Brunner Márta lovas őrnek áll

Brunner Márta lovas őrnek áll

Brunner Márta (36) és férje, Ács Bálint (31) belépett a Nemzeti Lovasőrségbe. Egyenruhában, lóháton vigyáznak a rendre kollégáikkal.

Az énekesek akkor szerettek bele a lovaglásba és természetesen a lovakba, amikor egy éve először felléptek a komáromi Lovas Színházban.

Akkor azonban még nem is gondolták volna, hogy a lovaglás később is szerepet játszik az életükben. S bár mindketten ültek már előtte is lovon, a tavalyi musicalshow próbái közben, beleszerettek a négylábúakba. Olyannyira megkedvelte a két színész ezt a sportot, hogy azóta, ha csak tehetik, nyeregbe pattannak, és persze továbbra is játszanak Pintér Tibor színházában, ahol augusztus 25-én mutatják be az István, a királyt.

– Fantasztikus érzés lovagolni, mindketten teljesen beleszerelmesedtünk – áradozott Márti. – Most egyelőre megelégszünk azzal, hogy kijárunk Komáromba lovagolni, de később nagyon szeretnénk saját lovat is.

A gyönyörű színésznő örül annak, hogy férje, Bálint is osztozik a lovaglás iránti szenvedélyében. Sőt párja volt az, aki felvetette: “mi lenne, ha belépnének a Nemzeti Lovasőrségbe. S mielőtt bárki azt hinné, ez csak egy jelképes dolog, Mártitól megtudtuk: hetente egy napot járőröznek majd Komárom utcáin.”

– Nagyon örültünk neki, hogy a közgyűlés is megszavazta, helyünk van a csapatban. Úgyhogy rettegjenek a rosszfiúk, majd mi rendet teszünk – nevette el magát a színésznő.

D. G.

Forrás: Blikk
2007-07-13
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.01.

Hozzászólások