Kezdőlap Blog Oldal 395

Esküvő és éjszakai lovi a Kincsem Parkban

Augusztus első péntekét nemcsak a gyorsuló lovak és agarak tették különlegessé a Kincsem Parkban. Ugyanis a Lóverseny az éjszakában rendezvénysorozat ekkor adott otthont először az Ifjú Pár Díjnak is, melyen a leggyorsabban ügető Titán Ville hajtója, Fazekas Imre egy ifjú pártól vehette át az értékes jutalmat.

Titán Ville és Fazekas Imre különleges díjátadóban részesült.

Összefoglaló a 2015. augusztus 12-i “Lóverseny az éjszakában” versenynap futamairól

1. futam – kezdők Gátversenye:

A start kaotikusra sikerült Diplomata számára, mert egy ágaskodással kezdte, majd megfordult. Ennek ellenére a mezőny után indult és az egyenes végére behozta a lemaradását. Karov ment élre, Astraios és Mo Vito elé. Az első kanyar után már Diplomata a bolyban volt, csak Karov ment el a többiektől jobban. Az utolsó kanyarba érve már Diplomata volt a második. A célegyenesben Karov próbálta megőrizni vezető helyét, de Diplomata és zsokéja Bakos Gábor nagyon megindult és átszaladt rajta. Ezzel a duplázással Bakos Gábor újabb lépéssel került közelebb az ugrólovas championátus megszerzéséhez. Harmadik Astraios maradt.

A tiszteletdíjakat Pécsi István, a Kincsem Nemzeti Kft. ügyvezető igazgatója adta át Székely Károly idomárnak és Bakos Gábor lovasnak.

Befutási sorrend: Diplomata (2) – Karov (4) – Astraios (1)
Nem indult: Thor (3)

Diplomata elképesztő futásával emlékezetessé tette a gátversenyt.

2. futam – Lovasutánpótlás Kupa:

A futam egyértelműen három ló csatáját hozta. Már a verseny elején Botrányhős, Dresda és Mafumo az élre tört. Féltávnál még bármelyik nyerhetett volna, de aztán Mafumo visszacsúszott. Dresda volt előrébb a vége felé közeledve, de a célnál vissza vette a vezetést Botrányhős és lovasa Bóna Nikolett, és végül nekik jött ki jobban a lépés. Nagyon szoros volt a befutó, érik a győzelem Dresda lovasának, Kovács Milánnak is. Tormási Gyula mester büszkén áll lova mellett a győztesek körében.

Befutási sorrend: Botrányhős (3) – Dresda (2) – Mafumo (1)
Nem indult: Hírnév (6)

A szoros befutóban centimétereken múlott Botrányhős és Bóna Nikolett sikere. –

3. futam – Agárverseny:

Favorit győzelmet hozott a 400 méteres agárverseny, melyben hat kutya mérte össze tudását. Rally a starttól a célig az élen loholt. Nagyon jól jött mögötte Cooper, de a végére elfáradt. Végül Sindy és Joker érkeztek meg a győztes agár mögé. A nagy számban kilátogató közönség tombolt a befutóban.

Befutási sorrend: Rally (2) – Sindy (6) – Joker (5)

Csete Zsolt agara Rally, ismét begyújtotta rakétáit.

4. futam – I. Ifjú Pár Díj (Ügető):

A nap első ügető futamában Suttogó heves galoppban kezdett, Sholty Csabi pedig tragikusan indult. Sensation és Bezique Va Bene kettőse vezetett, mögöttük Titán Ville, Blitz Va Bene és Ottey Boss volt a sorrend. Titán Ville indított támadást a túlsó oldalon és felment Bezique Va Bene és Blitz Va Bene kettőse mellé. Bezique Va Bene azonban elugrotta magát és ugyanezt tette az utolsó kanyarban Sensation is. Blitz Va Bene hozta a mini mezőnyt a befutóra, az utolsó 100 méteren azonban Titán Ville erősebb volt és megnyerte a futamot. Blitz Va Bene mögé Ottey Boss érkezett harmadiknak.

A tiszteletdíjakat az esküvőjét a Kincsem Parkban megtartó ifjú pár, Kristó Katalin és Klotz Balázs adta át. Ezúton kívánunk sok boldogságot!

Befutási sorrend: Titán Ville (3) – Blitz Va Bene (5) – Ottey Boss (6)
Győztes idő: 19,7

Fazekas Imre és Titán Ville egy ifjú pártól kapta meg az első helyezettnek járó tiszteletdíjat.

5. futam – Agárverseny (sprintszám):

A jól ismert Rio és Dolores kezdtek a leggyorsabban, utóbbi végül könnyen nyerte meg a versenyt. Rio lett a második, az újonc Grafit pedig a harmadik. Bencze Béla idomár Baranyai Ádám és Tenczel Gábor vehették át a tiszteletdíjakat a futam után.

Befutási sorrend: Dolores (4) – Rio (1) – Grafit (5)

A kétéves Dolores úgy otthagyta a mezőnyt, mint eb a Szaharát. 

6. futam – Ügető Amatőrverseny Hendikep (1800 m):

Az 1800 méteres Amatőrverseny Hendikepben az utolsó másodpercekig nyílt volt a verseny. Old Shatterhand és Nebraska kezdtek gyengébben, a többieknek jól sikerült az indítás. Oscar Wilde és Kitty Magic kettőse ment el vezetni, mögöttük Mikes és Oli Sun kettőse helyezkedett, majd Nikon, Old Shatterhand, Rabatt és Nebraska volt a sorrend. A tribün előtti egyenesben az egész mezőny párosokká rendeződött, 15-20 méteren belül ügetett mindenki. A túlsó oldalon indított támadást Old Shatterhand, Oli Sun és Nebraska triója. A finisre Oscar Wilde hozta a többieket, őt támadta Old Shatterhand és Nebraska. Nagyon látványos csatát vívtak hárman a győzelemért, csak a célfotó tudott dönteni a sorrendről. Nebraska lett a nyerő Turbucz Sándor kezében, Oscar Wilde szorult a második helyre Old Shatterhand előtt.

Befutási sorrend: Nebraska (8) – Oscar Wilde (3) – Old Shatterhand (2)
Győztes idő: 20,7

Ez aztán a látványos befutó! A célfotó Nebraskát látta győztesnek.

7. futam – Péntes Esti Szupersprint Díj (Ügető):

Kisasszony és Rubino TIM párharcából előbbi került ki győztesen, köszönhetően többek között annak, hogy Rubino TIM startja nem sikerült tökéletesen. Kairo Sun és Olajfás közül is előbbi került a döntőbe, Olajfás azonban a döntőben hibázott. Lardon és Number One közül utóbbi galoppozott, így Lardon lett döntős, míg Rózsakert és Overnight csatájában Overnight bizonyult jobbnak. A döntő résztvevői tehát Kiasszony, Kairo Sun, Lardon és Overnight lettek. Overnight a start után nem sokkal hibázott, a három favorit viszont látványos csatát vívott. Lardon jeleskedett, Kisasszony és Kairo Sun a további helyezéseken osztozott.

Befutási sorrend: Lardon (5) – Kairo Sun (3) – Kisasszony (1)
Győztes idő: 07,5

Lardon szupergyorsan sprintelt az éjszakában.

A következő “Lóverseny az éjszakában” augusztus 21-én pénteken lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2015. augusztus 21-én pénteken 18:00 órai kezdettel
  • A belépés díjtalan!

Megközelíthetőség:

A versenyekről közvetít a 

2015.08.12. Forrás: Kincsempark.hu – Szekeres Krisztián
Alagi Zsokéiskola – Kovács Botond
Fotók: Major Zsolt, Dr. Kovács Gábor

Póni EB: újabb ok az ünneplésre

Hazaérkeztek Malmöből, az idei Póni Európa-bajnokságról a magyar díjlovasok. 

Iván Hanna – Equistricon Epiascerrel (belga tenyésztésű, 14 éves póni) és Pachl Benedek – Macciatoval (7 éves német tenyésztésű póni, lovasa maga képezte ki) képviselte hazánkat.

A 16 év alatti lovasok 58 fős mezőnyéből az első nap Hanna a 17., Benedek a 25. helyen végzett. Ezidáig magyar póni lovas soha nem ért el ilyen magas százalékokat az Európa-bajnokságok történetében. Soha magyar póni lovas nem volt ilyen közel a döntőhöz!

A második számban, az egyéni feladatban az amúgy is sokat hibázó svéd rendezők közel egy órás csúszást produkáltak. Ez az aznapi összes indulóra rányomta bélyegét. Így mindkét lovasunk szinte ugyanott hibázott, és így végül Benedek 65. 244% míg Hanna 64.878% eredménnyel végzett.

Gratulálunk!

2015.08.12. Pachl Péter
Fotó: Canva
Frissítve: 2022.08.02.

Világhírünket viszik fogathajtóink

Négyesfogathajtó Európa-bajnokság, Pónifogathajtó Világbajnokság – kemény megmérettetések várnak a magyar fogathajtókra augusztusban és szeptemberben. Mutatjuk, kiknek drukkolhatsz a legközelebbi nagy versenyeken.

Vida-Szűcs István fotója a fogathajtók áprilisi izsáki edzőtáboráról

Tóth Tamás szövetségi kapitány kijelölte csapatát, mely Magyarországot képviseli az augusztus 18-22. között megrendezésre kerülő Négyesfogathajtó Európa-bajnokságon. Aachenben Dobrovitz Józsefnek, ifj. Dobrovitz Józsefnek és Lázár Zoltánnak drukkolhatunk.

A hollandiai Bredában szeptember 2-6. között megrendezésre kerülő Pónifogathajtó Világbajnokságon hazánk mindhárom kategóriában három-három versenyzővel képviselteti magát.

Az egyesfogatok mezőnyében Gáspár Szilvia, Szajkó Liliána és Hölle Martin indul. A kettesfogatok között Kovács Zsófia, Lehocz Dávid és Tímár Zoltán képviselik a magyar színeket, míg a négyesek között ifj. Jámbor Vilmosnak, Palkovics Dávidnak és Rohr Máténak szurkolhatunk.

De ha ennyi még nem lenne elég a fogathajtó versenyekből, szeptember 9-13. között zajlik majd a 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság Fábiánsebestyénben, ahol 19 ország fogathajtói indulnak. A VB válogatott kerete:

  • Dobrovitz József ifj.
  • Hódi Károly,
  • Kákonyi Norbert
  • Lázár Vilmos
  • Lázár Zoltán
  • Osztertág Kristóf
  • Osztertág Márk
  • Simon József ifj.

A tartalék versenyzők:

  • Galambos Nándor
  • Sági József
  • Szilágyi Zsolt

2015.08.11. fogatsport.hu
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.05.

Újabb 3 lovat írhatunk a fertőző kevésvérűség számlájára

A Nemzeti Referencia Laboratórium megerősítette, hogy az Encsen tartott ló, illetve a Felsőlajoson tartott két ló FKV-val fertőzött – adta hírül a NÉBIH.

Az encsi esetre a ló azonosításához szükséges vérvizsgálat során derült fény. Az azonosítás során kiderült, hogy a ló már rendelkezett egy román sorszámú chippel. Ebben az ügyben még folyamatban van a járványügyi nyomozás.

A felsőlajosi lovakat a Lóklinikán fertőző kevésvérűséggel megfertőződött, korábban már elaltatott lóval, Ciprussal tartották együtt. A lovak fertőződése a NÉBIH tájékoztatása szerint valószínűleg azért következthetett be, mert nem tartották be maradéktalanul az elkülönítés szabályait.

Jelenleg 7 megye 9 településén és a Lóklinika kólikás istállójában van karantén fertőző kevésvérűség miatt:

Megye

Település

Bács
Felsőlajos
Borsod-Abaúj-Zemplén
Encs
Hajdú-Bihar
Hajdúszoboszló
Komárom-Esztergom
Piliscsév
Pest
Üllő, Fót
Vas
Vép
Veszprém
Olaszfalu, Vilonya, Berhida (a vilonyai ló kontakt tartási helye)

 

2015.08.11. Forrás: NÉBIH
Frissítve: 2022.07.24.
Fotó: Canva

Bábolna: Krucsó Szabolcs a Grand Prix győztese

A hétvégén Bábolnán mérték össze tudásukat a díjugratók. A Grand Prix nyertese ezúttal Krucsó Szabolcs lett Bubamara nevű lovával, megelőzve a verseny legeredményesebb lovasát, a Lantust lovagoló Búza Krisztiánt.

A Bábolnai Díjugrató Championátus első fordulóján egyedül a Maszlag Ilona által vezetett Veszprém megyei csapat tudott hibátlan teljesítménnyel zárni, így ők zsebelték be az első helyért járó tíz pontot. A dobogó második fokáért három csapat vetett össze, amely után Bács-Kiskun megye második számú csapata lett a nyerő, harmadik helyen Pest megye Viktor-i csapata, negyedik helyen a Prosper Lovasklub végzett.

Az elő- és középdöntőkben duplázás történt, a póni kategóriában a kiskunhalasi Rózsahegyi Dorka Toscanával győzött, ugyanígy a gyermek kategóriában Tóth Ninetta a szürke Planktónnal.

A legnépesebb mezőnyben, a serdülő B kategóriában az első napi stílusversenyben az ismert lovas szakember, Sári Viktor lánya, Sári Mia Sarolt, míg a középdöntőben Cser Attila tanítványa, Vörös Csenge nyert Babával. A serdülő A korosztályban az elődöntőben az All-Int lovagló Wippelhauser Virág végzett az első helyen, míg a másnapi hiba-idős számban a mezőhegyesi Drabant Zoltán tudott nyerni Charlyval.

Az utánpótlás korosztályban az elmúlt két év championja, Nevelits Laura Kalanddal mindkét nap győzött. A Lacházi Lovasklub lovasa, Búza Krisztián csütörtökön nyert Airvent Money-val, pénteken az A/3-ban Lantusszal, míg további három lóval volt helyezett lett a szombati A/2 **-ben.

Ezekben a versenyszámokban a kabókapusztai Varga Balázs, az airventes Marton András, a nyíregyházi Técsy Attila és a felnőtt válogatottunk erőssége, ifj. Szabó Gábor végeztek az első három helyen.

Vasárnap a dupla pontokért lovagoltak a fiatalok a bábolnai championátus első fordulóján. A póni kategóriában öt hibátlan lovaglást láthatott a közönség, maximális pontszámmal Tuska Pál tanítványa, Rózsahegyi Dorka győzött Toscana nevű pónijával. Második helyen a holland tenyésztésű Zorro Van De Vossentip nyergében a Varga Méneses Jován Lilien végzett. Harmadik lett a Prosper LK színeiben lovagló Marosi Korinna Santossal.

A gyermek kategóriában az összevetés után négy hibátlan lovaglás született, ahol Békés megyei Plavecz Szabrina Leonardoval volt a leggyorsabb, megelőzve Janik Attila lányát, a Colonado Lovasiskola színeiben lovagló Janik Annát Costa Brava nyergében. Harmadik helyen Stelczer Viktor tanítványa, Sólyom Bori Luca végzett, a még csak 6 éves Georgie’s Georgieval.

A serdülő B korosztályban tizenegy lovas abszolválta hiba nélkül nemzetközi pályaépítőnk, Erdélyi Magdolna alappályáját, ami után öten lovagoltak az összevetésbe hibapont nélkül. Itt is Varga méneses győzelem született: a korábbi gyermek champion, Vajay Dóra Balouvalleyvel megelőzte az Állatorvos-tudományi Kar színeiben lovagló Sári Mia Saroltot. Harmadik helyen Marton András tanítványa Vecsei Lili Danoval, míg negyedik helyen ismét a Varga Ménes színeiben induló Szabó Szintia Agropoint Carmennel végzett. Az ötödik helyet a Prosper LK lovasa, Kerekes Zsófia Timpex Brandyvel szerezte meg.

A serdülő A korosztályban heten jutottak az összevetésbe, végül három lovas lovagolt hibátlanul. Első lett a Timpexes Kovács Roland Lidérccel, megelőzve a Prosper LK színeiben versenyző Angelus Hannát Game Boyjal. Harmadik helyen a Viktor-i Sportegyesület lovasnője, Kiss Anett Natália zárt, aki a szürke Carro Freddot lovagolta.

Az utánpótlás lovasoknál semmi nem változott, a Kárándi Imrével készülő Nevelits Laura ismét nyert, így maximális pontszámmal várja a kiskunhalasi fordulót. Második lett Lang István tanítványa, Bencze Bernadett Quickstep nyergében, míg harmadik a legjobb négy hibapontos lovaglással, Dobi Péter Rádiháza-Szendergővel.

A championátus versenyszámok után rendezték az idei év harmadik Grand Prix-ét, ahol huszonkét lovaglást láthatott a közönség. A Fodor István által épített 150 cm-es pályán, 1.200.000 forint összdíjazású versenyben az elmúlt két év győztesei, Szuhai Gyula és ifj. Szabó Gábor most nem álltak starthoz. Négy versenyző lovagolt hiba nélkül, amely után a rutinos Krucsó Szabolcs nyert Bubamara nevű lovával, megelőzve a verseny legeredményesebb lovasát, Búza Krisztiánt Lantussal. Harmadik helyen a legeredményesebb hölgyként az airventes Babó Szilvia PM Focussal, míg negyedik a vajtai Reischl Márton Latinoval.

2015.08.10. Forrás: Díjugrató Szakág
Frissítve: 2022.08.06.
Fotók: Canva

10 lovas szabály, amit biztosan megszegtél már

A lovas életet rengeteg írott és íratlan szabály alakítja. Kívülről fújjuk mindegyiket, de nincs olyan lovas, aki még soha nem szegett volna meg egyet sem. Hiszen a szabályok azért vannak, hogy megszegjük őket, nem igaz?

1. Soha ne etesd lovadat utcai ruhában

Hová is vezetne az első utad a lovardában, mint a lovadhoz? Ő pedig annyira örül és annyira várja azt a jutalomfalatot… És bár tudod, hogy ennek a fele rendszeresen a ruhádon landol, mindig eljátsszátok ezt újra és újra.

2. Soha ne trágyázz utcai ruhában

Hétfő reggel van, és hogy időt spórolj, már nem ugrasz haza lezuhanyozni és átöltözni, hanem egyenesen a lovardából mennél dolgozni, vagy épp a suliba. Már fel is öltöztél, indulás előtt egy pillanatra nézel csak vissza az istállóba. És ha már ott vagy, gyorsan összeszeded azt a néhány gombócot az alomról. Ennyi elég ahhoz, hogy a kollégáid egész nap gyanakodva méregessenek és kérdezgessék, mi ez a szag.

3. Lovak közelében viselj biztonságos cipőt

Mi történhet azon a pár méteren, gondolod magadban, ennyi időre nem érdemes beleugrani a gumicsizmába. Ezt általában a cipőd, papucsod, szandálod, rosszabb esetben a lábad bánja.

4. Ne bujkálj a ló hasa alatt

Bizonyára Neked is már az első alkalommal elmondta az oktatód, hogy nem szabad a ló hasa alatt átbujkálni. Na de ki az, aki ezt mindig be is tartja?

5. Soha ne állj a ló mögé

Ez is elhangzott már az első alkalommal. De azóta sok víz lefolyt már a Dunán…

6. Ne vezess több lovat egyszerre

Kinek van kedve többször fordulni a legelő és az istálló között? Persze átvillan az agyadon, hogy rossz vége is lehet a dolognak, hiszen az ismerősöd ismerőse egyszer már hallott egy olyan esetről, ami bonyolultabb tömegjelenetet eredményezett, mint a Laokoón-csoport. De biztosan csak eltúlozták a dolgot. Aztán a következő pillanatban azon kapod magadat, hogy tanácstalanul nézel a lobogó vezetőszárral elvágtázó lovak után.

7. Ne futószárazz kesztyű nélkül

Már a harmadik pár lovaglókesztyűt vásároltad meg és tüntetted el ebben az évben nyomtalanul. Ez dühítő, de nem meglepő. Persze csak akkor veszed észre, amikor a lovad teljes futószáras felszerelésben díszeleg. De csak nem lesz gond a futószárazással, hiszen tegnap elég keményen edzettetek. Nem kellenek brit kutatók ahhoz, hogy kimutassuk, az esetek többségében ez nem szokott bejönni.

8. A lóra mindig balról szállunk fel

Talán ez az a szabály, amit a lovastornászok kivételével csak alig-alig szegünk meg. De azért olykor becsúszhat egy-egy kényszerleszállás is.

+1 Az a fránya aggódás

Tudod, hogy lovad a lehető legjobb helyen van, mégis aggódsz. Vajon kap elég szénát, behozták már az esőről, rátették a takarót, jól érzi magát? Családod és barátaid persze nem értik, miért problémázol ennyit, de látott már valaha valakit, aki parancsszóra abbahagyta volna az aggódást?

+2 A lovardaváltás titok

Ha eldöntötted, hogy lovardát váltasz, tartsd a legnagyobb titokban. Ugyanis amint elmondod valakinek, meghallgathatod, hogy az új helyen milyen rossz a takarmány, használhatatlan a pálya, beázik az istálló, nincs fűtés az öltözőben, és így tovább. Lehet az egy ötcsillagos létesítmény is, biztos, hogy mindenki talál benne valami kivetnivalót. Szóval senkinek egy szót se. Már túl későn szóltunk?

2015.10.01. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Frissítve: 2022.08.03.
Fotó: Canva

10 tény a világ leghosszabb és legkeményebb lóversenyéről

10 nap alatt 1000 kilométer a mongol sztyeppéken – idén 36 elszánt lovas vágott neki a igazi, hamisítatlan lovas(tor)túrának, a Mongol Derby-nek. Íme 10 tény, mely bizonyítja, hogy ez valóban az őrültek versenye:

A verseny alap szabálya igen egyszerű: érj célba. A megvaLÓsítás már egy kicsit húzósabb. A lovasoknak kevesebb, mint 10 napjuk van arra, hogy keresztülvágjanak Mongólia változatos tájain és megtegyenek 1000 kilométert, harcolva a kegyetlen és kiszámíthatatlan időjárással. Mindezt félvad, robbanékony mongol pónikon. Na, ez a színtiszta lovas elmebaj.

1.) Ez Mongólia:

Az 1000 kilométeres út során a versenyzők találkozhatnak többek között hágókkal, zöldellő völgyekkel, erdővel tarkított hegyekkel. Útjukat keresztezhetik folyók, lápok és árterek, homokdűnék, kiszáradt folyómedrek és természetesen a végtelen pusztaság.

2. Dzsingisz kán tiszteletére

A verseny útvonala teljesen megegyezik Dzsingisz kán 1224-ben kiépíttetett lovas váltópostájának útvonalával. Az ősi Mongólia harcosait a mai napig is a valaha élt legjobb lovasembereknek tartják modern kori utódaik. Pedig a ló errefelé a mindennapok szerves része: a lakosok nagy része még ma is nomádként él és nagymértékben függ a lovaktól.

A 2015-ös verseny térképe. A 27 pont a lóváltó állomásokat jelzi.

3. Mongol Derby: 2009 óta minden évben 

A Mongol Derby-t az angol “The Adventurist” utazásszervező cég álmodta meg és indította útjára 2009-ben. Ez nem meglepő, hiszen a britek közismerten élen járnak az efféle őrületekben. Sokan vesznek részt extrém versenyeken, ahol sárral teli gödrökben szögesdrót kerítések alatt kell átkúszni, vagy épp tűzön átugrani. A Mongol Derby is valami ilyesmi – lovasoknak.

4. A nevezési díj 3.500.000 forint

Hogy részt vehessenek a versenyen, a lovasoknak 8.495 angol fontot azaz átszámítva, mintegy 3.500.000 forintot kell kicsengetniük nevezési díjként. Emellett bizonyítaniuk kell fittségüket, hogy készen állnak az extrém lovaglásra.

Cserébe kapnak egy egyhetes ízelítőt a pokolból mind mentálisan, mind fizikailag – állítja a 2013-as bajnok, Lara Prior-Palmer. “Egyszerűen nincs arra mód, hogy megfelelően felkészülj erre a versenyre. Lovagolsz napi 13-14 órán át, közben egyre éhesebb, fáradtabb és magányosabb leszel.” A győzelemmel járó dicsőség azonban mérhetetlen.

5. A 36 indulóból 23 nő

Az indulók nagy része hölgy, sőt a legutóbbi két bajnok is nő volt (2014-ben az ausztrál Sam Jones, 2013-ban a brit Lara Prior-Palmer). Az indulók között akadnak anyák, apák, egyetemisták, tinik és üzletemberek, így versenyzők életkora 18-tól egészen 62-ig terjed.

Nemcsak a titulus és az életkor, de az otthonuk is igen változatos az idei bevállalós lovasoknak. Vannak köztük amerikaiak, ausztrálok, dél-afrikaiak, svédek, új-zélandiak és hollandok, de akadnak lovasok Ír- és Spanyolországból is.

6. Kevesebb, mint a versenyzők fele ér célba

Ennek oka a kemény terep, a könyörtelen időjárás, a fáradtság, a félelem, a fájdalom és a lovak – nem utolsó sorban a lovak…

Minden lovas kap egy műholdas nyomkövetőt és egy jelzőfényt, így a szervezők minden versenyzőt nyomon tudnak követni, és pontosan meg tudják mondani, hogy ki merre jár (legalább nekik van róla fogalmuk). A nyomkövető segítségével az életmentő felszerelésekkel ellátott járműveket megfelelő távolságon belül tudják biztosítani, anélkül, hogy a versenyzők észrevennék azokat (hiszen ez egy igazi kaland, a felmentő sereg csak akkor vehető igénybe, ha ténylegesen szükség van rá). Ha a lovas vészhelyzetben érzi magát, megnyom egy gombot a készüléken és a legközelebbi csapat már küldi is a segítségét.

7. Félvad mongol lovak

A verseny teljesítéséhez minden egyes indulónak 27 lovat kell lovagolnia. A mongol lovak ugyanolyan kiszámíthatatlanok mint a helyi időjárás. A vérvonaluk szinte változatlan Dzsingisz kán uralkodása óta. Alacsony, zömök, okos és fürge: ez a lófajta minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mely képessé teszi a kemény terep és a változatos körülmények leküzdésére.

Egyetlen “hibájuk” hogy nem szeretik, ha megülik őket. Ja, és a nyereg nem éppen egy Stübben. A lovas kilátásai tehát nagyban függnek attól, hogy milyen lovat, illetve lovakat szánt neki a sors.

8. Mentális kihívás

A 25 éves Michelle Tanaka, aki idén első alkalommal vesz részt a Mongol Derby-ben, így nyilatkozott: “Ezek a lovak igazán csúnyán tudnak viselkedni, ők is nehezítik az amúgy sem könnyű versenyt. Vannak barátaim, akik azt mondják, a versenynek jó néhány olyan szakasza van, ahol az ember egész egyszerűen elveszíti az eszét, ítélőképességét. Ha olyankor van lehetőség segítséget hívni, hát akkor azt kell tenni.”

9. A lovak jóléte a legfontosabb a versenyen

A Mongol Derby lebonyolítása lójóléti szempontból nagyban hasonlít egy távlovas versenyéhez. A lovasok néhány mérföldenként megállnak lovat cserélni a váltó állomásokon, ahol állatorvosok megvizsgálják a lovak kondícióját. A lovas csak akkor folytathatja a versenyt, ha a ló pulzusszáma az optimális szinten mozog. Komoly időbüntetést kap az a lovas, aki túl keményen hajtja lovát.

10. A lovasok jóléte ezzel szemben…

A sérülések gyakoriak, a legtöbb lovas leesik előbb-utóbb. Amikor 27 különböző félvad mongol lovat lovagolsz, ez elkerülhetetlen. Egy tucat jól képzett orvos vár ugrásra készen, hogy segítséget nyújtsanak.

Azonban a szervezők mindig jó előre közlik: “Ez nem vakáció. Ez egy nagyon kockázatos kaland, minden versenyző veszélynek teszi ki egészségét és életét.” Itt nincsenek útjelzések, csomagolt ételek, mosakodási lehetőség, istállózás, kényelmes szállodai szoba. Ez benne a lényeg. Itt csak te vagy, a lovad és a vad Mongólia.

40 kilométerenként a szervezők váltó állomásokat alakítottak ki, ahol helyi pásztorok, új lovak és egy állatorvosi csapat várja a versenyzőket. Miután lovat cseréltek, a lovasoknak lehetőségük nyílik a pihenésre is, hiszen a helybéliek a jurtában szállást, kumiszt és rengeteg birkahúst kínálnak a bevállalósoknak.

Szállás és segítség verseny közben

Szóval ez a hamisítatlan Mongol Derby. Adott 1000 km a világ legősibb és legkiszámíthatatlan földjén, melyet 7-10 nap alatt át kell szelni.

2015.08.08.  Horváth Annamari, Lovasok.hu
Fotó és forrás: Horsecollaborative.com, Theadventurists.com

Lovaglásban sem csak a 20 éveseké a világ

Egy 72 éves lovas nyerte meg az egyik legkeményebb amerikai távlovas versenyt.

A The Tevis Cup az egyik legkeményebb távlovas verseny a világon. 100 mérföldet, azaz 160 kilométert kell megtenniük a versenyzőknek egy nap alatt, embert és lovat próbáló terepen. Az indulók nagy része nem jut el a célig. Minden versenyző díjat kap, aki 24 órán belül egészséges lóval fejezi be a versenyt.

Idén a 72 éves Potato Richardson és 14 éves, saját tenyésztésű kancája, MSR Filouette nyerték a versenyt. Richardson idén 22. alkalommal indult a versenyen, korábban két alkalommal nyert (1998-ban és 2002-ben) mostani lova anyjával és nagyanyjával.

Potato Richardson és lova 30 percet vertek a második helyezett párosra, 5 korábbi nyertes lovast és 2 korábbi nyertes lovat utasítottak maguk mögé.

2015.08.07. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Aouburn Journal, The Horseaholic
Fotó: Aouburn Journal, The Horseaholic, Canva
Frissítve: 2022.09.20.

Póni a Pandában

Ha pónik szállításáról van szó, a lótartók leleményessége láthatóan nem ismer határokat. A rendőrség ezúttal Németországban kapcsolt le egy nőt, aki shetland póniját egy Fiat Panda csomagtartójában szállította.

Az nem lehet kérdés, hogy a népszerű kisautó csomagtartója nem épp póniszállításra lett kialakítva, így valószínűleg nem sokaknak jutott volna eszébe, hogy megkíséreljenek pónit szállítani vele. Az eset főszereplőjének azonban nem voltak ilyen aggályai: alaposan kibélelte a csomagtartót szalmával és útnak indult.

A Panda szokatlan szállítmányára egy járőrkocsiból figyeltek fel a rend éber őrei. A rendőri szigornak köszönhetően a nő csak a legközelebbi rendőrőrsig folytathatta útját, ahol a pónit azonnal kiszabadították és megitatták.

Mint kiderült, a Panda sofőrje Csehországba tartott, hogy átadja a pónit tulajdonosának. Utóbbi lószállítóval már úton volt a találkozási pontra, de végül Bad Oeynhausen rendőrőrséig kellett mennie az apró patásért. A póni körülbelül 1,5 órát utazott a szűk helyen és még 4-5 órányi utazás várt volna rá Csehországig.

2015.08.07. Magyar Dorottya, Lovasok.hu
Forrás: Blaulichtreport Deutschland
Illusztráció: Canva

Kíváncsi vagy, mit gondol a lovad? Az arcára van írva!

A lovaknak hasonló arckifejezései vannak, mint az embereknek. Az ok az anatómiai hasonlóság.

A lovak rendkívül látásorientált állatok, a szemük jobb, mint a házimacskáké vagy a kutyáké. És bár a lovak egymás közti kommunikációjában rendkívül fontos szerepük van az arckifejezéseknek, de ezeket eddig senki nem tanulmányozta átfogóan. A lovak mimikáját ugyanis korábban csak bizonyos speciális összefüggésekben vizsgálták, például hogy hogyan jelzik a fájdalmat.

A Sussexi Egyetem kutatói viszont ezúttal az összes lehetséges arckifejezést vizsgálták. Először a lovak mimikáját tanulmányozták, majd azonosították az ezeket előállító arcizom-mozgásokat. A lovaknál pontosan 17 különálló mozgásegységet azonosítottak, ezekből tevődnek össze az arckifejezések. Az embereknél a kutatók által használt rendszer 27 mozgásegységet azonosított, a csimpánznál pedig 13-at.

A kutatás során az is kiderült, hogy a lovak több arckifejezése hasonló az emberekéhez, hiszen ugyanazokat az arcizmokat és ugyanúgy használják, mint mi. A kutatás vezetői szerint ez eddig nem ismert evolúciós párhuzamokra is ráirányíthatja a figyelmet.

2015.08.06. Forrás: 444.hu, EurekAlert!
Frissítve: 2023.03.11.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés