Nyeregszemle, az élő, lüktető lovas közeg
“18 éve dolgozom kaszkadőrként. Bárhol jártam a világon, amikor kiderült, hogy magyar vagyok, két dolgot biztosan tudtak rólam. Az egyik, hogy egy hazában születtem Puskás Öcsivel, a futball legendával. A másik pedig, hogy lovas nemzet tagja vagyok” – meséli a magyarság és a ló közötti ősi összetartozás megfakult bizonyítékaként Lezsák Levente, mielőtt az új nemzeti lovasprogram részleteiről beszélne.
Szenvedélyessége, az „ügy” iránti őszinte elkötelezettsége és jobbító szándéka minden szaván átvilágít. Nem kell bizonygatnia, bárki láthatja: ezek az erények abból a mély meggyőződésből táplálkoznak, hogy a magyar ember múltjának, sorsának elválaszthatatlan részese a ló.
– Mi, lovasok egymás között sokszor keseregve állapítjuk meg, hogy régi dicsőségünk fénye mára igencsak megkopott. Bár a ló nem természetes közegünk többé, mégis mindannyiunk szíve együtt dobban, amikor arról hallunk, hogy lovas nemzet vagyunk. És ez különös felelősséget ró ránk: döntéshozókra, és egyszerű lovas emberekre egyaránt.
– Ez a háttere és magyarázata az új nemzeti lovasprogram megszületésének is?
– Ennek a felelősségnek a felismerése hívta életre azt a szakmacsoportot, ami egy lovas stratégiai vázlatot tett le a kormányzat asztalára. Az elképzelés természetesen még sok kiegészítés és társadalmi vita során válik valós lovaságazati stratégiává, de rendkívül lényeges lépés. Ha körbetekintünk a világban, Angliától Új-Zélandig, Franciaországtól Olaszországig mindenütt létezik ágazati stratégia rövid-, közép- és hosszútávú elképzelésekkel és hozzárendelt forrásokkal, jogszabályi háttérrel. Mindez szükséges ahhoz, hogy az ágazatra koherens egészként tekinthessük.
– Milyen csapat dolgozik a program kidolgozásán?
– Édesapám, Lezsák Sándor, Dallos Gyula mesteredzőt kérte fel, hogy hozzon létre egy munkacsoportot. A csapat szakmai vezetését Lázár Vilmosra bízták, ami telitalálatnak bizonyult: ő ugyanis amellett, hogy nagyszerű lovas, egyben remek gazdasági szakember is. Úgy érzem, hogy Lezsák Sándor társadalmi és Lázár Vilmos szakmai elnökletével sikerült végre a szakma és a politika kényes egyensúlyát megteremteni. A munka még csak most kezdődött el. A munkacsoport ajánlásokat fogalmazott meg, számba vették, a rövid-, közép- és hossztútávú stratégiai célokat és elképzeléseket, és azt is, hogy ennek érdekében milyen lépéseket kell megtennünk. Hátra van még azonban a társadalmi vita, hogy minden lovas szakember hozzátegye a saját véleményét, másrészt pedig, hogy a kormányzat is a magáévá tegye a programot. Reményeim szerint még a nyáron létrejön az a közös bizottság, amely egy kormánybiztos felügyelete alatt végső formába önti ezt a stratégiát.
– Milyen alapelveket fektet le a koncepció?
– A rövid távú célok közé tartozik, hogy a lovas társadalmat feszítő és megosztó jogszabályi bilincsek lepattanjanak, és megtörténjenek a lovas szakma jogos igényei diktálta változások. Gondolok itt például a lovarda törvényre, a sport törvényre, az erdőtörvényre… A bizottság szektoronként vizsgálta meg a lovaságazat helyzetét, és azt tapasztalta, hogy az oktatás és a képzés terén a legsürgetőbb a helyzet rendezése. Másfelől viszont itt lehet elérni a leglátványosabban sikereket is a lovaságazati stratégia megvalósításában.
– Mint például a lovas oktatás általános kiterjesztésével?
– E téren sokan félreértik a törekvéseinket. Nem arról van szó, hogy a lovaglás kötelező jelleggel minden iskolában jelenjen meg mostantól, hanem, hogy a lovaglás testre és lélekre gyakorolt, bizonyítottan pozitív hatásai lehetőségként álljanak a gyerekek előtt. Terveink szerint 20 – 40 olyan lovarda lesz kiválasztva, amely megfelel a nagyon szigorú követelményeknek, hiszen a gyerekek a legmagasabb szakmai hozzáértés mellett, a legjobb lovakon kell, hogy lovagolni tanuljanak. Akkor lennénk azonban igazán boldogok, ha a „lovas kultúra” néven egy új tantárgy, „lovas pedagógusként” pedig egy új pedagógus is megjelenne az iskolákban. Hiszen itt nem arról van szó, hogy vigyük el a lovardába a gyerekeket! Tanulják meg a „lovas létet” a maga komplexitásában: az állat tisztántartásával, gondozásával, a ló kultúránkban elfoglalt helyével együtt. Ez lehet a kulcs ahhoz, hogy a hazai lovas ágazat újra felemelkedjen, és visszanyerje méltó helyét a világ lovas kultúrái sorában.
– Milyen gazdasági vonzatai lehetnének egy ilyen felemelkedésnek?
– Jelenleg 70 ezer lóval lehet számolni Magyarországon, és ez a szám rövid idő alatt megduplázható, vagy akár megháromszorozható. Egy jó ágazati program a vidék népességmegtartó erejét is javítani tudja: három ló teremt egy munkahelyet. Remek adottságaink vannak a lovas turizmus terén is, a világ 10 legjobb lovastúra útvonalából kettő Magyarországon van. Újra kell azonban gondolni a lovas szolgáltatások minőségét, és megteremteni a lovas turisták számára nem csak a kettő, de a négy-öt csillagos feltételeket is, az Európai Uniós források okos felhasználásával. És itt van még a lovas hagyományőrzés igen tiszteletreméltó, de jelenleg meglehetősen hektikus színvonalú világa. Sokan szolgálják mély hittel és alázattal a maguk eszközeivel, de gyakran jogos kritika a szakmaiság hiánya. E téren olyan rendszert szeretnénk létrehozni, amiben megéri a lovas hagyományőrzőnek képezni magát. Így érnénk el a folyamatos minőségi javulást, hogy a lovas hagyományőrzés méltóvá váljon azokhoz az ősökhöz, akik életüket és vérüket adták a hazáért.
– Hogyan illeszkedik e folyamatba a Nyeregszemle rendezvény?
– Kialakulóban van egy olyan lovas fesztivál rendszer, ami minden szeletét megmutatja a magyar lovas kultúrának. A Nemzeti Vágta átalakul, és egy nagy, nemzeti lovas fesztiválként él tovább. Ez a ragyogó szervezésű, tömegeket vonzó rendezvény izgalmas versenyekkel, látványos lovas műsorokkal bővül ki, szeptember elején. A Nyeregszemle egy sajátos „ízt” jelenít meg, amikor azokhoz a keleti, belső-ázsiai hagyományokhoz nyúl vissza, aminek a nyoma itt dobog mindannyiunkban. Az egész rendezvény egy élő, lüktető lovas közeg. Reményeim szerint időtálló kezdeményezés lesz.
Forrás: Tóth Timea (www.kis-kunsag.hu)
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.03.
