Kezdőlap Blog Oldal 577

Az ausztrál árvizek túlélői

Az ausztrál árvizek túlélői

A maratoni úszásban megsérült, a belélegzett víztől tüdőgyulladásban szenvedő lovak a queenslandi  árvizek túlélői.

Az árvíz miatt segítségre szoruló állatok a Queenslandi Egyetem Állatorvosi központjában találtak menedéket. Az itt dolgozó csapat vendégszeretet és gondoskodását 35 kutya, 20 madár, 10 macska, hét ló, két patkány, öt tengerimalac és két sziámi harcos hal élvezte eddig az áradások kezdete óta.

A lovakat az áradás során szerzett sérülésekkel szállították a központba. Az állatorvosok emellett folyamatosan járják a környékbeli tanyákat, hogy ellássák a könnyebb sérülteket.

„Néhány lovunk tüdőgyulladást kapott az úszás közben belélegzett víztől. Kezelünk egy lovat, akit az istállóban ért az ár, egy napig kellett a vizet taposnia, hogy életben maradjon. A gondozásunkban van egy alig néhány napos, elárvult póni csikó is.” – számolt be az Állatorvosi Központ egyik munkatársa, Dr. Andrew Van Eps lóspecialista.

„Az állatvédők nagyszerű munkát végeztek: végigjárták az épületeket túlélő állatok után kutatva” mondta az egyetem kisállatkórházának vezető állatorvosa. „Volt, hogy összedőlt házak romjai alól mentettek ki állatokat.”

Az állatok ellátására szerencsére folyamatosan érkeznek az adományok, emellett 20 önkéntes két műszakban segít a négylábúak körüli teendőkben.

Az Ausztráliát november óta sújtó áradások eddig több ezer házat tettek tönkre, nem kizárt, hogy ez lesz az ország történetének legtöbb kárt okozó katasztrófája.

Magyar Dorottya, 2011.01.19.
Forrás: http://www.horsetalk.co.nz
Kép: canva
Frissítve: 2023.08.14.

Beszámoló a 2011-es Lipicai Lovasfesztiválról

Beszámoló a 2011-es Lipicai Lovasfesztiválról:

Lovas show és fogathajtó verseny – beszámoló

Szilvásvárad hallatán úgy gondolom, nagyon sokunknak a világhírű lipicai lovak jutnak az eszünkbe. A lipicai lovaknak évtizedek óta otthont adó település neve ma már összeforrott a lovakkal és a lovassporttal. Ez nem véletlen, hiszen már a hetvenes években is rendeztek itt elsősorban fogathajtó versenyeket.

A kép illusztráció

A lipicai lovak elképesztő sikersorozatot mondhat magukénak. A Magyar fogathajtás történetében ennek a fajtának elévülhetetlen érdemeik vannak. Világbajnoki, európa bajnoki győzelmek sorát nyerték meg magyar fogathajtók lipicai lovakkal.

Sajnos az utóbbi években a német és a holland lótenyésztői lobby mindent elkövetett, és ma is elkövet azért, hogy ez az értékes és kivételes képességű lófajta kiszoruljon a világ fogathajtó élmezőnyéből. Szerencsére, ez a törekvésük még nem járt sikerrel, amit mi sem bizonyít jobban, mint az, hogy a magyar fogathajtók most is a világ élvonalában vannak és biztos vagyok abban, hogy ott is fognak maradni. A franciaországi kettesfogathajtó világbajnokságra készülő magyar csapat gerincét is lipicai lovak alkotják. Versenyzőink, ahogyan az utóbbi évtizedekben, most is jó eséllyel indulnak a VB-n.
Az utóbbi években – ahogyan idén is – az időjárás nagyon megnehezítette a szilvásváradi rendezők dolgát. Szombaton reggel esős, hideg, borongós, barátságtalan arcát mutatta Szilvásvárad. A Szána völgybe érve viszont – nagy meglepetésemre – rengeteg néző látogatott ki a maraton versenyre. Rossz idő, de nagyszerű hangulat, jó verseny volt a szombat mérlege. Igaz a VB-re készülő háromfős csapat Lázár Vilmos (aki egyébként megnyerte pénteken a díjhajtó versenyszámot) Selyben Zsolt és ifj. Nagy Tibor kihagyták a maratont. A felázott pályán néhány héttel a vb előtt kockázatos lett volna elindulniuk lovaikkal. A maratont végül Kovács Szabolcs Tamás nyerte, Papp János és Galambos Nándor előtt.
Estére a Lovas Show-ra az időjárás már kedvezett a nagy számba kilátogató közönségnek és a lovasoknak egyaránt. Nagyon színvonalas bemutatót láthatott a több ezerfős közönség, az est fénypontja Dallos Gyula mesteredző örökös bajnokunk díjlovas bemutatója volt.
Vasárnap az akadályhajtást bonyolították le a szervezők. Az első helyet a szlovák Lákrsmid Martin szerezte meg, második a franciaországi VB-re készülő ifj. Nagy Tibor, a harmadik Papp János lett.
Az összetett versenyt a mezőhegyesi Papp János nyerte, a második helyen Kecskeméti László végzett, Kovács Szabolcs Tamásé lett a harmadik helyezés.
Az időjárástól függetlenül, aki ellátogatott Szilvásváradra, az biztosan nagyon jól érezte magát. Reméljük jövőre a jó idő is emelni fogja a rendezvény színvonalát.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.08.09.)

.

Frissítve: 2023.10.29.
Fotó: Canva

89. Magyar Derby

89. Magyar Derby a Kincsem Parkban 2011. július 3. 

Magyar győzelem a Derby-ben

Az erős külföldi konkurencia ellenére kettős magyar siker született a háromévesek klasszikus futamában az MFB- 89. Magyar Derby-ben a Kincsem Parkban.

A valaha volt egyik legszorosabb Derby futamban Ostinato az olasz Nino Murru-val az utolsó métereken verte meg a favorit Mediplomat-ot, akit a kiváló észak-ír zsoké Pat Cosgrave lovagolt. A harmadik díj a cseh vendég Wallisto-nak jutott, nyergében a sokszoros osztrák champion Erwin Dubravka-val.

