Kezdőlap Blog Oldal 159

Öttusa vk – Élcsoportos magyar helyezések a férfiak albenai döntőjében

Szép Balázs a negyedik, Bereczki Richárd a hetedik, Regős Gergely pedig a kilencedik helyen végzett az öttusázók idei harmadik világkupaversenyén, Albenában.

A bulgáriai viadalon az 57 fős mezőny a szerdai selejtezőben két csoportban küzdött, mindegyikből az első 15, illetve pontszám alapján további hat öttusázó jutott tovább. A kvalifikáció mind a négy magyar indulónak sikerült, de aztán a pénteki elődöntőből Tamás József már nem lépett tovább. A kettő között rendezték a körvívást, melynek eredménye az elődöntőben, illetve a döntőben is kiindulópont volt.

Innentől már az új rendszernek megfelelően másfél-két órás blokkokban zajlott a verseny, a szombati fináléra 18-an maradtak.

Az ideális körülmények között, kellemes időben rendezett versengésben a magyarok közül Szép Balázs szerepelt a legjobban, aki 18 győzelem mellé 17 vereséget szedett össze a vívásban, majd a szombati folytatásban hibátlanul lovagolt a fekete-tengeri üdülőközpont egyik parkjában kialakított pályán. A bónuszvívásban nem tudott plusz pontokat szerezni, a 200 méteres úszása 2:06 percen kívüli idővel valamivel gyengébbre sikeredett, mint amit várt magától, de így is a nyolcadik helyen állt a négy lövészettel megszakított 5×600 méteres futás rajtjánál. Hátránya 31 másodperc volt az akkor bronzérmes pozícióban álló, Tokióban olimpiai bajnok brit Joseph Choonggal szemben, mégis volt esélye arra, hogy akár dobogós legyen. Két lövészete nagyon jól sikerült, és remek tempóban futott, akadt azonban olyan sorozata is, amelyben pár másodperccel többet töltött az állásban, emiatt végül harminc-negyven méterrel a végül harmadikként záró egyiptomi Mohamad Saban mögött ért célba.

“Küzdős verseny volt, nehezen indult a vívás, de a végére kicsit összeszedtem magam. Az elődöntőben az volt a cél, hogy bejussak a döntőbe, ami aztán, nagyon jól indult, hibátlanul lovagoltam, összhangba kerültem a lóval, ez egy löketet adott. Sajnos a bónuszvívásban nem adtam tust, és az úszásom sem volt az igazi, a kombinált szám viszont egész jól sikerült” – összegzett Szép Balázs, aki Kairóban bronzérmes, Budapesten pedig 13. volt.

Bereczki 16/19-es vívással “alapozott”, a lovaspályán két verőhibája volt, a bónuszvívásban viszont ritkán látható bravúrt hajtott végre azzal, hogy nyolc ellenfelét legyőzte, ezzel 16 pluszpontot szerzett. Az egész mezőny harmadik legjobb úszóeredményével, 2:02.56-tal kilencedik volt a kombinált szám rajtjánál, végül a hetedik pozícióba küzdötte fel magát.

Regős vívott a legjobban a magyarok közül 19/16-tal, de három verőhibája volt a lovaglásban, nem szerzett pluszpontot a páston, 2:04.79-et úszott, és a 11. pozícióból rajtolt a lövészetes futásnál, majd kilencedikként fejezte be a versenyt.

A kombinált számban Szép a harmadik, Bereczki az ötödik Regős pedig a nyolcadik legjobb eredményt érte el.

“A mezőny élén zártak mindhárman, mert a döntő már nem 36 fős, hanem 18 és annak is az első felében voltak. Azt gondolom, hogy ez egy abszolút jó eredmény, bízom abban, hogy továbbra is ilyen jók leszünk – értékelt Martinek János szövetségi kapitány. – Az látszik, hogy a többiek is kezdik megszokni ezt az új rendszert, tehát egyre nehezebb lesz odakerülni, és vannak olyanok, akik még meg se jelentek versenyen. Mi nagyon jól teljesítünk kezdenek beérni a fiatalok, a versenyzésekkel egyre több rutinra tesznek szert, és remélem, majd a világversenyeken is megmutatkozik, mennyire erősek a magyarok.”

Eredmények:
férfi döntő:
1. Dzsun Vung Te (dél-koreai) 1537 pont
2. Joseph Choong (brit) 1501
3. Mohamad Saban (egyiptomi) 1500
4. Szép Balázs 1495
…7. Bereczki Richárd 1487
…9. Regős Gergely 1459

korábban:
női döntő:
1. Ieva Serapinaite (litván) 1402 pont
2. Veronika Novotna (cseh) 1394
3. Ilke Özyüksel (török) 1385
4. Guzi Blanka 1378
…12. Simon Sarolta 1348
…17. Réti Kamilla 1328

A vk vasárnap a vegyes váltóval zárul.

2022. 05. 14.
Kép: Canva
Forrás: MTI

Kezdetét vette a második GP forduló az Airvent Lovasklubban

Csütörtökön kezdetét vette a második GP forduló a kecskeméti Airvent Lovasklubban több mint 200 ló részvételével. A fiatal lovak elő- és középdöntője az első két napon zajlott, ahol Bazsó Gergely stílusbíró értékelte a lovakat.

A 6 éves lovak 120 centiméteren versenyeztek, ahol a vizesárok opcionálisan választható akadály volt, és a lovak felkészültségét mutatta, hogy szinte a teljes mezőny azt választotta, és gond nélkül le is küzdötte. A versenyszám legjobbja, a mindkét napon legmagasabb pontot elérő My Way VL lett Takács Petrával a nyergében.

A Vincze László által tenyésztett ló szenzációs képességet mutatva magabiztosan teljesítette a pályát, megelőzve a mindkét napon 8,4 stílusponttal végző Eszes Ferencet Let’s Win TN nevű lovával. Harmadik lett a szintén Vincze László által tenyésztett Kansas VL és a Kovács Henri által bemutatott Görgey.

Az 5 éves lovak mindkét napjának legjobbja a Drabant Zoltán által lovagolt Monet 45-H, tulajdonosa Hugyecz Pál.

Kétszer végzett harmadik helyen Füzér Flóra és Zidane, második pedig Genius Conference Szabó Gáborral, illetve Debreczeni Fanni és DB Casshban. A szombati napon mindkét kategória döntője kerül megrendezésre.

A 120 centiméteres ifjúsági számban, ami egyben a Horze Gyermek GP kvalifikációja is volt Molnár Csenge győzedelmeskedett, míg a Moody Mares Amatőr GP kvalifikációban a fedeles döntőn dobogós helyen végző Dunai-Kovács Lilla.

A pénteki nap legmagasabb versenyszáma a 140 centiméteres GP kvalifikáció Szentirmai Péter győzelmével zárult, aki Expresst lovagolta, megelőzve Técsy Attilát és ifj. Szabó Gábort.

A 130 centiméteres U25 kvalifikációban pedig hazai győzelem született, az Airvent Lovasklub újonnan igazolt versenyzője, Lehotai Máté jóvoltából, míg a fiatal lovas kategóriában Verena Haller, Tavasi Eszter és Szórád Linett volt a sorrend.

2022. 05. 13.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Sikeres vizsgát tettek stewardjaink Riesenbeckben

Április 27-29 között a tavalyi Európa-bajnokság helyszínéül szolgáló németországi Riesenbeckben rendezett az FEI Steward Level 1 kurzust a svéd Maria Hernek és az amerikai Steward General, Dan Reed vezetésével. Maria Hernek a 2019-es budapesti CSI3*-W Chief Stewardja volt.

Az elméleti képzés a városközpontban a Hotel zur Post-ban, a gyakorlati képzés pedig a versenyközpontban tartott CSI2* versenyen került lebonyolításra 12 fő részvételével. A résztvevők között volt néhány, díjlovaglásban már jártas nemzetközi steward, akik már több olimpián is dolgozott.

Magyarországról ketten jelentkeztek a képzésre, Szalontai Virág és Horváth Béla Bence, mindketten sikeresen vizsgáztak, így két új nemzetközi stewarddal bővült a hazai steward csapat.

2022. 05. 13.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu

Megjelent a Lovasok.hu 2022-23 lovas naptára!

Indítsuk együtt a nyári lovas szezont egy 2022-2023-as lovas naptárral, amellyel nemcsak a napok múlását követhetjük nyomon a lovas ágazatok képviselőinek szebbnél szebb fényképeivel, hanem minden lovas és lószerető ember számára tengernyi olvasmányt és érdekes cikkeket is kínál az adott hónapban. 

Gyere és népszerűsítsük együtt a lovazást!

Célunk, hogy a naptárral minél szélesebb körbe tudjuk népszerűsíteni a lovazást, így minél több emberhez eljuttatva ezt a csodát! Lepd meg családtagjaidat, barátaidat vele! Naptárunk összeállítása során ügyeltünk arra, hogy minden korosztály és lovas érdeklődésűkörű megtalálja a maga számára megfelelő olvasmányt. 

A naptár online formában megvásárolható webáruházunkban ide kattintva.

Egy QR-kód, számtalan olvasmány

A lovas naptárban minden hónaphoz tartozik egy QR-kód, melynek beolvasásával a Lovasok.hu oldalára repülhetünk, ahol érdekes cikkeket, eseményeket, olvasmányokat gyűjtöttünk össze számotokra, így olvasnivalóból sem lesz hiány! 

A 2022-2023-as lovas naptár egyik kiemelt érdekessége, hogy a képek egy része a Ti beküldött fényképeitek alapján lett összeállítva! Lehet, hogy az egyik hónapnál pont az egyik rokonod, ismerősöd vagy épp példaképed szerepel!

Fogjunk össze!

A naptár megvásárlásán felül lehetőség van a lovas ember szívének hatalmasságának bizonyítására, hiszen a lovas naptár vásárlás során most lehetőség van a Magyar Gyermekmentő Alapítvány és/vagy a Bottyán Equus Hungária Közhasznú Alapítvány támogatására is! Fogjunk össze, hogy a nehézségek közepette is boldogabb, szebb életet élhessenek, akik segítségre szorulnak mindennapjaik során legyen az ember vagy állat egyaránt.

2022. 05. 24.
Sáradi Judit
Képek forrása: Lovasok.hu

Pauline Wills: Csakra Kézikönyv – Hozza egyensúlyba teste éltető energiáit!

Így teremthetünk minőségi életteret

Hús nélkül is boldogan

Erőszakmentes kommunikáció

Ösztönlény, vagy társ?

Így tarthatod fitten gyermeked fantáziáját

Hiba bejelentés