Kezdőlap Blog Oldal 426

Ismét megküzd a sivataggal a magyar távlovas

Gazal Borbála (Bori) és Fekete Patrícia szerencsésen megérkeztek a President Cup távlovas verseny helyszínére, Abu Dhabiba.

Fekete Patrícia és lova már első edzésén is túl van. Mivel AbuDhabiban az időjárás az évszaknak megfelelően 20-24 °C – bár a szél erősebben fúj -, Bori téli bundáját lenyírták. A 14 európai ló közös istállóban van elhelyezve, a szükséges állatorvosi vizsgálatra pénteken kerül sor.

Dubaiban két magyar páros indulhat a versenyen. Csak olyan lovasok kaphattak meghívást, akik már legalább egy nemzetközi 120 kilométeres versenyt nyertek, elit lovasok és/vagy FEI érmesek, és van olyan lovuk, aki nem idősebb kilenc évesnél, de már teljesített 120 kilométeres nemzetközi versenyt, ahol dobogós helyen végzett.

2015.02.12.
Forrás: Fogathajtóhírek.hu
Frissítve: 2023.03.07.
Fotó: Canva

Így gondoskodj lovadról a téli hónapokban

Ismerd meg a helyes téli lótartást: hogyan kell a lovadat megfelelően takarózni, nyírni, köhögés esetén mire kell figyelned és adunk pár tippet a tartástechnológia területéről is.

A lovak kültakarója úgy alakult ki és formálódott az evolúció során, hogy kemény mínuszokat is vígan elviseljenek. Sokkal jobban tűrik a hideget, mint a hőséget, ezért számukra a zord időjárás jóval kisebb stressz-faktorral bír. A többnyire legelőn élő, hobbi-, illetve „nyugdíjas” lovak hő- és komfortérzetükhöz mérten tökéletesen tudnak igazodni a téli körülményekhez. Természetesen nekik is biztosítanod kell egy szél- és esővédett beállót, vagy éjszakára istállót.

Ügyelj a megnövekedett takarmányigényre. A hidegben a lovak létfenntartásra több energiát használnak el (fűtenek), érdemes egy kicsivel több, nagyobb energiatartalmú takarmányt keverni az abrakba. Ilyen lehet például az előre beáztatott cukorrépa-pellet.

Vigyázat, az extenzíven tartott, nyíratlan lovakon a takaró gyakran többet árt, mint használ: összenyomja a téli meleg szőrtakarót és megakadályozza ezzel annak a természetes szigetelő rétegnek a kialakulását, amivel a ló már rendelkezik.

Az istállózott sportlovak esetén már egészen más a helyzet. A télen is aktívan munkában tartott lovakat megnyírják, hiszen a rövidre nyírt szőr gyorsan megszárad, így elkerülhető a megfázás és az egyéb ezzel járó szövődmények, kellemetlenségek. Érdemes azonban néhány dologra odafigyelni. Ha már lovadat megnyírtad, melegen kell őt tartani! Vonatkozik ez arra az időre is, amikor ápolod, fel-le szereled és munkába indulsz vele. Ideális esetben szolárium alá állíthatod lovadat az ápolás időtartama alatt, ha ilyen berendezés nem áll rendelkezésre, egy polár takaróval tartsd melegen. Ezt használhatod az edzés előtti és edzés utáni séta során egyaránt, egészen addig, míg a ló alatta tökéletesen meg nem száradt.

A karámban használj vízálló, szélálló, kinti „turnout” takarót. Válassz az időjárásnak megfelelő vastagságút; lehetőleg olyat, aminek van nyaki része is. Az istállóban istállótakaró kell, amit szintén különböző vastagságban lehet kapni, vásárolj jól kihasználható darabokat. Mindig legyen váltás, hiszen a takarók elszakadhatnak, bepiszkolódhatnak. Igyekezz megtalálni a lovadnak ideális takarót és „hőmérsékletet” az adott istálló adottságaihoz és a körülményekhez igazodva. Figyelj arra, hogy a lovadat ne takard túl! Ha az istálló szigetelt, meleg, több ló együttes erővel hamar befűti. A lovak komfortérzete nem azonos a Tieddel!

Ügyelj rá, hogy a csatok, pántok sehol ne szorítsák a lovat, de a balesetek elkerülése végett ne legyenek lógó szíjak sem. Tartsd a takarókat mindig tisztán.

Télen a lovak nyírása és takarása komoly odafigyelést igényel, mindig a ló igényeihez és a hőmérséklethez kell alkalmazkodni. Ez rengeteg munkát és nem kevés anyagi terhet ró a lótartókra. Gondold át a téli szezon előtt, milyen mennyiségű és minőségű munkát tervezel végezni lovaddal a tél folyamán (versenyek stb.), mielőtt belefognál a nyírásba.

