Kezdőlap Blog Oldal 425

42 magyar lóerővel zajlik a Ben-Hur forgatása

Év eleje óta Olaszországban dolgozik világbajnok fogathajtónk, Juhász László és fia, akik 42 lóval vesznek részt a Ben-Hur című film újraforgatásán.

– Immár hat hete vagyunk kint és azt mondhatom, hogy reggeltől estig dolgozunk – számolt be eddigi tapasztalatairól a ifj. Juhász László. – Összesen 62 ló szerepel majd a filmben, ebből 42 Magyarországról érkezett ide.

– Március végétől nyolc hétig forgatjuk majd a kocsiversenyt, így ekkorra a lovak erőnlétét olyan állapotba kell hozni, hogy bírják a megpróbáltatásokat. Mivel baleset is történik a filmben, meg kell tanítanunk az állatokat az ágaskodásra, illetve arra is, hogy amíg forog a kamera, addig kiterülve feküdjenek a földön – meséli ifj. Juhász László, aki azt is elárulta, hogy például Jack Hustont és Toby Kebbellt is tanította, hogy miként kell hajtani a lovakat.

A bugaci világbajnok és fia több nagy sikerű filmben is feltűnt. Ifj. Juhász László a Mennyei királyság című filmben Orlando Bloom dublőre volt, de helyettesítette már Johnny Deppet is.

2015.02.17. Forrás: BorsOnline
Frissítve: 2023.03.09.
Fotó: Canva

Black Coffee nyerte a Tolnay László Emlékversenyt az Ügetőn

Kis szerencsével Black Coffee (G. Zolnaji) győzött a Tolnay László Emlékversenyben 2015. február 14-én az Ügetőn, miután a célvonalon elsőként áthaladó Conway Boko-t (Hajnal Tibor) a futam után a Versenyintézőség tisztátlan ügetés miatt diszkvalifikálta. Philadelphia (Németh Viktória) és Ferrari In Red (Vezér Emese) osztoztak a helyezéseken.

1. futam:

Sokáig Nacho Nico, Lucuska, Numero Uno volt az első három ló sorrendje, mögöttük Rabatt, Örs és Jonatán ügettek. Az utolsó 700 méteren Nacho Nico gyorsított, Lucuska pedig elfáradt és elindult visszafelé. Nacho Nico-val Numero Uno tudta tartani a lépést, jól jött még Örs és elindult Orient Boy is. A befutóban Numero Uno vette át a vezetést, őt Örs támadta, de már csak a második helyet tudta megszerezni, harmadik lett a sokáig vezető Nacho Nico.

Befutási sorrend: Numero Uno (3) -Örs (2) – Nacho Nico (4)
Győztes idő: 19,5

2. futam:

Elsőre sikerült az indítás, ami után többen is hibáztak és kiestek a versenyből. Scala, Sholty Geri és Super Bo is diszkvalifikálva lettek. Az első egyenesben Szivárvány vette át a vezetést Tara-tól, mögöttük a nagyon jó startot vett San Siro ügetett,majd Spartacus, She’s Vivienne és Tornado Cole következtek. A túlsó oldalon Susogó is galoppozott, ő is kiesett a versenyből. Az utolsó kanyarban Spartacus indított támadást a vezető Szivárvány ellen és még San Siro is küzdelemben volt a győzelemért. Az utolsó 100 méteren Spartacus felment Szivárvány mellé és a célig meg is előzte, San Siro lett a harmadik. Utóbbi hajtója (Kolozsi László) óvást emelt Szivárvány (Bazsonyi Zsolt) hajtója ellen, mert a befutóegyenesben nem tartotta be az egyenes irányt. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és azt elutasította.

Befutási sorrend: Spartacus (10) – Szivárvány (8) – San Siro (9)
Győztes idő: 24,2

3. futam:

Ösztönző már a start után a mezőny végére került, ezután pedig végig kiszakadva versenyzett. A többieknek jól sikerült az indítás, Passion Grif állt élre, mögötte M.T.Hitchiti, Filipana Goal, Rachel CR, Baboo Va Bene, PS I Love You és a kiszakadt Ösztönző volt a sorrend. A túlsó oldalon gyorsított a favorit Filipana Goal és felment Passion Grif mellé, aki az utolsó kanyarban hibázott és kiesett a versenyből. Jól zárkózott Baboo Va Bene és Rachel CR, ők végül holtversenyben végeztek a favorit mögött, aki zsinórban harmadik győzelmét aratta.

