Kezdőlap Blog Oldal 576

Alagi Vágta – Alag 2011. szeptember 3.

Alagi Vágta – Alag 2011. szeptember 3.

Véget ért a Nemzeti Vágta 2011-es Elővágta sorozata.Elérkeztünk az Elővágta sorozat végállomásához, ahonnan már egyenes út vezet a nagy ütközetig a Hősök terére!

Szeptember 3-án Alagon az Elővágtákon megszokott jó hangulatban rendezték meg az Alagi Vágtát. Az rendezvényre több ismert arc is kíváncsi volt. Ott volt például Nagy Sándor színművész, aki jelenleg még csak ismerkedik ugyan a lovaglás rejtelmeivel, de az Alagi Vágtán nem állt ellen a kihívásnak és szőrén ült meg egy – a Fríz Vágtán induló – hidegvérű lovat. Sándor az idei Nemzeti Vágta versenyein egyelőre csak a  kocsitolás versenyszámban méretteti meg magát. Kaszás Géza családjával látogatott ki, aki egyébként a Jótékonysági Sztárfutamra itt az alagi pályán tréningezik. Az ismert emberek mellett persze ott voltak tettre kész lovasok is, akik ez úttal is egy remek versenyt produkáltak.

Az Alagi Vágta kiválóságai, akiket visszavárunk szeptember 18-n a Nemzeti Vágtára a következők:

1. helyezett: Bányai Rita (Verőce)
2. helyezett: Orlay Csaba (Szigliget)
3. helyezett: Rácz András (Sződliget)

kép: Canva
Frissítve: 2024.04.08.

Dallos Gyula és a Xenophon-osok sikere Ausztriában

Dallos Gyula és a Xenophon-osok sikere Ausztriában

2011. augusztus 26-28. között nemzeti díjlovagló versenyt rendeztek az ausztriai Seckauban, amelyen Dallos Gyula, Decsi Enikő és Radnai Barbara – a Xenophon Lovas Klub színeiben – sikeresen képviselte hazánkat.

Dallos Gyula – az általa mindössze 4 hónapja lovagolt – Piconero IV nevű csodás szürke ménjével, 68,8%-os kiváló lovaglással megnyerte a vasárnapi Nagy Díj feladatot.

Ezzel a páros első közös Nagy Díj győzelmét aratta – mindjárt nemzetközi mezőnyben! Másik lovával, Central Casino Cantor-ral a (közép osztályú) Junior Csapatfeladatban 66,667%-os kiváló teljesítménnyel ezüstérmet szerzett.

Decsi Enikő – Aktion nagyapától származó – Steel Fire Archibald nevű lovával mindhárom napon megnyerte az alapfokú díjlovagló feladatot 8,0, 7,0 és 7,5 pontos teljesítménnyel.

A már rutinos versenyzőnek számító Laron-M-mel a Szt. György Díjban 63,86%-os teljesítménnyel 4., a Fiatal Lovas Egyéni Feladatban 63,68%-kal harmadik, az Intermediaire I feladatban pedig szintén 63,86%-os teljesítménnyel ötödik helyezést ért el. Az élete első külföldi versenyén részt vevő, mindössze 14 esztendős Radnai Barbara Retorik nevű lovával a könnyű osztályú feladatban mindjárt az első napon – 6,7 pontos teljesítménnyel – ezüstérmet szerzett.

Mindhármuknak Gratulálunk!

A hír megjelenését a Horze Lovasáruház támogatta

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.03.

Sasvári Sándornál jártunk

Sasvári Sándornál jártunk: “A lovak szeretete a génjeimben van”

Sasvári Sándorról hazánkban nagyon sokan tudják, hogy egy ízig-vérig igazi lovas ember: lovarda tulajdonos, díjugrató versenyző és még a lótenyésztésbe is belekóstolt.

Csömörön beszélgettünk a lovakról, a díjugratásról, az egészség megőrzésről. Sanyiról tudni kell azt is, hogy nagyon elfoglalt, pontos, fegyelmezett ember, akinek a családja és a munkája a legfontosabb. Állandóan rohan valahova, de ha lovakról van szó, „könnyen el lehet téríteni”. Most is ez történt, addig beszélgettünk, amíg sikerült neki egy találkozóról lekésnie.

Honnan van a lovakhoz való kötődése?

Egyértelműen a génjeimben van a lovakhoz való vonzalom, szeretet és tisztelet. Nagyon korán, már három-négy évesen megmutatkozott ez nálam. Gyerekkoromban szüleimmel Budapesten, a Mester utcában laktunk. Abban az időben még jártak arra lovas kocsik, hordták a tüzelőt, a szódát. Ha meghallottam, hogy lovas kocsi közeledik, azonnal odaszaladtam az ablakhoz, ez óriási élményt okozott nekem, nagyon örültem nekik. A szüleim hamar észrevették, hogy vonzódom a lovakhoz. A két nővérem elkezdett lovagolni a Tattersállban, így én is kértem, hogy velük járhassak lovagolni. Kissrácként nagyszerű élményekben volt részem a lovardában, amelyek jelentősen befolyásoltak engem a későbbiekben, már ekkor is minden vágyam az volt, hogy nekem is legyen saját lovam.

Felnőttként a nyolcvanas években sok lovardában és lovas panzióban megfordultam, nagyon szerettem a barátaimmal terepen lovagolni. Aztán 1987-ben megvalósult a nagy álmom: meg tudtam vásárolni az első saját lovamat, Csibészt. Egy évig Lajosmizsén tartottam egy tanyán, de folyamatosan kerestem a lehetőséget, hogy Pest közelébe fel tudjam hozni. Néhai Bubik Pista barátom segítségével aztán Ákos Ajtony csömöri béristállójába sikerült elhelyeznem. Ahol akkor még hatezer forint volt egy havi tartás.

