Kezdőlap Blog Oldal 578

Overdose utolsó Alagi munkája

Overdose utolsó alagi munkája

Dózi elutazása előtti utolsó alagi munkájáról a ZDF is forgatott. Ami nem is volt igazán gyors, hiszen csak lassú vágtában teljesített néhány kört egy kisebb, kör alakú homokpályán.

Mikóczy Zoltán elmondta, hogy Overdose már azért nem kap ennél komolyabb terhelést, hogy pihenten keljen útra, erejét pedig minél inkább a jövő szombati angliai versenyére, a Temple Stakes-re tartogassa. Attól tartva, hogy esetleg mégis nekiindul, ezúttal egy másik ló, Los Gonosz felvezetésével végezte a rövid, átmozgató munkát.

Jelen volt a német közszolgálati televízió, a ZDF négyfős forgatócsoportja is, akik kizárólag Overdose miatt érkeztek Magyarországra, hogy filmet forgassanak a hoppegarteni győzelmével ismét a németek érdeklődésének középpontjába kerülő Wunderpferd-ről.

2011.05.13
Forrás:
PannoniaOverdose

 

 

Kép: Canva
Frissítve: 2023.07.25.

A gyógyüdülés folytatódik

A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért…

2011.07.25

Szombaton meglátogattuk Herceget Pécselyen a Csikós Lovasudvarban, nagyon hiányzott már.

Láthatóan nagyon jól van, nagyon élvezi a “gyógyüdülést”. Éppen ebédelt, mikor megérkeztem a boksza elé, itt volt kis üdvözlés, majd végigtúrta a kezemet, a zsebeimet, rámnézett nagy szemekkel, hogy ő azt nem hiszi el, hogy neki semmit sem hoztam.

A kép illusztráció

Ekkor előkerült a jutalomkeksz, amit imád, gyorsan be is falta az egész zacskóval. Megvártuk, míg nagyjából befejezi az ebédet, közben lepucolgattam, majd úgy döntöttünk, kimegyünk kicsit sétálni. Nagy sár van most arrafelé, ezért rátettük az ínvédőket is, nehogy megcsússzon.

Legnagyobb örömömre már a bokszból kifelé a betonon sem sántikált, inkább úgy mondanám, látni, hogy kíméli kicsit, de nem sántít. Kint a puha füvön pedig abszolút nem nyomott, szépen sétáltunk, leszámítva pár ágaskodást, ellenkezést, hiszen ő már köszöni szépen jól van, engedjem már el. Többször próbálkozott hempergéssel, természetesen mindig a legnagyobb sárban, erről megpróbáltam lebeszélni. Erre a válasz fejrázogatás volt, majd egy váratlan pillanatban séta közben eldobta magát, mondván, ő akkor is hemperegni fog, ha akarjuk, ha nem.

Úgyhogy gyönyörű panírozott lovacska lett belőle egy pillanat alatt, őt 40 percig, a kantárját és az ínvédőjét pedig Andival ketten legalább 20 percig takarítottuk. Miután kezdett ismét ló-formája lenni, megkezdődött a mágnes kezelés, Herceg megvacsorázott, megkapta az esti szénáját is.

Vajky Andival és Dr. Szoboszlai Henriettel közösen úgy döntöttünk, ha felszáradt a talaj, megpróbáljuk kitenni egy kis karámba, hiszen lassan meg kell figyelnünk, folytatódik-e a gyógyulás terhelés hatására is. Ehhez az intenzív rehabilitációhoz viszont szükség van még egy hónapnyi kezelésre Pécselyen, amelyre megkaptuk a lehetőséget a Csikós Lovasudvartól és Vajky Anditól is, amit ezúton is nagyon szépen köszönök nekik, nagyon hálás vagyok érte!

Összességében tehát, Herceg továbbra is kiegyensúlyozott, jókedvű, a javulás látványos és napokon belül kimehet felügyelet alatt egy kis karámba  10-15 percre.

Köszönettel: Csíkos Judit
E-mail cím:
csjudith@gmail.com

Frissítve: 2024.05.01.
Fotó: Canva

 

Egy új esélyt kaptunk

Egy új esélyt kaptunk

Azelőtt többször is hallottam már az alternatív gyógymódokról, de legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy ilyen mértékű gyógyításra képes. A lovam bal mellső lábán történt ínszalagrándulásból a teljes gyógyuláshoz vezetett az egy hónapos fizioterápiás kezelés Vajky Andreánál, Pécselyen.

A kép illusztráció

A történet lassan másfél éve kezdődött. Anitánál, 16 éves magyar félvér kancámnál 2010. április 9-én a bal mellső lábára 50%-os ínszalagszakadást diagnosztizált az állatorvos. Innentől nagyon hosszú időszak következett mindkettőnk számára. Habár lassan, de gyógyult a lába és én is bizakodó voltam. Telt az idő, lassan eltelt egy év, mikor 2011. március 24-én kivittem a lovamat és ismét sánta volt. Az ínszalagszakadt lábán kb. 3 ujjnyi hosszan szemmel is látható, tapintásra meleg duzzanat volt, ez esetben az ínszalag rándulását/húzódását diagnosztizálták nála.