Befutási sorrend: Filipana Goal (4) – Rachel CR (6) és Baboo Va Bene (3) holtversenyben
Győztes idő: 18,0

4. futam:

Mountain Bambi a start előtt hibázott, amivel nagyon nehéz helyzetbe hozta magát, de versenyben maradt. Alvena Quickly állt élre és start-célban nyerte a futamot. Laluna Comtesse, Joyous Woman és Láss csodát! tartották a lépést a vezető lóval, hozzájuk Cadans Frisia zárkózott fel és Mountain Bambi is folyamatosan dolgozta le a hátrányát. A befutóra érve Cadans Frisia elugrotta magát. Alvena Qiuckly-t Láss csodát! támadta, aki második lett, harmadiknak Ibi Lobell szaladt fel.

Befutási sorrend: Alvena Quickly (7) – Láss csodát! (6) – Ibi Lobell (3)
Győztes idő: 18,3

5. futam:

Ketten is hibáztak a start után, Trappolj! és Suzy. Mindketten kiestek a versenyből. Redwood Vita, Ramona Vita, Rigoletto, Saxicola Jet, Sun City és Please Mr. Postman volt az élmezőny sorrendje. A második kanyarban Sebes és Please Mr. Postman is hibáztak. Serial Killer NP zárkózott egyre feljebb, az utolsó kanyarban azonban elfáradt és elindult hátrafelé. A befutóra Redwood Vita érkezett elsőként, tréningtársa Ramona Vita pedig hibázott. Az utolsó 50 méteren Saxicola Jet átszaladt Redwood Vita-n és megnyerte a futamot, jó versenyt futva Rigoletto lett a harmadik.

Befutási sorrend: Saxicola Jet (9) – Redwood Vita (1) – Rigoletto (3)
Győztes idő: 18,9

6. futam:

Jól kezdtek az élről fordulók és a mezőny első felében ügettek. Andorra Gold vezetésével érkezett a mezőny az első egyenesre, a sort Oguz zárta. A vezető ló előnye 10 méteresre nőtt  Conway Boko-val szemben, aki gyorsított az utolsó 600 méterhez közeledve és átvette a vezetést. Továbbra is az alaptávos lovak domináltak, Conway Boko-t elsőként Black Coffee támadta meg és jött Philadelphia is. Conway Boko elsőként haladt át a célvonalon, a Versenyintézőség a futam után azonban tisztátlan ügetés miatt diiszkvalifikálta, így Black Coffee lett a győztes. Mögötte Philadelphia és Ferrari In Red szerezték meg a helyezéseket

Befutási sorrend: Black Coffee (1) – Philadelphia (2) – Ferrari In Red (9)
Győztes idő: 19,8

7. futam

Reménység hozta a lovakat az első egyenesre,mögötte Nelli Gull, Open és Montgomery volt a sorrend. Az utolsó 600 méter kezdetén robbantott Pipacsos és a kanyar előtt lecsukott a mezőnynek. A befutóra elsőként érkezett Pipacsos, ott azonban elment mellette Reménység és az utolsó métereken megjelent a favorit Jegyzőnő is, aki végül megnyerte a futamot, Pipacsos lett a harmadik.

Befutási sorrend: Jegyzőnő (10) – Reménység (6) – Pipacsos (11)
Győztes idő: 20,9

8. futam:

Rustik Rozi kezdett a legjobban, mögötte Rozy la bush, Menedzser, aki az első kanyarban hibázott és Őszi Fény volt a sorrend. Az első egyenesben felzárkóztak a hátulról forduló favoritok, Landlord és Nixon. A túlsó oldalon Rustik Rozi és Rozy la bush hibáztak, kiestek a versenyből. Landlord került az élre, mögötte Nixon, Pozsony és Magic Diamond Way volt a sorrend. A befutóban Nixon megtámadta Landlord-ot és az utolsó métereken átszaladt rajta, Pozsony lett a harmadik.