Csömörön kezdődött el amatőr díjugrató pályafutásom 1988-ban, Ajtony irányításával.  Aztán 1994-ben én is Csömörön telepedtem le, itt kezdtem otthont építeni, először az istálló és egy kis lakás készült el. Az istállót és a lakást csak egy üvegajtó választotta el, borzasztóan romantikus volt ott lakni. Ebben a kis lakásban éltünk két évig a feleségemmel, amíg el nem készült a családi házunk. Jelen pillanatban saját lovas klubom van, rendszeresen versenyzem B-kategóriás díjugrató versenyeken, mostanában elég jó eredménnyel.

Mi a titka annak, hogy ilyen jó kondícióban van?

Nagyon fontos, hogy jó kondícióban legyek, hiszen nagyon sokat dolgozom, a színpadon pedig mindig a legjobb teljesítményt kell nyújtanom. A jó fizikumomat a lovaglásnak és – ha időm engedi – a heti kétszeri a konditerembeli edzéseknek köszönhetem. Az egészség megőrzésért a búzafűben találtam meg, mert a búzafű valami elképesztő energiát ad. A színpadon, lovas versenyen, az életben, a családban, nagyon jól meg tudom állni a helyemet.

Nagyon egyensúlyban tartja az életemet, és az immunrendszeremet is erősíti, így betegségekkel hála istennek nem kell foglalkoznom. Nekem fokozottan kell a jövőre gondolni, hiszen van két kicsi lányom, őket még fel kell nevelnem. A búzafű megelőzi azokat a betegségeket, amelyek elég gyakoriak és eléggé elterjedtek, főleg itt Magyarországon. Én a búzafű által biztosítom, azt hogy remélhetőleg szép, hosszú, és aktív öregkorom legyen. Természetesen ebből a lovak sem maradhatnak ki.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu
2011.08.25.
Frissítve: 2023.08.23

Vajon milyen lenne a világ, ha…

Vajon milyen lenne a világ, ha…

…a lovasok irányítanák?

Aki a lovakat szereti, rossz ember nem lehet…
A lovas, jó ember tehát, de vajon mi történne, ha a világ úgy működne, ahogyan a lovasok akarnák?
Összegyűjtöttünk néhány olyan intézkedést, amit meg kellene tenni, ha a lovasok irányítanák a világot!

A kép illusztráció

Persze mindezt szigorúan csak elméletben! 🙂

1. intézkedés
Kötelező lenne a lovaglás az iskolában és a munkahelyeken is. Legalább hetente 2x.
2. intézkedés
Minden étteremben kötelező lenne az étlapon jutalomfalatot, szénát is kínálni és persze „lóparkolókat” is ki kellene alakítani – hiszen valahogy oda is kell mennie a lovasnak.
3. intézkedés
Súlyos büntetést kapna mindenki, aki bántja (éhezteti, veri, stb) a lovakat.
4. intézkedés
Minden lovasnak alanyi jogon járna egy komplett csomag, jobbnál jobb felszerelésekkel: bőrcsizma, lovaglónadrág, pólók, nyereg, nyeregalátét, kantár, ínvédő, stb.
5. intézkedés
Minden lovas rendezvény, verseny ingyenes lenne.
6. intézkedés
Lenne legalább 1 lovas tv, ahol egésznap csak lovas műsorokat lehetne nézni.

LovasPlaza.hu (2011.08.17.)
Frissítve: 2023.08.14
Fotó: Canva

 

Ménesbemutató: Mezőhegyes, Ahol három fajta született

Ménesbemutató: Mezőhegyes, Ahol három fajta született
(A cikk megjelent a Nemzetközi Lovas Magazin 2003.júliusi számában. )

A mai Magyarország területén fekvő és még ma is működő régi méneseink közül Mezőhegyes tekint vissza a legrégebbi múltra. A ménest 1785-ben II. József, a “kalapos” király utasítására alapították. Létrehozása egy fiatal katonatiszt, Csekonics József ötlete volt.

A ló a hadviselés elengedhetetlen, alapvető tényezője volt akkoriban, s az ország nem rendelkezett olyan ménessel, amely folyamatos, biztos lóutánpótlásról gondoskodott volna a hadsereg számára. A korát megelőző széles látókörű fiatalember elképzelései megnyerték az osztrák udvar tetszését, Csekonics tenyésztési és szelektálási elvei mai is helytállóak. Az állami törzsménes alapítására vonatkozó tervezetében a helyszínt is megjelölte: az akkor Arad vármegyéhez tartozó Mezőhegyes nevű pusztát javasolta.

A választás helyességét Mezőhegyes eszményi földrajzi fekvése és éghajlata igazolta. Megérkeztek a lovak, és elkezdődött a tenyésztői munka, bár az első időszakban természetesen csak szaporításról lehetett szó. A lovak szilaj ménesekben, félvadon nőttek fel. Csekonics nagy hangsúlyt fektetett a megfelelő kancaanyag összegyűjtésére, mert mint írta: “az anyakanca legyen a ménes modellje” – ami ma is megszívelendő gondolat.

Nyugdíjazása után, egészen a kiegyezésig osztrák katonai irányítók vezették a ménest. A folyamatos építkezéseknek köszönhetően Mezőhegyes már akkoriban szinte teljesen elnyerte mai formáját. A ménes nem mindennapi “rekordot” mondhat a magáénak, hiszen három, ma is ismert lófajtát adott hazánknak és a világnak: a gidránt, a nóniuszt és a furioso-north start (vagyis a mezőhegyesi félvért).

