Miniménesünk egy mini kutatóhely, ahol az általunk biztosítható természetes körülmények között figyeljük lovaink viselkedését. Így sem szemléletünkbe, sem tartási körülményeinkbe nem fér bele a patkolt ló.

Igyekszünk ez ügyben továbbképezni magunkat és komoly irodalmát találtuk az un. természetes pataápolásnak és ezzel együtt a lóval kapcsolatos holisztikus szemléletmódnak. Időközben, képzése alatt, egyik lovunk kiemelkedő képességeket mutatott lovastusa és távlovaglás szakágakban, így adottá vált a kérdés, hogy miként fog teljesíteni egyre nagyobb terhelésben „mezitláb”, vagy patacipőben. Nagy örömömre, egyre több helyen tartják a lovakat természetüknek megfelelő környezetben és ennek szellemében képzik is őket, tehát „kérdésem”, más lovasokat is foglalkoztathat. Lovas kultúránk szempontjából pedig elgondolkodtató, hogy az extra költséges, a ló végtagját kímélő, „négyévszakos” pályákon képzett és versenyeztetett lovakat egyáltalán minek patkolják. A hagyományokat ugyan tisztelő, de a fejlődésre, az újdonságokra, a ló jólléte miatt is nyitott lovasok, a megerőltető terepkiképzés mellett is érdeklődnek a „patkótlan”, alternatív megoldások iránt; a lovastusa, távlovaglás, fogathajtás szakágakban. A lovak mai, modern igénybevételét tekintve 99%-ukat csak a „hagyomány” miatt patkolják, miközben bármelyik lóspecialista állatorvos, a pata, a végtagok, sőt az egész ló szervezetének működése tekintetében elmondja, hogy a patkolás „egy szükséges rossz”.

Akkor vajon miért ragaszkodik oly mereven ehhez a lovastársadalom? Amíg e kérdést „meghányjuk-vetjük” magunkban, alternatíva mutatás és információgyűjtés céljából beszélgettem Knotik Otília távlovassal, aki már a kétezredik kilométert is meghaladta patacipőben.

Kérlek, mutasd be lovas és távlovas önmagad!

Pécsen, Péter Jóska bácsinál kezdtem lovagolni, 16 évesen. Ő katonás fegyelemmel oktatott minket, minden szakágba belekóstoltunk e két év alatt. Ezután autodidakta módon fejlesztettem magam. 2016-ban indultam először távlovaglásban, mégpedig természetközeli mivoltáért. Végig jártam e szakág fokozatait; 20 – 40 – 60- 80 km-eken indultam, jelenleg 80 km-en minősítem fiatal lovam. Gránittal, lipicai félvér lovammal kezdtem és szép sikereket értünk el 20 km-eken, de ez a fajta nem a komoly távlovaglásra való. Ezért legelőről, nyersen, vettem egy fiatal Shagya -arab heréltet. Sajnos 3-tól 5 éves koráig olyannyira kezelhetetlenné vált, hogy óriási kudarcélményt okozott. Volt már dolgom bakoló, ellenszegülő lovakkal, de Ő csak akkor hagyta abba, ha a lovas a földön volt.

Ekkor Forgács Nóri sietett segítségemre, melyben ugyanannyi lélek ápolás volt, mint szakmaiság. Rengeteget, nagy türelemmel foglalkoztunk lovammal és egyszer csak elmúlt a hisztije, abbahagyta e viselkedést.

Távlovas felkészülésem alapja, hogy nem időre, lassan megyek sokat, mindhárom jármódban. Tanulmányaimból tudom, hogy az ügetés kiválóan átmozgatja az összes izmot, de a jól kivitelezett, egyensúlyban levő összeszedett vágta, kevesebb energiát használ el. Ezért a lassú, kitartó, rendezett vágtát használjuk és finomítjuk. Ennek helyes végrehajtásához, valamint a szintén energiatakarékos kiváló együttműködéshez – tehát a gyorsan érvényesülő fél és egészfelvételekhez, a gyors és biztonságos fordulatokhoz – jól idomított lóra van szükség, így erre sokat fordítok. Agrármérnök vagyok, diplomamunkámat a távlovaglásról írtam. Jelenleg pár póniból és nagylovakból álló kis ménest tartok fenn, oktatási, sportolási és kedvtelési célból. A patkolást a ménesi tartás és tanítványaim, kislányom biztonsága miatt elvetettem. A patára nézve sem tartottam egészséges megoldásnak, valamint az is szempont volt, hogy túráimon, versenyeimen, általam kézben tartott megoldást keressek, hisz, ha egy patkó leesik, azzal semmit sem tudok kezdeni.

Nem utolsó sorban: a patacipő anyagilag is jobban megéri, mint a ló rendszeres, szakszerű négy lábra patkolása. Tehát elkezdtem felkutatni a nekem való megoldást.

Hogyan lehet hozzájutni egy patacipőhöz?

Renegade patacipőt használok, Viper-t, kifejezetten arab lófajtára, távlovas szakágra. Ez egy amerikai gyártó, így nyilván interneten folyik a részletes kommunikáció, beleértve a lófajtát és a paták egyéni méretfelvételét a cég által megadott, több paraméter alapján. Érdemes fotókat is küldeni a patáról. A kívánt adatok megadásában, valamint a patacipő használatával kapcsolatos leírásokban, videókban bővelkedik a gyártó oldala és a youtube. A cég minden lábra külön, egyedi cipőt ad, így az ár is darabonkénti, nem páronkénti. Cipőimet tavaly nyáron vásároltam. Akkor „ismerkedési – bizalomszerzési” célból, csak alkalmanként tettem fel. Ezzel mindenki így van, ha valami új és szokatlan dolgot próbál ki és e próbákat is csak „saját bőrén” teheti meg, tehát nincs egy tapasztaltabb tanácsadó, segítő.

A debütálás egy bükkösdi távlovas versenyen volt, ahol sajnos tapasztalatlanságom miatt el is hagytunk egyet. Cecén, 60 km-es távlovas versenyen ismét teszteltem, ahol kiválóan megfelelt. A téli sárban megint kevésbé használtam, majd idén márciustól minden kilovaglásomon fenn volt. Ebben, egy 3 napos, igen köves, sziklás Mecseki túra 120 km-re – ahol csak átellenőrzés céljából, pár percre vettem le – és több nyári hosszú, akár hetes túra is benne volt. Azóta már sárban is kipróbáltam és nem húzta le. Érdekes, hogy míg Európában kevésbé, addig Amerikában roppant népszerű a patacipő használat, pedig mindkét kontinensen rendeznek hosszú távú, nehézkategóriás világversenyeket, lovat próbáló talajviszonyok között. Jómagam egy Németországi kapcsolat útján jutottam cipőimhez és megtudtam, hogy mivel az adott lovardában népszerű lett a patacipő, az egyik kovács ráállt az ezzel kapcsolatos teendőkre, így a patkolásból kiesett keresetét ezzel pótolta. Ma már ő ajánl cipőket és vállalja a lebonyolítást, karbantartást. Ezzel azt szeretném kifejezni, hogy a patkolás hagyományának változása után is lenne dolga a patákkal foglalkozó szakembereknek.

Mit kell tudnunk a használatról?

A patacipő használatában az egyik legfontosabb, a kiváló körmölő kovács. Nem a patát kell a cipőhöz „farigcsálni”, hanem egy minél szabályosabbra, tisztességesen megkörmölt patára kell venni a cipőt, majd mindkettőt karbantartani. Nekem Hajdú József körmöl, kiváló munkát végezve. A cipő használatát ki kell gyakorolni – ez nem ördöngösség – mert versenyeimen csakis tapasztalatlanságom, vagy figyelmetlenségem okozott ezzel kapcsolatos problémát.

A lovak pont olyan gyorsan hozzászoknak e viselethez, mint egy ínvédőhöz. Ezen az extra szárazságú nyáron arab lovam patájának nagymértékű kiszáradása miatt, többször éjszakára is fenn hagytam; bevizeztem és patáin látható javulást tapasztaltam. Amennyiben a ló mozgása miatt tartok attól, hogy lelépné a cipőt, akkor pataharangot is felteszek. A cipő természetesen tolerálja a körmölések közötti időszakot, nem kell „állandóan” igazítani a patát. Nemcsak a „szélsőségesebb” talajviszonyok – mint kő, aszfalt, beton keményre száradt, nyári agyagos földutak – koptatják a ló patáit, hosszabb távokon, hanem a legideálisabbnak tűnő homok is. Ezt reprezentálta, hogy egy hátsó lábakra, használtan vett patacipőm, homokos 60 km után is kilyukadt. Ebben természetesen lovam hátsó lábhasználata is szerepet játszik, de ez tisztán megmutatta, mennyit „kap” a hátsó pata, cipő nélkül. A külföldi távlovas szakemberek fontosnak tartják a lovak különböző talajviszonyokhoz való hozzászoktatását, sőt, az aszfalt néha „ruganyosabb” a patának, mint egy kőkeményre száradt földút. Az aszfalton való tapadásvesztés, ezáltal apró csúszásokból álló megterhelés, sokkal egészségtelenebb, mint annak rugalmatlan keménysége. Az inak „edződnek”, az ízületek „károsodnak” a kemény talajon. A puha homok pont fordítva, az inakat terheli, az ízületeket kíméli.

Az is egyértelmű, hogy a pata jellemzői, fajta- és egyéniség függőek. Félig lipicai lova

m patái elnyűhetetlenek, míg arabom sérülékenyebb, töredezésekre hajlamosabb patákon áll. Így, utóbbi eléggé „tipegve” megy a kövön, ha muszáj, mert lavírozik, hogy kikerülje, fűre, vagy földre jusson. Azonban, ha mind a négy lábára felteszem a cipőket, lazán vágtázik extrém köves talajon is.
A távlovas versenyek állatorvosi vizsgálatánál a cipőimet levetették, hogy lássák a pata épségét. Azt gondolom, ha a cipők használata szokássá válna és az állatorvos 10-20 ló esetében szerezhetne tapasztalatot, a jelenlegi bizalmatlanság megváltozna. A cipővel kapcsolatos ellenérzések indoklásai – merthogy leeshet, feltörheti – ugyanúgy vonatkoznak a patkolt patára, sőt, nem egy, patkó okozta súlyos sérülésről tudunk. Nekem a patacipő használati, megbízhatósági, anyagi és pata kímélő szempontokból is bevált, így mindenkit csak biztatni tudok beszerzésére!

Köszönöm a beszélgetést!

2020.12.28.
Írta: Kormos Ferenc
Fotók: Knotik Otília tulajdonában
Frissítve: 2022.08.31.