Kezdőlap Blog Oldal 139

Hortobágyi hídi vásár

Százharmincadik alkalommal rendezik meg a hortobágyi hídi vásárt a hétvégén a kilenclyukú híd lábánál – közölte az MTI-vel szombaton a település polgármestere.

Jakab Ádám (független) azt mondta, a szombat délutáni szélvihar ugyan éreztette hatását, de így is sokezren keresték fel a vásárt, ahol 160 árus kínálta portékáját, köztük népművészek, népi iparművészek, régi mesterségek mai folytatói.

A hagyományok szerint az államalapító Szent István király és az új kenyér ünnepének napjához kötődően rendezik meg az országos hírű kirakodó és népművészeti vásárt.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy augusztus 20-án folyamatosan cserélődnek a látogatók Debrecen és Hortobágy között: a virágkarneváli felvonulás után sokan indulnak a pusztai vásárba, a vásározók nagy része pedig ellátogat a karneváli programokra – magyarázta a polgármester.

Hozzátette: a hagyományoknak megfelelően szombaton az örökös pásztorok részvételével megtartott istentisztelet után megszegték az új kenyeret, majd megkoszorúzták a Pásztor fiú szobrát, amivel hivatalosan is megnyitották az egykor gulyaszéli vásárnak nevezett hídi vásárt.

A vásárra látogatók a mátai lovaspályán megtekinthették a ménest, a pusztai állatparkban pedig a térségre jellemző állatokat. Látványos része volt a programoknak, amikor délben szabadon engedték a Hortobágyi Madárparkban meggyógyított gólyákat, amelyek társaikhoz csatlakozva indultak el afrikai útjukra.

2022. 08. 20.
Kép: Canva
Forrás: MTI

2021.05.22-24.- Kiskunhalas- Pünkösdi Országos minősítő és felkészítő verseny

2021.05.22-24 között kitünő hangulatban került megrendezésre a Pünkösdi Országos minősítő és felkészítő verseny a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban. A versenyen 87 lovas és 122 ló vett részt, 35 versenyszámban.

A Pünkösdi hétvége első napján Fazekas Istvántól láthattunk remek teljesítményeket, mivel 3 versenyszámban is sikerült aranyérmet szereznie. A 110cm 5 éves lovak versenyében MAXIMUS nyergében, 120cm nyitott versenyszámban JENNIFER nyergében szerezte meg az aranyérmet, majd a nap legmagasabb 130cm-re kiírt nyitott versenyszámában SPIRIT nevű lovával, egyedüli hibátlan lovaglással sikerült megnyernie az első helyezést.

A videón Fazekas István és Spirit 130 cm-en

A többi versenyszámban is kiváló eredmények születtek!

A 70-75cm felkészítő nyitott versenyszámban első helyezett lett Kovácsné Vetró Adrienn és LIKE THE SEA nevű lova, ugyanebben a versenyszámban Lénárt Tamara ANNA BELLA nyergében szerezte meg a második helyezést 75,32 idő teljesítéssel a Champions Team LKE egyesület versenyzőjeként, valamint harmadik helyen Mezei Lívia és MATHIAS REX lova végeztek a Határőr Dózsa SE

Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.17.

Lótartás, avagy egy otthoni lótartó feljegyzései

Minden lovas kislány álma egy gyönyörű, fekete paripa, amely reggelente az ablakon át kukucskálva várja kisgazdáját, és azt, hogy az egész napot együtt töltsék a réten nyargalászva. Ez tökéletes alapköve lehet egy családi vígjátéknak, de belegondoltál valaha abba, hogy mivel is jár igazából az otthoni lótartás? És nem, most nem az alapvető karám, istálló és egyéb épületek kialakítására gondolok,(bár az sem egyszerű eset) hanem azokra az „apróságokra”, amikre senki nem számít. Most következzék a lótartás 5 olyan következménye, ami nem feltétlenül evidens mindenki számára.

