Fakanál helyett kantárszárat fognak

Fakanál helyett kantárszárat fognak

Nyíracsád – Soha nem látott vidám csapatot látott vendégül a falu határában, a Gúthi erdő szélében elterülő községi szabadidő park.

Július elején egy hétfői napon szabályos, fegyelmezett rendben tizenegy lovas baktatott az árnyas, füves tisztás felé. Bíró Miklós a pallagi lovas iskola vezetője és kis csapata idén már harmadik alkalommal vállalkozott az ötnapos túrára. Van, aki kerékpárral, van, aki gyalog, ők lóháton vágtak neki a kilométereknek. – Sajnos nemcsak a környéken, de még Magyarországon is szinte alig van lovas túra útvonal, ezért próbálunk magunknak keresni.

Az öt nap alatt mintegy kétszáz kilométert teszünk meg, a napi negyven kilométer nem kis fáradságot jelent embernek állatnak egyaránt. Kizárólag képzett lovasok jelentkezhetnek a túrára, akik képesek önállóan ellátni a lovaikat, s megtanultak fegyelmezetten, csapatban lovagolni – magyarázta a feltételeket a vezető.

Lányok a nyeregben

Az idei túra résztvevői valamennyien hölgyek, van köztük általános iskolás, gimnazista, jogász, közgazdász, pszichológus is. Egy azonban közös valamennyiükben: szeretik a lovakat, a lovaglást és a természetet. Egyikük úgy fogalmazott, hogy jó kaland ez a túra, segít elszakadni a modern világtól, és megmutatja, hogy van élet a számítógépen túl is.

A tizenegy lányt Bíró Miklóson kívül Deczki György kísérte, aki tavaly csatlakozott a csapathoz, de idén már fiát, a nyolcéves Gergőt is magával hozta két napra. – A túra előtt mindig végigjárjuk az útvonalat, megnézzük a terepet, mely szakaszokon lehet lépés, ügetés, vágta, megkeressük az éjszakai állomáshelyeket. Nyíracsádra idén jöttünk először, ahol Szigeti Imre erdész takarmánnyal segítette a lovak abrakolását, csakúgy, mint a többi szálláshely gazdája. Úgy érezzük magunkat, mint egy nagy családban, élvezzük az erdő illatát, a vadállatok közelségét, s érezzük, nem kell külföldre menni egy igazi nyári kalandért – mondta Bíró Miklós.

A lovasok esténként tábort vertek, sátorban aludtak, lavórban mosakodtak, üstben főztek, akárcsak nomád őseink. A felszerelést autóval vitték utánuk, így is embert próbáló volt az út, hol a széllel, hol az esővel, a tűző nappal, vagy éppen a lovakat támadó rovarokkal kellett csatát vívni.

Ennek ellenére a nap végén senkinek sem jutott eszébe a pihenés, csak miután ellátták az állatokat. A törékenynek tűnő lányok a napot is etetéssel kezdték, majd ők maguk is reggeliztek, aztán itattak, és kezdték felnyergelni a lovakat. Előkerült a csutakoló kefe, a patavakaró, amiket oly természetességgel használtak, mintha csak fakanalat tartanának a kezükben.

Forrás: Hajdú Online 2007-07-16
Frissítve: 2023.03.29.
Fotó: Canva

Hozzászólások