Épp mikor kezdtem elveszíteni minden reményemet, akkor hallottam Vajky Andrea, ló-fizioterapeuta egy hónapos intenzív bentlakásos rehabilitációs kezeléséről. Hatalmas segítséget kapva pedig sikerült levinnem a lovamat Pécselyre, hogy esélyt adhassak neki a valódi gyógyulásra.

Április utolsó napján Anita lekerült Pécselyre, a Csikós Lovasudvarba, hogy megkezdődhessen az egy hónapos fizioterápiás kezelés. Ez magába foglalt minden nap mágnesterápiás kezelést, illetve kétnaponta lézeres, kétnaponta ultrahangos kezelést. A fizioterápiás kezelés mellett minden nap kapott immunrendszer erősítő, gyulladáscsökkentő gyógynövény keveréket teaként megfőzve, a zabbal összekeverve. S hogy minden természetes gyógymódot bevessünk, a homeopátiás készítmények sem maradhattak el.

Anita este bokszban volt elhelyezve, napközben karámban. A kúra első heteiben a nappali karámozáson kívül pluszmozgatást nem kapott, de az utolsó két hétben Andi minden másnap futószáron mozgatta. A futószáras mozgatás után a főbb izomcsoportokon passzív tornát, nyújtásokat is végzett.

A változás már két hét elteltével látható volt! A duzzanat, melyre azt mondták már soha nem fog eltűnni, jelentős mértékben csökkent!

Miután eltelt az egy hónap, nem hittem a szememnek. A duzzanat alig volt érezhető a lovam lábán.

Másfél évvel ezelőtt nem hittem, hogy valaha lehet még ilyen a lába. Azóta Anita hazakerült, s vígan tölti el hétköznapjait a hatalmas karámban, a többi ló között. Ügyelek a fokozatosságra, ezért a nyereg alatti vágtáig még nem jutottunk el, de a földi munkákat, a sétaterepeket és a hatalmas rohangálásokat a karámban – kopogjuk le – de tökéletesen bírja a lába, a duzzanat pedig azóta sem nőtt. Borzasztóan boldog vagyok, hogy kaphattunk egy új esélyt az élettől. S ezért hatalmas köszönettel tartozom Vajky Andreának, Magyar Dorottyának, a lovasok.hu szerkesztőségének, Németh Istvánnak és végül, de nem utolsó sorban Édesanyámnak! Köszönjük!

Zsebe Zsuzsanna
2011. július 26.
Frissítve: 2024.01.19.
Fotó: Canva

Airvent LC lovasainak sikere Pátyon!

Airvent LC lovasainak sikere Pátyon

Sokunk örömére végre itt a nyár, a pihenés ideje, ráadásul még az időjárás is nagyon kedvez a nyaralóknak. Így, aki teheti, vízparton tölti idejét. A díjugratók többsége viszont a nyaralás és a pihenés helyett inkább a versenyzést választotta.

A soron következő Országos Minősítő versenyt július közepén rendezték meg Pátyon. Ezen a versenyen egyáltalán nem lehetett észrevenni, hogy a július a pihenés ideje, hiszen több mint 176 lovas nevezett 241 lóval. A három nap alatt 32 versenyszámot bonyolítottak le eredményesen a szervezők.

Pátyon az Airvent LC lovasai sikerét láthatta többségében a versenyre kilátogató közönség. Marton András több győzelmet és helyezést szerzett a három nap alatt. Orbán Donna pedig vasárnap megnyerte az A/2** versenyszámot Zalán nevű lovával.

A három nap főbb eredményei

Péntek: 

Pénteken a 6 éves lovak versenyét (120 cm) Rezgő Zoltán nyerte Bella nyergében, második lett Marton András PM Jumping Lady II-vel, a harmadik helyen a díjugrató szakág elnöke Szotyori Nagy Kristóf Prosper LK végzett Gidran Razbeg Mytoc nevű lovával (Gidrán Razberg 1-12-Andor Gidrán-1 Kacér).

Az A/1 nyitott versenyben (125 cm) Sándor Balázs győzött Timpex Alisco nevű lovával, Marton András PM Corvinussal a második, a harmadik Fábiáncsics Gábor lett Vendettával.

A/2*ben (130 cm) Marton András Airvent LC mindkét lovával hibátlanul teljesített PM Corvinussal első, Lancelottal második helyen végzett. A harmadik Timpex Aliscoval Sándor Balázs lett.

Szombat:

Szombaton az 5 éves lovak versenyét (110 cm) Hamaidi Fatima nyerte Cashmer nyergében, második Reischl Márton lett Coupidóval, a harmadik helyen Fábiáncsics Gábor végzett Cinnamonnal.

A/1 nyitottban (125 cm) Marton András PM Fortunával dupla hibátlannal tudott nyerni, Zárug Gyula (Centius) és Fekete Patrícia (Zuhatag) előtt.

A/2* versenyszámban (130 cm) Marton András folytatta jó szereplését és ezt a számot is megnyerte PM Jaguárral. A második és harmadik helyen Zarug Gyula végzett Néma, és Centinus nevű lovaival.

