Kezdőlap Blog Oldal 362

Lovak garázdálkodnak Polgár utcáin

Nyolc, a város utcáin kóborló ló borzolja a kedélyeket a hajdúsági városban. Az állatok rendszeresen elszöknek egy közeli tanyáról és a város utcáin kóborolnak. A tulajdonost már többször felszólították, hogy tegyen valamit. Állatvédőknek köszönhetően valószínűleg új gazdát kapnak a patások.

A Polgáron kóborló lovakat térdig sárban, takarmány, tiszta víz, és felügyelet nélkül tartja gazdájuk – a jószágok már jó ideje bejárnak a városba, ami rendkívül balesetveszélyes, hiszen a forgalmas utakat sem kerülik el. A tanyán ugyan van villanypásztor, de nincs benne áram – mondja az Arany Tappancs Állatvédő Alapítvány.

Gégény Mariann, az alapítvány munkatársa elmondta: évek óta fennálló probléma, hogy a lovak szabadon, a villanypásztorból könnyedén kiszabadulva járják az utakat.

A tulajdonost már többször felszólították, mivel a lovak nincsenek megfelelően ellátva, nincs lóútlevelük, és a kötelező vérvizsgálatot sem végeztette el a tulajdonos. Az alapítvány éppen ezért hosszú idő óta arra törekszik, hogy az állatokat máshol helyezzék el.

Az állatmentő szervezet kifogásolta az állatok tartási körülményeit is. Nincs istálló, nincs zárt állás, csak egy fedél van a lovak felett, ráadásul a hely nem megfelelő méretű tíz lónak és három marhának, továbbá nincsen legelő sem – mondta Gégény Mariann. Az állatvédő elmondása szerint a tulajdonos arra hivatkozik, hogy azért jönnek ki az állatok, mert a villanypásztort letapossák azok, akik fát lopnak a tanya körül.

Dr. Váliné Antal Mária jegyző az üggyel kapcsolatban közölte: a polgármesteri hivatal jelzésére 2016. február 10-én tartott helyszíni szemlét a járási állatorvos az állattartónál, ahol az állattartásra vonatkozó előírások betartását ellenőrizték. A jegyzőkönyv több határidő megjelölésével tartalmazza a tulajdonos feladatait. A jegyző közölte azt is, hogy az állatok jelenleg ugyan villanypásztorral vannak körbevéve, ez azonban nem biztonságos megoldás.

A járási állatorvos a napokban vesz vért a lovaktól. Ha az állatok egészségesek, akkor az Arany Tappancs Állatmentő Alapítvány közreműködésével új gondozókhoz kerülnek.

2016.02.23. Forrás: Híradó.hu
Fotó: Arany Tappancs Állatvédő Alapítvány
Frissítés: 2022.07.23.

 

Akik a hazai lovassportért a legtöbbet tették 2015-ben

Február 20-án zajlott a Magyar Lovassport Szövetség hagyományos Díjátadó Gálája, ahol a legkiemelkedőbb lovasok, lovassportolók, edzők kaptak elismerést.

Gróf Széchenyi István Emlékérem

A Gróf Széchenyi István Emlékérem a legmagasabb lovas kitüntetés a lovastársadalom érdekében hosszú távon kifejtett nemzetközi szintű lovasteljesítményért, kimagasló oktatási, nevelési, tudományos, gazdasági, társadalmi munkásságért, a szakmai kultúra erősítéséért, a nemzetközi sportéletben, a társadalmi szervezetekben, a sport-köztestületekben kifejtett magas szintű munkásság elismeréseként adományozható.

Az elsimerést a Magyar Lovas Szövetség Elnöksége alapította 1987-ben. Az emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész. 2016-ban Gróf Széchenyi István Emlékérmet vehettek át:

Csete Gábor

Egész életét lovak között töltötte, 36 hónapos kiskunhalasi katonai szolgálata alatt edzőként több országos ifjúsági bajnokot nevelt.

Pilisborosjenőn, az általa vezetett export-istállóból sok jól kiképzett csikó került Nyugat-Európába, sőt a tengerentúlra is.

Tökön ménesmester és edző volt, ahol a galopp pályáról lekerült telivérek ugró átképzésén dolgozott. Az itt kiképzett lovak a Budapesti Honvéd, a Budapesti Lovas Klub, az öttusa istállóiba és külföldi eladásra kerültek.

Adyligeten lovasiskolát vezetett. A Nemzeti Lovardában lovasokat oktatott.

Patkolókovácsként országos hírnévre tett szert. Több olyan lovat sikerült a versenyzésbe visszahoznia, akikről lovasaik már lemondtak. Patkolt derby nyerő galopplovat, olimpikon díjlovat, a fogatsportnak és a távlovasoknak is sikeresen dolgozott.

Elsőként szerezte meg a nemzetközi pályaépítői minősítést. Az országban mintegy 100 helyen épített pályát, köztük 18 magyar bajnokság pályáját.

Dallos Beáta

Fotó: Xenophon.hu

Közel másfél évtizeden át (1984-1998) a lovassport adminisztrációjának irányítója (a működés kereteinek kialakítása, fenntartása, folyamatos ellenőrzése a feladata). A Szövetség Irodájának munkatársa, majd vezetője, dr. Papócsi László elnök és három főtitkár munkatársa.

A sportló útlevél-forgalom, a lónyilvántartás korszerűsítése, a szabályszerű külföldi utazások (barcelonai, atlantai olimpia, a hágai-, a római világjátékok, és más versenyek) szervezése, elszámolása tartozott többek között a munkakörébe.

Az általános sportdiplomáciai elismerést kiváltó budapesti FEI Közgyűlés (1984, Hilton Szálló), a közösségkovácsoló exkluzív lovasbálok, a közgyűlések, a lovasértekezletek szervezésének tevékeny részese.

A Díjlovagló Szakág szövetségi kapitánya 2004 és 2007 között, rangos versenyek igazgatója.

Tíz éven át válogatott kerettag. Nyolcszoros Budapest-bajnok. Az országos bajnokságban ezüst és bronzérmeket nyert.

Napjainkban a családi vállalkozásban alapított (1995) fiatal lovasokat nevelő – eredményei alapján – legsikeresebb Xenophon Lovas Klub Kft. ügyvezetője.

Kapoli István

Fotó: Elitlovak

Gyermekkorától aktív lovas, Ifi EB résztvevő. Többszörös ifjúsági magyar bajnok. Közel egy évtizeden át Hirling József kiskunhalasi csapatának egyik meghatározó lovasa volt.

Tanárként, edzőként, lovardavezetőként lovas- és általános kultúrára oktatja, tanítja a lovakat szeretők népes táborát.

Tolna megye lovaséletének egyik életben tartója, a cecei lótartó-lótenyésztő szakiskola tanára, példakép.

Kucsora István

Az Aranyági Ménes létrehozásának ötletgazdája, majd közel három évtizedig a vezetője; a régió legnagyobb ló mesterséges termékenyítő állomásának irányítója.

  • Első osztályú fogathajtó versenyző.
  • Lovas- és fogathajtó edző, valamint e két szakág versenybírója.
  • Lovasversenyek szervezője.
  • A Csongrád Megyei Lovas Szövetség alelnöke.
  • Számos előadása a lovasszakmai műveltséget szolgálja.
  • A Furioso-North Star ló és ezen belül a Hódmezővásárhelyi Tájfajta sikeres tenyésztője.
  • 1997-ben ötletgazdája a „Nemzeti kincsünk a magyar ló” fórumok elindításának.
  • A Csongrád megyei Lovasbandérium vezetője.
  • Egyik létrehozója a Pálffy Huszár és Hagyományőrző Egyesületnek.
  • A mai napig is aktív tenyésztő, edző, bíró, versenyrendező.

Vajda Lászlóné

Kereken három évtizede áll – szó szerint – a lovassport, a lovasélet szolgálatában. Ezalatt számos világverseny, hazai és nemzetközi rendezvény szervező munkájában eredményesen működött közre.

A Szövetség – lovas körökben elismert – titkárnője. Gyakorlatilag a teljes folyamatos adminisztrációs- és kommunikációs munka aktív részvevője. Pontos, gyors, higgadt nagy munkabírású munkatárs. Az ügyfelek iránti figyelmével, kapcsolatteremtő képességével közmegelégedésre dolgozik; ezzel a lovassport, a Szövetség jó hírét kelti és erősíti.