 

1. Mégis ki rendelt ébresztőt?

A válasz: senki. Ezen a senkin pedig értsd magadat, a szüleidet, a szomszédot, és a két utcával arrébb lakó inszomniás idős hölgyet is. Márpedig, ha otthoni lótartásba vágsz bele, fel kell készülnöd arra, hogy nincs lustálkodás, és délig alvás. A lovak egészségének érdekében nagyon fontos a napi rutin kialakítása, így ha a patás reggel 6-ra várja a reggelijét, akkor ne merészeld azt 5:55-nél később beadni neki. A Grumpy cat-nél, már csak egy éhes grumpy pony veszélyesebb. Illetve, ahogy azt egy nagyon kedves ismerősöm szokta mondani: „Ő nem tehet arról, hogy te éjfélekig tivornyáztál. Ha vállaltad érte a felelősséget, akkor igenis fel kell kelned, hogy ellásd.” Szóval, ha nem szeretnéd, hogy két nap után kopogtasson a szomszéd az állandó pitymallati nyerítés miatt, azt ajánlom, állíts mesterséges ébresztőt. Duplán.

 

2. Ha otthon van a patás, elúszik a nyaralás

Had idézzem a világhírű Formula-1-es pilóta, Michael Schumacher intő szavait: „Amikor az ember gokartozik, miután végzett, egyszerűen csak beviszi a garázsba a gokartot. A lovakkal viszont mindig foglalkozni kell, még vasárnaponként is.” És ez alól a nyaralás sem kivétel. Nem is tudom lassan összeszámolni, hogy hány nyaralást, családi összejövetelt, és bulit hagytam ki a lovam miatt. Félreértés ne essék, önként választottam az otthoni remetelétet. Hiszen bármely aranyos a közelben lakó rokon, vagy szomszéd, nagyon kevés az esély arra, hogy legyen bármilyen lovas tapasztalata, azt pedig nyilván nem várhatjuk el tőlük, hogy hirtelen szakmabeliek legyenek. Na meg aztán valljuk be, egy lovas sem tudna nyugodtan pihenni, míg társa hozzá nem értők keze közt van.

 

3. Pokoli szomszédok, vagyis a jó szomszédi iszony

Habár most nem a videojátékra gondolok, igencsak sok kellemetlenséget tudnak okozni a körülöttünk élők (mondjuk a megfelelő odafigyelés nélkül, mi is nekik). Tekintsünk el tehát a szokásos „büdös a trágya”, „büdös a ló” és a „sok a bogár” kliséktől. Ugyanis legtöbbször ott rejtőzik az előbbiek szöges ellentéte is, az állatkedvelő, alapvetően nagyon aranyos szomszéd. Ő az, aki a kapuban állva mindig rákérdez hátasunk jó létére, érdeklődik, mit ehet és mit nem, majd, mint egy túlbuzgó nagymama beállít kedvencünk csemegéivel mindezt akár úgy, hogy otthon sem vagyunk. Nyilván ez nem rossz, sőt én például rendkívül örülök, hogy van egy pótmamája a kisfiamnak, de egy idő után nagyon kellemetlen tud lenni az állandó tartozás érzése.

 

4. Ami el tud romlani, azt biztos akkor teszi tönkre a ló, amikor sietsz

Szokták volt mondani, hogy ami el tud romlani, az el is romlik. Lehet, csak én vagyok ilyen négylábúval megáldva, de az én paripám általában még rá is segít a dolgok állapotának amortizálódására. Na, és persze mindezen tárgyak akkor adják be a kulcsot – nyilván tökéletesen egyszerre -, amikor az ember amúgy is irgalmatlan rohanásban van. Így azt tanácsolom, hogy ha meetingre indulsz, minimum 3 órával a tervezett előtt kezdj el készülődni, és akkor talán be tudod tartani a karámjavítás közben telefonon jelzett minimum 2 órás késést.

 

5. Nincs jobb, mint a ló egészség

Tudom, alapvetően ez a pont egy kakukktojás, hisz bármely kicsit is felelősségtudatos ember gondol arra, hogy az a ló bizony beteg is lehet. Viszont, a többség inkább nem vesz róla tudomást, hisz miért pont az ő patása sérülne le otthon. Nos, aki ismeri a fajt, az tökéletesen tisztában van azzal, hogy a lovaknak mindössze egy életcélja van: minél költségesebb módon elpatkolni. Szóval, ha szeretnél spórolni, akkor azt lehetőleg ne a lovad egészségét befolyásoló dolgokon tedd.

 

Képek: pixabay.com

2021.12.21.
Horváth Lilla
Frissítve: 2022.08.16.

A hónap végén újra Szilvásváradon lesz a fiatal fogatlovak világbajnoksága

Az elmúlt év után idén augusztus 25. és 28. között ismét a Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont ad otthont a fiatal fogatlovak világbajnokságának.

Nagy István agrárminiszter a hétfői budapesti sajtótájékoztatón tett bejelentésekor hozzátette: a négynapos küzdelem során három korcsoport, az 5, 6 és 7 éves lovak mutatják be teljesítményüket az arénában.

“Itt ugyan nem négy ló van befogva, de ló és ember kapcsolata, önmagáért és egymásért való küzdelme ebben a szakágban is megmutatkozik” – hangsúlyozta miniszter.

Nagy István felidézte, hogy a Kincsem Nemzeti Lovasprogram keretében 2018-ban átadott Szilvásváradi Lipicai Lovasközpont rövid idő alatt Európa-szerte ismertté vált. Rendszeres találkozóhelye lett a sportlovaglóknak, kaszkadőröknek és a történelmi hagyományőrzőknek éppúgy, mint a lovakért rajongóknak. A világ azon versenypályának egyike, amely minden lovas szakágat egy helyen tud kiszolgálni.

Cseri Dávid, az Állami Ménesgazdaság Szilvásvárad vezetője ismertette, hogy a fiatal fogatlovak világbajnokságát az elmúlt években Mezőhegyesen rendezték meg, Szilvásvárad 2021-ben vette át a stafétabotot. Tájékoztatása szerint tavaly közel 60, idén pedig 52 ló vesz részt a világbajnokságon. Ebben az évben az Egyesült Államok is csatlakozott az eseményhez, de érkeznek lovak és versenyzők Norvégiából, Német- és Olaszországból, valamint Ausztriából. Kitért arra is, hogy az Állami Ménesgazdaság Szilvásváradot és a lipicai fajtát Dani Marcell Balázs képviseli, aki pár hete országos bajnoki címet nyert a kettes fogathajtók kategóriájában.

Nagy István és Cseri Dávid is beszélt még arról, hogy augusztus 20-án este nyolc órától a szilvásváradi Lipicai Lovasközpontban ismét megtartják a Lipicai Nemzetközi Történelmi Lovasgálát. A lovasszínházi díszelőadás Magyarország lovas történetét mutatja be, legfontosabb jelenetei a ménesgazdasághoz kapcsolódva a több mint négy évszázados lipicai fajta sokáig hányattatott, ugyanakkor dicső múltját tárják a nézők elé. Fellépnek a világ minden táján foglalkoztatott kaszkadőrök és lovasok, élő népzenei aláfestéssel.

Az agrárminiszter hangsúlyozta, hogy a kormány a beruházások és infrastrukturális fejlesztések mellett csaknem egy évtizede kiemelten – idén például 173,8 millió forinttal – támogatja a lovas rendezvényeket, a lovas sportot és a lósportot. Ez fedezi az utánpótlás-nevelést, valamint segíti a költségvetési szervként működő ménesgazdaságok szakmai munkáját.

