Dr. Pál János
Köztünk élő történelem
Az ember és a ló több ezer éves viszonya, együttélése az emberiség és a magyarság kultúrtörténetében nagy változásokon ment keresztül.
A körülmények alakulása mindig segítette, hogy olyanok kerülhessenek ló közelbe, akik tehetségükkel, elkötelezettségükkel igyekeztek ezt a jó ügyet szolgálni, mert a ma embere most is felelős az emberiség fejlődésében meghatározó társunk, a ló sorsáért.
Dr. Pál János azok közé tartozik, akit eddigi tevékenysége ezen a szakmai területen, a megszállott tenni akarás és az elhivatottság vezérelt.
– Különös volt az indulásom, azonnal bedobtak a mélyvízbe. Még friss volt az Agrártudományi Egyetem diplomája a zsebemben, amikor a Földművelésügyi Minisztérium kezdő állattenyésztőjeként miniszteri biztosnak hat hónapra Vas megyébe küldtek. – kezdi visszaemlékezését dr. Pál János, címzetes egyetemi docens, a FVM főtanácsadója, a Magyar Huszár és Lovashagyományőrző Társaság ügyvezető elnöke. – Én voltam a legjobban meglepve. Ekkor 1953 elejét írtuk, nagy volt szárazság és még nagyobb a takarmányhiány. Az átteleltetés megszervezése volt a legnagyobb feladatunk, kemény félév volt, nagy volt a kihívás. Fiatal voltam, dolgozni, bizonyítani akartam. Miután a megyei biztosok között kiemelkedő eredményt értem el, az akkori miniszter, Erdei Ferenc megköszönve a munkámat, megkérdezte: fiatalember, adok magának egy lehetőséget. Válasszon: az állattenyésztés melyik területén szeretne dolgozni? Én pedig szinte gondolkodás nélkül a lovakat választottam. És nem is fordítottam nekik többé hátat.
Visszaemlékezése szerint 1944-ben 859 ezer 976 ló volt az országban, de a háborús pusztítások, s az ország újabb megcsonkítása következtében mindegy 6O százalékkal csökkent a létszám. Pedig nagyon nagy szükség lett volna a jó lovakra, hiszen akkor még jószerivel csak az ő segítségükkel lehetett megművelni a földet. A magyar ember lószeretete azonban nagyobb volt a csüggedésnél, s a lóállomány erőteljes szaporításának köszönhetően, 1958-ra már 724 ezer lovat számláltak az országban.
A háború után Magyarországon például a versenylótenyésztés mindössze 9 kancával és 2 – 3 angol telivér ménnel rendelkezett. Az angol telivérek folyamatos importjára már a vérfrissítés miatt is szükség van. De nekünk nem volt megfelelő állományunk és persze pénzünk sem.
Később, 1958-ban egy olaszországi vásárláskor azért sikerült egy mént és három kancát vásárolni, ami elindította a magyar versenyló- tenyésztés egyik legszebb fejezetét.
– Mennyi volt akkor egy külföldi mén ára?
– Ha forintban számlálom, akkor kétmillió. De mindez 1958-ban volt, amikor én megbízott igazgatóként havi 25OO forint fizetést kaptam.
– És mennyire volt sikeres ez a vásárlás?
– Nagyon is. Az egyik kanca, Hurry ugyanis később Imperiál anyja lett. Első vásárlásom alkalmával így hozzájárulhattam a magyar versenyló-tenyésztés egyik legszebb fejezetéhez. De Imperiálról már annyit írtak, hogy az ő történetét, azt hiszem nem kell részletezni. Négyéves koráig 25 versenyéből 20-at megnyert, a többi ötben pedig helyezett volt. Külföldi versenyein egymillió devizaforintot hozott. Akkor ez jelentős eredménynek számított. A magyar lósportban csak Kincsem volt eredményesebb nála. Viszont Imperiál volt az egyetlen, aki eljutott akkor az Egyesült Államokba is. Ez a washingtoni verseny volt a világ legerősebb futama, ezen a futamon találkoztak a világ legjobb lovai, meghívás alapján. A szokatlan pályán, a mindenre képes profik között, nemzetközi tapasztalatokkal még nem rendelkező zsokéval nem nyújthatta Imperiál azt, amit tudott. Számunkra maga a meghívás volt az eredmény.
– Később is vásároltunk telivéreket?
– Igen. Telivért is, egyéb fajtát is. Vettünk is, megállapodás alapján cseréltünk és béreltünk is. Többek között, 1961-ben egy moszkvai lótenyésztési kongresszuson, a szovjet szövetség örökös elnökével, Bugyonij marsallal dolgoztunk ki együttműködést, ami alapján bérméneket és kancákat adtunk át kölcsönösen egymásnak. Bugyonijnak annyira tetszett a javaslat, hogy azonnal felajánlotta első kölcsönként az egyik legjobb törzsmént, a Gabardin nevű telivért. Az együttműködés több ország keretében volt eredményes.
– A tenyésztés és a sport kapcsolat milyen viszonyban volt egymással?
– Lótenyésztés nincsen lósport, lovassport nélkül, ami fordítva is igaz. A tenyésztő eredményét elsősorban a sport igazolja, itt mutatkoznak meg a genetikai eredmények, itt mérhetőek a szakmai tapasztalatok, amelyek aztán az egész lótenyésztés hasznára válnak. Ami a sportot illeti, magam is lovagoltam, hajtottam, de soha nem versenyszerűen.
– A Magyar Lovasszövetség tagja, majd elnökeként húsz évig irányította a magyar lovassportot, milyen eredmények, sikerek részese lehetett ez idő alatt?
– 1958-ban, az akkori magyar lovasválogatott ismét az európai lovas fővárosban, az aacheni Nagydíjban Móra László és Karcsú Imre révén második helyezést, egyéniben Móra, második, illetve kilencedik, majd a Nemzetek Díjában csapatunk – Somlay Lajos, Baranyai József, Móra László, Karcsú Imre – a hatodik helyen végez. A nemzetközi helyzet rendeződése után, 1960-ban, a 24. Aacheni Nemzetközi Fogatversenyen már szintén jelen voltunk, és Kádár László, a magyar fogathajtás professzora révén kiemelkedő sikereket értünk el. Ezek a versenyek indították el újra a magyar lovassportolókat, a nemzetközi hírnév felé. Abonyi Imre, Bárdos György, Fülöp Sándor, Szentmihályi Ferenc sikerei magukért beszélnek.
– És a legnehezebb időszak?
– A mezőgazdaság erőszakos átszervezésével, a gépesítés terjedésével azonban fokozatosan csökkent az ország lóállománya. Volt olyan év is, amikor 100 ezerrel apadt a számuk. A mélypont 1989 volt, ekkor már csak 74 ezer lovat tartottak számon. A rendszerváltozás után a lótenyésztés újra fejlődésnek indult, különösen a kis- és magántenyésztőknél növekedett a számuk. A jelenleg mindegy 85 ezernyi ló körülbelül 95 százaléka magántenyésztők tulajdona. Az állomány fenntartását és genetikai fejlesztését az FVM támogatja.
– 1989 után újra fölelevenítették a huszár- és lovas hagyományokat. Ön ennek az egyik promidens képviselője. Miért fontos számunkra, hogy a hagyományok újraéledjenek?
– A Magyar Huszár Lovashagyomány-őrző Társaság 1989 januárjában alakult meg, de előtte már 1988-ban megrendeztük az első nemzetközi huszártalálkozót. Óriási esemény volt ez akkor. Ezen a találkozón először vett részt a franciaországi híres Bercsényi huszárezred fúvószenekara, és az Esterházy huszárezred. Itt volt még az akkori jugoszláviai Sinjből egy huszár bandérium, de képviselték magukat az osztrákok, a németek s más országok huszárai is. Ez adta az ötletet, hogy létre kell hoznunk ezt az egyesületet. Társaságunk tagjai közé elsősorban a huszárok tartoznak, akik már mind hetvenöt éven felüliek, de ide tartoznak a lovas tüzérek és a trénerek, akik lóval foglalkoztak a hadseregben. A Társaság nevében azonban azért szerepel a lovashagyomány-őrző megjelölés, hogy közénk fogadhassuk a lótenyésztéssel foglalkozó kollégákat is.
– Milyen most ennek a társadalmi megítélése, s mennyire segíti a kormány e hagyományok ápolását?
– Minden segítséget megkapunk megkapunk a Honvédelmi, valamint a a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztériumtól. Nem véletlen, hogy az FVM épületében van az irodánk. De pályázatokkal is pénzhez juthatunk, ha nem is nagy összegekhez. Véleményem szerint szükségünk is van erre ahhoz, hogy ne valljunk szégyent az állami ünnepeken, ahol szépen kell kinézniük a huszárainknak.
Dr. Pál János napokig tudna beszélni mindenről, ami a lovakkal kapcsolatos. A lótenyésztés szakmai részéről, a lovassportokról, a lovas turizmusról. S mindezek kapcsán a múltról, jelenről, jövőről és talán a teendőkről is. Neki megadatott, hogy kezet foghatott Fülöp herceggel,- aki akkor, 3O évvel ezelőtt járt először Magyarországon- megismerkedhetett a dán királyi családdal, a belga királlyal, részt vehetett II. Erzsébet angol királynő fogadásán. A sor végtelenül folytatható. Dr. Pál János ez évben töltötte be a 75. életévét, ezért a cikk szerzője a lovasbarátok és a magyar lovasélet nevében szeretettel kíván neki jó egészséget, további munkájában sikereket.
Budakalász, 2OO4. szeptember 21.
Írta: Herneczky Frigyes
Kép: canva
Frissítve: 2024.05.02.