Vasárnap:

Vasárnap a 6 éves lovak versenyében (120 cm) Hegedűs Zoltán győzött Bizalommal, második lett Bényei Bettína Athletich nevű lovával, a harmadik helyen – ahogyan pénteken – most is Szotyori Nagy Kristóf végzett Gidran Razbeg Mytoc nyergében.

A/1 nyitott versenyt (125 cm) Zárug Gyulának a szombati második helyezése után sikerült meg nyernie Lemoncellóval. A második Kelemen Kristóf lett Panamával, a harmadik helyet szintén Zárug Gyula szerezte meg Néma nevű lovával.

Ahogy már az elején említettem az A/2**(135 cm) versenyszámot Orbán Donna nyerte Zalán (Ginius-Patricia) nyergében. A második helyen Nagy Eleonóra végzett Páholyal, a harmadik Zárug Gyula lett Lemoncellóval.

A következő Országos Minősítő versenyt a Kunos Lovarda rendezi, július 22-24-én Székesfehérváron.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.07.19)
Fotó: PM Corvinus, Pataki Ménes
Kép: canva
Frissítve: 2024.03.13.

A hír megjelenését a LovasPláza támogatta.

Beszámoló Pécselyről

A Herceg projekt
Avagy: összefogás egy nem mindennapi lóért…

A kép illusztráció

2011.07.12

Csíkos Judit beszámolója:

Herceg nagyon jól érzi magát Pécselyen a Csikós Lovasudvarban, kapja a fizioterápiás kezeléseket (mágnes- és lézerkezeléseket esténként) Vajky Andi ló fizioterapeuta jóvoltából , gyógyteákat, és mellette sétál Andival minden nap.

Bokszban szépen rálép a lábára a puha szalmán, a kivezetésnél a betonon kicsit bizonytalan, de 2-3 lépés után már az sem okoz neki gondot. Hogy ez a gyógyuló állapot fent marad-e azután is, hogy a szteroid hatása kimegy az ízületből, az a jövő kérdése.

Odakint a homokos körkarámban kézen sétál, mikor elindul, mindenkivel közölni szokta: ő sétál, tessék figyelni. Nap, mint nap sok “rajongója” akad és ennek megfelelően produkálja is magát, ágaskodással és néha egy-egy bohóckodással.

Nagyon büszke vagyok rá, mert a lassan 7 hónapnyi bokszfogság ellenére is szépen tudja Andi fegyelmezni, hogy a lézerkezelések alatt ne mozogjon és ne kapkodja a lábát.

A kondíciója nem változott, nem adja fel, meg akar gyógyulni, nem kezdett el fogyni, nincs rossz kedve, érdeklődő, játékos és bújós, imádja ha imádják és ebből szerencsére most sincs hiánya.

Köszönjük Andinak és a Csikós Lovasudvar munkatársainak, hogy sajátjukként szeretik és gondozzák Herceget!

Vajky Andi beszámolója:

A tegnapi program: farokkimosás, kifésülés, majd séta kint a füvön. Herceg mindenkivel közölte: most ő sétál, tessék idefigyelni, majd lefeküdt, hempergés jobbra, hempergés balra, felpattanás, és egy jó kis ágaskodás.
Ekkor már kellő nézőközönség volt, Herceg a maga fej-faroktartásával díjazta körbetekintgetve az álmélkodást, ekkor úgy döntöttem jobb lesz nekünk bent a karámban.

Ott szépen séta, aztán újabb hempergés, felpattanás, és újabb kísérlet az ágaskodásra, de már résen voltam… Ha nem, nem, beletörődött, hogy nincs ágaskodás, egy kör séta, majd újabb hempergés következett.

Persze a farokkimosást és a lópucolást kezdhettem elölről, én kis naiv, kellett nekem mindezt séta előtt megtennem. A bokszban elvégeztük az esedékes mágneskezelés, majd vacsora, végül lézerkezelés.

 

 

Frissítve: 2024.01.26.
Fotó: Canva

 

Milyen a jó lóalom?

Sokan nem is gondolják, mekkora jelentősége van annak, hogy lovuk milyen almon hajtja álomra a fejét…Pedig az alom kiválasztásának és használatának legalább olyan nagy jelentősége és hagyománya van, mint a jó nyeregnek.

Minden lótulajdonosnak van kedvence, de a szokások, igények és lehetőségek mások és mások a világ különböző pontjain: van, aki a cédrus faforgács illata miatt ragaszkodik egy alomhoz, van, aki a hagyományos mélyalmos szalmázást tartja a legjobbnak, míg mások a puha és jó felszívó képességű tőzegre esküsznek, bár ennek egy lelkes környezetvédő valószínűleg nem örvend túlságosan. Nézzük, melyik alom a jó lóalom!

Egy kanadai kutatóközpont munkatársai mélyreható elemzés tárgyává tettek ötféle almot.

A legfontosabb vizsgált tulajdonság a vízfelvevő képesség volt, ez ugyanis alapvető szerepet játszik a penészképződés megelőzésében és a légutakat irritáló ammónia megkötésében, melyek túlzott jelenléte légúti betegségekhez vezet.

