Tokio

Tokio

 

Talán több, mint száz-millióan vannak, akik tudják, hogy Tokió egy világváros, s talán kevesebb, mint száz-ezren vannak, akik tudják, hogy 100 évvel ezelőtt volt egy másik Tokio (rövid o-val) is, egy Európa-hírű „csoda-telivér”, egy magyar versenyló, melyről származása, külleme és képessége alapján verhetetlenséget reméltek a kortárs „zöld-gyep” rajongók.

Micsoda évtizedek voltak a komor Bach-korszakot követő évek, év-tucatok. Ezek a magyar versenylótenyésztés és futtatás aranykorának is nevezhetők, a Kincsemmel, Kisbérrel, Patiencével, Beregvölgygyel, Budagyöngyével, Fenékkel, Tokioval teletűzdelt versenylovakkal, a regényhőssé színezhető – Kinsky Károly, Szemere Miklós, Hesp Róbert, Benson Vilmos, Bonta Ferenc, Janek Géza – magyarított szakemberekkel, a hites krónikás és legendaszövő – Hoeller B. Móricz, dr. Tonelles Alfréd, Őszi Kornél, dr. Halász György, Török Imre, Heltai Jenő – tudósítókkal.

Szép remények

De közelítsünk vissza a sajátos sorsú Tokiohoz. Tenyésztője, Frohner János – a nincstelen pincérfiúból kedvező házasság és rátermettség útján a bécsi Imperiál Hotel tulajdonlásáig iperedve – a mai Angyalföld Tarna-réti udvarházában létesített ménest. Származásmániás tenyésztői koncepcióját, a szerényebb versenyteljesítményű, olcsóbb lovak vásárlásával, párosításával élte ki. Így született a BuccaneerKincsem nagyszülők véréből Tokio, a rakoncátlan pej méncsikó. A yearling próbái és versenykarrierje a tatai tréningtelepen, majd a freudenaui versenypályán, Planner mesternél indult. Majd, új tulajdonosa, a „piros szegfűs, sárosi gavallér”, Péchy Andor pénzhajhász menedzselésével folytatódott. Óriási összegeket nyerve bejárta Európa versenytereit. Ívelt nyakú, magabiztos, 23 nagyverseny győzelmét 8 konyító fülű, makacsul ellenszegülő veszteséggel vegyítette. Futókedvében lelépte a legnagyobb ellenfeleit is, máskor irányíthatatlanul kitört, leblokkolt, sereget hajtott. Bolondériája néha a reggeli tréningnél is előtört, ekkor „butacsirás” erővel nekitámadt a neki nem tetsző lovaknak is.

A nagydíjak sorából is kiemelkedő győzelmei: Bécsi Derby (feltartva, 10 hosszal), Baden-Badeni Nagydíj (topp-súllyal, sétálva), Berlini Nagydíj (igen könnyen).

Problémák

A képesség és készség nem volt mindig szinkronban! Néha „heveder-szoros” mutatványokkal állt ellen lovasa akaratának. Híveinek a legnagyobb „fityiszt” az őszi, angliai két futásakor mutatta. Pedig a „csoda-ló” hírével érkezett mén reggeli sebességét – ahol a jól-menő bérelt edzőpartnerét utcahosszal leelőzte – elismerően megcsodálta a walesi herceg is. Az angolok is hittek – és csalódtak – a „Hungarian Kincsem” reinkarnációjában. S a következő év sorozatgyőzelmei között is akadt egy baki. A Szent István díjban a látványos térelőnye ellenére, a célban megelőzte istállótársa – Ignácz – robbanó bukméker-hatással.

A „lábkopott” hatéves Tokiot – a másik regényalak, Baltazzi Arisztid ménesébe – Napagedlába osztották be fedezőménnek, ahol számos jó-képességű nemzetközi nyerőt nemzett, de a nagy elődökhöz – és magához mérhetőkkel adós maradt. (A történelem néha ismétli önmagát?!)

Majd jött az első nagy háború, és utána már másik „dimenzióban” osztályozták a magyar galoppsikereket.

Néhány emlékeztető idézet a krónikásoktól

Dr. Halász György: „Tokio kétségkívül egyike volt a legjobb lovaknak, amelyet valaha is neveltek Magyarországon”.

Őszi Kornél: „A nagy Tokio feltűnése évekig beragyogja a telivér eget… s el lehet mondani, hogy fénykora, kulminációja versenysportunknak… Tokio mindent olyan stílusban nyert, hogy megkísérlik vele Cambridgshirt. Győzelmét az egész világ, még az angol is biztosra veszi, ám mégis vereség éri… enélkül tenyésztésünk megint diadalra villant volna Angliában. Hiába az unoka képességében méltó az ősanyához Kincsemhez, de nem az a konstrukció, ez okozza a vereséget”.

Török Imre: “Tokio nem érte el apai nagyanyja, Kincsem dicsősségét, a veretlenséget, holott tudása révén méltó volt erre.”

S végül, a mindig jelenlévő kortárs – Heltai Jenő – csipkelődő, verses tudósítása:

„Tokio

Híres lónak lenni,
Nem nehéz e pálya –
Ha az ember, úgy amint te
Kincsem unokája.

Ilyenkor a trainer
Szellőtül is oja
S meg van mindjárt eleve a
Nagy konneksziója

Megmarad sokáig,
Akármennyit veszt ő,
Szép reményre jogosító
Tehetséges kezdő.

És amikor először
Jutna diadalra,
Száz poéta gyújt körülötte
Győzelmi dalra.

Így jártál te is, te
Előkelő pej mén,
Az orrodat jó sokáig
Csavarta a tömjén.

Mire híre jött, hogy
Angliába indulsz,
Fejed körül száz akkora
Lett a lói nimbusz.

S mikor levertek,
Csúnya volt az érzet!
Elszenvedtünk volna inkább
Még egy Königraetzet…

No de – mondogattuk –
Nem nagy a hibája…
Itthon a nagy István-díjban
Majd kireparálja…

Ki is reparálta
Oly erősen, hogy na!
Egyre több lesz a blamázsi,
Ahelyett, hogy fogyna.

Bátor messze maradt
Mögötte a víg Watts,
De lehúzta csúnya mód egy
Ifjú stréber: Ignácz.

Csúnyán lefülelte
A legendák hősét,
Oda mind-e lói-nimbusz,
Oda a dicsősség!

Mondják, még az éjjel
A boxában otthon
Egy idegen, Tokionkat
Jól elverte titkon.

És az idegenben
Többen felismerték
Halhatatlan Kincsemnek
Hazajáró lelkét!”

Írta: Váczi Ernő
Forrás: Magyar Lovas Kör, www.magyarlovaskor.hu
Frissítve: 2023.05.12.
Fotók: Canva

Hozzászólások