2022. 08. 15.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Gubicza Dorottya győzelmei Németországban

A németországi Hagenben első alkalommal vettek részt magyar póni díjugrató lovasok nemzetközi versenyen. A premier kifejezetten sikeres volt, hiszen Varga Zoltán tanítványai nagyszerűen helyt álltak az erős mezőnyben.

A verseny pénteki és szombati napján a 115 cm-es magasságon, Gubicza Dorottya Quint Van De Groenheuvel nevű pónijával mindkét nap győzni tudott, első nap holtversenyben a német, Laura Hertz-Eichenrodeval, második nap jelentős tizennégy másodperces előnnyel. Gubicza Sarolt is sikeresen teljesítette Evye Quatre Saisons nevű pónijával a 120 cm-es póni versenyszámot, ahol egy negyedik helyezést is elért.

Gratulálunk!

2022. 08. 15.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Ifj. Szuhai Gyula a Budapest Grand Prix győztese

A Díjugrató Grand Prix sorozat legfiatalabb győztesét ünnepelhette a közönség vasárnap este a Nemzeti Lovarda Regale arénájában. A nap folyamán az amatőr, gyermek és U25 kategóriákban is győztest hirdettek.

A hétvége folyamán második alkalommal léptek pályára a négyéves lovak vasárnap reggel. 8,30 stílusponttal holtversenyben két mén végzett az élen: az ifj. Szabó Gábor által lovagolt, Ibolensky apaságú Nibolensky, valamint az Eszes Ferenc által bemutatott, Eldorado van de Zeshoek apaságú Neorado T. A ló tulajdonosa dr. Pusztai Zsuzsanna. Harmadik helyen zárt Kis Bendegúz Dávid és Comme Il Flora (Comme il faut után). Az eredményhirdetésre szólított további párosok: Hubai István – K2, Burucs Borbála – Sir Winston-B és Búza Krisztián – Apollon.

A Moody Mares pilisvörösvári lovasbolt által támogatott amatőr Grand Prix versenyszámban harminckét indulóból kilenc lovas tudta hibátlanul lelovagolni Karádi László nemzetközi pályaépítő alappályáját. Jöhetett az összevetés, és ahogy Bábolnán és Kecskeméten is megszoktuk, az amatőr kategóriában a hölgyeké volt a terep. Kiemelkedett a mezőnyből több Grand Prix győzelemmel büszkélkedő, szürkéket lovagló Németh Viktória – Bohák-Debreczeni Éva páros. Először a Gerje LSE lovasnője, Németh Viktória Rádiháza Görögtánccal ment egy nagyon gyors hibátlant, de Göttler Vilmos tanítványa Cortezzel még egy másodperccel gyorsabb hibátlant lovagolt, így övé lett a Grand Prix győzelem. Az amatőr Grand Prix harmadik helyezettje Kovács Henri tanítványa, Szakál Delinke lett Quinteróval.

Negyedik és nyolcadik az összevetésben két lovat lovagló Ötvös Nóra Carte Noir F- el és Summer Rainbow F-el (Felgyő és Térsége Lovas Klub). A Nemzeti Lovarda amatőr GP-jének ötödik helyezettje a cseszterlintes Anna Van Doremalen Lembával, hatodik az alappályán elsőnek induló Katyusa M nyergében a badacsonyi dr. Czuczai Natália, míg hetedik a Viktori-s Turoczi Laura Pretty Womannel.

34 indulót számlált a 125 centiméteres nyitott versenyszám mezőnye. A győzelmet a Talent Program lovasa, Kim Yura Charlotte és Bognár Hamis (Equipark LK) szerezte meg egy villámgyors hibátlannal, második Biharvári Attila tanítványa, Andre Illés Alexandra Black Pearl De Soule nyergében, harmadik a Prosper LK versenyzője, Hegedűs Adél Dóra és Lombardo 54. További helyezések: Magyar Balázs – Khania “F”, Füzér Gábor – Diamond Heart KDW, Vándor Zsófia – Chacco-Bella. A helyezetteknek Budavári Anikó versenybíró gratulált.

