Kezdőlap Blog Oldal 21

Történelmi Lovas Gála Szilvásváradon

Idén is Nemzetközi Történelmi Lovas Gálával ünnepelte meg Szilvásvárad Szent István Napját.

 

A kilátogatók történelmi időutazáson vehettek részt augusztus 20-án a Bükk lábánál. A show tematikája felölelte a magyar lovas történelmet egészen a lovasíjászoktól a napjainkig. Az előadás nagy hangsúlyt fektetett a fajta kialakulásának történetére.

Bemutatta a hazai lipicai lótenyésztés legfontosabb mérföldköveit; többek közt hogyan fejlődtek ki a lipicai fajta különböző törzsei, hogyan indult el a tenyésztés Szilvásváradon illetve hogyan súlytotta a két világháború a fajta sorsát.

Az estét a győri ördög lovasok indították, majd a lipicai rövid fajtatörténete mellett még
megcsodálhattuk a római kocsikat. Ezt követően a láthattuk lovagi tornát, ahol a közel három órás előadás alatt láthattuk lovagi párbajt, díjlovas produkciót, operaénekes előadását, csikós bemutatót és a szilvásváradi lovastorna csapat eladását is.

Az estét megkoronázta a szilvásváradi törzskanca ménes behajtása, amit végül a különböző fogatok felvonultatása zárt.

Fotók és szöveg: Ozsvárt Klaudia, Lovasok.hu
2023.08.21.

Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamainak sorrendjét!

Budapest, 2023. szeptember 12. – Kisorsolták a Nemzeti Vágta előfutamaiban indulók sorrendjét ma a budapesti Nemzeti Lovardában. A szeptember végi eseményen 15 előfutamban összesen 60 település felnőtt lovasa indul.

A kép illusztráció

Lázár Vilmos, a Nemzeti Vágta és a Magyar Lovassport Szövetség elnöke elmondta: a Nemzeti Vágta Közép-Kelet-Európa legnagyobb amatőr lovas eseménysorozata, amelyen több ezer lovas vett már részt az elmúlt 15 évben. ,,Idén minden eddiginél több, összesen 15 Elővágta zajlik, májustól szeptember végéig. 2023 azonban nem csak erről, hanem arról is nevezetes, hogy Szilvásváradon, a honi lótenyésztés ikonikus helyszínén rendezzük meg a döntőt” – tette hozzá a szakember.

 

A Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont stadionjában 4 lovas fog egyszerre starthoz állni, így az elődöntőkbe bejutó 60 lovas 15 előfutamban indul.

A Kishuszár Vágtán induló 32 fiatal lovas előfutam-sorrendjét Szilvásváradon sorsolják ki.

A felnőtt lovasok alábbi sorrendjét húzással, közjegyző jelenlétében állapították meg.

 

A 16. Nemzeti Vágta döntőjét 2023. szeptember 30-án és október 1-jén tartják.

Bővebb információ:

Web: www.vagta.hu
Facebook: https://www.facebook.com/NemzetiVagta
Instagram: https://www.instagram.com/nemzetivagta/
Sajtóakkreditáció a döntőre: https://forms.gle/5QhP9GV3cT4pM1YG7

További információ:

Bognár Gergely
sajto@vagta.hu
Mobil: +36 30 312 8647

A Nemzeti Vágtáról

A Nemzeti Vágta egyedülálló lovas ünnepünk, és a magyar tradíciókra épülő kulturális, turisztikai, gasztronómiai, történelmi településfesztivál egyben. Célja most is ugyanaz, mint amit az első Vágta megrendezésekor fogalmaztak meg a szervezők: lovas hagyományaink felelevenítése, új tartalommal való gazdagítása és az országimázs építése.

2023.09.14
Fotó: Canva

Drónokkal vizsgálták a vadlovak összetett társadalmát magyar kutatók

A Magyar Kutatási Hálózat (Hungarian Research Network – HUN-REN), a Debreceni Egyetem (DE), az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) és a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság kutatói drónokkal vizsgálták a hortobágyi Przewalski-ló ménes szociális rendszerét.