Az istállóban mindig legyen friss levegő, de kerüld a huzatot! Nemcsak szabad, de kell is ajtót vagy ablakot nyitni. A levegőtlen, ammóniaszagú istállókban tömegével fordulnak elő a légzőszervi megbetegedések, és az ezzel járó állandó köhögés, teljesítményromlás.

Köhögés

A köhögés tulajdonképpen egy reflex, ami arra szolgál, hogy az idegen anyagokat (pl. port) és váladékot eltávolítása a tüdőből és a felső légutakból. Ugyanakkor lehet az irritáció jele is, amit akár a hideg levegő belélegzése is okozhat. Köhögés esetén a következőket figyeld meg lovadon: mióta, milyen rendszerességgel és milyen körülmények fennállása esetén köhög? Munka során fokozódik-e a köhögés mértéke, gyakorisága? Folyik-e az orra? Mérj légzésszámot és lázat! A köhögés kórokai közül megkülönböztetünk fertőző és nem fertőző kórokokat:

Fertőzők:
  • vírusos fertőzés, (ilyen pl. az influenza vagy a herpesz vírus, mindkettő ellen van vakcina)

  • bakteriális fertőzés (antibiotikummal kezelhető),

  • tüdőféreg (ennek a veszélynek leginkább a szamarakkal egy legelőn tartott állatok vannak kitéve)

Nem fertőzők:
  • a légutak irritációját vagy gyulladását okozó ammónia, por, pollen, gombaspóra, atka vagy egyéb allergén, esetleg idegen anyag okoz

  • vagy akár a hideg levegőn való munka során is tapasztalhatod a tüneteket

Ahhoz, hogy a komolyabb betegségek kialakulását, a légutak irritációját, gyulladását megelőzzd, kis odafigyeléssel nagyon sokat tehetsz.

Tartástechnológia

  1. Rendszeresen takarítsd az istállót, a bokszokat! A trágya összeszedése önmagában nem elegendő, hiszen az ammónia nagy része a vizeletből szabadul fel. A legtöbb ló a bokszán belül ugyanarra a kiválasztott helyre vizel. Ezt a „foltot” meg kell keresni és naponta egyszer el kell távolítani. Különösen igaz ez a kisebb nedvszívó képességgel bíró szalmával való almolás esetén. Ha csak a trágyakupacokat távolítod el, a kellemetlen szúrós szag még ott marad és tovább irritálja a légutakat. Naponta többször söpörd fel az istállót, seprés előtt mindig locsolj fel, és lehetőleg ne a lovak orra előtt porolj. Ha van rá mód, a takarítást időzítsd arra az időszakra, mikor a lovak nem tartózkodnak az istállóban. Ez egy kis munkaszervezéssel, odafigyeléssel könnyen megoldható, és máris sokat tettél lovad egészségének megőrzéséért.

  2. Minden nap ellenőrizd az etetőket, itatókat, megette-e a ló a takarmányt, nincs-e benne véletlenül oda nem illő dolog, stb. Legalább hetente kétszer mosd ki az itatókat.

  3. Ha a lovad több napig távol van, (pl. versenyen), időnként érdemes a bokszokat teljesen kiüríteni, lefertőtleníteni, rácsokat, bokszajtót lemosni, és évente egyszer kimeszelni. Így előre megtervezheted és beoszthatod a napi, heti, havi, és éves munkafolyamatokat, igazodva az edzéstervedhez és versenynaptáradhoz.

  4. Végül a legfontosabb, a takarmány minősége. A jó minőségű széna kulcsfontosságú. A dohos, penészes széna nem alkalmas a lovak takarmányozására. A nem megfelelően tárolt, napokig, hetekig kint ázott széna – még ha külsőre nem is mutat elváltozást – kitűnő táptalaja a kórokozók szaporodásának. Ezen kórokozók és/vagy allergének a legfőbb ellenségei az erre érzékeny, irritációtól szenvedő állatoknak. A poros szénát 1-1 órára szénahálóban áztasd be, ideális esetben gőzöld meg. Ha van erre lehetőség és mód, kiváló szénagőzölő berendezéseket lehet kapni, amik segítségével a szénát megszabadíthatod a portól, gombaspóráktól, atkáktól és jó illatú, ízletes, hidratált szénát kapsz eredményül.

Ahhoz, hogy a lovad jól teljesítsen és a maximumot nyújtsa, a segítségedre van szüksége. Minden tőled telhetőt meg kell adni neki ahhoz, hogy a versenyeken a legjobb formáját hozhassa, ezért lovad egészsége és jólléte tartási-és takarmányozási szempontból elsődleges.