A 125 centiméteres Horze gyermek Grand Prix alappályáját három hölgy tudta hibapont nélkül lelovagolni. Az összevetésben az elsőnek induló Bodnár Annabell Lay Your Love On Z nevű lovával a leggyorsabb hibátlannal teljesítette a rövidített pályát. Füzér Gábor tanítványa után a Talent Program tagja, Hermann Zsófia LNS Cassianával is hibátlanul lovagolt, ideje ezúttal a második helyre volt elég. Szabó-Máriás Sára tanítványa, Fábián Johanna és Chabal TH négy hibaponttal ért célba, így övé lett a harmadik hely.

A négy hibapontos lovasok között a további helyezésekről az időeredmény döntött. A Némethy Bertalan Alapítvány színeiben versenyző Bodnár Annabell másik lovával, Comedy Starral a negyedik helyen zárt. Ötödik az áprilisi bábolnai Horze Gyermek Grand Prix győztese, Both Petra Casus Bibendivel, míg hatodik Szabó Dorina Cantus Clay nyergében.

140 centiméteren Técsy Attila és Clear Girl egy szép tiszta hibátlannal szerezte meg a győzelmet, a második helyezett Lehotai Máté – Calliope párosnak négy másodperccel több időre volt szüksége a pálya teljesítéséhez. Harmadik Mráz Tamás Erdélyi Lóránt lovával, El Contheróval. Negyedik helyen zárt Fábiáncsics Gábor Convey nevű ménjével, őt a Kárándi Imre – Uripoint és Csibi Zsófia – Voodoo Fire párosok követték.

A legnépesebb mezőny harminchét párossal a Goldhorse sportlótáp által támogatott U25-ös nagydíjban sorakozott fel. Nyolc páros tudta a tizenkét számozott akadályú, tizenöt erőkifejtésből álló alappályát hibapont nélkül teljesíteni. Következett az összevetés, ahol négyen maradtak tiszta hibátlanok.

A győzelmet úgy, ahogy az elmúlt években már többször, ezúttal is a mórahalmi Kiss Lizanna szerezte meg az utolsó meredeknél nagyot segítő saját tenyésztésű lova, Cloé nyergében. Az U25-ös nagydíj második helyezettje a záró lovasként starthoz álló, Biharvári Attila által felkészített francia-magyar Andre Illés Alexandra lett Futur du Pomiez nyergében. Harmadik helyen Búza Krisztián tanítványa, Ferencz Dalma Mercédesz lovagolhatott be az eredményhirdetésre a sárga Corrada nyergében, míg negyedik lett szintén egy sárga, Edward Z a diósgyőri Lukács Lorennel.

Az eredményhirdetésen Szladek Péter a versenybíróság részéről, Szotyori Nagy Kristóf a Díjugrató Szakág elnökeként és Dallos Eszter a Goldhorse sportlótáp képviseletében gratulált az összevetésben négy hibaponttal teljesítő lovasoknak, Mécs Emmának, Csetényi Leának, Füzér Zsófiának és Kiss Dominikának.

Az egyszeri összevetéssel zajló 150 centiméteres GP versenyszámban 12 akadály és 15 erőkifejtés, valamint 2 millió forint összdíjazás várta a lovasokat. Karádi László alaposan feladta a leckét az indulóknak, az első hibátlan, alapidőn belüli lovaglást ugyanis csak a huszadikként induló lovastól, ifj. Szuhai Gyulától és Perthy Jacksontól láthatta a közönség. Ez a bravúr még két versenyzőnek, ifj. Szabó Gábornak és az utolsóként induló Mráz Tamásnak sikerült, így végül ez a három lovas indulhatott az összevetésben.