Befutási sorrend: Nixon (6) – Landlord (8) – Pozsony (5)
Győztes idő: 19,5

 

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

www.kincsempark.hu

2015.02.17. Krebs András, Kincsem Park
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.02.26. , 2022.09.11.

Overdose csikók itthon és külföldön

Sorra születnek Overdose utódai a hazai és külföldi ménesekben egyaránt. 2017-től kiderül, apjuk tehetségét és gyorsaságát örökölték-e a világklasszis mén leszármazottai.

Január végén Franciaországban született meg Overdose első csikója. A remek papírral rendelkező, Montjeu apaságú, Temple Mount után született méncsikó a normandiai Aumonerie ménesben látta meg a napvilágot.

Az elmúlt napokban a hazai ménesekben is sorra születnek az egészséges Overdose utódok.

Február 7-én egy újabb klasszisjelölt jött világra. Az anya, a 2013-as Magyar Kancadíj nyerő Alcobaca. A Derbyben is eredményesen futó versenyló első csikója egy hatalmas, nyakigláb kanca lett. A ló tenyésztője Takács Bence joggal bízhat abban, hogy a megszületett, kiváló származású jövevény 2017-től eredményesen fog szerepelni a Kincsem Parkban.

Jól döntöttek azok a kancatulajdonosok, akik tavaly Overdose-t választották, hiszen a világklasszis mén idén borsosabb áron már Németországban fog fedezni.

2015.02.17. Forrás: Kincsempark.hu, Krebs András
Frissítve: 2022.02.26.
Fotó: Canva

Elhunyt Szalay Miklós, hortobágyi lovasedző

Életének 96. évében, 2015. január 29-én rövid betegség után elhunyt Szalay Miklós, volt hortobágyi lovasedző. Életútját felidézve emlékezünk rá.

Szalay Miklós Beregszászon született, középbirtokos család második gyermekeként. Az elemi iskola elvégzése után a kisvárdai gimnáziumban érettségizett, itt ismerkedett meg az akkori lovassport egyik vezető egyéniségével, Szmrecsányi Lászlóval. Ez a barátság vitte igazán közel a lóhoz és a sporthoz. Érettségi után a Szarvasi Gazdasági Akadémián szerzett diplomát. Gyakornoki évét Pebernyiken (ma Szlovákia), a méntelepen töltötte.

1942-ben vonult be a Nyíregyházi 4-es huszárokhoz kardpaszományos zászlósként. A háborút végigharcolta, Kárpátaljától egészen Prágáig. 1945-től családi birtokán gazdálkodott, majd 1949-ben családjával együtt kitelepítették. Ezidő alatt különféle fizikai munkát végzett, dolgozott kanászként, de a rakodó és parádés kocsis mesterségeket is űzte.

Az 1956 utáni enyhülés megengedte, hogy szakmájában dolgozzon. Először a Talajjavító Vállalat Szatmári Kirendeltségének agronómusa, majd a Kemecsei Állami Gazdaság csikótelepének vezetője volt.

Az igazi nagy változás 1969-ben történt, amikor Hetey Sándor György Hortobágyra hívta. Keze alatt talán Hortobágy leghíresebb, legsikeresebb lovai – Dicső, Tolvaj, Fapipa, Füttyös, Fogaras, Falurossza, Franciska, Fernandó, Futótűz, Bakter, Fráter – és lovasai – Kordás József, Sári Mihály, Varga László, Nagy Sándor, Budai János, Szántai János, Maxim Lajos, Balla Imre, ifj. Garai Lajos – nőttek fel.

Egyénisége, jó humora mindenkit megfogott, ő volt a „Kilenclyukú“.

1982-ben vonult nyugdíjba, de több mint tíz évig versenybíráskodott. Ezután már egyre ritkábban láttuk a pálya szélén. Egészségi állapota változó volt, de a világ dolgairól tájékozottan élte napjait egészen haláláig.

