Kezdőlap Blog Oldal 658

IV. Családi Nyílt Nap a Pasaréti Honvéd Lovardában

IV. Családi Nyílt Nap a Pasaréti Honvéd Lovardában
Sasvári Sándor színművész közreműködésével
2007. április 15. vasárnap 10.00-16.00 óráig

Program

09.00-10.00 Fogadózene (Honvéd Palota Zenekar)

10.00 Megnyitó

10.15-13.00 Lovas programok
– Szauerwein Tibor lovas harci bemutatója
– Kiss Bianka nagydíj szintű díjlovas bemutatója
– Vidám ügyességi lovas játékok
– Voltizs bemutató
– Harangozó János lovas íjász, Guiness-rekorder bemutatója
– “Lovagolj és biciklizz” páros verseny

13.00 – Próbalovaglás (igény szerint)

A program teljes ideje alatt állatsimogató, kézműves sátor és büfé áll a vendégek rendelkezésére.

 

HM Honvéd Kulturális Pasaréti Lovas Szolgáltató Kht. Hagyományőrző Kht.
Frissítve: 2023.09.24.
Fotó: Canva

Törvénysértően mondott fel az ORFK a somogysárdi dolgozóknak?

Törvénysértően mondott fel az ORFK a somogysárdi dolgozóknak?

 

Bírósághoz fordulnak az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) somogysárdi lovas bázisáról augusztus 15-én elbocsátott dolgozók. A részletekről kedden, a somogyi településen tartott fórumon egyeztettek a jogi képviseletüket elvállaló ügyvéddel.

A dolgozók, s velük egyetértésben Lamperth Mónika (MSZP) szociális és munkaügyi miniszter álláspontja szerint az ORFK törvénysértően mondott fel a dolgozóknak, ugyanis a Munka törvénykönyve szerint csoportos létszámleépítés esetén a dolgozók elbocsátására csak az erről szóló értesítés kézhezvételét követő 30 nappal később kerülhet sor.

A munkaügyi miniszter egy, még augusztusban, a lovas bázis felszámolása kapcsán tartott sajtótájékoztatón, a törvényben foglaltakra hivatkozva azt mondta: az ORFK nem járt el elég körültekintően, ezért a dolgozók jogorvoslattal élhetnek.

Az ORFK – gazdaságtalan működtetésre hivatkozva – augusztus 15-én jelentette be a bázis felszámolását, s ezzel egyidejűleg felmondott valamennyi alkalmazottnak. A bezárás összesen 70 dolgozót érint.

A somogyi településen 250 éves hagyománya van a lótenyésztésnek. Az egykori Somssich-kastélyt is magában foglaló lovas bázis és a ménes 1993-ban került a rendőrséghez. A telepen több évtizede dolgozók szerint “a hanyatlás akkor kezdődött el”.

Gelencsér Attila (Fidesz), a megyei közgyűlés elnöke a fórum résztvevőinek elmondta: személyesen tárgyalt Bencze József országos rendőrfőkapitánnyal, akitől szóbeli ígéretet kapott arra, hogy amennyiben ezt a település önkormányzata kéri, akkor nem a Kincstári Vagyoni Igazgatóságnak, hanem nekik adják át a bázist.

Csikós Nagy Márton, Somogysárd polgármestere közölte: élni fognak a lehetőséggel. Kérésüket közgyűlési határozattal is megerősítik – tette hozzá.

A falu elöljárója a legfontosabbnak azt tartja, hogy “életben tartsák” a bázist. Ez azért is rendkívül fontos, mert az elbocsátásokkal 40 százalékra nőtt a faluban a munkanélküliség, s “ha az embereknek ezen a bázison nem lesz munkájuk, akkor sehol” – mutatott rá Csikós Nagy Márton.

Megelőlegezve a főrendőri ígéret teljesülését, a polgármester arról tájékoztatta a megjelenteket, ennek érdekében tárgyalt a bérbeadásáról az olasz lószövetség elnökével, aki jelezte, 250 kancát hoznának Somogysárdra tenyésztés céljából.