Lendületes lovaglással, szűk fordulókkal, gyors hibátlan lovaglással adta meg az alaphangot az összevetésben ifj. Szuhai Gyula. Ifj. Szabó Gábor, valamint Mráz Tamás egyaránt hibázott a második akadálynál, de az utóbbi páros időeredménye volt jobb. A tiszteletkört így ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson vezethette, második Mráz Tamás és BN Silver, harmadik ifj. Szabó Gábor és Szombati Gábor lova, Chacrinue.

Negyedik helyen, ismét a legjobbak között zárta a GP-t Kárándi Imre és Catonel, ötödik és hatodik Czékus Zoltán Carundyval és Ricolával, majd hetedik Técsy Attila és Nikidam Breaker, nyolcadik Vándor Zsófia és Leopard of Ballmore.

A versenybíróság képviseletében Schlezák Melinda gratulált a lovasoknak, a különdíjat a Díjugrató Szakág elnöke, Szotyori Nagy Kristóf adta át.

2022. 08. 14.
Kép: Canva
Forrás: nemzetilovarda.hu

Budai Virág Lady In Red nyergében nyerte a hatéves lovaknak kiírt Grand Prix-t

A négyéves lovak nyitották meg a szombati versenynapot 100 centiméteren. A győzelmet Eszes Ferenc szerezte meg dr. Pusztai Zsuzsanna Neorado T nevű lovával. A győzelemhez 8,40 stíluspont kellett, ifj. Szabó Gábor és Nibolensky 8,20 ponttal a második, Hubai István és K2 kereken nyolc ponttal a harmadik helyen zárt.

120 centiméteres pálya várta az ifjúsági korosztály lovasait. A dobogót a Prosper LK versenyzői dominálták, Szotyori Nagy Kristóf és Baumann Bori tanítványai az első és a harmadik helyet szerezték meg. Csizmadia Csenge és Audrey Pins hozta a leggyorsabb hibátlant, a harmadik helyen pedig Hegedűs Laura Lilinek és Timpex Gondolának szólt a taps. Második Fábián Johanna és Katinka.

Az 5 éves lovak Grand Prix a Díjugrató Szakág kiemelt, 250 ezer forintos pénzdíjáért zajlott. A döntő igazán izgalmas versenyt hozott, hiszen a 33 indulóból 17 jutott az összevetésbe. Végül folyamatosan kiválóan szereplő Burucs BorbálaMia Niana páros vezethette a tiszteletkört, igaz ifj. Szabó Gábor és Genius Conference, valamint ifj. Petrik Béla és Robin Hood Baboskert sem adta olcsón a győzelmet. A versenybíróság nevében Budavári Anikó, a Díjugrató Szakág nevében pedig Bazsó Gergely gratulált a lovasoknak.

A 6 éves lovak Grand Prix-ben hat párosnak sikerült hibátlanul teljesítenie az alappályát, köztük összevetés döntött. A Fábiáncsics Horses SE versenyzője, Budai Virág és Lady In Red HX nevű kancája az összevetés rövidített pályáját is hibátlanul teljesítette, ez a bravúr rajta kívül még Babinszki Lászlónak is sikerült Gago Z nyergében , a harmadik helyezett Magyar Balázsnak és Miss Mary Soames “F”-nek azonban becsúszott egy verőhiba. A további sorrend: ifj. Szabó Gábor – Quel Action VDS, Faluhelyi Ádám – Struppi, Kovács Roland – Corno d’Oro. A verseny itt is a Díjugrató Szakág kiemelt pénzdíjáért, 300 ezer forintért zajlott. A versenybíróság nevében Schlezák Melinda, a Díjugrató Szakág nevében pedig Bazsó Gergely gratulált a lovasoknak.

A 125 centiméteres nyitott versenyszámban egy másodpercen belül keltek el a dobogós helyezések. A leggyorsabb Krucsó Szabolcs és Silva 127 volt, a Talent Programban résztvevő Kim Yura Charlotte és Bognár Hamis hajszálnyi időkülönbséggel csúszott a második helyre, harmadik a szintén Krucsó Lovasklub színeiben versenyző Buza Patrik Zoltán és Janieta VDL.

