészítményeknek… Különben is Magyarországról a lovakat ma már élve viszik ki, de akkortól meg már nem tartozik a húsiparhoz… Valamikor, az ötvenes-hatvanas években, a gépesítés korában, sok lovat levágtak. Emlékszem, a lógyulait úgy hirdették: finom, kellemes és egészséges. Akkor, a hatvanas években láttam először lóvágást. Nem túl kellemes, merthogy a ló tudja, érzi, mi fog történni, látni a félelméből, az ellenállásából. Előbb elkábítják, azután elvágják a nyakát. Sosem hallottam olyan szabályról, hogy csak a bizonyos kort megélteket, kizárólag az öreg lovakat lehetne levágni. (Beszélgetésrészlet Jankó Ferenccel, a Hússzövetség elnökével)
*
– Remény utca? Lóútlevél Iroda? Biztos, hogy ez az?
– Magyarországon lóútlevél irodából csak egy van. Itt, a Remény utcában.
– Szeretnék egy lóútlevelet.
– Milyet? Mert van alap lóútlevél meg származási lappal ellátott vagy fajtába sorolt egyesületi.
– Az alap lóútlevélben mi van?
– A ló apjának, anyjának és az anyai nagyanyjának a neve…
– És a származásiban?
– A ló ősei, négy ősi sorra visszamenőleg. Egyesületi lóútlevelet pedig kizárólag azok a lovak kaphatnak, amelyeket egy bizonyos tenyésztő egyesület elismer. Ilyen például a lipicai.
– A lóútlevélben az is szerepel, a ló megehető?
– Igen, mivel a tulajdonosnak előre nyilatkoznia kell arról, hogy adott esetben élelmiszernek szánja-e a lovát.
– Megmondaná, hány magyar ló rendelkezik útlevéllel?
– Kapcsolom önnek a Lóútlevél Iroda vezetőjét.
– Magyarországon körülbelül 80 ezer ló él, és ebből mintegy 16-17 ezernek van útlevele – mondja Bélley Márta, a Lóútlevél Iroda vezetője. – A lóútlevélnek, s ezt fontos tudnia, minden esetben kísérnie kell a lovat, amelyet a rendőr is igazoltathat, elkérheti a papírjait. A lóútlevél azóta kötelező, amióta Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz. Az Uniónak kezdetben csak az volt a célja, hogy a határok nélküli állatmozgást követni tudja, aztán meg már a humán-élelmiszer biztonsági szempontok is közrejátszottak abban, hogy útlevelet követeljen minden egyes uniós lótól. Az uniós lóútlevél idehaza elvileg 2005 június elsejétől kötelező, de hát ez egy közigazgatási eljárás… Ha többet szeretne tudni, akkor forduljon a főnökömhöz…
– A lóútlevél kiadása – mondja dr. Németh Csaba – folyamatos, a számuk naponta háromszázzal változik. Elvileg egy ló, az útlevele nélkül, már a kapun sem léphetne ki, s ha a magyar állattartó jogkövető volna, akkor június óta egészen pontosan tudnánk, hány ló él ebben az országban. És kié a ló, és hogy hívják, hogyan néz ki, hol vannak rajta jegyek, miféle betegséggel és hányszor kezelték. Mert bárhogy is nem szeretjük kimondani, a ló egy mezőgazdasági termék, amely életét emberi táplálékként végzi, s a vágóhídi állatorvos e lóútlevél alapján dönti el, a közfogyasztásba bekerülhet-e.
Scipiades Erzsébet
Forrás: Népszava
Divatbemutató a lovakért
A kaliforniai Hollisterben március 15-én különleges divatbemutatóra kerül sor. A show neve Hearts for the Horses és a célja, hogy segítsen több, mint 400 halálra ítélt lónak és szamárnak új otthont találni.