A kiegyezés után Mezőhegyes állami ménesbirtok lett, s akárcsak Kisbér, Bábolna vagy Fogaras, a lótenyésztési osztály vezetőjének, Kozma Ferencnek szinte személyes irányítása alatt állt. Munkássága Mezőhegyes aranykorát jelentette. Felismerte, hogy az addig létező sokféle ménes a minőség romlását eredményezi, ezért a mezőhegyesi ló tenyésztésének szempontjából kisebb jelentőségűeket megszüntette, illetve más állami ménesekbe helyezte. Az intézkedés eredményeként létrejött tenyésztési struktúra egészen a második világháborúig fennmaradt:

  • gidrán ménes
  • angol félvér ménes (furioso – north star)
  • kis nóniusz ménes (159 cm alatt)
  • nagy nóniusz ménes (159 cm felett)

Az első világháború érzékenyen érintette a ménest, hiszen a román megszállás szinte alig hagyott lovat az istállókban. Az újrakezdés csak a környékbeli kistenyésztők és gazdák lovaival, kancáik felvásárlásával volt lehetséges.

A második világháború pusztítását már nehezebb volt feldolgozni. A lóállomány töredéke került csak vissza Mezőhegyesre, az állami ménesbirtok megszűnt, Mezőhegyes állami gazdaság lett. Az 50-es és 60-as évek lótenyésztési – vagy inkább lótenyésztést akadályozó – lépéseiről már sokan sokat írtak. Az évszázados fajták elkerültek kialakító méneseiktől. Mezőhegyesről a furiosók a Kiskunságba, a nóniuszok 30-40 ló kivételével Hortobágyra, míg a gidránok a Tolna megyei Dalmandba kerültek.

Magyarország legpatinásabb ménese új feladatot kapott: a magyar sportló kitenyésztését, valamint a versenypályák lovainak, a telivérnek és az ügetőnek a tenyésztését. A telivértenyésztés rövid ideig tartott, az ügetőké viszont évtizedekig meglehetősen jó eredménnyel folyt.

A sportlótenyészet kiinduló állománya rendkívül vegyes összetételt mutatott, amelynek egységessé tétele nehéz feladatot jelentett. A legeredményesebb sportlovak a következő kancáktól származtak: Esthajnal, Csábos, Huzal, Orsolya, Kösöntyű, Pillangó, Schneider Fáni, Nina. Kezdetben a ménállomány is vegyes volt, hannoveri, holsteini és telivér mének kaptak szerepet.

Megállapítható, hogy az eredményes lovak viszonylag korai megjelenése a jó kancáknak volt köszönhető. A kitűnő Pillangó (Tengőd Ballada – Kicsi) két lánya Vadrózsa és Artemisz is indult olimpián. Mindkét imént említett kanca apja Ramzes Junior volt, ám Ramzes Junior csupán egy igazán jó mént hagyott, Ramzes III-at, amelynek fia, Randi számtalan nemzetközi siker után John Withaker istállójába került. Eredményes volt Aldato is (rengeteg kancát kapott), viszont nagyobb szerepet kaphatott volna a kitűnő Kemál XX, amelynek unokái a ma már nagyrészt külföldi lovakból álló mezőnyökben is a legjobbak közé tartoznak hazánkban. Kemál fia, Kemál-36 részt vett a barcelonai olimpián is, Göttler Vilmossal nyergében. A versenyfélvér Krőzus is több támogatást érdemelt volna talán.

A mai időkben a holland mének játszották a főszerepet Mezőhegyesen. Góliáth, Gold (hogy csak kettőt említsek) szerepeltetése – próbálatlan mének lévén – nem tűnt megalapozottnak. Mesterséges termékenyítéssel is születtek kitűnő lovak, pl. Nábob (Lord Calando). Ha mégis van megfelelő utódjuk, az a kanca partnereknek köszönhető. Doliart, aki díjugratóversenyek eredményes szereplője volt, nemcsak a sportló, de a nóniusz kancákon is kapott lehetőséget. A telivér Akitos XX, aki ménként Németországban is bizonyított, főleg nóniusz kancákat fedezett.

A mai Ménesbirtok állománya több mint kétszáz lóból áll. Természetesen a fő profil nem a lótenyésztés, hanem más mezőgazdasági tevékenység. Reméljük, hogy az annyi vihart megélt ménes még sokáig szolgálja a magyar lótenyésztést.

Írta és fotózta: Szebényi Dániel
Frissítve: 2011.10.21, 2023.08.16.
Kép: canva

Bemutatjuk Overdose 18 ascoti ellenfelét

Bemutatjuk Overdose 18 ascoti ellenfelét

59-en neveztek, előbb 35-re szűkült a mezőny, majd 21-re. Ami, ha így marad, a közelmúlt legnépesebbje lesz, lévén az elmúlt három évben „csupán” 13-15 ló indult a Royal Ascot nyitónapjának Group I-es sprintversenyében.

Overdose eddig egyedül az érvénytelenített párizsi Prix de l’Abbaye-ben futott ennyi ló között (akkor 20-an voltak). Ám korántsem biztos, hogy kedden mind a 21-en starthoz állnak, hiszen hétfő reggel 10 óráig még törölhetnek lovakat, ami annál is valószínűbb, mert közülük többen állnak még a Royal Ascot másik rövidtávú versenye, az 1200 méteres szombati Golden Jubilee Stakes startlistáján is. Overdose-zal együtt nyolcan vannak itt a Temple Stakes mezőnyéből.

 

Overdose ascoti ellenfelei:

1.

ARCTIC
Tréner: Tracey Collins (IRE) / Lovas: P. Shanahan
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 6

Idén még nem futott, tavaly is csak háromszor, két Group III-as futamban helyezetlenül végez, Párizsban a Group I-es Prix de l’Abbaye-ben viszont felér az utolsó pénzes helyre, a győztestől 3 1/4 hosszra ötödik. Kétéves szezonjában négyből hármat nyer, köztük egy Group III-ast az írországi Curragh-ben.


2.