Nem hozott meglepetést a 135 centiméteres versenyszám, hiszen az első helyet ismét Göttler Vilmos és Jégvirág halászta el a versenytársak orra elől. Prikler Szilárd és Coco-Bongo Boy három másodperccel lemaradva teljesítette a pályát, harmadik ifj. Petrik Béla és Duche. A fiatal lovasok legjobbja Pataki Anna Klára és Je T’aime volt (edző: Szikszai Lajos), őt két pasaréti páros, Mécs Emma – PM Chaccera, Csetényi Lea – Hámor követte.

A 145 centiméteres, kétfázisos GP kvalifikáció volt a nap fénypontja, a versenyszámban 41 lovas sorakozott fel. A győzelmet Krucsó Szabolcs szerezte meg Caruso nyergében egy nagyon gyors lovaglással, második a pénteki győztes páros, ifj. Szuhai Gyula és Perthy Jackson, harmadik Szuhai Rodrigo és Cornet. A további sorrend: Czékus Zoltán – Carundy, Vándor Zsófia – Leopard Of Ballmore, Szuhai Gyula – Lawisangos.

2022. 08. 13.
Kép: Canva
Forrás: nemzetilovarda.hu

Ifj. Szuhai Gyula győzött 140 centiméteren

Több mint 180 lovas és 350 ló érkezett a Grand Prix sorozat harmadik fordulójára a Nemzeti Lovardába, ahol a négy nap során 28 versenyszám várja a résztvevőket.

A versenyhétvége első, 110 centiméteres versenyszámának győztese Lengyel Róbert és Carintia (Agropoint LKSE) volt, akik erre a győzelemre másnap rá is dupláztak.

Az ötéves lovak szintén 110 centiméteren kezdték a versenyt, itt a fiatal lovaival mindig rendkívül sikeres Kovács Henri által bemutatott Ameko Kannandale (E. M Kannan) győzött 8,20 stílusponttal.

A Horze Gyermek Kvalifikációban a kategória bábolnai győztese, Both Petra és I’m Special RV (Molnár János SE) hozta a leggyorsabb hibátlant 61,65-ös idővel.

A 120 centiméteres nyitott versenyszámban ifj. Petrik Béla és Kancon (Molnár János SE) győzött. Szintén 120 centimtéteren zajlott a hatéves lovak versenyszáma, ahol Takács Petra és My Way VL (Takács Horses SE) kiemelkedő eredménnyel, 8,60 stílusponttal vitte el a győzelmet.

A Moody Mares Amatőr GP Kvalifikáció legjobbja Németh Viktória és Rádiháza Görögtánc (Gerje LSE) volt, a nap végén 130 centiméteren pedig Göttler Vilmos és Jégvirág diadalmaskodott.

Pénteken az ötéves lovaknál Szuhai Rodrigo és Chacoontano SZ szerezte meg a győzelmet, ifj. Szuhai Gyula és Cornet’s Blue SZ csak századmásodpercekkel csúszott a második helyre. A harmadik és negyedik helyezést Mráz Tamás vitte el La Viva Las Dallas és It’s All The Go nevű lovaival.

A gyermek GP kvalifikációban Szabó-Máriás Sára tanítványa, Fábián Johanna Chabal TH nyergében mutatta be a leggyorsabb hibátlan lovaglást, második Zsargó-Ágotai Fanni és Excell SB, harmadik Szabó Dorina és Cantus Clay.

Az amatőrök mezőnyében Szakál Delinke és Quintero (Morris Lovas SE) utasította maga mögé a mezőnyt, a további dobogós helyezéseket a dr. Czuczai Natália – Katyusa M és Bérczy Anna – Vicora Star Ps párosok szerezték meg.