A kutatók két drón segítségével nagy idő- és térbeli felbontással követték a 278 tagú ménes minden egyedének mozgását, miközben az állatok többségét egyedileg azonosították. Az eredmények szerint a vadlovak az emberekhez hasonlóan összetett, többszörösen tagozódott társadalomban élnek, amelynek csoportszerkezete, sőt nemrég bekövetkezett és a jövőben várható változásai is megérthetők ezzel a módszerrel.

A kutatásról szóló tanulmány kedden jelent meg a Nature Communications című tudományos folyóiratban – közölte a Magyar Kutatási Hálózat és az ELTE kedden az MTI-vel.

Egy nagy állatcsoport szociális viselkedésének vizsgálata klasszikus megfigyelési módszerekkel fáradságos, időigényes munka. A kutatók tanulmánya azonban rávilágít arra, hogy nagy felbontású adatokat gyűjtve az állatok mozgásáról, már néhány percnyi felvétel is elegendő információt szolgáltathat ahhoz, hogy a populáció társas felépítését megismerjék a szakemberek, és akár a csoport dinamikájának múltjáról és jövőjéről is következtetéseket vonhassanak le.

“A hortobágyi Przewalski-ménes csoportos mozgását szerettük volna vizsgálni. Azonban közel 300 állat egyidejű megfigyelése korántsem egyszerű feladat” – magyarázza a közleményben Ozogány Katalin, a tanulmány első szerzője, a HUN-REN DE Viselkedésökológiai Kutatócsoport munkatársa.

Az állatvilágban ritka az a többszintű társadalmi struktúra, amely az emberekre is jellemző. Főleg főemlősöknél találkozhatunk vele, de ceteknél, elefántoknál és egyes patásoknál is előfordul, hogy az egyedek kisebb, főként családi csoportokat alkotnak (például háremeket vagy egy matriarcha által vezetett rokoni csoportot), és ezek a családi csoportok egy nagyobb, lazább közösséget alkotnak.

A Hortobágyon 1997 óta élnek Przewalski-lovak a Pentezug rezervátumban. Az alapítás utáni első években a vadlovak háremei egymástól távol, saját területen mozogtak, és egymással ritkán kerültek interakcióba. Az utóbbi években azonban a háremek együtt egy nagy ménest alkotnak, amelyben a háremek továbbra is elkülöníthetők, de a rezervátum területén együtt mozognak. A kutatók ennek az összetett, háremekből álló ménesnek a csoportos mozgását vizsgálták.

A mozgás elemzése azonban meglepő eredményeket szolgáltatott. “A csoport egyedei összehangolják mozgásukat, igazodnak egymáshoz, és ezeket a finom interakciókat kimutatva kiderült, hogy az együttes mozgás alapján megismerhetjük a ménes szociális hálózatát” – magyarázza Nagy Máté vezető szerző, az MTA-ELTE Csoportos Viselkedés Lendület-kutatócsoportjának vezetője.

A kutatók a rövid, néhány perces mozgásmegfigyeléseket a nemzeti park két évtizedre visszanyúló populációmegfigyelési adataival vetették össze. A park dolgozói a rezervátum alapítása óta egyedileg felismerik a vadlovakat, és rendszeresen adatokat gyűjtenek a populáció változásáról.

A populációmonitoringnak köszönhetően ismerjük az állatok leszármazását, amit genetikai mintavétellel is megerősítünk, illetve a szociális rendszerben elfoglalt helyüket, vagyis rendszeresen feljegyezzük, hogy melyik egyed melyik háremhez tartozik” – mondja Kerekes Viola társszerző, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vadlóprojektjének vezetője.

Az elemzések rámutattak, hogy a vadlovak szociális kapcsolatai összefüggenek a rokonsággal és az állatok korábbi ismeretségeivel. A kancák például közelebb helyezkednek el a szociális hálózaton azokhoz a kancákhoz, amelyekkel több időt töltöttek ugyanabban a háremben. A háremek ménessé szerveződésében a rokonság jelentős szerepet játszhat, mivel a testvér csődörök háremei egymáshoz közelebb helyezkednek el a szociális hálózaton, mint a nem rokon csődörök háremei. A közelebbi háremek között ugyanakkor kimutathatóan nagyobb volt a kancák átvándorlása, ami az ismerősi kapcsolat révén szintén hozzájárul a háremek közötti kapcsolatokhoz.