BRIDGETOWN
Tréner: Todd A. Pletcher (USA) / Lovas: John R. Velazquez
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 11

Ez lesz az első európai versenye, korábban csak Amerikában futott, ahol 12 versenyéből hatszor nyer, háromszor második, és ötödiknél egyszer sem rosszabb. Hat Group-versenyéből pedig egyet nyer, és kétszer második. Máig tenyésztője tulajdonában áll. Idei szezonját két győzelemmel kezdi (Tampa Bay és Gulfstream), majd a Kentucky Derby helyszínén, a Churchill Downs-ban egy Group III-asban közeli második. Ezer méterre idén már repesztett egy szédületes, 54,03-as időt!


3.

GROUP THERAPY
Tréner: David Barron / Lovas: Shane Kelly
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 19

A Temple Stakesben egy hosszal végez Overdose előtt. Előtte, az április végi newmarketi Group III-asban későn indul, korán el is fárad, csak 11. Tavaly második az ezer méteres, goodwoodi Group II-es King George Stakes-ben, és egy sandowni szintén ezres Group III-asban. Nagyon változó formákat mutat, 22 startjából kilencszer dobogós, de nyolcszor tizedik, vagy rosszabb. Ascotban már háromszor futott, mindig hendikepekben és mindig 1000 méterre, egy első és egy második helyet szerezve.


4.

IVER BRIDGE LAD
Tréner: John Ryan / Lovas: Michael O’Connell
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 13

Négyéves kora ellenére már 35 versenyben futtatták, 4-szer győz, és további 11 alkalommal ér dobogóra. Idén már hatszor futott Dubaiban és négyszer Angliában. Kétévesen még felért két Group III-as dobogójára, azóta viszont ez csak Listed versenyeken jött neki össze. Korábban 1200-1400 méteren versenyzett, idén vették vissza 1000-re, talán ettől várják a javulást.

5.

KINGSGATE NATIVE
Tréner: Sir Michael Stoute / Lovas: Ryan Moore
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 8

A Temple Stakes másodikja eddig csak Group-versenyekben futott, 19-ből 10-szer dobogón végezve. Két Group I-es győzelme van, Nunthorpe Stakes (York) és Golden Jubilee Stakes (Royal Ascot). Anglián kívül kétszer futott, kétévesen második a párizsi Prix de l’Abbaye-ben, tavaly decemberben pedig kéthosszas hatodik a Hong-Kong Sprintben (mindkettő Group I). A tavalyi King’s Stand Stakesben négy hosszas hatodik a győztes Equiano mögött, igaz, bezártak előtte, és mire kihúzott oldalra, már nem érhette utol az élbolyt. Háromévesen (2008-ban) elindult a Royal Ascot mindkét sprintjében, az ezres King’s Stand Stakesben ugyan csak 4 3/4 hosszas tizedik, de négy napra rá az 1200-as Golden Jubileet 1 1/4 hosszal nyeri War Artist előtt. Egyelőre idén is mindkét futamban áll, kérdés, melyikben indítják.

6.

MAR ADENTRO
Tréner: Richard Chotard (FRA) / Lovas: Johan Victorie
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 4
A francia idomítású telivér eddigi 26 versenyéből ötször nyer, de csak hendikepeket. Hét Group-versenyében két harmadik helyig jut tavaly ősszel Longchampban (Párizs). Előbb egy Group III-asban, majd a Prix de l’Abbaye-ben. Idén egy-egy francia Group II-es és III-as viadalon szerez ötödik helyeket.

7.

MONSIEUR CHEVALIER
Tréner: Richard Hannon / Lovas: Richard Hughes
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 16
Kétévesen tíz versenyéből hatot nyer, de a következő szezonját egy csonttörés miatt kihagyni kényszerül, idén májusban tér vissza egy windsori Listed verseny negyedikjeként.

8.

OVERDOSE
Tréner: Jozef Roszival (HUN) / Lovas: Andreas Suborics
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 15

2009-ben nagyon várták a Royal Ascotra, még az angol királynő is sajnálkozott a távolléte miatt. Sérüléséből felgyógyulva csak két évvel később jutott el szülőhazájába versenyezni, ahol nagyon várták, a bukmékereknél óriási favorit, valamennyi szaklap címlapon hozta, mindenhol magyarként említve. A Haydock Parkban ugyan csak hetedik lett, de a kiváló időt repesztő győztestől csupán négy hosszra maradt le. Akkor ugyan több körülmény is hátráltatta versenyét (rossz start, ütközés, elvesztett patkó, a számára ideálisnál keményebb pálya), ám tulajdonosa és trénere szerint is inkább az jelentett problémát, hogy a versenyláz ezúttal hiányzott belőle.

Jó szereplése nagymértékben függ a pálya talajától, sérülésből felépült patáinak ugyanis puha talajra van szüksége, így, ha a verseny előtti utolsó napokban nem esik nagyobb eső, ugyanolyan, vagy még keményebb pálya várhatja, mint a Haydock Parkban, ahol a végén már lábait kímélve felfelé galoppozott. Mivel az elmúlt időszak mérései szerint az ascoti egyenes szélei puhábbak, mint a pálya középvonala, így jó lenne, ha a hétfői sorsoláson szélső startboxot kapna, annál is inkább, hogy ne kelljen 10-20 méterrel többet futnia a többieknél azért, hogy kihúzhasson kedvenc helyére, a külső vagy belső barrier (korlát) mellé. Félő továbbá, hogy a népes mezőny bezár előtte, ha nem sikerül olyan jól a startja, mint szokott.


9.

