A stressz: „A szervezet reakciója minden olyan ingerre, amely kibillenti eredeti egyensúlyi állapotából” (Selye).
A lóra gyakorolt hatása függhet annak egészségi állapotától és a kiváltó októl egyaránt.
A stresszes ló viselkedése megváltozik, szervezetében betegségek alakulhatnak ki, például kiszáradás, hasmenés, gyomorfekély, légúti megbetegedés.
A kép illusztráció
Milyen lehetséges okai lehetnek
a lóban kialakult stressznek?
1. lehetséges ok – Hirtelen változás
A lovak szeretik a megszokott dolgokat és gyakran nem veszik jó néven még a kisebb változtatásokat sem. Gondolja át, hogy történt-e változás az elmúlt időszakban az etetéssel, a napi munkával, a takarmányozással, vagy az istállóban élő más lovakkal kapcsolatosan. Előfordulhat ugyanis, hogy egy jelentéktelennek tűnő esemény miatt válik stresszessé a lova.
2. lehetséges ok – Nem megfelelő takarmányozás
Nagyon fontos, hogy a lovak takarmánya megfelelően legyen összeállítva. Érdemes külön figyelmet fektetni a napi szénhidrát mennyiség bevitel felülvizsgálatára is, mivel a túl sok energia bevitel is oka lehet a ló megváltozott viselkedésének. Ha bizonytalan, kérje szakértő segítségét a megfelelő összetételű és mennyiségű takarmány összeállításához.
3. lehetséges ok – Unalom, bezártság
A lovak már a kezdetektől csordában éltek, ezért sok ló nehezen viseli az egyedüllétet és a bezártságot. Ha nem megoldható, hogy a lova rendszeresen más lovak társaságában legyen, akkor mindenképpen érdemes beszerezni neki valamilyen unaloműző elfoglaltságot, például egy lólabdát. De ilyen esetben bevett szokás az is, hogy egy kecskét (vagy más állatot) állítanak be a boxba.
4. lehetséges ok – Kevés mozgás
Minden lónak szüksége van a napi mozgásra. Gyakran előfordul ugyanakkor, hogy a lovakat akár több napig sem viszik ki az istállóból. Ez szinte minden esetben megviseli a lovakat, ezért az ilyen lovak stresszesek lesznek. Ha nem tud elegendő időt fordítani lova mozgatására, akkor kérje meg erre barátait vagy bízza meg ezzel az istálló alkalmazottait.
5. lehetséges ok – Utazás
Még a legrutinosabb lovaknál is előfordulhat, hogy negatívan reagálnak utazásnál, különösen akkor, ha a lószállítóban csak egy ló utazik. Ha nem megoldható a szállítás elkerülése, akkor ebben az esetben is megoldás lehet lova mellé egy társ (egy másik ló vagy egy kecske).
+1 lehetséges ok – Az emberi viselkedés
Sok esetben a lovasok saját viselkedésükkel okoznak akaratlanul is stresszes helyzetet. Egy hirtelen mozdulat, emeltebb hanghordozás vagy a lovas feszült állapota is elegendő lehet a ló lelkiállapotának megváltozásához. Mindig határozottan közelítse meg a lovat, hanghordozása legyen megnyugtató.
A fenti cikk megjelenését a LovasPláza támogatta
Frissítve: 2023.07.03.
Fotó: Canva
A maratonhajtás minden bizonnyal a kombinált fogathajtás legérdekesebb része. A lovastusa terepakadály-versenyéhez hasonlóan ez is magas sebességet és kihívó akadályokat jelent természetes környezetben.
„Ez nagyon izgalmas” – mondta Richard Nicoll, pályaépítő a maratonpályáról. Nicoll a maratonpálya megtervezésén már a 2010-es Játékok előtt két és fél évvel elkezdett dolgozni. A maraton három különböző szekcióból áll, és a lovastusa régi formájához hasonló, ami a terepakadály-pálya előtt egy steeplechase, egy utak és nyomvonalak részből állt.
A kép illusztráció
A maraton első részében a hajtók időre mennek egy dimbes-dombos területen. Nicoll szerint ez a rész arra jó, hogy bemelegítse a lovakat. A hajtók mennek rögtön tovább a következő szekcióba, ami csak lépésben egy rövid rész. Ennek a végén van egy állatorvosi vizsgálat mielőtt a versenyzők a harmadik részbe mehetnek.
A harmadik rész tartalmazza az összes akadályt. A 2010-es Játékokon nyolc akadály van a pályán. Nicoll szerint a hajtóknak biztos iramban kell lovaikat tartani, és a helyes úton kell az akadályokat teljesíteni, hogy elkerüljék a hibákat.
A hajtóknak el kell kerülni az akadályok megütését, és a műanyag labdák leesését ezek tetejéről. Továbbá az egész pályán minden akadályt külön mérnek a be- és a kihajtás között.
Az akadályok mindenféle alakúak és formájúak. Némelyiknél a hajtóknak fák között, dombokon, vízen keresztül és szűk területeken kell a lovakkal manőverezni. Minden akadály kifejezetten a pályára terveztek, és készítettek, és Nicoll a nézők számára is élvezhető érdekes akadályokat tervezett.
„Egy világbajnokságok figyelembe kell venni, hogy akár 45 000 néző is lehet. Az akadályok nem csak a hajtók számára kihívások, hanem a közönség számára is nagyon érdekesek.”
Habár Nicoll tervezte a pályát, de nagyon köszöni mind az akadályok építőinek, mind a pálya dekoratőreinek, akik segítették a munkálatok befejezését.
„Nagyon jó volt” – mondta Nicoll a pálya építéséről. „Nem is örülhetnék ennél jobban.”
A Lovas Világjátékok híreinek megjelenését az
Alltech támogatja.
Hobbilovakról lévén szó, semmiképpen sem szabad megfeledkeznünk erről a fajtacsoportról sem, hiszen a gyerekek ideális lovai ezek.Póninak nevezzük azt a lovat, amelyiknek bottal mért marmagassága nem éri el a 120 cm-t, kisló, amelyik 120 cm és 147,3 cm közötti marmagasságú.
Nem szerencsés, amikor egy apró gyermeket egyből a nagy lóra tesznek fel. Egyrészt a gyerekben félelmet kelthet a hatalmas állat látványa, másrészt a magasság is, hogy milyen messze került a földtől, harmadrészt egy 30-40 kg-os gyerek segítségadásait csak rendkívül jól, finoman belovagolt és abszolút jószándékú ló tudja “kezelni”. A ló legkisebb ellenkezése esetén a “harcban” a gyerek eleve vesztesként indul, az pedig alapszabály, hogy ha netán a ló és az ember között nézeteltérésre kerül a sor, a lónak “nem lehet igaza”. Jobb, természetesen, ha nem sok konfliktus-helyzet alakul ki, de ha a ló egyszer-kétszer győzelmet arat az ember felett, akkor azt máskor is meg fogja próbálni, hogy megkérdőjelezze a rangsorban elfoglalt helyét. Minden lovas jól ismeri azokat a típusú lovakat, amelyek az új lovasukat néhány perc után “letesztelik”, és ha sikerül elhagyni mondjuk egy precízen és jó pillanatban kivitelezett bokkolással a kuncsaftot, akkor ezzel később is fog próbálkozni.Ha az első ilyen kísérleténél szigorúan rendre utasítják, akkor általában tudomásul veszi, ki a főnök.
Gyerekeknek a legmegfelelőbbek a jó szándékú pónik vagy kislovak, de azok is csak egy bizonyos méret fölött. Ugyanis a túlságosan apró póni, mint pl. a shetland, arra kiválóan alkalmas, hogy a gyerek megszeresse a lovat, megtanulja gondozni, ápolni, etetni, stb., de rajta a lovaglás nem ad lovas érzést, és nem sokat segít, hogy a gyerek megtanuljon jól lovagolni. A jó gyerekló inkább egy “kicsinyített félvér” ló, amelyik jól ki is van képezve, és megfelelően jó szándékú, nyugodt, kiegyensúlyozott idegrendszerű. Azokban az országokban, ahol a gyermeklovagoltatás fejlett szintet ért el, szinte minden méretű gyerek számára tenyésztenek neki megfelelő méretű lovat. A legnagyobb gyerekek, mielőtt végleg áttérnek a nagy lovak lovaglására, például pónival keresztezett arab lovon lovagolnak, fejlődésük, növekedésük során pedig például a welsh-póni különböző “fokozatai” állnak rendelkezésre.