A jó alom mindemellett pormentes és tiszta, vagy legalábbis csekély mértékben poros, mert ez is könnyen okozhat légúti problémákat, és az sem elhanyagolható szempont, hogy az almolás könnyen elvégezhető legyen, ugyanis a nehéz, tömör alom hajlamos az összetapadásra, ami megnehezíti a takarítást.

Melyiket válaszd?

A tesztalanyok a szalma, a faforgács, a tőzeg (bár a tőzeglápok védelme miatt már nem javasolt használata), a kenderrost és a papírdarálék voltak. A legfontosabb szempont talán a nedvszívó képesség, pont mint a pelenkáknál. Először 100 milliliter vizet öntöttek mindegyik alomfajtára. Ebben a tesztben a papírdarálék volt a nyerő a maga 100 milliliteres felszívó képességével. A kender 45 ml-t, a gyaluforgács és tőzeg 30 ml-t, míg az oly sokak által használt szalma mindössze 25 ml vizet szívott magába.

Mivel a papír rendelkezik a legjobb nedvességmegkötő tulajdonsággal, így a lovakat is ez védi leginkább az ammóniától. Penészügyileg is előnyös lenne a papíralom használata, persze csak rendszeres trágyázás esetén.

Ugyanakkor az extra vízfelvevő képesség nagy súlytöbblettel jár, ezért az almozás könnyedén a napi edzésterv része lehetne is, hiszen a rendeltetésszerűen használt papíralom súlya mintegy 900 százalékkal növekszik.

Ehhez képest a többi alom kifejezetten pihekönnyű, bár nedvszívó képességük meg sem közelíti a papírét. A kenderrost súlya 400%-kal nő, a tőzeg 300%-kal, a faforgács 250%-kal és a kategóriagyőztes a szalma, mert súlya mindössze 225%-kal gyarapszik. Természetesen szalmából is lehet tökéletes almot készíteni, csupán annyi a titok, hogy háromszoros mennyiséget kell leteríteni – mint ahogy ezt a hazai lovardákban általában teszik is.

Penész, az alattomos

Ha csak a penészt, annak jelenlétét és mennyiségét vizsgálnánk, akkor senki nem választana szalmát, az ugyanis tökéletes élettér a penészgombák számára. A penész nagy része már közvetlenül a bálázáskor bekerül a szénába, szalmába. Számuk akkor indul gyarapodásnak, ha nedves helyen tárolod a bálát.

A naivabb lótartók általában biztosak abban, hogy szag alapján el tudják dönteni, penészes-e a bála. Felesleges trükköket bevetni, ugyanis a szalma esetében csak egyetlen dolog biztos: hogy vannak benne penészspórák. A legfontosabb kérdés, hogy mennyire tudod kordában tartani a szaporodásukat. Erre egyetlen biztos módszer létezik: tartsd teljesen száraz helyen a bálákat egészen a felhasználásig.

Kanca és csikó

Ha lovad anyai örömök elé néz, célszerű szalmát választani gyermekágynak, mert ez a legkevésbé irritáló alom számukra: a vizelet leszivárog a szalmaszálak közé, így nem érintkezik a közvetlen bőrfelülettel. A csikó szeret benne hemperegni, a kanca pedig kellemesen pihenni tud benne anélkül, hogy felfázna. Az első pár napban nem szabad háborgatni őket, de azért még az első héten cseréld ki az almukat.

Ha lovad az alomból szálazgat

Nem szabad elfelejteni, hogy a szalma nem csupán alom, hanem egyben fontos takarmány is. A penészes, rohadt szalma elfogyasztása emésztőszervi megbetegedéseket okoz. Ha pedig másfajta almot használsz, mindenképpen lovad rendelkezésére kell bocsátani némi jó minőségű szalmát, amiből kedvére szálazgathat.

A szalmaevés csak akkor gond, ha a ló rendszeresen feleszi az almot, mert ez a fokozott vízmegkötés miatt kólikához vezethet. Ez lehet rossz szokás, de kényszermegoldás is, ha a ló nem jut megfelelő minőségű, vagy mennyiségű szénához.

A hazai adottságokat és lehetőségeket figyelembe véve még mindig a szalma tűnik a legjobb lóalávalónak, nagyapáink sem véletlenül választották annak idején!

Szerző/Forrás: Csonka Viola, Háziállat Magazin
2011.10.21
Fotók: canva.com
Frissítve: 2022.08.18.

Veszélyes UVB sugárzás

A forró nyári napokon a rendkívül erős UV-B sugárzás az emberre és állatra egyaránt veszélyes lehet. 

Nyári időszakban délelőtt 11 és délután 15 óra között semmiképpen sem tanácsos napozni, illetve napon tartózkodni. Aki negyedóránál hosszabb időt tölt napon, mindenképpen viseljen szalmakalapot, vagy sapkát, védje vállait és bőrét könnyű anyagból készült ruhával és napvédő krémmel. Emellett célszerű napszemüveget hordani ebben az időszakban.

Figyeljünk oda lovainkra is!