Magyar Lovassportért Emlékérem

A Magyar Lovassportért Emlékérem a közelmúltban elért kimagasló, nemzetközi szintű versenyeredményért, a sportolók felkészítéséért, a lovassport érdekében kifejtett eredményes menedzselési-, szervezési-, támogatási-, oktatási-, nevelési-, tudományos- és médiatevékenységért, a fiatalokat, a diáksportot felkaroló munkásságért adományozható.

2010-ben a Magyar Lovassport Szövetség Elnöksége alapította. Az Emlékérem alkotója Tóth Béla szobrászművész. 2016-ban Magyar Lovassportért Emlékérmet vehettek át:

Mezőhegyesi Ménesbirtok – Pap István Tibor 

A világhírű tenyésztői- és lovaskultúrára építkező intézmény – Pap István Tibor igazgató szakavatott vezetésével – több mint  egy évtizede áll honi lótenyésztésünk élvonalának szolgálatában.

Csekonics József vérteskapitány, Leveldi Kozma Ferenc lótenyésztési főfelügyelő és a többi kiváló mezőhegyesi személyiség értékteremtő munkásságának méltó folytatói. A lovasméltóságok üzenete, útmutatása ma is él, hat és serkent Mezőhegyesen:

„Az anyakanca legyen a talaj, a szántóföld, amibe a magot vetjük.” 

„A jelesb termetű s tartósabb erejű mének előállítása a feladat.”

E szellemben a nemzeti kincsünknek számító védett történelmi mezőhegyesi lófajták tenyésztői. A hagyományok ébrentartását és a műemlékek védelmét alapvető feladatuknak tekintik. Rangos hazai és nemzetközi versenyek rendezésével újabb lendületet adtak az ország lovas életének.

Az önerőből fejlesztett, nemzetközi rangra emelt lovaspályájukon a Ménes 230 éves történetében először rendezett versenyeik:

Mezőhegyes a díjugratásban is kezdeményezett: 2015-ben a méneskönyvek és az MSLT kancavizsga versenyét rendezték – általános szakmai elismeréssel.

Panyi György

1996-óta, tehát pontosan 20 éve 2,19 méterrel tartja a hivatalos magyar ló magasugró rekordot. Számtalan CSI-W, és CSIO-W versenyen lovagolt sikeresen. A Hortobágyi CSI-W Nemzetek Díjat nyert csapat tagja.

Napjainkban közkedvelt blogjában őszinte vallomásokkal, tudományos hivatkozásokkal, kifinomult humorérzékkel, fényképekkel és videókkal is tarkítva népszerűsíti lovassportunkat.

Schaller Gábor

40 éve sikeresen tevékenykedik a lovaséletben, 35 éve versenyzik, 20 éve első osztályú sportoló és válogatott. Többszörös magyar bajnok, felnőtt EB-n, két világbajnokságon és olimpián lovagolt. Több, mit 100 különböző lóval vett részt military és díjugrató versenyeken, a legalacsonyabb kategóriáktól a legmagasabb szintekig

  • 1990 óta edző
  • Eredményes fiatal lovasok oktatója
  • Több társadalmi lovas szervezet tagja
  • Tizedik éve a lovastusa szakág szövetségi kapitánya

Tóth László 

1984-ben a nagy sikerű szilvásváradi VII. Négyesfogathajtó Világbajnokságon ismerkedett meg a fogathajtó sporttal. Azóta a szakág támogatója, segítője.

A Magyar Fogathajtó Sport Baráti Köre Egyesületnek mintegy másfél évtizede titkára. Ebben a tisztségében a fogattársadalom eltávozott, kiemelkedő személyiségei előtt márványtáblával tisztelgő bizottság tevékeny tagja.

A Monor-Szárazhegy szőlőgazdasági birtokán a világbajnokságokon startolt fogathajtókat köszöntő hagyományos ünnepi találkozók szervező-házigazdája. A fogatsport boldogulását, az összetartozást erősítő, baráti társaságokat kovácsoló személyiség.

Vobeczky Zoltán

Honi sportéletünk meghatározó személyisége, küldetése: a magyar sport megismertetése, megszerettetése, jó hírének erősítése.

2010-ben érkezett az MTVA-hoz. Ezt megelőzően 11 évig riporter, szerkesztő a Danubius Rádió Sportosztályán. A média világa mellett kereskedelmi és kommunikációs területeken is tapasztalatokat szerzett. Több nagy sportesemény közvetítésének vezetője: londoni nyári olimpia, labdarúgó VB és EB, kézilabda EB, Forma-1.

A lovassportok népszerűsítésében évek óta jelentős a szerepe. Szerkesztésében kerültek a legnézettebb televíziós műsorok képernyőire a legnagyobb versenyek közül például a fábiánsebestyéni Kettesfogathajtó Világbajnokság, a mezőhegyesi  Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága, az izsáki Egyesfogathajtó VB és Négyes EB, a Lovas Világkupa, a Díjugrató Grand Prix és a Nemzeti Vágta.

Meghívására lovaséletünk vezető személyiségei az M4 sportműsorok rendszeres szereplői.

Sándor Móric Díj

A díj névadója, Gróf Sándor Móric művelt, jó kedélyű, bátor, egyenes jellemű, igazságszerető, a közügyeket támogató, igazi sportember, népszerű személyiség volt. Nem az elismerés, hanem a teljesítmény érdekelte. 

Több mint háromszáz egyedülálló lovaskalandját jegyezték fel. Átúsztatott a Dunán, rakott szekeret ugratott lovával, lóháton járt fel palotájának emeletére – ahogy ezt az Emlékszobor is jelképezi. Jelentősebb összeget hagyott a Magyar Tudományos Akadémia alapjára, a Nemzeti Múzeumra, az Országos Gazdasági Egyesület céljainak előmozdítására, a budai szegényápoldának, valamint a pesti gyermekkórháznak.

A 2010-ben alapított Gróf Sándor Móric Díj Nacsa Richárd szobrászművész alkotása. 2016-ban Sándor Móric Díjat vehetett át:

Ungor Erik 

Több évszázados izsáki szőlő- és borkultúra hagyományaira támaszkodó, Közép-Európa egyik legnagyobb és legmodernebb pezsgőgyára, a Royalsekt Pezsgőpincészet Zrt. tulajdonosa. A cég Szent István pezsgője a világ legnagyobb pezsgőversenyén Franciaországban aranyérmet nyert.

A szülői házból hozott szeretette a lovak iránt már gyermekkorában is meghatározó volt. Napjainkban Fülöpszállás melletti Biczó lovas tanyáján ápolja a lovas hagyományokat, védett történelmi lófajtánkat, 40 lipicai lovat tenyészt és hasznosít a lovas turizmusban.

Lassan egy évtizede fogathajtó sportunk nemzetközi rangú versenyeinek támogatója. Már 2009-ben ott volt a Kecskeméti Kettesfogathajtó Világbajnokság támogatói között. Azóta három világ-, egy Európa-bajnokság, kilenc Lovas Világkupa és öt Nemzeti Vágta szponzora. Ezek mellett az Együtt a Leukémiás Gyerekekért Alapítvány, a Kutya Barátok és a magyar borok jó hírét keltő Duna Borrégió Borút Egyesület támogatója.

Év edzője

 

 Pirik Zsolt

Emberi és szakmai képességeivel a magyar lovassport meghatározó személyisége. Versenyzőként minden korosztályban az egyik legjobb. Felnőtt Nemzetek Díja győztes, Európa-bajnoki résztvevő.

Edzőként Nyugat-Magyarország egyik legeredményesebb műhelyét, a Pirik Farmot vezeti. Tanítványaival a nemzeti bajnokságok meghatározó szereplői. Legeredményesebb versenyzője ifj. Lázár Zoltán aranyéremért vetett össze a gyermek Európa-bajnokságon, aki 2015-ben, a 110 indulós ifjúsági Európa-bajnokságon egyéniben hatodik helyezést ért el. A magyar csapat 22 ország közül 5. helyen végzett.