A pónik egy része hidegvérű jellegű, mint a shetland, mások inkább hasonlítanak a félvér lovakra (lovagló pónik).
A kép illusztráció
A falabella az argentin miniló, a legkisebb lófajta a világon. Marmagassága 70-75 cm. Rendkívül értékes ritkaság, bár lovaglás szempontjából nincs jelentősége.Hazánkban alapvetően a shetland és a welsh-póni, illetve az ilyen típusú pónik a legelterjedtebbek, de egyre népszerűbb a haflingi, a hucul vagy a fjord is.
A shetland a legkisebb angliai pónifajta, marmagassága 95-105 cm. A shetland szigeteken kialakult, és a zord időjáráshoz, szűkös takarmányozáshoz alkalmazkodott, igénytelen apró lovak. Jellegüket tekintve inkább a hidegvérű típushoz tartoznak.
A kép illusztráció
A welsh az egyik legelterjedtebb pónifajta, származási helye Wales. Igénytelen, ellenállófajta. Négy típusban tenyésztik, A, B, C és D változatban. Az A típus a welsh hegyi póni, marmagassága maximum 120 cm. Elegáns, szép csukafejű, tetszetős pónifajta. A B típus már 134 cm-ig nőhet, az A típusnak az angol telivérrel nemesített változata. A C típus a Welsh Cob, egy nehezebb póni, igás használatra, vadászlovaglásokra alkalmas. A D a legnagyobb testű szekció, marmagassága maximum 153 cm lehet.
Az izlandi póni Izland szigetének őshonos fajtája, marmagassága 121-132 cm. Feje kissé durva, nyaka izmos, lábai kemények. Jellegzetessége a sajátos, ún. tölt mozgás, amivel bemutatók népszerű szereplői.
A kép illusztráció
A haflingi. Mára kiváló menedzselése, népszerűsítése, és persze a fajta jó tulajdonságainak következtében széles körben elterjedt, és nálunk is egyre népszerűbb ez a tetszetős kisló. Eredetileg az osztrák hegyvidék hidegvérű jellegű lova volt, amit mára szigorú szelekcióval, és példás tenyésztői fegyelemmel ideális hobbilóvá formáltak. Jellegzetes mosott sárga színe (sárga rövidszőrök, és világos, szinte fehér farok és sörény) széppé, jellegzetessé, egyedivé teszi a haflingit. Kb. 130 éves fajta. Testalakulása a kis testű hidegvérű könnyebb típusát testesíti meg szép fejjel, nagy szemekkel, amely nemességgel, keménységgel párosul.
Méltán népszerű családi ló, hiszen alkalmas akár gyerekek, vagy felnőttek lovagoltatására, illetve fogatolásra.
A lovagló pónik (balra) inkább jelentenek egy lótípust, mint önálló fajtát. Ezeket a lovakat a gyerekek méretéhez igazodva tenyésztik, és általában a welsh-póninak és (kis méretű) angol telivérnek vagy arabnak a keresztezéséből származnak. Méretük, illetve besorolásuk a keresztezési partner vérhányadától függ.
A kép illusztráció
A fjord a hidegvérű fajtacsoporthoz tartozó kisló. Eredete Norvégia. Jellegzetes színe a fakó, többnyire szíjalt háttal. Az összes hidegvérű ló ősének tartják. Feje kicsi, száraz, nyaka rövid, izmos, fara terjedelmes, patái kemények. Rendkívül nyugodt, könnyen kezelhető, gyereklónak is kiváló.
Hidegvérű lovak
Általában kisebb számban tartják ennek a fajtacsoportnak a tagjait hobbilóként, de mégsem szabad megfeledkeznünk róluk, hiszen ahol ezeknek a fajtáknak hagyománya van, ott lelkes tenyésztők vigyázzák a fennmaradásukat, és használják is őket. Bemutatókon, sőt versenyeken (húzóverseny, szántóverseny) népszerűsítik a hidegvérű lovat. Ilyen például Belgium, Franciaország, vagy hazánknak az Alpokhoz közelebb eső, dunántúli része, valamint Somogy és Baranya vidéke.
A hidegvérű lovak általános jellemzője az erős csontozat, igen jó izmoltság (“hústípus”), dús bokaszőrzet, lassú mozgás. Alapvetően nehéz igás munkára tenyésztették őket, a bányalótól (shetland) kezdve a rákász lovon (belga hidegvérű) és a nehéz mezőgazdasági igás lovon át az erdészetek úgynevezett “faközelítő” munkalováig. E mellett a középkorban a nehéz páncélos lovagok hordására voltak alkalmasak és hasznosak. Szerepük ma természetesen megváltozott.
Tartják őket hobbilóként, fogatos használatra, sikerrel szerepelnek lovas rendezvényeken bemutatókon. Hazánkban csak a XIX. században kezdték jelentősebb számban tenyészteni a hidegvérű lovakat, elsősorban a Dunántúlon. Vas és Zala megyében alakult ki a muraközi fajta, de igazából sohasem tudott konszolidálódni. Heterogén állomány volt, a jobb egyedek jellemzője a szép csukafej, a bottal mért körülbelül 145 cm-es marmagasság, erős vastag nyak, viszonylag kevesebb bokaszőr, izmolt, kissé csapott far. A magyar hidegvérű a hazánkban tenyésztett, belga-ardenni alapokon nyugvó hidegvérű ló. A muraközinél jóval nagyobb, nehezebb, erősebb csontozatú fajta. Minden színben előfordul, jellegzetes színe a deres, ami a szürkével nem összekeverendő.
A kép illusztráció
Csak felsorolásszerűen említeném meg Európa legjelentősebb hidegvérű fajtáit. Ausztria hidegvérű lova a nóri, a freibergi és a ma már inkább átmeneti típusú haflingi. Belgiumban tenyésztik a belga-ardennit, Franciaország híres hidegvérűje a percheron a boullonais és a breton. A világ egyik legnagyobb lova a roppant jellegzetes angliai shire. Legnagyobbjai elérik a bottal mért 190 cm-t, jellemzőik a testtel arányos, nagy fej, egyenes, izmos, magasan illesztett nyak, igen dús, a szárakra húzódó bokaszőrzet, viszonylag hosszú lábak, és általában nagy jegyek. Anglia fajtája még a suffolk, Skóciáé a clydesdale.
Különleges fajták
Szeretnék megemlíteni néhány különleges (legalábbis hazánkban annak számító) lófajtát, hiszen a hobbilótartók egy része természetszerűen vonzódik a ritkaságokhoz.
Kladrubi: Csehország híres lófajtája, barokk stílusú, a lipicaihoz nagyban hasonló kocsiló. Szürke és fekete színben tenyésztik.
A kép illusztráció
Fríz ló: Már hazánkban is található belőle néhány egyed. Rendkívül jellegzetes fajta, fekete színe, bokaszőrökkel díszített lába, szép feje, magasan illesztett nyaka és rendkívül látványos, akciós mozgása révén vált közkedveltté. Lovagolják is, de elsősorban kocsiló.
Andalúz: A spanyol-nápolyi fajtacsoporthoz tartozik, a spanyol bikaviadalok kedvelt lova. Jellegzetes feje, magasan illesztett nyaka, akciós mozgása, dús sörénye és farka, imponáló megjelenése tette kedveltté, a hobblótartók között az utóbbi években. Szintén található belőle néhány egyed Magyarországon.
Luzitano: Gyakorlatilag nem különbözik az andalúztól, csak Portugáliában tenyésztik. Szürke és pej színben a leggyakoribb.
Hunter: Inkább típusnak tekinthető, mint önálló fajtának. Az angliai falkavadászatokra tenyésztett ló, anyai oldala nehéz igásló, apja angol telivér.
Akhal-tekini:3000 éves fajtának tekintik, az egykori türk ló egyenes leszármazottja. Igen nemes, tetszetős küllemű: feje egyenes, száraz, nyaka gyakran szarvasnyak, amit igen laza tarkóval “ellensúlyoz”. Lábai szárazak, acélosak. Roppant kemény, elnyűhetetlen, hosszú élettartamú lovak. Szintén van populációja Magyarországon.
Quarter horse: A western stílusú lovaglás térhódítása maga után vonta nálunk is a quarter horse terjedését. Amerikai lófajta, szelekcióját a rövid távú, egy negyed mérföldes versenyek jelentették. Kialakulása során a cowboyok spanyol eredetű kancáikat keresztezték megfelelő angol telivérrel. A western stílus különböző versenyeiben használják, mellette természetesen kiváló hobbiló is lehet. Jellemzője a hihetetlenül erős far, ami a robbanékony mozgást teszi lehetővé.