A lovak érzékeny, nem pigmentált, és szőrrel csak vékonyan borított bőrfelületei például az orr és a szem környékének fehér jegyekkel rendelkező finom bőre bizony könnyen leégnek a napon. Lovainkat is megóvhatjuk a napégésről gyermekek, vagy érzékeny bőrűek számára készült, magas faktorszámú fényvédő krémmel.

Sokszor hallani a lovasoktól azt az ellenérvet, hogy 100 évvel ezelőtt sem kenték a lovak orrát fényvédő krémmel, pedig…

Ne felejtsük el, hogy az elmúlt évszázad folyamán a környezetszennyezés hatására elvékonyodott a Földet körülvevő ózonréteg, ezért bizony sokkal erősebb napsugárzásnak vagyunk kitéve, mint őseink.

Tovább a cikk folytatásához: “Ismét a leégésről” >>

2011.07.09. Lovasok.hu
Fotók: Canva
Frissítve: 2022. 01. 16.

Lázár Zoltán és Márki Zoltán nyert Hortobágyon

Lázár Zoltán és Márki Zoltán nyert Hortobágyon

A Hortobágyi Lovasnapokat immáron 45. alkalommal rendezték meg július 2-3. között a Mátai lovaspályán.

Az első lovasnapok létrehozásakor 1965-ben biztosan kevesen gondolták volna, hogy még 2011-ben is ennyire népszerű lesz ez a rendezvény. Pedig az időjárás most sem volt nagyon kegyes a résztvevőkhöz. Igaz vasárnap már nem esett az eső, de a várt napfényes idő most is elmaradt. Ettől függetlenül a nagylétszámban kilátogatott közönség kiváló versenyeket láthatott. 

A kép illusztráció

A fogathajtók kombinált akadályhajtását két fordulóban rendezték meg. Szombaton minimális idő különbséggel Dobrovitz József győzött Lázár Zoltán előtt. Vasárnap délután megfordult a sorrend, Lázár Zoltán bravúros hajtással győzött és az összetett versenyt is nagy fölénnyel nyerte meg. Kecskeméti László lett a második, a harmadik helyen Dobrovitz József végzett.

A Magyar Díjugrató Derbyt is Hortobágyon rendezték meg ezen a hétvégén. A versenyt Márki Zoltán nyerte Gavallér (Ginius-Betty Csillag) nevű lovával. A második helyen a háromszoros felnőtt magyar bajnok Szász Attila végzett Vénusz nyergében, a harmadik Krucsó Szabolcs lett Enrikquével.

A Hortobágy Kupa Díjugrató versenyszámot Szász Attilának sikerült megnyernie Up Datéval. Második lett Néveri Imre László (Prosper LK) Adonis nyergében, a harmadik helyen Bozsóky Barnabás végzett Grffitivel.

Szerző: Tóth István, LovasPlaza.hu (2011.07.08)


Frissítve: 2024.04.23.
Fotó: Canva

Transzponderes ló jelölés Magyarországon

Transzponderes ló jelölés Magyarországon

A Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal július 4-én jóváhagyta az elektronikus lóféle jelölést Magyarországon a nem egyesületi állomány vonatkozásában.

Ezt az információt azonban helyén kell kezelni, mert ahhoz, hogy egy ló adatai a LÓINFORM adatbázisába bekerüljenek, majd útlevelet kaphasson, a rendszer minden elemének működnie kell. Először tehát nézzük a jogszabályi kereteket, majd annak a hazai gyakorlatban történő megvalósulását.

A lótartókat közvetlenül érintő jogszabályi előírások

A Bizottság 504/2008/EK rendelete azért született, hogy uniós szinten egységesen szabályozza a teljes körű lóféle jelölést, illetve lóútlevél használatot első sorban állategészségügyi és élelmiszerbiztonsági okokból. A jogszabály egyik sarokpontja, hogy a lóazonosítást egy komplex, többlépcsős folyamatnak tartja, amelynek elemei egymástól nem elválaszthatók. A folyamat elemei: a jelölés, az adatbázisban történő nyilvántartás, majd végül az okmánykiadás (lóútlevél). A rendelet másik sarokpontja, hogy egyértelmű különbséget tesz a törzskönyvezett, valamint a  tenyésztésre és termelésre szánt lóféle állományok között (ez utóbbi a hazai szóhasználatban az ún. köztenyésztés), és bizonyos esetekben eltérő rendelkezéseket szab számukra.

A jelölés előírt módja a nem törzskönyvezett állományra vonatkozóan a transzponder, míg a törzskönyvezett állományok esetén továbbra is alkalmazható kizárólag a bélyegzés (alternatív módszer), ha a tenyésztőszervezet ezt fent kívánja tartani. A csikót születési évének december 31-éig vagy a születést követő hat hónapon belül kell megjelölni attól függően, hogy melyik a későbbi időpont.

Az állat egyedi tartós megjelölése biztosítja a kapcsolatot a ló, az adatbázis és a lóútlevél között. Az alkalmazott mikrochipnek, illetve a leolvasó készülékeknek meg kell felelniük egy ISO szabványnak, amely biztosítja, hogy a lóba beültetett transzpondert az Unió minden országában le lehessen olvasni. A jogszabály a beültetés helyét is pontosan meghatározza, amely megkönnyíti a leolvasást. Fontos, hogy a kisállatoktól eltérő módon lovak esetében az elvándorlás elkerülése érdekében a chip nem közvetlenül a bőr alá kerül beültetésre, hanem a nyaki kötőszöveti pólya alá.