A győztes telivér az A36 elnevezésű szindikátus tulajdona, azaz több futtatója is van, csakúgy mint a 2007-es nyerő Saldenzar-nak. A lovasként kétszeres Derby nyerő Kovács Sándor idomári pályafutása első Derby sikerét aratta és címvédőként fölényesen vezeti a tréner championátust. Az ünnepi versenynapot a rossz idő ellenére hatalmas érdeklődés kísérte, a fogadási forgalom 10 %-kal lett magasabb, mint egy évvel korábban.ű

Szerző: Pécsi István


Nemzetközi Derby mezőny: Világrekord a Magyar Derby-ben

A július 3-án lefutásra kerülő 89. Magyar Derbyre az indulóadás csak június 27-én lesz, ám már most biztosan állítható, hogy az utóbbi évek legnyitottabb klasszikus futamára számíthatunk.

A magyarok mellett, szlovák, szerb, horvát és német lovakat is várunk, így soha nem tapasztalt színes mezőny áll starthoz a 12 millió forinttal díjazott hároméves mének és kancák számára kiírt versenyben.

A világ lóversenysportjának történetében még soha nem volt példa arra, hogy a szezon legjelentősebb galopp futamában a Derby-ben hét nemzet lovai álljanak starthoz. A vasárnap lefutásra kerülő MFB -89. Magyar Derby-ben a 13 hazai telivér mellett hat ország hét lova indul, ugyanis Parmeenion olasz színekben fut, így a szerb, horvát, szlovák, cseh, német külföldi ötösfogat újabb taggal bővült.

Az olasz hároméves egyébként a 2400 méteres verseny egyik legnagyobb esélyese, ugyanis nyergében a sokak szerint a régió legjobbjának tartott Djorde Perovic ül majd. A magyar favorit Mediplomat zsokéjára sem lehet panasz, az Észak- Írországban született klasszis, a friss ascoti nagydíj nyerő Pat Cosgrave igazán otthon érezheti magát a Kincsem Parkban, ahol a szervezők a Royal Ascothoz hasonlóan exkluzív kalapokkal és a napokban kikísérletezett Magyar Derby Koktéllal várják a nézőket. A nagyszabású rendezvényre a belépés díjtalan!

Az erős nemzetközi konkurencia ellenére bízhatunk a hazai lovak jó szereplésében, különösen az itthon három futására veretlen Mediplomat-ban, aki a 2000 méteres Alagi Díj előtt már 2200 méteren is bizonyított, így papíron nem lehet probléma számára a 2400 méteres táv. Igazi különlegesség lehet a német San Siro futása, a hároméves mén az egykori sprinter klasszis Shakira Mia fia tavaly került hazánkból Münchenbe és amennyiben a vasárnapi zárógaloppján tetszetősen mozog, Kerekes Károllyal lesz ott a startnál.

A hagyományokhoz híven a keretprogram is roppant színvonalas és nemzetközi, a Babieka Díjban a kétévesek, a Flandorffer Tamás Emlékversenyben a sprinterek, a Buccaneer Díjban a mérföldesek, míg a Vidékfejlesztési Díjban a steherek bizonyíthatnak. A versenynap 14 órakor kezdődik, a belépés díjtalan, a gyereket állatsimogató és pónilovaglás várja, a kalap sátor Ascot hangulatát idézi, a kivetítő segítségével újra élhetjük Overdose ascoti fuitását és az elmúlt évek „kék szalagért” folytatott küzdelmeit, a Derby futamára a világhírű hegedűmész Mága Zoltán hangolja a közönséget, a hangulat fokozásához pedig nagyban hozzájárul a kibővített, színvonalas vendéglátás.


Overdose díszvendég a Derby-n

A hatéves Overdose is jelen lesz vasárnap az év legnagyobb galoppversenynapján az MFB 89. Magyar Derby-n a Kincsem Parkban. A hatéves világklasszis sprinter az ünnepi versenynap ötödik futama után érkezik a Győztesek körébe, miközben az óriáskivetítőn ascoti futását láthatják a nézők.

Jozef Roszival idomítottja jelenleg nyári pihenőjét tölti Alagon, ezért tudta vállalni a fellépést a nyárvégi, őszi nagy európai sprintversenyek előtt. A Derby futama 18.15-kor indul, várhatóan maximális 20 lovas mezőnnyel, startlista hétfőn délután.


Induló rekord a Magyar Derby napján

A hatalmas futtatói érdeklődésnek köszönhetőn soha nem látott mennyiségű telivér áll starthoz a vasárnapi MFB- 89. Magyar Derby versenynapján. A 11 futamra összesen 132 lovat adtak indulónak, ami rekordnak számít az ünnepi versenynap történetében. Természetesen a legnagyobb a Derby-ben a mezőny, ahol 20-an futnak, de különleges versenynek ígérkezik a Nemzetközi Amatőrverseny is a 15 indulójával.

A 2800 méteres OMÉK- Vidékfejlesztési Miniszter Díjban 10-en állnak starthoz, itt Garabonciás (Varga Zoltán), Rendezvous (Pat Cosgrave) valamint Szamóca (Németh Sándor) a favoritok. Az 1600 méteres Erste Bank- Buccaneer Díjban a négyéves Quissisana (Václav Janácek) legnagyobb ellenfele a hároméves klasszis, a hazánkban először futó Alfkona (Cevin Chen) és a kőkemény Letty (Nicol Polli).

Városbíró (Jaroslav Línek) ötödik győzelmére készül az 1200 méteres Flandorffer Tamás Emlékversenyben, ebben a szerb Sunset Crest (Djordje Perovic) akadályozhatja meg leginkább. A keretprogram többi futama is rendkívül színvonalas, a jókor jött esőzés tökéletes állapotba hozhatja a futópályákat, így vasárnap minden adva lesz egy felejthetetlen galopp versenynaphoz, amire a belépés díjtalan.


Maximális, 20 lovas mezőny a Derby-ben

A nevezettek közül egy lovat nem adtak indulónak, egy ló viszont utónevezéssel érkezik, így végül a maximálisan megengedett 20 telivér áll starthoz az MFB 89. Magyar Derby-ben vasárnap. A 12 millió forinttal díjazott, 2400 méteres futamban hat ország lovai indulnak, ami példa nélküli a Magyar Derby történetében. A 13 hazai indulóból a szakemberek az Alagi Díj nyerő Mediplomat-ot tartják a legjobb esélynek, akinek nyergében az angol világklasszis Pat Cosgrave ül majd.

Utóbbi pályafutása egyik legnagyobb sikerét alig több, mint egy hete a Royal Ascoton aratta, ahol az 1200 méteres Golden Jubilee Stakes-ben győzött Society Rock nyergében. A tiszteletdíjat maga a királynő II. Erzsébet adta át a nyerő zsokénak, akihez hasonló képességű lovast keveset láthatott a magyar galopprajongó közönség. A külföldiek közül a szlovák Oldfieldroad, a hozzá hasonlóan általában Olaszországban futó szerb Parmeenion, a Németországból érkező San Siro és a vasárnapi Cseh Derby ötödik helyezettje Wallisto egyaránt veszélyes lehet a magyar résztvevőkre.