Év szövetségi kapitánya

Tóth Tamás

Tóth Tamás kettes- és négyesfogathajtó szövetségi kapitány. Szervezésében már 2014-ben elkezdődött a kettesfogathajtók tervszerű felkészülése a fábiánsebestyéni világbajnokságra.

A 2015-ös VB előtt edzőtáborokat szervezett, igyekezett együttműködő közösséget kialakítani. Lázár Zoltán szövetségi edző szakmai segítségével hatékony munkát végzett.

A teljes magyar sikerrel zárult hazai világbajnokságon Lázár Vilmos egyéni és a Lázár Zoltánnal, ifj. Dobrovitz Józseffel kiegészült csapat aranyérem – természetesen a hajtóink világszínvonalú teljesítmény mellett – a szövetségi kapitány munkáját is dicséri.

2015-ben az Európa-bajnokságon a Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József, Lázár Zoltán összetételű magyar csapat megvédte bronzérmét. Dobrovitz József egyéniben a 4. helyet szerezte meg.

Év tenyésztője

Timpex Ménes

A ménes a magyar lovassport meghatározó sportlótenyésztő központja. 2015-ben a saját tenyésztésű Timpex Bölcsész nevű lovuk részt vett az Európa-bajnokságon, az olimpiai kvalifikáción és két alkalommal a nemzetek díja versenyen. A saját tenyésztésű Timpex Cent 2014-ben megnyerte a CSIO Nagydíjat Budapesten.

A 2015. évi OMÉK-on a ménes három saját tenyésztésű lovát díjazták:

  • Timpex Bölcsész Tenyésztési Nagydíjat
  • Timpex Fényév aranyérmet
  • Timpex Foxtrott ezüstérmet nyert

Lovaik 2015-ben minősítő pontot adó versenyeken több mint 100 alkalommal voltak helyezve.

Magyar bajnokok

  • Díjugratás: Horváth Balázs
  • Díjlovaglás: Ács Róbert
  • Military: Dr. Tuska Pál
  • Fogathajtás: Lázár Vilmos
  • Távlovaglás: Dr. Varga Katalin
  • Lovastorna:
    • férfi: Bence Balázs
    • női: Németh Blanka
  • Western – Reining: Banovics Fanny

2016.02.22. Dr. Fehér Károly, kommunikációs igazgató
Magyar Lovas Szövetség

Összesítve a 2015-ös év lovassport sikerei

495 egyesület, 2743 sportoló, 4065 sportló, 53.000 start – talán ezekkel a számokkal jellemezhetnénk leginkább a magyar lovassport tavalyi évét. De hogy mi van a számok hátterben? Kiderül a Magyar Lovas Szövetség közgyűlési beszámolójából.

Számok, tények, adatok

A Magyar Lovas Szövetség elnöksége 2015-ben 7 alkalommal ülésezett; a gyakorlati lovas élet szabta igények szerint 31 határozatot hozott. Közülük néhány közérdeklődésre is érdemes intézkedés:

  •  Az Elnökség a 2014/15-ös sportágfejlesztési támogatás felhasználásáról a következő költségvetést fogadta el.
  1.    Versenysport támogatás 45 millió Ft
  2.    Utánpótlás nevelés, szakember képzés 16 millió Ft
  3.    Szervezésfejlesztés 4 millió Ft
  • Az Elnökség a kisebb szakágak támogatására
    • Western-reining Szakág: 600.000 Ft
    • Lovastusa Szakág: 1.500.000 Ft
    • Lovastorna Szakág (Bencze Balázs: 500.000 Ft) 1.750.000 Ft
    • Fogat Szakág állatorv.: 1.500 EUR  összeget hagyott jóvá.
  • A szakágak a 2015. évi sportló-bejelentésekből befolyt összeg száz százalékát önálló gazdálkodásra kapják vissza.
  • A szakágak vezetői a 2015. év pénzügyi terveiket a Közgyűléseiket megelőzően a Főtitkárnak kötelesek voltak megküldeni. Késedelem vagy nem teljesítés esetén a szakág 2015. évi bevételeinek 10%-a a központi költségvetésbe visszakerül. (A szankció a szponzori bevételeket nem érinti.)
  • A 2015. évben a megváltozott Sporttörvény, illetőleg jogszabály és kormányrendeletek  előírásainak megfelelően a szabályzatokat felülvizsgálták  és módosították. Ennek szellemében az Elnökség az Általános Versenyszabályzat, a Szervezeti és Működési Szabályzat, a Képesítési Szabályzat, a Nyilvántartási és Átigazolási Szabályzat, valamint a Rajtengedélyvizsga Szabályzat egyes pontjait módosította, korszerűsítette.
  • Az Általános Versenyszabályzat célja, hogy az igazolt sportolók és a csapatok tisztességes, igazságos és biztonságos feltételek mellett versenyezzenek. A lovak jólétének tiszteletben tartása mindenek felett áll.
  • A 2016. január 1-től hatályba lépett, megújult rajtengedély vizsga-szabályzat a Szövetség versenyengedély szerző dokumentációja.
  • A sportág 2015. évi olimpiai  felkészülési  tervét az Elnökség egyhangúlag elfogadta.
  • A Szövetség elnöke a Nemzeti Lovaskultúra Szövetséggel, az Országos Polgárőr Szövetséggel és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel együttműködési megállapodást írt alá.
  • A Testnevelési Egyetemmel a szakedző képzésben van együttműködés. Eddig Kaposváron OKJ sportoktató- és edzőképzés keretében egy szakmai tábort rendeztek.

Közhely, de igaz: minden megállapodás annyit ér, amennyit megvalósítanak belőle. Sokat kell tenni az együttműködéseikben lefektetett elvek gyakorlati megvalósításáért.

  • A Szövetség hivatalos elektronikus levelezésének egyszerűsítése és egységesítése érdekében 2015 évtől kizárólag a központi, ”szakág”@lovasszovetseg.hu e-mail címekről szervezhető levelezés. Ezzel egyszerűbbé, korszerűbbé, követhetőbbé válik az elektronikus levelezés.
  • A határozathozatali rendet az Elnökség azzal módosította, hogy sürgős ügyekben 48 órán belül elektronikus levelezéssel is határozhat hozható. E módszer nagyban könnyíti és gyorsítja az ügyintézést.
  • Az országos versenynaptár elkészítésének határideje február 1. volt. A regionális versenynaptár elkészítésének határideje március 1.
2015 2014
Egyesületek száma  481  495
Sportolók száma 2702 2743
Sportlovak száma 3901 4065

Sportdiplomácia

Stróbl Dorottya főtitkár és Dr. Jármy Miklós elnökségi tag részt vett Lausanne-ban a FEI sport fórumon, ahol elsősorban az olimpia és világbajnokság versenyszabályainak átalakításáról volt szó.

Szeptemberben Varsóban az Európai Lovas Szövetség Közgyűlésén is képviseltette magát a Magyar Lovas Szövetség.

Novemberben az FEI éves rendes Közgyűlésén Fugli Károlyt újabb négy évre a fogathajtó szakbizottság elnökévé, Stróbl Dorottyát pedig további két évre az FEI Jelölő Bizottság tagjának választották.

A Szövetség 2015 őszén a Military Szakág támogatási programjára pályázatot nyújtott be a az FEI Felzárkóztatási Alapjához. A támogatást a Szövetség elnyerte, így két éven át évente két alkalommal továbbképzéséket finanszíroz az FEI a magyar lovastusa szakemberek és lovasok részére.

A továbbképzéseket a FEI által delegált szakemberek vezetik. A pályázat elkészítésében Bázár György működött közre, akit a Szövetség a FEI III. szintű lovastusa Steward Generalnak terjesztett elő.

A Szövetség 2015-ben a FEI-nél

  • 20 nemzetközi bírót
  • 9 nemzetközi pályaépítőt
  • 40 stewardot
  • 22 állatorvost regisztrált

Edzőbizottság

Elsősorban az egységes vizsgáztatás elveit egyeztették, mivel az edzői regisztrációs vizsga anyaga a 2015.évben megváltozott.

Az elmúlt év elején kiadott „Edzői Kézikönyv” I. és II kötet az alapja az elméleti vizsgamodulok számonkérésének. A könyv árát beépítették a vizsgadíjba és postán juttatják el minden leendő vagy magasabb szintre lépő vizsgázó részére.

A 2015-ben 98-an jelentkeztek az edzői regisztrációs vizsgákra. Közülük 54-en sikeresen vizsgáztak. 2015 őszén a vizsgák előtt felkészítő tábort szerveztek – jelentős érdeklődés mellett.

A sikeres Talent Program folytatásra érdemes

A Talent Program – kezdetben – a díjugratás iránt érdeklődő fiatal lovasok tehetséggondozó programja volt. A kiválasztottak lovastudásának fejlesztését és lovas ismereteik bővítését szolgálja, lehetőséget biztosít számukra, hogy hazai díjugrató szakma legkiválóbb lovasaival, edzőivel dolgozzanak, fejlődjenek.

Az első alkalommal – 2014 októberében – hatvan fiatal díjugrató lovas jelentkezett, közülük a két korosztályba harmincat vettek fel. Tizenkét fő került a 14-20 éves korcsoportba, tizennyolc fő a 11-14 éves korcsoportba. A fiatalabb korosztály részére három edzőtábort rendeztek, ahol – a gyakorlati foglalkozás mellett – elméleti oktatás is volt. Az idősebb korosztály lovasai nyolc egyéni edzésen a maguk választotta Talent-edzőkkel dolgoztak.

Az áprilisi záróvizsgán a Nemzeti Lovardában, a kilenc tagú vizsgabizottság előtt a fiatal csoportból nyolcan vizsgáztak sikeresen. Közülük öten Nemzetközi Talent minősítéssel végeztek. Az idősebbek csoportjából heten jutottak tovább a Programba. Közülük négyen Nemzetközi Talent minősítéssel. Ők az előre kijelölt nemzetközi versenyeken való részvételhez támogatást kapnak (nevezési díj, valamint edzői támogatás formájában).

A második évad felvételi vizsgájára 32 jelentkezőből az idősebbek csoportjába hét, és a fiatalok csoportjába nyolc lovast vettek fel.

Fotó: Bigstockphoto.com

A 2015/2016-os évadban a díjlovagló és a lovastusa szakágak ígéretes fiataljai kerültek a Talent Programba. A lovastusa szakágba – tíz jelentkező közül – öt lovast vettek fel. Ők egy díjlovagló (Kaposvár), illetve egy díjugrató edzőtáboron (Budapest) vesznek részt. Emellett egy, a terep lovaglására specializált edzőtábort (Bábolna) tervez a szakáguk. A díjlovasok Talent Programjába 24 fiatalt vettek fel.

Jelenleg a Talent Program keretei között összesen 49 – díjlovagló, díjugrató és military – lovas tanul.

A fogathajtók 2016-ban csatlakoznak. A Talent Program edzői kara részére a Szövetség edzői továbbképzést szervezett.

A megyei szövetségek életéből

A Magyar Lovas szövetség a gyakorlati lovaséletben működő megyei szervezetek tevékenységét alapvetően fontosnak tartja. A megyék és a Szövetség közötti kapcsolat szerződés alapján működik együtt.

A beérkezett beszámolókból kitűnik, hogy:

  • a megyék meglehetősen eltérő jogi és szervezeti keretek között működnek:
    • önálló jogi személy, megyei sportszövetség tagja, nincs szervezete
    • 0-tól több milliós költségvetéssel gazdálkodnak
  • versenyhelyszínek, klubok száma a néhánytól közel félszázig terjed
  • a működő szakágak és a versenyzők számában is jelentősek az  eltérések
  • a versenyhelyszínek, a versenyek és a versenyzők száma stagnált
  • az alacsony kategóriába kiírt versenyek viszont népszerűbbek és e körben növekedett a versenyzők száma is
  • a szabadidős versenyek népszerűsége (száma és a résztvevők száma) nő
  • sajnos érkezett olyan beszámoló is amelyből ismét be nem jelentett – fekete – versenyekről érkezett tájékoztatás

A Magyar Lovas Szövetség elnöksége továbbra is alapvetően fontosnak tartja a területi szerveződésben rejlő lehetőségek kihasználását. A gyakorlati élet igényeit szolgáló, korszerű szervezeti forma kialakításán dolgozik a Szövetség, ehhez kérik, várják megyei lovas szövetségeink javaslatait.

A régiók szerinti szerveződés gyakorlati megoldása napirenden van. Gondolkodnak szabályozott keretek között működő „Lovas Szabadidős Szakág” megalakításáról is.

Versenyek – eredmények, rendezvények

Hozzávetőleges becslések szerint itthon a szakágak kereken 53 ezer startot regisztráltak. Óriási szervezőmunka, összefogás, versenyzői elhatározás, anyagi forrás – egyszóval: tenni akarás van mögötte.

Díjugratás

Budapesti CSIO-t – egy évtizednyi szünet után – immár negyedszer sikeresen rendezték. 2015-ben 21 országból a régió legjobbjai, több 100 lovas állt a starthoz. A magyar díjugratók nem szereztek olimpiai kvótát. A Nemzetek Díja versenyeken és a Nagydíjakban viszont régiónk legjobbjai között szerepeltek.

Az utánpótlás korosztály versenyzői az elmúlt évben is megtartották helyüket az európai élmezőnyben. Az Európa-bajnokság mindhárom korosztályában az első tíz közé kerültek fiatal lovasaink.

Az ifjúsági korosztályban 22 ország lovasai startoltak; a magyar csapat (Weinhardt Virág, Jármy Vince, Lehotai Máté, ifj. Lázár Zoltán) az 5. helyre érkezett. Szövetségi kapitány ifj. Kövy András. Az ifjúságiak egyéni versenyének 110 fős mezőnyében ifj. Lázár Zoltán 6-ik. Edzője: Pirik Zsolt

Itthon volt olyan 140 centiméteres akadályokon rendezett versenyszám, ahol közel hatvan, 130 centiméteren pedig mintegy száz startot regisztráltak.

Az egykori lovas méltóságok nevét viselő régiók alakultak, majd hosszú előkészületek után nagyjából egyforma feltételekkel öt régiós döntőt rendeztek. Az együttműködéshez sikerült megnyerni a megyei lovas szövetségeket. A Szakbizottság szakmai és pénzügyi támogatással segítette elő e „régi-új” versenyrendszer felelevenítését.

A 12-14 éves gyermekek lovas tudásának örvendetes jelentős javulásának eredményeként itthon bevezették a bajnoki rendszerű gyermek kategóriát is.

Ifj. Lázár Zoltán és Lacrima di Felicita

Fogathajtás

Hazánk szeptember hónapban két világbajnokságnak adott otthont.

Fábiánsebestyén: 16. Kettesfogathajtó Világbajnokság. 20 nemzet. 66 versenyző.

  •       Egyéni világbajnok: Lázár Vilmos
  •       Csapat-világbajnok (Lázár Vilmos, Lázár Zoltán, ifj. Dobrovitz József)

Mezőhegyes: I. Fiatal Fogatlovak Világbajnoksága

Mindezekkel együtt Magyarország eddig kilenc fogathajtó világbajnokságot rendezett. VB és EB érmek száma 93, ebből 40 arany.

Négyesfogathajtó Európa-bajnokságcsapat bronzéremmel tért haza Dobrovitz József, ifj. Dobrovitz József és Lázár Zoltán.

A C-kategóriás és szabadidős fogatversenyek száma jelentősen nőtt.

Lovastorna

A 2015-ös esztendő kiugró sikerektől kevésbé volt hangos, mint 2014, amikor a szakág első hazai junior Európa bajnokát köszönthettük. Mára elmondhatjuk, hogy lovastornászaink a kelet-európai régióban vezető szerepet töltenek be.

Bence Balázs ismét hallatott magáról: az aacheni felnőtt Európa-bajnokságon a döntőben a 8. helyen zárt.

Távlovaglás, távhajtás

Az ismét színvonalas nemzetközi versenyt rendező Bábolna mellett új versenyhelyszínek jelentkeztek: Kaposvár, Husztót és Hetvehely. A samorini Európa-bajnokságon Fekete Patrícia 14., Tóth József 15.

Újdonságként gyerekversenyeket rendeztek, bár ezen a téren a szabályok kialakítása még gyerekcipőben jár.

Western – Reining

Hét különböző számban Európa-bajnoki versenyeken szerepeltek a magyar lovasok. Hat lovas a western sport közös Európa-bajnokságának számító versenyen indult.

Dr. Kun Péter és Smart Blackbird

Lovasíjászat

A lovasíjászat hungarikum, lovasértékeink közül az egyetlen. A lovasíjászat sportértéke jelentős, az ősi harcművészetben helyet kap a legmodernebb edzéselmélet és módszertan.

Lovas Világkupa

2015. év november végén a Papp László Budapest Sportarénában 9. alkalommal került megrendezésre a Lovas Világkupa.

Nem egy a rendezvények közül, hanem sokkal több annál! Ez a 2007-ben először és azóta évente rendezett nemzetközi rangú esemény gyújtópontja a hazai lovasélet azóta folyó előremutató eseményeinek; lovaséletünk fejlődésében hihetetlen lendületet, energiát, új ötleteket, kreativitást, közös gondolkodást hozott felszínre.

2016-ban jubilál a Lovas Világkupa, amire több elemében új, meghökkentő, ütős, közönségvonzó programmal készülnek a szervezők.

Nemzeti Vágta: népünnepély – sokadalom

Nem sport-, hanem közönségszórakoztató program. Lovas hagyományainkra építkezik, kapcsolatokat, barátságokat ápol, újakat épít itthon és határainkon túl, látványosan szórakoztat, kikapcsoldásra hív, az összefogás jelképe, a több mint 200 előfutam után a falvak legjobb lovasait hozza el a Hősök terére.

Létjogosultságát az évi 150-200 ezer néző és a televízió nyilvánossága bizonyítja.

2016. a közösségépítés éve

A 2016-ra megfogalmazott sűrűsödő feladatok teljesítésének, a sikerek alapja az összefogás erősítése, a közösségépítés. 

Ma számos dolog vonja, vonhatja el az embereket a közösségtől, a közösségi élettől a lovaséletben is. A fiatalok megszólítása, a lovas közösség építése mind nehezebb. Ugyanakkor a jó példák bizonyítják, hogy jó ügyben összejönni, találkozni, ezekért dolgozni vonzó lehet.

Attól vonzó egy közösség, ha a tagjai becsülik egymást. Nagy kérdés, hogy ezt miképpen lehet elérni, de tény, hogy – az elkerülhetetlen feszültségek ellenére – az alapvetően jó a légkör, a szíves együttlét a siker meghatározója. A jó közösség működése hasonlít a jó családéhoz.

Természetes, hogy lesznek, lehetnek konfliktusok, rivalizálás, kommunikációs probléma. Ha ezt a résztvevők el tudják fogadni, miközben fenntartják kölcsönös megbecsülésüket, akkor tud a közösség a megerősödés helyévé lenni.

A közgyűlésünk üzenete tehát: az összefogás, a közösségépítés erősítése. Ez a siker alapfeltétele.

2016.02.22. Dr. Fehér Károly, kommunikációs igazgató
Magyar Lovas Szövetség

Teltház az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén

Az idei Tenyésztők Hétvégéje minden eddigi MSLT rendezvényt túlszárnyalt, mind a nevezett lovak száma, mind a nézőszám, mind a minőség tekintetében. Több magyar tenyésztésű ló is gazdát cserélt, némelyik már a bemutatás előtt.

A 4 éves szürke KWPN mén, Hampton VDL lett a Champion az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén. Fotó: MSLT

Mind a két napon telt ház előtt zajlottak a fő programok: szombat délután az eladó sportlovak szabadonugrója, vasárnap pedig a mének szabadonugrója, illetve a fedezőmén bemutató.  A ménjelöltekre is rendkívül nagy érdeklődés mutatkozott,  összesen 48 tenyészállat jelöltet értékelt a négytagú bíráló bizottság (Abay Pál, Baszsó Gergely, Faluhelyi Tibor, Harm Thormaehlen).

Szabadonugró az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén. Fotó: Mile Nikolett

Nyilvános tenyésztési engedélyt kapott mének

  • 9. Orinoco de la Bryere (Odermus R-Castor) 2013.évi sötétpej magyar sportló Tenyésztő és tulajdonos: Budavári Anikó
  • 14. Lican RESERVE CHAMIPON (Legolas-Quinar Z) 2012. évi pej holsteini Tulajdonos: Botka Ferenc
  • 19. Hampton VDL CHAMPION (Zirocco Blue- Zavall) 2012. évi szürke KWPN Tulajdonos: Lang István
  • 20. Happy Day V (Zirocco Blue- Indorado) 2012. évi szürke KWPN Tulajdonos: Suta Éva
  • 21. Zico Blue (Zirocco Blue-Lacantus) 2012. évi szürke holsteini Tulajdonos: Koncz Ferenc
  • 27. Heartbeat S (Nabab de Reve-Lux) 2012. évi sötétpej KWPN Tulajdonos: Suta Éva
  • 28. Casalido (Casall-Calido I) 2012. szürke holsteini Tulajdonos: C-Univerzál Kft
  • 31. Aranykapu Concilio (Cornado NRW- Raphael) 2011. évi westfálilai Tulajdonos: Gold Gate Horse Farm Kft.
  • 32. Quimby (Verdi-Com Air) 2011 évi pej holsteini mén Tulajdonos: Erdélyi Lóránt
  • 35. Gunnar (Acolord-Quite Easy) 2011.évi KWPN Tulajdondos: Suta Éva
  • 38. Zeusz (Cartogran- Chacco Blue) 2010. évi szürke oldenburgi Tulajdonos: Lévai Csilla / Kormos János
  • 46. Sir Winston C (Caretino-Justboy) 2003. évi sötétpej oldenburgi Tulajdonos: Castilia Kft
  • 47. Caretinow (Caretino- Landos) 2001. évi sötétpej holsteini Tulajdonos: Zárug Gyula

Az idei Tenyésztők Hétvégéje minden eddigi MSLT rendezvényt túlszárnyalt. Fotó: Mile Nikolett

Összesen 13 mén kapott nyilvános tenyésztési engedélyt, gratulálunk! Találkozunk 2017-ben, a következő Tenyésztők Hétvégéjén!

2016.02.22.
MSLT, Becsey Adrienn
Fotók: MSLT és Mile Nikolett, Canva
Frissítve: 2022.08.10.

 

Bravúros befutók a Kincsem Parkban

Bánhatod, ha lemaradtál a szombati ügetőről, hiszen az idei szezon első kiemelt futamában, a Sennyey Géza Emlékversenyben az utolsó pillanatokig lehetett izgulni az első három ló sorrendjén. A többi futam is hasonLÓ bravúros befutókat hozott, ha tehát elmulasztottad volna, ügess velünk át a Kincsem Park ötödik ügetőnapján!

Összefoglaló a 2016. február 20-i ügető futamokról:

1. futam – Várad Hendikep:

Open, Nebraska és Knock vették a legjobb startot, míg Rolling Stones hibával kezdett és rögtön diszkvalifikálták. Mire az első egyenesbe értek, kettesoszlopokba rendeződött a mezőny Open mögött. Az első páros tagja volt Nebraska és Knock, majd megjelent a térhátrányát hamar ledolgozó Nyári Zápor és Nekifutó, őket pedig Amy's Love és Rigoletto kettőse követte. A túlsó oldalon Amy's Love indult el nagy lendülettel és a kanyarra érve át is vette a vezetést. Mögé Nebraska került, aki mellé Nyári Zápor is megérkezett, de Rigoletto sem adta még fel a harcot. Amy's Love rendkívül magabiztosan nyerte a futamot, mögötte Rigoletto volt a legfittebb és felügetett másodiknak, Nebraska pedig megőrizte a harmadik helyet.

Befutási sorrend: Amy's Love (7) – Rigoletto (4) – Nebraska (5)
Győztes idő: 21,5

Amy's Love rendkívül magabiztosan nyerte meg a nap első futamát.

2. futam – 2016. évi Amatőr Kupa Hendikep II. futam:

Norman vette a legjobb startot, mögötte Rubino TIM és Naomi kettőse ügetett. Alvena Quickly gyorsított és felügetett a második helyre. Mire a második kanyarba értek, ő maradt egyedül a második járáson, mögötte libasorban Rubino TIM, Naomi, Silver Lady és Mariska ügettek. A túlsó oldalon Norman és Alvena Quickly mögött is kialakult egy páros, Rubino TIM mellé ment fel Naomi. A favorit Silver Lady csak az utolsó kanyarban indult el többekkel együtt. Naomi volt a legerősebb a befutóban és ő nyerte a futamot, Alvena Quickly és Silver Lady pedig a helyezéseken osztoztak.

Befutási sorrend: Naomi (2) – Alvena Quickly (3) – Silver Lady (6)
Győztes idő: 19,3

3. futam – Nyakas Díj

Temass rögtön a start után hibázott és kiesett a versenyből. Saron vállalta magára a vezetést, mögötte She's Vivienne és Passion Grif ügettek, majd Morana Peska, Timoteo, Show Kronos, Chevallier SR és Donata DZ volt a további sorrend. A túlsó oldalon Passion Grif is elugrotta magát és kiesett a versenyből. Megkezdte a zárkózást Timoteo és Show Kronos. Mire a befutóra fordultak, Timoteo már a vezető Saron mellett ügetett, a befutóban aztán tovább gyorsított és megnyerte a futamot, Saron mögé pedig Morana Peska zárkózott fel a harmadik helyre.

Befutási sorrend: Timoteo (8) – Saron (1) – Morana Peska (4)
Győztes idő: 18,5

Timoteo a befutóra érve csapott a lovak közé és megnyerte a futamot.

4. futam – Erika Díj:

Tomikának és Tarantinonak sikerült  jól az indítás, őket kb. 10 méterrel követték a többiek. Tiny Angel, Tommy Lee, Rock and Roll, Taddeus, Unipress és To Be Continued volt a sorrend, utóbbit a második kanyar előtt diszkvalifikálták. A túlsó oldalon Tomika elfáradt, sorra előzték meg őt a többiek. Tarantino vette át a vezetést és folyamatosan növelte előnyét, végül pedig könnyen nyerte a futamot. Rock and Roll érkezett meg szép finis után a második helyre, Tiny Angel szerezte meg a harmadik díjat.

Lejelentették: (2) Senorita-t
Befutási sorrend: Tarantino (5) – Rock and Roll (1) – Tiny Angel (3)
Győztes idő: 20,8

5. futam – Globus Díj

Off Road szokás szerint jó startot vett és elment vezetni, mögötte Magiszter, Philadelphia, Overnight és Nőcsábász volt a sorrend. Nőcsábász már az első egyenesben megkezdte a zárkózást és a második patanyomot felvállalva felment Magiszter mellé a második, harmadik helyre. A befutóra Off Road érkezett elsőként, azonban hatalmas lendülettel jött Nőcsábász és Philadelphia is. Végül célfotót kértek az első és a második helyre is Nőcsábász, Off Road és Philadelphia között. A lovak a leírt sorrendben értek célba.

Befutási sorrend: Nőcsábász (2) – Off Road (5) – Philadelphia (4)
Győztes idő: 17,7

Nőcsábász impozánsan nyerte meg a Globus Díjat.

6. futam – Mother's Song Hendikep:

Offenbach Bigi volt a leggyorsabb a startot követően, azonban a tribün elé érve Imperiál gyorsított és átvette tőle a vezetést. Offenbach Bigi mögött libasorban ügetett a mezőny, Zavita Meerswal, Szimfónia, Landlord és Celebrity Classic sorrendben. Utóbbit a második kanyarban diszkvalifikálták. Imperiál a célegyenesig vezetett, ott Offenbach Bigi visszavette ezt a pozíciót és megnyerte a futamot. Zavita Meerswal lett a második, Szimfónia a harmadik. 

A futam után a 6-os számú ló hajtója, Kolozsi László óvást emelt a 2-es számú ló hajtója, Varga Sándor ellen szorítás és akadályozás címén, de az óvást a Versenyintézőség elutasította.

Befutási sorrend: Offenbach Bigi (5) – Zavita Meerswal (3) – Szimfónia (2)
Győztes idő: 17,7

7. futam – Sennyey Géza Emlékverseny:

Grumetti indult a leggyorsabban, őt Milliondollar Lux és Real Bee Power kettőse követte, majd Rinette Streamline és Credits by Myself érkeztek, a mezőny végén Rionero ügetett. Nagyon jó tempót diktált a vezető Grumetti, ennek ellenére mindenki tartotta vele a lépést. Az utolsó kanyarban próbált kiszabadulni a falról a favorit Rinette Streamline, azonban elugrotta magát. Grumetti vezetésével érkezett a mezőny a célegyenesre, ahol többen is támadásba lendültek. Az utolsó métereken előzte meg Credits by Myself tréningtársát, Grumettit, aki megőrizte a második helyet a támadó Millindollar Lux-szal szemben.

Lejelentették: (9) Simoni's Spice-t
Befutási sorrend: Credits by Myself (3) – Grumetti (2) – Milliondollar Lux (6)
Győztes idő: 16,3

Credits by Myself  nyerte az idei első kiemelt ügető futamot.

8. futam – Zanussi Hendikep

Szilvás kezdett gyengébben, de ő sem volt kiszakadva a többiektől. Rangos Meteor ment el vezetni, mellé Marót zárkózott fel, majd Raffaello és Prometheus következtek, őket pedig Oli Sun és Svéd Barát követte. Oli Sun hibázott, így diszkvalifikálták. A túlsó oldalra érve Prometheus felügetett Rangos Meteor mellé, a túlsó oldal végén pedig át is vette a vezetést. Mögötte kettesoszlopokba rendeződött a mezőny, Rangos Meteor és Svéd Barát, Marót és Raffaello, majd Szilvás és Tiko Time következtek. A befutóra fordulva is még jelentős volt az előnye Prometheus-nak, azonban az utolsó métereken olyan lendülettel érkezett Szilvás, hogy a célig pont le tudta előzni a favoritot. Az ötéves ménnek ez már a második sikere volt az idén. Rangos Meteor szerezte meg a harmadik díjat.

Befutási sorrend: Szilvás (1) – Prometheus (6) – Rangos Meteor (3)
Győztes idő: 20,0

9. futam – 2016. évi Segédhajtó Kupa Hendikep I. futam

Spar Lady kezdett tragikusan, míg Jávor Class szinte kilőtt a startnál és elment vezetni. Mögötte Sikerdíj, Rozália, Reine Fille, O-Livia és Jackson Junior volt a sorrend. Elég kaotikusan alakult a verseny, többen is hibáztak. Rainbow Place, Spar Lady és O-Livia lettek diszkvalifikálva, miközben az élen ügető Jávor Class is elugrotta magát, és a mögötte érkező Sikerdíjat is kizárták. Így Reine Fille került az élre, akit Örömtűz támadott meg a befutóban, de a kanca tudott újítani és megnyerte a futamot. Örömtűz mögött Spulni végzett a harmadik helyen.

Befutási sorrend: Reine Fille (6) – Örömtűz (3) – Spulni (4)
Győztes idő: 19,8

Reine Fille nyerte meg a kissé tragikusra sikeredett futamot.

A következő ügető versenynap február 27-én szombaton lesz a Kincsem Parkban:

  • Helyszín: Kincsem Park, 1101 Budapest, Albertirsai út 2-4.
  • Időpont: 2016. február 27-én szombaton 14:00 órai kezdettel
  • A belépés ingyenes
A versenyekről közvetít a 
 

2016.02.22.
Forrás: kincsempark.hu,
Fotók: Major Zsolt

Leonardo DiCaprio lóra pattan Mongóliában

A visszatérő című film Oscar-esélyes sztárja tíznapos mongóliai túlélőtúrán teszi próbára magát.

Az amerikai színész 95 ezer dollárt (26,5 millió forintot) fizetett a Hövszgöl-tóhoz vezető mongóliai túlélőtúráért. DiCaprio a svéd felfedezővel, Johan Ernst Nilsonnal utazik, aki nem titkolta: azon lesz, hogy a 41 éves színész eljusson fizikai állóképessége határáig. A túra alatt jurtákban laknak, lovagolnak és sólyommal vadásznak majd.

A The Daily Telegraph című brit lap szerint azonban nem kell túlságosan félteni a sztárt, lesz vele néhány tréner, és szakácsot is visz magával.

DiCaprio a túrára egy jótékonysági gálán licitált, amelyet a napokban rendeztek sztárok részvételével, hogy adományokat gyűjtsenek az Amerikai Rákkutatási Alap számára.

Forrás: MTI
Frissítve: 2022.07.25.
Fotó: Canva

Gondolj a csikó egészségére már születése előtt

A vemhesség alatt is fontos odafigyelni a csikó fejlődésére és ezért a kanca optimális takarmányozására is, hogy a születendő csikó genetikailag adott lehetőségeit maximálisan ki lehessen használni.

Manapság már mindenki, aki lovat tenyészt, gondosan válogat az elérhető mének között, jelentős időt és komoly összegeket fordít kancájának fedeztetésére. Bármilyen genetikai háttérrel is rendelkezzen a csikó, élete és fejlődése a fogantatástól számítva több mint 15 hónapon át teljes mértékben csak a kancára van bízva.

Hallhattad lovas körökben, hogy a vemhes kanca „jól néz ki, hiszen legelőn van egész nap, nem is kap abrakot”. Igaz, hogy a vemhesség korai szakaszában elég lehet még a szálas takarmány egyéb kiegészítők nélkül, és a kanca fenn tudja tartani vele a megfelelő testsúlyát, de az biztos, hogy bármilyen jó is a legelő, emellett a takarmányozás mellett olyan kritikus fontosságú vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek hiányoznak, amelyek elősegítik a kanca vemhesség alatti és a csikó születéskori egészségét.  Lehet, hogy a vemhességet magát a lovasok nem tekintik létfenntartás szempontjából megterhelésnek, de a kanca egészsége mégis könnyen megsínyli, ha nem figyelsz oda takarmányozására, a szükséges fehérjék, aminosavak és egyéb vitaminok bevitelére.

A vemhesség első kétharmadában, amennyiben lucerna szénát is etetsz, olyan kiegészítő takarmányt részesíts előnyben, amelynek fehérjetartalma 10-12% közötti és megfelelő mennyiségű lizin, metionin, kalcium, foszfor, réz, cink és egyéb vitamin tartalma van. Ha réti szénát adsz lovadnak, akkor a takarmány fehérjetartalma lehet magasabb is, 12-14% közötti. Az optimális, kiegyensúlyozott takarmányozás – különösen odafigyelve a vemhesség utolsó 3 hónapjában – elősegíti a csikó életének megfelelő indulását.

Vemhes kancák számára  kritikus fontosságú lehet a vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek pótlása

Kutatások kimutatták, hogy a vemhes kanca megfelelő ásványi anyag ellátottsága javítja a csikók porc állományát. (World Equine Veterinary Review, Volume 2: No. 4, p. 36, 1997.)

A csikó születését követő első 2 évben éri el felnőtt súlyának és magasságának közel 90 százalékát. Ugyanebben a két évben alakulnak ki az izmai, fejlődik a szervezete, az ínak, a szalagok és a csontozat, amely egész életére hatással lesz. A megfelelő takarmányozás kritikus fontosságú a csikó növekedési szakaszában, amely már az anyaméhben megkezdődik.

Az anyaméhben töltött kb. 340 napon át a csikó teljes mértékben az anyja szervezetéből él és fejlődik. Ugyanez a helyzet még a szopási időszak első 2 hónapjában is.  Kellő gondosságú takarmányozás nélkül a csikó növekedése lelassulhat, és ortopédiai fejlődési problémák is kialakulhatnak. A megfelelő mennyiségű és minőségű fehérje, az esszenciális (a lizin, metionin) és egyéb aminosavak, energia, vitaminok, ásványi anyagok és nyomelemek a kanca takarmányozásában is fontosak a csikó egészsége miatt is.

A szopós csikók emésztőrendszere nagyon kicsi, ezért esznek gyakran kis mennyiséget. Teljesen normális, ha egy kiscsikó óránként akár 5-7 alkalommal is 1-2 percet szopik. Aztán 2-3 hónapos korára már fejlődik annyit az emésztőrendszere, hogy elkezd a szálas takarmányba belekóstolni, de az emésztőrendszer baktériumai és enzimjei még nem alakultak ki annyira, hogy a szemes takarmányt is hasznosítani tudja. A kanca szervezetének tápanyag igény növekedése a laktációs időszak elején a legnagyobb. Takarmányozásnál tartsd szem előtt, hogy az emészthető energia mennyisége 70%-kal, míg a fehérjeigény a kétszeresére nő.

A szoptató kanca tápanyag igénye megnő

Amikor a csikó elkezd takarmányt is enni, annak összetétele is nagyon fontos. Olyan csikótápot válassz, amelyben a nyersfehérje kb. 16% és a 0,8% kalcium mellett 0,6% foszfor tartalma van. A kalcium : foszfor aránya legyen optimális, ez 1,3 : 1.  Fontos, hogy a fehérjeforrás is jól emészthető legyen, ilyen például a szója, amely magas aminosav tartalmú.

A csikó 4-5 hónapos korára az emésztőrendszere már elég fejlett a szemes takarmány emésztéséhez is. Az elválasztás során törekedni kell a fokozatosságra. A kevesebb anyatej mellett az éhes csikó keresni fogja, és szívesen fogadja a takarmányt és vizet. Ilyenkor már a takarmány nyersfehérje mennyisége legyen alacsonyabb: 10-13%.

Függetlenül attól, hogy valamely lovas sportág következő csillagát, vagy egy kedves ló-társat keres valaki a megszülető csikóban, a megfelelő gondoskodást a kancánál kell kezdeni. A hosszú vemhesség hatással van a csikó hosszú távú egészségére, fejlettségére és ezáltal a lehetséges jövőbeni sportteljesítményére is.

Az optimális takarmányozás elősegíti a csikó életének megfelelő indulását

Takarmányozási tanácsadás az Equimins-szel

Ha további segítségre van szükséged vemhes kancád vagy csikód takarmányozásával kapcsolatosan, fordulj bizalommal az Equimins termékfelelőséhez, Möhöly Christához takarmányozási tanácsokért! Az Equimins termékkínálatában minden olyan táplálékkiegészítőt megtalálhatsz, amely segít vemhes kancád és csikód egészségének és csúcs kondíciójának elérésében, illetve megőrzésében.

A táplálékkiegészítő termékekről részletes leírást az EQUIMINS honlapján is találhatsz:

www.equimins.hu vagy www.lovitamin.hu

Equimins Hungary
AB-ORIGINAL KFT
9200 Mosonmagyaróvár
Kossuth Lajos utca 31.
Termékfelelős:
Möhöly Christa
+36 30/979 6578

2016.02.18.
A cikket összeállította: Möhöly Christa Termékfelelős, Equimins
F
otók: Bigstockphoto

A FEI támogatja a magyar lovastusázók képzését

Négynapos lovastusa továbbképzés kerül megrendezésre idén márciusban Kaposváron az FEI támogatásával. A cél olyan szakemberek képzése, akik a többi edző szakmai támogatását végezhetik majd, és továbbítják a nemzetközi trendeket a hazai edzők felé.

Fotó: BigStock

Az FEI szakmai és anyagi támogatásával 2012-ben került megrendezésre az első nemzetközi lovastusa verseny a budapesti Kincsem Parkban és Dunakeszi-Alagon. A kiemelt figyelem célja az volt, hogy a régió számára olyan versenyhelyszínt alakítsanak ki, mely alkalmas a magasabb szintű bajnokságokra való felkészülésben hatékonyan segíteni a magyar militarylovasokat és lovaikat. A versenyt azóta is támogatja az FEI, a program pedig idén a második fázishoz ért.

Az FEI ebben a ciklusban a hazai lovastusa sport komplex rendszerét próbálja segíteni. A megállapodás értelmében két éven keresztül évi egy edző- és bíróképző szeminárium szervezését támogatják. A sportvezetők bíznak abban, hogy a támogatás révén pozitív változások indulnak majd meg a szakágban.

Az FEI Fejlesztési Programjának második szakaszában 2016. március 17-20. között a kaposvári Pannon Lovasakadémián kerül megrendezésre az edzők és hivatalos személyek továbbképzését célzó négynapos rendezvény, mely egyben a lovasok képzését is szolgálni fogja.

Az első három nap folyamán a résztvevő edzők, lovasok, hivatalos személyek, versenyrendezők képzéseken, megbeszéléseken vesznek részt, majd a negyedik napon edzőversennyel zárul a program. Nyolc edző, nyolc bíró, pályatervező, technikai delegált, és 24 ló-lovas páros vehet részt a képzésben, mely azonban nyitott minden érdeklődő számára. A lovasok három kategóriában, kezdőtől CIC1* szintig kerülnek kiválasztásra a hazai szakági vezetés által.

A hivatalos személyek képzését az angol Andrew Griffiths és Sue Stewart irányítják, míg az edzők képzését a francia Pierre Legoupil vezeti. A rendezvény célját tekintve tanácsadói edző képzés, ahol a cél olyan szakemberek képzése, akik az ország sok-sok edzőjének szakmai támogatását végezhetik majd a jövőben.

2016.02.18. Forrás: Eventing.hu

Sérült kiscsikót találtak egy szakadékban

Nem mindennapi látvány fogadott néhány állatbarátot Kaliforniában: egy kétségbeesett kiscsikót véltek felfedezni egy szakadékban. A vizes és hideg csapdába esett csöppség csak a tűzoltók segítségében bízhatott.

Sérült kiscsikót mentettek a kaliforniai tűzoltók Valentin-napon. Egy meredek falú, vizes szakadékban állatbarátok bukkantak az alig néhány napos csikóra, akinek rövidke életéből két napot a hideg és vizes csapda mélyén kellett töltenie. A sérült méncsikó megmentőitől a Valentine nevet kapta.

Az előzetes vizsgálatok arra utaltak, hogy az apróságnak medencetörése van, ami miatt akár műtétre is szüksége lehet. Valentine-t ezért átszállították a Kaliforniai Egyetemre további kivizsgálásra és ellátásra, ahol megerősítették, hogy a medencéje és egy bordája is el van törve, de műtétre szerencsére nincs szükség.

Valentine képe és története időközben bejárta a világot és szívmelengető összefogás bontakozott ki a megmentésére. Az állatbarátok néhány nap alatt 16.000 dollárt gyűjtöttek össze a kiscsikó gyógykezelésére és rehabilitációjára.

Valentine előreláthatólag még két hétig az állatkórházban gyógyul, erősödik és élvezi a neki kijáró megkülönböztetett figyelmet. A helyi rendőrség pedig nyomozást indított, hogy kiderítse, hogyan kerülhetett az alig néhány napos kiscsikó a meredek szurdok mélyére.

2016.02.18. Forrás: Fremont Police Animal Services
Fotó: Fremont Police Animal Services, Canva
Frissítve: 2022.07.23.

 

KWPN sportlovak egyenesen Hollandiából

Tekintsd meg a KWPN import ménjelölteket, sportlovakat és eladó lovakat az MSLT Tenyésztők Hétvégéje rendezvényen február 19-21. között a Nemzeti Lovardában, ahol bemutatkozik a hatalmas saját és utódteljesítménnyel rendelkező Levantos II holland fedezőmén is.

Az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén 2016. február 19-21. között a nemzeti Lovardában bemutatásra kerülő 10 fiatal sportló mindegyike kiváló származással, teljes állatorvosi papírokkal és röntgennel rendelkezik, néhányuknak már saját sportteljesítménye is van. Tovább az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén megtekinthető holland import lovak listájához >>

Bemutatkozik Levantos II fedezőmén

Íme egy top sport mén elérhető áron a magyar tenyésztők számára is. A 170 cm-es marmagasságú, 1991-ben született szürke mén, Levantos II 1,6 méteren versenyzett, korlátugratásban 2,1 métert is teljesített, 25 éves kora ellenére kirobbanó formában van. Levantos II megfelel a KWPN fajta követelményeinek és a PROK állatorvosi minősítésnek. Levantos II fedezőmén a legjobb választás kancád számára, ha csúcsteljesítményt szeretnél elérni nemzetközi szinten. Kiváló munkakészség- és képesség, könnyű lovagolhatóság, modern küllem, átlagon felüli intelligencia, extra mozgás és ugróképesség jellemzi utódait.

Levantos II származása:

  • Apja: Liostro (Ladykiller XX), Joost és Colt anyai vonalból
  • Anyai nagyapja a híres Cantus, aki apja az alábbi csúcsteljesítményű sportlovaknak: Calvaro V, Come On, Candaletto , Cantus W
  • Anyja: Andra II szintén anyja Levantos I ménnek, aki 1992-ben a Holsteini szemle Bajnoka lett igen sikeres tesztje által
  • Levantos I fia Lou Bega meghozta a nemzetközi sikereket Juraj Hanulay számára is
  • Levantos II anyai vonala a Holsteini méneskönyvben a 4705 számon regisztrált
  • Levantos II nagyanyja Gilda (Meteor XX), olyan híres, sikeres és elfogadott mének vérvonalát alapozta meg, mint: Catoki (Cambridge), Chalan (Chambertin), Larso (Liostro), Laurenz (Lord), Orleando (Oglio XX), Racord (Rasso), Rocadero (Ronald)

Levantos II eredményei:

  • 1993: Holstein Tenyészszemle Bajnoka
  • 1994: Második hely a Teljesítmény Teszten Neustadt Dosse-ban1996. Második hely az öt éves ugrólovak Bundeschampionatjan Warendorfban
  • Hatalmas összegért, 3 millió német márkáért értékesítésre került Svédországba a válogatott részére
  • 1998-2006 között lovasai voltak: Malin Bayard, Peder Fredricson en Giovanni Magaton vezették nemzetközi sikerre többek között Helsinki, Göteborg, Aarhüs, Nantes helyszíneken és világbajnokságokon
  • 2007: Anett Williems megnyerte vele a korlátugratást 2,1 méteren Franciaországban Nantesben, melyről videó is készült:

Levantos II utódai:

  • Apja több nemzeti bajnok lónak, akik Levantos II első évjárati csikóiból kerültek ki bizonyítva ezzel a mén kiemelkedő sikerét nemcsak a sportban, hanem a tenyésztésben egyaránt igen magas szinten: Miss Fizz M (Camilla Enemak), Levita (Thomas Pett), Lugano(Christian Heck es Lambado(Alexandra Lusina).
  • Levantos II valódi teljesítményt vitt a 242 számú Holsteini vérvonalba, hiszen az apai vérvonal ezt egyértelműen megalapozta Liostro (Ladykiller XX)
  • Liostro apaként is élvezi a nemzetközi sikereket, hiszen Sapphire Mark Watring lovasával részt vett 2004-ben az Athéni Olimpián. Lánya adta a 2006-os Aachen WK-n résztvevő Cagliostro (Calando I)-t 1,6 m versenyző nemzetközi ugrólovat Noora Pentti-vel a nyeregben
  • Nagyon jól ismert anyai vonalából pedig olyan egyedek származnak, mint Joost, Colt, Laertes és Alcatraz.
  • Apja több nemzetközi szinten díjugratásban versenyző bajnok lónak: Levinio, Maldini, Norma Jean, Remember Me, Ligist Vallentine és a nemzetközi szinten versenyző díjlónak: Look Alike
  • Goedgekeurd fedezőmén fiai: Lambado, Lotos
  • Levantos II ötödik helyen áll a német listán teljesítmény indexe alapján az idősebb Goedgekeurd mének között

Az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén megtekinthető holland import lovak

A lovak a Horse Trans Cargo kényelmes és biztonságos kamionján tették meg az utat Hollandiából Magyarországra.

Levantos II először megnézte, hogy mivel utazik: természetesen a Horse Trans Cargo Roelofsen kamionjával

Szeretettel vár téged is a hollandiai KWPN lovak képviselője, a Ló-Tündér Kft. az MSLT Tenyésztők Hétvégéjén 2016. február 16-21. között a Tattersallban. A belépés ingyenes! Ha többet szeretnél megtudni a bemutatásra kerülő hollandiai import lovakról, vagy szeretnéd valamelyiküket előzetesen megtekinteni vagy megvásárolni, érdeklődj az alábbi elérhetőségeken.

Kapcsolat:

Ló-Tündér Kft.
Suta Éva
Tel: +36 30 358-2331
E-mail: lotunder@gmail.com

2016.02.18.
Suta Éva, Ló-Tündér Kft.

Fotó: Ló-Tündér Kft., Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Hiba bejelentés