Emellett kiderült, hogy a ménes szociális hálózatában centrálisabb helyet foglalnak el a régebb óta fennálló és több tagot számláló háremek, amelyek tipikusan idősebb, tapasztaltabb csődörhöz tartoznak. Ennek egyik lehetséges magyarázata, hogy a háremcsődörök szövetséget alkotnak, hogy az agglegény ménekkel szemben hatékonyabban védelmezhessék háremeiket.

“A vizsgálat egyik meglepő fordulata, hogy a jövőbeli csoportdinamikára is következtetni tudunk a jelenlegi mozgás megfigyelése által” – teszi hozzá Barta Zoltán vezető szerző, a DE Evolúciós Állattani Tanszékének és a HUN-REN-DE Viselkedésökológiai Kutatócsoport vezetője.

A kutatók ugyanis kimutatták, hogy azok a kancák, amelyek a légi felvételek idején más háremekben éltek, de a felvételt követő két évben háremtársak lettek, már a felvétel készítése idején hasonlóbb pályán mozogtak, mint a többi kanca. A mozgáselemzés által tehát következtetni lehetett arra is, hogy a következő két évben mely kancák hagyják majd el háremüket, és melyik hárembe mennek át.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.09.11.

A Varga Ménes csapata a Tóth Béla régió legjobbja

Nyitott és korosztályos versenyszámokkal vette kezdetét a versenyhétvége a Nemzeti Lovardában.

A pénteki első, 100 centiméteres nyitott versenyszám legjobbja Boros Zsófia volt Gedeon (Carussel Lovas SE) nyergében, a kezdő lovasok mezőnyében ugyanezen a magasságon Szöllősi Jázmin szerezte meg a győzelmet Korax Cenzor Gondtalan nevű lovával (Ráckeve Városi SE) 8,3 stílusponttal.

Az ifjúsági lovasok számára kiírt 110 centiméteres stílusversenyben 8 ponttal Zárug Annamária tanítványa, Gabala Luca zárt az élen Coolmannel, második Győrfi Bernadett és Furioso XLVII-29 Tréfa, harmadik Juhász Anna és Senilla.

A nyitott versenyszámban Hegedüs Kristóf (Gyömrői Tövesmajor LE) az első helyet R – Quinny Chin Chin, a másodikat Q-Chin Chin Chacco nevű lovával szerezte meg. Harmadik a Hack Eliza Szonja – Pamela von Wichenstein páros.

120 centiméteren Lutter Mercédesz és Merfol La Mer utasította maga mögé a mezőnyt, a második leggyorsabb hibátlant Göttler Vilmostól és Jameelától láthatta a közönség, harmadik Koncz Kincső és Luisa.

125 centiméteren Bodnár Annabell – Lay Your Love On Z, Régely Károly – Verducha, Pichovszky Dalma – Frits K volt a sorrend az élen.

A nap legrangosabb, 130 centiméteres versenyszámában mindössze két lovasnak sikerült hibátlanul teljesítenie Karádi László alappályáját. Varga Ábel jó öt másodperces előnnyel szerezte meg az első helyet Chili nevű kancájával. Második a Fabiancsics Horses SE párosa, Faluhelyi Ádám és Vivalisco Blue PS. Harmadik egy verőhibával és a mezőny legjobb időeredményével Göttler Vilmos és Jégvirág.

A szombati nap már a régiós elődöntőkről és persze a csapatversenyről szólt.

27 lovas indult a kezdő lovasok mezőnyében. 8 stílusponttal Simon Eliza Zoé és Casscaletto (EQUINA LSE) lett a kategória elődöntőjének legjobbja. A Németh Zorka – Small Turbó és Mercz Annakata – Walt Disney párosok holtversenyben a második helyen végeztek.