2015.02.16. Forrás: Lovasszovetseg.hu
Frissítve: 2023.03.09.
Fotó: Canva

Balázsok parádés lovaglása Kaposváron és Ebreichsdorfban

A kaposvári Pannon Lovasakadémián megrendezett Országos Minősítő verseny legnagyobb versenyszámaiban Varga Balázs uralta a mezőnyt. Ezzel egy időben az ausztriai Ebreichsdorfban rendezett, nemzetközi CSI ** versenyszámban magyar bajnokunk Horváth Balázs diadalmaskodott.

Varga Balázs megismételve az októberi kaposvári fordulón mutatott formáját, pénteken és szombaton Lottival nyerte az A/2 *-t, míg a vasárnapi 135 cm-es A/2 ** versenyszám összevetésében a saját tenyésztésű, nyolc éves Jloval is győzedelmeskedni tudott. A legmagasabb versenyszámok helyezettjei a húsz éves Mráz Tamás Basco és Astral C, a vajtai Reischl Márton Latinoval, a Balatonfenyvesen készülő Eszes Ferenc Phebeussal és a tavalyi csapatbajnok Babó Szilvia és PM Focus.

Ezzel egy időben az ausztriai Ebreichsdorfban rendezett, nemzetközi CSI ** versenyszámban magyar bajnokunk Horváth Balázs a Ginus apaságú sárga Zordonnal bejutott a 145 cm-es világranglista pontokért megrendezésre kerülő Nagydíj összevetésbe. A győztes szlovák Chudyba Bronislav és Jan és Jörne Sprehe mögött hibátlan pályával a negyedik helyezést szerezte meg.  A Középkör döntőjében pedig a korábbi világelső, svájci Pius Schwitzer mögött PM Balougraf nyergében második helyen végzett, míg szombaton PM Diana-val győzni tudott a fiatal lovak versenyszámában a kecskeméti lovas.

1. Pm Diana – Horváth Balázs (HUN) 0,00/52,06
2. Cardinal De L’Air – Sprehe Jörne (GER) 0,00/52,13
3. For Tissimo II CH – Chudyba Bronislav (SVK) 0,00/52,60
4. Deister 101 – Sprehe Jörne (GER) 0,00/53,77
5. Evita R – Zelinkova Zuzana (CZE) 0,00/53,86
6. Narumol B – Atzmüller Matthias (AUT/OÖ) 0,00/54,25
7. Chap B – Hartl Romana (AUT/OÖ) 0,00/56,16
8. Skelton 4 – Sprehe Jan (GER) 0,00/59,28
9. Monello III – Grimm Roland (SUI) 0,00/62,71
10. Indiana – Bistan Stefanie (AUT/NÖ) 0,00/63,92
11. Colonja – Prömer Patrick (AUT/ST) 0,00/64,73
12. Piorella – Steiner Anton (GER) 0,00/65,30

 

Az alacsonyabb kategóriákban több magyar siker is született. A Kiskör döntőjét Búza Krisztián nyerte Infernóval, Füzér Gábor Filibert páros előtt. Szombaton a szürke Biával Busi Sándor villámgyors hibátlannal utasított maga mögé a mezőnyt. Az ifjúsági versenyszámban legjobb magyarként, Kalán Eszter Ajándékkal szombaton első, vasárnap pedig harmadik helyen zárt. A gyermek kategóriában Bosits Boglárka Tekergővel első két napon is győzött, míg az amatőr kategóriában első nap Csonka Zsófia Fallada, a záró napon Puskás Anna Zsófia Quantana Mera párosokért szólt a magyar Himnusz.

2015.02.16. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.02.26.

Karen Law, a vak díjugrató

Karen Law Anglia egyetlen vak díjugratója, oktatójára és lovával való különleges kapcsolatára bízza magát, miközben a méteres akadályokat megugorják. Sikerének kulcsa ez a bizalom, a bátorság és az önsajnálat teljes hiánya. Jó néhány esésen és sérülésen van már túl, de bevallása szerint ezekért bőven kárpótolja az öröm, amit a lovaglás ad neki.

Az oktató parancsokat kiált, Karen és lova, Pearl pedig rutinosan ugorják meg az akadályokat. Első ránézésre teljesen hétköznapi látvány, de feltűnhet, hogy az oktató szokatlanul egyszerű instrukciókat is ad, például „tovább egyenesen” vagy „fordulj balra.” Szükség is van ezekre, ugyanis az 53 éves Karen Law vak, oktatójára és lovával való kapcsolatára bízza magát az akadályok forgatagában.