A hatéves lovaknál már 125 centiméterre emelkedett az akadályok magassága. Itt ifj. Szabó Gábor tanítványáé, Szép Krisztiáné lett a győzelem Vivant Van De Boss nyergében. Lengyel Róbert ezúttal egy második helyet gyűjtött be Cazera TSH segítségével, harmadik a csütörtöki győztes, Takács Petra és My Way VL.

A nap legnépesebb mezőnyét a Goldhorse GP Kvalifikáció hozta 91 lovassal. A nyitott kategória legjobbja ezúttal is Göttler Vilmos volt Jégvirággal, Técsy Attila és Alkom majdnem két másodperccel lemaradva tudta csak követni a győztes párost, harmadik Szuhai Péter és Lord Cornet PSZ. Az U25 korosztály győztese ifj. Antal Péter és Choral Symphony volt, a második helyezett Andre Illés Alexandra – BH Gladiátor Spring párosnak közel három másodperccel több időre volt szüksége a hibátlan pályához, harmadik Takács Petra és Kaffino by Boris.

62 indulót számlált a 140 centiméteres GP kvalifikáció. A leggyorsabb hibátlant ifj. Szuhai Gyulától és Perthy Jacksontól láthatta a közönség, de szorosan a nyomukban volt Mráz Tamás és Sanghata, valamint ifj. Szabó Gábor és Chacrinue.

2022. 08. 12.
Kép: Canva
Forrás: nemzetilovarda.hu

Megnyílt a jelentkezés a III. LOVASOK.HU DÍJLOVAS „VERSENYFELKÉSZÍTŐ” PROGRAMJ

LOVASOK.HU LOVAS AKADÉMIA ONLINE „VERSENYFELKÉSZÍTŐ” PROGRAM

A következő felkészítő programmal szeretnénk csatlakozni, illetve összefogni a díjlovasokat, hogy közösen támogassuk a Facebook-on és Instagram-on elterjedt „Egy iskolaló vagyok” megmozdulást.
A koronavírus járvány a lovasiskolák életét is felforgatta. A megváltozott körülmények különleges új utakat nyitnak meg. Ilyen új kezdeményezés a Facebook-on, illetve Instagram-on elterjedt „Egy iskolaló vagyok” csoport. A kezdeményezés elindítóinak célja egy részről, hogy felhívják a figyelmet arra helyzetre, amibe azok a lovasiskolák kerültek, amelyek utánpótlás képzéssel, gyermekek, fiatalok lovaglás oktatásával foglalkoznak. Más részről, megpróbálnak minél több támogatót toborozni, miután sok lovasiskola felfüggesztette az oktatást és jelenleg senki nem tudja pontosan megmondani meddig tart ez az állapot. Bevételeik teljesen megszűntek, kiadásaik viszont megmaradtak.
Miután legtöbben mi díjlovasok is egy ilyen kis lovasiskolában kezdtük, reméljük a lovastársadalom összefogásával a jövőben is lesznek vidám gyerekek délutánonként és a szünetekben ezekben a lovardákban, melyek biztosítják számunkra az utánpótlást.
A programba befolyt részvételi díj 100%-a az „Egy iskolaló vagyok” projektet támogatja. A részvételi díj nem pontosan meghatározott, mindenki egyénileg döntheti el, hogy mekkora összeggel tudja és szeretné támogatni a nehéz helyzetbe került lovasiskolákat.

Daniló Sportegyesület
ERSTE Bank Hungary Nyrt.
11670009-07752400-70000006
Megjegyzésbe kérjük írjátok be: „Egy iskolaló vagyok”

Köszönetként az „Egy iskolaló vagyok” csoport megálmodója Losonczy Anikó felnőtt díjlovas válogatott, a 2017-es göteborgi Felnőtt Díjlovagló Európa Bajnokság részt vevője értékeli a videókat, illetve hasznos tanácsokkal látja el a programban részt vevő lovasokat.

Hiba bejelentés