A jelölést végző szakembernek a jelölés előtt ellenőriznie kell, hogy az adott egyed korábban nem kapott-e elektronikus vagy alternatív jelölést. Így küszöbölhető ki, hogy egy korábban másik (külföldi) adatbázisban nyilvántartásba vett ló új, további útlevelet kapjon.

Az adatbázisban nyilván kell tartani a lovak, illetve a tartójuk/tulajdonosuk adatait. A bizottsági rendelet bevezet egy új azonosító kódot is, az ún. egyedi, egész élettartamra szóló életszámot, röviden UELN-t. Ez a 15 jegyű alfanumerikus kód információt tartalmaz az adott lófélére, az adatbázisra és arra az országra vonatkozóan ahol a nyilvántartásba vétel megtörtént. A rendelet meghatározza az adatoknak azt a minimális körét, amelyeket az adatbázisban nyilván kell tartani. A külföldről behozott lovakat 30 napon belül kell az adatbázisba bejelenteni.

Az azonosító okmány kiváltása nem válik el a jelöléstől, hanem a jelöléssel egy időben történik a megrendelése. Egy lónak életében csak egy útlevele lehet, az okmány elvesztése, megsemmisülése esetén másodlat váltható ki, de ennek feltételeit a rendelet pontosan meghatározza. A lovat az útlevélnek mindig kísérnie kell.

A lóútlevél akkor tudja betölteni az élelmiszerbiztonságban betöltött szerepét, ha abban rögzítve van a tulajdonos vágási célú szándéka, hiszen ez alapvetően befolyásolja az alkalmazható gyógyszerek körét. Éppen ezért az esetleges gyógyászati készítményeket a kezelő állatorvosnak a lóútlevélbe be kell jegyeznie. A vágóhídnak a vonatkozó részeket ellenőriznie kell.

A Bizottsági rendelet előírásainak magyar rendszerbe történő alkalmazásához szükséges egy hazai jogszabály megjelentetése, amely folyamatban van.

A lófélék jelölésében 2011. júliusától bekövetkező változások

A Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége feladata elvégezni az országos csikó/ló azonosítást, bélyegzést, kiadni a ló azonosító számot, és nyilvántartásba venni az egyedeket a jelenleg érvényben lévő, az egyes állatfajok egyedeinek Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 29/2000. (VI. 9.) FVM rendelet értelmében. A korábban megszokott rendszerhez képest a jelen tájékoztatás első felében részletezett jogszabályi előírások az alábbi gyakorlati változásokat jelentik a lótartók számára:

Az ismert vagy ismeretlen származású, de nem egyesületi lófélék (ún. köztenyésztés) esetén az elsődleges jelölés módja a  mikrochip. Emellett, ha a tulajdonos kéri, elvégezzük a hagyományos, szabad szemmel látható bélyegzést is. (A transzponder vitathatatlan hátránya, hogy a leolvasásához eszköz kell.)

Az elektronikus jelölést az MLOSZ által biztosított transzponderrel kell elvégezni, amelynek kódja információt hordoz az országról és az adatbázisról. Így lóútlevél nélkül is egyértelmű, hogy az adott lovat melyik országban, melyik szervezet vette nyilvántartásba.
A hazai jogszabályok értelmében az elektronikus jelölő eszköz behelyezését csak magánállatorvos végezheti, ezért a transzpondert az MLOSZ lótenyésztési felügyelője adja át a magánállatorvos számára a ló azonosításával egy időben. Az állatorvos jelenlétéről a tulajdonos gondoskodik. Továbbra is a lótenyésztés felügyelő feladata a csikójelölési jegyzőkönyv és a lódiagram kitöltése, így biztosított az adatok LÓINFORM-ba történő továbbítása, amely a lóútlevél kiadás előfeltétele.

A lóféle azonosítása során a jelölés előtt meg kell győződnünk arról, hogy korábban nem került-e jelölésre. Ha nem, akkor elvégezhető a ló transzponderrel történő jelölése. Amennyiben viszont igen, úgy a lótenyésztési felügyelő felfüggeszti az azonosítási eljárást és ellenőrzi, hogy a csikó más (magyar vagy külföldi) lófajtában nem került-e azonosításra (korábban nem váltottak-e már ki rá útlevelet). Az ellenőrzésért a mindenkori szolgáltatási díjjegyzékben meghatározott külön eljárási díjat kell fizetni. A csikó azonosítása az ellenőrzés eredményének ismeretében folytatható. (Vagyis ebben az esetben hosszabb és drágább az eljárás.)

A lóféle azonosításával egy időben a tulajdonos köteles a lóútlevél igénylőlapot, tulajdonosi nyilatkozatot kitölteni, majd a lótenyésztési felügyelőnek átadni. Az igényléseket az MLOSZ juttatja el az MgSzH részére. Amennyiben a tulajdonos az előre megbeszélt időpontban mégsem tud jelen lenni, ezáltal a lóútlevél igénylési folyamatot elindítani, a lótenyésztési felügyelő a lovat nem azonosíthatja, az állatorvos a transzpondert nem helyezheti be, hiszen lóútlevél nélkül mit sem ér az egész azonosítási folyamat.