Szerző: Novotni Péter
Frissítve: 2023.07.03.
Fotó: Canva
Az Edinburgh-i Egyetem legújabb segédeszköze egy életnagyságú ló modell, élethű latex szervekkel, mely az állatorvostan hallgatók tanulmányait segíti majd. A skót egyetem az első Nagy-Britanniában, ahol csatasorba állt ez a különleges makett.
A kép illusztráció
Az anatómiai modell lehetőséget fog nyújtani a diákoknak, hogy tökéletesítsék a diagnosztikájukat a bélrendszerről, majd ennek segítségével megakadályozzák, hogy a lovak idő előtt pusztuljanak el.
A lovas szimulátor a Royal (Dick) School of Veterinary Studies iskolában latex vastagbélt és más egyéb szerveket tartalmaz.
A makettet – amit nem rég fejlesztettek ki a Veterinary Simulator Industries szoros együttműködéssel Dr Emma Readdel (University of Calgary) – Kanadából importálták. A kutatás alternatívákat tartalmaz, hogy felhasználják az állatokat az oktatásban és a kutatásokban.
A központot 2011-ben alapították a Marchig Animal Welfare Trust-tól kapott 2 millió font adományból, hogy világszerte javítsák az állatok egészségét.
A kép illusztráció
Ez a tökéletes másolat lehetőséget ad a diákoknak, hogy olyan szintre fejlesszék képességeiket, hogy felismerjék a szaporodási problémákat is.
A szimulátort a School’s Jeanne Marchig International Centre for Animal Welfare Education által nem rég szerezték be, több más oktató állattal együtt.
Az egyik modell segítségével – amelyet szintén a University of Calgary együttműködésével hoztak létre – képesek lesznek a tanulók, hogy gyakorolják a vérvételt egy tehén farkán.
A másolatok kutyafajtákat is tartalmaznak, amelyeken a tanulók gyakorolhatják az intravénás injekció beadását és a szabálytalan szívritmus azonosítását.
Natalie Waran professzor, a Jeanne Machig központ igazgatója azt mondta: „Ez a művészi alkotás fogja biztosítani a kiváló klinikai tréninget a tanulóknak, mind az állami, mind pedig a magánoktatásban.”
„A modellek reális jellege lehetőséget nyújt a diákoknak, hogy megtanulják, majd kifinomítsák a kézmozdulatokat és gyakorlatot szerezzenek mielőtt egy élő állattal foglalkoznának.” –mondta Dr Catriona Bell, aki az állatorvosi tanszék vezetője az állatorvosi egyetemen -„Ez nem csak biztonságosabb és kevésbé megterhelő a diákok számára, de nagymértékben követi az állatbarát előírásokat a kutatásokban.”
Gyerekként gyakran álmodozunk fényes jövőről. Én királykisasszonynak képzeltem magam, akinek soha nem kell foglalkoznia a gondokkal. Elképzeltem, ahogy egy táltos paripán magam mögött hagyom a múltat és a régi emlékeket. De tudhattam volna, hogy az élet még a hercegkisasszonyoknak is szán buktatókat…
A kép illusztráció
1.fejezet
Álmok vezette úton
1997. Párizs. A lehetőségek városa. Egy hely, ahol az álmok valóra válnak. Sok hasonló mondatot mondhatnék még. De hogy nekem mit jelent Párizs? A kezdetet. Igen. Az új élet kezdetét…
Négy éves voltam, amikor a szüleim a francia fővárosba költöztek Amerikából. Én szinte fel sem fogtam mi zajlik körülöttem, így ezt a helyet tekintettem mindig is z otthonomnak. Ide jártam iskolába, itt szereztem az lső barátaimat és itt kezdtem el azt is, ami a legkedvesebb a szívemnek, a lovaglást.
Egy, a városhozközeli aprócska lovardába jártunk, ami alig voltgazdagabb néhány pónival. Ingyen tanítottak bennünket, csak az volt az egyetlen feltétel, hogy nevessünk. Mrs. Campbell, a lovarda tulajdonosának sosem lehetett gyereke, s mindig is arra vágyott, hogy gyerek kacaj töltse meg a birtokot. Én, és még öt-hat kis lovas minden délután kitekertünk a lovardába, és szorgosan végeztük mindennapi tennivalóinkat.
Azon a nyári napon éppen nem volt tanítás, de én mégis kimentem a legelőre, csak hogy láthassam Chevalt, a kis tarka welsh pónimat. Emlékszem, hogy a szellő érintése mennyire csiklandozta az arcomat a hőségben, és emlékszem arra a nyugodalmas csendre, mely beterítette a vidéket.
Én is nyugodt voltam. Cheval békésen lépett hozzám jutalomfalatok után kutatva a zsebem körül, majd orrát a hasamhoz nyomta.
Kezem végigsiklott testén, akár a vidra a folyón, s látván, hogy egyáltalán nem zavarja a jelenlétem, felugrottam a hátára, s azt képzeltem, hogy elvágtatunk a messzeségbe.
Cheval türelmesen legelt, szinte tudomást sem vett a hátán szemtelenkedő Rólam. Mintha ő lett volna a dadusom, aki vigyázza minden léptemet.
A sok ló látványától remegni kezdett a gyomrom. Borzasztóan izgultam. Ahogy beléptem az istállóba és megpillantottam a rengeteg velem egykorú gyereket, amint a lova körül sürög-forog, azonnal vissza akartam fordulni. De erőt vettem magamon és besétáltam Cheval boxába.
A vetélytársaim szebbnél szebb zakókban tündököltek a legmodernebb felszerelésekkel, mi pedig egyszerűen öltözve, kopott nyereggel néztünk szembe velük.
A nézőtér tele volt emberekkel. Néhol egy-egy szék üresen állt, de alig volt észrevehető ekkora tömegben. Nagyot nyeltem és lábamat a kengyelbe raktam, majd felhúztam magam a nyeregbe. Abban a pillanatban megnyugodtam. Cheval mozdulatlanul állt, füleit jobbra-balra dobálva figyelte a többieket, de semmi jelét nem mutatta a félelemnek. Szívverése megnyugtatott s tiszta fejjel álltunk be a sorba.
Azon a napon kezdődött el az, ami máig is töretlen bennem. A szenvedély a lovak és a lovaglás iránt. A dobogó legfelső fokán álltam, alattam a puccos ruhákba öltözött, elegáns lovasok, s én mosollyal az arcomon néztem végig az álló közönségen. Az a hatalmas tapsvihar mely fogadott bennünket, szédítő volt. Életem egyik legszebb percét éltem át, s féltem attól, hogy mint minden csoda, ez is csak egyszer történik meg az emberrel.
Az óra fülsüketítően csöngött. Arra gondoltam, hogy ezt a vekkert még vaslapáttal sem lehetne leállítani, muszáj lesz felkelnem. Morcosan húztam le a fejemről a takarót és az éjjeli szekrényemhez léptem, kezembe vettem az órát, és nagyot sóhajtva kikapcsoltam az ébresztőt.
Már abban a percben tudtam, hogy mi fog történni a következő pillanatban, Anya felkiabál és mint minden reggel, megkérdezi, hogy felkeltem-e már.
–Becky felébredtél? – a vekkerem sem lehetett volna ennél pontosabb.
–Hát hogyne anyu! – válaszoltam, s visszadőltem az ágyamba, mint aki soha nem aludt még.
–Ugye nem feküdtél vissza?
–Nem anya! – mivel a fejemet a párnámba temettem a válaszom alig volt hallható. Bezzeg az ajtóm nyikorgó hangját az egész lakásban hallani lehetett.
–Becky Taylor már megint füllenteni próbáltál. – lépett be anya. – Mért van az, hogy mi lakunk a legközelebb az iskolához, és te mégis minden áldott nap elkésel?
–Talán azért, amit éppen látsz? – nyögdécseltem ásítozva.
–Ez az utolsó éved abben a középiskolában, jó lenne ha komolyan vennéd a vizsgáidat.
Ó igen. A királykisasszony felnőtt és már betöltötte a 18. életévét, s nem volt királylány többé. Annak idején lóháton akartam elmenekülni a gondjaim elől, most meg csőstül zúdultak a nyakamba.
A rengeteg tanulni valóhoz soha nem volt kedvem, de hát melyik gyereknek van? Sokkal inkább mentem volna a lovardába béna melót végezni, csak ne kelljen bemenni a suliba.
Az öt perces utat, amíg a házunktól az iskoláig értem, nekem sikerült fél órásra elhúznom. Pedig mentem. De gondolataim messzire elnyúltak.
Alig vártam a délutánt, de a nap nem akart telni. Az órák egyre unalmasabbakká váltak. Kit érdekel a geometria vagy a logisztika? Mikor fogom használni az életben a háromszög felszínének kiszámítását, vagy mikor fogok én a vulkanikus utómozgásokra gondolni? Valószínűleg soha, de szegény emberek, kik kitalálták a tananyagot, szerencsétlen, unatkozó diákokra gondoltak, s naivan hitték róluk, hogy érdekelni fogja őket.
A biológia órán szinte felfordult a gyomrom a boncolások közepette. Mindig a leghátsó padba rohantam kezemben egy lovas könyvvel, próbáltam észrevétlen maradni, de valahogy sosem sikerült.
– Megint ábrándozol? – ült mellém Lizzi, a legjobb barátnőm. Szőke, hosszú, göndör tincsei megint szabadon lógtak, azt mondogatta azért, hogy kiemeljék a szemét. Azokat a csodaszép kék szemeket. Szeplős arca volt, mégis ettől éreztem szépnek őt.
– Neked nem az első padban lenne a helyed?
– Ezt az utolsó órát sem bírod ki anélkül, hogy elkalandozz?
– De ha egyszer nem bírok felvagdalni egy békát. Undorító, és nem érdekel, hogy mit rejteget a nyálkás pikkelye alatt.
– A vizsgabiztost sem fogja érdekelni, hogy nem bírod megtenni. És a békának bőre van, nem pikkelye. HaHllgass rám és tedd félre kicsit a vágyaidat. Foglalkozz azzal, ami mindenkit nyomaszt. Tanulj a nyamvadt vizsgákra kérlek.
Tudtam, hogy Lizzi jót akart azzal, hogy ismét fejmomást tartott, de már kívülről fújtam a szövegét. „Tanulj, hogy aztán vezethess!”
Jó, jó, jó beismerem. Van benne igazság. De hol érdekelt engem a tanulás, amikor közeledett az országos díjugrató kupa?
Számtalan profi lovas, annál is több mesterfokon edzett ló. Akár az álmaimban.
A sportarénában a mellettem ülő hangját nem hallottam a ricsajban. Körülbelül 2000 szurkoló jelent meg ezen az ország hírű versenyen.
A pálya már állt, és mikor a zene elhalkult, kalapálni kezdett a szívem. Az első lovas hiba nélkül lovagolta végig a pályát, majd a következő és az azt követő is. A lélegzetem is elállt, ahogy a lovak játszid könnyedséggel repülnek át a rudak felett. És a lovasok mennyire érzik a hátasukat? Csodálatos volt.
A szünetben sem állt meg a show, díjlovasok lepték el a pályát. Hihetetlen fegyelem uralkodott körülöttük. A tekintetük komor volt, egy sem mosolygott. Még csak a szemükben sem láttam azt az örömöt, mely engem fűtött, akárhányszor lóra ültem.
Egymásnak háttal álltak, s mikor elindult az a dobpergős zene , a lovasok szinte életre keltek, és precízen, koncentrálva kezdtek bele a bemutatóba.
A lovak pattanásig feszültek a gyakorlattól, mégis engedelmesen követték lovasaik utasítását. De mik voltak ezek? Én semmit nem láttam. Még a kezük sem remegett meg. Az pedig nem lehet, hogy a lovak mindent maguktól csináltak volna. Mégis ettől volt káprázatos az egész.
A bemutató alig volt hosszabb öt percnél, és folytatódott tovább az ugratás.
Rögtön az első lovas, ki a szünet után a pályára lépett, az egyik akadálynál leesett, lova rombolta az akadályt, majd kétségbeesetten rúgkapálni kezdett. Fájdalmasan nyerített, szemében ott uralkodott a félelem és a fájdalom. A lovas nem mozdult. Még csak azt sem láttam, hogy lélegzett volna.
A végső búcsúzást még a televízió is közvetítette. Számtalan ember jelent meg a temetésen, kezében egy szál fehér rózsával, könnyes szemekkel.
Viszont az volt a legnagyobb baj, hogy anya is látta az adást és megakarta tiltani, hogy folytassam a lovaglást.
–Még csak az hiányzik, hogy leess a lóról! – mondta mikor veszekedtünk.
–Véletlenek előfordulnak!
–De veled ne történjen véletlen! Nem akarok életem végéig bejárni a kórházba a lebénult gyerekemhez!
–Nem fogok lebénulni!
–Honnan tudod? Bármi megtörténhet!
–Nem veheted el tőlem azt, amit a legjobban szeretek!
–Ez nem büntetés Becky, fogd már fel! Ez csak aggodalom!
–Ha nem lovagolnék, akkor mást sportolnék, ami miatt ugyanígy aggódnál! Szóval teljesen mindegy, hogy mit csinálok!
Anya jól tudta, hogy folytattam a szenvedélyem, de a jelenlétében szégyelltem erről beszélni. Szégyelltem, hogy a tiltása ellenére cselekedtem, de csak ez dobta fel a mindennapjaimat. Az a három órahossza, melyet a lovak közelében töltöttem, feledtette velem mindazt, amire nem akartam emlékezni.
Ez úgy hangzik, mintha menekültem volna és valljuk be, valóban így volt. Jobbnak láttam elfordulni a gondjaim elől, mint sem szembefordulni velük. Pedig attól, hogy nem vettem tudomást róluk, még ott bujkáltak az életemben…
Anya az előszobában ült és a kandalló tüzét figyelte, amint a lángok bekormozza a falát. A lépcsőn állva nehezentaláltam a szavakat, de tudtam, hogy bocsánat kérést érdemel.
–Anya… -nyögtem ki végül.
–Azt hittem már alszol. – megtörölte szemeit, gondolom sírt.
–Csak szeretnék bocsánatot kérni. – leléptem a lépcsőről és mellé ültem a fotelba. – Csúnya dolgokat mondtam, amiket nem gondoltam komolyan. És…
–Figyelj Becky. – vágott a szavamba. – Nekem is máshogy kellett volna a dolgokhoz állnom és tudom, hogy imádod ezt csinálni. Nem akarom, hogy megsérülj ez érthető, de már nem vagy gyerek. Tudom jól, csak kicsit nehéz hozzá szokni. Nem akarom a lányomat könnyes szemekkel látni, mert soha többé nem lovagolhat.
Valahogy nem akartam kikelni az ágyból. Az óra megint szüntelenül csak zengett, ráadásul korábban mint szokott.
Azon a napon írtam az első vizsgámat és még tanulni akartam előtte. De a mondatok sehogy sem tudtak a fejembe mászni, álmos, karikás szemeimen keresztül. Mégis erőltettem. A gyomrom görcsben állt, ahogy minden egyes órával közelebb értünk a vizsgához.
Az iskola teljesen üres volt, csak mi, végzős diákok zsibongtunk a folyosón, egy szál füzettel a kezünkben. Én is úgy szorítottam a bordó borítós jegyzeteimet, mintha csak hozzám nőttek volna.
Aztán mikor a csengő a megpróbáltatások végét jelezte, idegesen raktam le a tollat a kezemből. Nem volt időm mindenre. Négy feladat teljesen üres állt a papíron.
A levegő szinte fojtogató volt. Másra sem vágytam, csak hogy végre kijussak az iskolából. Még az ebédemet is ott hagytam, és siettem kifelé a kapun. Azt a bizonyos öt perces utat, most két perc alatt végigfutottam, s úgy rogytam le a fotelba, mint aki kilométereket gyalogolt. Végre itthon.
Fáradtan néztem az órára, majd úgy pattantam fel, mintha akkor keltem volna, hiszen késésben volt. Lovagló nadrágba bújtam, majd felültem a biciklimre és teljes erőmből a lovarda felé tekertem.
Az óra már elkezdődött, a többiek a karám közepén sorakoztak fel, majd lóra szálltak. Én ledobtam a biciklimet és a nyergesbe rohantam, majd bukdácsolva nyereggel a kezemen, kantárral a vállamon és egy alátéttel a nyakam köré csavarva estem ki a szertárból.
–Becky! Mi a frászt csinálsz? – szólt hozzám Derek az oktatónk. Alig pár évvel lehetett öregebb nálam, de ő mindig olyan felnőttesen viselkedett. Soha nem láttam mosolyogni vagy például soha nem beszélt velünk az órán kívül. De ahogy tanított…
Az arca mindig komor volt, de az érintése puha és gyengéd.
–Öhm, bocs, nem akarom zavarni az órát…
–Annak nagyon örülnék. Nyergelj fel, addig a többieknek járóiskola!
A nekem kijelölt ló egy tíz éves pej mén volt. Dollár névre hallgatott. Olyan sokszor ültem már rajta, hogy el se tudott volna képzelni másik lovast a hátán. Fantasztikus érzés volt tanulni rajta. Ha elengedném a kantárszárat, és megfordulnék a nyeregben, Dollár akkor is engedelmesen követné társait a karámban. Lábsegítségekkel könnyen irányítható, kezes kis fickó.
A percek olyan gyorsan teltek, lehet csak azért mert késtem, de úgy éreztem, mintha csak fél órát lovagoltam volna.
– Becky! – kiáltott utánam Derek, mikor elindultam, hogy leszereljem Dollárt. Kérdően fordultam felé. – A jövő héttől edzőtábor indul.
– Mire edzünk?
– Az IFI díjugrató gálára. Beneveztelek Dollárral.
Hírtelen azt sem tudtam, hogyan kell beszélni. Nem tagadom, szerettem az ugratást, jobban mint akármi mást, de nem emlékszem, hogy Derek valaha is látott volna ugratni. Órák előtt gyakran szórakoztunk a többiekkel, és amatőr akadályokat felállítva ugráltunk felettük. Hát tévedtem.
Ezidáig mindig csak a nálam jóval idősebbeket figyeltem versenyzés közben, s arról ábrándoztam, hogy egyszer én is közéjük kerülök.
–Mi van, megnémultál?
–Jaj nem, dehogy. Jól hangzik.
–Helyes.
Derek ugyanazzal a magabiztossággalállt tovább, mely mindig is tombolt benne. Az én szívem majdnem kiugrott a helyéről, de mikor számításba vettem az utolsó akadályt, lehervadt arcomról a mosoly. Anya…
A nyitott ablakomon beáramló, kora reggeli hideg levegő ébresztett nyugtalan álmomból. A fagy csípte az arcomat, lábfejeim, még a vastag takaró alatt is perceken belül átfagytak. Nem lehet így aludni. Kezemet magam alá húzva ülő helyzetbe tornáztam magamat, hátamat pedig szobám halványkék falának vetettem, ahol a radiátor húzódott. Fogam vacogott, és hiába dörzsöltem karjaimat a radiátorhoz, egyre jobban fáztam. Bebugyoláltam magam a paplanba, és magam után húzva a földön az ablakhoz lépkedtem, hogy becsukjam azt, hogy visszaaludhassak, bár tudtam, hogy ez már nem fog sikerülni. A friss levegő kimosta az álmot a szememből.
A bukóra nyitott ablak nyikorogva engedett nyomásomnak, és becsukódott. A kilincset elforgattam, fagyos ujjaimmal pedig szétfeszítettem a reluxát. A tájat vastag köd borította, a távoli hegyek alig látszottak, és a házunk melletti gabonamező is teljesen elveszett a homályban. A szellő ringatta azt az egyetlen árva fát, ami a rozoga karámkerítés mellett álldogált, koronájától megfosztva. Csupán pár száraz levél zörgött göcsörtös ágain, azok is alig tartották magukat. Alkaromat párkányomra támasztottam, és elmerengve figyeltem a kinti világot. Karom mellett két szomorú szempár figyelt engem egy fa képkeret mögül. Kezembe vettem a képet, és ujjaimmal végigszántottam a vastag porréteget, ami az üveget fedte.
Testem megremegett, amikor tekintetem összefonódott a fényképen hunyorgó lóéval. Hófehér szőrét vöröses pöttyök díszítették, sörénye is vörösesbarnásan omlott nyakára. Koromfekete szemei mellett jól látszódott a szemfehérje. És igen…határozottan a kamerába nézett. Mintha hozzám akarna szólni. Visszahuppantam ágyamra, és lábaimat magamhoz szorítva végigfuttattam ujjbegyeimet a herélt formás vonalain.
– Ó, Robin Hood…- súgtam elcsukló hanggal.- Ha tudnád…ha tudnád, hogy mennyire hiányzol. Csak egyszer újra láthatnálak. De ez a hajó már elúszott…
Nagyot sóhajtva letettem a képet az éjjeliszekrényemre, és vettem egy mély levegőt. Nagyokat pislogtam, hogy elfojtsam feltörni szándékozó könnyeimet, de a múlt kísértett. Felrémlett előttem, amikor utoljára láttam kedves lovamat. A gabonamezőn feküdt, testét vértől csillogó karmolások, és tátongó sebek fedték be. Máskor fényes szőre, akkor tompa pirosban játszott, orrlyukai kitágultak, teste pedig rázkódott minden egyes lélegzetvételnél. Szemeiben ott csillogott a fájdalom, és a szenvedés. Ugyanolyan reggel volt, mint ez. Amikor a távolba pillantottam, suhanó árnyat láttam. Nesztelenül osont párnás talpain, és egy perc alatt eltűnt a hegyek sűrűjében…puma. Egy hegyi oroszlán végzett az én legjobb barátommal. Ennek már több mint két éve…
Remegve sóhajtottam egyet, és szekrényemhez léptem. Kinyitottam két hatalmas szárnyát, és kivettem belőle az első néhány ruhadarabot, ami a kezem ügyébe került. Kócos, mogyoróbarna hajamat fésületlenül lófarokba kötöttem, és sáros sportcipőmben igyekeztem kiosonni a hátsó bejárathoz, a nyikorgó parkettán. A ház csendes volt. Szüleim vastag faajtóján keresztül hallottam apa halk horkolását, húgom, és öcsém csendes szuszogását. Elsurranva nővérem szobája előtt a padló reccsent egyet, de a nyitott ajtón keresztül láttam, hogy csak megfordul ágyában, és alszik tovább. A folyosó végére érve a lépcsővel találkoztam szembe. Régi falépcső, amin a legjobb betörő sem tud zaj nélkül közlekedni. Óvatosan felültem a korlátra, és kezeimmel lassítva hangtalanul lecsúsztam rajta. Végre elértem célomat, a zöld, kis ablakkal díszített hátsó ajtót, ami mellett a fogason ott lógott vékony őszi kabátom. Magamra kaptam, és kiléptem a szabadba.
A friss levegő betódult a tüdömbe, én pedig kihúzva magamat szívtam be. Az arcom szinte azonnal kipirosodott, ujjaimmal pedig kabátom zsebe után kezdtem kutakodni, hogy bedughassam őket a melegbe. Határozott, nagy léptekkel indultam útnak a kiszáradt, harmatos fűvön, ami a lábszáram közepét verdeste. Összehúztam magamat, hogy szembeszálljak a felerősödő széllel, de töretlenül haladtam előre, utat törve magamnak a sűrű, mindent beborító ködben. A copfomat tartó hajgumi lejjebb csúszott hajamon, de néhány csomó megállította útjában, ami lefelé tartott. Zöld szemeimmel az istálló öreg épületét kerestem, és a mögötte elterülő karámokat, és földeket. Elhaladtam apa lerobbant traktorra mellett, aminek festése már egészen lepattogzott, és enni kezdte a rozsda. De legalább működött.
Hirtelen, a ködből kiválva egy alacsony épület körvonalai rajzolódtak ki előttem. Lapos teteje ellenállt a szélnek, bár a sötét deszkák között, amik az oldalát fedték, egy-két helyen szűk rést lehetett felfedezni, amiken a hideg levegő süvítve áramlott be. Megszaporáztam a lépteimet, és szinte futva kerestem az istálló előtt húzódó régi kerítés egy-egy leesett deszkájának helyét, hogy azt átugorva ne kelljen a kapuval kínlódnom, ami csak nagy szenvedések árán szokott kinyílni. Sietve léptem le a fűről az istálló ajtajához vezető poros ösvényre. Az utolsó pár métert kocogva tettem meg, majd lelassítva kikaptam kezeimet a zsebemből, és átfagyott ujjaimmal elhúztam a reteszt.