Karennek konoksága miatt nincs vakvezető kutyája, botot se használ, – áldozatnak érzi tőle magát – barátaira és saját érzékeire hagyatkozik a mindennapok során. „Lovam, Pearl érzi fogyatékosságomat, és ezért nagyon vigyáz rám”, mondja Karen. „Ha visszakaphatnám a látásomat, de el kéne őt veszítenem, inkább tartanám meg Pearl-t.”

Karen szegény családban nőtt fel, de szülei összekuporgatták a lovaglóleckékre valót, később pedig két pónit vettek neki és mindent megtettek, hogy normális, átlagos életet élhessen. Karen pedig nem elégedett meg azzal, hogy csak utazzon a lovon. Helyi versenyeken is részt vett, ahol édesapja szaladt mellette és adta neki az utasításokat – sokaknak így fel sem tűnt fogyatékossága. Az iskola után munkát is vállalt, hogy önállóan tudja fedezni a hobbiját, de idővel ez sem volt elég és le kellett mondania szenvedélyéről.

Talán a sors keze, hogy 27 évvel az után, hogy Karen utoljára ült nyeregben, egy lovasoktató lett az albérlője, aki aki miután megismerte, elhatározta, hogy visszaülteti őt a nyeregbe. A hosszú kihagyás ellenére Karen úgy lovagolt, mintha soha le nem szállt volna a lóról. Azonnal nekivágott az ugrásoknak, és amilyen gyakran csak tudott, ellátogatott az istállóba.

Para-díjugrató versenyekre is benevezett – ekkor még bérelt lóval -, ahol olyannyira lenyűgözte a bírákat, hogy felkérték egy nemzetközi versenyen való részvételre Franciaországban. Itt Karen kategóriájában az első helyen végzett.

Mivel nem saját lóval dolgozott, nem tudott hátasaival mély kapcsolatot kiépíteni, viszont a szerencse mellé vezérelt egy jótündért Dame Emma-Jane Brown volt díjugrató személyében.

Emmát lenyűgözte, hogy Karen milyen tehetséges díjugrató és mennyire megbízik a lovakban, melyekre felültetik. Az is feltűnt neki, hogy az egyik lóval, Pearl-lel milyen jól mégértik egymást, milyen különleges kapcsolat van köztük. Adománygyűjtésbe kezdett, különböző kihívásokat, többek közt ejtőernyőzést felvállalva, hogy összegyűjtsön 9.000 fontot (kb. 3.800.000 Ft) Pearl megvásárlására és meglepje Karent.

Ezzel persze nem lett egy csapásra gondtalan Karen élete, hiszen órákat kell utaznia az istállóig, bértartás pedig nagy anyagi teher – de a mindig derűs lovas továbbra is optimista. Szeretne továbbra is versenyezni, nagy álma, hogy kijuthasson a 2016-os riói Paralimpiára.Karen addig is töretlenül örül mindennek: gyönyörű lova van, gyönyörű helyen, csodálatos barátai és edzője.

2015.02.13. Sigmond Tamás, Lovasok.hu
Forrás: Daily Mail
Frissítve: 2023.04.07.
Fotó: Canva

 

Valentin nap

Nem gondolnánk – mert az él bennünk, hogy a Bálint-napi ünneplés a rendszerváltás után „érkezett” hazánkba és vált Valentin-napként ismertté és népszerűvé –, hogy magyar népi hiedelmek is kapcsolódnak Bálint napjához.

Valentin legendája

A katolikus egyház ma legalább három Valentin nevű szentet is számon tart, akik valamennyien mártírhalált haltak.

Bár a legendák mögötti igazság többnyire a homályba vész, a történetek mindegyike romantikus hősként emlékezik meg Valentinról; akit ennek köszönhetően már a középkori Angliában és Franciaországban az egyik legkedveltebb szentként ünnepeltek.

A legismertebb legenda szerint Valentin egy a III. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár felismerte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb katonák, mint családdal megáldott társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot, Valentin azonban – ellenszegülve a parancsnak – titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket.