MFB – 89. Magyar Derby startlista
(3 éves méneknek és kancáknak, 2400 m, 12 millió Ft összdíjazás)

1. Alone Famous 58,0 kg Németh Sándor
2. Armagedon Fire 58,0 kg Jaroslav Línek
3. Cape Rodney 58,0 kg Stanislav Georgiev
4. King Cobra 58,0 kg Paizs Gábor
5. Lenz 58,0 kg Václav Janácek
6. Mediplomat 58,0 kg Pat Cosgrave
7. Notion 58,0 kg Nicol Polli
8. Óbuda 58,0 kg Varga Zoltán
9. Oldfieldroad 58,0 kg Jean P. Lopez (Szlovákia)
10. Ostinato 58,0 kg Nino Murru
11. Pacino Mo 58,0 kg Ahmad Ajtebi (Szlovákia)
12. Parmeenion 58,0 kg Djordje Perovic (Olasz o)
13. Rangos 58,0 kg ifj. Fejes Lajos
14. Rivális 58,0 kg Lukas Kasal
15. San Siro 58,0 kg Kerekes Károly (Németo.)
16. Sheragan 58,0 kg Massimiliano T. (Horváto)
17. Star Force 58,0 kg Jakub Pavlicek
18. Wallisto 58,0 kg Erwin Dubravka (Csehország)
19. Exlibris 56,5 kg Cevin Chan
20. She’s A Maneater 56,5 kg Jan Havlik (Szerbia)

II. Derby Koktél Ceremónia: Egy különleges eseményről…

Egy éve alakult meg a “Magyar Derby Koktél Bizottság” azzal a nyilvánvaló célkitűzéssel, hogy a hazai galopp versenyzés csúcseseményén a rajongók hangulatát valami különleges nedű is fokozni tudja. A pillanatok alatt majd 100 főre duzzadt társaság vezetője, Misky Károly a világ jó néhány lóversenypályáján megtapasztalta, hogy mily nagyszerű érzés a helyi kulturális adottságoknak megfelelő lóversenykoktél szürcsölgetése a futamok közben.

Ezt a hangulatot szándékozott megteremteni a Koktél Bizottság létrehozásával, melyben szerencsére lelkes támogatókra lelt idehaza is. Az idén gyors és rendkívül konstruktív egyeztetések után, melyben a Kincsem Rendezvényközpont értékesítési vezetője, Király Zsuzsanna volt segítségünkre, a hazai közönség első ízben vásárolhatja meg vasárnap a Magyar Derby Koktél elnevezésű könnyű, nyári italt, amelyet ún. longdrink koktélpohárban szolgálnak majd fel. A vendéglátó tájékoztatása szerint a koktél összetétele a következő:  igazi magyar törköly pálinka, friss citrom, cukorszirup és sok tonic.

A Magyar Derby Koktél Bizottság vezetősége kitörő örömmel üdvözli a 89 év koktél-nélküliség után bekövetkezett változást és a tagságot, valamint a t. közönséget egy közös koccintásra invitálja. A legnagyobb megtiszteltetés számunkra, hogy a Nemzeti Lóverseny Kft. igazgatója, Haál Gábor úr is egyetért a kitűzött céljainkkal, így az idén a Győztesek Körében tarthatjuk meg a II. Derby Koktél Ceremónia elnevezésű lóverseny-társasági eseményt.

Amennyiben céljainkkal egyetért, Ön is vegyen részt a ceremónián!

A „Magyar Derby Koktél Ceremónia” céljai:

  • A lóversenyzés társasági esemény mivoltának hangsúlyozása, amely a sport és a fogadás mellett az elegáns társadalmi érintkezést helyezi előtérbe, ahogy azt pl. az angliai Royal Ascot rendezvényen is láthatjuk.
  • A világ híres lóverseny pályáihoz hasonlóan a Kincsem Park is rendelkezzen speciális lóverseny koktél itallal, amely a társasági életet felpezsdítő kellék. (Derby Fizz, Ascot Pimm’s koktél, stb.)
  • Együttműködésben a Kincsem Rendezvényközponttal az idén megszületett a „Magyar Derby Koktél” ital, melynek ünnepélyes bemutatójára kerül sor
  • A „Magyar Derby Koktél Ceremónia” eseményre a versenynap 7. futama után (OMÉK- Vidékfejlesztési Miniszter Díja) 17:15-kor kerül sor a Kincsem Park győzelmi körében.

Horváth Zalán


Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.07.

Magyar Imre Díjlovagló Emlékverseny 2011.

Magyar Imre Díjlovagló Emlékverseny 2011. augusztus 13.

Emlékverseny és ünnepség Magyar Imre tiszteletére

Beszámoló

A már hagyományos keszthelyi régiós díjlovagló bajnokságot az idén 8. alkalommal, augusztus 13-án rendezte meg a Pannon Egyetem Georgikon Kara.

A versenyt ez évben a 100 éve született örökös díjlovagló bajnokunk, az egyetemi lovas szakosztály egykori vezetője tiszteletére, Magyar Imre emlékversenyként rendeztük meg. Az eseményt az időjárás is kegyeibe fogadta. A verőfényes napsütésben, a vidéki díjlovagló versenyeken szokásosnál nagyobb közönség a délelőtti órákban először a Póniklubos, utánpótlás versenyszámokat, majd az E8 és A3 programokat láthatta.

A kiváló rendezésnek köszönhetően, a tervezettnek megfelelően, 11 órakor került sor Magyar Imre emléktáblájának avatására, melynek keretében először a házigazda képviseletében Dr. Husvéth Ferenc professzor mondott köszöntőt. Beszédében elsősorban Imre bácsi keszthelyi munkásságát méltatta. Ezt követően Győrffy-Villám András szeretetteljes beszédében bemutatta a kiváló lovasember munkásságát, sikereit. A csodálatos lovas eredmények mellett Imre bácsi egyik nagy érdemeként említette, hogy másik örökös magyar bajnokunk, a nemzetközi hírű mesteredző, Dallos Gyula is Őt látva kezdett a díjlovas sporttal foglalkozni. Az emléktáblát Imre bácsi lánya, Wágenhofferné Magyar Ágnes avatta fel. Az ünnepségen részt vett Magyar Imre családja, barátai és tisztelői.