ELÉRHETŐSÉGEK:

Sportlógyógyász Kft.
Országos működési terület
Kecskeméti székhellyel

Dr. Kis János Krisztián
+36 30 90-81-904
janoskisvet@gmail.com

2015.02.11. Dr. Kis jános Krisztián
A cikk megjelent a Pegazus újság 2015. januári számában
Fotók: Canva
Frissítve: 2022.02.26.

Nagyszerű pályák válogatott díjugratóinktól

A farsangi hétvégén két magyar díjugratónkra is büszkék lehettünk. Orbán Emil a németországi Offenburgban teljesített jól, míg ezzel egy időben a milánói Vermezzo CSI***-n Hugyecz Mariann öregbítette hazánk hírnevét.

Orbán Emil, a hétéves hannoveri Pina Coladával helyezett volt a fiatal lovak számában, míg a világranglista pontokért zajló 145 cm-es és a nagykör 140 cm-es pályáin is hiba nélküli köröket lovagolt. A nyolcéves holland Carlsberggel és a tízéves Arribával a Badenclassics élmezőnyében bizonyította tudását Németországban élő válogatottunk.

Ezzel egy időben, a milánói Vermezzo CSI***-n Hugyecz Mariann is kifejezetten jól teljesített. Never Lasttal és Back Home-mal végig hibátlan volt, míg a pej Chacco Boyjal két napig nullát,  a 150 cm-es nagydíjban pedig négy hibapontot lovagolt.

2015.02.10. Forrás: Dijugratoszakag.hu
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.02.26.

Kaposvári és győri lovasok kaptak elismerést

A győri lovassport 65., az öttusa 60. évfordulóját ünnepelték a helyi Városházán, míg Kaposvárott Somogy megye legkiválóbb sportolóit díjazták, köztük a lovastornász Bence Balázst is.

Pénteken Somogy megye legkiválóbb sportolóit díjazták Kaposváron. 2014 legjobbja “utánpótlás fiú kategóriában” Bence Balázs, a Lovas Akadémia SC lovastornásza lett. Balázs az elmúlt évben sporttörténelmet írt, megnyerte a hazai rendezésű junior lovastorna Európa-bajnokságot és ezzel az első magyar lett, aki ebben a kategóriában dobogóra állhatott.

Bence Balázs: Köszönöm szépen mindenkinek, aki e mögött a siker mögött engem segített, az egész családnak és a lovasakadémiának, és akik támogattak ebben az egész évben. Bízom benne, hogy sokáig partnerek leszünk.

Ezzel egy időben a győri lovassport 65., az öttusa 60. évfordulóját ünnepelték a Városházán. A számos sikert megélt sportágak jeles képviselőinek részvételével rendezték a kettős ünnepséget, amelyen Borkai Zsolt polgármester, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke úgy fogalmazott, mindkét sportág nagy múltra tekinthet vissza Győrben, így van miből táplálkoznia.

Győrben 1949-ben alakult meg a megyei lovas szövetség, s a környékbeli lovasok a kezdetektől fogva komoly sikereket értek el, majdnem minden helyi egyesület rendelkezett olyan fiatal tehetséges lovassal, aki nemzetközi versenyen, vagy akár a válogatott keret tagjaként helyt tudott állni.

Az 1972-es müncheni olimpián amellett, hogy Horváth József egykori bábolnai lovas a military csapat tagja volt, a díjugrató csapat lovai is majdnem kizárólag a területről származtak. A fogathajtásban már 1983-tól országos szinten is jó szereplés esélyével vettek részt fogataik. Fehér Mihály 1985-től több mint tíz éven keresztül volt a válogatott tagja, négy kettesfogathajtó és egy négyesfogathajtó világbajnokságon szerepelt. Nyert csapat világbajnokságot és ezüstérmet, illetve egyéni bronzérmet is.

1954 őszén Csáthy Dénes gépészmérnök és Magyar Vilmos építészvezető, valamint Némethy Tamás lovasedző a győri magasépítő vállalat sportkörén belül megalapította az öttusa szakosztályt, 1954 őszén. A győriek a hetvenes évek elején meghonosították a női öttusát, 1974-ben Magyar Bajnokságot, és az első nemzetközi női öttusa versenyt Kovács Zsuzsanna nyerte, aki Hoffmann Ibolyával és Kovár Magdolnával csapatban is diadalmaskodott. A 80-as években egy újabb női sikersorozat következett, egyéni és csapat magyar bajnoki címek követték egymást Tulok Andrea, Kárpáti Hajnalka, Heilig Anita és Kovács Irén jóvoltából. Kovács Irén többszörös junior világbajnok, 1989-ben pedig felnőtt világbajnoki második lett.

Az ünnepségen Kovács Zsuzsanna, Kovár Magdolna és Hoffmann Ibolya vehetett át díjat abból az alkalomból, hogy 40 éve nyerte az első bajnokságát, és nemzetközi öttusa versenyét. Ugyancsak elismerésben részesült Kovács Irén, aki 25 éve szerzett öttusa világbajnoki ezüstérmet, valamint Fehér Mihály, aki 25 éve lett világbajnok fogathajtásban.

2015.02.10. Forrás: Somogytv.hu, Gyorplusz.hu
Frissítve: 2023.03.09.
Fotó: Canva

Egyedülálló eszközökkel a beteg lovakért Kaposváron

Nem csak hazánkban, de a kelet-európai régióban is egyedülálló műszerekkel felszerelt műtőjét mutatta be a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat alapítója és vezetője, dr. Hevesi Ákos. A 16 millió forintos fejlesztésnek köszönhetően új műtéteket is végezhetnek majd a Szolgálatnál és nyugat-európai orvosok is szívesen vesznek részt az itteni munkában.

„Ha nemzetközi fronton is tevékenykedni akarunk, akkor nincs más út, mint a csapatmunka” – kezdte a 2014-es év értékelőjét dr. Hevesi Ákos.

A Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat vezetője joggal lehet büszke a csapatára, hiszen dr. Ütő Dániel és korábbi munkatársuk, dr. Veres Sándor már az egyetemi éveik alatt is részt vettek az itt zajló munkában, és reményeik szerint sikeresen megszerzik a lóegészségügyi szakállatorvos végzettséget is egy kétéves posztgraduális  képzés keretében.

“Soha nem szabad elfelejteni, hogyan kezdődött: valaha volt az embernek 30 dekányi fém a kezében, azzal kellett megoldani amit csak lehetett” folytatta. Ennek tükrében is kiemelkedő fontosságúak a tavalyi év technikai fejlesztései, a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat ugyanis a régióban egyedülálló eszközöket állított munkába a lovak még hatékonyabb ellátása érdekében.

A kaposvári klinika legújabb eszközei:

  • Felfújható, felfekvésmentes műtőasztal, amely stabil hát- vagy oldalfekvést biztosít és teljesen a talajszintről képes felemelni az állatot az állatorvos számára kényelmes magasságba. Az eszköz nem csak Magyarországon egyedülálló, hanem a kelet-európai régióban is. 1,2 tonna emelésére alkalmas, levegővel működik, teljes súlya 40 kilogramm körül mozog, tehát két hölgy is könnyedén mozgatni tudja, így nemcsak klinikai, de terepi környezetben is biztonságosan alkalmazható.

Az új és az országban rendkívül ritka altatógép ugyanolyan biztonsággal képes altatni és lélegeztetni egy kiscsikót, mint egy jól megtermett hidegvérűt. A berendezéssel a percenkénti légzésszámot és a légzés mélységét is szabályozni tudják a szakemberek.

  • Laparoszkópos hasi sebészi eszközcsoport, amely Kelet-Európában is egyedülálló, speciálisan lovak hasűri műtéteihez fejlesztették ki. Az eszközzel többek között olyan műtéteket (kólika megelőzés a lép-vese tér lezárásával, rejtett here szeparálása) tudnak elvégezni a szakemberek álló lovon megfelelő érzéstelenítés és bódítás mellett, melyek egyébként csak altatásban, sokkal drasztikusabb beavatkozások keretében lenének kivitelezhetőek. Ezáltal csökken a műtéti kockázat, rövidül a lábadozási idő, csökkennek a lótartók költségei.
  • Új, ortopéd és hasüregi vizsgálatok elvégzésére is alkalmas ultrahang készülék.
  • A gyártóval közösen fejlesztett, még tesztelés alatt álló szájterpesztő, mely sokkal biztonságosabban használható, mint elődjei. Különlegessége, hogy a megszokott konstrukcióhoz képest sokkal kevesebb erőt kell kifejteni, mégis sokkal nagyobbra nyitható a ló szája, mint más eszközökkel, ami jelentősen megkönnyíti az állatorvos munkáját, precízebbé teszi a vizsgálatot és a kezelést.

 

A Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat tevékenységi köre is bővült:

  • Megkezdte működését a Cserénfai Ló Mesterséges Termékenyítő Állomás, ahol a lótenyésztésben elérhető top genetikával dolgoznak a szakemberek – elsősorban dr. Veres Sándor -, legyen bár szó díj-, ugró-, vagy westernlovakról.
  • Ősz óta lát el betegeket a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat erdélyi praxisa székelykeresztúri székhellyel dr. Osvát Áron vezetésével.

A Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat által végzett műszeres vizsgálatok, kezelések és a kliensek száma is nőtt 2014-ben az előző évihez képest. A jövőt pedig a nemzetközi együttműködések jelenthetik a kaposvári lógyógyászoknak. A nyugat-európai egyetemi és privát klinikai együttműködéseknek köszönhetően például olyan fogkezeléseket is végeztek már lovakon, melyek egyelőre még Nyugat-Európában is gyerekcipőben járnak.

A fejlesztéseknek köszönhetően már nemcsak Horvátországból, Szlovéniából, Romániából, hanem Európa más részeiről is érkezhetnek majd lovak Kaposvárra, ráadásul a modern eszközöknek köszönhetően a nyugat-európai állatorvosok is szívesen részt vesznek majd az itteni munkában.

Ha még mindez nem lenne elég, a Pannon Lógyógyászati és Rehabilitációs Szolgálat munkatársai emellett kutatási projektekben vesznek részt, gyakorlati lehetőséget biztosítanak állatorvostan hallgatóknak, és humán orvosok képzését, munkáját is segítik.

Elérhetőségek:
7400 Kaposvár
Guba Sándor utca 40.
Tel.: +36 30 300 4914
Fax:  +36 82 410 542

www.pannonlogyogyasz.hu

Dr. Hevesi Tibor Ákos
PhD, MRCVS, vezető állatorvos
lóegészségügyi szakállatorvos
hevesia@pannonlogyogyasz.hu
Dr. Ütő Dániel Sándor:
utod@pannonlogyogyasz.hu

 

2015.01.29. Pannon Lógyógyászati és rehabilitációs Szolgálat
Fotók: Canva
2016.08.24.
Frissítve: 2022.02.26.

Churchill, a katonalovak megmentője

    Winston Churchill lovak tízezreinek megmentését biztosította, miután azok Európában ragadtak az első világháború után. A brit hadvezetők széleskörűen hagyatkoztak a patásokra csapatok, fegyverek és ellátmány szállítására. A brit hadvezetés több mint 36 millió fontot költött közel 1,1 millió ló beszerzésére Nagy-Britanniából, Kanadából és az Egyesült Államokból.

    Hadügyi dokumentumok szerint lovak tízezrei voltak kitéve annak, hogy áldozatul esnek betegségeknek, a francia vagy belga vágóhídnak, vagy éhen halnak – csupán azért, mert a hivatalnokok nem tudták és nem is különösebben akarták megszervezni hazaszállításukat a harcok befejeztével.

    Az akkor 44 éves Churchill hadügyi államtitkári pozíciójában hallott a háborút túlélt lovak ügyéről, amire dühödten reagált és azonnal személyes ügyévé tette. A Szállítmányozási Minisztérium heti 12 000 ló hazaszállítását vállalta el, de végül ennek a negyedét is alig tudták teljesíteni.

    Churchill közbenjárása és további dühödt levelei nyomán sikerült további hajókat a lovak hazaszállításába bevonni, és így a hazatérő négylábú hősök számát heti 9.000-re emelni.

    Terry Charman, az Imperial War Museum történésze állítása szerint Churchill nagy állatbarát hírében állt és elképzelhető, hogy egyszerűen az állatok jólétéért való aggodalma motiválta. Churchill a háború során szolgált a tüzérségnél is, így saját személvel láthatta, milyen fontos szerepet töltenek be a lovak a frontokon. 

    Az I. Világháború egyik hőse, Warrior, Mária Királyné színe előtt

    Emellett hivatalos feladataihoz is tartozott az ügy. Lloyd George miniszterelnök ugyanis épp azért nevezte ki Churchillt államtitkárnak 1919 januárjában, hogy megsürgesse a katonai leszerelés munkálatait. Churchill pedig tudhatta, hogy a lovak hazaszállításának késlekedése az egész folyamatot komolyan hátráltatta volna.

    2015.02.06. Sigmond Tamás, Lovasok.hu
    Forrás: Daily Mail, Fotók: Daily Mail, Wikipédia

    Night Lady nyerte a Gala Peter Díjat az Ügetőn

    Night Lady (Hajnal Tibor) nagyszerű formával mutatkozott be idén az Ügetőn, és megnyerte a Gala Peter Díjat a február 7-i versenynapon a Kincsem Parkban. Prudy (V. Sadl) és Nobody (Csordás Emil) lettek a helyezettek.

    1. futam:

    Filipana Goal vette a legjobb startot és egészen a célig elől ügetett, magabiztos győzelmet aratva ezzel. Black Coffee, Rachel CR és Ostrom voltak a nyomában. Black Coffee lett a második. Rachel CR haladt át harmadikként a célvonalon, a Versenyintézőség a futam után azonban galoppozás miatt diszkvalifikálta két kisebb hibája miatt.

    Befutási sorrend: (1) Filippana Goal – (4) Black Coffe – (2) Ostrom
    Győztes idő: 18,8

    2. futam:

    She’s  Vivienne a start előtt hibázott, nehéz helyzetbe hozva magát ezzel. A favorit Solt-Zombori Ghazal vette a legjobb startot, mögötte Spartacus, Super Bo és Scala ügettek, Szökevény zárta a sort. Titanilla és Tequila Hush az első kanyarban hibáztak és kiestek a versenyből. She’s Vivienne is galoppozott. A túlsó oldalon Spartacus ment fel Solt-Zombori Ghazal mellé, velük Scala és Szökevény tartották a lépést. Az ő négyesük ellépett a többiektől. Spartacus a befutóban támadta Solt-Zombori Ghazal-t és célfotóban ő lett a nyerő. Scala ért be harmadikként.

    Befutási sorrend: Spartacus (6) – Solt-Zombori Ghazal (4) – Scala (7)
    Győztes idő: 23,8

    3. futam:

    Rafael Bit állt élre a startot követően és végig vezetve nyerte a futamot. Laluna Comtesse és  Prometheus ügettek hozzá közel, a többiek egyre inkább leszakadtak. A túlsó oldalon Celebrity Classic zárkózott egyre feljebb és az utolsó kanyarra érve megérkezett a vezető trió mögé. A befutóban Prometheus érkezett nagy lendülettel és a második helyre tudott feljönni, Ceelebrity Classic lett a harmadik.

    Befutási sorrend: Rafael Bit (7) – Prometheus (5) – Celebrity Classic (4)
    Győztes idő: 18,9

    4. futam:

    Ophelia állt élre, mögötte Jódlis és Rosamundi ügettek, utóbbi az első egyenesben gyorsított és a túlsó oldalra már elsőként érkezett. Ott támadást indított Andorra Gold, Racing Athlete és Jódlis is kiszabadult a falról. A befutóban Jódlis könnyen ment el mindenki mellett és nyerte a futamot, Racing Athlete lett a második, Andorra Gold pedig a harmadik.

    Befutási sorrend: Jódlis (4) – Racing Athlete (7) – Andorra Gold (5)
    Győztes idő: 19,3

    5. futam:

    Bezique Va Bene hibázott a start után és kiesett a versenyből. Sun City vette a legjobb startot és rögtön élre állt, mögötte Rigoletto és Blitz Va Bene ügettek, az első egyenesben pedig Pannus-Com zárkózott fel a vezető trió mögé, az utolsó kanyarban aztán elgaloppozta magát. A befutóban Rigoletto és Blitz Va bene támadták Sun City-t, ők hárman csatáztak nagyot a győzelemért és a helyezésekért.

    Befutási sorrend: Rigoletto (2) – Blitz Va Bene (5) – Sun City (1)
    Győztes idő: 25,9

    6. futam:

    Nobody, Magic Diamond Way és Prudy kezdtek a legjobban. Az első egyenesre érve Nobody mögé kettesfogatokká rendeződött a mini mezőny, a sort Vilja Brick zárta, Olympia volt egyedül kiszakadva. Az utolsó kanyarban Night Lady is megérkezett a vezető kettős mögé, a befutóban pedig elment mellettük és könnyen nyerte a futamot. Prudy lett a második, Nobody a harmadik.

    Befutási sorrend: Night Lady (7) – Prudy (1) – Nobody (4)
    Győztes idő: 18,7

    7. futam:

    Öttusázó, Jákfa, Pipacsos, N.Lady, Láss csodát!, Ruby Reeves és Jonatán sorrendben ügettek a lovak, szépen együtt haladt a mezőny. Változás nem nagyon történt, Öttusázó nyerte a futamot, Láss csodát! jött fel másodiknak, Jákfa lett a harmadik.

    Befutási sorrend: Öttusázó (3) – Láss csodát! (6) – Jákfa (4)

    8. futam:

    Az első egyenesre már Ördöglány érkezett elsőként, mögötte Polémia, Puma, Oli Sun, Miki Manó és Knock volt a sorrend. Az utolsó 800 méteren Oli Sun és Miki Manó támadták meg a vezető Ördöglányt. A befutóra fej-fejt érkezett a kettesfogatuk, közülük Miki Manó volt az erősebb és nyerte a futamot, Oli Sun mögött Knock lett a harmadik.

    Befutási sorrend: Miki Manó (8) – Oli Sun (5) – Knock (4)

     

    Megközelíthetőség:

    A versenyekről közvetít a 

    Vagy nézd élőben az ügető versenyeket a Lovasok.hu-n!

    Az élő közvetítés megtekintéséhez kattints a képre.

    www.kincsempark.hu

    2015.02.09. Krebs András, Kincsem Park
    Fotók: Canva
    Frissítve: 2022.02.26.

    A védőfelszerelés életet ment – szülőtársainak üzen egy lovas anyuka

    Egy brit anyuka, akinek a kislánya egy lovasbalesetben életveszélyes sérülést szenvedett, arra hívja fel szülőtársai figyelmét, hogy gondoskodjanak arról, gyermekük mindig megfelelő védőöltözetben üljön lóra.

    Angharad Jones kislánya, Megan egy díjlovas programot gyakorolt pónijával, Mossyval, amikor az állat megcsúszott és elesett. A póni megijedt, megrúgta a kislányt, akinek az arcát műtéttel állították helyre.

    “Örülök, hogy ragaszkodtam hozzá, hogy Megan mindig védőmellényben és kobakban üljön lóra – ezért lehet még mindig velünk” mondja Angharad Jones. “Arra szeretnék biztatni minden szülőt, hogy mindig vetessék fel gyerekeikkel a kobakot és a gerincvédőt. A biztonság ugyanis megfizethetetlen. Megan utálta a védőmellényt, ezért készíttetünk neki egy rózsaszínűt, amit már örömmel viselt. Nem bugyolálhatjuk vattába a gyermekeinket, de minőségi, jól illeszkedő védőfelszereléssel sokat tehetünk a biztonságukért.

    Megant szerencsére a baleset sem tántoríthatja el a lovaglástól, szeretne mihamarabb újra nyeregbe ülni.

    Anyukája pedig felhívásával követendő példát állít a szülők elé. Egyrészt felhívja a figyelmet a védőfelszerelések viselésének fontosságára, másrészt arra, hogy bár szerencsétlen balesetek történnek, nem az a megoldás, hogy lovaglás helyett sakkozni küldik gyerekeiket.

    Te se feledd, hogy a kobak és a védőmellény nem véd meg minden lehetséges sérüléstől, de életet menthet. A Te életedet.

    Ezért:

    1. Ha védőfelszerelést vásárolsz, soha ne az ár, hanem sokkal inkább a minőség alapján dönts.
    2. Mindig olyan védőfelszerelést válassz, ami kényelmes, és pont a Te méreted. Ha egy kicsivel kisebb, esetleg nem véd ott, ahol kellene, és biztos, hogy kényelmetlen. Ha nagyobb, akkor elcsúszik – ami például egy kobaknál kimondottan zavaró lehet – és nem is túl biztonságos.
    3. Ha megvan a védőfelszerelésed, akkor állítsd be, hogy tökéletesen illeszkedjen.
    4. Végül pedig nincs más hátra, mint hogy viseld! Viseld minden alkalommal, amikor lóra ülsz. Akkor is, ha csak otthon gyakorolsz egy kicsit a karámban, ha csak kisétáltok terepre, ha csak felültél egy kicsit lötyögni, akkor is ha hideg van és akkor is, ha meleg – mindig.
    5. És még egy apróság: csatold be a kobakot!

    Ne feledd, csak a mesebeli macskának van kilenc élete!

    Gerincvédők
    a Lovas Piactéren
    >>

    Kobakok
    a Lovas Piactéren
    >>

    Védőmellények
    a Lovas Piactéren
    >>

     

    2015.02.06. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
    Forrás: Horse&Hound
    Fotó:  Canva
    Frissítve: 2022.02.26.

    Népes mezőny, nemzetközi sikerek – távlovaglás 2014

    2014 változatos, eredményekben gazdag év volt távlovasaink életében. Számos hazai versenyt és nemzetközi sikert tudhat maga mögött ez az egyre népszerűbb szakág. Galoppozz át velünk a hazai távlovaglás 2014. évi eseményein és idénre tervezett újításain.

    Az elmúlt évben hazánkban tíz távlovas versenyt rendeztek, melyből 3 nemzetközi (CEI), 5 OB forduló és 5 megyei verseny volt, a versenyzők áltagos létszáma 36 induló körül mozgott.

    Eredmények

    A tavalyi versenyszezonban is nagy igény volt a minősülő versenyekre, és sok versenyző indult nemzetközi versenyeken kiemelkedő sikerekkel.

    2014-ben ismét sikerült a junior csapatot támogatni az Európa-bajnokságra való kiutazásban, ami az olaszországi Veronában került megrendezésre. Fekete Patrícia a 9. helyen, míg Kovács Dávid a 19. helyen zárta az EB-t.

    Normandiai Világjátékokra öt hazai távlovas szerezte meg a minősülést, ám főleg anyagi okok miatt végül egy versenyzőnk sem vett részt a megmérettetésen.

    Nagyszerűek Tóth József 2014-es nemzetközi eredményei, aki a FEI világranglistán kombinációban lovával Aladinnal harmadik lett. Siglavy Bagdady Aladin pedig a lovak versenyében 2014-ben a világ ötödik legsikeresebb távlova volt. Távlovasaink közel harmada indult nemzetközi (CEI) versenyen, ahol a 42 versenyből 37-et sikeresen teljesítettek, ami kimagasló teljesítmény más lovas szakágakhoz képest is.

    A 2014-es év számokban:

    • 10 hazai verseny
    • 66 regisztrált versenyző
    • 145 regisztrált ló
    • 27 távlovas egyesület
    • 22 sikeres rajtengedély vizsga
    2014-es magyar bajnok:
    Arató Barna
    lova: Koheilan Báró P
    Tenyésztő: Parti Imre
    2014-es junior magyar bajnok:
    Matyi Bianka
    lova: Imran P
    Tenyésztő: Parti Imre
    2014-es fogat magyar bajnok:
    Knipl János
    lovai: Sahhab P és Hemal P
    Tenyésztő: Parti Imre

     

    Akadályokon át

    A távlovas versenyek rendezését rendszeresen nehezíti az engedélyek beszerzése, mert a természetvédelmi területekre nem, vagy nagyon nehezen kap engedélyt a rendező. A mobilbokszok magas bérleti díja miatt, csak olyan OB helyszínek jöhettek szóba, ahol az istállózás megoldott.

    Távlovas tervek az idei évre

    A szakág ebben az évben is hangsúlyozni szeretné a lovasok oktatásának, képzésének fontosságát. Továbbra is fő feladatuknak tartják a fiatal versenyzők képzését és versenyeztetését, akár anyagi támogatását is. A szakág célja az idei EB-re és a VB-re az egységes öltözék kialakítása is.

    2015-ben a felnőtt Európa-bajnokság a szlovákiai Samorinban lesz, ezért reális esélye van annak, hogy a magyar távlovasok csapatként is részt vegyenek a versenyen.

    Ebben az évben a még színvonalasabb és érthetőbb bíráskodás érdekében a szakág bevezeti a digitális pulzusmérést, melyhez már a felszerelést is megrendelték.

    A Távlovagló és Távhajtó szakág rendkívül fontosnak tartja a FEI szabálymódosítások alkalmazását a hazai versenyeken és a szabályzatban. Szabályzatukat ennek érdekében folyamatosan a FEI szabályzathoz igazítják.

    Elkészült az idei év versenynaptára is, a FEI felé két hazai rendező jelentette be nemzetközi versenyrendezési szándékát. Továbbra is fontos szerepet kapnak a megyei és regionális versenyek, és a távlovas sport népszerűsítése érdekében gyerek futamokat is szerveznek.

    A 2014-es év elején tisztújító közgyűlést tartott a szakág, felállt az új szakbizottság, melynek mandátuma 2018-ig tart.

    A Lovasok.hu csapata sok sikert és jó utat kíván idén is minden hazai távlovas és távhajtónak!

    2015.02.05. Forrás: Tavlovasok.hu
    Fotók: Távlovagló és Távhajtó Szakág Facebook oldala
    Kiemelt fotó: Canva
    Frissítve: 2022.02.26.

    Lovászképzés indulhat Böjte atya tangazdaságában

    Felnőtt lovászképzést indítanának a Böjte Csaba atya által létrehozott csíkszentsimoni Szent László Mezőgazdasági Szakkollégiumban.

    Lótartáshoz szükséges eszközökre, valamint rendsodró gépre lenne szüksége a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett csíkszentsimoni Szent László Mezőgazdasági Szakkollégiumnak, de az intézmény szívesen fogad bármilyen más adományt – például takarmányt -, a diákok pedig kaszálnának is, ha valaki kaszálót ajánlana fel. Erről Kolozsvári Tibor, a tangazdaság munkatársa beszélt azon a találkozón, amelyet a Hargita megyei önkormányzat, az agrárkamara, valamint a vidékfejlesztési egyesület vezetőivel folytatott.

    Kolozsvári Tibor szerint a lovasoktatás más szakágakhoz képest még mindig kevesebb támogatást kap a nagyközönség részéről, idő kell ahhoz, hogy az emberek megértsék a lovas tevékenységek nevelő hatását. Céljuk, hogy az iskolának meglegyen a saját lovászképzése, ezt tovább gondolva pedig a lovasturizmus fejlesztésére fókuszálnak, számolt be a tangazdaság munkatársa, hozzátéve: lovászokra van kereslet, ezzel az igénnyel többen keresik meg tangazdaságukat. A Kaposvári Lovas Akadémia és Kádár Barna lovas szakember segítségével jelenleg is zajlik ilyen oktatás, amit viszont bővíteni szeretnének.

    Kolozsvári Tibor úgy véli, a román tanügyi rendszer merevsége miatt szinte lehetetlen lenne a szakképzésbe integrálni a lovászoktatást, az önkormányzati segítséggel létrejövő akkreditált felnőttoktatás pedig jó alternatívát jelentene.

    2015.02.05.
    Forrás: 7határ
    Fotó: Canva
    Frissítve: 2022.02.26.

    Hiba bejelentés