Az istállóban álló lovak nagyot ásítva fordultak meg állásaikban, és szügyüket az ajtónak nyomva néztek végig rajtam. Meglepte őket korai látogatásom, hisz alig múlhatott hat. Enni csak három óra múlva fognak…hát akkor mit keresek itt? Az első bokszban álló két apró póninak magasra emelt fejjel is alig ért ki az orra a bokszajtó fölé, de azért lelkesen szaglásztak a levegőbe, és nagyokat horkantva akarták felhívni magukra a figyelmet. Belestem hozzájuk, és megsimogattam kistestvéreim lovacskáit, egy pej, és egy fekete pónit. Tovább lépve apám igáslova pislogott felém hosszú, szőke szempillái alól. Fakó szőre vastag volt, és hosszú, hófehér sörényére pedig ráfért volna egy fésülés. Ma apa kiviszi a gazdaságba. Nyilván előtte kifésüli. A következő bokszban nővérem sárga fox trottere fordított hátat nekem, mellette pedig egy tarka hátas figyelt.
A többi ló már mind elfordult, vagy lerogyott a szalmára, és folytatta a szunyókálást, de ez a tarka herélt engem várt. Mosolyogva végigsimítottam a fiatal ló lámpását, majd végigfuttattam tenyeremet sötétbarna oldalán, és a fehér foltokon. Halkan nyerített nekem, és térdével a bokszajtót kezdte kopogtatni. Az én tekintetem azonban tovább csúszott az utolsó bokszra. Az ajtaján gondos gyerekírással díszelgett: Robin Hood. Azóta sem került másik ló a helyére. Megcsóváltam a fejemet, és a tarka ló, Acél bokszával szembeni lószerszámokhoz léptem. Karomra vetem a nehéz western nyerget, és a fülre akasztható, zabla nélküli kantárt, és a herélt bokszához léptem. Ő lelkesen, már-már igenlően bólogatni kezdett, én pedig egy perc alatt felszerszámoztam. Kilestem az istálló poros ablakán, hogy nem jön-e valaki, majd a magam mellett vezetett Acéllal kiléptem az istállóból.
A nap első sugarai már felbukkantak a hegyek vonulatai között, de a környéket még mindig beborította a köd, és a szürkeség. Acél hátán vágtam át a magas fűvel borított legelőkön, és karámokon, néha átugorva egy-egy kidőlt kerítést. A herélt kényelmes, puha ügetése mellett nem kellett figyelnem, nyugodtan elábrándozhattam. Felidéztem, amikor Robinnal vágtam át ugyanezeken a helyeken, amikor vele vágtáztam végig a földeken, és amikor együtt csodáltuk a felkelő napot, amint eloszlatja a környéket homályba burkoló ködöt. Amikor a nap felkelt, felvettem a szárat, és hazalovagoltunk. Szép idők voltak…most azonban már egy másik ló hátán kell járnom a vidéket.
Acél lelkesen törtetett előre, élvezte kora reggeli kiruccanásunkat, habár nem voltam itt teljesen. Gondolataim folyton folyvást elkalandoztak tarka lovam hátáról, valahova, egy távoli világba. A hegyek lábához érve a napsugarak lágyan simogatták az arcomat, finoman meghúztam a szárat, hogy megállítsam lovamat, aki fejét leeresztve legelészni kezdett. Én behunytam szemeimet, és élveztem a napfény játékát arcomon. Egészen felmelegített. Eszembe jutott, amikor reggel azt kívántam, bárcsak újra láthatnám Robint…
– Kérlek- súgtam, tekintetemet az égre emelve.- Kérlek, gyere el hozzám Robin…
Vártam. Nem is tudom mire, csak vártam. Talán arra, hogy meghalljam hátam mögül bizalommal teli nyerítését, patáinak ütemes dobbanásait. Arra, hogy hozzám bújjon, beleleheljen tenyerembe, és végigfuttathassam ujjaimat selymes szőrén. De nem jött. Nem volt mire várnom, talán csak a napkeltére, de úgy döntöttem ezt kihagyom. Felvetem a szárakat, és megfordítva Acélt elügettem a földeken. Tekintetemmel a messzeségbe bámultam, kezeimet pedig a nyeregszarv két oldalán, lovam marján pihentettem. Lazán követtem a herélt mozgását, egy-egy pillanatra behunytam a szememet, mintha visszaforgathatnám az időt, ha eléggé koncentrálok.
A köd nem akart eloszlani, habár a nap már feltűnt a hegyek között. A távolban, egy domb tetején, néhány rozoga karámon túl megláttam házunk sötét körvonalait. Kéménye szinte kiugrott a hegyes tetőről, de füst nem szállt fel belőle. A szél feltámadt, a ködöt továbbfújva, eltűntetve otthonomat a szemem elől. Olyan volt, mintha egy sűrű, porral teli masszában lovagoltam volna, ahol következő lépésem helyét sem látom. Viszont valahol, a távolban egy sötét árnyat pillantottam meg. Csak egy elmosódott oválisnak tűnt, de ahogy egyre közelebb értünk hozzá, kirajzolódott négy lába, és lehajtott feje. Csak nem szökött ki az egyik lovunk? Megállítottam Acélt, és szememet le nem véve a közeledő alakról leugrottam a ló hátáról, aki azonnal enni kezdett.
Tettem néhány lépést a ló felé, aki szintén közeledett hozzám. Vonalai, színei kiélesedtek, ahogy a köd eloszlott körülötte. Hófehér szőrét rozsdaszínű pöttyök tarkították, vöröses sörénye hosszan omlott vállára. Izmos alakja meg sem rebbent a hideg szélben, fekete, csillogó szemei körül ott villogott szemfehérje. Leeresztette formás fejét, és kerek orrával a fűbe fújt. Barátságos horkantás tört elő tüdejéből, egyenletesen vette a levegőt. Lábaival hívogatóan kapálta a földet, de nem lépett közelebb.
– Robin Hood…- suttogtam az előttem álló lónak.
Újabb horkantás következett, mintha azt mondaná: Igen, én vagyok. Engem kívántál, nem? Halvány, megkönnyebbült mosoly futott át az arcomon, és tettem egy bizonytalan lépést a herélt felé. Féltem, hogy egyetlen rossz mozdulat elijesztené, de a kis apaloosa sziklaszilárdan állt a helyén. Újabb lépés követte az előzőt, majd még egy, majd még egy. Felnyerített. Hangja bizalommal teli volt, patája nagyot dobbant a kemény földön, ahogy dobbantott egyet. Hosszú sörénye meglibbent, ahogy várakozóan felvetette fejét. Remegve kinyújtottam felé kezemet, szememet elborították a könnyek, amik nem akartak folyni, csak gyülekeztek. Látásom elhomályosult, de láttam, hogy ott van. Már egész közel éreztem magamhoz. Belelehelt kinyújtott tenyerembe, és bíztatóan rám tekintett. Ujjaimat szőre fölé emeltem, de abban a pillanatban, hogy bőrét érintették volna, Robin szertefoszlott a ködben. Rozsdás szőre azonnal beleolvadt a levegőbe, és eltűnt a szemem elől. Csak képzelődtem?
Acél a hátam mögé lépett, és állát a vállamra helyezte. Gépiesen felemeltem tenyeremet, és végigsimítottam puha orrát. Tekintetemet nem tudtam levenni arról a helyről, ahol az előbb még az én drága heréltem állt. A magány végigfutott a testemen, az egyedüllét keserű felismerése pedig a szívemig hatolt. Egyedül vagyok. És egyedül voltam végig. Ott, ahol Robin állt egy vörös pipacs nőtt ki. Halvány mosoly futott át az arcomon, és lehajoltam, hogy leszakítsam. Ha nem is volt itt Robin, jelet küldött. Már egy jobb helyen van. Üzent, hogy nem leszek soha magányos, mert ő mindig itt lesz velem. A szívemben. A pipacsot ujjaim közt forgatva felültem Acél hátára, és folytattuk utunkat hazafelé. Mosollyal az arcomon, vissza se nézve lovagoltam, pedig ha visszanézek, megpillanthattam volna Robint, aki egy hegycsúcsról figyelt, ahogy átlovagolok a karámokon. Párafelhő csapott fel az orrából, majd újra eltűnt, pont mint amikor előttem állt. A köd szertefoszlott, és a nap bevilágította a környéket, melegséggel töltve fel a szíveket. Köztük az enyémet is.
Gut Aiderbichl Szépalma – A kézzelfogható és professzionális állatvédelem
A Gut Aiderbichl Magyarország Szépalmán egyike annak a több mint 30 birtoknak, amelyet a Gut Aiderbichl Európa-szerte működtet Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Romániában, Svájcban és Magyarországon. A mintegy 6000 állatról, amelyek 35 különböző állatfajhoz tartoznak, a fajoknak megfelelően és szeretetteljesen gondoskodnak egészen életük természetes végéig. Azonban nem minden állaton lehet segíteni az állatok befogadásával, „küzdeni kell a kiváltó tényezőkkel: az emberek tudatlanságával és apátiájával” – tudta Michael Aufhauser az elején, aki a Gut Aiderbichl 2001-es megalapítása előtt már az állatok jogaiért kampányolt.