PROHIBIT
Tréner: Robert Cowell / Lovas: Jim Crowley
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 14
Kisebb meglepetésre a Temple Stakesben felér harmadiknak a „surranópályán” a győztes Sole Power mögött, a múlt héten Chantillyban a Group II-es Prix du Gros-Chene-ban az utolsó ötvenig vezet, és csak fejhosszal kap ki. Egymás után hozza a jobbnál jobb eredményeket, pedig tavalyig csak hendikepekben indították. Talán az kellett hozzá, hogy 1200-ról visszavegyék 1000 méterre. Ezt követően két Listed futamban első és második, majd Newburyben harmadik egy Group III-asban, ami után benevezik a párizsi Prix de l’Abbaye-re, ahol öthosszas hatodik. Mi már a Temple Stakes előtt is azt írtuk róla, hogy töretlenül javuló formája miatt meglepetést okozhat, elmúlt két versenye pedig csak erősíti ezt. Nála talán az sem számít, hogy a múlt hét végén versenyzett, hiszen a Temple Stakesben sem hátráltatta, hogy a megelőző héten is futott.

10.

SOLE POWER
Tréner: Edward Lynam (IRE) / Lovas: W. M. Lordan
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 2
Tavaly robbant a sprinterek elitjébe, amikor váratlan sikert aratott a yorki Group I-es Nunthorpe Stakes-ben, ahol a King’s Stand Stakes friss győztesét, Starspangledbannert, Borderlescottot, Kingsgate Native-et, és Equianót is legyőzte. A bukmékereknek 66-szoros pénzt kellett kifizetniük rá. Márciusban elvitték Dubaiba, de csak 14. lett, április végén azonban egy newmarketi Group III-as versenyben felért harmadiknak, ami már jelezte, hogy ismét jó formában van. A Temple Stakes első méterein leütközte Overdose-t, majd a szélre kihúzódva, várásra lovagolva lehajrázta a mezőnyt. A bukmékereknél ezzel előre jött második esélynek, és bár trénere azt nyilatkozta, hogy sokat kivett belőle ez a verseny, úgy véljük, hogy a tavalyi meglepetés hároméves idén beérve az európai sprintversenyek egyik meghatározó lova lehet.

11.

STAR WITNESS
Tréner: Danny O’Brien (AUS) / Lovas: Steven Arnold
Vitt súly: 59,0 kg / 4 éves / startbox: 18

Először hagyja el Ausztráliát. Trénere nem is titkolja, hogy a Royal Ascot után visszavonultatják, ezért szeretnék, ha legalább az egyik Group I-es sprintet megnyerné, mert akkor több pénzt kereshetne fedezőménként. A King’s Stand Stakes mellett a szombati Golden Jubilee Stakesre is nevezték, sőt, hónapok óta erre a két futamra készítik. Tavaly februárban (ami Ausztráliában nyár) nyeri élete első Group I-esét 1200-ra, a Melbourne központjában, egy parkban fekvő caulfieldi pályán, amit októberben a Melbourne Cup helyszínén, a Flemington Parkban megismétel. Egy hétre rá élete talán legnagyobb kihívása várt rá, amikor a világ jelenleg legjobbnak tartott sprintere, a 13 versenyében veretlen Black Caviar ellen indult, és négy hosszas másodikként ért célba.

Lovasa, Steven Arnold 2009-ben már megnyerte a King’s Stand Stakest, egy másik ausztrál idomítás, Scenic Blast nyergében. Futtatói lehetőségeit talán jól mutatja, hogy amíg Overdose 60 órát zötykölődött Alagról Pulboroughba egy utánfutón, addig az ausztrál sztársprinter utazása a föld másik feléről, istállótól-istállóig csupán 38 órát vett igénybe. Nem kérdés, hogy a verseny elsőszámú esélyese, ám mint annyi más nagyreményű tengerentúli ló, az ő esetében is kulcskérdés, hogy miként viselte az utazást, és mit fog szólni az emelkedős pályához. Trénere Danny O’Brien 2006-ban már eljött egy ausztrál lóval Ascotba, de csak hetedik lett a King’s Stand Stakesben, ahol a 26 célba érkező közül egy honfitársa, Takeover Target nyert.


12.

TANGERINE TREES
Tréner: Bryan Smart / Lovas: Tom Eaves
Vitt súly: 59,0 kg / 6 éves / startbox: 3
Tavaly szeptemberig csak hendikepekben indul, főleg kisebb pályákon, de utolsó kilenc versenyéből hatot nyer, legutóbb azt az április végi newmarketi Group III-ast, melyben Sole Powert és Borderlescottot is legyőzi. A Temple Stakesben komoly esélynek számított, ám csak tizedik lett.

13.

WAR ARTIST
Tréner: Markus Klug (GER) / Lovas: Olivier Peslier
Vitt súly: 59,0 kg / 8 éves / startbox: 7
Tavaly Baden-Badenben a Goldene Peitsche címvédőjeként a futam egyik esélyese, ám trénere túl puhának találja a pálya esőáztatta talaját és a verseny napján lejelentik. Idén még csak Dubaiban versenyzett, egy márciusi 1000 méteres Group II-esen fejhosszas második a hatszoros Group I-nyerő, dél-afrikai szupersprinter, J J The Jet Plane mögött. Tavaly két Group III-ast nyer Maisons-Laffite-ban és Dubaiban, tavalyelőtt pedig harmadik a Prix de l’Abbaye-ban, mindössze 3/4 hosszra a nyerőtől. 2008-ban a Royal Ascot másik sprintversenyén, a Golden Jubilee Stakesben 1 1/4 hosszas második Kingsgate Native mögött.

14.

ASTOPHYSICAL JET
Tréner: Ed McMahon / Lovas: Graham Gibbons
Vitt súly: 57,5 kg / 4 éves / startbox: 12
Sokáig kétséges volt az indulása, miután nemrég esett át egy vírusfertőzésen, amiből vélhetően teljesen felépült, hiszen a szerdai törlést követően állva hagyták. Emiatt legutóbb csak 13. az áprilisi newmarketi Group III-ason, ám tavaly két Group III-as győzelemmel és egy Group II-es második hellyel zárja a szezont. Eddigi 11 versenyéből négyet nyer, és szintén négyszer helyezett. A bukmékerek valamivel jobb esélynek tartják Overdose-nál, Ascotban még soha nem versenyzett.