A polgármester elmondása szerint a lovas bázis átvételéről szóló tárgyalás korábban az ORFK-val kedvezően indult, ám végül sikertelenül zárult. Most a tárgyalásokat folytató Kaposvári Egyetem szívesen együttműködne az olaszokkal, közös programot dolgoznának ki a létesítmény hasznosítására.

Az önkormányzat vezetője ugyanakkor úgy vélekedett: ha a reményeknek megfelelően is alakul a helyzet, akkor sem lesz egyszerű az újrakezdés. Ezt azzal indokolta, hogy az ORFK időközben a bázishoz tartozó 550 hektárnyi föld nagy részét eladta, a berendezéseket, gépeket, ingóságokat az elmúlt napokban elárverezték, vagy megsemmisítették.

“Volt olyan irodabútor, ami még ki sem volt csomagolva, s úgy, ahogy volt, kidobták az emeletről” – mondta a polgármester, aki a mostani megbeszélésre is a lovas bázisról érkezett. “Ami odabent van az egyenlő a hadiállapottal” – summázta a helyzetet.

Szavait – keserű megjegyezések közepette, és személyesen tapasztalt példákkal kiegészítve – a dolgozók is megerősítették.

 

2007.09.11.
Forrás: MTI, Hírextra
Frissítve: 2023.07.16.
Fotók: Canva

Aranyat is, ezüstöt is hoztak a lovasok

Aranyat is, ezüstöt is hoztak a lovasok

 

Jól szerepeltek idei első versenyükön a Fenyves Lovastanya lovasai. Vácrátóton a Velo tanyán vettek részt ügyességi és trail-versenyeken.

A legeredményesebb Ledneczki László volt Szellővel, aki az ügyességi verseny haladó kategóriáját megnyerte, ugyanitt Ivók Kálmán harmadik, Polányi Máté negyedik lett.

Ledneczki Vera gyermek trailben szintén Szellőt lovagolva lett második. Polányi Máté trail haladóban még egy kilencedik helyet szerzett, Gyergyovits Fábián trail kezdőben hatodikat, Ivók Kálmán trail haladóban hetediket. (vt)

 

2007.06.14.
Forrás: Tolnap Népujság
Frissítve: 2023.05.31.
Fotó: Canva

Martinek bika nyergébe pattan

Martinek bika nyergébe pattan

 

A program szerint szombaton pontban 16 órakor pattan egy bika nyergébe Martinek János a Kincsem Parkban sorra kerülő Rodeó Show-n, s aki kíváncsi arra, hogy a szöuli olimpia öttusabajnoka mire képes ebben az új műfajban – biztos, ami biztos – egyetlen másodpercet se késsen.

Az öttusázók között annak idején a legjobb és a legvakmerőbb lovasok közé sorolt Martinek komolyan készül a hétvégi megméretésre, s az sem vette el a kedvét, hogy első próbálkozása alkalmából már akkor lesett a bikáról, amikor kivágódott a karám ajtaja. A gyakorlások azonban meghozták az eredményt, többnyire két másodpercig már sikerül nyeregben maradnia, s Martinek bízik benne, hogy szombaton akár hármat is fent tölthet a bika hátán.

A kétnapos Rodeó Show-ra kilátogatók a Peking Szurkolói Klub több más olimpiai bajnokával is találkozhatnak, s Csollány Szilveszter és Magyar Zoltán szakavatott tolmácsolása révén megismerkedhetnek egy igazi szertorna-lóval is. S ez biztosítja is a kapcsot a hely szelleme és ötkarikás játékok között. Szombaton 15 órakor a vb-bronzérmes, a pekingi olimpiára készülő Gál Róbert egy bemutató erejéig fel is kapaszkodik a lóra, a profi ökölvívó Kótai Mihály pedig egy valódi négylábúra pattan.

A rodeón kaszkadőrök, bátor médiasztárok és más kalandvágyók is megpróbálnak a vadlovak, valamint a fékezhetetlen bikák, a kisebbek pónik hátán ülve maradni. Lesznek ügető- és a galoppversenyek, de terepjárók, quadok és crossmotorok is porzanak majd a pályákon, a szünetekben pedig gyorsasági jeep- és westernlovas-versenyek szórakoztatják a közönséget.

A Kincsem Parkban a program szombaton reggel 9-től hajnali 2-ig (éjjel countryfesztivál lesz), vasárnap 9-19 óráig tart. A felnőtt napi jegy 2500 Ft, a nyugdíjas és ifjúsági napi jegy (7-18 éves korig) 1700 Ft, a felnőtt kétnapos jegy 3900 Ft, a nyugdíjas és ifjúsági kétnapos jegy 2700 Ft.

2007.05.10.
Forrás: Origo
Frissítve: 2023.04.17.
Fotók: Canva

A jég hátán rendeznek lovaspóló vébét

Különleges versenynap St. Moritz-ban

 

Az időjárás nem fogadta kegyeibe az idei White Turf rendezőit, így az első versenynapot alaposan át kellett szervezni.

Többek között mindkét magyar érdekeltségű galopp futam távját 800 méteresre csökkentették, ami alaposan felborította az esélyeket különösen az 1600 méteresre tervezett futamban. Itt Celesta utolsó lett a nyolc lovas mezőnyben, nyert a hazai Star Pattern. Az eredetileg 1100 méteres versenyben Spinning Crystal (Joe Fenning) negyedik, Tóbanjáró (Fekete Attila) ötödik, National Face (Ivan Rossi) nyolcadik, míg Mina Alsalaam (Varga Zoltán) a kilencedik helyen ért célba tizenegy induló közül. Itt is hazai siker született Rushing Dasher jóvoltából.

Most vasárnap Tóbanjáró képviseli a színeinket Svájcban, remélhetőleg valóban 1600 méteren.


A jég hátán rendeznek lovaspóló vébét

 

Január 25-én, csütörtökön veszi kezdetét a 23. Cartier Polo Világkupa a St. Moritz-tó jegén. A téli szezonban rendezett négynapos lovaspóló-bajnokságon a sportág legprofibb lovasai és lovai mérhetik össze erejüket, méghozzá szélsőséges időjárási körülmények között.

A Cartier-díjért küzdhet meg a héten a világ négy legjobb lovaspóló csapata. A befagyott Moritz-tó felszínén rendezett Cartier Polo Világkupának, amelyet január 25. és 28. között rendeznek meg, olyan világhírű támogatói vannak a neves ékszerészcég mellett, mint a Maybach, Brioni és a Julius Baer vagyonkezelő vállalat.

A nagy hideg és a szél miatt a január 23-i, szerdai edzésnapot eltörölték, így nem csoda, hogy az 1800 méteres magasságban rendezett téli bajnokság első versenynapját még nagyobb izgalommal kezdik a játékosok. A világ legjelentősebb téli pólóbajnokságának különlegességét nem csak a magasság, hanem a hideg és a hó is biztosítja, fokozott figyelmet, kitartást és erőnlétet követelve ezzel a nemzetközi csapatoktól, így Nagy-Britanniától, Argentínától, Chilétől és Svájctól.

A manapság az összes kontinensen, és több mint ötven országban elterjedt sportág egyike a legexkluzívabb és legelegánsabb szabadidős tevékenységeknek. A lovaspóló intenzív szellemi és fizikai küzdelem, ahol a lónak és lovasának ügyessége, reflexei, kitartása és erőnléte egyaránt megmérettetik. A pólót lóhátról játssza két négytagú csapat – ez lehet vegyes, női-férfi is -, akik az európai típusú játék szerint 4 hétperces részben (szakszóval chukkerben) ütőikkel igyekeznek a kis, műanyag labdát lehetőleg minél többször az ellenfél kapufái közé juttatni. Minden részidő között három perc szünetet tartanak, a mérkőzés felénél pedig öt perc pihenőt engedélyeznek. A csapatok minden gól után térfelet cserélnek, a játék pedig középről folytatódik. A két bíró természetesen szintén lovon ül, és egy-egy térfelet ellenőriz, míg a játéktéren kívül tartózkodó játékvezető feladata, hogy a bírák közt esetleg felmerülő vitás kérdésekben döntsön. Amennyiben a mérkőzés végén egyenlő az állás, az utolsó chukkert a mindent eldöntő gól megszerzéséig hosszabbítják.

Az első póló-pályát 1899-ben építették St. Moritzban, amikor is a brit lovascsapatok tagjai edzésük részeként és szabadidős tevékenységként egyaránt ezen sportnak hódoltak. Így válhatott a svájci város hamarosan a pólómérkőzések európai melegágyává, ahol 1985-ben megrendezték a település első világbajnokságát is. Azóta már a 23. Cartier Polo Világkupára kerül sor, amelynek sikerére garancia a turistacélpontnak számító helység eleganciája, és az ide érkező, illetve itt lakó tehetős réteg ezen sportág iránti elkötelezettsége is.

 

2007.02.24.
Forrás: Deluxe
Frissítve: 2023.05.31.
Fotók: Canva

Négy csabai és békési érem utólag a fa alá

Négy csabai és békési érem utólag a fa alá

 

Hazai és nemzetközi szinten is éremben gazdag esztendőt zártak a Csaba Lovas Íjászkör tagjai. Elegendő csak Fabulyáné Kovács Tímea sorozatos csúcsdöntéseit, vagy Vozár András világbajnoki ezüst-, illetve Püski János bronzérmét említeni.

Több íjász azonban nem elégedett meg az idei éremterméssel, és benevezett a karácsony másnapján Örkényben megrendezett országos vadászíjász versenyre. Három békéscsabainak és egy békésinek sikerült utólag egy medált a karácsonyfa alá helyeznie.

A történelmi kategóriában Labos Ágnes 198 ponttal megnyerte a viadalt, aki a tőle tizennégy ponttal lemaradó békési Pittner Esztert előzte meg. Az uraknál Bagdi Ferenc lemaradt az aranyról, 327 pontja a második helyhez volt elegendő. A csabai Vozár András 307 pontos teljesítménnyel a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Az örkényi helyszín kis híján kicsinek bizonyult, a több kategóriában megrendezett év végi viadalra ugyanis több mint kétszáz íjász látogatott el. n G. P.

 

2007.01.09.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.06.28.
Fotó: Canva

Offshore Dream diadalútja

Offshore Dream diadalútja

 

Offshore hatéves kora ellenére már kétszer is elhódította Európa legnagyobb versenyét, idomárjával Pierre Levesque-val. A fantasztikusan menedzselt Offshore Dream-mel soha nem kapkodnak, csak annyit versenyzik, amennyit szükséges. Tavalyi győzelme után tulajdonosa és idomárja nem esett át a ló túlsó oldalára, nem állították ki a legnagyobb klasszisok ellen, nem áhítoztak az Elitloppet trófeájára, inkább saját korosztályával versenyeztették tovább, mondván van még öt éve ahhoz, hogy a csúcsra érjen.

A tavalyi évben a Prix d’Amérique mellett megnyerte a Championnat Européen des 5 ans versenyét, a Prix Ovide Moulinet-t, a Prix Henri Levesque-t, a Prix Marcel Laurent-t, hogy csak a legnagyobbakat említsem. Második lett az Ötévesek kritériumában, a Prix de Croix-ban. Harmadik helyezést ért el a Prix Robert Auvray-ban, és a Prix Ténor de Baune-ban. Hatévesen 30 starttal a lábában, 13 győzelemmel és 14 helyezéssel indult a Prix d’Amérique-ben, hogy ott 2 millió euró fölé tornássza az életnyereményét.

Pierre Levesque megfontoltan és higgadtan készítette fel a lovát a címvédésre. Nem kérte tőle soha a maximumot, pont annyit futtatta, amellyel formában tartotta lovát. Az egyik előfutamban is elindította, de egy sajnálatos defekt miatt nem tudta felmérni az erőviszonyokat a későbbi Nagydíj indulói ellen.

A verseny után nem is csodálom, hogy a nagyszerű idomár tartalékolt lovával, hiszen ott még a maximumnál is többre volt szüksége. Magasabb startszáma miatt szemfülesnek kellett lennie a startnál, de Pierre Levesque nem is aludt. Az indítás után az első nagy roham lezajlása után a mezőny első felében foglalt helyet. Igen ám, de a vezetők nem ülhettek le, mert az elsőségért folyamatos harc folyt, nem akadt a versenynek egyetlen nyugodt szakasza sem. Így ha Offshore Dream-mel nem akart egyre hátrébb és hátrébb csúszni, neki is a támadók sorába kellett lépnie. Egy hatalmas rohammal feljöhetett negyediknek, de a folyamatos pozíció harc miatt nem sokára csak hatodikként versenyezhetett. Pierre Levesque az utolsó kanyarban feltett mindent egy lapra, ostorával felpiszkálta nagytermetű ménjét, és elindította a végső támadásra. Offshore Dream könnyedén kikerült mindenkit, a befutóra érve már előnyt szerzett Opal Viking, Orla Fun, Kool du Caux, és az éppen hibázó Meaulnes Du Corta ellen, ezt megtartva, könnyedén nyerte 2008-ban is a Prix d’Amérique-t.

Offshore Dream mindössze egy tizeddel maradt el tavaly felállított versenyrekordjától, de idei 1.12.1-es idejével is örökre beírta magát az ügetővilág történelem könyvébe.

Sok ló elvérzett a folyamatos pozícióharcban, hiszen 2700 méterre úgy versenyezni, mintha az utolsó métereket futnák nagyon kemény dolog, és csak nagyon kevés ló bírja ezt ki. Pearl Queen-nek is volt egy biztató szakasza, de a kanca nem bírta végig a halálos iramot. Az idős Kool du Caux becsülettel helyt állt élete utolsó Prix d’Amérique-jában; megcáfolva minden rosszindulatú pletykát negyedikként ért célba Opal Viking és Orla Fun mögött.

A versenyt nézvén tudatosult bennem, miért is a titánok harca ez. A hajtók nem jöhetnek előre átgondolt taktikával, nem várnak, nem spórolnak lovaikkal a befutóra, végig, 2700 méteren keresztül úgy versenyeztek, mintha az utolsó métereket hajtanák. Ló és ember legyen a talpán, aki ezt végig bírta szusszal és ideggel. Gondolom Offshore Dream kap egy kis pihenőt a kimerítő verseny után, de utána kíváncsian várjuk, mit is terveznek vele a 2008-as évre.

Írta: Hajdu Bíborka
Frissítve: 2023.06.29.
Fotók: Canva

25 milliós adomány a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak

25 milliós adomány a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatnak

Egy lovasterápiás terem épülhet Fóton

 

A szokásos kisebb-nagyobb üzleti ajándékok küldése helyett a Pannon 25 millió forint értékű adománnyal támogatja a nehéz sorsú és sérült gyerekeket segítő Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálatot – közölte Ove Fredheim, a cég vezérigazgatója a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat fóti lovasterápiás központjában, a szerdai ünnepélyes átadáson.

A Pannon, illetve üzleti partnerei jóvoltából összegyűlt adomány lehetővé teszi egy lovasterápiás terem felépítését Fóton, így a kezeléseket télen is meg tudják tartani a hetente odalátogató 120 sérült gyermeknek.

Amint Edvi Péter, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat alapító elnöke hangsúlyozta, az új terem végre méltó környezetet nyújt a gyerekeknek és a terápiás szakembereknek egyaránt. A terápiás lovaglás az értelmileg akadályozott, autista, részképesség-problémákkal küzdő, látás- és hallássérült, magatartás-zavaros, valamint beszédproblémákkal küzdő gyerekek és fiatalok komplex fejlesztését segíti.

 

2007.12.19.
Forrás: MTI
Frissítve: 2023.06.29.
Fotó: Canva

Tenyészverseny és championatus

Tenyészverseny és championatus

 

A mezőhegyesi Ménes Kft. házigazdaként fogadta a 24. Országos Tenyészverseny résztvevőit az elmúlt hét végén. A versenyhez néhány éve a championatus is kapcsolódott. Összesen 165 ló szerzett jogosultságot az indulásra, ebből 146 megérkezett és rajthoz állt.

A három nap során rendkívül szép teljesítményeket láthatott a szokottnál sokkal nagyobb létszámú közönség. Az elődöntők során a championatusért induló lovak között a mezőhegyesi Nissan Sára esélyesként lovagolt a pályára Jován Richárddal, és egy könnyed, hibátlan lovaglással teljesítette azt; negyedik lett. Viszont a pályára lépés előtti melegítés során a ló olyan szerencsétlenül esett, hogy eltört az állkapocscsontja, de ezt csak később lehetett észrevenni, hiszen a versenypályán remekül ment. Még aznap este Üllőre került, ahol másnap reggel megoperálták.

A megyei lovak közül Vajk teljesítményét érdemes kiemelni, hiszen az ötéves lovak döntőjében harmadik lett, lovasa Jován Richárd (Ménesbirtok SE). A három nap során a négy pályából egyen hibázott, végül a négypontosok közötti összevetésben dőlt el a helyezés sorsa, ahol hibátlanul ment, de 0,7 másodperccel lassabban a második helyezettnél.

A mezőhegyesi párosra szeptember utolsó hétvégéjén Belgiumban, a fiatal lovak világbajnokságán újabb nagy feladat vár, ahová az egész évben nyújtott teljesítménye és a mostani helyezése alapján jutott ki. Az ötéves lovak versenyében Rózsavölgy tűnt még ki, akit Faluhelyi Ádám (Ménesbirtok SE) lovagolt. A döntő mindkét pályáján hibátlan lovaglással, az elődöntők során szerzett 4-4 ponttal végzett a hatodik helyen. Az idei, nagyon erős mezőnyben a többi megyei ló és lovasa csak a középső harmadban végzett.

 

2007.09.08.
Forrás: Békés Megyei Hírlap
Frissítve: 2023.06.29.
Fotók: Canva

Marianske Lazne CDI-W, CDIJ 2007.08.17-19.

Marianske Lazne CDI-W, CDIJ 2007.08.17-19.

 

14 nemzet 47 együttese mérte össze tudását a 6. Díjlovagló Világ Kupa fordulón Cseh országban.

Magyarországról két lovas vett részt a nem minden izgalmaktól mentes versenyen: Dallos Zsófia Druppyval és a hazánkban élő, de még ukrán szinekben versenyző Révész Paulina Topollal.

Dallos Zsófia az Intermediaire II. feladatban 8. helyen végzett 63,415%-al, Révész Paulina 9. 62,244%-al. A Nagy Díj eredménye alapján a 24 induló közül (Dallos 12. 62,375%, Révész 16. 60,708%) mindkét lovas bekerült a 15-ös Világ Kupa forduló döntőjébe. A verseny “O” bírójánál, a lengyel Wojciech Markowskinál 0,667% hiányzott Dallos és Druppy olimpiai minősüléshez. A döntőt jelentő Nagy Díj Zenés Kűrben Dallos 10. helyen végzett 65,75%-al, Révész 14. 61,4%-al.

 

2007.08.21.
Frissítve: 2023.06.29.
Fotó: Canva

Hiba bejelentés