A szépalmai birtok hosszú ideig az Eszterházy-család tulajdonában volt, mígnem 1994-ben magántulajdonba került. 2018-ban Gut Aiderbichl birtok lett, és ma itt van a lófélék kompetenciaközpontja. A több mint 100 ló, valamint a szürkemarha, mangalica, kecske, birka és racka juh 50 hektár legelővel és mintegy 130 hektár kaszálóval rendelkezik a Gut Aiderbichl Szépalmán, melyek gazdálkodása fenntarthatóan és a legújabb tudásszint szerint történik.
A cél az idős és beteg állatok életminőségének kutatása és fenntartható javítása. A kutatások részben a szépalmai birtokon zajlanak. Az eredmények azt mutatják, hogy már kis változtatások is drasztikusan javíthatják az állatok életminőségét. Ezzel párhuzamosan erőfeszítéseket tesznek a birtokon lévő fajgazdagság és biodiverzitás dokumentálására és megőrzésére.
A legjobb tartási gyakorlatok bárki számára megtekinthetők és testközelből megtapasztalhatók a birtokon, hiszen a Gut Aiderbichl Szépalma számos rendezvényt szervez az év során. Ráadásul a tapasztalatszerzés és az oktatási lehetőség az állatvilág területén nélkülözhetetlen, és az aktív állatvédelem magját adja gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Ezért lehetőség van a gyerekek és fiatalok számára, hogy itt testközelből megtapasztalják az állatjóllétet.
Forrás: Gut Aidernbichl, Szépalma
Saját fotók
2023.06.28.
A lótartók többségének sajnos nincs lehetősége arra, hogy az év nagy részében kizárólag legeltetéssel fedezze lovai takarmányszükségletét. Ezért szükség van a fű mellett szálastakarmány, széna etetésére is.
A lovak emésztőrendszerét figyelembe véve, a legideálisabb számukra, ha ad libitum rendelkezésükre áll jó minőségű fűszéna. A karámokban történő szénázás azonban számos problémát felvett. A széna tárolónak két sarkalatos pontnak is meg kell felelnie: mindenekelőtt a lovak számára biztonságosnak kell lennie. Másrészt az sem elhanyagolandó tényező, hogy költséghatékony legyen, meggátolja a taposás, szétszórás okozta pazarlást.
A földről történő szénázás
A széna földre szórása az egyik legelterjedtebb módja a karámban való etetésnek, mivel nem igényel túlzottan sok munkabefektetést és a természetes legelés állapotát imitálja.
Hátránya, hogy a ló összetapossa a szénát, pazarol. Ez miatt nem gazdaságos a lótartó számára, rengeteg széna vész így kárba.
A felszálló por pedig a légutakat irritálja, emellett ha nagyobb mennyiségben kerül homok vagy föld lovunk emésztőrendszerébe az homokkólikához
Ha ezeket a kellemetlenségeket el szeretnéd kerülni célszerű beruházni egy szénaetetőre. Manapság már rengeteg szénaetető található a piacon, ha pedig szeretsz barkácsolni magad is elkészíthetted azt.
Bármelyik megoldást is választod a biztonság az első!
A szénaetetőt úgy kell kialakítani és rögzíteni, hogy az ne tudjon feldőlni, felborulni. Illetve a ló feje vagy lábai se tudjanak beleszorulni, beleakadni.
Mivel a lovak – különösen a nyári hónapokban – hajlamosak emelgetni a lábukat, mindenképpen úgy alakítsuk ki az etetőt, hogy ne tudjanak belerúgni, hiszen ez miatt könnyen lesérülhetnek.
Az elhelyezésnél egyfelől arra kell figyelni, hogy a ló ne tudjon belelépni. Eközben azonban túl magasan sem szabad elhelyezni az etetőt, hiszen ez természetellenes testtartásra kényszeríti a lovat, ami egészségügyi problémákhoz vezet!
Amennyiben a szénatároló fedett, azt úgy kell kialakítani, hogy a ló ne tudja beverni a fejét vagy olyan anyagból elkészíteni, ami nem okoz sérülést, ha ez mégis megtörténne.
A szénaetető anyagát illetően kerüljük az OSB lapokat és a vékony, könnyen törő építőelemeket (például: egyes műanyag és fa típusok), ugyanis ezek sérülésekhez vezethetnek!
Soha ne használjunk rácsokat vagy acélhálót (betonvas háló) az etető építőanyagaként, hiszen ezek rendkívül balesetveszélyesek!
A legcélszerűbb masszív fából, nem törékeny, puhább fajta műanyagból elkészíteni az etetőt, a korábban említett szempontok együttes figyelembevételével!
A legideálisabb szénaetető megtalálása nem egyszerű feladat, hiszen az alapszabályokon túl az egyéni körülményeket, mint például a karám kialakítását, a lovaink szokásait is figyelembe kell venni. Azonban némi körültekintéssel és kreativitással mindenki megtalálhatja a lovai és saját maga számára is a legmegfelelőbb etetőt.
Philippos fürkésző tekintettel méregette Alexandrost; szerette volna tudni, hogy figyel-e a szavaira. A fiú azonban felkapaszkodott az egyik pályajelző pillére, s nagy érdeklődéssel nézte a csikókarámot, ahol nagy munka folyt: a thessaliai ménesekből összeszedett csikókat egymásután kihajtották a tér közepére, s Philippos lószakértői kiválogatták közülük a legjobbakat.
Az egyik fiatal állattal sok baj volt, mert minduntalan kiakart törni. Sima, fekete szőre fénylett a reggeli nap sugaraiban; ideges fején, mely vadul rángatta a kötőféket, egyetlen fehér csillag ragyogott. Alexandros egy pillanatra sem bírta levenni a szemét erről a fekete csikóról, s gyönyörködve szemlélte a fiatal állat pompás testét, izmos lábait és erős fejét. Végül oda is ment hozzá, olyan közel, amennyire csak meg merte közelíteni a nagy munkában levő lószakértőket.
Amikor a fekete csikó szemügyrevételére került a sor, az állat felágaskodott, farolni kezdett, belegázolt a körülötte álló embercsoportba s vadul rugdalózott. Őrzői, türelmüket vesztve, csuklyát próbáltak húzni a fejére. Amikor egyikük felugrott a hátára, a csikó felágaskodott, s az ember a következő pillanatban elterült a földön. Alexandrosnak olyan érzése támadt, hogy ez a fehér csillagos homlokú fekete ló emberi kétségbeesést és izgatottságot tanúsít, amikor a köréje csődült emberek ordítoznak rá. Az egyik szakértő felügyelő kijelentette, hogy ennek az állatnak veleszületett hajlama a vadság. Alexandros egyszerre megkívánta a dacos természetű csikót. Többet ér az minden más lónál, melyet valaha is látott.
Alexandros átszaladt a Philippos körül álló tisztekhez; közben még hallotta, amint a ménesfelügyelők kijelentették: ezt az Ökörfejet nem lehet bevenni a válogatott csikók közé. ( Ökörfejnek – Bukephalosnak nevezték el, mert fehér csillagos feje némileg az ökörére emlékeztetett.) Alexandros odatoppant Antigonos elé, és méltatlankodva felkiáltott:
– Szégyen, gyalázat lemondani arról a lóról!
Remegett izgalmában és félelmében, mert tudta, hogy senki sem ügyel a szavára…
– Nézd…nézz oda… – dadogta. – Azt a csikót ott…nem szabad..
Antigonos szórakozott pillantást vetett a csikóra, melyet éppen elvezettek. Alexandros érezte, hogy egész testét elönti a forró indulat.
– Hallgass rám! – kiáltotta. – Különben késő lesz!
Most aztán a többiek is felfigyeltek, abbahagyták a beszélgetést, és Philippos hunyorogva pislogott fiára. Antigonos, a Félszemű elmondta neki, miről van szó. Egy ménesfelügyelő még hozzátette, hogy a fekete csikó teljességgel idomíthatatlan, pedig a gazdája tizenhárom talantont kapott érte. Alexandros érezte, hogy maró könnyek szöknek a szemébe, s valami fojtogatta a torkát. Phillipos újra a hadigépek szállításáról kezdett beszélni, s figyelemre sem méltatta fiát.
