Tűz – Egy ló szemével
“… Késő este a másodlovász egy utazó lovát vezette be az istállóba, és mialatt lecsutakolta, egy fiatalember, szájában pipával, bejött egy kis tereferére.
– Hallod-e, Towler – mondta neki a lovász – mássz már fel a padlásra, és hozz egy kis szénát ide az etetőrácsba, jó? Csak előbb tedd le a pipádat.
– Jól van – egyezett bele a másik, és már indult is. Hallottam, amint odafönt járkál, és ledobja a szénát. James még utoljára benézett hozzánk, aztán bezárták az ajtót.
Fogalmam sincs, mennyi ideig aludtam, vagy hogy hány óra lehetett. Nyugtalanul felriadtam, bár nem tudtam az okát. Felálltam, a levegő sűrű és fullasztó volt. Hallottam hogy Vadóc prüszköl, és egy másik ló idegesen ficánkol. A sötétség miatt nem láttam semmit, de az istálló tele volt füsttel, jóformán lélegzeni sem lehetett. A padlásfeljáró nyitva maradt, úgy gondoltam, Onnan jön ez az egész. Füleltem.
Valami sistergésfélét, halk recsegést és pattogást hallottam. Sejtelmem sem volt, hogy mi ez, de olyan furcsa hangok jöttek, hogy egész testemben remegni kezdtem. Ekkorra már valamennyi ló felébredt, a kötőfékjeiket rángatták és toporzékoltak. Végre odakint lépések közeledtek, és az a férfi, aki az utazó lovát hozta be az este, egy lámpással berontott az istállóba, gyorsan kezdte eloldozni a lovakat, és megpróbálta kivinni őket. Úgy kapkodott, és maga is olyan rémültnek látszott, hogy még jobban megijesztett bennünket. Az első ló megmakacsolta magát, a második és a harmadik sem mozdult. Aztán engem próbált erőszakkal kivinni az állásomból, de eredménytelenül. Még egy kísérletet tett mindegyikünkkel, aztán kiment az istállóból. Nem kétséges, hogy bután viselkedtünk, de olyan közelinek éreztük a veszélyt, és nem volt ott senki, akiben megbízhattunk, ráadásul minden olyan furcsa és bizonytalan volt. A nyitott ajtón beáramló friss levegő kicsit megkönnyítette a lélegzést, de a sistergő hang a fejünk felett egyre erősödött, és amikor az üres etetőrácson keresztül felnéztem, egy táncoló vörös fényt láttam a falon. Aztán odakint valaki “Tűz!”-et kiáltott.
Megjelent az öreg lovász, gyorsan, de nyugodtan dolgozott: egy lovat kivitt, máris ment a következőhöz. A padlásfeljárót elborították a lángnyelvek, és a zúgás félelmetessé vált. Ekkor meghallottam James most is nyugodt és bátorító hangját:
– Gyertek, szépségeim, ideje kimennünk, ébredjetek, és gyerünk. – én álltam legközelebb az ajtóhoz, így először hozzám jött, és megsimogatott.
– Gyere, Szépség, kötőféken vezetlek, és máris kikerülünk ebből a füstfelhőből. – De nem volt már elég idő, James ekkor levette nyakáról a sálját, lazán a szememre kötötte, megveregette a hátamat, nyugtatgatott, és végül kivezetett az istállóból. Az udvaron már biztonságban voltam, levette szememről a sálat, és nagyot kiáltott:
– Hé, ide! Valaki fogja ezt a lovat, amíg visszamegyek a másikért.
Egy magas, tagbaszakadt férfi lépett hozzám, James pedig visszarohant. Amikor láttam, hogy elmegy, hangosan felnyerítettem. Vadóc később elmondta, ennél jobbat nem is tehettem volna: ha ugyanis nem hallja, hogy én már kint vagyok, sohasem lett volna bátorsága elhagyni az istállót…”
Forrás: Anna Sewell – Fekete Szépség
Frissítve: 2023.04.25.
Fotó: Canva
