Összefogás a ló- és lovassportok között
Új lovas koncepció, politikai támogatással: Közös szövetségbe tömörülhetnek a ló és lovassportok.
Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottsága 2009. november 10-i ülésén a hazai ló- és lovassport fejlesztéséhez szükséges ingatlanok helyzetének rendezésről történelmi jelentőségű állásfoglalást adott ki.
A dokumentum szerint a bizottság fontosnak és támogatásra érdemesnek tartja, hogy létrejöjjön egy olyan felelős szövetség, amely összefogja a ló- és lovassportban tevékenykedőket, s koordinálja a szakmai, képzési, versenyszervezési és fogadási tevékenységeket, valamint üzemelteti az állami tulajdonban lévő lovas bázisokat (Kincsem Park, Nemzeti Lovarda, Dunakeszi-Alagi Versenyló Tréning Központ).
Lázár Vilmos a Magyar Lovassport Szövetség elnöke idén tavasszal történt megválasztása óta a sajtóban is többször érvelt amellett, hogy a lovassportok és a lóversenyzés, mint a teljes lovas vertikum húzó ágazatai egységes fejlesztési koncepció keretében növekedési pályára állíthatók.
A parlamenti bizottság előtt, a szövetség képviseletében Pécsi István, az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesület elnöke tartott prezentációt, melyben a közösen felállított Magyar Lovassport és Lósport Szövetség felépítéséről, a fent említett lovas bázisok korszerű igényeknek megfelelő fejlesztéséről és a lóversenyfogadás gazdasági jelentőségéről adott átfogó képet a képviselőknek.
A lóversenyfogadás koordinálása sem véletlenül kerülne az új szövetség hatáskörébe, hiszen ennek bevételei biztosítanák hosszútávon a teljes lovas ágazat finanszírozási hátterét.
Az Országgyűlés Sport és Turisztikai Bizottságának 14/2006-2010. számú
állásfoglalása a magyarországi ló- és lovassport fejlesztéséhez szükséges ingatlanrendezésről
1. Az Országgyűlés Sport- és turisztikai bizottsága – a lótenyésztés, valamint a ló- és lovassportok terén meglévő magyarországi hagyományokra is figyelemmel –szükségesnek tartja a lóval való foglalkozás újbóli felélesztését. A régi hagyományok felélesztése számos területen kínálna előnyöket Magyarország számára (sport, turizmus, mezőgazdaság, gyógyítás, stb.). Ennek érdekében szükség van a szakmai, felelősségi, intézményi, finanszírozási rendszerek tisztázására, több esetben új alapokra helyezésére.
2. A bizottság megismerve a Magyar Lovas Szövetség kialakítás alatt álló koncepcióját támogatásáról biztosítja azt. Fontosnak tartja, hogy létrejöjjön egy olyan felelős szövetség, amely összefogja a ló- és lovassportban tevékenykedőket, s koordinálja a szakmai, képzési, versenyszervezési és fogadási tevékenységeket. A kialakítandó rendszer sikeres működése révén biztosítható lenne, hogy a Magyar Állam tulajdonában lévő lovas bázisok (így a Kincsem Park, a Nemzeti Lovarda, a Dunakeszi-Alagi lovasbázis) nemzetközi szintű létesítményekké váljanak. Az egyben a működés feltétele is, hogy ezek a létesítmények magas színvonalon szolgálják a ló- és lovassportot.
3. A bizottság javasolja, hogy az eredményes működéshez az említett állami tulajdonú bázisok kerüljenek a létrehozandó Magyar Lovas Szövetség kezelésébe. Az elengedhetetlen fejlesztésekhez pedig – a magántőke bevonása mellett – szükségesnek tartja állami és európai uniós források biztosítását is.
Budapest, 2009. november 10.
Bánki Erik elnök
Tájékoztató a magyar Lovas Szövetség kialakítás alatt álló koncepciójáról
Az Országgyűlés Sport- és Turisztikai Bizottságának kihelyezett ülése
Fót, 2009. november 4. Pécsi István előadása
Pécsi István: Lóverseny- és lovassport kommentátor,
szakújságíró, marketing menedzser
Húsz éve foglalkozik a lóversennyel; előbb mint rajongó, később mint amatőr lovas. 1994-től mint kommentátor és újságíró van jelen a versenysportban. 1999-től a hazai versenyszervezőnél marketing és PR menedzserként dolgozik, több nagy sikerű rendezvény (pl. Ügetőszilveszter) megálmodója és fő szervezője. Több lovas és lóverseny újság főszerkesztője, számos lovas rendezvény kommentátora a helyszínen valamint a televízióban.
Versenyló futtatóként és újságíróként eljutott a kontinens szinte valamennyi komolyabb pályájára, tanulmányozta az ottani versenyüzemeket, Angliában vezető versenyistállóban dolgozott. A lóverseny körüli baljós előjelek miatt 2008 tavaszán két barátjával létrehozta az Összefogás a Magyar Lóversenyzés Jövőjéért Egyesületet, amelynek elnöke.
Lovassport:
Díjugratás, Díjlovaglás, Lovastusa (military), Fogathajtás, Távlovaglás, Lovastorna, Reining, Western, Parasportok
Lósport: Galopp, Ügető
A lóversenyzés felépítése:
Nemzeti Lóverseny Kft.
Magyar Lóverseny Fogadást Szervező Kft.
- Állami irányítás (MNV Zrt.)
- Gazdaságtalan struktúra
- Súlyos szakmai problémák
- 1000 versenyló, 80 versenynap/év
- Csökkenő fogadási forgalom
Magyar Lovassport Szövetség:
- 1927-ben alakult
- 515 tagszervezet (lovasklub)
- 4000 sportló
- 5000 igazolt versenyző
- 800 lovas esemény (39 nemzetközi)
- Központi ingatlan hiánya
A ló és a gazdaság
- 3 ló = 1 munkahely
- Teljes lóállomány 60 000 db
- Mezőgazdasági háttér
- Ló-értékesítés bevétele
- Kulturális tényezők
- Idegenforgalmi vonzerő
- Szabadidős tevékenység
Kitörési pontok:
- Szakmai képzés
- Tömegbázis szélesítés
- Népszerű, nagyszabású rendezvények
- Lóversenyfogadás = gazdasági háttér
- Az ágazat motorja
Távlati célok:
- Lovas Világjátékok
- Gr-1-es lóverseny futamok
Lóra Magyarország!
Kép: canva
Frissítve: 2024.04.22.