15.

ROSE BLOSSOM
Tréner: Richard Fahey / Lovas: Paul Hanagan
Vitt súly: 57,5 kg / 4 éves / startbox: 5
Már kétévesen Group II-es versenyekben futtatták, melyekben egy negyedik helyig jut. Tavaly nyer egy Group III-ast Yorkban, legyőzve az októberi Prix de l’Abbaye-n győztes Gilt Edge Girlt is. A májusi yorki Group II-esben utolsó, a Temple Stakesen viszont hatodik, egy hosszal előzve az akkor már kiengedett Overdose-t. 2009-ben futott a Royal Ascoton, egy kétéves lovaknak kiírt, Group II-es, 1000 méteres kancaversenyben hetedik a tizenhárom indulóból.

16.

SWEET SANETTE
Tréner: A. T. Millard (HKG) / Lovas: Jamie Spencer
Vitt súly: 57,5 kg / 6 éves / startbox: 10
Karrierjét Dél-Afrikában kezdi, ahol hét versenyből négyet nyer és kétszer harmadik. Hong-Kongba kerülve többször is a pálya legjobb sprinterével, a hétszeres Group I-nyerő, Sacred Kingdommal versenyez, tavaly októberben és idén januárban is 1 1/4 hosszal végez mögötte, de április elején már nyakhosszal veri. Húsz futásából 15-ször dobogós, ám ő is most versenyez elsőször Európában.

17.

SWISS DIVA
Tréner: David Elsworth / Lovas: Iortiz Mendizabal
Vitt súly: 57,5 kg / 5 éves / startbox: 1
18 versenyéből hatot nyer és még nyolcszor dobogós. Idén még nem futott, tavaly utoljára a párizsi Prix de l’Abbaye-ban indul, ahol 13. a 21 indulóból, ám előtte nyer egy-egy Group III-ast Longchampban és Deauville-ben. Az ascoti pálya neki is új terep.

18.

STONE OF FOLCA
Tréner: John Best / Lovas: Luke Morris
Vitt súly: 56,5 kg / 3 éves / startbox: 9
A tavalyi Royal Ascoton két nap különbséggel két negyedik helyet szerez egy Listed és egy Group II-es versenyben, majd második egy goodwoodi Group III-ason. Idén áprilisban fél hosszal nyer egy alacsonyabb osztályú kancaversenyt, majd a Temple Stakesben fél hosszal Overdose mögött kilencedik. Mivel a versenyben szinte végig mögötte futott, lehetséges, hogy pont ő lépte le Overdose patkóját, bár a felvételeken ez nem látszik.

19.

HOLIDAY FOR KITTEN
Tréner: Wesley A. Ward (USA) / Lovas: J. Rosario
Vitt súly: 55,0 kg / 3 éves / startbox: 17
Szintén amerikai vendég, eddigi hét futásából hármat nyer és még háromszor dobogós. Tavaly csak 1400-1800 méteren indult, idén viszont visszavették, ami jó döntésnek bizonyult, hiszen ezren és 1200-on is megnyerte futamait.

Egyértelműen az ausztrál Star Witness a futam legnagyobb esélyese, nála az egyetlen kérés, hogy mennyire zavarta meg a klímaváltozás, kellően akklimatizálódott-e, hiszen csak nemrég érkezett a földgolyó túlsó feléről. Az amerikai Bridgetown esetében ugyanez a helyzet. Ha rendben vannak, csak kevesen vehetik fel a versenyt velük. Az európai lovak közül a Temple Stakesben első és második Sole Power és Kingsgate Native lehet leginkább képes erre, bár az elmúlt időszakban folyamatosan javuló Prohibit megint meglepetést okozhat.

A fogadóirodák ugyan nem teszik a közvetlen élmezőnybe, de szerintünk a Hong-Kong-i Sweet Sanette eddig olyan mezőnyökben bizonyított, hogy a dobogóra legalább esélyes. War Artist március óta nem futott, pihenten az élmezőnybe érhet, Astrophysical Jet viszont csak, ha teljesen fel tudott épülni közeli vírusfertőzéséből és kondicionálisan is rendben van.

Ha Overdose puha talajon futhat, versenyben lehet az élmezőnnyel, ha viszont a pálya kemény lesz, akkor tekintettel a tengerentúlról érkezett kiválóságokra, már az is nagy teljesítmény volna tőle, ha meg tudná ismételni a Temple Stakesen elért eredményét. (Nem a helyezését, hanem a győztestől számított távolságát nézve.)

Tangerine Trees számára vízválasztó ez a futam, hiszen most dőlhet el, hogy áprilisi Group III-as győzelme volt egy kiugróan jó eredmény, vagy a Temple Stakesben szerzett 10. helye volt kisiklás. Swiss Diva tavaly inkább ősszel szerepelt jól, idei első futására a középmezőny a realitás. Group Therapy és Rose Blossom tavaly nyáron meglepően jól futottak Group-versenyekben, így talán még ők kerülhetnek versenybe.

Holiday for Kitten Amerikából érkezett, és ugyan kiugró eredményre ott nem volt képes, de biztosan nem vállalták volna az utazás költségét, ha nem lenne jó formában, és ne lenne esélye pénzes helyezésre. Mar Adentro az utóbbi hetekben két francia Group-versenyen is ötödik helyre ért, most is ez lehet a legtöbb, amiben reménykedhet. Monsieur Chevalier bíztatóan kezdte a pályafutását, de hosszú sérülését követően csak pár hete tért vissza a versenypályára, így tőle még komoly meglepetés volna, ha az elejébe érne. Arctic eddig csupán egy kiugró eredményt szállított, erre nem alapoznánk.

Iver Bridge Lad idei 11. versenyére készül, de ilyen erősségű mezőnyökben még nem volt képes bizonyítani. Stone of Folca tavaly két negyedik helyet is szerzett a Royal Ascoton, ám azokban csak kétévesek ellen futott, így ez a mezőny vélhetően számára is túlságosan erős lesz. (Vasárnap Rain Delayed és Sing Softly nevezéseit visszavonták.)

(Az adatok forrása a Racing Post adatbázisa)

2011.06.14
Forrás: www.pannoniaoverdose.hu
Kép: canva
Frissítve: 2023.08.16.

Overdose visszatért!

Overdose visszatért

Suborics már a cél előtt csókkal köszöntötte az Overdose-ért kijött tízezer berlinit.

Több, mint három és fél másodperccel javította meg Overdose a régi hoppegarteni pályacsúcsot. Andreas Suborics elmondta, hogy Dózi nem indult olyan jól, mint szokott, de időben összekapta, s végig nyugodt volt. 400 méterrel a verseny vége előtt megmutatta ugyan az ostort neki, de a végén nem erőltette. Ez abból is látható volt, hogy az utolsó 50 méteren csókot dobált a közönségnek. Hozzátette, hogy Overdose erőnléte és formája a párizsi és római versenyeiket idézte, csak annyit kért tőle, amennyi a biztos győzelemhez kellett.

2011.04.17
Forrás: PannoniaOverdose
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.16.

Magyarföldön a hat székely lovas

Magyarföldön a hat székely lovas

Közel háromhetes zarándokút után vasárnap délután Gyulánál átlépték a magyar határt a június 25-én Csíkcsicsóból induló székelyek. A láthatóan fáradt, de jókedvű maroknyi csapat és autós kíséretük érkezését a Gyula – Varsánd határátkelőnél izgatottan vártuk.

Megható pillanat volt látni a Fehér-Körös töltésénél egymás után felbukkanó, libasorban érkező székely lovasokat, akik a naptól barnultan, és a melegtől meggyötörten, mégis széles mosollyal az arcukon már messziről lengették a székely zászlót. A média érdeklődésétől övezett gyulai határátkelésükkor Tokovics Tamás, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark igazgatója, Solymosi Bertold, a Nyeregszemle főszervezője, és a Csaba Lovasíjász Egyesület két lovasa, Labos Tibor és Kovács Gergely várta őket, akik a határátkelést követően elkísérték a lovasokat a békéscsabai Pegazus Lovas Iskolába.

“Mindenkinek nagyon melege van. Míg Erdély hegyei között mentünk, nem volt nap, hogy ne esett volna. Akkor eső helyett napsütésért imádkoztunk, s most pedig napsütés helyett esőért” – mondta a 15 éves Nagy Vanda, a hatfős lovas csapat egyetlen női tagja.

Nem csak a lovasok, de lovaik is elfáradtak. “Zata nevű lovam hátát pénteken sajnos felsértette a nyereg, ezért őt lószállítóval kell tovább szállítanunk” – mesélte szomorúan Benedek Ákos, a Csíkszentgyörgyöt képviselő lovas. A csíkcsicsói Lutz Levente arab telivérje is fájlalja a lábát, így őt, és Ákos shagya arab lovát hétfőn Demeter Vilmos elszállítja Ópusztaszere, ahol már állnak a több mint 300 ló elszállásolását biztosító karámok. A többi lónak is pihenésre és ellátásra van szüksége.

Ma éjszakára Susánszky Pál jóvoltából a békéscsabai Pegazus Lovas Iskolában látják vendégül az utazókat, ahol a lovak is pihennek, és állatorvosi ellátásban részesülnek.

Kép: canva
Frissítve: 2023.08.15.

Így engedte el Dettori Overdose fejét Rómában

Így engedte el Dettori Overdose fejét Rómában

Bár a római verseny 200 méterrel hosszabb volt a szokottnál – mármint az Overdose számára ideális távnál – lovunk mégis nagyszerűen jött a végén, ami eddig nem volt megszokott, hiszen általában a start után szerzett annyi előnyt, ami bőven elég volt a győzelmekhez. Ám most más volt az idomári utasítás, s a világhírű zsoké sem akart többel nyerni, mint amennyivel kellett.

Kikerestük azokat a felvételeket, amelyek nagyjából 200 méterrel a cél előtt készültek, amikor Frankie Dettori az előzetes taktika szerint megindította Overdose-t (zsargonnal: elengedte a fejét). A korábbin, még mintha a már erősen ostorozott Dagda Mor (lovasa kék-sárga pepita mezben) vezetne egy orrhosszal, ám Dettori észlelve a támadást azonnal reagált, és úgy 30 méterrel később Overdose már legalább egy nyakhosszal vezet.

A többi zsokéhoz képest látványos, hogy Dettori milyen mélyen belefekszik a magyar ló nyakába, hogy ezzel is növelje sebességét. Dettori gyorsan reagált, és Overdose-nak is kevés kellett a vezetés visszavételéhez.

2011.november 18.
Forrás:
PannoniaOverdose.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2023.08.15.

Baranyai Gazdanapok 2011. beszámoló

Beszámoló a Baranyai Gazdanapokról
Szentlőrinc, 2011. augusztus 12-14.

A Fejlődő Vidék Vására: Lezajlott a 18. Baranyi gazdanapok Agrárkiállítás és szakvásár.

Idén 18. alkalommal rendezte meg Szentlőrincen a Baranya Megyei Vállalkozói Központ a Gazdanapokat a Dél-dunántúl legnagyobb s legrangosabb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítását és vásárát.