A Dreamcatchers Lómenhely megsegítésére szervezett jótékonysági bemutatót a város szinte összes ruhaszalonja támogatja. A Dreamcatchers egy olyan projekt, melyre az ország állatvédelmi helyzetében a legnagyobb szükség van és az egész világon egyedülálló – állítják a szervezők.
A Dreamcatchers programot 2001-ben kezdte el két állatvédő nő, Barbara Clarke és Deb Elleworth, hogy megmentsen egy csapat spanyol vérvonalú musztángot. Kezdőtőkeként Clarke saját nyugdíjalapját fektette a lovak megmentésébe. A hölgyek később kiterjesztették a missziót állandó menhelyet biztosítva olyan vadlovaknak, melyeket mások befogtak, de képtelenek voltak háziasítani őket, emellett pedig tovább harcoltak a vadlovak élőhelyének védelméért.
A Dreamcatchers Lómenhely vezetőinek legmerészebb álma, hogy egyszer legyen egy alig használt, saját speciális vadló-szállító kocsijuk, melynek kb. 15 ezer dollár az ára. A jótékonysági divatbemutatóra, vacsorára és aukcióra együttesen 30 dollár a belépő; az összegyűlt pénzből egy kb. 150 hektáros földterületet szeretnének megvásárolni, melyen újabb 425 állat találhatna végleges otthonra.
(zoldmagazin.com, 2003. március 13.)
Fantasztikus élményben volt részünk, amikor látogatást tehettünk a Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítványnál és részt vehettünk az egyik foglalkozáson.
Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani Dr. Tatárné Laurencz Eszti néninek, és fiának Tatár Andrásnak, akik segítségünkre voltak abban, hogy ez a cikk létrejöhessen.
A kép illusztráció
Az Alapítvány 1993 óta működik, a foglalkozásoknak a Nemzeti Lovarda ad otthont. Szerencsére a Lovarda igazgatója, Pruttkay Zoltán, nem “csak” a lovakat, hanem a gyerekeket is nagyon szereti, így az Alapítvány nagyon sok segítséget kaphat. Mára már külön terápiás helység, öltöző, és ami nagyon fontos, egy akadálymentesített mosdó is a csoport rendelkezésére áll és segíti a foglalkozások kényelmét és nyugalmát.
Az Alapítvány magánkezdeményezésből indult és máig így működik. Az alapötlet Tatár Andrástól származik, aki lovastorna versenyzőként egyik külföldi útja során találkozott a módszerrel. Hazatérve felvetette édesanyjának a gondolatot, hogy a lovastorna lovakkal itthon is meg lehetne próbálni a gyógylovaglás elindítását. Az indulótőkét egy Suzuki robogó elárverezéséből befolyt összeg adta, amelyet András az egyik versenyen nyert.
További motivációt adott, hogy az egyik versenyző fogyatékos kishúga minden edzésen jelen volt és figyelte a munkát, mígnem egyik alkalommal a kislányt is lóra ültették, amit természetesen nagyon élvezett. Rendszeres próbálkozások után, nagyjából három hónappal később jelentős haladás mutatkozott a kislány fejlődésében. Ez további indíttatást adott arra, hogy a mozgássérült és értelmi fogyatékos gyermekek számára széles körben megnyílhasson ez a lehetőség.
A gyógylovaglás tehát kezdetét vette és folyamatosan egyre ismertebbé, és népszerűbbé válik. Jelen pillanatban 50 gyermek van előjegyezve egészen a szeptemberi tanfolyamokig! Sajnos a jogi környezet Magyarországon még nem teszi lehetővé a gyógylovaglás normatív támogatását, így tevékenysége bővítésére az Alapítványnak csak szűkösen állnak rendelkezésre anyagi eszközök.
Pedig a módszer hatékonyságát egyre többen ismerik meg és ismerik el. Természetesen nem csodatételről van szó, Eszti néni úgy fogalmazott, hogy a gyógylovaglás egy láncszem a többi terápiás kezeléssel összefonódva.