A meghitt esemény után lovas bemutatók következtek. Elsőként az Egyetem ménesgazda szakos hallgatói Tara Cintia, Ondrik Hajnalka, Borbás Melitta, Tóth Kitti, Szűcs Ádám és a 12 éves Babos Gréta mutattak be egy hat lovas karüsszelt, a jól sikerült műsort a lovak és lóerők versenye követte sor. A közönség nagy örömére lovasok és motorosok küzdöttek meg egymással egy szimultán szlalom verseny keretében. A párosok közül legtöbbször a lóerők diadalmaskodtak, a végén azonban fordult a kocka, a tavalyi év Zala megyei díjugrató kezdőlovas bajnoka Novinszky Petra Csillag nevű lovával legyőzte motoros párját megmentve ezzel a lovasok becsületét. Az izgalmas versengést Csontó Zoltán és a Lovasélet Iskola színvonalas szabad idomító bemutatója követte, mely méltán érdemelte ki a közönség nagy elismerését.

A bemutatók után ismét a díjlovasoké lett a főszerep, az A7 program, majd a könnyű és középosztályú versenyszámokra került sor, melynek során a versenyzők magas színvonalú tudásukkal kápráztatták el a legkitartóbb nézőket.

Ezzel az ünnepélyes eseménnyel szeretnénk megköszönni Imre bácsinak a keszthelyi éveket. Az emléktábla és a terveink szerint az elkövetkezendő években is megrendezésre kerülő Magyar Imre emlékverseny pedig tegye Őt halhatatlanná és példaképpé a jelen és a jövő lovasai számára!


Eredmények:

F2 futószáras program
Borzai Melitta Déva Gidrán Bombázó János Lovarda, Gyenesdiás
D1
Wasche Ramóna
Pintér Bálint
Pordán Gréta
Pasa
Istafan Izgalmas
Déva Gidrán Bombázó
Hévizi LK
Egyéni induló
János Lovarda
C2
Pordán Gréta
Vaszkó Eszter
Déva Gidrán Bombázó
Széplak Réka
János Lovarda
János Lovarda
E8
Kapcsándi Judit Petra
Fellner Katalin
Dallos Viktória
Lucifer
Kalandor
Ymkje Ylse
Georgikon Tanüzem
Georgikon Tanüzem
Georgikon Tanüzem
A3
Pölöskei Tamara
Érdi Gabriella
Kerecsényi Lili
Lobogó
Zarib P
Dallam
Vadászudvar Kft.
Kinizsi LK Klára-p.
Nagyvázsonyi Lovas Klub
A5
Hock Zsófia
Laborfalvi Réka Katalin
Pölöskei Tamara
Cadillac (e. Conversano Junior)
Csillag
Lobogó
Nagyvázsonyi Lovas Klub
Hévíz LK
Vadászudvar Kft.
L3
Felföldi Attila
Hock Zsófia
Kerecsényi Lili
Õnagysága
Cadillac (e. Conversano Junior)
Dallam
Hévíz LK
Nagyvázsonyi Lovas Klub
Nagyvázsonyi Lovas Klub
Licence szerző versenyszám
Csercsa Sándor
Kádár Ildikó
Pintérné Molnár Szilvia
Favory Figura
Gomez
Istafan Izagalmas
Magyar Imre Díjlovagló Egyesület
Debreceni LA Közh. Nonprofit KFt.
MLK Petöfi LK Söpte
LM2
Pintérné Molnár Szilvia
Felföldi Attila
Kádár Ildikó
Vándor
Õnagysága
Gomez
MLK Petöfi LK Söpte
Hévíz LK
Debreceni LA Közh. Nonprofit KFt.

Dr. Bartos Ádám, a verseny fő szervezője
Kép: canva
Frissítve: 2023.08.07.

Hivatalosan is korrigálták Overdose idejét

Hivatalosan is korrigálták Overdose idejét

Továbbra is megvan a pályacsúcs

2011. április 18-án délelőtt a PannoniaOverdose.hu vetette fel, hogy a versenyszervezők valószínűleg tévesen mérték Overdose győztes idejét, és már akkor jelezték, hogy a helyes idő így is pályacsúcs lehet, mivel bizonyosan jobb a korábbi 57,8-nál.

Sejtésük beigazolódott, mert a Német Galoppdirektórium, a németországi galopp-versenyek hivatalos szervezője 18 órakor korrigálta Overdose hoppegarteni futamának lefutási idejét, a korábban közölt 54,1-es időt 57,1-re módosítva.

Tegnap a PannoniaOvedose.hu a hivatalos berlini időről tudósított, amit már ott a pályán enyhe fejcsóválással fogadtak, de az öröm perceiben lehetőségük sem volt ellenőrizni. A tízórás autóútról hazaérkezve első dolguk volt, hogy meggyőzödjenek ennek helyességéről a videofelvétel alapján. Az ott közölt idő téves volt, de Overdose mindenképpen pályacsúcsot javított Berlinben.

A PannoniaOverdose.hu tudósítói az első pillanatban nem akarták elhinni Overdose 54,1-es idejét, ugyanis a régi pályacsúcs 57,8 volt, azaz hatvan méterrel előzte volna meg a korábbi rekordert. Mire Gerhard Schöningh, a pálya igazgatója leírta nekik egy papírra. Az 54,1-es idő jobb a párizsinál, és a Soumillonnal elért budapestinél is.

A pályán ugyanis két kisebb domb is volt, Overdose lovasa pedig az utolsó 100 méteren teljesen kiengedett. Továbbá ehhez az őrületes időhöz a többiek is „túl közel” voltak hozzá. Ám minden kétséget eloszlatott Schöningh igazgató úr, aki ezt az eredményt egy papírral is leírta, továbbá a verseny után a mázsaházban lévő táblán is 54,1 volt a hivatalos végeredmény.

Ám miután egész éjjel autóztak, csak reggel tudtak meggyőződni róla, hogy ezt az időt a berliniek valószínűleg elmérték, de egy biztos, Overdose így is bőven a régi pályacsúcson belül futott. Azaz berlini formája és stílusa rendkívül bíztató a várható angliai megmérettetések előtt.

2011.04.18
Forrás: PannoniaOverdose
Kép: canva
Frissítve: 2023.08.04.

Székely Vágta 2011.

Székely Vágta – Sepsiszentgyörgy, 2011. július 30.

Beszámoló a Sepsiszentgyörgyi Előfutamról

Először a Nemzeti Vágta életében július 30-án Sepsiszentgyörgyön megrendezésre került az első határon túli Elővágta is. Egyedülálló élménynek lehetett szemtanúja az a közel harmincezer ember, aki megfordult az első ízben megrendezett Székely Vágtán.

