A Burucs testvérek nyerték a Grand Prix-t Kiskunhalason

A Kiskunhalason megrendezett Országos Minősítő Díjugrató Verseny és Grand Prix utolsó napján az időjárás némileg módosította a forgatókönyvet. A szervezők az éjszakai és napközbeni esőzés miatt a fedeles lovardában alakították ki a melegítési lehetőséget, de célszerű volt a Grand Prix-t is előbbre hozni, így a 1 millió 200 ezer forintos összdíjazású főszám délben került megrendezésre. Ebben pedig Burucs Borbála Mamma Mia-val bizonyult a legjobbnak.

Burucs Borbála

Tizennégy nevező startolt a versenysorozat legrangosabb fordulójában, ahol 12 akadály, 15 erőkifejtés – vizes árokkal – várta a lovasokat. A felázott talaj fokozott koncentrációt követelt a lovasoktól. Nem született hibátlan teljesítmény. Burucs Borbála egy verőhibával és egy kis időtúllépéssel megnyerte a Grand Prix-et. Bora testvére, Burucs Barna Winston-C-vel szerezte meg a második helyet, míg a bronzot jelentő helyen, a négy nap során kitűnő formát mutató nyíregyházi lovas,ifj. Szabó Gábor végzett Timpex Centes nyergében.

Burucs Borbála: „Nem gondoltam volna, hogy 5 hibaponttal nyerni lehet. Nehéz pályát építettek. Kiskunhalas manapság a ritka, klasszikus füves versenypálya, nagy terekkel, távolságokkal, de éppen ez benne a nagyszerű. Szeretek Kiskunhalasra jönni, főleg így, hogy nyerek. Mamma Miának ez az utolsó évada. Szép a búcsúnk.”

Burucs Barna

Burucs Barna: „Erős mezőny jött össze. Én hibáztam, nem a lovam, de még így is jó helyen tudtunk végezni a nyolc hibapont ellenére. A szabadtéri szezon első komolyabb versenyén sikerrel próbálkoztam, ez mindenképp biztató a közeli jövőre nézve.”

A négynapos rendezvény összességében jól zárult mondta Juhász Tibor versenymenedzser: „Sokkolónak tűnt az időjárás előrejelzés, de a mai napot kivéve szerencsénk volt. Ma kénytelenek voltunk kijelölni a fedeles lovardát melegítő pályának. Ilyenkor erősödik bennem, hogy mennyre fontos egy komplex lovas bázis léte komoly a versenyrendezéshez. Hiszem, hogy ez a négy nap erősítette, hogy érdemes energiát fordítani a kiskunhalasi lovas bázisra, amit az ország minden tájáról ideérkezett lovasok véleményükkel erősítettek.” – mondta a Magyar Lovas Szövetség elnökségi tagja.

ifj. Szabó Gábor

A díjugrató szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf elégedetten nyilatkozott a halasi rendezésről. „Szakágunknak fontos a hagyományok ápolása, ami mellett a díjugratók kiszolgálása prioritást élvez. Ennek messzemenően megfelelt Kiskunhalas. A melegítő pályára sok energiát fordítottak, hogy kiszolgálja a lovasokat. Az eső sajnos kivédhetetlen. Ezzel együtt egy színvonalas, lovasok kedvében járó szervezést tapasztaltam.”

A nap eredményei:

27.vrsz.-B/1aM kezdő lovas minősítő (100 cm) lovasok stílusversenye

1. Szerbin Bernadett, POKER, Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület, pontszám 7,80

2. Nagy Laura, BIANKA, Colonado Lovasiskola SE, pontszám 7,50

3. Kis Evelin, HANNA, Kiskunhalasi Lovasbandérium Egyesület, pontszám 7,40

28.vrsz.-5 éves lovak minősítő (110 cm) lovasok stílusversenye

1. ifj. Szabó Gábor, TIMPEX FÉNYÉV Timpex Nyíregyháza LK, pontszám 8,30

2. Kurnyák Ágnes, DYLANO VAN’T RUYTERSHOF, Horse-Play LSE, pontszám 7,80

3. Fodor Gábor, FELLEG, Equirria Lovasklub, pontszám 7,40

29.vrsz.-B/2M ifjúsági minősítő  (110 cm) lovasok stílusversenye

1. Vecsei Lili, PM ORIGO Airvent Lovas Club, pontszám 8,20

2. Kis Bendegúz Dávid, FÁRAÓ, Colonado Lovasiskola SE, pontszám 8,10

3. Sajti Fanni, LINNEA Equitania LC, Szeged, pontszám 7,70

30.vrsz.-6 éves lovak minősítő (120 cm) lovasok stílusversenye

1. fj. Szabó Gábor, TIMPEX EMLÉK, Timpex Nyíregyháza LK, pontszám 8,30

2. Burucs Borbála, RÁDIHÁZA-ELŐTÁNCOS, Viktor-i Sportegyesület, pontszám 8,00

3. Babó Szilvia, SUSY DE MALAIS, Airvent Lovas Club, pontszám 7,60

31.vrsz.-A/2* minősítő (130 cm) versenyszám időre

1. Hollé Sára, KURTANO Hévíz LK, 5 hp, 96,95 mp

2. Mráz Tamás, CENTORITA, 8 hp, 91,09 mp

32.vrsz.-A/3 *** Grand Prix (150 cm) versenyszám időre egyszeri összevetéssel

1. Burucs Borbála, MAMMA MIA, Viktor-i Sportegyesület, 5 hp, 80,29 mp

2. Burucs Barna, SIR WINSTON-C, Viktor-i Sportegyesület, 8 hp, 75,98 mp

3. ifj. Szabó Gábor, TIMPEX CENTES, Timpex Nyíregyháza LK, 8 hp, 76,21 mp

33.vrsz.-B/3M Amatőr minősítő (120 cm) kétfázisos versenyszám, megszakítás nélkül

1. Krivinger Krisztián, PRIMADONNA, Prosper LK, 5 hp, 81,01 mp

2. Ács Vivien, BÉTÓ Prosper LK, 10 hp, 84,67 mp

35.vrsz.-A/1 ny. és fiatal lovas minősítő (125 cm) versenyszám időre egyszeri összevetéssel

1. Szotyori Nagy Kristóf, TIMPEX CSÁRDASZÉPE, Prosper LK, 0 hp, 66,85 mp

2. Tuska Péter, ZENGŐ, Határőr Dózsa SE, 4 hp, 63,46 mp

3. Tuska Péter, BEN BENDEGÚZ, Határőr Dózsa SE, 8 hp, 68,94 mp

 

2014. 05.05. Kovács Iván
Fotó: Kovács Iván
Kiemelt fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Hozzászólások