Az általunk megtekintett órán halmozottan sérült és nehezen kezelhető gyermekek vettek részt. A terápiás lovaglás tulajdonképpen csak bizonyos esetekben ellenjavallt, szőrallergiás, epilepsziás, illetve rohamoktól szenvedő vagy igen súlyos gerincbántalmakban szenvedő gyermekeknél nem alkalmazható. Természetesen egyéb esetekben is különbözőek az elért eredmények. Vannak olyan fokon sérült gyermekek, akiknél csak sikerélményt okoz a lovaglás, ezt sem szabad azonban lebecsülni, hiszen a gyerekek számára kitárul a világ, egy teljesen más környezetbe csöppennek, ahol rengeteg inger éri őket.
Ez már önmagában is nagyon fontos, még akkor is, ha az állapotukban nem következik be konkrét javulás. Ezek az alkalmak ünnepek a gyerekek számára, elég csak a csillogó szemekre, örömtől kipirult arcocskákra nézni. A kezdeti félelmek pedig hamar elpárolognak.
Ugyanakkor sok olyan eset is van, amikor igen jelentős fejlődés figyelhető meg a gyógylovaglásnak köszönhetően. A lovon végzett gyakorlatok, a ló egyenletes mozgása, a közvetlen fizikai kontaktus segít ellazulni, feloldani a görcsös izmokat, az élmény és sikerélmény pedig további motivációt ad és azoknak a gyermekeknek a figyelmét is felkelti, akik egyébként saját külön világukba zárkóznak. Autista gyermekek szüleitől például sok visszajelzés érkezik arról, hogy a lovaglás után a gyerekek könnyebben kezelhetőek, a külvilág ingereit jobban elfogadják.
A ló hátsó lábainak mozgása leképezi az emberi járást, ily módon még egy lebénult emberrel is megéreztethető a járás ritmusa, jellege. A gyógylovaglás során ezért is fontos, hogy nem nyereg, hanem speciális heveder és puha takaró kerül a ló hátára, így a fizikai kapcsolat közvetlenebb, a gyerekek érzik az állat melegét, testének ringatózását. Nélkülözhetetlen alapfelszerelés továbbá a gyerekek fejére kerülő kobak, amely a védelmet szolgálja. Fontos az is, hogy csak lelovagolt vagy futószárazott lóval szabad gyakorolni, amelyik energiáit már levezette, és higgadtan tud a gyerekekkel együtt dolgozni.
A sérült gyermekeknél nagyon fontos, a gyógytornász közreműködése is, aki általában a csoporttal érkezik a foglalkozásokra és sokszor ő az aki kezdetben szintén lóra ül a gyerekekkel. Ô végzi a gyerekek előkészítését, előlazítását. Számos fogyatékos, vagy nehezen kezelhető gyerekekkel foglalkozó iskolával, intézménnyel évek óta tartó rendszeres kapcsolatot tart fenn az Alapítvány, de sok szülő maga hozza el a gyerekeket egyénileg. Ezeken az órákon megfigyelhető, hogy a szülők is mennyire felszabadultak lesznek, számukra is egyfajta kikapcsolódás látni a gyerekek örömét.
Ez nem is csoda, hiszen az Alapítvány kulcsfontosságúnak tartja azt, hogy az órák kedélyes és vidám légkörben teljenek. Ezt egyébként mi is igazolhatjuk, a sok nevetés, öröm igazán kedvessé teszi az amúgy komoly munkát.
Érdekes volt látni a hiperaktív gyerekek foglalkozását is. Az ő esetükben a lovaglás komoly fegyelmező erővel bír, már napokkal a lovaglás előtt is. És valóban, a máskor nehezen kezelhető gyermekek türelmesen várakoztak a sorukra, és pontosan és fegyelmezetten teljesítették a feladatokat. Meglepő volt az hallani, hogy ez volt az első órájuk. Igazán irigylésre méltó bátorsággal és biztonsággal ültek a lovon, és persze nagyon boldogan hajtották végre a gyakorlatokat.
Egy foglalkoztatási egység 8 órából áll, a gyerekek hetente egy foglalkozáson vesznek részt. Beiratkozni csak orvosi igazolással lehet, tehát nagyon fontos, hogy a kezelő orvos is ismerje és javasolja a terápiát. Szerencsére az orvosok között egyre többen fedezik fel a módszer hatékonyságát, de ez a kör mindenképpen szélesítésre szorul még. Életkori maximum nincs megkötve, de 4-5 évesnél fiatalabb gyermekek számára nem javasolják a programot. Jelenleg két szklerózis multiplexben szenvedő felnőtt résztvevője is van a programnak.
Miután egy kisgyerek számára kijelölt idő lejár, a lovat meg kell simogatni, megköszönni munkáját. Ezt a gyerekek általában nagyon élvezik és a répakarikák, kockacukor-darabok is szépen fogynak, Kola legnagyobb örömére (ebben az élményben szerencsére nekünk is részünk lehetett).
Kola 19 éves, korábban eredményes lovastorna ló volt. A lovastorna lovak teljes mértékben alkalmasak erre a feladatra, hiszen hozzá vannak szokva ahhoz, hogy akár többen is egyszerre gyakorlatokat végeznek a hátukon, miközben ők fegyelmezetten és nyugodtan róják a köröket. Természetesen a sérült gyerekekkel való munkára nem minden kiöregedett lovastorna ló használható. Semmiképpen nem szabad sérült, sánta lovat alkalmazni, hiszen így pont a járás egyenletes hullámzása veszne el. A feladatra csak kifejezetten nyugodt és teljesen megbízható ló alkalmas, amely minden helyzetben megőrzi higgadtságát.
Szerencsére Kola pontosan ilyen ló, ennek köszönhetően a kezdetektől a csapat tagja. Eszti néni elmesélte az első találkozás megható történetét. Az első alkalommal több tolókocsis gyereket toltak be, akik örömüknek, kíváncsiságuknak zajosan, sokszor artikulátlanul kiáltozva adtak hangot. A tolókocsik fémes csillogásától, zajától, a hangoktól a lovak először megijedtek. Eszti néni ekkor bevezette Kolát két tolókocsi közé, hogy a gyerekek megsimogathassák a fejét. Az egyik kisgyerek azonban nem tudta annyira kinyújtani a kezét, hogy elérje Kolát, aki erre a tenyeréhez hajtotta a fejét. Alighanem e a gyönyörű pillanat lehetett Kola új pályafutásának kezdete…
Az egyre nagyobb érdeklődésre való tekintettel több ilyen remek ló kellene még, de az Alapítványnak az emberhiány is folyamatos problémákat okoz. Jövőre remélhetőleg újra beindulhat az oktatói tanfolyam, amely három éven keresztül sikeresen képezte ki a terápiás lovasoktatókat, ezidáig összesen 180-at!
Egy féléves tanfolyamról van szó, amelynek során a jelentkezők elsajátíthatják az alapokat. Szerencsére itt is nagy az érdeklődés, a legszélesebb körből, gyógypedagógusok, konduktorok, állatorvosok, agrármérnökök és szerencsére egyre több orvos is jelezte részvételi szándékát a jövőben. A képzés azért is nagyon fontos, mert az országban számos helyen léteznek a terápiás gyógylovaglás megvalósítására irányuló kezdeményezések. Az Alapítvány minden esetben csapatmunkát javasol; az ideális az, ha lovas szakember, gyógytornász és a beutaló orvos együttműködik a program során, szükség szerint további segítőkkel kiegészülve.
Magyarországon a gyógylovaglás nincs még egységesítve, így az oktatói tanfolyam résztvevői is inkább az induláshoz feltétlenül szükséges alapokat sajátíthatják el. Külföldön, Ausztriában például a hippoterapeuta oktatói kurzus több éven át tart, a tananyag komoly lovas és rehabilitációs részt is tartalmaz és a tanfolyam szigorú vizsgákkal zárul.
A terápiás lovasoktatói tevékenység hivatalos szakmaként való elismeréséhez a tevékenység széles körű és magas színvonalú végzése, szakmai garanciák és megfelelő érdekképviseleti szerv megléte lenne szükséges. Ebben az esetben talán a várt anyagi támogatás is megérkezne az illetékes hatóságok részéről. Magyarország még így is előnyös helyzetben van, hiszen a szomszédos országokban igen kevés hasonló kezdeményezés található.
További probléma az is, hogy sok jó kezdeményezés elhal a felmerülő nehézségek miatt, hiszen nem könnyű lovat tartani, a foglalkozások megtartásához szükséges nyugodt körülményeket biztosítani és természetesen az anyagi terhek sem elhanyagolhatóak.
Az oktatói tanfolyam újraindításáig az Alapítvány különböző forrásokból igyekszik megoldani az emberhiányt. Versenyzők, szociális munkás hallgatók, a lóápoló képző iskola tanulói és önkéntesek segítenek be átmenetileg. Természetesen a lovas szakértelem mellett elengedhetetlen a gyermekszeretet, a kemény munka és elhivatottság a segítők részéről is.
Az Alapítvány köszönettel fogadja önkéntesek jelentkezését és a nagy segítséget jelentő adományokat.
Hippoterápia Gyógylovaglás és Lovastorna Alapítvány
Számlaszám: Kereskedelmi és Hitelbank 10200885-32618352-00000000
Adószám: 18046612-2-42
Az Alapítvány székhelye: 1146 Budapest, Hungária krt. 198.
Telefon/üzenetrögzítő/fax: (1) 438-01-64
E-mail: info@hippoterapia.hu
Bogár Orsolya és Török László
2003. április 24.
Forrás: zoldmagazin.hu
Minden lótartással foglalkozó helyen lenni kell néhány olyan gyógyszernek, kötszernek, fertőtlenítőszernek, amely egyrészt alkalmas a kisebb, állatorvost nem igénylő kezelések elvégzésére, illetve segítséget nyújt, amíg az állatorvos megérkezik. Ezeket az alapvető gyógyszereket, eszközöket elkülönítve kell tárolni. Ezt nevezzük HÁZI PATIKÁNAK.
A házi patika mind a lótartó, mind az állományt kezelő állatorvos számára fontos. Ha az istállóban van jól felszerelt házi patika – amit használni is tudnak – az megnyugtató a lótulajdonos számára, hiszen addig is tud segíteni a lován, míg az állatorvos megérkezik. De hasznos az állatorvosnak is, hiszen tudja, hogy a ló az ő megérkezéséig a tulajdonostól elvárható leggondosabb ellátásban részesül.
A házi patikával kapcsolatban a legfontosabb alapelv az, hogy a házi patika természetesen nem helyettesíti az állatorvost. Azt gondolom, ezt nem kell megmagyarázni.
A másik fontos alapelv, hogy a házi patikában elhelyezett gyógyszereket és egyebeket használni is tudni kell. Szakszerű összeállítása az állatorvos feladata, így az is, hogy a használatát elmagyarázza. Másrészt ez azért is állatorvosi feladat, mert a házi patikában lévő gyógyszerek többsége receptköteles, így azokat csak az állatorvos vásárolhatja meg, illetve csak vény ellenében adják ki.
Általában csak olyan egyszerűen használható gyógyszerek, fertőtlenítők stb. kerülnek be, amelyek használatát nem lehet “elrontani”, pontosabban nem lehet vele kárt okozni.
A házi patika szakszerű használatához hozzátartozik az is, hogy tudnunk kell, mikor kell állatorvost hívni.
Milyen szabályok vonatkoznak a házi patikára?
A házi patikát egy zárható szekrényben, dobozban stb. kell elhelyezni, minden érintett által megközelíthető helyen.
Fontos, hogy a gyógyszereket száraz, hűvös helyen tároljuk, tehát ne legyenek kitéve fagynak, tűző napsütésnek vagy nedvességnek.
A házi patikához csak az férjen hozzá, aki arra illetékes, de ő bármikor. Ellenőrizzük rendszeresen, és ha elfogyott valami, azt azonnal pótolni kell.
Figyeljünk arra, hogy a házi patikában lévő gyógyszereknek, kötszereknek van felhasználhatósági határuk, ún. lejárati idejük. A lejárt szereket ne használjuk fel, vagy kérjük ki állatorvosunk tanácsát.
A gyógyszereket nem elég beszerezni, tudni kell használni is.
A házi patika fontos része néhány telefonszám is. Célszerű a kezelő állatorvos(ok), a hatósági állatorvos, a patkolókovács és a lótulajdonosok elérhetőségeit összegyűjteni, mert sosem lehet tudni, mikor van rájuk szükség.
Azt javaslom, hogy a házi patika mellett minden istállóban legyen néhány doboz gyorstapasz a kisebb sérülések ellátására és egy szabványos elsősegély csomag is, mert szükség lehet rá.
Miből álljon a házi patika?
Erre tulajdonképpen az a legjobb válasz, hogy “ahány ház, annyi (állatorvosi) szokás”. A továbbiakban én az általam fontosnak ítélt gyógyszereket említem meg, rövid magyarázatot fűzve a használatukhoz.
Kötszerek és egyebek:
vatta, rugalmas pólya (fásli) , steril mull lap 10 x 10 cm,
ragtapasz,
olló, amit semmi másra nem használnak,
EH- (egyszer használatos) kesztyű.
Ezekre a kisebb sérülések ellátásánál van szükségünk. Fontos, hogy az itt lévő ollót ne szennyezzük be semmivel, tehát másra ne használjuk. A sebekkel közvetlenül csak a steril mull lap érintkezhet, a vatta és a fásli csak a kötések rögzítésére szolgál. Az EH-kesztyű azét jó ha van, mert előfordulhat, hogy szennyezett sebhez kell nyúlni, és ennek használatával magunkat is védjük az esetleges fertőzésektől.
Fertőtlenítőszerek:
Betadine oldat
A Betadine oldat – véleményem szerint- az egyik legjobb és legtöbb célra használható fertőtlenítőszer. Elsősorban a bőrfelület, nyálkahártyák és a bőrfelületi sérülések fertőtlenítésére használjuk. Nagy előnye, hogy nem csíp és használható akár a szerszámokon (pl nyeregalátétek, kötőfékek) lévő gombák eltávolítására is.
Ezen készítmények mindegyike receptköteles. Ezeknek a használatáról csak annyit, hogy a Mikulitz-kenőcs kisebb hámsérülések helyi kezelésére, valamint már gyógyulóban lévő nagyobb, vagy mélyebb bőrsebek kezelésére alkalmas.
A Novugen gél esősorban szennyezett, fertőzött sebek kezelésére való.
A sebápoló spray-ket akkor használjuk, ha pl. egy sérülésnél meg akarjuk akadályozni annak elfertőződését, ha a seb gennyesedik, vagy erősen váladékozik.
Az említett szereken kívül vannak még olyan nagyon jó, kombinált készítmények (pl a Vulketan kenőcs, Pana Veyxal kenőcs és/vagy spray), amelyek a rosszul gyógyuló sebek, esetleg túlsarjadzó sebek kezelésére alkalmasak.
Ha már a sebekről beszélünk, akkor hadd adjak egy jó tanácsot minden lótartó számára! Igaz, hogy minden seb önmagától is úgy-ahogy begyógyul, de mivel nem mindegy, hogy hogyan, ezért a sebgyógyulást ne bízzuk a véletlenre, hanem kezeljük (kezeltessük) a sebeket megfelelően. A ló értékes állat, amin egy hatalmas vagy csúnya seb komoly értékcsökkentő tényező lehet. Arról nem is beszélve, hogy vannak olyan sebek, amelyek elhelyezkedésük miatt funkciózavart, például sántaságot okozhatnak. Előfordulhat az is, hogy egy seb szakszerű kezelés hiányában egyáltalán nem gyógyul be, mint pl. a marsipoly.
Melyek a sebellátás alapszabályai?
Ha a sérülés nem súlyos, nem vérzik erősen, felületes, nem ért csontot és nem fertőzött, akkor általában “házilag” is ellátható.
Az alábbi veszélyes sérülések azonnali állatorvosi ellátást igényelnek:
fejen, és a szem körül történt sérülések,
péra körüli sérülések,
erősen vérző sebek,
erősen szennyezett sebek,
szakított, zúzódott sebek,
mély, szúrt sebek (itt a TETANUS veszélye is fennáll!!!),
a pata sérülései,
ha a sebbel együtt a ló általános állapota rosszabbodik, belázasodik.
A sebek ellátása általában tisztításból, a sebek kimosásából, és ha lehetséges – híg Betadin oldattal történő – fertőtlenítéséből áll.
Ha az így ellátott seb mégis beduzzad vagy erősen váladékozik, esetleg a ló belázasodik, azonnal állatorvost kell hívni.
Ha a seb már beszáradt, akkor a további kezelése a fent említett hámosító kenőcsökkel történhet, ezek az újra növő szőr növekedését is gyorsítják. A sebet a hámosító kenőcsökkel naponta minimum két alkalommal kell bekenni.
Mivel kezelhetjük a gombás bőrgyulladásokat?
Hexiderm oldat
Imaverol oldat
Penochrom oldat
A gombás bőrgyulladások kezelésére szolgáló készítmények (pl. az Imaverol oldat, a Hexiderm oldat, a Penochron N oldat) szintén receptkötelesek. Fontos tudni, hogy az Imaverol csak a bőrgombát pusztítja el, míg a másik két készítmény az ún. kevert gombás és baktériumos bőrgyulladások kezelésére is alkalmas. Ne feledjük el, hogy a gombás bőrbetegségek kezelése hosszabb ideig, akár hetekig is eltarthat.
Milyen nyugtatószereket használhatunk?
Sedalin paszta
A Sedalin paszta nagyon könnyen, szájon át alkalmazható enyhe nyugtatószer, melyre gyakran szükség lehet lószállításnál vagy körmölésnél. Jó tudni, hogy hatása csak hosszabb idő múltán (10-30 perc) jelentkezik, de a dózistól függően hosszabb ideig, akár órákig fennáll. Szintén receptköteles.
Milyen szereket használhatunk a duzzanatok, rúgások kezelésére?
Permammas emulzió,
Jódkáli kenőcs,
Dexamethason in DMSO oldat
A csontot, illetve ízületet nem érintő elváltozások kezelésére pl. Permammas emulziót vagy jódkáli kenőcsöt (Unguentum Kalii iodati cum Iodo FoNoVet) használhatunk.
Ízületi problémák és csontkinövések kezelésére (szigorúan csak állatorvosi utasításra) pl. Dexamethason in DMSO oldat alkalmazható.
A duzzanatok és rúgások esetén, annak elbírálásához, hogy mi is az elváltozás lényege, mennyire súlyos dologról van szó, nagyon sok tapasztalat szükséges. Ezért ilyen esetekben mindig hívjunk állatorvost. Ugyanez vonatkozik az ízületeket és a csontokat ért sérülésekre is!
A ló csontozata, főleg a végtagok, a csípő csontjai (mivel itt a csont felett szinte semmi izomzat sincs, ami védené) nagyon érzékenyek az őket ért ütésekre és nagyon gyakran reagálnak úgy, hogy csontkinövések képződnek rajtuk. Véleményem szerint a csontkinövéseket mindig komolyan kell venni, mert a csontkinövés soha nincs “jó helyen”.
Vannak olyan csontkinövések, amelyek kialakulásukkor biztosan sántaságot okoznak, de vannak olyanok is, amelyek azért veszélyesek, mert kialakulásuk után minden apró ütésre, sérülésre fájdalmasan reagálnak, és így okoznak kellemetlenségeket. Mindezek mellett a csontkinövés komoly esztétikai probléma is lehet. Ezért azt javaslom, hogy minden, a ló végtagcsontjain lévő sérülést vegyünk komolyan és tekintsük úgy, hogy abból nagy valószínűséggel csontkinövés lesz, tehát kezeltessük.
Milyen készítmények használhatók a kötőhártya-gyulladások kezelésére?
Tetran szemkenőcs
Augensalbe szemkenőcs
A szemet és környékét ne kezeljük magunk, csak ha biztos, hogy a szaruhártya nem sérült. Ha a kötőhártyán gennyes folyás látható, vagy a szem tájéka erősen beszűrődött vagy a szaruhártya maga nem átlátható, akkor azonnal hívjunk állatorvost.
Fontos tudni, hogy a szemkenőcsöket vagy a szemcseppeket naponta minimum kétszer alkalmazni kell. A szemkenőcs vagy szemcseppek felvitele a kötőhártyára, maga kezelés gyakorlott mozdulatokat igényel, ezért kérjük meg állatorvosunkat, hogy mutassa ezt meg.
Egyéb:
Hőmérő
Az istállóban érdemes hőmérőt is tartani. A legpraktikusabb digitális hőmérőt beszerezni, mert azzal a lónál nem éppen veszélytelen “lázmérés” gyorsan elvégezhető.
A házi patika része lehet olyan injekció is, amelyet kólika esetén a tulajdonos, vagy arra kiképzett személy a lónak be tud adni.
Arról, hogy a tulajdonos adjon-e injekciót az állatorvos megérkezéséig vagy sem, és ha igen, akkor mit, megoszlanak a vélemények. Ennek eldöntése a kezelő állatorvos dolga és felelőssége.
Erre is igaz a mondás: “mindenki másképp csinálja.”
Dr. Filipsz István, IC Ranch
Lovas-magánállatorvos (A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.augusztusi számában. )
Frissítve: 2023.04.07.
Fotó: Canva
Csergezán Pál „milliós” értékű ajándék festménye, melyet a Magyar Fogathajtó Szakbizottságnak adományozott, s kikötötte, hogy „örök időkre” a szilvásváradi lovas-múzeumban legyen közszemlére kihelyezve.
A szabályzat szerint a western horsemanship versenyszám egy “lovas vizsga”, amely csak youth (fiatal) és novice (kezdő) osztályokban indítható.
2. A lovaglás minősítése (10 pont).
Ahol számottevő ügetősport van mindenhol megtalálhatjuk leszármazottjait. Nagyanyja Princess Clory pedig megnyerte a Hambletonion Oakst. Belami a pesti közönség előtt 1997. június 7-én mutatkozott be a Szalay János Emlékversenyben, Jónás Lajos hajtójával. A mén a táv elején hibázott, ezután már hiába ügette a második leggyorsabb kört az egész mezőnyben (23.6) csak ötödiknek tudott felzárkózni. Második startjára sikerült idomárjával Marschall Istvánnal elveszítenie nyeretlenségét, 1.29.1-es bemutatkozó idejét rögtön 1.23.9-re javította.
A legyek mint betegséghordozók
A házi patika mind a lótartó, mind az állományt kezelő állatorvos számára fontos. Ha az istállóban van jól felszerelt házi patika – amit használni is tudnak – az megnyugtató a lótulajdonos számára, hiszen addig is tud segíteni a lován, míg az állatorvos megérkezik. De hasznos az állatorvosnak is, hiszen tudja, hogy a ló az ő megérkezéséig a tulajdonostól elvárható leggondosabb ellátásban részesül.