Kezdőlap Blog Oldal 647

Mesterek Tornája: Révész és Dallos

Mesterek Tornája: Révész és Dallos

A kaposvári Lovas Akadémián befejeződtek a 19. Mesterek Tornája nemzetközi lovasverseny díjlovagló döntői. A vasárnap délelőtti programban három versenyszám szerepelt, a résztvevők a zenés gyakorlatokat mutatták be. A Nagydíj-kűrt Révész Paula nyerte meg Topol nevű lovával Dallos Zsófia előtt, az Intermediaire-kűrben viszont éppen fordított végeredmény született.

Forrás: Népszava
2007-03-26
Frissítve: 2023.06.21.
Kép: Canva


Horváth jól ugratott Frederikkel

A kaposvári Lovas Akadémián rekordmezőny részvételével rendezték meg a Mesterek Tornája nemzetközi díjugrató és díjlovagló viadalt. A háromnapos esemény programjában huszonhárom versenyszám szerepelt, s a legjobbak között négy és félmillió forintot osztottak szét. A hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt számát, a díjugrató Nagydíj-döntőt 29 induló közül a kecskeméti Horváth Balázs nyerte meg Frederik nevű lovával.

A Mesterek Tornája az elmúlt csaknem két évtizedben komoly rangot vívott ki magának, így nem véletlen, hogy az idei erőpróbán 60 lovas és 120 ló vett részt. Két szakágban is eljött a teljes hazai élmezőny, mellettük pedig német, román és horvát sportolókat is láthatott a közönség. Vasárnapra a jó idő is megérkezett, és a záró nap küzdelmeire kitehették volna a “Megtelt”-táblát a Lovas Akadémia bejáratára. Eddig talán még soha nem látott érdeklődés övezte a hagyományos honi évadnyitót, és a lovasok ezúttal is kitettek magukért.

A díjlovasok kilenc számot mutattak be, és a mezőny tagjai nem voltak irigylésre méltó helyzetben. Szombaton éjjel fél 11-kor (!) fejezték be a programot, de vasárnap reggel fél 8-tól már megint ők következtek a sorban. Az utolsó napon a zenés gyakorlatokat mutatták be. A Nagydíj-kűrt végül Révész Paula nyerte meg Topol nevű lovával Dallos Zsófia előtt, az Intermediaire-kűrben viszont éppen fordított végeredmény született.

Ezután következtek az ugrólovasok. A kis kör román győzelemmel ért véget, majd üde színfolt volt az autós-lovas kombinált szám, ahol a vállalkozó kedvű versenyzők előbb lovukkal teljesítették a pályát, majd futottak egy jót, végül pedig egy Forddal szlalomoztak az akadályok között.

Az igazi izgalmak még mindig csak ezután következtek, s végül a kecskeméti Horváth Balázs és Frederik nevű lovának győzelmével ért véget a Mesterek Tornája díjugrató Nagydíj-döntője. A Turi József-emlékversenyen huszonkilencen vettek részt, és a nehéz, technikás alappályát hat páros teljesítette sikerrel. Az összevetés után hárman maradtak hibapont nélkül, közülük Horváth Balázs bizonyult a legjobbnak Jürgen Mayer és Varga Balázs előtt.

Eredmények, díjugratás
Mesterek Tornája Nagydíj Turi József emlékére (29 induló):
1. Horváth Balázs (Airvent Lovas Klub) Frederik nevű lovával 0 hibapont – 39,95 másodperc
2. Jürgen Mayer (német) Zseni 0 – 44,61
3.Varga Balázs (Kabóka Kft.) Nábob 0 – 46,49

Díjlovaglás
Nagydíj-kűr:
1. Révész Paula (Green Galopp LK) Topol nevű lovával 69,67 százalék
2. Dallos Zsófia (Xenophon LK) Druppy 66,67.

Intermediaire-kűr:
1. Dallos Zsófia Don Pikainah 63,75,
2. Révész Paula Justy Boy 63,67,
3. Szokola Csaba (Körmendi LK) Karnevál 60,75.

Forrás: Origó
2007-03-26
Frissítve: 2023.06.21.

Veszely Beáta Oxfordban

Csizmadia Alexa: Veszely Beáta Oxfordban

A Modern Art Oxford két évvel ezelőtt indította Arrivals (Érkezések) című kiállítássorozatát, amelynek keretében egy-egy alkotó munkáin keresztül mutatja be az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott tagországok kortárs képzőművésztét. A sorozat 9. kiállításaként most Magyarország bemutatkozására került sor » Veszely Beáta munkái révén.

Veszely Beáta figuratív alkotásainak visszatérő témája a ló és a lovas, de nem a pusztaromantika, hanem inkább a hagyományok vetületében.

A kiállítás központjában a Mennybe vezető út című videómunka látható, melyben egy lovas szürke kancáján vágtázva ugrat, a becsillantott napfény pedig némi misztikumot és melankóliát kölcsönöz a dinamikus jelenetnek, mígnem fokozatosan eluralja a képmezőt. A History Wanted sorozat egyik legújabb festményén két meggyötört testű ló hozza zavarba a nézőt és minden bizonnyal a közismerten harcos brit állatvédőket is. A kiállítást a H. Á. rajzok címet viselő sorozatból bemutatott rajzok kerekítik szerves egésszé. Különböző újságok, főleg nemzetközi művészeti magazinok kiragadott lapjaira rajzolt fekete lovas íjászok feszítik íjukat távoli célpontok felé. A szövegeket, fotókat vagy éppen festményeket reprodukáló oldalakat felülíró fekete sereg az arte povera egyszerűségét keresztezi a ready made kritikai szellemével.