Az amatőr lovasok elődöntője volt a legnépesebb 33 indulóval, a mezőny fele teljesítette hibátlanul a pályát. Néhány századmásodperces előnnyel Freisleben Zsófia és BK Calidon (B-King Lovas SE) szerezte meg az elsőséget dr. Horváth-Gódi Anna és Storm előtt. Harmadik Varga Zsóka és Mastermind.

Az ifjúsági lovasoknál 24 alkalommal szólalt meg az indítást jelző csengő. Az ifjúsági elődöntőben Sáli Csenge és Jácint (Connemara LE) könyvelhette el a győzelmet 64,63 másodperces hibátlannal, második Gubicza Dorottya és Quint Van De Groenheuvel nevű pónija, harmadik Fésűs Gréta és Looking For You.

A nap fénypontja a 130 centiméteres magasságon zajló felnőtt elődöntő, illetve csapat döntő volt. A felnőtt elődöntő első helyét Göttler Vilmos szerezte meg Jégvirággal, de szorosan nyomában volt tanítványa, Bohák-Debreczeni Éva Cortez nyergében. Harmadik a Fabiancsics Horses SE párosa, Faluhelyi Ádám és Vis a Vis. Az eredményhirdetésre még három párost szólítottak: Both Petra – Sanghata, Varga Ábel – Chili, Burucs Borbála – Mia Niana.

A felnőtt elődöntő után következett az összevetés a csapatbajnokság eredményeiért. A győzelmet a Varga Ménes csapata szerezte meg (Lukácsi Léna – Top Iallah Du Bergshaff, Gubicza Dorottya – Quint Van De Groenheuvel, Lutter Mercédesz – Merfol La Mer, Varga Ábel – Chili, csapatvezető: Varga Zoltán).

Második a Best Of Csapat (Schád Zsófia – Nikol Heart, Schád Jázmin – Contello, Bohák-Debreczeni Éva – Cortez, csapatvezető: Vadócz Katalin), a végeredményért Bohák-Debreczeni Éva vállalta az összevetést.

Harmadik a Viktor-i SE 2. Csapat (Horváth Emma – Contesi, Firyulina Ekaterina – Sonatina Blue, Régely Károly – Verducha, Bognár Dóra – Calli Top, csapatvezető: Kovács Dóri).

Negyedik a Fabiancsics Team (Stalter Anna – ENCI, Fabiancsics-Nagy Andrea – Sarah, Fabiancsics Gábor – Convey, csapatvezető: Pusztai Tamás), a végső helyezést Fábiáncsics Gábor harcolta ki a csapatnak. Ötödik a 3, 2, 1 Go csapat (Németh Zorka – Small Turbo, Tubicsák Adrienn – Chacca Lady, Horváth Lili – Ploona, Márki Zoltán – Diana By Boris, csapatvezető: Vándor Zsófia), hatodik a Pest Vármegyei Lányok csapata (Meskó Vivien – Edison, László Elizabet – Maldini, Fésűs Gréta – Looking For You, Kámán Nóra – Hedda, csapatvezető: Sári Viktor), itt Kámán Nórát láthatta a közönség az összevetésben.

A 100 centiméteres nyitott versenyszámban Janik Anna és Sierra Star (Ludovika Sportegyesület) aratott győzelmet, 110 centiméteren Szabó Virág Noémi és Commachis Proud J.K.H. Z (Pasaréti Honvéd Lovas SE), 120 centiméteren pedig Szilágyi Sándor Márk és Stakkauer (Szilágyi Lovasclub SE) zárt az első helyen.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.09.11.

Bohák-Debreczeni Éva a felnőtt kategória bajnoka a Tóth Béla régióban

Vasárnap került sor a kezdő, amatőr, ifjúsági és felnőtt kategóriák döntőire.

A kezdő lovasok stílusversenye 105 centiméteren zajlott visszahívással. A 23 lovast számláló mezőnyben a győzelmet Szöllősi Jázmin szerezte meg Korax Cenzor Gondtalan nyergében 8,30 stílusponttal (Ráckeve Városi SE, edzők: Hrabovszky-Stégner Alexandra, Sári Viktor). Második az EQUINA LSE párosa, Simon Eliza Zoé és Casscaletto 8 stílusponttal, harmadik Vaskó Csaba Colibri nevű lovával (Gyömrői Tövesmajor LE).