 Látványban és izgalomban egy percig sem volt hiány, a 29 pályára lépő lovas már önmagában felfokozta a hangulatot, a futamok pedig egyenesen kirobbanó sikert arattak.

Szombaton kora reggel már nagy volt a nyüzsgés az Óriáspince-tetőn, hiszen az utolsó részleteket is a helyére kellett tenni annak érdekében, hogy zökkenőmentesen zajlódjanak le a futamok a Nemzeti Vágta hivatalos elővágtáján. A Duna Televízió stábja is a helyére állt, így délelőtt 10-kor kezdetét vette az első Székely Vágta.

A megnyitó parádés felvonulással indult, a XI. Székely Határőr Hagyományőrző Huszárezred bevonulása után, Székely Tibor – a Nemzeti Vágta főkapitánya – hivatalosan is megnyitotta a rendezvényt, erőt és tisztességet kívánva a huszároknak.  „Egy igazi huszár, akár csak egy igazi lovasversenyző, erő és tisztesség nélkül mit sem ér. Minden évben, amikor ezt a két erényt példaként mutatjuk fel, akkor példaként állítunk magunk elé olyan történelmi személyiségeket, akik életükkel méltán és méltón képviselték ezeket az értékeket és hozzájárultak a huszár és lovas hagyományok öregbítéséhez”mondta Székely Tibor.

„A Vágta fennállása óta versenyein keresztül hirdeti a nemzeti összetartozás gondolatát. Hisszük és valljuk, hogy nemzeti tragédiáinkból akkor emelhetjük fel a fejünket, ha erővel és tisztességgel, egymást tisztelve, munkáját megbecsülve, összefogva teszünk a magyarság és a velünk együtt élő népek szebb és boldogabb jövőjéért” – folytatta, majd végszóként egy kívánságot fogalmazott meg: „Legyen ez a nap a tisztességes verseny és az újonnan kötött barátságok napja”.

A megnyitót a rétyi Kováts András Fúvószenekar kísérte, Kelemen Antal karnagy vezetésével. A települések képviselőinek ceremoniális bevonulása után el is indultak az előfutamok. Minden előfutamból két versenyző jutott tovább a középdöntőkbe.

A legjobb 16 közé jutott Kovászna megyéből Kálnok, Csernáton, Kilyén, Kézdivásárhely, Illyefalva, Szotyor, Sepsiszentgyörgy, Angyalos, Árkos és Esztelnek, Hargita megyéből Zsögöd, Máréfalva, Csíkdelne, Csíkkarcfalva és Székelyudvarhely, Maros megyéből pedig Hagymásbodon. A középdöntőkből már csak egy-egy versenyző juthatott tovább. A középdöntők még sikeresen lezajlottak, azonban a döntőt, a díjazást és a további délutáni programokat a lehulló eső miatt sajnos már nem tudták megtartani.

 „Mi székelyek sok mindenkivel szemben állunk, az Isten áldásával viszont nem dacolunk. Amit adott, elfogadjuk, jövőre még jobban készülünk” – nyilatkozta Tamás Sándor tanácselnök, miután nyilvánvalóvá vált, hogy a lovas versenyt a zord időjárás miatt nem lehet folytatni. Ennek ellenére a szervezők pozitívan értékelik a Székely Vágtát, hiszen az elmaradt döntő ellenére a Nemzeti Vágta szervezőbizottsága felajánlotta, hogy a döntőbe jutott négy település mindegyike képviselheti Székelyföldet a budapesti nagyrendezvényen.

A középdöntő első futamából Kálnok jutott tovább, a lovas ifj. Bihari Béla Neagra lipicai lovával, a második futam győztese lett Filep Marót Levente és Nor lova Illyefalva képviseletében, a harmadik középdöntőt Bagoly Szabolcs és Samir lova nyerte meg, a negyedik futamban pedig Székelyudvarhely jeleskedett, a lovas Ambrus Szabolcs, lova a Flamingo névre hallgat.

A futamok közti időt lovasprogramok színesítették. Elsőként a Szilaj Hagyományőrző Egyesület csapata tartott Honfoglalás korát idéző lovasíjász bemutatót. Ezt követte a díjugratás, amely Hargita megyei sportklubok és lovardák közös munkájaként jött létre, majd a Kálnoky lovarda lovasainak stilizált díjlovagló bemutatója következett. A lovasprogramokat a XI. Székely Határőr Huszárezred csatajelenetet megelevenítő huszárbemutatója zárta. A jelenetben részt vettek a gyalogos hagyományőrzők a gyergyói medencéből és Felső-Háromszékről. A huszárezred a bemutatója hűen tükrözte a kor jellegzetességeit, hiszen korabeli ruházatban és fegyverzettel készültek.

„Legfőbb szempontunk, hogy balesetmentes napunk legyen, megvalósult. Bár nagyon sajnáljuk, hogy a délutáni lovasprogramok és a döntő elmaradt, viszont a biztonsági szempontok voltak a legfontosabbak, amit semmilyen más érdeknek nem tudtunk alárendelni. A visszajelzések nagyon pozitívak, de jövőre valószínűleg két naposra kell terveznünk ezt az eseményt, külön választva a kulturális programokat és a galoppversenyt”mondta Sztakics Éva sepsiszentgyörgyi alpolgármester, a rendezvény főszervezője.

 A Nemzeti Vágta alapítói a verseny születésekor arról álmodtak, hogy a budapesti Hősök terén az egyes futamok alatt a települések által benevezett lovasokat otthonról érkezett szurkolók százai fogják majd bíztatni. A budapesti esemény izgalmas versenyeit az elmúlt három évben több százezer ember látta. A települések nevezőit népes tábor kísérte és buzdította, de egyes versenyzőket szívvel-lélekkel buzdító szurkolást a Székely Vágtán láthattak először a Nemzeti Vágta szervezői a maksai Óriáspince-tetőn.

Az első határon túli Elővágtát a Nemzeti Vágta alapításának negyedik évében sikerült megvalósítani, az álom valóra vált.  Köszönet érte minden székely településről érkezett szurkolónak és a lovasoknak” – fűzte hozzá Meskó Zsolt, a Nemzeti és a Székely Vágta főrendezője. A Duna Televízió szombaton öt bejelentkezéssel, több mint két órát mutatott a rangos eseményből.

A Székely Vágta döntő futama a rossz idő miatt elmaradt, ezért a döntőbe jutott
négy település mindegyike képviselheti Székelyföldet a budapesti nagyrendezvényen:

  • Székelyudvarhely Megyei Jogú Város – Ambrus Szabolcs – Flamingó
  • Sepsiszentgyörgy Önkormányzat – Bagoly Szabolcs – Samir
  • Illyefalva Önkormányzat – Filep Marót Levente – Nor
  • Kálnok, Sc. Gnome Design SRL – ifj. Bihari Béla – Negra

Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.04.

A Herceg projekt – Herceg és a hirtelen jött szabadság

A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért…

 Herceg és a hirtelen jött szabadság

 

2011.08.04.

A múlt hét folyamán Vajky Andiék megpróbálták Herceget kiszoktatni karámba, ami sajnos nem sikerült. Kis helyen is elkezdett rodeózni, ugrálni, rohanni, így Andi kénytelen volt néhány perc után visszavezetni a bokszba. Befelé bicegett, majd pár napig a bokszban is, de mára tökéletesen elmúlt a sántítás, úgy sétál, mint a karámos tombolása előtt. Ezek alapján arra következtethetünk, hogy a szteroid már nem hat, ezt a remek eredményt tehát a fizioterápiával és az Equimins takarmánykiegészítőkkel értük el. Viszont a hirtelen mozgást még nem bírja a lába, így marad a kézen séta, majd később kézen ügetés homokos talajon.

A kép illusztráció

Ez utóbbira már valószínűleg itthon Egerben kerül sor, és majd ha úgy látjuk az intenzívebb mozgástól sem sántul vissza, akkor szoktatjuk vissza karámba. Így nem kap hirtelen nagy teret nyolc hónapnyi bezártság után.

Anyagi okok miatt csak következő hónaptól tudjuk elkezdeni a homeopátiás kúrát, amelyet Dr. Bogár Orsolya állított össze kifejezetten Herceg számára. Ha esetleg van valakinek otthon elfekvőben a következő homeopátiás készítményből és Schüssler sókból, amelyet már esetleg nem használ fel, köszönettel elfogadjuk. Annyival kevesebbet kellene rendelnünk a gyógyszertárból, hiszen a ló nagy állat lévén, elég nagy adagokat kell, hogy kapjon nap mint nap heteken, hónapokon át.

  • Symphitum D6
  • Calcium fluoratum D12
  • Silicea D12
  • Calcium phosphoricum D6

Nagyon szépen köszönjük az eddigi segítséget is mindenkinek!

Köszönettel: Csíkos Judit
E-mail cím:
csjudith@gmail.com

Frissítve: 2024.05.20.
Fotó: Canva

 

Nézői rekord az idei Nemzeti Vágtán

Nézői rekordot döntött az idei Nemzeti Vágta

Vasárnap este ért véget a magyar városok és falvak ünnepe, az immáron negyedik alkalommal megrendezett Nemzeti Vágta.

A budapesti Hősök terén a Bajai Kistérség település versenyzője, Molnár Gyöngyi emelhette magasba a bajnoki cím dicsőségének vándordíját, a Nemzeti Vágta ’48-as huszárszablyát. A bajnoki cím mellett ő vihette haza nevezőjének a 10 millió forintos fődíjat. A második helyet Almáskeresztúr, a harmadik helyet pedig Siófok szerezte meg. Az ötnapos országimázs-fesztiválon 150 000 feletti látogató szórakozott a színes programokon.

Az égiek is kegyesek voltak, szikrázó napsütésben drukkolhatta végig a több tízezeres tömeg a Nemzeti Vágta Döntőjét. Hatalmas sikert aratott az Andrássy úti Vágta Korzó, ahol az induló települések mindegyike megmutatta ínycsiklandó ízeit, kézműves portékáit, programjait, nevezetességeit. Az 56-osok terén felállított Országkonyhában, illetve Bor-és Pálinkálinkafaluban minden ínyenc kedvére válogathatott a kulináris élvezetek tárházából.

A esemény szervezői minden évben felajánlják a Nemzeti Vágtát egy, a magyarság történelmében kiemelkedő családnak, személynek. Idén azt a két embert emeleték ki, akik világszerte ismertté tették a magyar huszárt: Bercsényi Miklóst és fiát, Bercsényi Lászlót. Látványos parádékon és bemutatókon elevenedtek meg a magyar hadtörténelem pillanatai, és a magyar hagyományőrzők legjobbjainak jóvoltából a televízión keresztül milliós nézősereg élvezhette lovas tradícióink szépségét.

Idén is nagy sikert arattak a tavaly debütált Széchenyi Pálya programjai, ahol három napon keresztül folyamatosan mutatkoztak be a különböző lovas szakágak képviselői, és jó hangulatú lovasversenyek zajlottak. A Hősök terén vasárnap a gyermekek részére rendezett Kishuszár Vágtán, Vízi Péter diadalmaskodott Mózes nevű lovával.

A magyar városok és falvak ünnepének történetében másodszor elevenedett meg, a Kocs községben nagy múltra visszatekintő versenye, a kocsitolás. A község legjobbjai sportolókból és művészekből álló csapatot hívtak ki.

A Klausmann Viktor élő kommentálásával kísért Paksi Atomerőmű Kocsitoló versenyt végül Kucsera Gábor, Katus Attila, Bárdosi Sándor, Kotmann György, Kiss Gergely, Atom Anti részvételével, a sportolók csapa nyerte.

Idén új sportág is született a Hősök terén. Az MVM-Trade Fogatvágta Sztárfutamában, melyben erre a versenypályára tervezett speciális fogatkocsik versenyeztek, Keresztes Ildikó, Rékasi Károly, Pataky Attila és Piroch Gábor csapott a lovak közé. A csöppet sem veszélytelen küzdelemben végül Keresztes Ildikó nyert, Lázár Zoltán töbszörös fogathajtó bajnok segítségével. Az új, látványos verseny azonnal a közönség kedvencévé vált.

Az ismert arcok mellett a történelmi magyar ménesek – mint Bugacpuszta, Kisbér, Bábolna, Szilvásvárad – színében versenyző profi hajtók is elindultak. Az első helyet végül óriási küzdelemben Kisbér színében, Galambos Nándor szerezte meg.

A Nemzeti Vágta Döntőjének napján, az OTP Bank Jótékonysági Sztárfutamának hazai hírességei, Trokán Nóra, Szöllőssi Györgyi, Hajas László, Kaszás Géza és Kunkli Tivadar álltak a rajtszalaghoz. Idén Hajas László óriási hajrával nyerte meg a versenyt. Ezzel nagy álma vált valóra. 100.000 forintos nyereményét a Tűzoltó utcai Gyermekklinika javára ajánlotta fel.

Az Andrássy úti Vágta Korzó legszebb PORTa címét megosztott helyen Csesznek és a Lovasok,hu, valamint Karos standja nyerte el.

Lázár Vilmos a Magyar Lovasszövetség és a Nemzeti Vágta elnöke örömmel számolt be arról, hogy a 13 sikeres vidéki, és egy határon túli előfutam megrendezésével, immáron 12 hetes országos rendezvénysorozattá bővült a Nemzeti Vágta, amelyet hatalmas médiaérdeklődés kísért.

„Nagyon boldog vagyok. Elmondhatatlan mindaz, amit a Vágta stáb véghezvitt. A rekord látogatói szám is bizonyítja, hogy amit megálmodtunk azt szereti a közönség. Teljesült eredeti elképzelésünk, hogy a rendezvény hidat építsen a magyarok között, hogy a Nemzeti Vágta az összefogásról és ne a széthúzásról szóljon.“mondta a Döntő utáni pillanatokban Lázár Vilmos.

A idei Nemzeti Vágta számokban:

Magyarország legnagyobb lovas versenyének munkálataiban több mint 500-an dolgoztak. A Nemzeti Vágta területén 170 db sátrat állítottak fel, több tízezer adag ételt adtak ki.  Az eseményre érkező 380 lovat 3 kamionnyi faforgács és 240 mobil boksz fogadta. A pályához 62 kamionnyi speciális, lóbarát homokot szállítottak és a serény munkások a rendezvény végére közel 20 tonnányi szemetet takarítottak el.

A versenyre hetvenkét település nevezett, az idei Nemzeti Vágtának 7 határon túli magyar település is a vendége volt. A Hősök terén megrendezett műsoroknak több mint 300 fellépője volt, a számos díszvendég között 52 polgármester, a kormány több minisztere, államtitkára is megtisztelte figyelmével az idei Nemzeti Vágtát.

2011.09.18.


Sport és látvány: a Nemzeti Vágta szakszemmel
Szotyori-Nagy Kristóf versenyigazgató nyilatkozata

Ilyen még nem volt! 250 sportoló és ugyanennyi lovas a főváros szívében, a Felvonulási téren, a Széchenyi versenypályán. A résztvevők köre – törekvésünket erősítve – lovassportunk szakágainak összefogását is jelképezi: a díjlovas, a díjugrató, a fogathajtó és a lovastorna kitűnőségei léptek fel három napon át a nagyközönség érdeklődésével kísért versenyeken.

A díjlovasok – többek között– a legmagasabb szintű programjukat az Olimpiai Nagydíj Zenés Kűr mutatták be (minden világversenynek ez a döntője). A győztes – Picconero-IV. nyergében – Dallos Gyula örökös bajnokunk, huszonötszörös magyar bajnok, EB bronzérmes lovasunk. A magyar díjugrató mezőny ötven legjobb lovasa közül 40-en voltak itt, köztük az idei országos döntő ezüst és bronzérmese. A legrangosabb verseny az OTP Nagydíj a fiatalok sikerét hozta: a 19 éves Burucs Borbála –Mammamia nyergében– nyerte a versenyt.

Jövőt is alapoztunk. A profik mellett a legfiatalabb 10-11 éves gyermekek és az amatőrök is bemutatkoztak, a Nagyérdemű előtt. A több számban jelentkező fogathajtóink között starthoz álltak a – szeptember elején Hollandiában EB ezüstérmet szerző csapat tagjai– Lázár Zoltán, Dobrovitz József és ifj. Dobrovitz József is. A versenyt –az új lovaival induló– Lázár káprázatos, hibátlan hajtással nyerte Móró Lajos és ifj. Dobrovitz előtt. Hatszoros világbajnokunk teljesítménye ígéretes a téli fedeles szezon előtt. A szintén jól kezdő id. Dobrovitz szerszámszakadás miatt került hátrányba.

Hét legjobb lovastornász csapat tehetséges fiataljai bizonyították: nagyon fiatalon is lehet sikereket elérni a lovassportokban. Fiatal 4-6 hónapos lovakat felvonultató Csikósampionátus (győzött a nyíregyházi Timpex lova) a tenyésztési jövőt körvonalazta. A tiszteletdíjakat Dr. Lévai Anikó adta át. Kassai Lajos a soha le nem győzött lovasíjász világbajnokunk, az újjáéledt lovaspóló válogatottja, Török György és Kappel Edit a szabadidomítás mesterei, a paralovasok kitűnő produkciói is bizonyították Móricz Zsigmond szavainak igazát: „Az ember és a ló egymásra talált.”


Hende Csaba honvédelmi miniszter a nemzeti Vágtáról:
Út a lovasnemzetté váláshoz

“Ami ma itt, a Hősök terén és a televíziók képernyői előtt összehozott bennünket, egyszerre a múlt, közös örökségünk, egyszerre a jelen, közös életünk, és egyszerre – szeretném hinni-, hogy a jövő, közös lehetőségeink és közös reményeink világa. Lovas nemzet voltunk, és talán egyszer újra lovas nemzet leszünk. Most, ha valaki síelni akar, Ausztriába megy, ha a tengerre vágyik, Spanyolországot veszi célba. Talán egyszer majd azok, akik lovagolni akarnak, Magyarországra jönnek. Ez a mai nap –bízom benne!- egy nagy lépés az ehhez vezető úton. Köszönjük mindenkinek, aki ehhez a szép kezdeményezéshez valamilyen módon hozzátette a magáét: ötleteit és munkáját, pénzét és anyagi javait, lelkesedését és idejét.”


KÖSZÖNJÜK PARTNEREINK KÖZREMŰKÖDÉSÉT:

  • A Nemzeti Vágta Kiemelt Partnerei: OTP Bank Nyrt., MVM Zrt.; Paksi Atomerűmű Zrt.;
    MVM Trade Zrt.; MVM Partner Zrt.
  • A Nemzeti Vágta döntőjének televíziós közvetítője: RTL Klub
  • Támogatók: Budapest Főváros; Szerencsejáték Zrt.; CBA Príma; Magyar Posta Zrt., MFB Zrt., MÁV-Start Zrt. Bonafarm Bábolna Takarmány Kft., Zwack Unicum Nyrt., Herendi Porcelánmanufaktura Zrt.; Horze; Budapest Turisztikai Desztináció Management
  • A Nemzeti Vágta hivatalos kávés partnere: Tchibo Budapest Kft.
  • A Nemzeti Vágta hivatalos sörös partnere: Dreher Magyarország Kereskedelmi Kft.- Arany Ászok
  • A Nemzeti Vágta hivatalos üdítős partnere: Coca-Cola HBC Magyarország Kft.
  • A Nemzeti Vágta kizárólagos pezsgős partnere: Szent István márka
  • A Nemzeti Vágta kizárólagos energiaital partnere: az Adrenalin Energiaital
  • A Nemzeti Vágta hivatalos ásványvize : Theodora-Kékkuti ásványvíz
  • Médiapartnerek: Class FM; DUNA TV; Port.hu; Magyar Konyha, Heti Válasz ;  Haszon Agrár; Pesti Est; Kiskegyed ; Expressz; Funzine Média; Ötvenentúl.hu; lovasok.hu; Lovas Nemzet; Lovas élet, Pegazus,
  • Szakmai Partnerek: HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum; Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség; Magyar Lovas Szövetség; Nemzeti Lóverseny Kft.; Kincsem Park; Lázár Lovas Klub; Műcsarnok; Hagyományok Háza; Népművészeti Egyesületek Szövetsége, Kocs Község, Jász Múzeum.

Nyeregbe Vidék! Nyeregbe Magyarország!

Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.01.

V. Füzesgyarmati regionális tenyészszemle

V. Füzesgyarmati Kisbéri Tenyészszemle – 2011. 10. 08.
Beszámoló

A Kisbéri és Gidrán Lótenyésztő Országos Egyesület immáron ötödik alkalommal rendezte meg Regionális Tenyészszemléjét a mára már hagyományos időpontban, október elején a megszokott füzesgyarmati helyszínen, a Gergely tanyán.

A program a reggeli órákban a lovak beszállításával, regisztrációval, méretfelvétellel kezdődött, ahol a tenyésztők a szemle színvonalas katalógusát is kézhez kapták. Tizenhat teljes korú kanca (14 KISBÉRI és 2 GIDRÁN), és egy két éves KISBÉRI kanca csikó került a bírálóbizottság elé. A legmagasabb pontszámot a Szűcs Imre lova Bob herceg Orsi (Bob Herceg I x Filou VI Orsolya / Filu VI), érte el. Őt szorosan követte a házigazda Galambos János és Jánosné által tenyésztett 3 éves ígéretes kancacsikó Fernando Berkenye (Fernando Zsebtolvaj x Maxim Büszke / Maxim XVI Bátor), míg a harmadik legmagasabb pontszámot Szabó Gyula Lagúna (Furioso XL Fukar x Limara / Gálos xx) nevű kancája érdemelte ki.

A bírálatok lebonyolítását követően a kilátogatók egy közös ebéd közben a birkapörkölt és a slambuc elfogyasztása közben beszélhették meg élményeiket, kérhettek szakmai tanácsokat a Kisbéri és Gidrán egyesület képviselőitől és cserélhettek egymás között is tapasztalatokat. Erre azért is volt szükség, hiszen Füzesgyarmaton és 30-40 km-es vonzáskörzetében, a Galambos-Varga Kisbéri tenyészet motorja: Galambos János jóvoltából egy 55-60 egyedes KISBÉRI kancaállomány került kialakításra, összeszedésre, ami igen figyelemreméltó ennél a szétszórt és hányattatott sorsú őshonos fajtánál. A tenyésztők viszont igénylik, hogy segítsék a munkájukat. Ezért is nagyon fontosak az ilyen és ehhez hasonló fórumok, ahol a tenyésztők megmérettetnek, testközelből kérhetnek és kapnak szakmai segítséget a mai viszonyoknak megfelelően költségtakarékosan egy helyi regionális rendezvényen.

A nap sikeres lebonyolításáért köszönet a helyszínt biztosító Gergely családnak, az ebéd színvonalas elkészítéséért a Lázár-Szilágyi szakácspárosnak, a hangosításért a Füzesgyarmati Lovas Barátok Körének és természetesen a szervező Galambos családnak.

Összességében elmondható, hogy egy jól előkészített helyszínen, jó hangulatban, tanulságos élményekkel térhetett haza minden résztvevő és kilátogató. Így búcsúztunk egymástól: „Jövőre ugyanekkor, ugyanitt!”

Írta: Varga István
Kép: Canva
Frissítve: 2023.07.27.

Díjugratás: Nemzeti Lovarda, Nyílt Budapest Bajnokság II. forduló

Díjugratás: Nyílt Budapest Bajnokság II. forduló
2011. január 22-23.

A Nemzeti Lovarda a 2010-2011-es szezonban második alkalommal rendezi meg a Nyílt Budapest Bajnokságot, díjugratás szakágban, amely két fordulóból és a döntőből áll.

Az első fordulóra 2010. december 11-12-én került sor, míg a másodikra idén január 22-23-án. A bajnokságban összesen 4 kategóriában hirdetnek győztest díjugratásban: a kezdő-, az ifjúsági-, az amatőr- és a felnőtt lovasok között. A döntőt 2011. március 5-6-án bonyolítják majd le.

A nem éppen barátságos, hideg idő ellenére szép számú nevezés gyűlt össze a szombati és a vasárnapi versenynapokra. Nem kevesebb, mint 79 egyesület 137 versenyzője 222 lóval állt starthoz a 14 meghirdetett versenyszámban!

Nagyon izgalmas és színvonalas versenyeket láthattak azok, akik kilátogattak a Tattersallba.

A kiegyensúlyozott mezőnyből ketten emelkedtek ki nagyszerű teljesítményükkel. Técsy Attila B4 nyitott versenyszámban, mind a két napon győzni tudott Peron nevű lovával, emellett B2 és B3 kategóriában is nyert többször.

A fiatal lovasok közül ifj. Lázár Zoltán volt a legeredményesebb. B4 ifiben Afroditével győzött, másik lovával Bellinával pedig ötödik lett. Emellett a két nap folyamán még több értékes helyezést is szerzett a tavalyi év fiatal bajnoka.

B2, B3, B4 kategória eredményei:

B2 ifi:
ifj. Lázár Zoltán – Afrodité
Kovács Borbála – KAROX „A” SÓLYOM
Hmaidi Amina – La Candella

B4 nyílt:
Técsy Attila – Peron
Técsy Attila – Adél
Hegedűs Kristóf – Filkó

B3 nyílt:
ifj. Szabó Gábor – Blesse Lessivage
Vindeczker Barbara – Vendetta
ifj. Lázár Zoltán – Afrodité

B4 nyílt:
Técsy Attila – Peron
Bogár István – Lili
Técsy Attila – Adél

Kép: Canva
Frissítve: 2023.07.25.

Hiba bejelentés