Ugyancsak az Arrivals sorozat keretében a Margate-i Turner Contemporary rövidesen » KissPál Szabolcs: A Tánc című videóját mutatja be, míg a Modern Art Oxford kortárs magyar videoválogatást iktatott programjába és egy beszélgetést » Sugár Jánossal és » Lázár Eszterrel.

©Csizmadia Alexa, London
Forrás:  Artportal
2007-01-15
Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.14.

Amit a para-díjlovaglásról tudni kell

Amit a para-díjlovaglásról tudni kell

Az Olimpiai Játékokhoz hasonlóan a Lovas Világjátékokat négyévente rendezik meg, ez a Nemzetközi Lovas Szövetség (FEI) által hivatalosan elismert nyolc lovassportág világbajnoksága.

Para-Díjlovaglás:

A “para” szó azt jelenti, hogy valamivel párhuzamos, valami melletti, és az Egyesült Államok Lovas Szövetségének állásfoglalása szerint  a para-lovassportok párhuzamosan zajlanak az egészségesek lovassportjával. A 2010-es Világjátékok világklasszis paralimpikonjai a Lovas Világjátékok történetében először az egészséges sportolókkal vállvetve fognak versenyezni!

A para-díjlovaglás a FEI (Nemzetközi Lovas Szövetség) által elismert szakággá vált 2006-ban, és a lovassport egyetlen szakága, amely szerepel a Paralimpián. A para-díjlovaglás lesz a 2010-es Világjátékok lovas para-sportága. A másik, FEI által hivatalosan elismert lovas para-sportág a fogathajtás.

Hogyan történik a para-díjlovaglás?

A para-díjlovaglás, hasonlóan a szokásos díjlovagláshoz, olyan díjlovagló programok bemutatását követeli a lovasoktól, amelyek a ló és lovas összhangjának értékelésére szolgálnak. A díjlovas programokat egy olyan pályán teljesítik, amelyet betűjelzések vesznek körül, ezek a betűk jelölik a programon belül az egyes feladatok kezdésének, vagy éppen befejezésének helyét.

A verseny helyszínére, a programokra, a bemutatás módjára, valamint az értékelésre ugyanazok a FEI szabályok és előírások vonatkoznak, mint a normál díjlovaglás esetében.  A para díjlovasok ugyanúgy mutatnak be tehát programokat – beleértve a zenés kűrt is – szigorú bírói tekintetek kereszttüzében, mint egészséges társaik.

A para-díjlovagláshoz a lovasokat testi képességeik szerint sorolják csoportokba. Orvosok és gyógytornászok értékelik a lovas izomerejét és/vagy mozgáskoordinációját és határozzák meg az adott lovas profilját. E profil határozza meg azt a „fokozatot”, amelyben a sportoló versenyezni fog.

A para-díjlovaglásban öt fokozat, kategória van: Ia, Ib, II, III és IV. Ez a besorolás lehetővé teszi az egyes profilokba tartozó sportolók egymással versenyzését és képességeik igazságos megítélését. A nyergek, kantárak és csizmák módosíthatók úgy, hogy a versenyzők megfelelően használhassák azokat. S mint bármely más sportág esetében, a para-díjlovaglás lovasainak is minősülnikük kell a Világjátékokon való részvételhez.

A 2010-es Világjátékokon

A para-díjlovasok versengése Világjátékok hat napján, október 5. és 10 között zajlik majd. Minden versenyző három programot lovagol végig a versenyben: csapat program, egyéni program és zenés kűr. Minden fokozathoz testre szabott gyakorlatsor tartozik, s a lovasoknak a maguk fokozatának gyakorlatait kell teljesíteniük.

Miután a lovasok teljesítették a a csapat és az egyéni programot, a három legjobb lovas pontszáma minden nemzet esetében összeadódik, ez határozza meg a csapat helyezését.

A lovasok zenés kűrt is bemutatnak. A hagyományos díjlovagláshoz hasonlóan, a lovasok megterveznek és koreografálnak egy saját programot, melyet az általuk megválasztott zenére mutatnak be. A programnak természetesen tartalmaznia kell bizonyos kötelezően előírt feladatokat, de a lovas dönthet ezek sorrendjéről, a végrehajtás helyéről.

Hogyan történik a pontozás?

A pontozás ugyanúgy zajlik, mint a hagyományos díjlovaglásnál. A lovasok az alapján kapnak pontokat a bíráktól, hogy milyen színvonalon teljesítették az egyes előírt feladatoka, és milyen pontosan hajtották végre a gyakorlatot. A pontszám 0 és 10 pont között változhat, ahol a nulla azt jelenti, hogy a lovas a feladatot egyáltalán nem hajtotta végre, míg a 10 azt, hogy a feladat kitűnő volt.

Ezen felül a para-díjlovasok összesített pontszámokat is kapnak jármódra, lendületre, az átengedőségre és a lovas ülésére. Miután a lovas befejezte a gyakorlatát, a bírák pontszámait összeadják, és büntetőpontokra váltják át. A három verseny után legkisebb hibapontszámot elérő lovas lesz a győztes.