A további sorrend: Moga Henrietta Réka – Törpiri, Faludi Zsófia – Aranykapu Con Lamona, Veress Szintia – PM Forward.

115 centiméteren időre, egyszeri összevetéssel zajlott az amatőr lovasok döntője 28 lovas részvételével. Az alappályát hét versenyző tudta hibátlanul teljesíteni. Az összevetést követően az első helyet Janik Attila tanítványa, Hack Eliza Szonja szerezte meg Pamela von Wichenstein nyergében (Colonado Lovasiskola SE), második Fábiáncsics-Nagy Andrea és Sarah a Fabiancsics Horses SE színeiben, harmadik Riz Csenge és Kendy (Berri SE).

Az élmezőnyben lovagoltak még: Freisleben Zsófia – BK Calidon, Nemes Dorka – El Coronita, Firyulina Ekaterina – Sonatina Blue.

Az ifjúsági döntő húsz lovasát már 120 centiméteres akadályok várták az időre, egyszeri összevetéssel kiírt versenyszámban. Az alappályán három hibátlan lovaglást láthatott a közönség, a végső helyezésekről így összevetés döntött. A rövidített pályán Sáli Csenge és Jácint (Connemara LE) nyújtotta a legjobb teljesítményt, így megszerezték a győzelmet. Második helyen zárt Burucs Borbála tanítványa, Józsa Milán és Csöpke SZM (Dabasi Lovaskör SE), harmadik Fésűs Gréta és Hunter Dadero Z (Champions Team LKE), a lovas edzője Sári Viktor.

Az eredményhirdetésre szólították még a László Elizabet – Maldini és Csiszárik Petra – Harper párosokat.

Szintén egyszeri összevetéssel zajlott 135 centiméteren a Felnőtt Döntő – Somlay Tamás Emlékverseny. A 17 versenyző közül mindössze heten indultak hibapont nélkül a döntőnek. A győzelmet idén is Bohák-Debreczeni Éva szerezte meg Cortez nyergében.

Az ezüstérem sorsa összevetésben dőlt el a három négyhibapontos lovas között. Az első összevető Kámán Nóra és Hedda volt, a páros hibátlanul teljesítette a pályát. Fábiáncsics Gábornak és Convay nyergében azonban becsúszott négy hibapont. Az utolsóként pályára lovagló Both Petra és Sangatha egy gyors hibátlannal nyerte az összevetést, megszerezve így a bajnokságban az ezüstérmet.

Harmadik Kámán Nóra és Hedda, negyedik Fábiáncsics Gábor és Convey, ötödik Bognár Dóra és Calli Top, hatodik Szabó Virág Noémi és Valeur de Vivant. A lovasoknak Budavári Anikó, a versenybíróság elnöke, valamint Stróbl Dorottya versenyigazgató, a Magyar Lovassport Szövetség főtitkára gratulált.

Forrás: nemzetilovarda.hu
Kép: Canva
2023.09.11.

Veszprém vármegye I-es csapata a Dunántúl bajnoka 2023-ban

Tizennyolc négy fős csapat adta le nevezését Bábolnán a Némethy Bertalan régiós döntő csapatversenyére. A Bábolnai Gazdanapokkal összekötött lovas versenyen teltházas nézőközönséggel zajlott a regionális csapatverseny szeptember második szombatján.

A felnőtt kategória után négy csapat állt hibátlan teljesítménnyel, így következett Fodor István négyes szintű pályaépítő által épített összevetés. Az aranyérmet Berzsenyi Szilvia csapata, Veszprém vármegye négyese szerezte meg, Kern Emília, Nagy Lili, Kapeller Felícia és az összevetésben mindent vivő, Nagy Evelin.

Ezüstérmes a Szikszai Lajos által vezetett Győr-Moson-Sopron vármegye csapata, harmadik Maszlag Ilona csapateveztő Veszprém vármegye III-as csapata.

A regionális csapatbajnokság negyedik helyezettje, legjobb klubként a Laguna lovasklub Kft., ötödik Komárom-Esztergom vármegye, hatodik Vas megye.