Célkitűzéseik az idei évben is megvalósultak, termelők, vásárlók, szakmabeliek és érdeklődök, potenciális üzleti partnerek találtak egymásra. A kiállítók száma meghaladta a 400-at, többségük, gépkereskedő, állattenyésztő, vagy az élelmiszeriparban érdekelt vállalkozás, a látogatók száma pedig ismét megközelítette a 25.000 főt. Külföldi, horvát, német, osztrák és erdélyi gazdák is egyre nagyobb érdeklődést mutattak a mezőgazdasági szakvásár iránt.

Nagy sikert aratott a díjugrató és kettesfogatható verseny, valamint az őshonos állatfajok bemutatása. A háromnapos rendezvény bővelkedett színvonalas szakmai programokban: tenyész szemlék, méhészeti, agrárgazdasági előadások, neves, elismert előadókkal, állandó szórakoztató, gyerekprogramokban, valamint gasztronómiai érdekességekben, ökörsütés, ételkóstolókban.

Kettesfogatható verseny eredményei

Akadályhajtás két fordulóval:
I. Zámbó István, Dombóvári SE

Vadászhajtás:
I. Magyar Zoltán, Marcali Városi SE

Díjugratás Dél-Dunántúli Regionális Bajnokság II. forduló
C0 kategória:
I. Szita Luca Suttogó nevű lóval, Lovasakadémia SC.

Kezdő lovas Kategória:
I. Olsovszky Andrea Baby Queen nevü lóval, Lovasakadémia SC.
Ifjúsági Kategória:
I. Papp Eszter Szamóca nevü lóval, Völgység Lovas Egyesület
C2 kategória:
I. Véger Zoltán Formás Szélvész nevü lóval, Horse-Play Kft.
Felnőtt kategória:
I. Rajnai Csilla Grafit nevü lóval, Pécsi Lovas Klub Kft.

Hidegvérű lovak tenyészszemléje a Baranyai Gazdanapokon

Az idén is, augusztusban a XVIII. Baranyai Gazdanapok keretében, Szentlőrincen került megrendezésre a már hagyományosnak mondható Hidegvérű Lovak Tenyészszemléje. A tenyészszemlére most is szépen előkészített állatok érkeztek, bemutatva a hidegvérű fajta jellemző típusait és vonalait. A kiállítók főként a Dél- dunántúli régióból érkeztek. A bírálat nyilvánosan történt, melyet a szakavatott közönség nagy figyelemmel és érdeklődéssel kísért.

A szoros versenyben a következő eredmények születtek:

I. hely: Dóra, HV-07 107 sárga kanca (2007), tulajdonosa Szentpétery Szabolcs (Szigetvár),
tenyésztője Kassanin Milán (Lippó).
II. hely: Donna, HV-06 107 pej kanca (2006), tulajdonosa Csapó Réka (Lad), tenyésztője
Kassanin Milán (Lippó).
III: hely: Lilli, HV-06 174 pej kanca (2006), tulajdonosa Varga József (Magyarszék),
tenyésztője Hegedűs János (Sántos).

A Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület tenyésztői különdíját Bisztricz Lajos, hoboli tenyésztő kapta, a többévi sikeres tenyésztői munkájáért és eredményeiért. A helyezettek tárgyjutalomban és díjszalagban részesültek. A résztvevők oklevelet és a Magyar Hidegvérű Lótenyésztő Országos Egyesület emlékszalagját kapták. Az első helyezett Dóra HV-07 107, tulajdonosa Szentpétery Szabolcs, tenyésztője: Kassanin Milán.

Szöveg: Dr. Gulyás László, Ari Melinda

Kiállítási díjak:

A MAGYAR ÁLLATTENYÉSZTŐK SZÖVETSÉGÉNEK TENYÉSZTÉSI KÜLÖNDÍJA:
Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete
A kiállításon is bemutatott, az őshonos fajtákat és a magyar termékelőállítást is reprezentáló tenyésztői bemutatkozásáért.

MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET TENYÉSZTŐI KÜLÖNDÍJA
Bisztricz Lajos, Hobol
A magyar hidegvérű fajta több évi  tenyésztői munkájáért és tenyésztési eredményeiért

MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET TENYÉSZTŐI I.DÍJA
Szentpéteri Szabolcs, Szigetvár
2007. évi születésű sárga kanca Dóra. Tenyésztője Kassanin Milán Lippó

MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET TENYÉSZTŐI II.DÍJA
Csapó Réka, Lad
2006. évi születésű pejkanca Donna. Tenyésztője Kassanin Milán Lippó

MAGYAR HIDEGVÉRŰ LÓTENYÉSZTŐ ORSZÁGOS EGYESÜLET TENYÉSZTŐI III.DÍJA
Varga József, Magyarszék
Lilli 2006. évi pejkanca. Tenyésztője Hegedűs János Sántos

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
Feil József
Az egyesület kiváló tenyésztőjét, a Magyar Szürkemarha fajta válogatott és jól előkészített egyedeinek bemutatásáért.

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
Sárközy Károly
Akinek a Magyar Bivaly fajta bemutatásáért tett erőfeszítéseit díjazták

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
Bogár Károly
Ökrösgazda a Magyar Szürkemarha Ökrök és tinók bemutatásáért

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
Buru László
A Gazdanapi őshonos udvar létrejöttét segítő előremutató munkájáért és bizalámáért

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
Buru László
Magyar Parlagi Szamár bemutatásáért.

MAGYAR SZÜRKE SZARVASMARHÁT TENYÉSZTŐK EGYESÜLETE KÜLÖNDÍJA
dr. Szepesvári Zsolt
A kihalással veszélyeztetett őshonos pásztorkutyák bemutatásáért.

Kép: Canva
Frissítve: 2024.04.17.

Hiba bejelentés