Szurkolói etikett

Csakúgy, mint sok más sportágban, a para-díjlovaglás nézői csendes megfigyelői kell, hogy legyenek a gyakorlatok végrehajtásának. Miután a lovas megállította lovát és köszönt a bíráknak, már helyénvaló és örömmel vett a drukkolás.

Miért érdemes néznem a para-díjlovaglást?

A para-díjlovas versenyzők megtekintése inspiráló, nem csupán azért, mert legyőzték a fizikai akadályokat, annak érdekében, hogy azt csinálják, amit szeretnek, de amiatt is, hogy mind a sportolók, mind a lovak rendelkeznek azzal a tehetséggel, mely lehetővé teszi, hogy sportjukat a lehető legmagasabb szintjén űzzék.

Ha ez nem lenne elég ok, nos, akkor ez az első alkalom, hogy a para-díjlovaglás bekerült a Lovas Világjátékok programjára, tehát ez egy történelmi pillanat a sportolók és a nézők számára egyaránt!

Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.06.

184 éves a magyar lóversenysport: a derby…

184 éves a magyar lóversenysport: a magyar derby… 

A „legnagyobb” magyar gróf Széchenyi István kezdeményezésére 184 évvel ezelőtt rendeztek először lóversenyt hazánkban, így a kontinensen az elsők között futottak a telivérek a zöld gyepen.

Csupán néhány évtizedet kellett várni és már jöttek is az egyre komolyabb nemzetközi sikerek. 1876-ban pályára lép Kincsem a csodakanca, aki 54 versenyében nem talál legyőzőre, így belép a halhatatlanok klubjába. A mai napig szinte hihetetlen, hogy egészen Angliáig jutott el és nyert Goodwod-ban. Nem véletlen, hogy szobra azonnal a bejáratnál fogadja a látogatókat Newmarketben a lóverseny múzeumban.

Kortársa Kisbér szintén véghez viszi a csodát, egyetlen magyar tenyésztésű telivérként győz a világ leghíresebb galopp futamában az Epsom Derby-ben. Ilyen előzmények után nem meglepő, hogy Batthyány Elemér kezdeményezésre a főváros szomszédságában Alagon az angol Newmarket mintájára a századfordulóra  tréningparadicsom nő ki a homokból. A régió legjobb versenylovai rendre itt készülnek a klasszikus futamokra, a lóállomány minősége és mennyisége is folyamatosan nő.

Az első világháború megtöri a lendületet, a harmincas évekre azonban újra magára talál a sportág, lovaink és szakembereink ismét Európa élvonalába küzdik fel magukat. Közben 1925-ben megépül a mai Kincsem Park, ami korlátlan lehetőségeket biztosít a versenyszervezésre. A sok klasszis telivér közül nehéz neveket kiemelni, azonban Pázmán, Patiance, Tokió, Rascal és az első magyar Tripple Crown nyerő Try Well neve mellett nem mehetünk el szótlanul.

A lovasoknál azonban vitathatatlanul Janek Géza viszi a prímet. A félelmetes képességű lovas még Angliában is maradandót alkot és hosszú időre megalapozza a magyar zsokék jó hírét. A második világégés szinte teljesen lenullázza hazánkban a lóversenyt, ráadásul 1956-ban az itthon maradt három krekk zsoké, Kállai Pál, Bocskai Pál és Alafi Péter egyszerre disszidál a magyar galopp sport eddigi egyik legvitatottabb futama után. Bécsben váratlanul vereséget szenved a korszak kimagasló alakja Imi, honfitársától Roppanttól.

Érdekesség Kállai 1978-ban visszatér és élete utolsó napjáig 2006. októberig versenyez, amivel megdönt minden rekordot, hiszen Ő az egyetlen aktív zsoké 73 éves korában. Legendás alakja megihlet számos újságírót, így Kállai állandó szereplő a médiában. A háború után a sok nehézség ellenére a közönség kitart a lóverseny mellett, sőt a helyzetet tovább javítja 1963-ban az aranyszőrű táltos Imperiál, aki egy személyben ismertté teszi mindenki számára a sportágat és még Amerikába is eljut. Amikor itthon pályára lép a közönség áhítattal nézi minden mozdulatát, győzelmei után hősként ünneplik.

Utána egyre fogynak a nemzetközi sikerek, majd az 1990-es években egy új korszakban, új importokkal, példádul Ryan’s Gift-tel ismét megjelenünk Nyugat Európában, 1997-ben  a szürke March Groom még magyar színekben arat sikert a Fürstenberg Rennen-ben. Egy évtizeddel később jön az újabb a csoda Overdose, aki egy évvel később háromévesen olyan magasságokba emeli népszerűségét, ami talán még Imperiálon is túltesz. Miután felküzdi magát a világ élmezőnyébe, négyévesen tavasszal 20.000 embert csábít ki a pályára, nyergében a földkerekség egyik legnagyobb zsoké alakja Christophe Soumillon. Az Overdose őrület ekkor már átlépi a határokat, a New-York Times címlapon hozza a magyar csodaló történetét, akinek karrierje egy súlyos patabetegség miatt sajnos megreked, ám szerencsére néhány hete Ascotban visszagaloppozza magát a világ élmezőnyébe.