Forrás: dijugratoszakag.hu
Kép: Canva
2023.09.11.

A spanyol ló származása, története

 A spanyol ló származása, története, napjainkig

Azon túlmenően, hogy a spanyol ló is az ún. Przewalski lóból származik és valamikor a paleolitikum és a neolitikum között vált honossá az Ibériai-félszigeten, pontos származása napjainkig vitatott. Tény azonban, hogy i.e. 4000 körül a mai Portugáliát és észak Spanyolországot Cynétáknak, a mai kelet Spanyolországot pedig Cymnétáknak nevezett, kiváló lovasokként ismert törzsek népesítették be, akiknek lovaitól származtatják a mai Andalúz és Luzitanó fajtájú lovat.(A mai spanyol szóhasználat is ginete-nek nevezi a lovast.)

Homérosz idejében (i.e. 750 körül) jelenik meg a görög mitológiában a kentaur, ember és ló furcsa vegyületeként, akik bikákra vadászva fordulékonyságukról és gyorsaságukról voltak híresek. A költő valószínűleg az ibériai lovasnépeknél talált rá a mondák gyökerére.

Xenophon nagy műve „a lovaglás művészetéről”(i.e. 400) az akkori görög csatalovakat és azok kiképzését írja le. Ezek a lovak – az ibériai félsziget 300 éves görög megszállása okán- ibériai eredetűek voltak. Nem igaztalan az, hogy az ibériai lovasművészetet és az ibériai lovat tekintik a klasszikus Lovaskultúra alapkövének.

Az ókori hadművészetekben a pún háborúk idején forradalom söpört végig, hiszen a történelem során először kerültek nagytömegű lovashadseregek bevetésre. Hannibál, amikor i.e. 219-ben átkelt a Pireneusokon mintegy 12 000 Cadiz környékéről származó lovast és lovat tudott seregében, ezzel egyidőben Hasdrubal 5000 lovassal védte az ibériai félszigetet Róma ellen. Az ibériai ló és lovasság a római birodalom későbbi történelmében is kiemelkedő szerephez jutott.

Amikor a Vandálok elfoglalták Észak- Afrikát nagy számban vittek magukkal (V) Andalúziából származó lovakat, melyek jótékony hatást fejtettek ki a berber ló kialakulásában.

A közel 700 éves mór megszállás nemigen befolyásolta a spanyol ló fejlődését, hiszen a hódítók szinte csak gyalogos csapatokkal érkeztek és később a megszállás során kezdték el az ibériai lovat és lovasságot mindinkább alkalmazni.

A középkorra a spanyol ló és lovaglás jelentősége szinte az égig emelkedett: a gazdagság, csillogás helyettesíthetetlen jelképévé vált, nélkülük nem történhetett volna meg a „Reconquista”, a mór területek visszahódítása, melynek Granada visszafoglalása (1492) volt a végkifejlete. A mai napig használt kitüntető „Caballero” cím (lovas, lovag) a becsület, gazdagság, dicsőség és bátorság szimbóluma lett. Ekkor jelentek meg az első lótenyésztés szabályozását elősegítő törvények, a tenyészmének kiválogatásának kritériumairól.

A katolikus királyok uralkodása és a nagy felfedezések időszaka nagyhatalommá emelte Spanyolországot és a spanyol lovat is, hiszen egyre inkább a luxust jelképezte (királyok lova – lovak királya). Így a XVI. századi nápolyi királyságban – mely ekkor spanyol uralom alatt volt – kialakult a klasszikus lovasművészetek egyik fellegvára és a nápolyi ló, melynek alapját spanyol fedezőmének adták.

A dán, angol, francia és osztrák királyi udvarok nagy számban importáltak spanyol lovakat és saját fajták kialakításához használták alapanyagként. Így alakult ki a Kladrubi, Lipicai és Frederiksborgi fajta Angliában a Hackney, Norfolk, Cleveland bay és Connemara, de jelentős szerepet játszottak az angol telivér kialakulásában is, hiszen a királyi kancák (Royal Mares) nagy része spanyol ősöktől származott.