A korábban szabályosan bélyegzett lovak esetén is felmerülhet az igény a chip beültetésére. Ebben az esetben is szükséges a lótenyésztési felügyelő jelenléte, aki rendelkezik a megfelelő transzponderrel, illetve a csikójelölési jegyzőkönyv kitöltésével biztosítja, hogy a transzponder kódja bekerüljön az adatbázisba. A vonalkód útlevélbe történő ragasztása szintén a felügyelő jogosultsága és kötelessége.

Az ismeretlen származású ló azonosításának ára 10 000 Ft, az ismert származású, nem egyesületi lóé 5 000 Ft. A transzponder ára 1 200 Ft. Az árak bruttó értékben értendőek. A másodlagosan elvégzett bélyegzésért fenti összegeken felül fizetni nem kell.

További részletes információt az MLOSZ honlapján találnak (www.mlosz.hu).

Kőrösi Krisztina
ügyvezető igazgató
Magyar Lótenyésztők Országos Szövetsége
2011.07.08.
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.22.

Ismét a leégésről

Korábbi napégésről szóló cikkünk megjelenése után kaptunk hideget-meleget, így arra gondoltunk, érdemes lenne kicsit alaposabban is beleásni magunkat a témába. Nézzük tehát, hogy mely lovak vannak kitéve a leégés veszélyének és miért fontos, hogy védjük őket a nap káros sugaraitól.

A bőr a legnagyobb szerv, melynek feladata, hogy védje a szervezetet a környezet hatásaival szemben. Az emberhez hasonlóan a lovak is le tudnak égni a napon, különösen a pigmentálatlan rózsaszín bőrfelületek vannak kitéve ennek a veszélynek. Napégés leggyakrabban a szemek és ajkak környékén, valamint a lábakon fordul elő, ahol a bőrt alig, vagy csak vékonyan fedi a szőr. Hazánkban elsősorban a kiterjedt fehér jegyekkel rendelkező lovakat fenyegeti ez a veszély, de foltos lovak esetében a test más területei is érintettek lehetnek, mint például a hát, vagy a far.

Az albínó lovak egyáltalán nem rendelkeznek festékanyaggal, így teljes testfelületükün ki vannak téve a leégés veszélyének, nyáron különös odafigyelést igényelnek.

A napégés által érintett bőrfelület először kipirul, majd hámlani kezd, súlyosabb esetekben hólyagok, illetve nyílt sebek is kialakulhatnak rajta. Hasonlóan tehát, mint emberek esetében, ez egy rendkívül kellemetlen, fájdalmas bántalom. Sok tulajdonos csak akkor veszi észre a bajt, amikor a ló nem hagyja magát kantározni, vagy például felnyergelni, mert megégett a feje, vagy éppen a háta.

Számos lehetőségünk van arra, hogy óvjuk lovainkat a nap káros sugaraitól. Fontos, hogy a legelőn, vagy a karámban a jószágoknak legyen lehetősége árnyékba húzódni. Megfelelő lehet egy facsoport, vagy egy féltető is.

A nyári időszakban változtathatunk lovunk napirendjén oly módon, hogy a kritikus órákat ne a szabadban, hanem az istállóban töltse. Albínó, vagy kiterjedt fehér foltokkal rendelkező lovak számára az jelenthet megoldást, ha az éjszakákat a legelőn, a nappalokat pedig az istállóban töltik. Ez persze csak akkor jelent könnyebbséget, ha egy kellemes klímájú istállóban vagy bokszban tudjuk elhelyezni.

A pigmentálatlan, rózsaszín bőrfelületeken használjunk jó minőségű, magas faktorszámú (30+), gyermekek számára kifejlesztett fényvédő krémeket. De készítenek már kimondottan lovak számára is fényvédő készítményeket.

Dr. Kutasi Orsolya (belgyógyászati részlegvezető, SzIE ÁOTK, Nagyállatklinika):

Bizony a lovak is leégnek. Már idén is láttam olyan szürke orrú lovat, amelyiknek leégett az orra. A tulajdonos sejtette, hogy ez a baj, meg sem lepődött, mikor mondtam.

Láttam ennél sokkal durvábbat, amikor a szerencsétlen lónak az egész fejéről lejött a szőr, bőr. Sok esetben rá sem jönnek, hogy a lovon a csúnya bőrtünetet ez okozza, és ez a tudáshiány is növeli az előfordulási arányt.

A csikósoknak általában pej lovuk van, vagy ha szürke, azoknak sem rózsaszín a bőre alatta, hanem szürke.

Az ilyen lószín, ami könnyen le tud égni: szürke, vagy fehér szőr, rózsaszín bőr, hála Istennek, nem túl gyakori.

Ezen kívül a nap sem ugyanaz, mint régen, én is hamarabb leégek, mint 15 éve és ezzel mindenki így van.

