Hazai vadlovakkal segítik a spanyol Przewalski-lovak fajta mentő programját. Közülük 16 lovat választottak ki, leginkább fiatalabb és néhány tapasztaltabb, idősebb egyedet, azzal a céllal, hogy visszatelepítsék őket egyik eredeti élőhelyükre az Ibériai-fennsíkra.
A Pentezug csoport munkatársai, a projekt sikerességének köszönhetően, már korábban is segítették szakmai tudásukkal a Mongóliai és az Oroszországi fajta mentő akciókat, ezúttal a spanyol kollégákat támogatják a visszatelepítési programban.
Ez az akció világszinten egyedülálló, mivel kevés olyan, a kihalás szélén álló faj él, melyet sikeresen vissza tudnak telepíteni eredeti élőhelyükre.
A Hortobágyi nemzetipark területén található vadlórezervátum 1997-ben kezdte meg Pentezug projektjét, mindössze 31 lóval, melyek már akkor jól érezték magukat a pusztában. Mára a populáció megtízszereződött és évente körülbelül 30 csikóval gyarapodik a számuk. A világon körülbelül kétezer egyed él és közülük a második legnagyobb populáció hazánkban található.
A befogást és a szállítást is hónapokon át szervezték szakemberek segítségével, hogy sem ezek a különleges, fokozottan védett vadlovak, sem pedig az emberek ne sérüljenek. A magyar szakemberek munkájának köszönhetően kezdődhetett meg a visszatelepítési program. A kiválasztás során a legfontosabb szempont az volt, hogy genetikailag minél változatosabb kiinduló csoport érkezzen az Ibériai-fennsíkra.
– Háromszáz lóból megmutatni azt a közel húsz egyedet, amit szállításra szánunk, nem könnyű. Figyelnünk kellett arra, hogy amikor ezek a lovak el vannak kábítva és öntudatlanok, sem állat, sem az ember ne sérüljön – fogalmazott Nagy-Szabados Tímea, a Hortobágyi Nemzeti Park projektasszisztense.
– A természetvédelem lényegét fogjuk meg ezzel a programmal: segítsünk olyan fajoknak, amelyek kipusztulnának, hogy jussanak el az eredeti élőhelyükre. Ott aztán végezzék el azt a munkát, amit a jó Isten rájuk bízott. Legeljék a területet, ez mindenkinek jó lesz, a gazdálkodóknak és a természetvédelmi szakembereknek is – mondta el Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park igazgatója.
A nemzeti park instagram oldalán azt is megemlítette, hogy a vadlovak visszatelepítése kulcsfontosságú szerepet fog játszani az egészséges ökoszisztémák helyreállításában és a biodiverzitás fenntartásában.
Jelenleg a vadlovak, a projekt koordinátora, Kerekes Viola felügyelete alatt, már az új élőhelyükkel és a már ott élő fajtársaikkal ismerkednek.
Medgyesi Gergely Árpád, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság igazgatójának szavait idézve – „Egy sikertörténet ez, az emberiség sikertörténete, amikor is egy önmagát fenntartó populációt tudunk létrehozni – Hortobágyon kívül is – Spanyolországban, Kazahsztánban, majd később a Föld más pontjain is, mert célunk a faj megmentése.”
2024.01.17, Ábrahám Alexandra
Források: hnp.hu, hvg.hu
Képek forrása: canva.com