A hódítások során spanyol lovakból alakult ki Dél- és Észak – Amerikában az Appaloosa, Criollo, Paso, Pinto és Quarter Horse fajta. A mai napig népszerű „Westernlovaglás” pedig évszázadokkal később a spanyol Vaequerolovaglás nyomdokain jött létre.

A spanyol ló kulturális fellegvára XIV. Lajos, a napkirály versailles-i udvara volt. A király összevásárolta a világ legjobb lovait – nagyrészüket Spanyolországból, itt írta Guereniere híres művét a klasszikus lovaglás művészetéről.

A XVIII. századtól – elsősorban az angol telivér térhódításával, a gyorsaság és a szabad(os) lovaglási stílus, a galopp és a vadászlovaglás terjedésével az egyensúly és összeszedettség alapszabályain mozgó spanyol ló gyorsan és sokat veszített jelentőségéből.

Csak a XX. század hetvenes éveitől éli a spanyol ló és Lovaskultúra világszerte gyorsan terjedő reneszánszát. Köszönhető ez elsősorban az újabban fokozottan jelentkező igénynek, ahol az ember az amerikanizálódott rohanó világból újra utat keres a klasszikus értékekhez és nem utolsósorban a spanyol tenyésztők kitartó és következetes munkájának, akik nem kis állami közreműködéssel tevékenységük során sikeresen ötvözik a spanyol ló hagyományos értékeit a mai elvárásokkal.

Többek között e sikeres törekvés nemzetközi elismeréseként rendezheti a spanyol lótenyésztés és Lovaskultúra fellegvára, Jerez de la Frontiera a 2002 évi lovas világjátékokat.

Forrás: www.epona.hu
Fotók: Mitrov Gabriella


Epona Lovasklub

Fedeztetés, lóeladás

Az Epona Lovasklub Budapesttől mintegy 40 km-re található. Lovardánk 5 ha területen fekszik gyönyörű szép erdőkkel övezett környezetben egy kis tóval a közepén. A két istálló között –melyekben összesen 14 boksz található 8 tisztavérű spanyol lóval– egy fedeles lovarda áll lovasaink rendelkezésére, csakúgy, mint a két homokos pálya a szabadban.

Tisztavérű spanyol ménjeink tenyésztésre is rendelkezésre állnak. A mének honosított fedeztetési engedéllyel rendelkeznek.

Az évek során sikerült remek kapcsolatokat kiépíteni a jerezi Spanyol-lovasiskola lovasaival, tenyésztőkkel, állatorvosokkal, egy rejoneador családdal és más nagyszerű lovas-szakemberekkel. A többszöri lóvásárlásunk alkalmával szerzett tapasztalatunkkal, nyelvtudásunkkal szívesen segítségére vagyunk minden komoly lóvásárlás iránt érdeklődőnek. Folyamatosan újuló információkkal rendelkezünk eladó lovakról: kancákról és fiatal lovaktól egészen a magasan képzett ménekig különféle árkategóriákban. A sikeres lóvásárlást követő Spanyolországból Magyarországra történő szállítás megszervezésében is készségesen segítünk.

További információ: www.epona.hu
Frissítve: 2023.09.10
Fotó: Canva

Aranykalászos Gazda képzés indul!

Itt a lehetőség a vizsgabizonyítvány megszerzésére.

Miért kell ez neked?

  • Mert egy hektár feletti földek tulajdonba vételéhez szakmai végzettség szükséges.
  • Mert elképesztően rövid idő alatt elvégezhető a tanfolyam, a legkönnyebben, legolcsóbban bizonyítványhoz juthatsz.

Milyen további lehetőségek nyílnak meg előtted?

Pályázatokhoz is feltétel a végzettség. Például a Fiatal Gazda pályázathoz is mezőgazdasági
szakképesítés szükséges, amelyhez könnyű utat enged az Aranykalászos Gazda képzés.

Mi a képzés tematikája?

  • A képzés során megszerezheted azt a tudásanyagot, aminek segítségével sikeresen tudod majd végezni a mezőgazdasági munkálatokat.
  • A mezőgazdasági gépek karbantartásáról is szó lesz a tanfolyamon.
  • Az építmények fenntartásához, karbantartásához is megkapod a szükséges információkat.

Segítünk, hogy mielőbb a kezedbe foghasd a bizonyítványodat.

Már felvetődött benned, hogy szükséged lenne Aranykalászos gazda vizsgabizonyítványra? Ha igen, töltsd ki most az alábbi űrlapot!

Hamarosan keresni fogunk részletes információkkal.

Bábolna 2023. augusztus 25-27. – Lovastusa

Ha Bábolna, akkor extrém időjárás? Az idei évben ez látszik tendenciának, hiszen az eddigi két bábolnai rendezvény rendkívüli időjárása után az augusztusi verseny is egy hőhullám csúcsán, magas páratartalom melletti, szinte fullasztó hőségben került megrendezésre.

A hőség miatt minden nap korán kezdődtek a versenyszámok, hogy a magasabb terhelésű kategóriák még az extrém meleg előtt befejeződhessenek.

A versenyen 116 páros indult el 5 kategóriában, és ismét szép számmal érkeztek külföldi versenyzők is.

A megszokottól eltérően lett kiírva a verseny, követve a mostanában rövid formátumú versenyszámokra jellemző nemzetközi trendet. Így a pénteki díjlovaglás után szombaton az ugrópályán bizonyíthattak a párosok, hogy aztán vasárnap a terepszakaszon mutathassák meg rátermettségüket.

A versenyen érezhető volt, hogy a lovasok a közelgő kontinens viadalokra és az Országos Bajnokságra készülnek, volt akinek a minősülés megszerzése volt a cél, mások pedig az „utolsó simításokat” végezték a nemzetközi bajnokságok előtt.

A versenyrendezők és a hivatalos személyek ismét kitettek magukért, a verseny szervezetten és balesetmentesen került lebonyolításra.

Forrás: military.lovasszovetseg.hu
Kép: canva
2023.09.04.

Büszke magyar lovas nemzet vagyunk

Büszke magyar lovas nemzet vagyunk – mondta a honvédelmi miniszter a Kincsem+ TUTI Nemzetközi Ló- és Agárverseny és Food Truck Show rendezvénysorozaton szombaton Budapesten, a Kincsem Parkban, ahol a tárcavezető átadta a Kincsem-díjat és egyúttal megkoszorúzta a híres magyar versenyló szobrát.

A nagysikerű atlétikai világbajnokság után ismét Budapestre figyel a világ, sikerült visszahelyezni a lóversenyvilág nemzetközi térképére Magyarországot – hangsúlyozta a tárcavezető.

Nagyon sok év után igazi angol nyerő ascoti és goodwoodi lovak és lótulajdonosok látogattak el hazánkba és versenyeztek a magyar lovak ellen. Emellett a lóversenysport Messije, Frankie Dettori a világ legismertebb zsokéja is hat futamban lovagolt szombaton, kétszer nyert is, ő kapta idén a Kincsem- és az Imperial-díjat – mondta a honvédelmi miniszter.

“Nagy sikere ez a magyaroknak, a Széchenyi Istvánhoz visszavezethető gyökerekkel rendelkező magyar lóversenysportnak, amely ezzel nagy lépést tett annak irányába, hogy ismét a nemzetközi világporondon szerepeljen” – hangoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf.

A vasárnapig tartó eseményen a lovassportok mellett a honvédség legmodernebb harci eszközeit is megtekinthetik az érdeklődők, köztük a Leopard 2-es harckocsit, a Gidrán páncélautót és a PzH 2000-es önjáró löveget vagy a vadonatúj LYNX aKF41 gyalogsági harcjárművet.

A háromnapos programban pénteken az agárversenyé volt a főszerep, szombaton és vasárnap a lovassporté. A program része a fiataloknak első alkalommal megtartott Nagy Lovas Szakágválasztó is, ami alatt bárki tájékozódhat a különböző lovassportokról és a hazai lovaglási lehetőségekről.

Forrás: MTI

Kép: Canva
2023.09.04.

Hiba bejelentés