Az Equimins napvédő krémje bizonyítottan hatásos, SPF 30+ faktorú UV szűrős készítmény, amely nem lép közvetlen kapcsolatba a bőrrel, noha a bőr felszínén marad. Emiatt optimális hosszan tartó védelmet nyújt anélkül, hogy a bőrbe beszívódna. Nagyon érzékeny vagy allergiás bőrön is alkalmazható mellékhatások nélkül.

A napvédő krémet érdemes még azelőtt felvinni a bőrre, mielőtt kiengednénk a szabadba az állatot. Hasznos lehet esetleg a nap folyamán megújítani a védőréteget. A krém maradékát este le kell mosni.

Amennyiben a fej nagyobb területei érintettek, kényelmes megoldás a teljes pofát takaró maszk, melyet tépőzárral lehet a kötőfékre, vagy kantárra erősíteni. Ezek a maszkok általában UV védelemmel rendelkeznek és egyúttal a zavaró rovarok ellen is védenek.

A testszerte kiterjedt fehér foltokkal rendelkező lovak számára az UV-védelemmel ellátott légytakaró jelenthet megoldást.

Kevesen tudják, hogy bizonyos növények fogyasztása révén fényérzékennyé válik a bőr, így napégésre fokozottabban hajlamosabb lesz akár még a pigmentált részeken is. Érdemes tehát odafigyelni, hogy a legelőn található-e például az orbáncfű, lucerna, vagy a pohánka (lásd lent).

Bizonyos májbetegségeknek is lehet hasonló következménye. Így ha lovunk a gondos kenegetés, és a fenti növények fogyasztásának mellőzése ellenére is rendszeresen leég, érdemes vérvizsgálatot végeztetni.

Dr. Pallós Andrea (lógyógyász specialista):

Szerencsére nem minden ló orra ég le, de ha a lovunk bőre érzékeny, akkor erre minden évben számítani kell.

Hosszú  Zoltán távlovas versenyző (volt szövetségi kapitány) például  Gazal Gáláns nevű távlova orrát. A ló közép- és hosszú távokon nagyon eredményes, amúgy egy szürke ló nagy, pigmentálatlan bőrfelülettel a felső ajkán és az orrán. Ő tehát rendszeresen keni gyerekeknek készített naptejjel, mert évente 2-3 alkalommal így is leég, kipirul és lehámlik, ami nagyon kellemetlen a lónak.

Érintésre ekkor éppen olyan érzékeny lesz,mint az emberi bőr.

Mit tehetünk, ha már megtörtént a baj?

A lovat azonnal vigyük hűvös, árnyékos helyre. Kisebb felületeket érintő enyhébb napégések esetén, amikor csak bőrpír, vagy maximum hámlás jelentkezik mossuk le hideg vízzel az érintett bőrfelületet, majd kenjük be megfelelő ápoló készítménnyel, például körömvirágkrémmel, vagy akár Irix-szel. Fontos, hogy a sérült bőrfelületet a teljes gyógyulásig fokozottan óvjuk a napsugárzástól.

Dr. Langer Dóra:

Ezeket a praktikákat én is használom, van olyan ló, amit tényleg védeni kell.
A pigmenthiányos foltokkal rendelkező lovak leéghetnek, és ugyanúgy, mint embernél rosszindulatú folyamatok indulhatnak meg a hámrétegben.

Itthon valóban nem divat, pedig néha szükség lenne rá.

Nagyobb bőrfelületeket érintő napégés esetén, vagy ha súlyosabb fokú napégést tapasztalunk (hólyagok, vagy nyílt sebek jelennek meg a ló bőrén) mindenképpen konzultáljon állatorvosával!

A leégett bőrfelület csak lassan gyógyul, kezelése idő- és munkaigényes, tehát ebben az esetben is jobban járunk, ha inkább megelőzzük a bajt, így lovunknak és magunknak is sok kellemetlenséget megspórolunk ezzel.

A leggyakoribb ellenérvek:

Nem tudok ott állni mellette egész nap és kenegetni.
Nem is kell. Az érintett területeket általában elegendő napi egy alkalommal reggel alaposan bekenni naptejjel.

A lovak okos állatok, tudják, mi a jó nekik, majd behúzódnak az árnyékba.
A lovak valóban okos állatok, de azért nem ennyire. Sok ló nem húzódik be az árnyékba. Emellett az árnyék sem véd a leégéstől, ugyanúgy, ahogy a strandon sem elegendő, ha behúzódunk egy napernyő alá.

A csikósok sem kenegették a lovaik orrát a pusztában.
Valóban, de nem is volt rá szükségük. Ha belegondolunk a hagyományos alföldi magyar fajták, mint például a nóniusz, a gidrán a furioso egyaránt kevés jeggyel rendelkeznek, ez egyben fajtakövetelmény is. Emellett ne felejtsük el, hogy az ózonréteg elvékonyodása miatt a sugárzás mértéke az elmúlt évszázad során jelentősen megnőtt. Mi is hamarabb leégünk ma, mint mondjuk tíz, vagy akár húsz éve.

2011.07.06. Írta: Magyar Dorottya, lektorálta: Dr. Pallós Andrea
Forrás: thehorse.com, pferde.de, kavallo.ch
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022. 01. 16.

Hiba bejelentés