Amikor törvényellenes tettére fény derült, Claudius börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A raboskodó Valentin a börtönben beleszeretett zárkaőrének vak lányába és erős hitével visszaadta látását. Halála előtt a csodatévő pap szerelmes levélkét küldött a lánynak, amelyet “A te Valentinod” aláírással zárt.

Az első Valentin-üdvözlőlapot tehát maga a névadó küldte, ám mindmáig az ő szófordulatát használják a világ képeslapgyártói.

Luperkusz

Más források szerint a február közepén tartandó ünnepről maga a keresztény egyház rendelkezett, hogy ily módon avassa saját ünnepévé az ókorban divatos Luperca-fesztivált.

Az ókori Rómában február közepén, a tavasz, a megújulás, a termékenység szimbólumaként, Luperkusz isten tiszteletének szentelve rendezték eme ünnepeket. A szertartások velejárójaként a fiatal fiúk egy kecskebőrrel paskolták meg a lányokat. A nap végén a város hajadonjai urnába dobták a nevüket tartalmazó jeleket, amikből a nőtlen férfiak húztak egyet-egyet, és az ily módon kiválasztott hölggyel az ünnepség és a táncok idejére párok lettek. Az ilyenkor egymásra talált párok gyakran egész évben együtt maradtak, a következő évi Luperkalia idején pedig össze is házasodtak.

A hagyománynak végül Gelasius pápa vetett végett, aki a véletlenszerű házasodást pogánynak tartotta és betiltotta, február 14-ét pedig Szent Valentin napjává avatta.

Bálint és a madarak

Nyugat-európai, főleg angol nyelvterületen éltek olyan hiedelmek, miszerint a madarak e napon párosodnak. Ez valószínűleg kapcsolódik a nap ősi, pogány párosító jellegéhez, valamint ahhoz, hogy a madarak érkezése már a közelgő tavaszt jelzi.

Régi szerelmi praktikák

A babonák legtöbbje fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy találják, hódítsák és tartsák meg életük remélt párját.

  • Ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket.
  • Ebben az időszakban kellett felvenni a hóból a kiszemelt férfiú lábnyomát. A lábnyomot el kellett ásni a küszöb alá, így a küszöböt átlépő férfi még abban az évben biztosan megkérte – a népi hagyomány szerint – a hajadon leányzó kezét.
  • Olyan almát kell enni, amelyiknek kilenc magva van. Azt a kilenc magot bele kell tenni egy óvatlan pillanatban a kiválasztott fiú zsebébe, akkor biztos, hogy bele fog szeretni a praktikát végző lányba.
  • Meg kell gyújtani egy szál gyufát, megvárni, amíg elég, s amerre ekkor dőlni fog, abból az irányból fog jönni a szerelmes.
  • Ha valaki kilenc kútról vizet hoz, és azzal a kiszemelt legényt vagy lányt megitatja, akkor az illető mindig szeretni fogja.

  • Ha a lányos háznál egy macska a fiú lábához dörgölőzik, akkor ő abból a házból fog nősülni.
  • Madárral álmodni férjhezmenetelt jelent.
  • Ha a lány, vagy a fiú eltör egy tükröt, akkor 9 évig nem megy férjhez, illetve nem nősül meg.
  • Akik nagyon szerelmesek, és azt akarják, hogy szerelmük örökös legyen, egymás hajának szálait süssék tésztába, és közösen egyék meg. Akkor soha nem fogják elhagyni egymást.
  • Naplemente után nem szabad sepergetni a lánynak, mert nem megy férjhez.
  • Azokat a szerelmeseket a hiedelem szerint nem lehetett semmilyen módszerrel elválasztani egymástól, akiknek összekulcsolt kezüket a két anya szentelt vízzel lemosta, a vizet pedig a fejükre öntötte. E pár ellen nem használt semmiféle szemverés, igézés, vagy rontás.

 

2014.02.13. Lovasok.hu
Frissítve: 2023.03.31.
Fotók: Canva

Némethy Bertalan – a modern lovassport egyik legkiemelkedőbb egyénisége

Némethy Bertalan a modern kori lovaglás és lovassport egyik legkiemelkedőbb egyénisége. Életműve iránti tisztelet a mai napig jelen van a világ minden pontján, ahol lovasok képzése folyik.

