Lovak a levegőben…
Bazsi lovas témájú művészettörténeti írásaiból
Kedves Ifjú Olvasó! Kedves Lovas Barátom!
Egy művészeti rovat első cikkét olvashatod most itt. Hiszem és vallom, hogy nem az a jó szakember, lovasemberként sem, aki csak a szakterülete ismereteiben jártas, hanem aki az egyetemes emberi műveltségben és kultúrában is ismeri a lovak a lovaglás helyét, történelemi és az emberi életet formáló, alakító szerepét. Ezért ebben a rovatban igyekezni fogok olyan érdekes alkotásokról írni, ami mindnyájatok figyelmére érdemes.
Bizonyos, hogy különböző lovas rendezvényeken magatok is láttatok olyan bemutatót, ahol a lovas – csikós öt lovat hajt, a két hátsó hátán állva. Ezt nevezik „Puszta-ötösnek”, Lénárd-ötösnek”, „magyar postának” és „Koch-ötösnek” is. Ez utóbbi elnevezés az, ami az eredethez vezet. Ludwig Koch osztrák festőművész egyik grafikája ábrázol egy ilyen bemutatót, cirkuszi környezetben. Most azonban nem erről a grafikáról szeretnék írni számotokra – akit ez a téma esetleg bővebben érdekel, elolvashatja erről a Lovas Nemzet 2006. júniusi számában megjelent cikkemet.
L.N. Junior februári száma a lipicai lovat mutatja be részletesen. Gondolom a lovas hétköznapokon mindannyian találkoztatok ezzel a nemesen szép, magas akciós járással bíró fajta képviselőjével. Talán nem sokan tudjátok, hogy a Habsburgok uralkodásának idején tenyésztették ki ezt a lófajtát az angol vadászló, a „hunter” mintájára. Az angol vadászló egy igazi univerzális fajta. Remek hátasló – természetesen vadászatokon is, és tetszetős külleme miatt alkalmas az udvari hintók vontatására. Egy ilyen ló típusa lebegett a tenyésztők szeme előtt, amikor elkezdték a lipicai ló kialakítását. A többi cikk ezzel részletesen foglalkozik, ezért most ezzel nem terhellek titeket.
Bizonyosan sokan hallottatok már a IV. Károly alapította Bécsi Spanyol Lovasiskoláról. Talán páran személyesen is látták valamelyik edzésüket a Fichser von Erlach híres építész által tervezett impozáns fedeles lovardában, a Burgban, ami 1729-1735-ig épült.
Tudnotok kell, hogy a klasszikus lovasművészet egyik utolsó bástyája ez a létesítmény. Azokat az időket idézi meg napról napra, amikor a ló még a kézitusákban bővelkedő harcokban a hátán ülő lovasának méltó harci segítője volt.
Az idomító lovaglás sohasem volt öncélú, magának való – mint ahogy tévesen ma ezt hangoztatják azok a lovasok (felnőtt és fiatal egyaránt), akik csak eredményes szereplést várnak el a lovuktól, de ők maguk ezért nem sokat tesznek!
Az idomítás egyenlő a ló fokozatos tornáztatásával, a segítségekre való készségesség kialakításával. Soha nem kér és követel meg olyan mozgáselemeket, mozgássorokat, amelyeket a ló szabad mozgásában nem mutat! A mai díjlovagló versenyeken látható feladatok is ezt a célt szolgálják. Azonban ha láttátok, a spanyol iskolában vannak úgynevezett „föld feletti gyakorlatok”. Ezek az iskolaugrások azt a célt szolgálták valaha a harcokban, hogy a lovas csizma- és üléssegítségére a harci ló meglepő és támadó ugrásai és kirúgásai meglepjék az ellenfelet, és lovasukat megmentsék, de legfőképp győzelemhez segítsék. Ma ebből már csak a látvány maradt, amit a világon még meglévő három klasszikus lovas létesítményben láthatunk. A francia Saumuri Cadre Noirban a selle-france lovakat, a Jerezi Spanyol Királyi lovardában az andalúz lovakat, és a Bécsi Spanyol Lovasiskolában a lipicai lovakat tanítják meg ezekre az iskolaugrásokra.
Az 1920-as években megjelent egy lovas könyv (DIE REITKUNST IM BILDE – lovasművészet képekben), amiben a fent említett Ludwig Koch rajzai és vízfestményei láthatóak. Ez a könyv azonban a művészi színvonalán kívül és túl inkább lovas szakkönyv, mert a lovak mozgásának fázisait mutatja be nagyszerű rajzain. Akkoriban már készültek filmfelvételek, amiken pontosan látszott a lovak mozgásának lábsorrendje. Régebben a vágta lábsorrendjét a hatásosság kedvéjért sokszor hibásan ábrázolták. Több képen, metszeten láthattátok, hogy a lovak nyújtott páros lábbal vágtáznak.
A mellékelt képeken iskolaugrások fázisait mutatom meg nektek. Azt tudnotok kell, hogy az iskolaugrások alapja az a nagyfokú összeszedettség, amikor a ló hétköznapi egyensúlya – amely a négy lábán egyformán nyugszik – itt az „iskolaegyensúlyban” a hátulsó lábak irányába tolódik, és azokat terhelve létrejön az úgynevezett „ültetettség”. A hátulsó lábak hatalmas tolóereje az alapja a ló minden ugrásának, így az iskolaugrásoknak is. Valamennyi feladatsor a piaffe-val, a helyben ügetéssel kezdődik. Ilyet már láthattatok a legmagasabb szintű díjlovagló feladatokban. Ez a feladat az „átjáró” a földön végzett és a levegőben végrehajtott feladatok között. A következő fázis a „levade”. Itt a ló a piaffe végrehajtása közben az „ültetettség” olyan fokához ér, hogy a két hátulsó lábán, mint pilléren megáll, és az eleje a levegőbe emelkedik. Sok lovasszobron is megfigyelhetitek ezt a mozgást. (Pl. II. Rákóczi Ferenc ábrázolásán a Parlament épülete előtt.)
Nos, a levade-ból felugró ló különféle ívű ugrásokat mutat be – fölfelé függőlegesen ez a courbette; vízszintes felugrások sora a crupade; előre szökellve, ami a mezair; majd ami a leginkább az ugró ló lebegési fázisához hasonlít, az a ballotade; és végezetül a legnagyobb iskolaugrás ahol a ló a levegőben hátrarúg, ez a capriole.
Azért azt szükségesnek tartom megjegyezni, hogy ezeket az ugrásokat a ló a szabadban, a ménesben, és sajnos néha lovas alatt is végrehajtja. Csak akkor nem iskolaugrásnak, hanem bokkolásnak hívjuk.
Írta: Balázs József/ Bazsi
A cikk megjelent a Lovas Nemzet Juniorban www.lovasnemzet.hu
Frissítve: 2024.01.26.
Fotó: Canva