Az ügetőn fél évszázaddal később, 1883-ban indult el az élet és ott az 1920-as években Baka jutott a legmagasabbra nemzetközi szinten. Európa rekordja után egyetlen hazai ügetőlóként eljut a tengerentúlra és ott sem vall szégyent.  Ebben a szakágban is látványos fejlődést tapasztalhattunk a 30-as években, többek között ekkor épült a Kerepesi úti pálya, amely 2004-ig szolgálta a magyar ügetősportot. A maga idejében roppant modernek számító versenypálya emlékezetes küzdelmek színtere, legendás pesti találkahely, amely még a filmeseket is megihlette, itt játszódik ugyanis az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb magyar játékfilmje a „Sose halunk meg”. 

A világháború után itt is gyorsan gyarapodott az állomány, miután Bródy János első osztályú lovakat importált a tengerentúlról. Ebből a korszakból Kabala és Api a felejthetetlen hősök, de nem szabad kihagynunk Butterfly-t sem, aki 2002-ben 14,3- al örökre megdönti a régi pálya rekordját. A Kincsem Park új pályáján már Illetmény sztár, kétéves korától szinte verhetetlen, majdnem utoléri Apit nagydíjakban aratott győzelmi rekordját. A rendszerváltás után új alapokon, a nehézségek ellenére folyamatosan próbál megújulni a magyar lóversenyzés, amely változatlanul őrzi meghatározó helyét a régió galopp és ügető sportjában.

Szerző: Pécsi István


A Derby

1780-ban Angliában Lord Derby és Lord Bunbury fogadást kötött, hogy melyiküknek gyorsabb a lova. A megegyezés szerint a győztes viszi a kitűzött trófeát, viszont a vesztesről nevezik el a minden évben megrendezendő versenyt. Lord Derby lova alulmaradt a megmérettetésben, cserébe viszont gazdája egy világhíressé vált sporteseménynek lett a névadója.  A több mint kétszáz éves szabályok sok szempontból ma is változatlanok. A másfél angol mérföldes távon (2400 méter) kizárólag 3 éves angol telivér mének és kancák futhatnak. A táv sajnos több országban ma már rövidebb, ennek ellenére változatlanul a telivérek életének legfontosabb versenye, hiszen a 89. Magyar Derby mezőnye egyszeri és megismételhetetlen, jövőre ezek a lovak már nem indulhatnak a Derbyben, helyüket átadják a most felnövő korosztálynak.

Ezek a csodálatos négylábúak az angol telivérek közel 400 éves szisztematikus tenyésztés eredményei. A világ hivatalos galopp versenyeiben csak olyan telivérek indulhatnak, melyek ősei megtalálhatók az Angliában vezetett Telivér Méneskönyvben (General Stud Book). Minden telivér versenyzést szervező ország köteles a területén született angol telivér ősökkel rendelkező ivadékokat az ország hivatalos telivér ménes¬könyvébe bevezetni. Telivéreknek kiírt galopp versenyeken csak az ily módon hivatalosan regisztrált egyedek futhatnak.

Az angol telivér lófajta évszázadokon keresztül a világ galopp versenyein bizonyította gyorsaságát és állóképességét. A tenyésztésbe rendszeresen a pályákon komoly eredményeket elért egyedek kerültek, és kerülhetnek ma is. Ennek a tudatos tenyésztésnek az eredménye, hogy a galopp versenyekben az angol telivér lófajtának ma már nincs ellenfele. Hiába neveznénk be más fajtájú lovat, gyorsaságban biztosan alulmaradna, ezt bizonyítja a néhány éves múlttal rendelkező Nemzeti Vágta is, ahol szintén csak a gyorsaság számít, így telivérek ott is verhetetlenek.

A világ minden versenypályájá, a Derby a lószerető közönség és a lovak ünnepe. Ebből következően az alkalomhoz illő öltözetben jelennek meg a lóversenyrajongók, ezzel is emelve a különleges esemény rangját. A nagy lóverseny-hagyományokkal rendelkező országokban (Nagy-Britannia, Írország, Franciaország, USA, Ausztráia) a Derby napján minimális öltözködési szabályok érvényesek, így a rövidnadrág, farmer, sportruházat nem megengedett, és az ing, nyakkendő használata kötelező. A hölgyek elegáns ruhájukhoz rendszerint valami különleges kalapot viselnek. Angliában az urak ilyenkor frakkban és cilinderben parádéznak. Ez az össznépi “jelmezbál” ápolja a történelmi hagyományokat, és megadja a “Derby Day” alaphangulatát, remélhetőleg egyre inkább hazánkban is.

Természetesen a fogadás szorosan hozzá tartozik a klasszikus versenynaphoz. Nem múlhat el egyetlen Derby futam sem a kisebb-nagyobb összegű fogadások nélkül. A nagy mezőny alapos megfontolásra készteti a játékoskedvű közönséget, de találat esetén magas osztalékot eredményezhet. Kezdőknek mindenképpen a tét-hely játékot javasoljuk, ahol a nyerő lovat kell eltalálni, de ha csak második-harmadik lesz, akkor sincs vész. Egy futamban több lovat is játszhatunk tétre-helyre, így növelhetjük esélyünket, és akár három lóval is nyerhetünk! (Egy tét-hely játék ára alaptéttel: 2×200=400 Ft) A magasabb nyeremény reményében természetesen megpróbálkozhatunk a befutó vagy a hármasbefutó játékkal is.