A legnagyszerűbb ló a világon! – tört ki Alexandrosból a kétségbeesés. – Csak azok ott nem tudják, hogyan kell vele bánni!
Ez alkalommal Philippos is hajlandó volt észrevenni őt:
– Azt mered állítani, hogy nem tudnak elbánni egy csikóval?
Alexandros tüstént belátta, hogy baklövést követett el, de kétségbeesett elszántsággal kibökte:
– Én tudnék bánni azzal a lóval. Kezesbárányt faragnék belőle.
Philippos nem mosolygott. Komolyan megkérdezte tőle:
– És körüllovagolnál rajta a versenypályán, úgy, hogy az engedelmeskedjen a kantárszárnak?
Alexandros bólintott.
– És ha nem sikerült a dolog, mit fizetsz a bolondságodért? – szólt közbe Antigonos.
– Tizenhárom talantont – felelte a fiú. – A Bukephalos árát.
Mindenki nevetett, csak Philippos nem. Megkérdezte fiától, van-e tizenhárom talantonja. Alexandros azt felelte, hogy nincsen, de meg tudja szerezni a pénzt.
– Helyes. Szóval fogadást ajánlottál fel – mondta Philippos. – Nos, próbáld meg. Ha sikerül, ráadásul még megkapod azt a hogyhívjákot…Ökörfejet.
Alexandros rohant, vágtatott a fekete ló felé, s egy pillanatig ugyanazt a bénító, jeges dermedtséget érezte, mely akkor fogta el, amikor Ptolemaiosszal állt ki kardviadalra. Eszébe jutott, hogy Bukephalos az imént milyen vad ellenállást fejtett ki, amikor a csikósok csuklyát akartak húzni a fejére; ezért válláról lekapcsolta a saját csuklyagallérját, ledobta a földre, s csak azután közelítette meg a lovat. Nyugodtan, lassan ment oda hozzá, kezébe vette a kötőféket, elküldte onnan az embereket – s akkor a jeges zsibbadtság is elszállt belőle. Szelíd, megnyugtató hangon beszélt a lóhoz, gyönyörködve nézte a sima bőr alatt dagadozó izmokat, a nyugtalanul csapkodó füleket. Nagy örömét lelte benne. Fejét lassan elfordította, felnézett a napra, de azalatt is folyvást beszélt a lóhoz.
Csak akkor pattant fel Bukephalos hátára – csakúgy szőrén ülte meg -, amikor az már lehajtotta a fejét, s a füvet kezdte szaglászni. A kötőféket lazán hagyta. Bukephalos megfeszítette testét, előreszökött, Alexandros pedig ráhajolt a nyakára, s a kötőfék egyik szárával úgy irányította az állat fejét, hogy az mindig a nap irányába nézzen. Nem ütött rá, nem rugdalta az oldalát, hanem amikor Bukephalos mintegy a maga jószántából bevágtatott a lóversenytérre, a kötőfékkel a pálya vonalára irányította. A fekete ló egy-két pillanatig ellenszegültakaratának, tovább akart száguldani előre, de aztán engedelmeskedett az irányításnak, egyenletes, könnyű vágtában körbefutotta a pályát, s szépen lassított is, valahányszor lovasa úgy kívánta. Alexandros csak most vette észre, hogy az egész tisztikar meg az apja élénken figyelik őt. Amikor leszállt a lóról, Antigonos odakiáltotta neki, hogy derék dolog volt. Philippos azonban nem nyilatkozott, csupán kiadta a parancsot, hogy magánpénztárából fizessék ki a csikó árát. Aztán intett Alexandrosnak, hogy menjen utána, s elsántított a hippodrom néptelen részébe, az üres kőpadsorok felé.
Amikor már hallótávolságon kívül voltak, Philippos dörmögve megszólalt:
– Hát szép volt, szép volt, de hogyan csináltad? Megvesztegetted a lovászokat, hogy ugráltassák a lovat, mi?
Szavai szíven ütötték a fiút. Majdnem rákiáltott az apjára: „Hogy mersz ilyesmit feltételezni rólam?” De fegyelmezte magát, és kurta szavakkal elmagyarázta neki: megfigyelte a csikót is, a lovászokat is, és észrevette, hogy abban a korai órában még nagyon hosszúak az árnyékok; Bukephalos szeme előtt ott táncolt a füvön a saját nyugtalan árnyéka meg a sok sürgő-forgó ember árnyéka – emiatt volt olyan rémüldöző és ideges. Neki, Alexandrosnak nem kellett egyebet tennie, mint a nap felé fordítania az állat fejét és szelíden bánnia vele. Nagyszerű csikó az, nincs annak semmi hibája az égvilágon.
Philippos hümmögött, majd megkérdezte tőle, milyen görög olvasmánnyal foglalkozik mostanában.
Harold Lamb: Világhódító Nagy Sándor
Kép: Canva
2023.06.28.
Állatorvosok és kovácsok egyesült erővel a lovak jólétéért
A FEEVA (Európai Lógyógyász Egyesületek Szövetsége) és az EFFA (Kovács Egyesületek Európai Szövetsége) egyesítette erőit, hogy propagálják a magas szakmai színvonalú patkolás és körmölés fontosságát. A kezdeményezés mindkét szervezet azon felismerésén alapul, hogy a lovak jólétét leginkább az szolgálja, ha csupán magas szinten képzett kovácsok patkolják őket – szükség esetén állatorvosi közreműködéssel, egyeztetéssel.
A kép illusztráció
A nyár elején írásba foglalt partneri kapcsolat legfőbb céljai:
A ló jólétének fokozása azáltal, hogy regisztrált, a legmagasabb szintű szakmai elvárásoknak is megfelelő kovács végzi a körmölést és patkolást.
Kovácsok és állatorvosok együttműködésének propagálása a pata terápiás ellátásánál.
A lótartók tájékoztatása a regisztrált kovácsok alkalmazásának garantált előnyeiről.
A FEEVA elnöke, prof. J. Slater a következőképp nyilatkozott: “Örömmel nézünk az európai szintű együttműködés elébe és bátorítjuk minden tagszervezetünket, hogy országaikban is igyekezzenek ezt megvalósítani, és az első osztályú kovácsmunka révén hozzájárulni a lovak egészségvédelméhez.”
A Gut Aiderbichl Magyarország Szépalmán egyike annak a több mint 30 birtoknak, amelyet a Gut Aiderbichl Európa-szerte működtet Ausztriában, Németországban, Franciaországban, Romániában, Svájcban és Magyarországon. A mintegy 6000 állatról, amelyek 35 különböző állatfajhoz tartoznak, a fajoknak megfelelően és szeretetteljesen gondoskodnak egészen életük természetes végéig. Azonban nem minden állaton lehet segíteni az állatok befogadásával, „küzdeni kell a kiváltó tényezőkkel: az emberek tudatlanságával és apátiájával” – tudta Michael Aufhauser az elején, aki a Gut Aiderbichl 2001-es megalapítása előtt már az állatok jogaiért kampányolt. 
A szépalmai birtok hosszú ideig az Eszterházy-család tulajdonában volt, mígnem 1994-ben magántulajdonba került. 2018-ban Gut Aiderbichl birtok lett, és ma itt van a lófélék kompetenciaközpontja. A több mint 100 ló, valamint a szürkemarha, mangalica, kecske, birka és racka juh 50 hektár legelővel és mintegy 130 hektár kaszálóval rendelkezik a Gut Aiderbichl Szépalmán, melyek gazdálkodása fenntarthatóan és a legújabb tudásszint szerint történik.
A cél az idős és beteg állatok életminőségének kutatása és fenntartható javítása. A kutatások részben a szépalmai birtokon zajlanak. Az eredmények azt mutatják, hogy már kis változtatások is drasztikusan javíthatják az állatok életminőségét. Ezzel párhuzamosan erőfeszítéseket tesznek a birtokon lévő fajgazdagság és biodiverzitás dokumentálására és megőrzésére.
A legjobb tartási gyakorlatok bárki számára megtekinthetők és testközelből megtapasztalhatók a birtokon, hiszen a Gut Aiderbichl Szépalma számos rendezvényt szervez az év során. Ráadásul a tapasztalatszerzés és az oktatási lehetőség az állatvilág területén nélkülözhetetlen, és az aktív állatvédelem magját adja gyerekeknek, fiataloknak és felnőtteknek egyaránt. Ezért lehetőség van a gyerekek és fiatalok számára, hogy itt testközelből megtapasztalják az állatjóllétet. 
