Kezdőlap Blog Oldal 657

Díjugratás: visszatér a hagyomány és a minőség

Több, mint negyven évet kellett várni hasonló versenyre

 

Hosszú évtizedek után újra színvonalas díjugrató versenynek ad otthont Szeged. Szombaton és vasárnap egyaránt 9 órától a Felső Tisza-parti stadionban a megyei bajnokság négy kategóriájában közel hatvan lovas küzd a helyezésekért.

A múlt

A díjugratás szegedi hívei nem is igazán emlékeznek arra, mikor rendeztek olyan nívós versenyt ebben a sportágban, mint amilyen a hétvégi lesz az Etelka soron. Amikor ez iránt érdeklődtünk az esemény szervezőjénél, a megyei szövetség titkáránál, Berente Sándor is bajban volt. Legalábbis a pontos dátummal biztos.

– Ismereteim szerint több, mint negyven évvel ezelőtt, még az 1960-as évek közepén volt Szegeden utoljára ilyen rangos esemény. Érdekes, annak is éppen a Felső Tisza-parti stadion adott otthont. Emlékszem viszont egy országos bajnokságra még 1962-ből, amelyet az Izabella híd lábánál, a régi állatvásár területén bonyolítottak le – emlékezett vissza a szakember.

A jelen

A mostani versenynek nagyon fontos célja, hogy ez a hosszú szünet ne forduljon elő. A díjugrató megyei bajnokságon három kivételével – akik Békéscsabáról, Mezőhegyesről és Szolnokról jönnek – csak megyei lovas indul. Kétszáz nevezés érkezett, közel hatvan versenyző indulása várható maximum napi két számban.

– Az összes lovast, aki bármilyen szinten számít a megyében, láthatja a közönség. A minőségi színvonal adott, a viadal országos pontszerző verseny, így itt lesznek azok is, akik harcban vannak a bajnoki címért. Érdemes megemlíteni Kovács Karlo nevét, de bemutatózik a legutóbbi fogathajtó vb-n csapatban második, egyéniben harmadik Hódi Károly is. A leglátványosabbnak a korlátugrás ígérkezik, ám a felnőtt döntő szintén igazi csemegét ígér, hiszen a 120 cm magas és 150 cm széles akadály felett a földtől akár másfél méterre is szárnyalhat ló és lovasa. Ráadásul mindez időméréssel és hibapontokkal társul, szóval igyekezni kell majd – sorolta a szurkolókra váró érdekességeket Berente Sándor.

Majdnem ötven ló érkezik a szegedi Felső Tisza-parti stadionba, értékük 250-300 millió forint között található. Itt is érzékelhető, a négy kategóriában – kezdő lovas, kezdő ló, ifik, felnőttek – micsoda érték mozog majd az Etelka soron szombaton és vasárnap egyaránt 9 órától.

– Hagyományt szeretnénk teremteni ezzel a viadallal, azaz újra visszahozni Szegedre a minőségi díjugratást. Célunk egyszerű és röviden is megfogalmazható: megmutatni és népszerűsíteni a minőségi díjugratást.

 

2007.09.20. Mádi József
Forrás: Délmagyarország Online
Frissítve: 2023.06.15.
Fotók: Canva

Lóra kapnak a kisgyerekek

Lóra kapnak a kisgyerekek

 

A jó idő most már megengedi, hogy hétvégén a család felkerekedjen és huzamosabb időt a természetben töltsön. Az erdő és a vízpart megunhatatlan élményt ad kirándulóknak és táborozóknak egyaránt.

Természet

Csakis a bőség zavarával kell megküzdenie annak, aki a hétvégi kikapcsolódást, avagy gyermekének táboroztatását Tolna megyében kívánja megoldani. A számos természeti szépség, a táj díjtalanul kínálja magát. Az ebből a szempontból legismertebb területen, a Gemencet is magába foglaló Duna-Dráva Nemzeti Parkban az ingyenes túrák igazi felüdülést nyújtanak.

Ezek a kirándulások akkor igazán hasznosak, ha a tanösvényeken zajlanak: az ismertető táblákkal is ellátott erdei utak odavezetik az érdeklődőket a ritkán látott állatvilág, így például a madarak közelébe. Akad tábor, amelyik éppen a kisdiákok madarak iránti érdeklődésére épít: a Sárközben, Decs közelében található az ifjú ornitológusok oázisa. Míg a magasból egerészölyvek, vörösvércsék és más nemes ragadozók lesik a prédát, addig lent általános iskolás madárbarátok figyelik, illetve fogják be és gyűrűzik meg a befogott, majd szabadon engedett egyedeket. Természetesen nemcsak a vadállatok, hanem a háziállatok is vonzhatják a látogatókat, ha a környezet és a felkínált program is hozzájárul a vendégmarasztaláshoz.

Lovaglás, látnivalók

Ebből a szempontból a háziállatok közül a kutya után – avagy mellette – általában a ló számít mind a felnőttek, mind a gyermekek kedvencének. A megye a minősített lovasbázisok számát tekintve még elmarad a szomszédváraktól. Ám így is akad mifelénk olyan helyszín, amely kínálatában, minőségben térségi rangot vívott ki magának. Ezek közé tartozik az őcsényi Rózsa Tanya, ahol jelenleg tizenhárom paripa fogadja a közönséget. A közkedvelt helyszínen a Lóra ifjú magyar! közhasznú alapítvány támogatásával nagy sikerrel működik bentlakásos tábor. Idén június 18-24, július 9-15, 23-29, valamint augusztus 6-12 és 13-19 között várja – általános iskolás kortól kezdve – a gyermekeket.

Ezen kívül egész évben zajlik lovasoktatás és lovagoltatás. Tavaly a díjugrató sportklub is megalakult, a versenyzők a Rózsa Tanya lovaival indulnak a megmérettetéseken. Bár a májusi felmelegedés hőfoka időnként csúcsokat dönget, azért az igazi fürdőidény kezdete nyártól, azaz június hónaptól várható. Nem árt tudni, hogy Tolna megyében hivatalosan két élő víz partján engedélyezett a fürdés: Domboriban és Szálkán. Az ÁNTSZ rendszeresen ellenőrzi mindkét helyszínen a minőségét. Az elmúlt éveket tekintve mind Dombori, mind pedig Szálka kiváló eredményeket mutatott, ami azt jelenti, hogy bakteriális szempontból semmiféle veszély nem leselkedett a fürdőzőkre. Ugyanez a megállapítás már nem feltétlenül igaz az élő Dunára. Egyrészt a folyó Tolna megyei szakaszán nincs is kijelölt strand, másrészt aki mégis megmártózik a habokban, az kockázatokkal kell, hogy számoljon. Ezen a helyszínen tehát, hétvégi kikapcsolódásként, célszerű “csak” gyönyörködni az erdők övezte folyam látványában.

Amit érdemes megtekinteniük a kirándulóknak erre két ritkaságszámba menő erdőt is magáénak mondhat a megye: Gemencről és Gyulajról van szó. Van két gyógyfürdője is, Dombóvár-Gunarason és Tamásiban. A Dél-Mezőföld, a Mecsekalja, a Tolnai-dombság mind rendelkezik látnivalóval. A Duna mellett található az ország egyik legérdekesebb néprajzi egysége, a Sárköz. A történelmi emlékhelyek közül Dunaföldvár, Ozora és Simontornya vára érdemel feltétlenül említést. Szekszárd révén pedig a megye adja az ország egyik legjobb borvidékét.

 

2007.05.15. Szeri Árpád
Forrás: Tolnai Népujság
Frissítve: 2023.06.15.
Fotók: Canva

Az ügető-championverseny élén változás

Az ügető-championverseny élén változás

 

Békés megyei ügető- és galopp-championbajnokság ötödik fordulóját rendezték meg Orosháza-Bogárzó lóversenypályán a hét végén.

Kunos Gyula János, az Orosházi Lovas Egyesület elnöke elmondta, két ügetőfutam végén a hajtóknál az addig vezető Kovács Józsefet, ha egy ponttal is, de Zalai Gábor megelőzte, így most ő vezeti a listát 39 ponttal. Az utolsó forduló előtt már csak az első két versenyző szólhat bele a végső bajnoki cím eldöntésébe.

A 9 pontos hátránnyal rendelkező, harmadik helyen álló Kulik Ferencnek csak matematikai esélyei vannak. A galopplovasoknál Novák Tamás előnye (47 pont) behozhatatlan, hiszen a második helyen álló Kocka Ákos (33 ponttal) már nem tudta ledolgozni hátrányát, ahogy a 21 ponttal harmadik helyen álló Runa Csaba sem.

Győztesek

Ügető:

1600 m: Zalai Gábor Kétsoprony n.l.

1800 m: Rajki László Hörman n.l.

Galopp:

1200 m: Marik Márk Látnok n.l.

1600 m: Kocka Ákos Mézpázsit n.l. (valamennyien orosháziak) n Cs. I.

 

2007.09.20.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.20.
Fotó: Canva

Kehidakustány: Sikeres debütálás

Kehidakustány: Sikeres debütálás

 

Kehidakustány (bl) – A településen hétfőn egy-napos military lovasversenyt rendeztek. A remekül előkészített pályán az esős idő ellenére színvonalas versenyt láthattak a sportág kedvelői.

A rendezők elégedettek lehettek, hiszen a végig szemerkélő esőben rendezett versenyen mindenki rajthoz állt, aki jelezte indulását, közel félszázan szálltak nyeregbe.

Eredmények

A 0 amatőr:

  1. László Gabriella (Lovas Akadémia Kaposvár, Korall nevű lován)
  2. Borongics József (Tandem LK Győr, Redako nl.)
  3. Borongics József (Tandem LK Győr, Alfa nl.)

A 0 előkezdő ló:

  1. Egyed László (Lovasakadémia Kaposvár, Rocco nl)
  2. Szabó Tamás (Hévíz LK, Alpok nl)
  3. Orcifalvi Borbála (Lovasakadémia Kaposvár, My Boy Magonc nl)

A 0 ifjúsági:

  1. Mráz Tamás (Badacsony LK, Maxim-Mokka nl)
  2. Hollé Lilla (Hévíz LK, Bargello nl)
  3. Szabó Orsolya (Felgyői LK, Márvány nl)

Csapateredmények

A 0 kategória:

  1. Lovasakadémia Kaposvár I. (László Gabriella, Korall nl., Szabó Sándor, Karib nl., Egyed László, Rocco nl.)
  2. Lovasakadémia Kaposvár II. (Orcifalvi Borbála, My Boy Magonc nl., Vincze Anikó, Verőfény nl., Kátai Laura, Messua nl.)
  3. Hévíz I. (Illés Enikő Monteveres-O nl, Hollé Lilla, Bargello nl., Szabó Tamás, Casper nl.)

 

2007.10.24. Bóbics László
Forrás: Zalai Hírlap
Frissítve: 2023.06.16.
Fotók: Canva

A régió fogathajtói találkoztak Farádon

A régió fogathajtói találkoztak Farádon

 

Megyei lovasversenynek indult, lovasfesztivál lett a hétvégén Farádon a megyei kettesfogathajtó verseny.

A rendezvényre több ezren voltak kíváncsiak, a szervezők kísérőprogramokról is gondoskodtak. A felső-dunántúli régió lovasai gyűltek össze a hétvégén Farádon. A Rábaközi Lovas Klub szervezésében és pályáján tartották meg ugyanis a megyei kettesfogathajtó verseny első bajnoki fordulóját. Lovasünneppé, fesztivállá alakult át végül a rendezvény, melyet a Kisalföld is támogatott.

A rendezvényt szervező klub részéről Szalay Ferenc elöljáróban elmondta: minden az elképzelések szerint alakult, az időjárás is kegyeibe fogadta a versenyzőket, illetve a nézőket. Szombaton és vasárnap körülbelül 2–2 ezer ember volt kíváncsi a hajtásra.

– Egyesületünk 2005-ben alakult és már több komoly lovasrendezvényt bonyolítottunk le – jegyezte meg. – Célunk, hogy összehozzuk a lovakat szerető embereket és lehetőséget adjunk azoknak a hajtóknak is, akik amatőr szinten versenyeznek.

A hajtáson összesen harminc fogat indult, azaz közel száz ló versenyzett, hiszen voltak, akik több négylábúval érkeztek. A versenyek mellett számos érdeklődésre számot tartó programot is kínáltak a szervezők. Nem volt véletlen tehát a nagy érdeklődés. Miközben a hajtók a pályán küzdöttek, bográcsokban, gulyáságyúban főttek a különféle ételek, tárcsákon sültek a húsok. Volt bőrös malacpecsenye, birka-, sertés- és marhagulyás, pacal velővel és grillhúsok. A helybeli Csillag Imre is fakanállal, kötényben sürgölődött a kondérok mellett.

– Elsőre elfogadtam a felkérést, hogy az éhes nézőkről társaimmal együtt gondoskodjak – mondta a Kisalföldnek két kóstolás között. – Az egész napos programokon ugyanis mindenki megéhezik és éhgyomorra még a látvány sem lehet az igazi.

Volt is keletje Csillag Imre főztjének, hiszen szombaton is, vasárnap is hosszú sorok kígyóztak a sátrak előtt. A szakácsok pedig nem fukarkodtak az adagokkal.

A verseny ideje alatt rábaközi termelők kínálták termékeiket. A Rábaközi Lovas Klub tagjai eközben sétakocsikázásra invitálták az érdeklődőket a határban. A legkisebbeket pónilovas fogat várta, a bátrabbak pedig a pónilovaglást is kipróbálhatták. Szombaton az immár hagyományos lovasbálnak volt nagy sikere, vasárnap pedig a tombola fődíja, egy magyar félvér csikó talált gazdára.

A nézőtéren találkoztunk a farádi Nagy Tiborral, aki maga is lovasember volt. „Annak idején foglalkoztam lovakkal, azóta is szeretem őket. Ha tehetem, megnézem a környéken a lovasversenyeket, hiszen igazán szép és ügyes lovakat és persze tehetséges hajtókat lehet látni” – fogalmazott.

– Örülünk neki, hogy mindenki megelégedésére sikerült megrendeznünk a megyei versenyt. Pihenni persze ezek után sem tudunk, mert újabb nagy feladatok várnak ránk. Szó van róla ugyanis, hogy legközelebb országos versenyt rendezhetünk a Rábaközi Lovas Klub pályáján – tette hozzá a verseny végén a főszervező, Szalay Ferenc.

 

2007.05.14. Cs.Kovács Attila
Forrás: Kisalföld.hu
Frissítve: 2023.09.23.
Fotók: Canva

Első orosi lovasnap

Első orosi lovasnap

 

Nyíregyháza – Oros – Hagyományteremtő szándékkal hívták életre az első Orosi lovasnapot.

Hétfőn több, mint egy tucatnyi szépen szerszámozott fogat érkezett Orosra, a neve szerint is Táltos utcán lévő területre, ahol hagyományteremtő szándékkal hívták életre a lovasnapot. A rendezvény két elemből állt össze, aminek első felére délelőtt került sor, ahol is két kategóriában álltak rajthoz a fogatok.

Természetesen a szépség mellett a tisztességes versenyben megmutatkozó eredmény is számított, főleg, hogy volt olyan család, akik több fogattal is kiálltak, hogy megmutassák a többieknek az állattartásban és nevelésben elért sikert.

A szabályok betartására a versenybírók ügyeltek, és itt derült ki, hogy a kalap hiánya kizárást jelenthet, de az ostor többszöri használata ugyancsak szankciókat von maga után.

Ketten ülnek a fogaton, de a hátul ülő segédhajtó nem beszélhet a bakon ülővel, mégis sokban hat a kapaszkodásával, súlypontáthelyezésével a fogatra. A felkészülés utolsó pillanataiban kérdeztük meg Váreczki Lászlót, aki elmondta, tanácsos a pálya vonalát figyelni, a többiek hibáiból sokat tanulhat az ember. Nem mindegy, hol fogom vissza, vagy hol, mennyire eresztem a lovat.

Ennél a pályánál a 14-es és a 15-ös akadály különösen nehéz. A nézők nagy kedvvel bíztatták kedvenceiket, és persze a szokásos ugratások sem maradtak el. A jókedv kísérte rendezvényen a legkisebbek is bátran nyeregbe szálltak.

 

2007.10.22.
Forrás: Szabolcs Online
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Pixabay

A gyulai versennyel véget ért az idei szabadtéri lovas évad

A gyulai versennyel véget ért az idei szabadtéri lovas évad

 

A lovas évad utolsó szabadtéri versenyét rendezte a Gr. Wenckheim Dénes Távlovas Egyesület a gyulai Galopp Kft. pályáján az elmúlt hét végén.

A megyei bajnokság második fordulóján a szokottnál kisebb volt az érdeklődés, színvonalában azonban jó versenyre került sor. A 40 km győztese Kökény Pál Shagya Szárcsa nevű lovával a Gr. Wenckheim-egyesület színeiben, aki egyben ennek a távnak 2007. évi megyei bajnoka. Ő nyerte el az újonnan kiírt, Galopp Kft. által alapított vándorserleget is.

A 20 km győztese dr. Felek Csanád Pinke Panka nevű lovával az Orosházi Lovasegyesület színeiben, aki a gyűjtött pontok alapján ennek a számnak idei megyei bajnoka lett. A 20 km-es amatőrtávon Orbán Zoltán győzött Titán nevű lovával, aki a Gyulai Lovasklub színeiben indult.

2007.10.22.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Pixabay

Csak nálunk veszteséges a lósport

Csak nálunk veszteséges a lósport

 

Korszakos rekordot hozott az év utolsó napján az Ügető-szilveszter elnevezésű rendezvény a Kincsem Parkban. A 3,5 milliós extranyeremény és a 2 milliós jackpot csábítására soha nem látott számú, 12 ezer látogató érkezett, s hagyott egyetlen nap alatt csaknem 35 millió forintot a fogadóirodák pénztárában.

Ám a hazai lóversenysport történetében egyedülálló bevételi siker sem mentheti meg az állami lóversenycégeket az idei eladástól – olvasható a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában.

A múlt év végi kormánydöntés értelmében privatizálják a két állami lóversenytársaságot: a Nemzeti Lóverseny Kft.-t, illetve a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft.-t; a pályázatokat február közepéig írják ki.

Legalább félmilliárdos veszteség

A hazai galopp-, illetve ügetőverseny-szervezés és a kapcsolódó fogadás a világon egyedülálló módon veszteséges az állami lóversenytársaság fennállása, azaz 1991 óta. A deficit a két cég együttes, mintegy 1,4-1,5 milliárd forintos éves forgalma mellett 400-700 millió forint – szezontól függően.

A „magyar csodát” a Figyelőnek nyilatkozó szakértő azzal magyarázza, hogy fogadóirodák csak a fővárosban és Pest megyében találhatók, így sokan, ha akarják, sem tudják megtenni tétjeiket. A fogadóirodák bevételének 70 százaléka ráadásul nyereményalap, amelyet a helyesen fogadók és a futam nyertesei között minden esetben kiosztanak, és a maradék 30 százalékból tartják fenn a pályákat, tartják az állami tulajdonú bábolnai lovakat és fizetik a zsokék bérét.

Jól jár az új tulajdonos

Amennyiben országos fogadóiroda-hálózatban – például szerződött partnerekkel: vendéglőkben, a postán vagy üzletekben – lehetne fogadni, évi 10-15 milliárd forintra emelkedhetne a bevétel a lóversenyüzlettel harminc éve foglakozó szakértő szerint, míg a jelenlegi „állandó” költségek csak minimálisan növekednének. Akár 8-12 milliárd forint tiszta hasznot hozhat tehát az országos hálózatépítés, amelynek az egyszeri fejlesztési költségét a szakmában 2,0-2,5 milliárd forintra taksálják.

(A Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában a magánosítási pályázat esélyesei mellett olvashat arról is, hogy miért kell eladnia az államnak a kitűnő üzleti lehetőséget kínáló cégeket, valamint arról, hogy miben különbözik a lófogadás a többi szerencsejátéktól.)

 

2007.01.10.
Forrás: FigyelőNet
Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Pixabay

Bugac ÖSSZEFOGÁS

Bugac ÖSSZEFOGÁS

 

Elkezdődött a fogathajtópálya építése.

A munkálatokat a lovassport, a fogathajtás kedvelői, a profi, valamint az amatőr fogathajtók végzik el. Céljuk, hogy egy országos, valamint amatőr és profi versenyek megrendezésére alkalmas lovaspályát alakítsanak ki a község határában. Szabó László polgármester elmondta: ezt a területet az önkormányzat biztosította.

A pálya várhatóan tavasszal készül el. Az első versenyt pedig júniusban, a falunap keretében rendezik meg. (H. R.)

 

2007.01.10.
Forrás: Petőfi Népe
Frissítve: 2023.04.19.
Fotó: Pixabay

Négy nógrádi versenyző indult

Négy nógrádi versenyző indult
Országos amatőr díjugrató bajnokság

 

Dunaharasztiban rendezték meg az országos amatőr díjugrató bajnokság, az Aranyos Kupa 2007. évi döntőjét. A sorozat nevét az 1950-es, 60-as évek kiemelkedő ugrólováról kapta, amely két olimpián – Stocholmban és Rómában – is részt vehetett Szatola Alberttel illetve Karcsú Imrével a nyergében.

Az Aranyos Kupa két évtizedes múltra tekint vissza, az idei kiírásban 15 fordulón át vezetett az út a döntőbe. A döntőbeli szereplés jogát öt Nógrád megyei lovas vívta ki; az ifjúságiak közül Balogh Zsófia (Kis-Cserhát SE) és Cserényi Szilvia (Ipoly-völgyi Lovas DSE), míg a felnőtteknél Korill Krisztina, Szita Gabriella (mindkettő Ipoly-völgyi Lovas DSE) és Németh Zoltán (Kis-Cserhát SE). A döntőben azonban már csak négyen versenyezhettek, tekintettel arra, hogy Németh Zoltán időközben elindult egy A2-es viadalon és ez az amatőr bajnokságból kizáró tényező.

Az Aranyos Kupa döntőjének első versenyszámát 115 cm magas, 10 akadályból álló pályán bonyolították. Ebből a fordulóból mind a négy megyei lovas továbbjutott. Balogh Zsófia (Rubens) 8, Cserényi Szilvia (Rubin) 16, Szita Gabriella (Sidney) 8 és Korill Krisztina (Démon) 12 hibaponttal. A második fordulóban Szita Gabriella visszalépett, a két ifjúsági versenyzőt pedig kizárták lovaik háromszori ellenszegülése miatt. Így a 120 cm magas pályát egyedül Korill Krisztina teljesítette, mégpedig az első fordulóhoz képest sokkal magabiztosabb lovaglással.

Végeredményben ez a teljesítmény az országos bajnokság elfogadható 17. helyét eredményezte számára az igen erős mezőnyben. Összességében a megyei versenyzőket egyrészt egyértelmű dicséret illeti a döntőbe jutásért, másrészt a szereplés számos tanulsággal szolgál, amelyeket a jobb eredmények elérése érdekében elemezni, hasznosítani kell. A 2007. évi országos amatőr díjugrató bajnokságot egyébként az ifjúságiaknál Ujvári Viktória (APUT SE) nyerte Irisz nyergében, míg a felnőtt amatőr bajnok Bella Donna Alíz (Bicskei LSE) lett Rastival.

2007.10.19.
Forrás: Nógrád Hírlap
Frissítve: 2023.04.19.
Fotók: Pixabay

Hiba bejelentés