Némethy Bertalan Győrben született 1911. február 24-én. Édesapja magas rangú köztisztviselő, természetes, hogy szülei a jogi tanulmányok után magas állami karriert szántak fiuknak. Némethy a győri Bencés gimnáziumban szerzett érettségi után a katonai pályát választotta. Segítségére sietett ebben nagybátyja, Némethy Tibor, aki magas rangú tüzértiszt volt. 1928-ban került a Ludovika Akadémiára, ahol 1932-ben fejezte be tanulmányait.

Avatása után a Nádasdy Ferenc 3. huszárezredhez vezényelték. Miután kitűnő eredménnyel végezte az equitációkat, a lovasok továbbképzését szolgáló tanfolyamokat, 1936-ban Örkénytáborba vezényelték a Magyar Királyi Lovagló és Hajtó Tanárképző Iskolába.

Némethy kiváló eredménnyel végez, ott is tartják Örkényben, ahol a Kósa Reznek Jenő által irányított olimpiai díjugrató keret tagja lett. A militarylovak felkészítésében úgy a díjlovas, mint a díjugrató keret tagjai részt vettek, így nem véletlen, hogy militaryban és díjugratásban is rendkívül előkelő helyen szerepel az éves ranglistán. Először 1938-ban tagja a magyar díjugrató válogatottnak Aachenben. 1939-ben Bécsben, Luzernben és Aachenben lovagol a magyar díjugrató válogatottban. 1940-ben még Firenzében, és Rómában képviseli a magyar színeket.

Lovai, az angol telivér Lavarone xx (1926. Lavendell II. – Árva) és Ádám II. xx (Lavandell II. – Duczi) igen tehetséges, de finom, érzékeny lovak voltak, “akik” értelmes, gondolkodó lovast kívántak.

1942. márciusában a keleti frontra vezényelték, ott volt a Don-kanyar poklában. 1943. májusában tért haza. 1944. februárjában az örkényi “szokásnak” megfelelően a német lovas kiképző központba, a Potsdam-Krampnitzba küldik 6 hónapos továbbképzésre. Később a Német Lovas Szövetség kiadásában 1986-ban megjelent “Kavallerieschule Hannover” című könyvben büszkén emlékeznek meg a németek arról, hogy az amerikaiak rendkívül sikeres edzője, Némethy Bertalan, rövid ideig náluk is tanult a német kiképző központban.

Hazatérése után a Ludovika Akadémia lovaglótanárává nevezik ki, de ez már háborús légkörben állandó vándorlást, menekülést jelent. Előbb Örkénytáborba, majd 1945. januárjában a lengyelországi Bygdoszczba vezénylik a tanárt és tanítványait. Innen március elejére Dániába vonultak vissza, gyalogmenetben.

Némethy egy koppenhágai lovas klubban kezdett el oktatni, majd 1951-ben sikerült az USA-ban letelepedési engedélyt kapnia. Itt az U.S. Equestrian Team-hez (U.S.E.T.) került és 25 éven át irányította az amerikai ugróválogatott munkáját. Munkája nyomán az addig mérsékelt nemzetközi sikereket felmutató amerikai ugrócsapat a világ élvonalába került. 1960-ban Rómában már ezüstérmes az amerikai ugróválogatott az olimpián. 1968-ban mexikóban tanítványa, William Steinkraus nyeri a díjugratás egyéni aranyérmét, az amerikai csapat a 4. helyezett. Az amerikai ugrócsapat a mexikói olimpia után a világ élvonalában van, több mint 400 győzelmet aratnak a nemzetközi versenyekben.

1984. Los Angeles az újabb kimagasló csúcs. Itt Némethy Bertalan új filozófiát hirdet: olyan pályákat épít, amelyek nehézségi fokát nem az akadályok hihetetlen magassága, hanem a pálya vonalvezetése, a kombinációk egymástól való távolsága jelenti. Tanítványai nyerik a díjugratás egyéni arany- és ezüstérmét, és a csapat aranyérmet is. Innentől új fejezet kezdődött a díjugratás történetében: a nyers erő helyett az értelem, a tanulékonyság, az intelligencia lesz a győzelem feltétele.

1984 a szilvásváradi négyesfogathajtó világbajnokság éve is. Az amerikai négyesfogathajtó csapat vezetője Némethy Bertalan. Hosszú idő után először járt újra hivatalos úton Magyarországon.

A hivatalos látogatás régi barátságokat, kapcsolatokat elevenített fel és újakat szült. Kitűnő továbbképzéseket tartott magyar lovasoknak.

1987-ben a Magyar Lovas Szövetség gróf Széchenyi István Lovas Emlékéremmel tüntette ki. 1995-ben kiemelkedő oktató, nevelő munkájáért, kitűnő könyvéért a Pannon Egyetem díszdoktori címét nyerte el.

Tanítási módszerét írásban is rögzítette, és az Egyesült Államokban 1988-ban jelent meg kitűnő könyve “The de Némethy-Method” címmel.

90 éves korában, 2002. január 16-án floridai otthonában érte a halál.

2015.01.16. Forrás: Magyar Királyi Lovagló és Hajtó Tanárképző Emlék Egyesület
Frissítve: 2023.02.13.
Fotó: Canva

Napfény, óceán és homok – díjugrató bajnokság Floridában

A 2015-ös Longines Global Champions Tour díjugrató bajnokság első fordulója igazán extravagáns helyszínen kerül megrendezésre áprilisban: Miami arany homokos tengerpartján, alig néhány méterre a hullámzó óceántól.

A háromnapos versenyen a világ legkiválóbb díjugrató lovasai küzdenek meg 879.000 dollárnyi díjért.

A belépés erre az egyedülálló eseményre ingyenes a közönség számára, ha tehát épp Miamiban jársz, te is szurkolhatsz a leghíresebb díjugratóknak a pályát körülölelő 1400 férőhelyes lelátóról. Az ülőhelyeket érkezési sorrendben lehet elfoglalni.

A verseny ideje alatt a top márkák és a legújabb divat képviselői várják a nézőket a Prestige Village területén.

A Longines Global Champions Tour évről-évre csodálatos városokat választ versenyei helyszínéül. Idén sem lesz ez másképp, íme:
  • 2015. április 2-4. Miami Strand
  • 2015. április 22-25. Antwerpen
  • 2015. május 1-3. Madrid
  • 2015. május 8-10. Shanghai
  • 2015. május 14-17. Hamburg
  • 2015. június 11-13. Cannes
  • 2015. június 25-27. Monaco
  • 2015. július 3-5. Párizs
  • 2015. július 9-11. Cascais, Estoril
  • 2015. július 17-19. Chantilly
  • 2015. július 23-25. London
  • 2015. augusztus 13-16. Valkenswaard
  • 2015. szeptember 11-13. Róma
  • 2015. szeptember 17-20. Bécs
  • 2015. november 12-14. Doha

2015.02.12. Horváth Annamari, Lovasok.hu
Fotó: Canva
Forrás: Globalchampionstour.com
Frissítve: 2022.02.26.

Ősztől ösztöndíjat kaphatnak a lovász tanulók

Felkerült a hiányszakmák listájára a lovász, ezért a lovász tanulók a következő tanévtől havi 10-30.000 Ft ösztöndíjat kaphatnak. 

A lovasok és lótartók számára kedvező változás hátterében az áll, hogy a kormány bővíti a szakiskolai ösztöndíjrendszert – a vonatkozó 13/2015 (II.10) Kormányrendelet a Magyar Közlöny február 10-i számában jelent meg.

A rendelet szerint a 2015/2016-os tanévről az ösztöndíjjal támogatott hiányszakmák száma megyénként tízről tizenkettőre emelkedik, így szeptembertől többek között azok a lovász szakmát tanuló fiatalok is számíthatnak 10-30.000 Ft közötti támogatásra havonta, akik nappali tagozatosok és az első szakképesítésüket szerzik.

2015.02.12. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: MNO, Magyar Közlöny
Kép: Canva
Frissítve: 2023.02.28.

Hiba bejelentés