UIPM – Megkezdődött az egyeztetés az öttusa lovas számának cseréjéről, munkabizottság alakul

Hatfős csoport kezdte meg a konzultációs folyamatot az öttusa lovas számának cseréjéről – jelentette be a nemzetközi sportági szövetség (UIPM).

UIPM - Megkezdődött az egyeztetés az öttusa lovas számának cseréjéről, munkabizottság alakul

Csütörtök esti közleményében – melyet az MTI-hez is eljuttatott – a UIPM emlékeztetett rá, hogy múlt csütörtökön jelezte ennek a folyamatnak az elindítását, amely a továbbiakban szélesebb körben folytatódik. A hatfős testület – a UIPM sportolói, edzői és technikai bizottságának két-két tagja – a nemzetközi szövetség operatív vezetőségével egyeztetett a kialakult helyzetről, illetve a lehetőségekről csütörtökön Monacóban.

Javaslatára döntés született egy munkacsoport létrehozásáról, melyben a versenyzői, az edzői, a technikai és az orvosi bizottság, valamint a nemzeti sportági szövetségek, a versenyszervezők képviselői, továbbá a média és marketing terület szakértői kapnak helyet.

Gallai István, a magyar szövetség (MÖSZ) főtitkára, aki a UIPM edzői bizottságának tagjaként vett részt a csütörtöki egyeztetésen, az MTI-nek elmondta, hogy a UIPM-nek november 24-ig el kell juttatnia a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz (NOB) a Los Angelesi-i olimpiára vonatkozó sportági javaslatot. A NOB programbizottsága december 1-jén ül össze, majd 7. és 9. között a végrehajtó testület foglalkozik a 2028-as programmal. A tagságnak a pekingi téli olimpia idején lesz lehetősége jóváhagyni az előterjesztést.

A MÖSZ főtitkára elmondta, hogy az értekezlet első részében az edzői és a sportolói bizottság képviselői is arról érdeklődtek a vezetőknél, hogy miért vált szükségessé ez a váltás, és az elhangzottak alapján az rajzolódott ki, hogy nincs más választása a sportágnak, olyan opció, hogy lovaglással rendezzenek öttusaversenyt a Los Angeles-i olimpián, nincs.

Ezzel összecseng az európai szövetség orosz elnökének a tagszövetségekhez intézett levele. Ebben Tatyjana Ardabijeva úgy fogalmaz: “azzal együtt, hogy mi az öttusát lovaglással együtt szeretjük, és nehezen tudjuk elképzelni szeretett sportágunkat e szám nélkül, el kell fogadnunk, hogy 2028-ban, Los Angelesben már nem lesz lovaglás, ami annyit jelent, hogy az öttusa már így is fél lábbal lekerült az olimpiai játékok programjáról“.

Hozzáteszi: “borzasztóan fájdalmas és felfoghatatlan, de ez az igazság, a rideg valóság“, egyúttal arra szólít fel, hogy a fiatal korosztályok érdekében működjenek együtt az új, a lovaglás helyére belépő ötödik sportág kiválasztását illetően, amely megfelel a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elvárásainak.

A UIPM vezetősége a múlt hét elején jelentette be, hogy a 2024-es párizsi olimpia után a lovaglás már nem lesz része a sportágnak. A döntésről, amely az indoklás szerint a sportág ötkarikás programban maradását szolgálja, múlt csütörtökön tájékoztatta a tagszervezeteit, illetve a sportolókat.

Erre reagálva az elnök, valamint az alelnökök, a főtitkár és a végrehajtó bizottság tagjainak távozását követelő nyílt levelet írt alá – múlt pénteki adat szerint 667 – volt és jelenlegi öttusázó. Hétfő délután a sportág egykori és jelenlegi hazai kiválóságai nyílt levelet fogalmaztak meg, melyben arra kérték a magyar szövetséget, utasítsa el a UIPM vezetősége által meghozott “abszurd döntést”.

Közben olyan sajtóinformáció is napvilágot látott, hogy a döntés már megszületett az új sportágról, erről azonban a nemzetközi szövetség azt állította, hogy nem helytálló és hangsúlyozta, hogy a konzultációs folyamat nyílt. Egyúttal péntekre internetes egyeztetésre hívta meg azokat a versenyzőket, akik a legutóbbi, 2017-2021-es olimpiai ciklusban aktívak voltak.

A lövészetből, úszásból, vívásból, futásból és lovaglásból álló öttusa 1912 óta szerepel az ötkarikás játékok műsorán. A lebonyolítási rend sokszor változott az évek folyamán – egyre rövidebb lett a program, a lövészetet és a futást jelenleg kombinálva rendezik, a legújabb verzió szerint pedig kieséses rendszerben, kilencven perces blokkokban zajlanak majd a versenyek -, de a sportágak sosem cserélődtek.

2021. 11. 11.
Forrás: MTI
Kép: Canva.com
Frissítés: 2022.09.19.

Hozzászólások