Kezdőlap Blog Oldal 262

Horvátországi lovas kalandok

Eszedbe jutott már horvátországi nyaralásod egy kis lovaglással egybekötni? Nyilván igen – hiszen mi lovasok bárhová is utazunk, tudat alatt mindig a lovaglási lehetőségeket pásztázzuk. A következő sorokban az utazás lehetőségeiről olvashatsz.

A horvát és magyar lovaskultúra közös pontja például a híres diakovári (Đakovo) állami lipicai ménes, melyet 1506-ban alapítottak. A ménes látogatók számára is megtekinthető, ITT olvashatsz róla (horvát, német és angol nyelven).

A horvátországi talaj a tengerpart mentén általában köves, a domborzat sok helyen meredek, a tengertől beljebb eső részeken azonban egyre több a lehetőség lovas kirándulásokon részt venni, így gyaloglás helyett nyeregből fedezhetjük fel a gyönyörű országrészeket. A helyi lovak alkalmazkodtak a klímához és talajhoz, és örömmel túráznak velünk a gyönyörű tájakon. Ha szívesen részt vennél ilyen túrán, ITT találsz hasznos tippeket.

Gyönyörű túraútvonalakon haladhatunk a közismert Plitvicei-tavak körül, a Paklenica Nemzeti Parkban és még sok helyen, ITT további célpont-ötleteket találsz.

Ha esetleg augusztusra tervezzük a nyaralást, ki ne hagyjuk a Sinji alka nevű horvát nemzeti ünnepet, mely augusztus 3-5. között kerül megrendezésre. Az esemény csúcspontja a lovagi torna, mely a szabadság és hősiesség jegyében zajlik, roppant látványos és izgalmas. Az ünnepség 1715-óta minden évben emléket állít a Cetinai Krajina vidék népének a törökök felett aratott győzelmének okán. Itt megtekinthetjük a horvát hagyományos lovasruházatot és lófelszerelést – a hagyományos lovasokat alkároknak nevezik. Gyönyörű, díszes ruházatukban versenyeznek száguldva.

Ajánlj Te is lovastúrát, egy- vagy többnaposat! Töltsd ki űrlapunkat: http://bit.ly/esemeny-ajanlo

2019.03.05., Both Anna
Forrás: www.feeds.croatia.hr
Képek forrása: Pixabay.com

Mi is az a tájékozódási lovaglás?

Manapság az autóban GPS-t használunk, a papírtérkép ideje leáldozott – legalábbis legtöbben így gondoljuk. De mi van akkor, ha az utak nincsenek betáplálva a GPS-be? Hogyan tájékozódjunk lóháton, terepen, erdőn-mezőn? 

A tereplovaglás teljes kikapcsolódás lónak és lovasnak. Most hogy jön a tavasz, szinte csalogat a természet, hogy minél több időt töltsünk kint a szabadban, és lovunk is nagy örömmel mozgatná át magát egy hosszú, egyenes vágtával, amire télen a lovaspályán nem nyílt lehetősége. Tereplovaglás során kiszélesedik a horizont, elmélyülnek a távolságok. Egy óra alatt is akár egész messze juthatunk az istállótól. Ha lovunk nem gyakorlott, egy idő után ő is dezorientálttá válhat – csakúgy, mint mi. Hogyan előzhetjük meg, hogy eltévedjünk terepen?

Sok év gyakorlással kialakulhat lóban és lovasban is az “irányérzék”, mely segítségével mindig érezni fogjuk, hogy merre van az irány hazafelé. Azonban ha ismeretlen terepen vagyunk, nem biztos, hogy az utak is ebbe az irányba vezetnek! Előfordulhat, hogy egy kereszteződésben a szélrózsa minden irányában visznek utak, de amerre nekünk mennünk kéne, egy sem. Ilyenkor ideje elővenni a papírtérképet és tájolót. Ezek alapján előre el tudjuk tervezni, hogy melyik kereszteződésben melyik utat válasszuk, be tudjuk tájolni magunkat.

A térképeknek sokféle fajtájuk van. Lovagláshoz katonai-, tájfutó- vagy kirándulótérképet szoktak használni, esetleg egyéb speciális térképeket, melyek nincsenek köznapi használatban. Ezek egészen mások, mint az “autós” térképek, amikkel már kialakulhatott egy kis ismeretségünk. Nem árt, ha ezeknek a használatát tőlünk tapasztaltabb lovasok mutatják meg nekünk, illetve az egyéb praktikákat is, hogyan tároljuk, használjuk ezeket az eszközöket lóháton.

Erre a tökéletes lehetőség a tájékozódási lovaglás! Hazánkban évente több edzőtábor, közös kilovaglás, terepek és túrák, illetve elméleti képzések vannak.

Mindamellett, hogy rengeteget tanulhatunk tereplovaglásról, tájékozódásról, izgalmas, kihívással teli versenyeken is részt vehetünk évente többször. Minden aktuális versenyt megosztunk veletek a Lovasok.hu – Lovas események, rendezvények Facebook oldalunkon. Ha a verseny előtt szeretnél megismerkedni a helyi adottságokkal, és a lovakkal, itt informálódhatsz a közös lovaglásokról: Lovasok.hu Lovastáborok, lovastúrák. Ha szeretnéd magad jobban beleásni az elméletbe, tanulni térképolvasásról, jelkulcsokról, tervezésről, ne feledd követni Lovasok.hu Képzések, kurzusok oldalunkat, ahol a rendszeresen rendezett kurzusokat láthatod minden információval.

Tudsz olyan eseményt, túrát, amely még nem szerepel a Lovasok.hu programajánlójában? Töltsd ki a következő adatlapot és hamarosan megjelenítjük: http://bit.ly/esemeny-ajanlo

2019.03.05., Both Anna
Frissítve: 2022.09.22.
Fotó: Canva.com

Jó tanácsok látását elvesztett lóhoz

Dávid Dalma lovának történetéről már korábbi cikkünkben olvashattál. Dalma lova, Szellő súlyos autoimmun betegségben szenved, amit havivakságnak neveznek. Szellő teljesen vak, szemének meglétét gazdája gyógynövényes kezelésének köszönheti. A betegség ellenére Dalma tökéletesen harmonikus kapcsolatot alakított ki Szellővel. Cikkünkben Dalma ebbe az életformába való könnyebb belerázódáshoz ad tanácsokat.

A legfontosabb dolog ilyen esetben, hogy magunkban tegyünk rendet. Nagy trauma ez lónak és lovasnak egyaránt, és ha mindketten bizonytalanok vagytok, abból nem sok jó sül ki. Inspiráld magad, olvass ilyen ló-lovas párosokról történetek, nézz róluk videókat! Lovakban természetüknél fogva követési magatartás él, keresik a számukra biztonságot és magabiztosságot sugárzó társaságot. Ebben az esetben neked betöltened ezt a szerepet. Természetesen személyiség függő, hogy melyik ló mennyire igényli ezt a támogatást.

Ahhoz, hogy egy kiegyensúlyozott partnerség alakuljon ki köztetek, céltudatosságra van szükség. Legjobban közös kézen történő sétákkal tudjátok ezt kialakítani. Először a lovarda területén belül, kevés tereptárggyal rendelkező helyen, később pedig terepen is. Fontos, hogy a lovat laza száron vezesd és ne közvetlen a kötőféknél fogva! Hagyd, hadd keresse meg a helyét melletted, ezzel egyidejűleg ott vagy neki támogatásnak, de önbizalmat is építesz benne ahhoz, hogy magára odafigyelve tudjon járni, ne legyen bizonytalan.

Ilyen séták alkalmával lehet elkezdeni kiépíteni benne és saját magadban is a vezényszavak használatát. Célszerű kitalálnod állandó hangjelzéseket vagy szavakat a következő feladatokhoz: megállás, hozzád közelebb- vagy tőled távolabb menés, hátralépés, far és váll kimozgatás oldalra, felfelé-, lefelé menés, figyelj valami hozzád fog érni, figyelj talajváltozás lesz. Ezek később a lovaglások során rendkívül hasznosak lesznek. Utóbbiakként felsorolt esetekben biztonságosabb, ha az elején megállítod a lovat, így nem éri hirtelen meglepetésként, ha mondjuk pocsolyába lép, mert a vezényszavakat csak később fogja összekötni a várható történésekkel. Azzal, hogy megállítod, majd mondod neki a vezényszót/hangot, elkerülöd az esetleges pánikolást, fel tud készülni, hogy valami történni fog.

Leküzdjük a terepviszonyokat és iszonyokat is. Néha fel sem fogom mennyire hihetetlen ez a ló. Nyáron egy sajnálatos baleset miatt beleesett egy kis tóba, ami miatt az ember azt várná, majd tartani fog a víztől és íme a bizonyíték, amely mindenre rácáfol! Elég bátor és intelligens a Lányka, szóval izgatottam várom, hogy milyen feladatokat fogok tudni vele megcsinálni a jövőben, amire a legtöbben azt mondanák, ez lehetetlen egy vaklóval. 🙂

Közzétette: Amikor a szem már nem lát – 2018. március 15., csütörtök

Egy ilyen ló magadra vállalása hatalmas felelősség és ideális esetben egy életre szóló elköteleződés. A ló a megszokások rabja és akkor érzi magát nyugodtan, ha minden állandó körülötte, egy vak ló esetében ez hatványozottan érvényesül. Az, hogy mi az állandó, attól függ, mihez szoktatjuk a lovunkat. Ne legyél türelmetlen a lovaddal, ne mérd magatok másokhoz! Csak az tegnapi önmagatok számít, de ha úgy érzed elakadtál, ne félj segítséget kérni! Nem könnyű út ez, de ha úgy döntesz, hogy rálépsz, olyasminek lehettek részei a lovaddal, ami egy igazán különleges és semmihez sem hasonlítható dolog.

Kövessétek nyomon Dalma és Szellő történetét a Lovasok.hu oldalán! Közös munkájukba Amikor a szem már nem lát Facebook oldalukon is betekintést nyerhettek!

2019.03.02. Dávid Dalma, Both Anna
Kép és videó forrása: Amikor a szem már nem lát
Frissítve: 2022.08.30.

Várva várt Fouganza újdonságok a 2019-es évre

Idén is meglátogattuk termékköreinket, akik rengeteg izgalmas újdonságról számoltak be nekünk a fejlesztések tekintetében. Megtudhattuk, hogy milyen új termékek kerülnek a polcainkra nemsokára, mit változtattak, melyek voltak a többi ország vásárlóinak és kollégáinak visszajelzései, és milyen irányba haladunk tovább.

Már-már hagyomány, hogy ilyenkor év elején a friss, újdonságokról szóló információk birtokában összefoglalom Nektek, mi is várható ebben az évben a Fouganzától. Nagyon vártuk már, hogy megnézhessük, megfoghassuk, véleményezhessük az új termékeket, kérdezhessünk róluk, és együtt ötletelhessünk a francia fejlesztő kollégáinkkal. Ez mindig egy elég izgalmas része a munkánknak, amit nagyon szoktunk várni. Család szinten a legnagyobb változáson a kobakok, lábbelik, lovaglókesztyűk, valamint a kantárok, és a lábvédők estek át, de emellett persze vannak olyan termékek, melyekből egy-egy modellen dolgoztak sokat az elmúlt időszakban. Vegyük őket sorra!

Kobakok

A tekerős kobakjaink kivételével a teljes választékot átdolgozták, így a 700-as, és 900-as modellek megújult külsőt kaptak. Május – Júniusra várjuk, hogy megérkezzenek, és már nem csak az EN 1384-es (EU-s), hanem emellett még a PAS015-ös (angol, szigorúbb) szabványnak is meg fognak felelni. Nem kell tehát aggódni, hogy védelmi szempontból hiányt szenvednének azok a lovasok, akik a mi kobakjainkat választják.

Korábban írtam már egy cikket a kobakokról, melyben szó volt arról is, hogy árainkat a nagyon magas darabszám, valamint egyes anyagok újrahasznosítása miatt tudjuk jóval a piaci ár alatt tartani, azonban ez nem jelenti azt, hogy ne lennének ugyanolyan biztonságosak, mint a drágábbak, legfeljebb a kényelmi szempontok, a design, és persze a márkanév adja a különbségeket.

Az új kobakok, összesen hat modell, sokkal kényelmesebbek, jobban szellőznek, mint az elődeik, külsejüket tekintve egy pozitív irányba tett nagy lépés érzékelhető, valamint külön kobakbelsőt is lehet majd hozzájuk kapni méret szerint. Van köztük matt, fényes, strasszos, bársonyos változat, és komolyan mondom, hogy gondolkodnom kell, melyiket is fogom választani versenyre, mert három is van köztük, ami nagyon megtetszett.

Lábbelik

Több új modell is érkezni fog hamarosan, és összességében elmondható, hogy minden cipőnk, ami ezután készül, teljesen körbe lesz varrva, tehát nem fog leválni a talpa. Ezen kívül új kaptafára készülnek, melyet több ezer lovas lábáról vett minta alapján készítettek, remélve, hogy minél több felhasználónk számára lesz kényelmes a használata. Emellett a külső megjelenés tekintetében is látszik a márka fejlődése, ezekre az új cipőkre véleményem szerint már sokkal büszkébbek lehetünk, mint azokra, melyek még az előző kaptafára készültek más anyagokból, más eljárással.

Az 500-as modellek egy a bőrhöz nagyon hasonlító, ám szintetikus, ápolást abszolút nem igénylő anyagból készülnek. Elég őket egy vizes szivaccsal áttörölni, és bírni fogják a strapát. Bőr cipőink (560, 700, 900) pedig ettől az évtél még jobb minőségű bőr felhasználásával készülnek. Ebbe sokat invesztált a márka az utóbbi időben. Az eredmény úgy gondolom, hogy magáért beszél mind megjelenés, mind kényelem, mind pedig tartósság tekintetében.

Fontos azonban kiemelni, hogy bár tényleg minőségi, és szép bőr termékeink készülnek az utóbbi időben, azért még mindig nem érdemes őket a prémium kategóriához hasonlítani, mert nyilván van különbség. A kihívást számunkra mindig a legjobb ár-érték arány jelenti. Szerencsére a lovas csoportokban és a honlapon is nagyon jó visszajelzéseket kapunk Tőletek, és ez világszinten igaz – számunkra ez azt jelenti, hogy az irány abszolút jó. Jövőre érkeznek majd a valódi bőr lábbelik téliesített változatai is, mert a szintetikus modell levizsgázott, szerettétek.

Lovaglókesztyűk

Ettől az évtől felnőtt kesztyűink különváltak női és férfi modellekre, valamint látványos változáson mentek át mind a szintetikus, mind pedig a bőrből készült darabok. Utóbbiból egy helyett már két modellel dolgoztunk, érzésre nagyon jó minőséget sikerült összeállítani. Ezeket már néhány héten belül megtaláljátok az áruházakban.

Technikai tulajdonságok tekintetében felvéve azonnal érezni lehet a különbséget az eddigi kesztyűinkhez képest. Jobban felveszik a kéz formáját, sokkal kifinomultabb szárkezelést téve lehetővé ezáltal. A kézhát mindegyik modellnél jól szellőző anyag felhasználásával készült, így összességében jól sikerült évről van szó a kesztyűk családjában. Kint bíznak benne, hogy Ti is legalább olyan elégedettek lesztek velük, mint mi.

Kantárok

A kantáraink tavalyi újjászületése után a széria folytatódik, nemrég megérkeztek a lakkos modellek is a strasszos, és varrott dizájn mell. Idén bekerült a választékba egy bőrhatású, elnyűhetetlen, nagy szakítószilárdságú, víz és izzadságálló praktikus kantárpár, mely szárral együtt kapható, és a zablát egy mozdulattal lehet majd be, illetve kicsatolni. Terep, túra, és távlovaglásra egyaránt kiválóan alkalmas, valamint lovasiskolák számára is jó szívvel ajánljuk. Nemsokára érkeznek az áruházakba.

Lábvédők

Erre a családra már nagyon ráfért egy kis frissítés, az elmúlt négy évben nem igazán nyúltak hozzá. Most azonban az 500-as ín – és bokavédőn határozottan látszik a modernebb megjelenés, pár napja már forgalomban vannak négyféle színben. A 900-as modell prototípusát is láttuk, nekem nagyon tetszett, de rá sajnos még legalább egy évet várni kell, azonban addig is megújul a no-turn pataharangunk, mely a megszokott háromszög helyett kör formájú alappal rendelkezik majd.

És amire már nagyon várunk

Nemsokára megújul a gyerek szelvény nélküli védőmellény. Ergonomikusabb lesz a kialakítása és kényelmesebb a viselése mint eddig. Sokat dolgoztak rajta, ez volt a fejlesztők első számú feladata. Mivel elkészültek vele, év végére ígérik az Air-bag érkezését is, mely a tesztelési fázisban akadt el két éve, és sokan már nagyon várják.

A ruházatnál a szilikonos nadrágok modellszámát emelték. Idén a khakizöld lesz az egyik új slágerszín, és marad a bordó, sötétkék valamint a klasszikus fekete. Emellett vannak szép új pálcáink, bőr csapóval, két méretben, barna és fekete színben. Ez egy apró, de fontos dolog azok számára, akik szeretnek minket, hisz eddig volt saját márkás pálcánk. Főleg haladó változatban hiányoztak nagyon.

Reméljük, hogy tervezőink munkájával Ti is elégedettek lesztek. Ne feledjétek, szívesen vesszük építő jellegű visszajelzéseiteket, ahogy eddig is.

2019.03.01. Decathlon

Február 16-án tartották a díjugrató versenybírói továbbképzést

Február közepén a Nemzeti Lovarda Tudásközpontja adott otthont a díjugrató versenybíróknak tartott továbbképzésnek.

Első napon Stróbl Dorottya tartott interaktív előadást a bíróknak stílusbírálatból. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt években javulást érzékelt a kezdő- és ifjúsági lovasoknál a lovaglások minőségében, egyre szorosabb a mezőny a versenyzők közt, egyre magasabb színvonalon. Éppen ezért újabb szempontokra van szükség a bírálatnál: minél tervezettebb, tudatosabb lovaglás.

A második napon a hazai és nemzetközi szabályváltozásokra tértek ki. Újdonság például, hogy a melegítőpályán, vagy verseny közben leeső lovasnak, illetve felbukott lónak a verseny folytatása előtt kötelező orvosi vizsgálaton kell átesnie.

Katona Linda, nemzetközi steward beszélt a FEI lábvédőket és zablákat érintő változtatásáról. 2019-től csak meghatározott típusú lábvédők és zablák használhatók versenyen, a leírás a FEI Díjugrató Szabályzatában olvasható.

2019.02.28., Both Anna
Forrás: Dijugratoszakag.hu
Kép forrása: Canva
Frissítve: 2022.08.19.

Vakvezető miniló bevetésen

Amikor Mona Ramouni elutazik valahova, minden szem rá és társára szegeződik. Mona ugyanis vak, de vakvezető kutya helyett neki vakvezető pónija van.

Cali, a 74 cm magas, 7 éves pej kanca vakvezetésre van kiképezve. Gazdájával Detroitból érkezett a New York Állambeli Albany Nemzetközi Repülőtérre, hogy találkozzon kiképzőjével, Dolores Arste-val. Minden szem rájuk szegeződik, az emberek lépten-nyomon fényképezik őket, sőt, még egy televíziós stáb is csatlakozik hozzájuk, Calinak azonban szeme sem rebben, csak végzi a munkáját.

Az emberek imádják Cali-t. Olyan, mintha egy rocksztárral utaznék. Mindenki őt figyeli, mágnesként vonzza az embereket” mondja Mona.

A gazdája elmondása szerint Cali jól viselte a repülőutat. A kutyákkal ellentétben ő nem ül, vagy fekszik le a repülőgépen, hanem végig Mona mellett áll. Cali az első vakvezető, akit Arste kiképzett. Bár van egy farmja, és hat normál méretű lova, idomított is lovakat, de korábban nem szembesült ilyen kihívással. Cali betanítása mintegy kilenc hónapot vett igénybe.

A kiképző szerint a minilovak kifejezetten alkalmasak erre a feladatra, mivel nagyon jól érzékelik a környezetüket és tovább élnek, mint a kutyák, akik átlagosan csak nyolc évig lehetnek szolgálatban. A pónik ezzel szemben akár 20 évet is gazdájuk mellett tölthetnek. Mona emellett iszlám vallású, az ő hitükben a kutyákat nem tekintik tiszta állatnak, éppen ezért a 32 éves nő tartott attól, hogy egy vakvezető kutya esetleg zavarná barátait. De Cali minden tekintetben ideális választás. Arste azt mondja, Cali kiképzése során klikkert és jutalomfalatot használt pozitív megerősítésként.

A kiképzés kilenc hónapja alatt többször Michigenbe utazott: ”Így megfigyelhettem Mona egy-egy napját, és láthattam, hogy mire, milyen jellegű segítségre van szüksége.” A kiképzés végén pedig Mona ellátogatott a kiképző farmjára, hogy összeszokhassanak Calival.

A póni gyökeres változást hozott Mona életében: „Megváltoztatta az egész világomat. Neki köszönhetően most szinte bármit megcsinálhatok, amit csak szeretnék.” Mona korábban szüleivel lakott együtt, jelenleg azonban egy farmon él, és rehabilitációs pszichológiát tanul a Michigani Egyetemen.

A későbbiekben célja, hogy létrehozzon egy alapítványt, mely vezető állatokhoz segíti hozzá sorstársait. Egy minilovat már kiképzett, és jelenleg is kettővel foglalkozik. Rendkívül szerencsésnek érzi magát, hogy ilyen társra lelt, mint Cali, valamint hogy a véletlen ilyen nagyszerű trénerrel hozta össze, mint Arste.

Frissítve: 2019.02.27.
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

Az év egyik legszínesebb lovas rendezvénye, a Kurultáj vagy Ősök Napja

Minden év augusztusában rendezik meg Bugacpusztán a Kurultájt vagy az Ősök Napját, ahol több száz lovas- és gyalogos hagyományőrző vesz részt, hogy bemutassák a látogatók számára, igenis élő és eleven dolog napjainkban is a hagyományok ápolása. Nem csak magyar csapatok vesznek részt – több keleti rokon nép képviselői utaznak ide, hogy kifejezzék, testvérnemzetként tekintenek a magyarokra. Ettől lesz az év egyik legszínesebb lovas rendezvénye a Kurultáj.

Mit jelent az a szó, hogy Kurultáj?

A Kurultáj szó törzsi gyűlést jelent. A sztyeppei lovas nomád törzsek bizonyos időközönként összegyűltek, hadi tanácskozást folytattak, illetve itt döntöttek az előremutató, fontos kérdésekben. 2007-ben Kazakisztánban, magyar részvétellel lett felélesztve újra ez a hagyomány.

A Kurultáj napjainkban

Ma a Kurultáj – Magyar Törzsi Gyűlés – a magyarság és egyben egész Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvénye. Keletről minden hun és türk tudatú nemzetet tárt szívvel fogadnak a rendezők, amire évente több tízezer látogató kíváncsi hazánkban.

Páratlan rendezvény, izgalmas programok

A háromnapos rendezvényen egész nap érdekes és változatos programokkal várják az érdeklődőket. Sosincs csend, mégis nyugalom árad. A koncertek között a csikósok ostorcsattogtatását hallhatjuk, az éjszaka hangulatát pedig a sátrakból kiszűrődő citerajáték emeli tetőfokára.

Az autentikus jurtatáborban régészeti-kulturális kiállításokat tekinthetünk meg és tudományos előadásokon vehetünk részt. A reggeltől késő estig nyitva tartó hatalmas vásárban megcsodálhatjuk a rokon népek érdekes népviseletét és különleges ételeiket is megkóstolhatjuk. A rendezvény csúcspontja kétségtelenül a seregszemle!

Seregszemle

A rendezvény mindhárom napján minden lovas rendbe sorakozva felvonul. Aki egyszer hallotta a több, mint ezer pata dobogását naplementében, mindig vissza fog vágyni, ezt az érzést nem lehet elfelejteni. A menetet világhírű lovas solymászunk, Krekács Zoltán vezeti.

Bemutatók, versenyek

Egész nap egymást váltva zajlanak a különböző hagyományőrző bemutatók, többek között lovasíjászatot, köbörét, csatajelenetet és lovas kaszkadőr produkciókat is láthatunk. Lélegzetelállítóan profi és izgalmas műsor ez, a tribün évről-évre még a legnagyobb kánikulában is telt házas. Akit mélyebben érdekel a téma, első kézből a hagyományőrzőktől tud tájékozódni, hisz együtt vagyunk három napig és élvezzük a lelki testvériséget, megosztva tudást, kalandokat, és mindenünket, amink van.

A rendezvény hatalmas szertűzzel, közös énekléssel és táltos dobolással zárul az életfa alatt.

A belépés látogatók, sátrazók és lovasok számára is ingyenes, lovasoknak és sátrazóknak azonban regisztrációhoz kötött. A lovaknak érvényes oltásokkal és FKV-negatív eredménnyel kell rendelkezniük a részvételhez.

Tavaly rendezték meg az eddigi legnagyobb, 10 éves jubileumi Kurultájt, rekordszámú fellépővel és látogatóval. Idén augusztus 16-18. között Ősök Napja néven, egy kisebb, de ugyanolyan változatos felhozatalú eseményen vehetünk részt.

2019.02.26. Both Anna
Képek forrása: Kurultaj.hu

Kabala vagy Bölcsész… Mik a kedvenc Lovas eseményeid?

Találjuk meg az év legnépszerűbb lovas eseményeit! Oszd meg kedvenc programjaidat és válogass mások ajánlataiból!

Megkönnyítjük a lovasok életét? Gyűjtsük össze együtt minden hazai lovas programot. Van egy jó program, ahova szívesen elmennél? Szeretnéd, ha mások is értesülnének egy-egy ígéretes lovas programról? Tölts fel bármely lovas programot, lovas tábort, lovas rendezvényt, lovas szállást, utazást vagy akár éttermet, ahol örömmel fogadják és szolgálják ki a lovasokat!

Ajánlj Te is Lovas élményt a társaidnak!

mert,

Lovazni Jó! 🙂

A következő űrlapot kitöltve Te is aktívan hozzájárulsz a hazai lovas élethez!

Amennyiben több programot töltenél fel, az űrlap beküldését követően töltsd ki újra az adatlapot!

Ne habozz, mert már nyílnak a hóvirágok, és itt a Tavasz! 🙂

Keress Minket 2019-ben, akár az általad ajánlott Lovas eseményeken is, és zsebeld be a meglepetéseink egyikét!

Lovasok.hu – Minden, ami Ló, és Jó!

Lovazni Jó! 🙂


Fejlesztés lóháton – avagy másképp is lehet tanulni

Keveset olvasni a lovasterápiáról, holott pozitív hatása a tapasztalatok szerint elképesztő.  ló, a lovaglás és a lóval való foglalkozás hatásait használja fel a terápia, a fejlesztés, a nevelés, a habilitáció és a rehabilitáció színterein, orvosi-, pedagógiai javaslatra, képzett lovasterapeuta szakember vezetésével.

Edit elmesélte, hogy akkor kezdett el komolyabban gondolkodni azon, hogy lovasterápiával foglalkozzon, mikor a fiánál az óvodában előjöttek a súlyos figyelemzavar és hiperaktivitás jelei. Iskolába kellett volna mennie, de egyértelműen kiderült, hogy ez nem fog megtörténni. Az óvodai fejlesztés kevés volt, ezért gondolt arra, hogy kihasználja az állatokhoz fűződő szeretetét és kapcsolatot. Mivel a húsz éves lovas háttér adott volt, hisz korábban évekig versenyszerűen lovagolt és saját lovat is tart, ezért fordult a lovakhoz segítségül.

Hogyan kezdődött az egésznek a megvalósítása?

Elvégeztem egy képzést az állat-asszisztált fejlesztés területén. Az itt tanultak nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy megértsem mi-miért van, és hogyan tudnék a gyermekeknek és a szülőknek segíteni abban, hogy egyszerűbbek legyenek a mindennapok azoknak, akik hasonló kihívással néznek szembe, mint én.

A tanfolyamon elsajátítottuk a különböző fejlesztő technikákat, játékokat, mondókákat, mozdulatokat – elméletben és gyakorlatban egyaránt. A sok-sok gyakorlati óra alatt gyermekekkel és felnőttekkel gyakoroltuk a különböző fejlesztő technikákat, tapasztalt terapeuta felügyelete mellett.

A megszerzett gyakorlat nagyban elősegíti, hogy magabiztosan tudjunk dolgozni leendő klienseinkkel. A tanfolyam hozzásegített ahhoz is, hogy megismerjük önmagunkat, megértsük motivációinkat, belső működésünket.

Mesélnél kicsit a lovak képzéséről is? Hiszen nagyon speciális területe ez a lovakkal való kooperációnak!

A terápiás lovak speciális képzést kapnak. Ahhoz, hogy a lovak elviseljék a különböző eszközöket, pl. csipeszelést, buborék fújást, labdát, a csörgő-zörgő zeneszerszámokat, a lovakat rendszeresen képezni, érzéketleníteni kell az eszközökre.

Ez intenzív és hosszan tartó folyamat, melynek során minden kreativitásunkat bevetjük – hiszen minél több dologhoz szoktatjuk a lovat, annál kevesebb meglepetés érhet minket. Legfontosabb a stabilitás. Ennek érdekében ez a munka a lovakkal sosem ér véget.

Emellett egyenletesen, egyensúlyban és engedelmesen kell minden körülmények közt futószáron dolgozniuk. Ugyanolyan türelemre és megértésre van szükség részükről, mint az emberek részéről.

Milyen területeken lehet így segíteni a gyermekeknek?

A gyermekeknek mozgás- és képességfejlesztésben, a hiperaktivitás és stressz kezelésben, figyelemzavar és viselkedési problémák kezelésében, az iskola-előkészítésben, a tanulási nehézségek kezelésében tudunk segíteni. Amit nagyon fontos szerintem megemlíteni, hogy szülő és gyermek együtt teszi meg az utat a foglalkozás vezetővel, így a szülői hatékonyság és az önismeret is fejlesztésre kerül.

Ahhoz, hogy valaki részt vehessen ilyen fejlesztésben, mennyire van szükség lovastudásra?

Sokan kérdezték már tőlem, hogy milyen lovastudás szükséges ahhoz, hogy eljöhessenek hozzánk. Nem kell lovastudás. Számunkra fontos a gyermek biztonsága, a foglalkozáson a ló lépésben közlekedik – vezető segítségével, ha erre van szükség.

Hogyan fejti ki hatását a fejlesztés?

A ló nyugodt, egyenletes lépése és a különböző speciális feladatok együttesen hatnak a gyermek idegrendszerére és szüntetik meg a részképesség zavarait, a feszültségét és egyéb problémáikat, és ezáltal hozza meg a foglalkozás a pozitív változásokat. Tehát együttesen a lóval kooperálva tudunk segíteni.

A gyermekek figyelmét egy ekkora állat önmagában képes lekötni, ahogy érzik a mozgását, illatát stb. Ilyen állapotban nyugodtabbá, befogadóbbá, fesztelenebbé válnak. Ez nyilván csak olyan esetben jöhet létre, mikor biztonságban érzik magukat. Ezért fontos, hogy szakemberhez forduljanak a családok! Bármilyen rémület rossz hatást is kifejthet!

Csak gyermekek vesznek részt a fejlesztésben?

Természetesen nem. A szülő-gyermek kapcsolat erősítésében a szülőkkel külön is dolgozunk. Egy gyermek számára fontos, és a családi kapcsolatokra áldásos hatású, ha képesek az őket ért ingereket, élményeket minél közvetlenebb módon a szüleikkel megosztani. Ezért jó, ha közösen élik át, a szülő is részt vesz a folyamatban. Ilyenkor a szülő látja a változást, megérti az ok-okozati összefüggéseket, tisztábban lát gyermeke viselkedését illetően.

A másik fontos kérdés amely minden alkalommal előkerül, hogy ide mozgássérült és sérült gyermekek járnak?

Nem. Erre egyértelműen nem a válasz. A mozgássérült és értelmi fogyatékos  gyermekekkel kimondottan Fóton foglalkoznak, ahol erre külön képzett fejlesztő terapeuták dolgoznak.

Mi motivál leginkább a munkád során?

Nekem ez a „munka” nagyon fontos, mert a saját tapasztalatomat tudom beépíteni a foglalkozásokba. Óvodákkal, iskolákkal, fejlesztő pedagógusokkal és a szülőkkel dolgozom együtt, akikkel vállt-vállvetve segítjük a gyerekek fejlődését.

2019.05.06., Weidinger Edit, Dina Lovas Tanoda és Lovasok.hu Szerkesztősége
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.10.

A lovasok társadalmi-gazdasági státusza

A társadalmi-gazdasági státusz (SES) egy komplex értékelést jelent az egyén vagy csoport helyzetéből adódóan. Ugyanakkor, erősen befolyásoló értékkel bír az emberek életstílusára vetítve.

A lovasoknak ahogy múlik az idő, egyre nagyobb szerepe van a lovas társadalomban, egyre több minden érdekli a lovakkal kapcsolatban. Ez akár évtizedekig is eltarthat.

A SES ebből adódóan egy komplex rendszer, magába foglalva a jövedelmet, az oktatást, a foglalkozást, az örökséget, a lakóhelyünk elhelyezkedését, és egyéb kulturális tényezőket, melyek mind felmérik és befolyásolják a részvételhez való képességeinket.

De mit is jelent számunkra, lovasok számára a SES pontosan?

A Kentucky Egyetem kutatói, Karin Pekarchik (Mezőgazdasági, Élelmezési és Környezetvédelmi Főiskola) és Kimberly Tumlin (Közegészségügyi Főiskola) vizsgálva többek között ezen ügyet, felmérést kezdtek el terjeszteni még az idei évben, 2019-ben.  Az ún. „A lovas portréja: Lovas tevékenységek és sportok aktív résztvevőinek jellemzése” című cikket nemzetközileg terjesztették.
A felmérés az amatőr, a szabadidős és a szakmai szereplők helyzetét vizsgálta a lóiparban. Olyan kérdések is helyet kaptak a felmérésben, mint például a lovas részvétel típusai, jövedelmek, oktatás, valamint a szociális támogatás.

A legtöbb válaszadó öt ország az Egyesült Államok, Kanada, az Egyesült Királyság, Ausztrália és Új-Zéland volt.

A válaszadók 70%-a kategorizálta magát szabadidős vagy amatőr versenyzőként. Legtöbben lovasoktatóként, vagy versenyzőként kategorizálták be magukat, olyanoknak, akik több, mint húsz éve vannak a pályán.
A tesztet kitöltők pedig mintegy 2/3-a úgy nyilatkozott, hogy majdnem minden nap lovagol.
Közel az összes tesztet kitöltőről kiderült, hogy középosztályúként és középkorú nőként színesítik a lovas társadalmat.
Csupán a válaszadók 10%-a válaszolta, hogy több bevételt kap 100 000 dollárnál. Az ilyen és ehhez hasonló gazdasági tényezők megkönnyíthetik, vagy éppen akadályozhatják is a lovas sportban való részvételt.
46% azonban megoldhatónak találja fizetéséből a lovas élet fenntartását.

Talán az egyik legmeglepőbb megállapítás az volt a válaszadók jelentős részénél, hogy családjaik például egyáltalán nem veszik ki részüket a lovas életből. Ezért is számít legtöbb esetben egyedi értéknek a lovas társadalomhoz való tartozás egy családon belül.

 

2019.08.29. Kurucz Linda, Lovasok.hu gyakornok
Cikk forrása: TheHorse.com
Kép: Canva
Frissítve: 2022.08.11.

Hiba bejelentés