A Derby futamához továbbá hozzátartozik a jó hangulat, a pezsgő, a hűsítő sör és valami könnyű, jéghideg koktél, amelyet minden lóversenypálya előszeretettel kínál a vendégeknek. Szerencsére a Kincsem Park méltó környezetet biztosít a kellemes szórakozáshoz és Magyarországon újra éled a lóversenyzés, a “turf” hagyománya, és mindenki annak fogja tartani, ami valójában a lényege: sport, játék, szórakozás az egész családnak.


Magyar Derby 1921-2010

A Kincsem Park építése miatt Alagon futották az első Magyar Derbyt, 1921-ben. Az első nyerő Vatinius, Nagy Gézával a nyergében. 1925-ben természetesen a Derby is költözik Pestre és Bajtársé a történelmi győzelem. A következő évben egy nemzetközi klasszis Naplopó a hős, de Tempó, Cagliostro, Duce, Try Well sem csak itt alkotott maradandót. Utóbbi később a St. Legerben is hazaér, így ő az első Hármas Korona nyerő hazánkban. Utána több mint négy évtizedes várakozás, mire Bilbao lemásolja a teljesítményét, ezzel szert téve jókora hírnévre.

Persze még így sem ér apja Imperiál nyomába, aki 1963-ban egy pillanat lesz nemzeti hős, a Derbyn több tízezer ember tombol a pályán, Kádár János pedig először és utoljára a díszpáholyban. Ő nem tombol, de remekül szórakozik. Imperiál trénere Aperianov Zakariás nem elégszik meg az aranyszőrű táltos sikereivel, további 15 trófeát is begyűjt. Teljesítménye világszenzáció, utolérhetetlen rekord. Bilbaót már említettük, de nála állt még Regény, Immer, Íjász, Sky, Gázsi, Királyhágó, Betét, Aszbeszt, Try Star, Torocko, Tabán, Alfonz, Finavon, utoljára pedig 1998-ban Menedzser. Az ősz hajú mesterrel együtt menetelt lovasa, Vas József is, aki kilencszer térhetett vissza nyerőként a legnagyobb klasszikusról, 1970 és 1987 között.

A háború utáni évekből nem felejthetjük ki Imi nevét, igazi nemzetközi sztár, szinte verhetetlen a pályán, Imperál apjaként pedig kiemelkedő fedezőmén a ménesben. A rendszerváltás utáni időkből három név, a szürke Jeremy, a később Hármas Koronát nyert April Sun és a régi Kincsem Park utolsó hőse Rodrigo kihagyhatatlan. 2005-ben új fejezet kezdődött a pálya történetében, az új lelátón 10.000 néző örjöngött  a német klasszis Rosenblatt díszelőadását látva. Hasonló hangulat uralkodott 2007-ben is, amikor a szuperfavorit Saldenzar realizálta az esélyét, aki később a Hármas Korona nyerésig menetelt. A Magyar Derby győztesek listáját böngészve szinte minden évről előjön egy felejthetetlen emlék, történet, dráma, öröm és bánat, azaz minden, ami a lóversenyhez tartozik.

A Magyar Derby győztesek:

1921 Vatinius 57 kg Nagy G.
1922 Lavandel 57 kg Esch Gy.
1923 Handful 57 kg Takács I.
1924 Oskar Anton 57 kg Shejbal J.
1925 Bajtárs 57 kg Sajdik S.
1926 Naplopó 57 kg Gutai J.
1927 Bűvész 57 kg Gutai J.
1928 Tiszavirág 56 kg Esch Gy.
1929 Rabló 57 kg Esch Gy.
1930 Csákány 57 kg Gutai J.
1931 Starlight 55 kg Carslake
1932 Tempó 57 kg Blackbum
1933 Canada 55 kg Esch Gy.
1934 Cagliostro 57 kg Esch Gy.
1935 Duce 57 kg Csaplár L.
1936 Try Well 57 kg Balogh J.
1937 Fürstenbrauch 57 kg Gutai J.
1938 Alibi 57 kg Esch Gy.
1939 Puczur 57 kg Weissbach M.
1940 Trissotin 57 kg Balogh J.
1941 Kamarás 57 kg Schejbal J.
1942 Botond 57 kg Keszthelyi I.
1943 Raphael 55 kg Klimscha A.
1944 Zsivány 57 kg Papadopulos D.
1945 Nem futották
1946 Nem futották
1947 Minci 55 kg Keszthelyi I.
1948 Róbert Endre 57 kg Szentgyörgyi I.
1949 Lubica 55 kg Szentgyörgyi I.
1950 Gulianar 55 kg Bocskai P.
1951 Szaladin 57 kg Pfendler S.
1952 Tacskó 55 kg Keszthelyi I.
1953 Fero (CZE) 57 kg Havelka J.
1954 Rubint 57 kg Szentgyörgyi I.
1955 Roppant 57 kg Kovács L.II.
1956 Imi 57 kg Bocskai P.
1957 Almáriom 57 kg Keszthelyi I.
1958 Mormota 57 kg Németh F.
1959 Indok 57 kg Krusnyiczky M.
1960 Hadnagy 57 kg Esch S.
1961 Frappáns 57 kg Barna A.
1962 Babatündér 55 kg Lapusán F.
1963 Imperiál 57 kg Németh F.
1964 Precíz 55 kg Détári S.
1965 Regény 55 kg Németh F.
1966 Nem igaz 57 kg Papp S.  2.32.2
1967 Iglói diák 57 kg Tandari J.  2.33.9
1968 Seebirk  (GDR)57 kg Krusnyiczki M  2.30.0
1969 Nótás kapitány 57 kg Fejes L.  2.37.0
1970 Norbert 57 kg Vas J.  2.31.9
1971 Isztopirin 57 kg Vas J.  2.30.9
1972 Immer 57 kg Hertelendy G.  2.30.2
1973 Anda 54,5 kg Alafi L.  2.32.4
1974 Íjász 57 kg Alafi L. 2.31.4
1975 Sky (IRE) 57 kg Alafi L.  2.31.2
1976 Tirán 57 kg Vas J.  2.32.6
1977 Bilbao 57 kg Hertelendy G.  2.33.1
1978 Dimitrij 57 kg Vas J.  2.33.0
1979 Gázsi  (SU)57 kg Vas J.  2.32.5
1980 Aréna 57 kg Tóth J.  2.30.7
1981 Turbó 57 kg Bodnár L.  2.30.0
1982 Királyhágó 57 kg Vas J. 2.29.8
1983 Betét 57 kg Bíró J.  2.33.5
1984 Aszbeszt (SU) 57 kg Gálitzky A.  2.36.9
1985 Bűvölő 57 kg Vas J.  2.38.3
1986 Try Star (GB) 57 kg Vas J. 2.30.2
1987 Torockó 57 kg Vas J.  2.35.9
1988 Jagelló 57 kg Bodnár L.  2.32.9
1989 Tabán 57 kg Varga Z. 2.32.2
1990 Pendragon 57 kg Tormási Gy.  2.33.9
1991 Jeremy (GB) 57 kg Kállai P. 2.30.4
1992 Alfonz 57 kg J.P. Lopez  2.31.2
1993 Finavon (GB) 57 kg D.Ilic  2.29.3
1994 Sir Khan 57 kg Simon F.  2.27.8
1995 Mafhum (IRE) 57 kg S. Mc Cann 2.29.0
1996 Pierro 57 kg Simon F. 2.30.5
1997 Cardinal 57 kg Noska J. 2.32.5
1998 Menedzser 57 kg Bodnár L. 2.31.5
1999 April Sun 57 kg Kovács S. 2.32.1
2000 Rodrigo 57 kg Kállai P. 2.28.7
2001 April Surprise 57 kg Kovács S. 2.33.3
2002 Poggione (GB) 57 kg A. Luce 2.29.4
2003 Rodolfo 57 kg Kerekes K. 2.29.9
2004 King’s Honor (GER) 57 kg J. Línek 2.31.8
2005 Rosenblatt (GER) 57 kg P.Heugl 2.30.9
2006 Thunder Groom (GER) 57 kg J. Línek 2.29,6
2007 Saldenzar (GER) 57 kg P. Krowicki 2.29,5
2008 Sunny Sam (GER) 57 kg G. Hind 2:26,1
2009 Csillaghullás (fv) 57 kg S. Budovic 2,35,0
2010 Shamal Sally (USA) 55,5 kg Z. Smida 2.28.6

Kép: Canva
Frissítve: 2023.06.06.

Az Ascot Derbi és a divat

Az Ascot Derbi és a divat

Nagy-Britannia felsőbb köreinek egyik legnépszerűbb társadalmi eseménye az Ascot lóverseny, a Royal Ascot, amelyről nem hiányozhatnak a nemesek és gazdagok, ruhák és kalapok.

Egyik hagyomány szerinti előírása a rendezvénynek, hogy a hölgyek csakis kalapban jelenhetnek meg a derbi lelátóin, és ez a szabály szinte külön divatot teremtett, csodálatosnál csodálatosabb fejdíszeket vonultatnak fel a hölgyek, amely már felér egy divatbemutatóval.

Természetesen a divattervezők a főszereplők immár ebben az eseményben is. Idén pedig nem csupán a kalapkreációkon lesz a hangsúly, hanem megtartják a legelső divatbemutatót is olyan designerek munkáiból, mint Ben de Lisi, Ozwald Boateng, Kenzo, Camilla Staerk és a legnépszerűbb kalapkészítő, Philip Treacy.

Gary England, Ascot eladási és marketing igazgatója elmondta, hogy a Royal Ascot derbi a legújabb divat és a legjobb lóversenyek abszolút színtere, úgyhogy egy ilyen kaliberű divatshow abszolút integráns része lehet. A show helyszíne a stílusos Bessborough étterem lesz, amely a háromszintes lelátó legfelsőbb emeletén található, és ahonnan csodás kilátás van a lóverseny-pályára, ahol öt napon keresztül villoghatnak lovak és lovasok, hölgyek és urak.

Forrás: Hölgyfórum.hu
2007.06.05.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.03.20.

Nyitott határ a lovasoknál is

Nyitott határ a lovasoknál is

A Pegazus Lovasiskola és a Békéscsabai Lovasklub által rendezett díjugratóverseny idén nemzetközivé vált: Aradról négy lovas érkezett. Vonzó volt a 260 ezer forintos összdíjazás is.

A sokat tapasztalt lovasoknak kiírt számot az összevetésben Végh Károly (Békéscsabai LK) nyerte Morze nevű lovával, klubtársa Zsilinszki Mátyás előtt, aki Jutalom nevű lovát lovagolta, s harmadik lett Széplaki Ambrus (Sarkadi LK) Szandra nevű lovával.

Legnépesebb mezőny a kezdő lovaknál volt, huszonhat ló indult, a győztes Csillag lett, lovasa Kotroczó Róbert (Kentaur LE). A kezdő lovasok versenyét Székely Enikő (Rosemarie Farm) nyerte Vica nevű lovával. Az ifjúságiak 110 cm-es számában Simon Éva (Gr. Wenckheim Dénes LE) győzött Shagya Sasse nyergében. A második és harmadik helyért járó díjszalagot Horostyák Norbert (Gyeraj Lovastanya) vehette át, ami szép ajándékot is jelentett, hiszen ezen a napon ünnepelte 16. születésnapját.

A felnőttek három magasságon is rajthoz álltak. A 110 cm-es számot Potocska Attila (Gyulai Lov. Tur. Egy.) Nicko nevű lovával nyerte. A 120 cm-es számban Kaszta Attila (Rosemarie Farm) Boni nevű lovával bizonyult a legjobbnak.

A 125 cm-en heten próbálkoztak, a legeredményesebben Kotroczó Róbert Tempera nevű lovával teljesítette a pályát. Részletes eredmények a www.bekeslo.hu oldalon olvashatók.

Forrás: Békés Megyei Hirlap
2007.06.05.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.15.

Megbokrosodtak a tulajdonosok a lovin

Dacszövetség a lovin

Úgy tűnik, véd- és dacszövetséget készül alakítani a Kincsem Parkban a magyar lótulajdonosok egy köre, amelynek következményeként egyes ügetőfutamokban nem indítanák lovaikat.

Szándékaik hátterében azonban nem a Nemzeti Lóverseny Kft. tervezett privatizációja vagy a versenyek szervezésének egy esetleges, nekik nem tetsző átalakítása áll, hanem meglepő módon maguk a lovak. Mint mondják azonban, nem akármilyen jószágok, hanem külföldi lovak miatt indult meg a zúgolódás körükben. Véleményük szerint ugyanis az elsősorban Szerbiából érkező versenyparipák miatt számottevő pénzdíjtól esnek el a hazai tulajdonosok és így a magyar lótenyésztés is.

A baj a nyílt, azaz külföldről érkező lovak előtt is megnyitott futamokkal van. Tűzkő István lótulajdonos a Népszabadságnak úgy nyilatkozott, hogy ezeken az elsősorban nyeretlen vagy viszonylag kevés pénzdíjat nyert lovaknak kiírt versenyeken olyan határon túli lovak állnak rajthoz, amelyeknek lényegében semmilyen előéletük nincs – azaz nincs érdemi nyereményük. Ehhez képest viszont pazar versenyt produkálnak, és van, hogy 50-100 méter előnnyel érnek célba.

Két hete szombaton olyan időt futott az egyik ilyen általuk kifogásolt ló, ami aznap csaknem pályacsúcsnak számított. Éppen ezért azt gondolják, hogy ezeknek a paripáknak bizonyosan kellett volna már valahol valamilyen, sok esetben komoly pénzdíjat hozniuk, amely révén viszont azokon a futamokon, ahová nevezik őket, már nem állhatnának rajthoz. Ezeken a megmérettetéseken – állítja Tűzkő István – így esélytelenül vesznek részt a magyar lovak. Így például ha két külföldi ló is indul, akkor már legfeljebb a harmadik helyért járó 25 ezer forintért küzdhetnek, hiszen adott esetben a 125 ezer forintos első és az 50 ezer forintos második díjat elviszik az orruk elől. Ez pedig nem túl sok, ha azt is figyelembe vesszük, hogy egy versenyló általában négyszer fut egymás után, azt követően viszont három hét pihenőt kap – mondják név nélkül nyilatkozó tulajdonosok.

Ilyenkor pedig nem keres pénzt, miközben tartása havonta legalább 40 ezer forintba kerül. Véleményük szerint ilyen futamokat például Ausztriában nem rendeznek. Ott csupán meghívásos, nagy pénzdíjjal járó, komoly erőket felvonultató futamokon vagy derbiken vehetnek részt külföldi lovak. Ott ugyanis – állítják – védik a hazai tenyésztőket. Azért, hogy ez Magyarországon is működjön, meg kellene szüntetni a nyílt versenyeket, és külföldi lovakat itthon is csak a meghívásos vagy a nagy derbiken lenne szabad rajthoz állítani.

Forrás: Ma.hu
2007.06.04.


Forr a levegő a lovin

Megszüntetnék a nyílt versenyeket a Kincsem Parkban a magyar lótulajdonosok – tudta meg a Népszabadság.

A tenyésztők szerint nem a legtisztább eszközökkel viszik el előlük a pénzdíjakat a külföldi, elsősorban Szerbiából érkező versenyparipák tulajdonosai. Felvetődött a gyanú, hogy a kitűnő eredménnyel futó hátasok korábban már indulhattak pénzdíjas versenyen, ám ebben az esetben nálunk nem állhatnának rajthoz. Ha például két külföldi ló is indul, a hazai tenyésztők már csak a harmadik helyért járó 25 ezer forintért versenyezhetnek, mert esélyük sincs az 50 ezer forintos második és a 125 ezer forintos első díjra, miközben egy jószág tartása havonta legalább 40 ezer forintba kerül. Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. ügyvezető igazgatója képtelenségnek tartja az állításokat. Elmondta: a magyar versenyek mintegy 60 százalékán csak magyar tenyésztésű és tulajdonú, valamint idomítású lovak nevezhetnek, a többi esetben külföldi tenyésztésű, de magyar tulajdonú és idomítású állat is indulhat. A derbiknek csupán 3-4 százaléka teljesen nyílt nemzetközi. A szakember szerint inkább az a probléma, hogy “a magyar lótenyésztés az évtizedek során lassan-lassan leépült, és ma már finoman szólva is le van maradva az európai élvonaltól”.

Forrás: NAPI Online
2007.06.04.
Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.15.

Fajka Dávid jó formában

Fajka Dávid jó formában

 

Kaposvár (gz) – Az 5-7 éves lovak részére a magyar bajnokságra minősülő, valamint A-kategóriás versenyt rendeztek az elmúlt hétvégén a somogyi megyeszékhelyen.

A nehéz pálya és a nagy meleg alaposan próbára tett lovast és lovat egyaránt. Az 5 éves lovak versenyében Fajka Dávid Cento nyergében a második helyet szerezte meg. Az A-kategóriás versenyen a fiatal jáki lovas az új szerzemény, Calitho v Hof Olimpia z nyergében próbált szerencsét, sikerrel. Szombaton és vasárnap is a verseny első helyén végzett, megelőzve a válogatott kerettag Kövy Andrást.

 

2007.07.18. Gergácz Zoltán
Forrás: Vas Népe
Frissítve: 2023.03.31.
Fotó: Canva

Trió a lovardában

Trió a lovardában

 

Országossá nőtte ki magát a Csömör Kupa négy állomásból álló díjlovas és díjugrató versenysorozat, amelyet amatőr felnőtteknek, illetve gyerekeknek szerveztek profi lovasok a helyi önkormányzat, a Dechatlon és az Opel Wallis támogatásával.

Az ugróknak több helyütt tartanak háziversenyeket, de a műkedvelő díjlovasoknak nincs más olyan megmérettetési lehetőségük, ahol képzett bírók korrigálnák idomításukat. A Szedervölgyi Lovardában május 28-án megrendezett első fordulón a felnyergelt 72 lovasból a haladók futószáras programjában a gyömrői Zabhegyező Lovas Iskola színeiben induló Gömöri Barbara volt a legfiatalabb a maga öt évével, a legidősebbnek járó különdíj pedig a díjugratást nagypapai korral megnyerő Sutyinszky Istváné lett. Díjugratásban Schaller Gábor olimpikon, többszörös magyar bajnok lovastusázó vállalta a pályák építését.

A június 16-ai második forduló házigazdaságára Kelemen Csilla vállalkozott, akinek csömöri lovardájában még nem rendeztek versenyt. Férje gitározik, így nemcsak a lovaknak, hanem zenész barátaiknak is pályát építenek: a futószáras és díjugrató feladat után a KTL Trió (Kocsándi-Torontáli-Légrády) ad ingyenes koncertet a lovardában.

 

2007.06.05. V. Paizs Gábor
Forrás: Szabad Föld
Frissítve: 2023.03.30.
Fotó: Canva

Káli vigasságok

Káli vigasságok

Kővágóörs (tb) – A Káli napok, Káli vigasságok a településen is sok érdeklődőt vonzottak.

A lovaskultúra és a néptánc napja zenés ébresztővel indult, aztán műemléki és természeti sétát tehettek az érdeklődők, hogy megismerkedjenek a község műemlékeivel, természeti értékeivel. Kicsik és nagyok örömére délelőtt már kinyitott a káli lovastábor is, akár tereplovagolni is mehettek a bátrak. Amellett többek közt lovasbemutatókat rendeztek, futószárazásra, lovas kocsikázásra vártak mindenkit. A salföldi kopjások is megérkeztek és ebéd után színpompás lovas felvonulást rendeztek. A Langalétra garabonciások a vásári komédiák hangulatát hozták el rövid időre a vigasságokra, a gyerekeket azonban a kézműves játszóház és az íjászverseny is várta. Mészáros Róza népzenei előadással lepte meg a közönséget, a népi ötpróba pedig érdekes mulatságnak, vetélkedőnek ígérkezett. Megmérettek a versenyzők diótörésben, kukorica- morzsolásban, szögbeverésben, zsákbafutásban és patkóhajításban is.

A hagyományok szerint idén is bemutatkozott a helyi önkéntes tűzoltó egyesület, aztán a Batsányi Táncegyüttes lépett színpadra, de ropta a Kinizsi Táncegyüttes és a helyi Kőtenger néptánccsoport is a táncházban. A tábortűz és a közös szalonnasütés mellé Káli kertmozi dukált, még emlékezetesebbé téve az idei ünnepet.
Az idei Káli vigasságokon a nagy sikerű lovas programok kerültek előtérbe.

 

2007.07.31. Tóth B. Zsuzsa
Forrás: Napló
Frissítve: 2023.03.17.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés