Az ifjúsági kategória 135 cm-es nagydíjában öt magyar fiatal is hibátlanul lovagolta le az alappályát. Pályafutása eddigi legjobb eredményét elérve, CSIO nagydíjat nyert Lóránt Attila tanítványa, Mécs Emma a sárga, PM Chaccera nyergében.
A top 10-ben végzett a szintén hibátlan Csetényi Lea Hámorral és Tóth Balázs Rolfs Royce-szal és a Nemzetek Díjában dupla hibátlan, Kiss Lizanna Cojanoval.
A pónik nagydíja után is magyar himnuszt lehetett hallgatni a felvidéki Somorján. Csizmadia Csenge és Aisha-Amira szabadtéri szezonban harmadik nemzetközi nagydíját tudta megnyerni, hiszen az összevetésben magabiztosan utasította maga mögé lengyel és dán ellenfelét.
A CSIO gyermek kategória nagydíjában sem maradtunk magyar összevető nélkül. A rövidített pálya után hatodik helyen végzett Bodnár Annabell Ghandi-Enddel, hetedik lett Szikszai Lajos tanítványa, Horváth Katica Mária és új lova, Chillie Girl.
A somorjai nemzetközi verseny felnőtt kategóriájában is sikeres magyar teljesítményeket láthattunk, hiszen a kétcsillagos középkörben Prikler Szilárd Kovács Csaba, Coco Bongo Boy-jal remekelt, több helyezést is elért. Burucs Barna szinte minden kategóriában, ahol elindult, Conpeia-val, Akitoval és Dubai Dreams-szel volt nagyon eredményes. Több év után határon túli nemzetközi versenyen induló, Kárándi Imre is többször az élmezőnyben zárt.
Az egycsillagos nagykörben Sopronyi Réka és Csetényi Lea hozta az eredményt, míg az amatőröknél Tompa Richárd és Opál versenyszámot is tudott nyerni.
A fiatal lovak számában Burucs Barna a 6 éves Lo Sanctos van de Suydersee-vel és az 5 éves Ronival volt eredményes. Az ötéves lovak fináléját összevetés után, a szürke Cornet’s Blue Sz nyergében ifj. Szuhai Gyula nyerte.
Eredménylista: https://online.equipe.com/en/competitions/50651
2022.09.12.
Kép: Canva
Forrás: dijugratoszakag.hu
Közlése szerint 11 nemzet válogatott csapata vett részt a Varsóban rendezett négycsillagos díjugrató verseny Nemzetek Díjának döntőjében, Magyarországot Jármy Vince, Horváth Balázs, Ifj. Lázár Zoltán és Ifj. Kövy András képviselte.
Az összevetésbe négy páros jutott be, közülük háromnak sikerült hibátlanul teljesítenie a rövidített pályát is. A győzelmet ennek megfelelően Bujtor Roland és a Cornet Obolensky apaságú
A válogatottnak így lett lehetősége az egymillió Eurós pénzdíjért Lengyelország fővárosában kétszer lelovagolnia a 160 cm-es, technikás pályát. A magyar csapat sajnos az első fordulóban többet hibázott, így a záró helyen várta a fél órás szünet után kezdődő második fordulót.
Az első helyet
Csapatunk első lovasa,
Az úgynevezett nagyvágtára 12 település lovasa nevezett lovával, közülük sorsolással továbbjutott Nyíregyháza, Mátételke, Ajak, Nyúl, Zsadány, Szilvásvárad, Vámospércs, Békéscsaba és mint elővágta rendező, Sarkad település.
“Az év elején edzőimmel azt a célt tűztük ki, hogy váljak a válogatott stabil tagjává, jussak ki a világ- és Európa-bajnokságra. A célokat elértem, a világkupákon is jól szerepeltem, sikeres idény van mögöttem. A világversenyekre kijutottam, sőt pályafutásom első egyéni világbajnoki szereplését egyéniben bronz, csapatban pedig ezüstéremmel zártam. Ezek után az Európa-bajnokságon mindenféle teher nélkül, felszabadultan, ugyanakkor koncentráltan szeretnék versenyezni” – mondta az MTI-nek az UTE 22 éves öttusázója, aki hozzátette, a világbajnokságon értékes tapasztalatokat szerzett az új lebonyolítású, “gyors” öttusáról, és ha érmet szerezne Székesfehérváron, az valóban a hab lenne a tortán.
A pályákat Karádi László nemzetközi pályaépítő építi, a stíluspontokat Krucsó Balázs és Szebényi Dániel stílusbírók adják. A programban a 4 éves, 5 éves, 6 éves és az utánpótlás (7,8 éves) korosztály lovai versenyeznek.
A 155 cm-es pályára három magyar válogatott lovasnak volt lehetősége belovagolni, a legjobb magyar eredményt